Lapszám: Tudomány és vallás szintézise – 1 – I/1 – 1998. február
Szerző: Śivarāma Swami, Tudomány és Vallás Szintézise nemzetközi konferencia, 1996.
Cikk letöltése pdf-ben: Köszöntők
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarországon ez az első konferencia, amelynek a témája a vallás és a tudomány szintézise. 1977-ben, amikor még velünk élt az előbbiekben már idézett ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója, 1965 és ’77 között tett világkörüli utazásai során azt tapasztalta, hogy főleg a nyugati világban, de Indiában is nagyon nagy hatása van a tudománynak, s a vallásos szemlélet egyre inkább háttérbe szorul.
Prabhupāda azzal a céllal, hogy bemutassa a feledésbe merülő védikus elveket, 1977-ben létrehozta az USA-ban a Bhaktivedanta Institute-ot, melynek mintájára alakult meg nálunk is a Védikus Bölcselettudományi Szabadegyetem. A hagyomány szerint az ősi indiai védikus szentírások A melyek a Krisna-tudat, azaz a Gaudīiya-vaiṣṇavizmus alapjául is szolgálnak A nem mások, mint a Tudás, a Tudomány legfontosabb törvénykönyvei. Prabhupāda sokszor hangsúlyozza, hogy itt tulajdonképpen „lelki” tudományról van szó, ahol a vallás és a tudomány aspektusai elválaszthatatlanok egymástól. Śrīla Prabhupāda azt állította, hogy a vallás tulajdonképpen egy tudományos folyamat. Sokszor beszélt tudósokkal, s hangsúlyozta, hogy magából a tudományból általában hiányzik az alapvető tudományos elv. Az általános iskolában is hallhatunk például arról, hogy a tudomány három alapelvre épül. Ez a hipotézis, a kísérlet és a megfigyelés. Mint mindenhol, a tudományban is van egy tattva (alapigazság), mely szerint az élet valamiféle robbanásból keletkezik, vegyszerekből. Ezt azonban nem támasztják alá kísérleti tapasztalatok.
A másik lényeges pont a hit. Nagyon sokszor hallhatjuk azt az álláspontot, hogy a vallás csak a hiten alapszik, a tudomány pedig egy teljesen más dolog. De amikor visszamegyünk a tudomány gyökereihez, azt láthatjuk, hogy ennek is a hit az alapja A az az elképzelés, hogy mi meg tudjuk magyarázni ezt a világot (ami végül is célja a tudósoknak). S annyiféle más dolog alapul még a hiten. Például az univerzumnak ebben a részében tapasztalt természeti törvényekről azt hisszük, hogy ugyanezek működnek (s ugyanúgy) az univerzumnak egy másik pontján is, ahol pedig soha nem voltunk. Ez is hit. Prabhupāda hangsúlyozta tehát, hogy igen, a tudományban is van hit; nem mondhatjuk, hogy hiányzik belőle. Ugyanakkor, egy másik szempontból, a vallásban is ott kell lennie ugyanannak a három alapelvnek – s itt Śrīla Prabhupāda nem egyféle vallásra utalt, hanem inkább a vallásnak a tudományát hangsúlyozta. Ha valakinek van egy hite, az ugyanaz, mint a tudós hipotézise. Ha ezt nem támasztja alá kísérlet (amit a Śrīmad-Bhāgavatam sadhanának nevez), illetve az azt követő megfigyelés (sadhya), akkor ez vakhit. Az igazi vallás azonban tudományos: az, amiben a lelki tudósok hisznek, bebizonyítható.
Nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy sem a vallásos emberek, sem a tudósok nem hallgatják meg azt, amit a másik fél mond, alig figyelnek egymásra. Prabhupāda vágya az volt, hogy őszinte személyek tudományos módon felépített előadásait meghallgassák mások, olyan személyek, akiknek ugyanolyan őszinte vágyuk van az igazság megértésére. Akkor ott lehet egy szintézis. Ez azonban azon a megértésen múlik, hogy amennyiben a körülöttünk tapasztalt világnak van egy alapja, egy forrása: egy Abszolút Személy, Isten (az Istenség Legfelsőbb Személyisége); az érzékelt világ pedig Istennek az energiája; valamint létezik egy folyamat amely megmagyarázza a mindennapi s az istenhívő embereknek, hogyan működnek Isten törvényei – a tudós embernek az a feladata, hogy megmagyarázza: amit látunk, hogyan áll kapcsolatban Istennel. Az a magyarázat, amit az előbb olvastunk a Śrīmad-Bhāgavatamból, ugyanezt a dolgot hangsúlyozza: abszolút szempontból nem tehetünk különbséget a vallás és a tudomány között ha a vallás tényleg vallás, a tudomány pedig tényleg tudomány.
Prabhupāda a következőképpen fordítja az erre vonatkozó részt: „A művelt körök határozott végkövetkeztetése az, hogy a tudás fejlesztésének, a lemondásnak, a Védák tanulmányozásának, az áldozatoknak, a himnuszok vibrálásának és az adományozásnak az igazi célja az Úr transzcendentális leírásában tetőzik, akiről válogatott költemények írnak.” Ennek a konferenciának az a célja, hogy bemutassa, hogy van lehetőség szintézisre, ha a vallás és a tudomány megfelelően, tudományos módon van meghatározva. Ennek élő példájával találkoztunk Śrīla Prabhupāda személyében, aki sokszor találkozott tudósokkal, és nagyon határozottan próbálta velük megértetni, hogy anélkül, hogy elfogadnánk egy legfelsőbb személy, egy teremtő létezését, nem válaszolhatók meg mindazok a kérdések, amelyekkel a saját létezésünkre, s a világ létezésére keresünk magyarázatot. Egy ilyen beszélgetés után a tanítványai megkérdezték tőle: „Sokszor találkozunk tudósokkal, s rendszerint az történik, hogy Isten létéről vitatkozunk. De amikor te beszélsz velük, akkor olyan határozott és meggyőződött vagy.” Śrīla Prabhupāda ezt válaszolta: „Igen. Mi mást tehetnék? Amikor beszélek velük, látom a tudóst, s látom, hogy ott áll mögötte Kṛṣṇa, ott áll Isten. S amikor vitatkozik velem, hogy nem létezik Isten, mi mást tudnék tenni, mint határozott lenni, hisz látom, hogy ott áll mellette a Legfelsőbb Személy.” Reméljük tehát, hogy ma bepillantást nyerhetünk abba a tudatba, melynek fényében megbizonyosodhatunk róla, hogy igen, létezik egység a vallás és a tudomány között.
Köszönjük szépen. Hare Kṛṣṇa.