/

Lapszám: Meditáció – 18 – XVII/2 – 2014. október
Szerző: Gaura-Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László)

---

I. Bevezetés

Minden ember ebben a világban szeretné megérteni önmagát. Legtöbbünkben van is egy hiányérzet ezzel kapcsolatban, amely űr betöltésre, megszüntetésre vár. E végső, s az önmegismerés reményét ígérő folyamatot, illetve gyakorlatot nevezik önmegvalósításnak. Az emberiséget létezésének kezdete óta foglalkoztatja ez a téma, s meghatározó szerepét annak köszönheti, hogy az ember lényege még önmaga számára sem mindig egyértelmű, sőt általában nem az. Önmaga (Self) megismerésére és beteljesítésére való vágya a vallásos, spirituális törekvéseken kívül jelen van a filozófia és a pszichológia szellemi területei mérföldköveinek formájában, s ott motoszkál a tudomány valamennyi területének alapkérdésében. Mindezek mellett a hétköznapi élet rosszul sikerült pillanataiban is gyakran a valódi önmagunk ismeretének hiánya bizonyul e sikertelenség végső okának.

Az önvaló az élőlény saját tapasztalatainak, észlelésének, érzelmeinek, gondolatainak a végső alanya. Nem létezik tapasztalás a tapasztaló, a végső önvaló nélkül, s ekképpen az önvaló léte természetesen következik a tapasztalás jelenségéből. Az azonban, hogy ténylegesen ki ez az önvaló, s hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik, az előttünk, hétköznapi emberek előtt általában rejtve van.

Az önmegvalósítás folyamatát sokan sokféleképpen definiálják, ugyanakkor definíció szintjén ezek a megközelítések gyakran több pontban megegyeznek. Némelyek az önmegvalósítást az emberben rejlő lehetőségeknek,¹ képességeknek² a fejlesztéseként, illetve betetőzéseként; mások a vágyak és remények tökéletes beteljesítésére irányuló tettként^[3] vagy pedig a jellem és a személyiség lehetőségeinek legtökéletesebb megvalósításaként értelmezik.⁴ Mortimer J. Adler amerikai filozófus (1902-2001) úgy definiálja az önmegvalósított állapotot, mint a „külső korlátoktól és kényszerítő körülményektől való mentesség, illetve szabadság”, melybe a társadalmi elvárásoktól való függetlenedés és a politikai és gazdasági szabadság is beletartozik.⁵ Abraham Harold Maslow (1908-1970), a humanisztikus pszichológia atyja szerint „az önmegvalósítás (pontosabban önmagunk aktualizálása) nem valami külső dolog, amelyre az embernek az egészsége érdekében szüksége van, mint ahogy a fának szüksége van a vízre, hanem egy olyan dolognak az életünkben való megnyilvánulása, amely már eleve az egyénben van, sőt, amely mondhatni maga az élőlény.”⁶ Az önmegvalósításra irányuló igény Maslow szerint az emberekben abban az erős késztetésben nyilvánul meg, hogy képességeiket, tehetségüket maximálisan kihasználják.

Az önmegvalósítással kapcsolatos vélemények alapvető tétele az, hogy létezik egy autentikus Önvaló (vagy lélek), amelyet az önmegvalósítás során pszichológiai vagy spirituális törekvések által fel kell fedezni. Ez a felfedezés lehet fokozatos folyamat, de azonnal megnyilvánuló jelenség is, azonban minden esetben komoly felkészültséget igényel a megtörténtének felismerése. Arról azonban, hogy ez az önvaló a létezés mely szintjén található, a legváltozatosabb elképzelések léteznek.

II. A valódi én és tulajdonságai a védikus irodalom tanításai szerint

Az önvaló- és önmegvalósítás-megköze­lítések alapvetően háromfélék. Vannak, akik arról beszélnek, hogy az élőlény nem más, mint a látható, tapintható fizikai teste, s tökéletes megismerését, illetve vágyainak, ösztönzéseinek beteljesítését is e dimenzióban kell keresni. Ez az elképzelés a tudat működését, a gondolatokat és az érzelmeket is pusztán a különböző kémiai anyagok egymásra hatásának tekinti.⁷

Mások szerint a test egy burok csak, s a gondolatok és az érzelmek azok, amelyek meghatározzák az ember lényét. Descartes szerint az élőlény öntudata az az alap, amelyre minden vele kapcsolatos „filozofálgatásnak”, illetve megismerési folyamatnak épülnie kell: „De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak akartam felfogni, szükségképp kellett, hogy én, aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel észrevettem, hogy ez az igazság: gondolkodom, tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb felvetései sem képesek azt megingatni, azért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem.”⁸

A legősibb ezzel kapcsolatosan írott forrásnak, a védikus irodalomnak a tanítása szerint a valódi „ÉN” mindezeken túl található. Túl van a látható, érzékszervekkel felfogható durvafizikai anyagon⁹ és az ennél finomabb, ún. finomfizikai anyagi megnyilvánuláson is, melyet az elme (manas), az intelligencia (buddhi) és a hamis egó (ahaṅkāra) által alkotott, illetve létrehozott úgynevezett anyagi tudat (citta) képvisel.¹⁰ Ez az eredeti „Én” az, amely a végső alapja a finomfizikai szinten megnyilvánuló jelenlegi személyiségünknek, érzelmeinknek és gondolatainknak, egyszóval a pszichés tevékenységeinknek, valamint a durvafizikai test szintjén megnyilvánuló valamennyi életjelenségnek és élettevékenységnek is.

Úgy tartják, hogy az élőlény eredeti természete örökléttel (sat), teljes tudással és tudattal (cit) valamint boldogsággal (ānanda) teli, vagyis transzcendentális.¹¹ Ez a tisztán lelki ÉN (ātman vagy jīva) anyagon túli tulajdonságokkal és személyiséggel rendelkezik, melyeket a jelenlegi finom- és durvafizikai burkai elnyomnak, illetve elfednek. Ezeknek csupán torz tükröződései nyilvánulnak meg ebben a testet öltött állapotban.

Az önvaló a durvafizikai test szintjén az életjelek és az életfolyamatok formájában nyilvánul meg. Életet ad a halott testnek, mozgásra készteti azt annak reményében, hogy e test valahogyan visszavezeti őt eredeti boldogsággal teli, tökéletes helyzetébe. A finomfizikai test szintjén úgy nyilvánul meg, hogy eredeti tudata (cit) torz formában tükröződik az elme, az intelligencia és a hamis egó által létrehozott „vásznon”, melyet, ahogy említettük, cittának neveznek.¹² Ebben a cittában az eredeti elfedett és elfeledett tulajdonságokból csupán a hiányuk és az ebből származó, s rájuk irányuló vágyakozás jelenik meg. Vágyakozás az öröklétre, a teljes tudásra és a tökéletes boldogságra.¹³

A lélek eredeti, tiszta transzcendentális formája és természete (svarūpa) akkor képes megnyilvánulni, ha az ember túllép a durvafizikai és a finomfizikai dimenziókhoz fűződő önazonosításain, amelyek nem engedik látni és megismerni önmagát.

A test, az anyagi tudat és a lélek a megnyilvánulásunknak egyaránt fontos elemei, de a legfontosabb közülük a lélek, amely a másik kettőnek az alapja és mozgatója. Bár a test és az anyagi tudat velejárója az e világban megszületett élőlényeknek, ezek mégis csupán ideiglenes burkok, amelyek éppen akadályozzák, de amelyek ugyanakkor – megfelelően használva őket – segíthetik is a lélek önmagára találását, az önmegvalósítást.

III. Az önmegvalósítás legfontosabb irányzatai a védikus hagyományokban

Az önmegvalósítás folyamatára a védikus irodalomban¹⁴ általánosságban használt kifejezés a jóga.¹⁵  A jóga egyrészt a Legfelsőbb Úrral, mindenek forrásával való összekapcsolódást, másrészt pedig a test és az anyagi tudat – az önvaló megértésének céljából – bizonyos elvek szerint történő megzabolázását jelenti.¹⁶

Számtalan jógairányzat létezik, de azok, amelyek a jóga védikus irodalomban megfogalmazott célja felé vezetik az embert, eszközként három alapvető folyamatot gyakorolnak. 1.) Egyrészt a lemondások végzésével (tapaḥ) lazítják a fizikai világhoz fűződő kötöttségeiket, illetve a ragaszkodásaikat. 2.) Tanulmányozzák a lélek és Isten tulajdonságait, valamint az egymáshoz fűződő kapcsolatukat, és elmélkednek is minderről (svādhyāya), 3.) és végül gyakorolják az Isten iránti odaadás szellemiségét és tevékenységeit (īśvara-pranidhāna).¹⁷ E három tevékenység a lemondás szellemiségében végzett tettekként (karma), a transzcendentális tudás tanulmányozásaként (jñāna) és az Isten iránti odaadás tetteiként (bhakti) talán jobban ismertek az e területet tanulmányozók számára.

A tradicionális jógairányzatok mindegyike gyakorolja mind a három folyamatot, csak eltérő hangsúllyal. Attól függően, hogy egy irányzat melyiket részesíti előnyben, illetve melyiket hangsúlyozza, három fő jógairányzatot különböztetünk meg.

A karma-yoga (cselekedetek jógája) a kötelességszerű tettek végzését (karma) s azok eredményéről a Legfelsőbb Úr javára történő lemondást hangsúlyozza. A jñāna-yoga (a transzcendentális tudás jógája) a lélekről és Istenről szóló tudás tanulmányozását és az erről szóló meditációt, s a bhakti-yoga (az istenszeretet jógája) pedig a Legfelsőbb Úrnak végzett szeretetteljes odaadás gyakorlását emeli ki, anélkül, hogy a másik kettőt elhanyagolná.¹⁸ A szélesebb körben ismert aṣṭāṅga-yoga – a hangsúlyozott eszköz és a cél tekintetében – a jñāna-yoga fő irányzathoz sorolható, amelyben a szabályozóelvek követése mellett a különböző jóga-testhelyzetek (āsanák) és légzőgyakorlatok (prāṇāyāma) a tapaḥ elvét képviselik.

Az egyes irányzatokra a hangsúlyozott eszközön kívül a folyamat célja is jellemző. Így a karma-yogī önmaga megismerése mellett az anyagi világból történő, szenvedést megszüntető felszabadulást, a jñāna-yogī az Abszolútum ún. személytelen brahman aspektusának megismerését és elérését célzó felszabadulást, a bhakti-yogī pedig a Legfelsőbb Úr személyes formájával való kapcsolatának felelevenítését és motiválatlan szeretetteljes szolgálatát tűzi ki célul. Az önmegvalósítás három fő elemének az egyes jógairányzatokban betöltött szerepét az 1. táblázat mutatja be.

Az egyéni élőlényt a jelenlegi, feltételekhez kötött helyzetében a fizikai jellegű testi önazonosítása akadályozza az önmegvalósításban. Ennek az önazonosításnak a székhelye az anyagi tudat, más néven a manas, a buddhi és az ahaṅkāra által létrehozott citta. (1. ábra) Az önmegvalósítás gyakorlatilag azt jelenti, hogy az önvaló megismeréséhez vezető út cittában rejlő akadályait leküzdjük és megtisztítjuk. Leküzdésük az anyagi tudat automatikusan anyagelvű működésének megzabolázásával, megtisztításuk pedig a különböző lelki gyakorlatok segítségével történik.¹⁹ Ahogy majd látni fogjuk, a meditáció mindkét folyamatnak alapvető részét képezi.

IV. A szennyezett anyagi tudat konkrét működései

A védikus irodalom önmegvalósítással foglalkozó tanításai szerint a testet öltött élőlény anyagi tudatában ötféle olyan anyagi jellegű tudatfolyamat (vṛtti) zajlik, amelyek az önmagunkkal és a környezetünkkel való kapcsolatunkban elsődleges szerepet játszanak. Ezek másik ötféle, az anyagi világgal való kapcsolatunkat speciálisan motiváló, ún. szenvedést okozó tudatszínezettel (kleśa) együtt az anyagi világhoz kötik az élőlényt, s megakadályozzák őt valódi önmaga megismerésében.²⁰

1.   Az anyagi tudatfolyamatok, az ötféle vṛtti

Az öt fő anyagi tudatfolyamat (citta-vṛtti) tulajdonképpen a cittában zajló olyan „hullámzás”, amely által a tudat felszínének harmóniája megbomlik, s valóságot bemutató, azt hűen visszatükröző képessége felborul. Az általa alkotott kép e világról és az élőlényről magáról csupán torz visszatükröződése a valóságnak. Az öt vṛtti, amelybe gyakorlatilag minden tudati tevékenység besorolható²¹: az 1.) érvényes ismeretszerzés (pramāṇa), 2.) a téves ismeretszerzés (viparyaya), 3.) a fogalomalkotás [és ábrándozás] (vikalpa), 4.) a [mély]alvás (nidrā) és 5.) az emlékezés (smṛti) tudati folyamatai. Ezek mindegyike szerepet játszik az e világhoz való kötöttségünkben. Mindezek mellett meg­felelően irányítva őket segítséget nyújthatnak az önmegvalósításban is.

Az érvényes, illetve valós ismeret megszerzése (pramāṇa) elengedhetetlen feltétele az élőlény e világi létének.

Nem kell különösebb magyarázat ahhoz, hogy ez létezik, s fontos eleme az életünknek. A kérdés sohasem az, hogy ez létezik-e, vagy hogy hasznos-e, hanem az, hogy mire használjuk az eredményét. Ha ez a folyamat a fizikai világ birtoklására és élvezetére szolgáló öncélú megismerési folyamatként van jelen az életünkben, akkor nagy valószínűséggel az önvalóról szóló ismereteink egyre erőteljesebb elfedődését segíti elő. Ugyanakkor, ha az önvalóról szóló transzcendentális tudás a megismerés tárgya, az önmagunk anyagtól független eredeti lényegének megismerése felé vezet.²²

A téves ismeretszerzés (viparyaya) hely­telen, megalapozatlan következtetésekre vezeti az embert, de ha megértjük, hogy például az érzékszervek által szerzett információk csak a fizikai létezés egy bizonyos dimenziójában megbízhatóak, s hogy az érzékszervek a transzcendens, anyagon túli világ megismerésére nem alkalmasak, akkor az így szerzett ismereteket is mindig a megfelelő kritikával tudjuk kezelni, helyet adva olyan megismerési folyamatoknak, amelyek az adott dimenzióban valós tudást eredményeznek.²³

A fogalomalkotás, ábrándozás, képzelet (vikalpa) folyamata az anyagi tudat információkat egymással kombinálni képes, többnyire automatikus működése, amelyből szintén származhatnak a valóságtól elrugaszkodó, s ily módon megkötő, de a valóságot megvilágító felszabadító következtetések is. Az ún. „jövőben élés” valóságtól elszakadó tudatállapota, vagy a velünk kapcsolatban lévő tárgyak, illetve személyek saját tulajdonunknak tekintése ilyen lekötő, fizikai tudatot erősítő megnyilvánulása a vikalpának, ugyanakkor a kreativitás és a léleknek Istennel való kapcsolatáról szóló elmélkedés szintén ide tartozó folyamatai felszabadító jellegűek lehetnek.²⁴

A mélyalvás (nidrā), vagyis az álomtalan alvás tudatállapotában gyakorlatilag a citta aktív működése majdnem teljes egészében felfüggesztődik.²⁵ Mindamellett, hogy a fizikai test szintjén a test regenerálódásához kedvező feltételeket teremt ez a tudatállapot, még mindig az önmagunk lelki természetéről szóló teljes tudatlanság jellemzi. A mélyalvás tudatállapotának tanulmányozása és megértése viszont figyelmeztetheti a lelki gyakorlót arra, hogy e világban az egyéni lélek számos egyéb tudatállapotban lehet, amelyeknek kisebb vagy nagyobb mértékben, de ugyanaz a közös jellemzője, a lelki létünkről szóló tudatlanság. Így megfelelő inspirációt szerezhet ahhoz, hogy igazán a mélyére hatoljon az emberi psziché megnyilvánulásainak, s hogy elérje a sohasem változó, tiszta és szennyezetlen lélek tökéletes tudatállapotát.

Az emlékezés (smṛti) folyamata nélkülözhetetlen a testet öltött élőlények számára. E világban való megfelelő működésünk egyik feltétele az, hogy azok az alapvető információk, amelyeknek valaha is a birtokába jutottunk, bármikor elérhetők legyenek, ha arra szükség van.²⁶ Legtöbbször azonban ez az emlékezés komoly akadályt jelenthet az ember életében akkor, ha nem szabályozza e folyamatot. Az anyagi tudat „szabályozatlan, olykor önkéntelen emlékezésre” való hajlama képes az embert a múltban élésre kényszeríteni, melynek eredménye, hogy elfelejtjük a jelent, s csak a múltbéli e világi tapasztalatok újraélésében merülünk el. A kellemeseket megpróbáljuk mentálisan újra élni, a kellemetlenek fölött pedig őrlődünk, hogy „hát, lehetett volna másként is”. Ilyenkor elfelejtjük, hogy a sorsunkat, a jövőnket kizárólag a jelen befolyásolja. Ha változtatni akarunk a sorsunkon, akkor ebben az idődimenzióban, illetve a jelen pillanatban „kell jelen lennünk” és cselekednünk. Itt és Most. Persze a jelent a múlt tapasztalatainak kreatív elemzésével kiegészítve lehet a legeredményesebben, s a legcélratörőbben megélni.

Az emlékezés folyamata lefoglalható, illetve használható a lelki élet útján. Felidézni, illetve folyamatosan emlékezni arra, hogy mi az életünk célja, hogy kik vagyunk mi, s hogy az eredeti otthonunk nem ez az anyagi világ, „ébren tartani” azokat a tanításokat, melyeket a kinyilatkoztatott szentírások tanítanak az önmegvalósításról, Isten és a lélek kapcsolatáról, mind e vṛtti által lehetséges.

Minden esetben, amikor egy tetten ért vṛttit valamilyen módon a lelki életünk szolgálatába állítunk, tulajdonképpen hasznossá, az önvaló megismerését segítő tudatfolyamattá válik.

A kleśák olyan tudatszínezetek, amelyek az önvalóról szóló tudatlanságunkból fejlődnek ki, s amelyek a tudatunk minden működését „önvalót elfátyolozó” természetűvé teszik.

2.   Az önmegvalósítást akadályozó tudatszínezetek, a kleśák

A kleśák, vagy más néven „szenvedést okozó tudatszínezetek” az élőlény önmaga eredeti lelki természetéről szóló tudatlanságának különböző fokozatai. Ezek bár e világi szinten közvetlenül fizikai boldogságot és boldogtalanságot is eredményezhetnek, ezzel egy időben minden esetben az e világhoz való kötöttséget és a lélek önmagáról alkotott hamis énképét konzerválják. Ezek a kleśák 1.) a tudatlanság (vagyis a lelki tudás hiánya), 2.) az énközpontúság (egoizmus), 3.) az anyagvilághoz fűződő ragaszkodás, 4.) a vele szemben kialakult irtózás és 5.) a folyamatos létezésre való vágy, melynek a leginkább szembeötlő megjelenése a haláltól való félelem.²⁷

Patañjali, a Yoga-sūtra szerzője a védikus irodalommal összhangban kijelenti, hogy minden ilyen illúziót okozó tudatszínezetnek a transzcendentális létünkről szóló tudatlanság (avidyā) az eredete.²⁸ A tudatlanságot úgy definiálja, hogy az a tudatállapot, „amikor öröknek véljük azt, ami ideiglenes, tisztának azt, ami tisztátalan, élvezetet (boldogságot) találunk abban, ami szenvedéssel teli, s amikor önmagunkként (a lelki önvalóként) tekintünk arra, ami valójában nem az.”²⁹

E lelki tudatlanságból közvetlenül jelenik meg az énközpontúság (asmitā), vagy más néven az egoizmus, amely nem más, mint úgy élni és gondolkodni, mintha a lélek és az anyagi teste azonos természetűek, egylényegűek lennének. Ennek eredményeként tekintjük a durvafizikai és a finomfizikai testünk érdekeit elsődlegesnek, s ennek köszönhetően leszünk képesek gyakran mindent – sokszor nem etikus dolgokat is – megtenni önmagunk anyagi céljainak eléréséért.³⁰

Az énközpontú élet boldogságkeresése során a citta az ezt szolgáló, ezzel az attitűddel összhangban lévő érzéktárgyak iránt ragaszkodást (rāga) fejleszt ki. E ragaszkodás természete az élvezni, újra tapasztalni és birtokolni akarás hangulata.³¹ Abban a pillanatban, amikor ez a ragaszkodás az anyagi tudatban kialakul, a tudat már képtelen a szabad cselekedetek forrása lenni. Szabad akaratunk tulajdonképpen már az alapvető önazonosítási tévedésünk első pillanatában korlátozottá vált a lelki tudatlanságunknak köszönhetően, tetteinket azonban a közben kialakult ragaszkodásaink korlátozzák elsősorban.

Ahogy a ragaszkodás (rāga) az anyagi tudat „erős kötődése” a kellemeshez,³² úgy az irtózás (dveśa) a citta „erős kötődése” a kellemetlenhez.³³ A boldogságot kutató anyagi tudat képtelen elszakadni az őt érő negatív élményektől. Azt hiszi, hogy a boldogsága érdekében ezekkel az akadályozó tényezőkkel kell valamit csinálnia, s ezért nem tud tőlük elszakadni. Mindeközben az irtózás szenvedésében kell elmerülnie.

Mind a ragaszkodás, mind pedig az irtózás erőteljesen az anyagi dimenzióra fókuszálja az ember tudatát, lehetetlenné téve számára a lelki minőség megértését. Ennek köszönhető az, hogy a létét is kizárólag az anyagi síkon tudja elképzelni. A lélek természete szerinti örökléte (sat) természetesen eredményezi még a feltételekhez kötött állapotában is a megszakítatlan létezésre való vágyát (abhiniveśa).³⁴ Amikor ez az öröklétre való vágy találkozik az anyag dimenziójának (amellyel közben az ember azonosult) ideiglenes természetével, akkor az az anyagi feltételeinek, tulajdonának és lehetőségeinek elveszítésétől való félelemben, illetve ennek legkiteljesedettebb formájában a haláltól való rettegésben nyilvánul meg.

E kleśákként ismert tudatszínezetek azok, amelyek a korábban említett anyagi tudatfolyamatokat (vṛttik) lekötő, s az önvalót elfátyolozó jellegűvé teszik, s amelyek anyagi tettekre ösztönöznek, megnövelve azon visszahatások mennyiségét (karma), amelyek az ismétlődő születés és halál körforgásában tartják az élőlényt.³⁵ A vṛttik és a kleśák egymással végtelen módon kombinálódva anyagi tettekre (karma) ösztönöznek, azért, hogy abból az élőlény egy speciális ízt (rasa), örömet meríthessen. A cselekedetek úgynevezett saṁskārák,az átélt ízek, illetve élmények pedig ún. vāsanāk formájában lenyomatot képeznek a cittában. Ezek ”talajba elvetett magokként” befolyásolják, meghatározzák a további tudati tevékenységeinket.

A vṛttik és a kleśák által zaklatott anyagi tudat természete az, hogy sohasem nyugodt, mindig izgatott a fizikai világ felé irányuló vágyainak, elvárásainak köszönhetően.³⁶ Tekintettel arra, hogy amit keres, azt a legritkábban találja meg abban a formában, ahogyan szeretné, a citta folyamatosan vándorol érzéktárgyról érzék­tárgyra, sokszor egyszerre többre is fókuszálva. Így szétszórttá (kṣipta), zavarttá (vikṣipta),³⁷ számos tárgyra összpontosítóvá (sarvārtha) válik.³⁸ Az önmegvalósítás útján elinduló ember számára a citta először irányíthatatlanul csapongó (cañcala), izgatott (pramāthi), hihetetlenül erős (bala–vat) és csökönyös (dṛḍha), „ajtónállóként” jelenik meg, akit nagyon nehéz meggyőzni (nigrahaṁ su-duṣkaram)³⁹ arról, hogy továbbengedjen a spiritualitás ösvényén. Ahogy azonban a legjobb ajtónállót, úgy a cittát is meg lehet győzni alapos érvekkel (transzcendentális tudással), kitartással (lemondás) és egy magasabbrendű érték szerint élés (az Úr odaadó szolgálata és a róla szóló szeretetteljes meditáció) transzcendentális érveivel.

Ahogyan a kleśák teljes megszüntetésének módszere a transzcendentális tudás tanulmányozása és annak aktív gyakorlati alkalmazása, úgy az általuk létrehozott fizikai világhoz kötő anyagi tudatfolyamatok a meditáció folyamatával küszöbölhetők ki. A transzcendentá­lis tudás gyakorlása nem engedi, hogy a cittában újabb lekötő tudatfolyamatok jelenjenek meg, a meditáció pedig (ideális esetben) transzcendentális jellegénél fog­va megtisztítja a cittát a már kialakult anyagi természetű tudatfolyamatoktól.⁴⁰

V. A meditáció mint az önmegvalósítás eszköze

A meditáció fogalmának számos definíciója létezik, attól függően, hogy e folyamatnak mely aspektusát hangsúlyozza valaki. Technikailag a meditáció nem más, mint 1.) az anyagi tudat egy területre (a meditáció tárgyára) való ráirányítása (dhāraṇā), 2.) az e tárgyra való „odafigyelés” folyamatos, megszakítás nélküli fenntartása (dhyāna),⁴¹ valamint 3.) a meditáció fókuszpontjában lévő „tárgy”-ban történő teljes tudati elmerülés.⁴² A három folyamat együtt alkotja az anyagi tudat (citta) teljes kontrollját (saṁyama).⁴³ Az ily módon megzabolázott (nirodha) anyagi tudat teljesen az önmegvalósítást gyakorló ember akarata szerint működik, s mint ilyen alkalmassá válik szabad akaratának megnyilvánítására és az önvaló megismerése felé való haladásra.⁴⁴

A meditáció másik, annak célját ténylegesen képviselő aspektusa a meditáció tárgyának transzcendentális minősége. Bár a cittát technikai értelemben egy egyszerű anyagi tárgyra rögzítve is lehetséges megzabolázni, s ez számos kedvező fizikai eredményt ad, végső soron az effajta fizikai tárgyú meditáció nem eredményezi az e világ „bűvköréből” való kiszabadulást, illetve az önvaló tökéletes megismerését.⁴⁵ A védikus szentírások magyarázzák, hogy a meditáció tárgyának transzcendensnek kell lennie ahhoz, hogy az ember, alkalmassá válva a sat-cit-ānanda dimenzió érzékelésére, megismerhesse eredeti önmagát. E meditációs tárgyak, illetve gondolati területek közül a legfontosabbak maga Isten (īśvara),⁴⁶ a lélek (ātman, puruṣa) és a kettőjük kapcsolata. Mindezek közül a különös hangsúlyt a Legfelsőbb Úrról szóló meditáció kapja, akinek transzcendentális neveiről (nāma), formájáról (rūpa), tulajdonságairól (gūṇa) s kedvteléseiről (līlā) történő odaadó meditáció által a lélek elérheti Őt, s ezzel együtt megismerheti önmagát. Maga Patañjali is hangsúlyozza, hogy meditáció közben az īśvarát a tudatban tartva a lélek belső tudata, eredeti önvalója feltárulhat a jógi előtt.⁴⁷

Az önmegvalósított ember gyakorlatilag felülemelkedett minden anyagi korláton, tudatának szennyeződései megszűntek, s tisztán látja önmaga eredeti lelki formáját és személyiségét (svarūpa).⁴⁸ Számára ez a lelki tudat természetes és a nap 24 órájában jelen van. A 2. táblázat az anyaghoz ragaszkodó, az ettől éppen megtisztuló, s az önmegvalósítást már elért állapotban zajló tudat tevékenységeinek összehasonlító felsorolása látható.

VI. Az önmegvalósítás különböző irány­zatai és a meditáció

Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a meditáció és a meditatív tudati elmerülés egy olyan folyamat, amely a testi és mentális működéseket harmonizálja, megtisztítja és a tudatot a transzcendens (a lélek és Isten) felé irányítja. Ahogyan azt említettük, a testünk és az elménk, mint a megismerés eszközei, egyszerre vagy egymás után általában több, főleg fizikai jellegű tárgyra fókuszálnak. Az érzékszervek és az anyagi tudat természete az, hogy a külső világban keresik azt a boldogságot, amely belül van, s amely a léleknek tulajdonképpen eredetileg a sajátja.

Az anyagi tudatban (citta) jelenlévő folyamatok
Elsődlegesen az anyagi világ felé forduló ragaszkodással, elvárásokkal teli figyelem hatására kialakuló tudati jelenségek	Az önmegvalósítás folyamata során e tendenciától fokozatosan megszabaduló tudat tulajdonságai	Az önmegvalósítást elért ember megtisztult cittájában zajló tudati folyamatok
érzelmi zavarok túlzottan tevékeny képzelet kontrollálatlan gondolatok aggodalmak elégedetlenség erős anyagi vágyak ingerlékenység, düh torzult memória zavart vagy mértéktelen alvás zűrzavaros vagy elsekélyesedett negatív emberi kapcsolatok mélyen gyökerező érzelmi gátak a múlt emlékeinek csapdája káros szenvedélyek fóbiák szorongás, félelem depresszió	belső béke önzetlen szeretet hit vidámság odaadás Istentudat könyörület egyszerűség fogékonyság tisztaság igazmondás intuíció mély megértés erőszaknélküliség félelemnélküliség önfegyelmezettség belső csend és harmónia világos memória nyugodt alvás megfelelő emberi kapcsolatok mentesség a mohóságtól kedvesség, szerénység, elszántság életerő, megbocsátás, kitartás mentesség az irigységtől és a becsvágytól	megszabadul minden anyagi tevékenységtől képes az önvaló érzékelésére határtalan lelki boldogságot tapasztal sohasem tér el az igazságtól úgy gondolja, ennél nagyobb kincsre soha nem tehet szert mentes az anyagi kapcsolatok okozta minden szenvedéstől mentesség a ragaszkodástól a múltban elkövetett tetteinek minden visszahatásától megszabadul nem ingatja meg semmi, érje bár jó vagy rossz szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban a Legfelsőbb Úr odaadó híve mentes a haragtól, dühtől

Olyan ez, mintha egy szemmel egyszerre több távcsőbe próbálnánk beletekinteni és valamilyen látványra fókuszálni. Az eredmény többnyire frusztráció, aggodalom (hogy semmit sem látunk-tapasztalunk jól), kétségek lesznek, s az a kérdés, hogy ugyan melyik távcsőben található látványra figyeljek oda? Ugyanilyen érzés lehet egy olyan lovas szekéren ülni, amelyet több ló húz, s amelyek mindegyike az utastól és a kocsistól függetlenül saját maga választotta irányba indul el. Teljesen világos, hogy a nem megfelelő irányba haladó lovakat megzabolázva a cél felé kell irányítani a szekeret.

A meditációval a különböző tudati fókuszpontokat tesszük mérlegre, miközben a lényegteleneket (az anyagi világhoz láncolókat) figyelmen kívül hagyjuk, s az önmegvalósítás szempontjából fontosakat (a transzcendentális jellegűeket) pedig fókuszba állítjuk. Ahhoz hasonlóan, mint ahogyan azt a kaméleon is teszi, aki egyszerre két szemmel kutat a táplálék után, s panorámalátásával egyszerre több mindent lát a környezetében. Amikor azonban felfedezi, hogy mely irányba érdemes támadnia, a két szemének fókuszpontja eggyé válik.⁴⁹

Az önmegvalósítás során elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk célunk természetével, tulajdonságaival, hogy megfelelő módon tudjunk rá fókuszálni, odafigyelni. Meg kell tanulnunk transzcendentális fókuszpontra rögzíteni a tudatunkat. A transzcendensre való odafigyelés meditatív állapota többféle eszközzel is elérhető, s a legfontosabbakat már korábban felsoroltuk (tapaḥ, svādhyāya, īśvara-pra­ṇidhāna). A Legfelsőbb Úr örömére végzett önzetlen tettek és azok gyümölcseiről való lemondás (karma) során maga a tett, a kötelességszerűen végzett Isten-tudatos cselekedet az, amely a meditatív, transzcendensre irányuló tudatot eredményezi (a fizikai test szintjén zajló önmegvalósítás és meditáció). A transzcendentális tudás tanulmányozásának folyamatában (jñāna) maga az anyagi tudat (citta) foglalkozik közvetlenül a lelki igazságokkal, s ezáltal így automatikusan egyfajta meditatív állapotba kerül (az anyagi tudat szintjén zajló önmegvalósítás és meditáció). Az Isten iránti odaadás, illetve az Ő odaadó szolgálatának szintjén (bhakti) pedig a lélek maga bontogatja szárnyait, amelynek során az önvaló eredeti természete szerinti cselekvés illetve élet nyilvánul meg még akkor is, ha valaki ezt még nem is képes érzékelni. Ez utóbbi mind a testet, mind a pszichét lefoglalja a lelki dimenzióban történő cselekvésben. Ez a három folyamat együtt a testi, a mentális és a lelki szinten is a tökéletes önmegvalósítás felé vezet.

Utószó

A védikus szentírások véleménye az, hogy az önmegvalósítás az emberi élet legmagasabb rendű célja és kötelessége. Gya­korlatilag e világ létezésének ez ad valódi értelmet.

„Az emberiség legmagasabb rendű hivatása [dharmája] az, amely által az ember eljuthat a transzcendentális Úrnak végzett szeretetteljes odaadó szolgálatig. Ennek az odaadó szolgálatnak töretlennek kell lennie, valamint mentesnek minden indítéktól, hogy teljes elégedettséget nyújtson az önvalónak.”⁵⁰

---

LÁBJEGYZET

¹ The American Heritage® Dictionary of the English Language, Fifth Edition copyright ©2014 by Houghton Mifflin Harcourt Publishing Company. Letöltve 2014.06.24.
² Collins English Dictionary Letöltve 2014.06.24.
³ WordNet 3.0, Farlex clipart collection. © 2003-2012 Princeton University, Farlex Inc.
⁴ Merriam Webster’s dictionary Letöltve 2014.06.24.
⁵ Adler 1958: 127.
⁶ Maslow 1970: 66.
⁷ Fodor 1996: 22.
⁸ Descartes 2000: IV. rész, 925.
⁹ Az ún. „durvafizikai” kifejezés a föld (bhūmiḥ), víz (āpaḥ), tűz (analaḥ), levegő (vāyuḥ) és éter (kham) metafizikai elemekből álló, érzékekkel tapasztalható világra és az élőlények látható anyagi testére utal.
¹⁰ Tóth-Soma 2005: 24–29.
¹¹ Tóth-Soma 2009: 60–61.
¹² Bár egyes iskolákban cittaként az anyagi tudat információt raktározó funkcióját határozzák meg, Patañjali yogadarśana hagyományában és a vaiṣṇava-vedānta tradíciókban ez a fogalom az önvaló eredeti tudatának torzult formáját, a szennyezett anyagi tudatot jelenti.
¹³ Tóth-Soma 2013: 58–59.
¹⁴ Védikus irodalom alatt az eredeti négy Védát, s az azok alapelveit követő magyarázó írásokat értem (Pl. itihāsák, purāṇák, dharma-śāstrák stb.).
¹⁵ Tóth-Soma 2008: 17–18.
¹⁶ Tóth-Soma 2010: 11–12.
¹⁷ Tóth-Soma László, fordítások és magyarázatok Patañjali Yoga-sūtrájához. II.1. sūtra. Előadás­sorozat a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán. 2012. október-december. (A továbbiakban: Ys.)
¹⁸ Tóth-Soma 2008: 18–33.
¹⁹ Ys. I.2.: yogaścittavṛttiniroddhaḥ.
²⁰ A tudatfolyamatokról lásd a Yoga-sūtra I.6–11. aforizmáit, s az e világba kötő „tudatszínezetekről” pedig a következő referenciákat: avidyā – Bhāg. 3.31.31., Bhāg. 3.32.38, Ys. II.3–5; asmitā – Ys. II.3,6.; rāga és dveśa – Bhāg. 7.15.43–44., Ys. II.3,7–8., Bhāg. 6.11.22., Bhg.13.6–7.; abhiniveśaḥ – Bhāg. 5.1.2., 5.14.8., 7.2.48., Ys. II. 3, 9.
²¹ Ys.I.6–11.
²² Ys. I.7. A védikus hagyományokban ennek három fő típusa van: az érzékszervi tapasztalás, a logika és a szentírások kinyilatkoztatásai.
²³ Ys. I.8.
²⁴ Ys. I.9.
²⁵ Ys. I.10.
²⁶ Ys. I.11.
²⁷ Ys. II.3.
²⁸ Ys. II.4.
²⁹ Ys. II.5.
³⁰ Ys. II.6.
³¹ Lásd Vyāsa magyarázatát a Ys. II.7. aforizmájához. (Rāma, 1998)
³² Ys. II.7.
³³ Ys. II.8.
³⁴ Ys. II.9.
³⁵ Bhāg. 3.31.31.
³⁶ Lásd az anyagi ragaszkodások által felkorbácsolt anyagi tudatban zajló tevékenységek és az önmegvalósítást elért személy tudatában zajló folyamatok közötti különbségeket a 2. táblázatban.
³⁷ Lásd Vyāsa kommentárját a Yoga-sūtra I.2. aforizmájához. (Rāma, 1998)
³⁸ Ys. III.11.
³⁹ Bhg. 6.34.
⁴⁰ Ys. II.10–11.
⁴¹ A jógahagyományokban a dhyāna fogalma jelenti a meditációt szűkebb értelemben, de amiről mi jelenleg beszélünk, az a tudatrögzítés teljes folyamata, melynek csak egy fokozata a Patañjali rendszerében említett dhyāna.
⁴² Ys. III.1–3.
⁴³ Ys. III.4.
⁴⁴ Technikai értelemben a tudat rögzítésének, illetve megzabolázásának szempontjából megközelítve a Kūrma-purāṇa (8.fejezet) úgy szemlélteti a fokozatosan elmélyülő tudatrögzítést, mint amelynek egyes lépései a 1.) meditációs tárgy felé fordulás minimum 12 másodpercig tartó megszakítatlan odafigyelést jelent (dhāraṇā), 2.) a meditáció tárgyára rögzült figyelem kiterjesztett fenntartása (dhyāna), amely 12×12 másodpercig (2,4 perc) tart, és a 3.) a meditáció tárgyában történő teljes tudati elmerülés, amely minimum 12×12×12 másodpercig (28,8 perc) tart. A tudat tökéletes elmerülésének állapotát mahā-samādhinak nevezi, amely minimum 12×12×12×12 másodpercig (5,76 óra) tart. Persze mindez csak technikai szemléltetése a tudat lehetséges megzabolázottságának, s ahogy látni fogjuk, e tényező önmagában nem is elég az önmegvalósítás eléréséhez.
⁴⁵ Lásd a Yoga-sūtra I.42–46. aforizmákat.
⁴⁶ Bhg. 8.7.; 9.34.; 18.65.; Ys. I.23-29.
⁴⁷ Ys. I.28–29.
⁴⁸ Ys. I.3.
⁴⁹ Ott, M. – Schaeffel, F. – Kirmse, W 1998: 319–330.
⁵⁰ Bhāg. 1.2.6.

---

FELHASZNÁLT IRODALOM

• Adler, Mortimer J.: The Idea of Freedom: A Dialectical Examination of the Con­ceptions of Freedom, Vol.I. Garden City, N.Y., Doubleday, 1958.
• The American Heritage Dictionary of the English Language, Fourth Edition. Houghton Mifflin Company, 2009.
• Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 2004.
• Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Śrīmad-Bhāgavatam (1–10. ének), The Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 1993–1995.
• Collins English Dictionary – Complete and Unabridged. HarperCollins Pub­lish­ers, 2003.
• Descartes, René: Értekezés a módszerről. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000.
• Fodor, Jerry A.: A test-lélek probléma; In: Kognitív tudomány (szöveggyűjtemény). Miskolci Egyetemi Kiadó, 1996.
• Maslow, Abraham H.: Motivation and Personality (3rd Edition) Longman, New York, 1970.
• Merriam Webster’s dictionary
• Ott, M. – Schaeffel, F. – Kirmse, W.: Binocular vision and accommodation in prey-catching chameleons. Journal of Comparative Physiology, 1998: 319–330.
• Tóth-Soma László (ford.): Patañjali: Yoga-sūtra I-II. fejezet. (Oktatási segédanyag). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2013.
• Tóth-Soma László (ford.): Patañjali: Yoga-sūtra III-IV. fejezet. (Oktatási segédanyag). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2014.
• Rāma, Prasāda: Patanjali’s Yoga Sutras – with the commentaries of Vyasa and gloss of Vacaspati Misra. Motilal Banar­sidass, Delhi, 1998.
• Sandor, Peter S. – Maarten, A. Frens – Henn, Volker: Chameleon eye position obeys Listing’s law. Vision Research, 2001, 41.
• Śivarāma Swami: Bhaktivedanta magyarázatok : A Bhagavad-gītā tökéletes értelmezése. Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet, Budapest, 1999.
• Tóth-Soma László: Személyiségfejlesztés felsőfokon. Felülemelkedés önmagunk és környezetünk korlátain. Lál Kiadó, Somogyvámos, 2005.
• Tóth-Soma László: Jóga tiszta forrásból – Út a test és a szellem felemelkedéséhez, az önvaló megtapasztalásához. Lál Kiadó, Somogyvámos, 2008.
• Tóth-Soma László: „Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit”. A védikus halálfelfogás. Tattva, 12/2. 2009, 57–65.
• Tóth-Soma László: Fordítások és magyarázatok Patañjali Yoga-sūtrájához. Előadássorozat a Bhaktivedanta Hittu­do­mányi Főiskolán. Budapest, 2012. október-december.
• Tóth-Soma László: Kutatás a létezés értelme után – az önmegvalósítás Ab­szolút dimenziója. Tattva 16/1. 2013, 45–60.
• Tóth-Soma László: A jóga értelmezései. Tattva, 13/2. 2010, 11–16.
•  WordNet 3.0, Farlex clipart collection.Princeton University, Farlex Inc., 2003-2012.