Görgessen tovább

Vaisnava ismeretelmélet
Kṛṣṇa mÅ«tra-sthānai kedvtelései
Miközben a közelmúltban Kṛṣṇa kedvteléseivel kapcsolatos kutatásokat végeztem, egy könyvre bukkantam, mely a MÅ«tra-sthānára, arra a helyre hivatkozott, ahol Kṛṣṇa csecsemőkorában egy sziklára vizelt. A „Braj, a Kṛṣṇa-zarándoklatok központja” (Braj, Centre of Krishna Pilgrimage, Munshiram Manoharlal, Delhi, 1987) című könyv szerzője, A. W. Entwistle, részletesen ír arról a hiedelemről, ami körülöleli ezt a kedvtelést, és hozzávetőlegesen azt a helyet is meghatározza, ahol az említett esemény megtörtént. Az író ugyanakkor elveti mind ennek a kedvtelésnek, mind a sziklának és a sziklán lévő, a hívek által dicsőített vizeletfoltnak a hitelességét, miközben megemlíti, hogy két nagy vaiṣṇava ācārya, Locana dāsa ṁ¬hākura és Murāri Gupta, mindhárom mellett tanúbizonyságot tett.
Mi mást várhatnánk egy empirista tudóstól? - gondoltam magamban.
Ám kis idő múlva továbbgondoltam az esetet: Ha a mathurā-maṇḍalai zarándokok között lesznek olyanok, akik egyetértenek majd az ilyen és ehhez hasonló hitetlen empirista tudósokkal, akkor egyáltalán nem fognak részesülni abban a lelki áldásban, aminek elérése érdekében végigcsinálják a parikramát. Hogy megvédjem a kezdő bhaktákat mindennemű alaptalan kételytől a szent helyek és az ott található relikviák hitelességét illetően, írtam egy rövid értekezést, melyben rávilágítok A. W. Entwistle okfejtésének téves voltára.
Először is hadd idézzem annak a bekezdésnek a teljes szövegét, amely elutasítja a mÅ«tra-sthānai kő és más szent kövek hitelességét, melyeket tanítványi láncolatunk ācāryái hitelesnek tartanak.
 
„Brajában találhatók másfajta szent kövek is, amelyek szintén részei a zarándoklat útvonalának. Ezek olyan kövek, amelyeken a feltevések szerint bizonyos jelek találhatók, amelyeket Kṛṣṇa vagy valamelyik társa hagyott hátra. Természetesen ezek mind hamisítványok, de arra legalább jók, hogy rajtuk keresztül értékelni tudjuk azoknak az embereknek a képzelőerejét, akik rábukkantak e jelekre. Például, Murāri Gupta és Locandās egy olyan ismeretlen mÅ«trasthānára („vizelő hely”) utalnak, ahol egy kő található, amelyre az újszülött Kṛṣṇa röviddel azután vizelt rá, hogy édesapja kivitte őt a börtönből. Bármelyik kőről, amelyen valamilyen különleges jel vagy kis elszíneződés látható, el lehet mondani, hogy Kṛṣṇa bizonyára ott törölte le a túrót az ujjáról, vagy Rādhā épp ott festette ki az arcát. Néhány ezek közül a felfedezések közül viszonylag új keletű, míg mások bizonyos pedigrével rendelkeznek, hiszen már tizenhatodik századi vagy nem sokkal későbbi útleírásokban is szerepelnek. Példának okáért, a Garga-saṁhitā leírja, hogy miután felemelte a Govardhana-hegyet és Indra felkente őt, Kṛṣṇa belenyomta kéz- és láblenyomatát a hegyoldalba, amely a Surabhi tehén patanyomát megörökítő hellyel együtt azóta szent zarándokhely, tīrtha lett.
Az összes kövön, amely ebbe a kategóriába tartozik, található valamiféle természetes eredetű bemélyedés vagy folt, amelyet - a kellő képzelőerővel - kapcsolatba lehet hozni Kṛṣṇa tetteivel. Más ilyen jellegű kövek pedig semmi olyan jelet nem hordoznak magukon, amelyek alapján levonhatnánk a következtetést: nem emberi kéz hamisította őket. Ilyen például a Charan Pahari nevű helyen lévő három lábnyom, melyeket a feltételezések szerint Kṛṣṇa hagyott ott, amikor fuvolájának elbűvölő hangjára a sziklák megolvadtak a talpa alatt. Ezek a kövek és a rajtuk lévő jelek pusztán érdekességek, amelyeket a hívek megannyi bizonyítéknak tartanak arra nézve, hogy Kṛṣṇa valóban ott járt” (290. o.).
 
A hívek nyilvánvalóan sértőnek találják a fent idézett bekezdések bizonyos kijelentéseit, ugyanakkor egy valóban objektív tudós is megkérdőjelezhetőnek tartaná őket tudományos szempontból.
Entwistle azzal kezdi írását, hogy hamisnak nyilvánít Vraja bizonyos kövein találhatók jeleket - olyan jeleket, amelyeket a vaiṣṇava hagyomány Kṛṣṇától származónak fogad el. Entwistle egyáltalán nem támasztja alá érvekkel vagy bizonyítékokkal e kijelentését, inkább csak leszögezi: „Természetesen ezek mind hamisítványok…”
Hogy miért? Arról bizony elfelejt tájékoztatni bennünket; teljesen elmulasztja kijelentésének megindoklását.
Entwistle furcsamód azzal kezdi írását, amit a tudományos módszertan általában az értekezések végére tesz: a végkövetkeztetéssel. Az olvasónak így komoly kétsége támad Entwistle szavahihetőségével és tudományos ítélőképességével kapcsolatban.
Ezután azzal folytatja, hogy a jelekkel ellátott kövek két kategóriába sorolhatók: az egyikbe azok tartoznak, amelyeken természetes eredetű jelek találhatók, és amelyeket szerinte a hívek fantáziája társít Kṛṣṇa līlāival, a másikba pedig azok, amelyeken a jelek emberi kéz alkotta hamisítványok.
A fent említett két kategória mindenképpen jogos, Entwistle azonban elmulasztja megemlíteni a harmadik lehetőséget: Kṛṣṇa vagy valamelyik társa is hagyhatta az adott jelet.
Entwistle-nek a következő kérdést kellett volna feltennie: Hogyan lehet a köveken található hamisított jelzéseket megkülönböztetni a valódi jelektől?
A hívek spirituális és teológiai kérdésekben tévedhetetlen szaktekintélyként fogadják el mind a kinyilatkoztatott szentírásokat, mind a tökéletességet elért vallásgyakorlókat; e spirituális kérdések közé tartozik annak eldöntése is, vajon a köveken található jelek hitelesek-e, s ha igen, hogyan jöttek létre.
Entwistle azonban azzal, hogy elutasítja Locana dāsa ṁ¬hākura és Murāri Gupta kijelentéseit, rögvest elveti az előbb említett bizonyítási módszert, s egyúttal kizárja azt a lehetőséget, hogy a köveken található jelek valódiak. Entwistle elképzelni sem tudja, hogy a jelek valódiak is lehetnek, hiszen számára tévedhetetlen szentírások és feddhetetlen szentek nem léteznek. A következőket írja: „…álláspontom továbbra is azé a kívülállóé, akit …makacsul hidegen hagy a teológia és a miszticizmus” (Előszó, xvi-xvii. o.).
A szerző vajon azért ilyen makacs, mert tudományos alapon tökéletlennek találja a vaiṣṇava teológiát, annak miszticizmusát pedig megtévesztésnek?
Entwistle erről nem nyilatkozik. A könyvében nem található semmiféle érv vagy bizonyíték, amely megindokolná, miért is ilyen „makacs”. A fenti idézet előtti bevezetőben ugyanakkor elmondja: „semmiképp nem állíthatom, hogy tanulmányomat nem árnyalja a személyes ízlésvilág és a szubjektívitás…” (xvi-xvii).
Ezzel a méltatlanul semmibe vevő magatartással, amelyre a későbbiek során az a fejezet is rámutat, amelynek a szerző „A mítosz” címet adta (Második fejezet), s amely Kṛṣṇa kedvteléseit hivatott bemutatni, Entwistle félrelöki a vaiṣṇava teológia alapjait és azt a lehetőséget, hogy egyáltalán létezhet egy harmadik kategória is, amely a köveken található jelek keletkezésének eredetét más szempontból közelíti meg.
A Garga-saṁhitā a következőképpen írja le azt a történetet, hogy a Govardhana-hegy felemelése közben hogyan maradt ott Kṛṣṇa kézlenyomata a sziklán:
 
„Amikor az Úr Kṛṣṇa koronázási ceremóniája befejeződött, a nemes Govardhana-hegy megolvadt az örömtől. Mivel ez nagy boldogsággal töltötte el az Urat, lótuszkezével nyomot hagyott a megolvadt hegy oldalán, s kézlenyomata még ma is ott látható. Ó, Mithilā királya, Kṛṣṇa lábnyomokat is hagyott a Govardhana-hegyen, s a hely, ahol ezek a lábnyomok láthatók, szent zarándokhellyé lett, melynek meglátogatásával az ember összes bűne megsemmisül. Az Úr Kṛṣṇa lábnyoma közelében pedig a szent Surabhi tehén patalenyomata található” (Garga-saṁhitā 3.4.11-14).
 
Entwistle azzal utasítja el a fent említett lábnyomok hitelességét, hogy a Garga-saṁhitāt tizenhatodik századi alkotásként (290. o.), íróját pedig a Puṣṁ­imārga-sampradāya tagjaként könyveli el (259. o.). Ha valaki erre a korszakra teszi a Garga-saṁhitā keletkezési idejét, természetes, hogy azzal rögtön megbízhatatlan forrássá is nyilvánítja a művet egy sokkal korábban történt eseményre - a Govardhana-hegy felemelésére - vonatkozóan.
Entwistle-nek a szöveg szerzőségével kapcsolatos feltevése csupán saját spekulációját támasztja alá arra vonatkozóan, hogy miért a képzelet szüleménye a Kṛṣṇa kéz- és láblenyomatáról szóló történet. Eszerint a Puṣṁ­imārga követői olyannyira imádatra méltónak tartják a Govardhana-hegyet, hogy még történeteket is képesek kiagyalni, csak hogy megmagyarázzák a köveken látható jelek eredetét.
Miután ily módon kizárja a Govardhana-hegy kövein található jelek hitelességét, Entwistle tovább megy, és csúfot űz belőlük azzal, hogy azt állítja, némelyikük „bizonyos pedigrével” rendelkezik. A következőket írja: „Néhány ezek közül a felfedezések [a köveken található jelek] közül viszonylag újkeletű, míg mások bizonyos pedigrével rendelkeznek, hiszen már tizenhatodik századi vagy nem sokkal későbbi útleírásokban is szerepelnek. Példának okáért, a Garga-saṁhitā leírja…”
Entwistle Garga-saṁhitāról alkotott véleménye azonban szöges ellentétben áll két vaiṣṇava tudós vélekedésével is.
Bhaktivinoda ṁ¬hākura kijelenti, hogy Vyāsa a jelenlegi korszak elején állította össze a Védákat (melyeknek része a Garga-saṁhitā), ami Bhaktivinoda számításai szerint mintegy 3100 évvel időszámításunk előtt kezdődött el (Kṛṣṇa-saṁhitā, Bevezetés). Ez a dátum egybeesik Kṛṣṇa megjelenésének idejével. Ha mindez így történt, a Garga-saṁhitā Kṛṣṇa kedvteléseivel egykorú írás. Ráadásul Vyāsadeva Kṛṣṇa kortársa volt, aki nemcsak hogy a távolból is érzékelni tudta Kṛṣṇa kedvteléseit látnoki képessége révén (Śrīmad-Bhāgavatam 1.7.4-8), hanem kapcsolatban állt Vraja azon lakóival is, akik jelen voltak, amikor Kṛṣṇa otthagyta kéz- és lábnyomát a Govardhana-hegyen. Vyāsa beszámolóját tehát kellőképpen hitelesíti a Garga-saṁhitāban található, első kézből származó tanúbizonyság, amely a bizonyíték legkiválóbb formája.
Egy másik vaiṣṇava tudós, Sanātana Gosvāmī, a tizenhatodik század közepén a Bṛhad-bhāgavatāmṛtához írt magyarázatában (1.1.21-23) a Garga-saṁhitā lelki tisztaságáról szólva kijelenti, hogy az egy igazán „páratlan szöveg”, s egy lapon említi a gauḍīya-vaiṣṇavák legnagyobb tisztelet övezte szentírásával, a Śrīmad-Bhāgavatammal: „A tiszta odaadó szolgálat bizalmas tudományát csupán néhány védikus szentírás tanítja közvetlenül, melyek kevéssé ismertek a nyilvánosság előtt. Ezek közé az írások közé tartozik a Gopāla-tāpanī-upaniṣad, a Nārada-pañcarātra, a Garga-saṁhitā, a Viṣṇu-purāṇa, a Hari-vaṁŚa-upapurāṇa, a Padma-purāṇa Uttara-khaṇḍa része, valamint a Bhāgavata-mahā-purāna.” Ez a megjegyzés alátámasztja a Garga-saṁhitā korábbi keletkezési idejét, valamint Kṛṣṇa kedvteléseinek valódiságát is.
Most vessük össze e két eltérő kategóriába tartozó tudósok - Entwistle, valamint Bhaktivinoda ṁ¬hākura és Sanātana Gosvāmī - kijelentéseit.
Entwistle semmivel nem indokolja, hogy a Garga-saṁhitā kijelentései miért lennének hamisak. A könyv keletkezésének tárgyalásakor egyszerűen más Dél-Ázsia szakértőket idéz (243., 259. o.), akiknek végkövetkeztetése ugyanúgy spekulatív jellegű, mint az övé.
Ezzel szemben a vaiṣṇava tudósok szentírásokból vett és első kézből származó bizonyítékokkal is alátámasztják állításaikat, melyekből egyértelműen kiderül, hogy Entwistle datálása túlságosan késői időpontot ad meg, vagyis pontatlan, míg a Garga-saṁhitā kijelentései pontosak.
A Garga-saṁhitā nem számíthatott volna „páratlan szövegnek” a tizenhatodik század közepén, ha épp abban az időszakban vetették volna papírra - mint ahogy azt Entwistle feltételezi. Ugyanígy az is valószínűtlen, hogy a Puṣṁ­imārga egyik híve jegyezte le, hiszen Sanātana Gosvāmī, az Úr Caitanya legidősebb követője, nem igazán tartotta nagyra Vallabhācārya - a Puṣṁ­imārga-sampradāya alapítója - spirituális szakértelmét, így bizonyára egy onnan származó írásnak sem tulajdonított volna akkora jelentőséget. Végül pedig a Garga-saṁhitā aligha állíthatott valótlanságot a köveken található jelekről, és számíthatott egyúttal - Sanātana kijelentése szerint - a tiszta odaadó szolgálat bizalmas tudományát hirdető hiteles szentírásnak, amely mentes mindennemű hamisságtól (Śrīmad-Bhāgavatam 1.1.2).
Ha mérlegeljük a tudósok e két kategóriájának kijelentéseit, nem látjuk okát, hogy a Garga-saṁhitā megállapítása miért ne lehetne ugyanannyira helytálló, mint Entwistle-é. Sőt, mivel Entwistle-nek a Garga-saṁhitā keletkezési idejére és szerzőségére vonatkozó álláspontja nyilvánvalóan téves, nagyobb szavahihetőséget kell tulajdonítanunk a Garga-saṁhitānak, mint neki.
De folytassuk tovább, s ezúttal azt vizsgáljuk meg, hogyan értékeli Entwistle a vaiṣṇava szenteket és tanúságtételüket.
RÅ«pa Gosvāmīról és az általa írott Bhakti-rasāmṛta-sindhuról szóló értékelésében Entwistle a következőket írja: „Az általa [RÅ«pa Gosvāmī] képviselt teológiai rendszer túlzott formalizmusa szöges ellentétben áll Caitanya - a példaértékű hívő - érzelmekkel átitatott odaadásával… Műveinek [Bhakti-rasāmṛta-sindhu és Ujjvala-nīlamaṇi] nehezen érthető definíciói és kategóriái aligha érdekelhették az átlagos Kṛṣṇa-hívőt.”
Röviden szólva, Entwistle ezzel azt akarja mondani, hogy RÅ«pa Gosvāmī nem képviselte igazán az Úr Caitanyát, és Bhakti-rasāmṛta-sindhu c. műve érdektelen a vaiṣṇava közösség számára.
Álljunk meg egy pillanatra, és vegyük fontolóra ezt a két kijelentést.
Történelmi tény, hogy RÅ«pa Gosvāmī, aki kitűnő tudós és vaiṣṇava volt, otthagyta a királyi udvarnál betöltött miniszteri állását csak azért, hogy az életét az Úr Caitanya missziójának szentelje. Minden vaiṣṇava, beleértve az Úr Caitanya egykorú életrajzíróit - Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmīt, Vṛndāvana dāsa Ūhākurát és Kavi KarṇpÅ«rát -, egyetért abban, hogy RÅ«pa Gosvāmī a legfőbb szaktekintély az Úr Caitanya tanítását illetően (Caitanya-caritāmṛta, Madhya-līlā 19.121). Most pedig, majdnem öt évszázaddal később, egy olyan valaki, akinek látásmódját „személyes ízlésvilág és szubjektívitás” befolyásolja, valamint akit „makacsul hidegen hagy” a vaiṣṇavizmus teológiája, leszögezi, hogy RÅ«pa Gosvāmī nem képviselte hűen az Úr Caitanyát.
Ennek a vádnak a durva pontatlanságát csupán Entwistle ide vonatkozó, második kijelentése szárnyalja túl, miszerint a vaiṣṇava hívek nem tanulmányozzák RÅ«pa Gosvāmī magnum opusát. Már a Google keresővel végzett egyszerű internetes kutatásból is rögtön kiderül, milyen nagy érdeklődést tanúsítanak a vaiṣṇavizmus tanulmányozói ez iránt a könyv iránt. Ezen túlmenően a gauḍīya-vaiṣṇavizmus minden egyes ága - az egyéb kérdéseket érintő eltérő álláspontjuktól függetlenül - egyetért abban, hogy a Bhakti-rasāmṛta-sindhu a legfontosabb kézikönyv és hivatkozási alap a Kṛṣṇa iránti odaadás gyakorlására vonatkozóan.
Entwistle fent említett, RÅ«pa Gosvāmī elleni két vádpontja olyannyira téves, hogy az ember eltűnődik: ha ezek a gondolatok Entwistle kutatásának minőségét és mélységét tükrözik, mennyire bízhatunk meg a könyvében található egyéb adatok és következtetések helyességében?
Összefoglalva mindezt, Entwistle szentírásokról és szentekről szóló elemzése nélkülözi a lényegi bizonyítékokat és hemzseg a pontatlanságoktól. Ezért a harmadik lehetőség elvetése, amely a köveken található jelek keletkezésének eredetére magyarázatul szolgálna, nem helytálló.
Entwistle egyetlen helytálló érvvel sem indokolta meg, miért veti el a szentírások és a szentek tanúságtételét a köveken található jelek hitelességére vonatkozóan. Ezért mindaddig, amíg tudományos módszerekkel nem bizonyítják be kijelentéseik elégtelen vagy téves mivoltát, tanúságtételük megalapozott bizonyítéknak számít.
Amíg pedig a szentírások és a szentek kijelentései elfogadhatóak, addig tárgyilagosabb és tudományosabb, ha a harmadik típusú magyarázatot fogadjuk el egyes köveken található jelekre vonatkozóan - más szóval, hogy azok a jelek Kṛṣṇától származnak.
Természetesen az olvasónak tudnia kell, hogy ezzel nem bizonyítottam be, hogy a vrajai kő-relikviák valóban Kṛṣṇától származnak,csupán arra mutattam rá, hogy Entwistle és a hozzá hasonló tudósok véleménye nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ezeket a jeleket valóban Kṛṣṇa hagyta hátra.
A híveknek természetszerűleg fenntartás nélküli hitük van e jelek hitelességében - ezt példázza az a láblenyomat is, amit valaha Sanātana Gosvāmī imádott (s ami jelenleg a Rādhā-Dāmodara templomban található). Ez a fajta hit az, amely belépést biztosít a lelki valóság tudományosan is igazolható birodalmába, amelyben a szentek az ilyen jellegű lábnyomok hitelességét lelkivé alakult érzékeikkel tudják igazolni.
Miért lenne a híveknek ilyen fenntartás nélküli hitük az ācāryában?
Mert teljes hitük van Sanātana Gosvāmī feddhetetlen jellemében és lelki szakértelmében, amelyek azonban, sajnálatos módon, hiányoznak Entwistle Vraja témakörét feldolgozó kutatásaiból. Ezért amikor az ācārya azt mondja, hogy magától Kṛṣṇától kapta ezt a láblenyomatot, a hívek hisznek neki, ahogy hisznek a Garga-saṁhitānak is, amely felsorolja a Govardhana-hegyen található jeleket.
Az igazi tudósok és kutatók kötelessége az, hogy objektíven tanulmányozzák e lábnyomokat, tudományos módszerrel meghatározzák keletkezésük idejét, megvizsgálják, hogy valóban emberi kéz alkotta-e őket, vagy esetleg természeti képződmények-e. Ha egy ilyen kutatás nem cáfolja meg a szóban forgó lábnyomok hitelességét, akkor inkább hitelesnek kell elfogadnunk őket, nem pedig hamisítványnak.
Mindaddig, amíg a tudomány nem tud jobb, őszintébb és tudományosabb magyarázattal szolgálni arra vonatkozóan, hogyan kerültek oda azok a lábnyomok, addig a Śāstra és az első kézből származó tanúságtételek által nyújott, s a vaiṣṇava ācāryák és tudósok makulátlan hírneve által megerősített egyesített erejű bizonyítékok a mérvadóak. A tudomány világa pedig így kénytelen lesz elfogadni, hogy Kṛṣṇa olyan tudás birtokában van, amit a tudomány sem megérteni, sem megismételni nem tud. Mindez természetesen teljesen érthető, ha elfogadjuk, hogy Kṛṣṇa emberfeletti hatalommal rendelkezik - amint az Istentől el is várható -, s a szentírások és a szent életű emberek mindezt alá is támasztják. Dióhéjban, ha a tudomány nem rendelkezik olyan eszközökkel, melyekkel meg tudná olvasztani a követ, az még nem jelenti azt, hogy Kṛṣṇa sem képes erre, illetve hogy nem tette ezt meg a múltban.
Most pedig térjünk vissza a mathurāi MÅ«tra-sthānát érintő kérdéshez. Murāri Gupta, az Úr Caitanya közeli társa a következőképpen ír erről a helyről Śrī-kṛṣṇa-caitanya-carita-mahā-kāvya című művében (negyedik prakrama, negyedik sarga):
 
„A várostól északnyugatra helyezkedik el a börtön, tőle délre pedig az a hely, ahol Kṛṣṇa csecsemőkorában a sziklára vizelt.
Ó, Prabhu, hallgasd figyelemmel, amint részletesen leírom ezt az eseményt! A Kaṁsától való félelmében a nagylelkű és nemesszívű Vasudeva karjaiba vette az újszülött Kṛṣṇát, és elindult vele Nanda tehénpásztorok lakta faluja felé. Amint a mellkasához szorította Śrī Kṛṣṇát, egyszer csak érezte, hogy a gyermek vizelni kezd. Nagy boldogságában gyorsan felmászott erre a sziklára, és egy pillanatra leültette a gyermeket. Ó, Prabhu, ez a jel Kṛṣṇa vizeletének nyoma, amely tündöklően ragyog a szikla tetején. A helyet ezután MÅ«tra-sthānának, a vizelés helyszínének nevezték el.”
 
Ami a fent leírt, sziklán található vizeletfoltot illeti, most már félredobhatjuk azt a fajta vállveregető empirizmust, amit Entwistle következő mondata példáz: „Természetesen ezek mind hamisítványok, de arra legalább jók, hogy rajtuk keresztül értékelni tudjuk azoknak az embereknek a képzelőerejét, akik rábukkantak e jelekre”, és hitelesként fogadhatjuk el Murāri Gupta tanúbizonyságát, amelyet Locana dāsa ṁ¬hākura véleménye is alátámaszt.
Az eredeti kő sajnos ma már nem látható. Mivel azonban, mintegy ötszáz évvel ezelőtt Caitanya Mahāprabhu látta, levonhatjuk a következtetést, hogy valóban létezett, csak éppen sok más mÅ«rtihoz és relikviához hasonlóan ezt is eltávolították eredeti helyéről.
A mÅ«tra-sthānai kedvtelés hallatán minden hívőnek Kṛṣṇa csodálatos, emberi tettekhez hasonló kedvtelései jutnak eszébe, akik nagyra értékelik Kṛṣṇának azt a kedves gesztusát, hogy számtalan olyan (ma relikviának nevezett) tanújelet hagyott maga után, hívei számára, amelyek mind az ő kedvteléseiről szólnak, és növelik bhaktái hitét és szeretetét. Ha Entwistle elég szerencsés lett volna, hogy - akár csak az elméjében is - az Úr Kṛṣṇa csecsemőkori vizelete egyetlen cseppjének áldásában részesüljön, tudományos éleslátása valóban gyümölcsöző lett volna, s a Vrajáról írott tanulmánya így talán elfogulatlan tudományos munkává válhatott volna.



ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: [email protected]
© 2019 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2019 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare