/

Lapszám: Meghatározó vaiṣṇava tanítók – 24 – XXIV/1 – 2020. december
Szerző:  Képes Andrea (Raṅgiṇī Devī Dāsī)
Cikk letöltése pdf-ben: Mireisz László: Jógama – A hét világ jógája. Avagy a tradicionális jóga a modern korban. (Recenzió)

---

Mireisz László^[1] kötete először 2003-ban jelent meg,^[2] majd a Harmadik Évezred Kiadó 2019-ben újra kiadta.^[3] A cím figyelemfelkeltő, a szerző célkitűzése pedig ígéretes: a mai kor nyugati emberét szeretné segíteni az alkalmazott jóga szellemiségének megismerésében és elsajátításában, másrészt a jóga útján való helyes haladás módját kívánja bemutatni. A „jógama” szóösszetétel egy szójáték: egyrészt értelmezhető magyarul – „jóga ma”, másrészt a szerző magyarázata szerint a magyar „jó” (mint minőség) és a szanszkrit gama (Mireisz fordítása alapján „járás, haladás” jelentésű) szavak összevonása.^[4]

A tartalomjegyzéket követő Bevezetés megemlíti, hogy mikor jelent meg Nyugaton a jóga, de sem konkrét év­szá­mo(ka)t, sem olyan eseményt nem olvashatunk, ami összefüggésbe hozható ezzel, sem neveket, akiknek köszönhető. A jóga magyarországi felbukkanása ennél pontosabban meghatározható, és több hazai, ezzel a tudománnyal foglalkozó szerzőt és kiadványaikat ismerjük.5

A középút keresése című alfejezetbena jóga fogalmát a szerző „igázás”-ként fordítja. Ez azonban a szónak csak az egyik jelentése, amely figyelmen kívül hagyja a másik értelmezést, a kapcsolatot, összekapcsolódást minden létező forrásával, Istennel. A két jelentést együttesen érdemes bemutatni, még akkor is, ha a jógázó a gyakorlata során az egyiket jobban hangsúlyozza. Ebben a részben több idézetet találunk Patañjalitól, Sarahapādától és a Haṭha-yoga-pradīpikāból, akikről és amiről érdemes lenne egy rövid leírásban, lábjegyzetben olvasni, amennyiben a könyv nem csupán annak a közönségnek szól, akik ebben a tudományban már eleve tájékozottak. Az egyes fogalmak magyarázata rövid, nem elég alapos, az idézetek forrásaként megjelölt műveknél nem tudható, hogy fordításra (s ha igen, melyikre) vagy az eredeti műre utal-e a szerző.

A második fő részben Mireisz László felsorolja a jóga irányzatait,amelyek közül a prapatti-, bhakti-, haṭha-, jñāna-, karma-, mantra-, laya-kriyā-yogáról azt írja, hogy elsősorban a módszereikben különböznek, és a Teremtővel való teljes egyesülést (samādhi) tűzik ki célul. Ennél a definíciónál nem csupán a fogalmak teljes körű fordítása és magyarázata hiányzik, hanem az is, hogy nem olvashatunk részletesebben az irányzatokról és az általuk alkalmazott gyakorlatok közötti összefüggésekről. Mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy az itt olvasott leírással ellentétben a bhakti–yoga célja a gauḍīya-vaiṣṇava hagyományban nem a teljes egyesülés a Teremtővel, hanem a lélek eredeti természetének a megismerése és az Úrral való szeretetteljes kapcsolatának, szolgálatának a helyreállítása.

Mireisz az irányzatok közül a rājā-yogát emeli ki (amelynek, állítása szerint, a tantra–yoga a jelen korban alkalmazott formája), de ennek az irányzatnak az eszközeit nem tünteti fel, ahogyan az alkalmazás formáját sem. A magyarázat az lehet erre, hogy mivel ezt az utat tartja a legfontosabbnak, minden más út is ehhez vezet.

A darśanák – amelyek közül a mīmāṁsān belül a Brahma- vagy uttara-mīmāṁsā-darśanát külön említi meg – bemutatása után egy szintén hivatkozás nélküli (nem tudjuk, mikori kiadás, ki fordította, van-e hozzá magyarázat) Bhagavad-gītā idézettel (5. fejezet, 4–5. vers) a sāṅkhja és a jóga kapcsolatát igyekszik megvilágítani: az egyik azt mutatja meg, mit kell tenni az egészségért, a másik azt, hogy hogyan. A tudatállapotok változása alfejezet bemutatja a tudatállapotok öt szintjét,^[5] és röviden elmagyarázza a karma és a dharma fogalmát, valamint a hindu és a buddhista jóga különbségét, ám sajnálatos módon nem tisztázza, hogy a hindu és a buddhista kifejezések ez esetben mit takarnak.

A hét világ és analógiáik alfejezet táblázatokba (A világok hierarchiája, A szubtilis test felépítése, Jóga-összefüggések, A világok analógiái I-II.) foglalt rendszere szolgálna kulcsként a később bemutatott jógagyakorlatok, mudrāk és mantrák alkalmazásának megértéséhez.  Az olvasó azonban itt is hiányolhatja az eddig még nem említett fogalmak (brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya, śūdra, loka, cakra, yantra vagy a tudatállapotok elnevezései) részletesebb bemutatását ahhoz, hogy ezeket az analógiákat valóban értelmezni tudja. A szubtilis test részeként a cakrák felsorolásánál a negyedik cakra neve anāhata helyett anātha, a hatodiké pedig ājñā helyett ājñākya. Amennyiben az olvasó nem rendelkezik előzetes ismeretekkel a buddhizmus filozófiájáról és gyakorlatáról, akkor a „A hét világ jógájához” kulcsként kínált táblázatok csak részben értelmezhetőek. Ennek az orvoslásában nagy segítség lenne a kötet végén a felhasznált irodalom jegyzéke és a pontos hivatkozások, ám ezek hiányoznak.

A harmadik fő részben olvashatjuk a yoga-sūtrákat. Némiképp félrevezető, hogy a kötet elején az szerepel, hogy Patañjali sūtráit Mireisz László fordította, mert ennek a fejezetnek nem az eredeti szanszkrit szöveg az alapja, hanem Bangali Baba angol nyelvű kiadványa,^[6] abból is csak a szövegtest, Vyāsadeva magyarázatai nélkül.

A negyedik rész tisztázza, hogy a fizikai gyakorlatok körébe tartozik a testi és élettani folyamatok megismerése és irányítása, a testet megtisztító gyakorlatok, a légzőgyakorlatok, a testhelyzetek és a kéztartások. A szerző ezután a jóga élettana, az āyurveda és a modern nyugati gyógyászat közötti néhány esetleges párhuzamot állapít meg, majd ismerteti a három doṣát (fordításában „ártó energia”: szél, tűz, víz), az ízek és érzelmi indítékok összefüggését, a szél- és tűzenergiák rövid összegzését, a betegség megjelenésének fokozatait és az egyes doṣák betegségtünetekkel való összefüggését. A mindennapokra hasznos tanácsokkal szolgál a gyógynövények és gyógyszerek alkalmazásának időpontját illetően, aminek mélyebb megértését támogatja az energiák (doṣák) napszakok szerinti eloszlásának bemutatása, áttekintést ad a felépítő szövetekről (dhātu), a salakokról (mala) és a mérgek jelenlétének jeleiről. A jóga-táplálkozás támpontot nyújt az olvasó számára néhány étkezéssel kapcsolatos tanáccsal, majd végigveszi a táplálékok íze és az egyes doṣákra kifejtett csökkentő vagy serkentő hatása közötti összefüggéseket, valamint ismerteti kedvező élettani hatásukat. Meglepő módon húsfélék is szerepelnek a felsorolásban, amelyek fogyasztása ellentmond a jóga egyik alappillérének, az ahiṁsā elvének.

A praxis, vagyis a gyakorlat része a pañcakarma, az öt tennivaló: a böjt, a gyomortisztítás, a hashajtás, a vastagbél tisztítása és a légzőszervek tisztítása. Az utóbbi kapcsán kerülnek sorra a légzőgyakorlatok (prāṇāyāma), a teljes jógalégzés és a váltott orrnyílású légzés. Bár a szerző idézi a Haṭha-yoga-pradīpikāt és a Gheraṇḍa-saṁhitāt, itt sem jegyzi meg, mely fordítás alapján ismerteti a légzőgyakorlatok fontosságát, hatását és négy feltételét.

A testhelyzetek részfejezetben huszonegy gyakorlatot ismertet a szerző, melyből 11 ülő testhelyzet. A képek fekete-fehérek, különböző méretűek, és a cakrāsana kivételével csak a végpózt mutatják; ezen kívül a bamanāsanánál még kéz-, a śīrṣāsanánál és a mayūrāsanánál lábtartási variációt is láthatunk. Mindezeket egyetlen nézőpontból ábrázolják, de a pādāngusthāsana mindkét lábbal, a matsyendrāsana mindkét oldalra készült képekkel szerepel. Az ülő testhelyzetek közül a siddhāsana és a padmāsana leírása után olvasható az is, mi áll róluk a Haṭha-yoga-pradīpikāban. A siddhāsanánál helyet kapott a nāḍī (energiavezeték) és a bandha (testzár) szerepének igen rövid ismertetése is. A többi póz végrehajtásának leírása nem részletes, inkább az élettani, azon belül is a doṣákra kifejtett hatásokra helyezi a hangsúlyt. A szerző a testgyakorláshoz kapcsolja – konkrétan a pózok közben javasolja –, de külön részben ismerteti a kéztartásokat (mudrākat) is, amelyeket szintén képpel illusztrálva, főként a kivitelezésük lépéséit leírva mutat be, mivel a nevükről lehet következtetni a hatásukra.

Mireisz László a mantra szót egyszerűen mondásnak, mondókának fordítja, amely korlátozza a fogalom és a mantrák alkalmazásának, jelentőségének a megértését. A jelentést illetően a mantrát ötfélének jellemzi: 1. értelmes szöveg ismétlése annak szellemisége miatt, 2. bīja, azaz szent szöveg magja, 3. értelmet nélkülöző ürességszimbólum, 4. az univerzum rezgésein alapuló módszer, 5. a szellemi irányulást és egyesülést segíti elő. Ennél a résznél szintén tetten érhető a hivatkozások, forrás(ok) megnevezésének a hiánya. A buddhista értelmezés hangsúlya mellett sem pontos azonban a Kṛṣṇa-tudat fő gyakorlatát, a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát kizárólag az utolsó kategóriába tartozónak értelmezni.

Az ötödik részben kapott helyet a „hét világ jóga” gyakorlásának leírása, amely a szerző szerint „minden elemében a tradicionális jógára épül”,^[7] és három pillér: a test tudatos használata, a tudatos légzés és a táplálkozás támasztja alá. A már csak képekkel illusztrált – amelyek a hét testgyakorlatot és a hozzájuk kapcsolódó, azaz közben felvehető vagy utána végezhető kéztartást ábrázolják – és a mantrát felsoroló gyakorlatsor végzése a kora reggeli időszakban a legkedvezőbb. Amennyiben néhány perc van a gyakorlásra, akkor a szerző mantrák ismétlését javasolja, ha 20–30 perc, akkor a kéztartásokat teljes jógalégzés után, egy óra alatt pedig a teljes sort, melynek eredményeként azt ígéri, hogy erő, kiegyensúlyozottság és béke tapasztalható.

Bár a kötet a jógázó közönség körében nagy érdeklődésre számot tartó, hat tar-

talmas témát ígér: testhelyzetek (āsanák), kéztartások (mudrāk), mondások (mantrák), az öt tisztítógyakorlat (pañcakarma), Patañjali Yoga-sūtrája és életvezetés az āyurveda alapján, ám az alapos vagy legalább a megértés utáni gyakorlást lehetővé tevő ismertetésük sajnálatos módon nem fér bele az A/5-ös méretű kötet 203 oldalának hat részébe.

A jóga lényege a szerző szerint „az emberben végbemenő folyamatok tudatos megismerése, irányítása és vezetése”^[8] három szinten: testi, lelki-tudati és szellemi. A két utolsó szint leírása, a kettő közötti különbség bemutatása azonban elmarad, annak ellenére, hogy Mireisz kijelenti: „tisztában kell lenni azzal, hogy honnan és hová szeretnénk eljutni a gyakorlással, valamint azzal, hogy milyen szinteken és állapotokon kell túlemelkednünk ahhoz, hogy elérhessük a célunkat.”^[9] Ezért a könyvben megfogalmazott azon célkitűzés, hogy létrehozzon és bemutasson egy olyan összefüggő jógarendszert, a „hét világ jógáját”, amely a középszert és a nyugati ember életmódját, lelki-tudati sajátosságait figyelembe véve sem veszíti el a lényeget, a szellemi fejlődést ­– a legjobb szándék és egyes témák részletesebb kifejtése ellenére is – már az alapok ismertetésének a hiányában kérdésessé válik, és ez a kétely a mű végén sem oszlik el.

---