A varṇāśrama-dharma és a platóni államelmélet összehasonlítása

Lapszám: Jóga – 14 – XIII/2 – 2010. november
Szerző: Tóth András
Cikk letöltése pdf-ben: A varṇāśrama-dharma és a platóni államelmélet összehasonlítása

A társadalomtudományokhoz vonzódó kutató számára igen csábító, tartalmas terület az egyes államelméletek vizsgálata és összevetése. A témának számtalan izgalmas vetülete létezik, s e felvetések mennyisége kiapadhatatlan forrást jelent, ha összehasonlításokat akarunk végezni közöttük. Megannyi tudományág képviselője találhat érdekes kapcsolódási pontokat, így egy rövid dolgozat megírásakor a szerzőnek a bőség zavarával kell megküzdenie: melyik az az aspektus, amelyet kedvesebbnek vagy kidolgozásra érdemesebbnek tart.

A varṇāśrama-dharma egy olyan állammodell, amelyet India tradicionális írásos emlékei tárnak elénk. Ezek a művek az emberiség történetének legősibb relikviái közé tartoznak, s az élet minden területére kiterjedő tudást foglalnak magukba. Így a modern diszciplínák művelőinek is szolgálnak ismeretekkel, de a mindennapi életvezetés tekintetében is eligazítást nyújtanak.

Platón tanításai a nyugati bölcselettudományok alappillérei, művei a filozófia iránt érdeklődő számára megkerülhetetlenek. Kézenfekvő gondolat tehát az ókori filozófia nagy alakjának Az állam című munkájában felvázolt elméletét összevetni a varṇāśrama-dharma tanításaival. A két államberendezkedés egyes elemei nyilván más-más szempontok alapján épülnek fel, de azok jellemzői alapján megérthetőek az azonosságok és különbözőségek. Néhány alaptézis felvázolását követően megvizsgáljuk őket a külső szemlélő számára legszembetűnőbb jellemzőjükön, az általuk leírt társadalmi berendezkedés szempontjából.

I. A védikus írásbeliség és Vyāsadeva szerepe

Az ősi indiai bölcselet alapját a Védák képezik (a veda szó jelentése: tudás). A Védák szerzőjét,Vyāsadevát, a vaiṣṇavák^¹ az Úr avatārájaként² tisztelik. Vyāsadeva lejegyezte a Védákat, majd négy részre osztotta (a vyāsa szó jelentése: feloszt),³ és a részeket négy tanítványára bízta, hogy továbbítsák azokat az emberiség számára. Lejegyezte ezt követően a Vedānta-sūtrát, amely a védikus tudás összegzése, a purāṇákat (purāṇa szó jelentése: ősi), valamint a Mahābhāratát, amely a szentírások itihāsák^⁴ elnevezésű kategóriájába tartozik, és tartalmazza az egyik legfőbb hindu szentírást, a Bhagavad-gītāt, Isten személyes tanítását. Lejegyezte végül a vaiṣṇavák számára legfontosabb művet, a Śrīmad-Bhāgavatamot, a magáról Istenről szóló purānát. A purāṇákat és az itihāsákat az ötödik az Védaként is emlegetik.

A szanszkrit nyelvű védikus szentírások felépítésüket tekintve általában 2-8 soros versekből, az úgynevezett ślokákból állnak. Összterjedelmük, annak ellenére, hogy az eredeti, Vyāsadeva által írt művek jelentős része elveszett, ma is több ezer oldal. Ezekhez az eredeti szentírásokhoz számtalan magyarázatot és eligazítást írtak későbbi korok neves ācāryái,⁵ így jött létre az a gazdag tudásanyag, amelyet ma védikus irodalomnak neveznek.

A védikus irodalom szerint a védikus tudás transzcendentális, az idők kezdete óta létező és változatlan. A Śrīmad-Bhāgavatam az anyagi világot a purāṇikus időszámítás alapján jellemzi, a történelem menetét úgynevezett yugákra, korszakokra osztja. Ezek a korszakok egymást követik és folytonosan ismétlődnek. Az első, és az egyén számára egyben a legkedvezőbb korszak a satya-yuga, a második a dvāpara-yuga, a harmadik a tretā-yuga, a negyedik a kali-yuga.⁶ Az egymást követő négy korszak hossza egyre rövidebb, – az első korszak hossza 1.728.000 év, a másodiké 1.296.000 év, a harmadiké 864.000 év, az utolsóé 432.000 év. A korszakok váltakozása során a körülmények és az összetevők minősége az idő előrehaladtával folyamatosan degradálódnak.⁷ Az utolsó korszak végeztével a világegyetem elpusztul, és a folyamat a satya-yugával kezdődik elölről. A purāṇikus időszámítás szerint jelenleg az utolsó, a kali-yugában vagyunk, amely 5.000 évvel ezelőtt kezdődött. Ebben a korszakban az emberek emlékezete és felfogóképessége rendkívül korlátozott, míg a satya-yugában egyetlen ember is képes volt a teljes védikus tudást megtanulni és továbbadni. Annak érdekében, hogy ez a tudás mégis fennmaradhasson, kali-yuga kezdetén szükség volt a lejegyzésére.

II. A kirajzolódó államképek

1. A világ jellemzése

Platón és a varṇāśrama-dharma tanainak összevetése során két, egymástól igen eltérő, más-más pilléreken nyugvó állammodell rajzolódik ki, ám mindkét tanításból az tűnik ki, hogy a számunkra látható és empirikusan vizsgálható környezetünk nem az eredeti megnyilvánulás.⁸ Van eredetük és forrásuk, nem önmagukból jöttek létre, és folyamatosan változnak. Platón szerint a tökéletes mindig változatlan, hiszen minden megnyilvánulás a számára legjobb állapotban kíván létezni. Nem fűződik ahhoz érdeke, illetve nincs késztetése rá, hogy ebből a számára ideális helyzetből kimozduljon,⁹ vagyis az anyagi világ nem lehet tökéletes. Platón szerint az embernek ezért az örök, változatlan, vagyis isteni létezőt kell kutatnia.¹⁰

A védikus felfogás szerint az anyagi létezésünk helyszíne a prakṛti, vagyis az anyagi természet, amely ideiglenes és folytonosan változó. Alsóbbrendű megnyilvánulás, amelynek része az általunk vizsgálható világ és az élőlények, viszont létező és valóságos. Az Úr irányítása és fennhatósága alatt áll,¹¹ az Úr energiája, amely időnként megnyilvánul, majd eltűnik, de nem hamis.¹²

A lélek ebbe az ideiglenes világba beleszületve māyā, az illúzió uralma alá kerül, anyagi hatások – kötőerők – befolyásolják.¹³ A szentírások három kötőerőt említenek, amelyek egyszerre fejtik ki hatásukat, és az egyén lelki fejlettsége határozza meg azt, hogy melyik kötőerő milyen mértékben képes megtéveszteni őt. Ez a három guṇa, vagyis kötőerő a sattva, a jóság kötőereje, amely a legkedvezőbb, a rajas, a szenvedély kötőereje és a tamas, a tudatlanság kötőereje, amely a legkedvezőtlenebb.¹⁴ A tudatlanság kötőereje hat leginkább a transzcendentális tudás iránti vágyunk ellen, s okozza azt, hogy egyre mélyebbre süllyedünk az anyagi lét mocsarában. A szenvedély kötőereje felszítja a kielégíthetetlen anyagi vágyainkat, a jóság kötőereje pedig a lelki fejlődés előfeltétele. Ez is anyagi energia, tehát megköt, de elősegíti, hogy ne bonyolódjunk bűnös cselekedetekbe, és így ne kapjunk rossz karmikus^¹⁵ visszahatásokat, ezáltal segíti a lelki felemelkedésünket.

Mindkét tanítás szerint tehát az állam színtere egy ideiglenes, állandóan változó, tökéletlen megnyilvánulás, az anyagi világ.

2. A két állammodell eredete és célja

Platón kiváló gondolkodó, filozófus volt, aki a világ vizsgálata során összefüggésekre ébredt rá. Felismerte, hogy lennie kell valami magasabb rendűnek, ami forrásaként szolgál az általunk megfigyelhető világnak. Platón világi tapasztalatait összegezve ezt a tökéletes szubsztanciát, az ideák világát kutatta, és ennek eredményeként alkotta meg államelméletét.

Vyāsadeva isteni tudást ad át. Ez a tudás teljes, az élet minden területére kiterjed, így része a varṇāśrama-dharma is. A védikus állammodell maga a vallás, a vallás pedig Isten törvénye az emberiség számára. A varṇāśrama-dharma tehát a szentírások által nyújtott, megkérdőjelezhetetlen szabályrendszer a polgárok számára.

A varṇāśrama-dharma megvalósításának léteznek fokozatai. Az egyik a daiva-varṇāśrama,¹⁶ amelynek minden polgára vaiṣṇava, életük középpontjában pedig Isten áll. A daiva szó e kultúra isteni voltára utal,¹⁷ vagyis arra, hogy a közösség mindennapjait a bhakti, az Úrnak végzett odaadó szolgálat jellemzi. A szentírások az odaadó szolgálatnak kilenc önálló folyamatát határozzák meg,¹⁸ amelyek bármelyike végezhető. A bhakták^¹⁹ cselekedeteinek nem a saját anyagi vágyaik a mozgatórugói, hanem az Istennek való örömszerzés vágya. Ez a hangulat azonban nem minden varṇāśramára jellemző, például a kali-yuga társadalmainak ez egyáltalán nem sajátja. Az ilyen társadalmi berendezkedés neve asura-varṇāśrama.²⁰ (Az asura szó jelentése: démonikus.) Ezt olyan polgárok alkotják, akik követik a varṇāśrama szabályait, de Isten nem áll életük középpontjában, cselekedeteiket személyes anyagi vágyaik motiválják. A szabályok követése viszont lehetőséget ad arra, hogy idővel az ilyen társadalom is daiva-varṇāśramává váljon.

Platón államelméletének célja egy kivételes közösség felépítése, a társadalom hatékony megszervezése és működtetése, a polgárok megfelelő életkörülményeinek biztosítása. Ezt gyakorlati oldalról, alulról építkezve képzeli el, a várható anyagi javak számbavétele alapján tervez. Bár a két modell istenfelfogásának összevetése külön vizsgálatot igényel, az megállapítható, hogy Platón a vallást és az állam megszervezését külön szférába helyezi, Istent nem emeli a mindennapok középpontjába. Isten személye rendkívül fontos tényező a számára, szerepe vitathatatlan, de elméletében csak az Úr produktumaiig, a személytelen ideákig jut el. Tanítása szerint a Felsőbbrendűt a tökéletlen emberi elmével megérteni nem lehet, ezért a vallásra vonatkozóan szabályt nem alkot, azt a vallási hagyományok követésében határozza meg.²¹

Ezzel szemben a varṇāśrama-dharmának az Istennel való kapcsolatunk helyreállítása a rendeltetése. Ahhoz biztosít kereteket az anyagi világban, hogy felébredhessen a polgárokban az Isten iránti szeretet, a vágy Isten megismerésére és az anyagi világból való felszabadulásra.

Platón a tökéletes államot írja le, amelyben a közösség az egyéneken keresztül épül fel, a varṇāśrama-dharmában viszont az egyén fejlődik, „épül fel” a közösség segítségével. Platón szerint minden posztra az ideális embert kell kinevelni, a tévedés lehetőségét pedig a szabályok meghatározásával kívánja kivédeni. A varṇāśrama-dharma esetén a közösség már adott, az Úr megteremtette. Platón a legkiválóbbakat alulról építkezve próbálná meg eljuttatni az ideák szintjére. A varṇāśrama-dharma felülről alászálló elv, és mint az emberi testet az érrendszer, úgy szövi át az egész társadalmat, eljutva a test legapróbb sejtjéhez is, vagyis minden lélekhez.

III. A társadalom osztályozása

Platón Az állam című munkáját vizsgálva szoros analógia figyelhető meg a világ, az állam, az egyén és az erények leírásában, elméletét sok tekintetben a hármasság jellemzi. Ez megfigyelhető a világ felosztásában – jelenlegi világunk, pokoli és mennyei szféra –, a lélek hármas tagolásában, amelynek az értelem, az akarat és a vágyak a motivációi, az egyes lélekrészekhez tartozó főbb erények, a bölcsesség, a bátorság és a mértékletesség meghatározásában. Emberfajtából is hármat határoz meg: testükbe az Úr a teremtéskor aranyat, ezüstöt, bronzot és vasat kever,²² így háromféle minőség jön létre, és ennek megfelelően jelöli ki államelméletében a társadalom három osztályát. Ez a három társadalmi osztály a vezetők, az őrök és a munkások osztálya.

A varṇāśrama-dharma négy társadalmi osztályt és négy lelki rendet különböztet meg. A varṇákat, vagyis társadalmi osztályokat a brāhmaṇák, a papok, lelki vezetők, a kṣatriyák, a katonák, királyok, a vaiśyák, a földművesek, kereskedők, és a śūdrák, vagyis a szolgák alkotják. A lelki rendek, vagyis az āśramák az életkor és a lelki fejlettség előrehaladtával a következő módon alakulnak: brahmacārīk, vagyis tanulók, gṛhasthák, a családos emberek, vānaprasthák, a visszavonultak és sannyāsik, a lemondottak. A Śrīmad-Bhāgavatamban olvashatjuk:

Azok az emberek, akik ezen a földön jöttek a világra, az anyagi természet kötőerői – a jóság (sattva-guṇa), a szenvedély (rajo-guṇa) és a tudatlanság (tamo-guṇa)– szerint csoportokat alkotnak. Vannak, akik kiemelkedő személyiségekként, vannak, akik közönséges lényekként és vannak, akik rendkívül visszataszító élőlényekként születnek meg, mert Bhārata-varṣában mindenki a múltbeli karmája szerint ölt testet. Ha egy hiteles lelki tanítómester meghatározza valakinek a helyzetét, és megfelelő képzésben részesül, hogy szolgálhassa az Úr Viṣṇut a négy társadalmi rend (brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya és śūdra) és a négy lelki felosztás (brahmacārī, gṛhastha, vānaprastha és sannyāsa) egyikében, élete tökéletessé válik.²³

1. A platóni vezetők csoportja

Platónnak az ideális államról szóló elméletében a vezetők kivételes személyiségek, s az ilyen emberek nagyon ritkák. Egész életükben tanulnak, többszörös szűrőn keresztül szelektálják őket, és minden élethelyzetben példásan teljesítenek. A történelemből számos, a tradíciókat követő uralkodói családot ismerünk, amelyben az utódot már gyermekkorától kezdve – minden egyéb szempontot félretéve – arra nevelték, hogy jó uralkodó legyen. Platón rendszerében uralkodó családok nem léteznek,²⁴ de ha léteznének, az sem jelentene garanciát a vezetői poszt betöltésére. A vezetők minden esetben a megfelelő tapasztalattal és az ideákról kellő tudással rendelkező idős filozófusok legkiválóbbjai, akik tökéletes erényekkel rendelkeznek, akik fiatalkorukban szép testalkatúak, kivételes tudásvággyal rendelkeznek, tanulóéveik alatt a vizsgáikat kiválóan teljesítik, majd ezt követően önzetlenül és kiválóan végzik munkájukat, jellemükben szilárdak, nem engednek a csábításoknak és mentesek a hatalomvágytól.

Filozófus természetű az, aki az eredendő jót kutatja, a teljes bölcsességre vágyik, nem elégszik meg részigazságokkal. Igazságszerető és -kereső, hiszen az igazság a bölcsesség egyik sajátsága. Telhetetlen mindenféle tudományok iránt: Platón úgy fogalmaz, hogy mindig abba a tudományba szerelmes, amely megragadja a keletkezés és pusztulás között nem hánykódó örök lényegek létét.²⁵ Olyan, akár a folyó, ami állandóan egy irányba folyik: gyermekkorától folyamatosan a lélek öröme után sóvárog, és ez kizárja, hogy egyéb vágyai, például testi késztetései kerítsék hatalmukba. Éles eszű, memóriája páratlan, hiszen fel kell ismernie az összefüggéseket, de semmi értelme a kutatásnak, ha annak eredményeit felidézni, rendszerezni képtelen. Mértékletes és szelíd, barátságos természetű, de nem lehet gyáva, hiszen ki kell mondania az igazságot, nem lehet szolgalelkű sem, hiszen csak az igazságosságot szolgálhatja. Platón végül megállapítja, hogy a filozófustermészet isteni jellegű, míg a többi foglalatosság csak emberi.

Aki ezen az úton végigmegy, a felsorolt tulajdonságok birtokosa, élete minden megmérettetésén megfelel, egész életében a jóság és igazságosság jellemzi, a létező tökéleteset kutatja, kellő bölcsességre tesz szert, annak csak a filozófia világa jelenthet örömet. Az ilyen kivételes személyiségnek semmit nem jelent a vagyon, a hírnév, megveti a pénz hajszolását, irtózik a hatalom gyakorlásától és a mindennapi apró-cseprő ügyektől, egyedüli vágya, hogy félrevonulva, hasonszőrűek társaságában bölcselkedhessen. Ebből már látható, hogy a filozófustermészetnek egyetlen államforma sem felel meg igazán, a többi polgártól többnyire értetlenség a jussa, esetleg száműzetés. Platón szerint, ha valaki erre a szintre eljut és elmúlt ötven éves, akkor minden ellenkezése dacára kényszeríteni kell az állam vezetésére. Ha így teszünk, megtaláltuk a tökéletes vezetőt, akinek az adottságait nem kihasználni hiba lenne.

2. Az őrök csoportja

Az őrök alapos kiképzésben részesült katonák, akiknek egyetlen feladata az állam védelme külső és belső ellenségeivel szemben. Gyermekkoruktól kezdve úgy képzik őket, hogy bárkit legyőzhessenek. A többi polgártól elkülönítve, saját szállásukon élnek. Platón szerint a pásztor legnagyobb szégyene, ha olyan kutyákat tart, akik engedetlenségükben saját nyájukra támadnak,²⁶ ezért rendkívül fontos a következetes katonai nevelés, amely a poszthoz szükséges agresszivitást felébreszti, ugyanakkor a kegyességet és az erényességet is kifejleszti. Természetesen ezt törvényi úton is biztosítani kell, az őrök tekintetében ezért az egyik sarkalatos követelmény, hogy nem lehet semmiféle tulajdonuk. Gyakorlatilag csak kosztosok, szolgálatuk fejében az állam gondoskodik ellátásukról, boldogságukról, de nem lehet sem házuk, sem földjük, sem vagyonuk, de még feleségük sem. Már kiképzésük során arra nevelik őket, hogy csak olyan igényeik legyenek, amelyeket kizárólag a pillanatnyi szükségleteik diktálnak, azok kielégítését viszont feltétel nélkül, minden esetben biztosítják a számukra. őrnek lenni tehát nem megélhetési foglalkozás; mivel nincsenek félelmeik a jövőre nézve, kizárólag a feladataikra tudnak koncentrálni. A törvényi tiltás mellett nem is érdekük ruhatárat, éléskamrát fenntartani, hiszen a vezetői parancsok feltétlen végrehajtásáért, ha kell, az életük feláldozásáért cserébe az állam napról napra mindent biztosít a számukra. Így válnak a Platón példájában említett nyáj elégedett őrzőivé, vagyis a többi polgár szövetségesévé.

Tehát ez a csoport közel sem tekinthető szabadnak: akárcsak a „nyáj”-példában emlegetett kutya, akinek mindig a gazdáját kell követnie, ők sem utazhatnak például kedvükre, hiszen a pénzük sincs meg hozzá, csak folytonosan a kötelezettségeiket végzik. Lehetnek-e így boldogok? Platón szerint nem az egyedek vagy a csoportok érdekeit kell szem előtt tartani, hanem az állam érdekeit. Az arra érdemes filozófus is irtózik a vezetéstől, nyilván egy földműves sem rajong az állandó, reggeltől estig tartó munkáért a földeken, és az őrök is megtapasztalhatják foglalkozásuk korlátait. Ha viszont mindenki legjobb tudása szerint elvégzi a feladatát, akkor erős, prosperáló állam építhető, amelyben minden polgár életszínvonala állandóan javul: az őröknek jobb élelem és fegyverek, kényelmesebb szállás jut, illetve nőhet a csapatlétszám, így kevesebb feladatuk lesz. Az őrök Platón szerint boldogabbak, mint az olimpiai bajnokok, pedig ők a legboldogabbak.²⁷ A cipészeknél, földműveseknél pedig biztosan elégedettebbek, hiszen a csatában megszerzett győzelem büszkeséggel tölti el őket, nevüket dicsőség és megbecsülés övezi, életük során ajándékokat kapnak, halálukat követően pedig díszsírhelyet.

3. A munkások csoportja

A harmadik csoport a munkásoké. Ide tartozik mindenki, akit az adottságai nem érdemesítenek arra, hogy az első két csoportba tartozzon. A gyengébb szellemi és testi képességűek nem képesek a másik két csoport elé állított követelményeknek megfelelni. De a munkások is élhetnek teljes életet, hiszen az ő számukra is a legmegfelelőbb foglalatosságot igyekeznek megtalálni. Kereskedőként, földművesként, mesteremberként saját szakmájuk kiválóságai lehetnek, s ily módon a társadalom hasznos tagjának érezhetik magukat.

4. A brāhmaṇák

Kṛṣṇa kijelenti, hogy az emberi társadalom négy osztályát Én teremtettem…²⁸ A szentírások szerint az Istenség Legfelsőbb Személyiségének –noha egy– számtalan formája létezik. Egyik megnyilvánulása az univerzális forma. Erről a formájáról a Bhagavad-gītában olvashatunk, amikor Isten Arjuna kérésére ily módon jelent meg előtte. Ez nem az eredeti formája, de ezt is csak az láthatja meg, akinek a szemét az Úr alkalmassá teszi erre. Univerzális formájával Kṛṣṇa megmutatta végtelen hatalmát és képességeit, és iránymutatást is adott a magukat istennek kikiáltók számára: ha ők is fel tudják venni e formát, azzal bebizonyíthatják transzcendens mivoltukat.

Az univerzális forma magában foglal mindent: a teljes univerzumot, a félisteneket, és ebből az univerzális testéből teremtette az Úr a társadalmi rendeket is. A brāhmaṇák a társadalom értelmiségi rétegét alkotják, szellemi és vallási vezetők, a tudás képviselői, a másik három osztály tanítói. A brāhmaṇák az Úr univerzális testének arcát és száját képviselik.²⁹ Fő kötelességük az Úrról szóló tudás hirdetése, változtatások nélküli átadása a társadalom többi tagja számára. Feladatuk másokban felébreszteni az Isten iránti szeretetet, és utat mutatni számukra, hogyan tudják kapcsolatukat visszaállítani Istennel, vagyis milyen módon lehetnek képesek a lelki fejlődésre.

A brāhmaṇákra a három anyagi kötőerő közül a jóság a jellemző. Szabályozzák érzékeiket, távol tartják magukat a gyümölcsöző, tehát anyagi hasznot hozó cselekedetektől és az anyagi javaktól. Teszik mindezt annak ellenére, hogy Kṛṣṇa az anyagi világot a brāhmaṇáknak adta, vagyis a Földön mindent az ő tulajdonuknak kell tekinteni.

Feladatuk a szentírások tanulmányozása és magyarázata. Alapvető tulajdonságuk, hogy vonzódnak a védikus irodalomhoz, és képesek ezt az érzést másokban is felébreszteni. Közülük kerülhetnek ki a lelki tanítómesterek.

Feladatuk az áldozatok bemutatása a félistenek, illetve Isten számára, mások nevében. Bár a śūdrákat kivéve mindenki végezhet yajñákat,³⁰ de a brāhmaṇák ismerik a legjobban azokat a szertartásokat, amelyek az áldozatokat eredményessé teszik. A szentírások szerint a világ működéséről a félistenek gondoskodnak, ők az anyagi világ ügyeinek felhatalmazott irányítói. A félistenek látják el az élőlényeket élelemmel, esővel, levegővel és megannyi az élethez szükséges összetevővel. Kṛṣṇa azt mondja a Bhagavad-gītāban, hogy tolvajnak kell tekinteni azt az embert, aki viszonzás nélkül használja e javakat.³¹

A brāhmaṇák, ha a szükség úgy hozza, elvégezhetik az alsóbb osztályba tartozók munkáját is, de többnyire adományokból tartják el magukat. Viszont tilos számukra az alacsonyabb osztályba tartozó egyének közvetlen szolgálata, mert akkor elveszítik kedvező tulajdonságaikat. ők egyedül az Úr szolgái, illetve az Úr szolgáinak a szolgái.

A brāhmaṇák az állam szellemi irányítói, tanácsaikat viszont nem befolyásolják azok anyagi eredményei. Nem motiválja őket a kényelmesebb élet, a jobb személyes körülmények, kizárólag Isten törvényeinek a betartatása. Mivel legfőbb ismérveik a lemondás, a tudás, a tanulás, a tanítás, a fogadalmaik betartása, az erényesség, az igazmondás, így személyüket a társadalom többi tagjának tisztelete övezi.

A brāhmaṇák és Platón vezetői rétegének tulajdonságai tehát szinte megegyeznek. Mindkét esetben a mindennapi élettől nagymértékben vagy teljesen visszavonult személyekről van szó, akik a tudás megtestesítői, az igazság keresői és képviselői. Lényeges különbség azonban, hogy egy brāhmaṇának – hacsak nem elkerülhetetlen – tartózkodnia kell az anyagi tevékenységek végzésétől, az állam vezetése pedig ilyen tevékenységek sokaságából áll.

5. A kṣatriyák

ők alkotják a közvetlen vezetői réteget, ők a döntéshozók. Ebbe a társadalmi csoportba tartoznak az uralkodók, a katonák, a hivatalnokok. Míg a brāhmaṇák feladata kizárólag az Isten által lefektetett elvek képviselete és az azok alapján végrehajtandó tettek meghatározása, a kṣatriyák a gyakorlati cselekvés emberei. Határozottság és erős kéz jellemzi őket. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy ez az osztály az Úr univerzális testének a karját képviseli.

A vezető réteg feladata az élőlények védelmezése. Ez a védelem kijár az embereknek, és az állatoknak is. Meg kell védenie az államot a külső és belső ellenségeivel szemben. Kérlelhetetlenül, megalkuvás nélkül harcol az országra törő külső hatalom, a polgárokat megkárosító csalók és tolvajok, valamint a trónra törők ellen.

A kṣatriyákat a szenvedély kötőereje jellemzi. Egy kṣatriya a kihívásoktól sosem riadhat vissza, mindig készen kell állnia a küzdelemre, de emellett igazságos, nagylelkű és lovagias. Fő feladata a vallásos elvek követése és tisztelete. Ismeri a lelki tanításokat, azok irányelveit magára nézve kötelezőnek tartja.

Feladata az adományozás, ő maga viszont nem fogadhat el adományt; tanulhat a brāhmaṇáktól, de nem taníthat. Tiszteli és követi a brāhmaṇáknak a mindennapi élettel kapcsolatos tanácsait, betartja a lelki életre vonatkozó utasításait. Az irántuk tanúsított magatartását az alázat és a feltétlen szolgálat jellemzi.³²

A kṣatriyákat folyamatosan anyagi hatások érik, nincs lehetőségük egyfolytában lelki életet élni, mégsem ragaszkodhatnak túlzottan az anyagi eredményekhez és az érzéktárgyakhoz. Elengedhetetlen a szerepük a brāhmaṇáknak abban, hogy megfelelő egyensúlyban tartsák a kṣatriyák szenvedélyességét, amely a hatalom gyakorlásához szükséges, valamint az Úr szolgálatához nélkülözhetetlen önmérsékletet.

Ez az osztály nagymértékben megegyezik a Platón ideális államában leírt őrök osztályával. Mindkét csoportra jellemző a különböző tulajdonságok közötti egyensúly, harmónia. Platónnál ezt kiválasztással és megfelelő neveléssel érik el, a kṣatriyák esetében azonban a brāhmaṇák tanácsadói szerepe is érvényesül. Lényeges különbség, hogy míg a kṣatriyák az állam tényleges, világi vezetői, addig a platóni őrök csoportja nem vehet részt az állam irányításában.

6. A vaiśyák

A vaiśyák osztálya a gazdaság működésének motorja. Ide tartoznak a földművesek, a kereskedők, a bankárok. Ez a csoport biztosítja az egész társadalom megélhetését, legfőbb tevékenységeik is e feladat köré csoportosulnak. Prabhupāda^³³ úgy fogalmaz, hogy ha az államot egy emberi testnek képzeljük el, akkor a vaiśyák a gyomor feladatát látják el.³⁴

A vaiśyák az Úr univerzális testének combját képviselik. Legfőbb feladatuk a gazdaság működésének biztosítása, a mindennapi élethez szükséges anyagi javak előteremtése. Uralkodó kötőerejük a szenvedély és a tudatlanság. Ez a szenvedély azonban nem azonos a kṣatriyákra jellemző szenvedéllyel, hiszen a két varṇának más-más a motivációja. A vaiśyákat az anyagi gyarapodás, a felhalmozás iránti vágyuk hajtja. Számukra ez üzlet, ezért végeznek pénzügyi tevékenységet, ezért kereskednek, ezért dolgoznak a földeken.³⁵

A megszerzett vagyonból azonban adományozni kötelesek, emellett áldozatokat mutathatnak be. Kötelességük viszont a tanulás. Lelki fejlettségük alapján elmaradnak az első két csoporttól, de feladatuk a szentírások tanításainak megismerése. Tanítaniuk viszont tilos.

Platón elméletében ilyen osztállyal nem találkozhatunk. Platón a felsőbb két osztályba sorolja azokat, akik intellektuális és jellembeli képességeik folytán a magasabb rendű feladatok ellátására hivatottak, az alsóbb osztályba tartozókra vonatkozóan részletes leírást nem ad. Így a két felsőbb osztályból kiszorult földműveseket, kézműveseket, szolgákat egységesen a munkások csoportjába sorolja.

7. A śūdrák

A negyedik osztály a śūdrák, vagyis a kétkezi munkások, szolgák osztálya. ők az Úr univerzális testének lábszárát képviselik. Az uralkodó kötőerejük a tudatlanság. Nem végezhetnek maguk áldozatokat, nem mondhatják az áldozati mantrákat, de a szertartásokon részt vehetnek.

Feladatuk a felsőbb osztályok tagjainak tiszteletteljes szolgálata, amelyet alázattal, és neheztelés nélkül kell végezniük, így a szolgálatukon keresztül kapnak lehetőséget a lelki fejlődésre. Segíteniük kell gazdáikat céljaik elérésében, ezáltal ők is áldásban részesülhetnek, de irányítaniuk tilos. A śūdrának sosem szabad elhagynia urát, még akkor sem, ha az megöregszik, cserébe viszont a gazdájának gondoskodnia kell szolgájáról, hogy mindig elégedett legyen. Minden áldozat bemutatása előtt például elsőként a śūdrákat kell elégedetté tenni bőséges élelemmel, ruhákkal.³⁶

Helyzetét tekintve ez az osztály részben lefedi a platóni munkások osztályát, tagjainak alapvető feladata a felsőbb osztályok és a társadalom szolgálata. Lényeges különbség azonban, hogy a varṇák szerinti felosztás az állam működéséhez elengedhetetlen, képzett, önállóan tevékenykedő és magát megszervezni képes földművesek és kereskedők rétegét a vaiśyák osztályába sorolja, külön feladatokkal és kiváltságokkal látja el.

8. A csoportok egymáshoz való viszonya

Platón elméletében az egyes csoportokhoz tartozók kiválasztása nagy gondossággal történik. Közös oktatás folyamán kiderülnek a tanulók egyedi képességei, azt fejlesztik tovább, és így nyerhetik el pozícióikat. Nem várható el, hogy mesteremberből őr vagy filozófus legyen, bár ha valakinek a képességei ezt lehetővé teszik, nem zárja ki a lehetőségét; de a filozófus és a mesterember képzése teljesen más erények kifejlesztését igényli. Egy filozófus képzéséhez hosszú évek szükségesek, ezt célszerű gyermekkorban elkezdeni.

Kṛṣṇa azt mondja, hogy a brāhmaṇákat, kṣatriyákat, vaiśyákat és śūdrákat az anyagi kötőerők szerinti természetükből adódó tulajdonságaik alapján különböztetik meg egymástól.³⁷ Vagyis az tekintendő brāhmaṇának, aki a brāhmaṇákra jellemző tulajdonságokat hordozza. Ha egy gyermek brāhmaṇa családba születik, de nem rendelkezik a brāhmaṇákra jellemző tulajdonságokkal, akkor nem tekinthető brāhmaṇának.

Különösen nagy jelentőséggel bír a guṇa, vagyis az egyénre jellemző kötőerő, és a karma, a rá jellemző munka szerint történő besorolás napjainkban. Prabhupāda szerint a kali-yugában a születése szerint mindenkit śūdrának kell tekinteni, ezért csak a tulajdonságai mutathatják meg valódi helyzetét.³⁸ Ezt támasztják alá a következő szentírás-idézetek is:

Tekintet nélkül arra, hogy valaki brāhmaṇa, sannyāsī vagy śūdra, lelki tanítómesterré válhat, ha ismeri Kṛṣṇa tudományát.³⁹

Ha valakin egy brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya vagy śūdra jellemvonásai mutatkoznak meg a korábbi leírásoknak megfelelően, akkor az osztályozásnak e jellemzői szerint kell besorolnunk őt, még akkor is, ha egy másik kasztban született.⁴⁰

Kṛṣṇa mondja:

Az emberi társadalom négy osztályát Én teremtettem az anyagi természet három kötőereje és a rájuk jellemző munka szerint.⁴¹

A különböző szentírások tanításai tehát egyazon irányba mutatnak, ezeket figyelmen kívül hagyva arra érdemtelen személyek kerülhetnek adott osztályokba. Látható, hogy az osztályokba való besorolás nem önkényes tevékenység, és nem is az egy adott családba születés határozza meg. Ennek az elvnek a követésére is találhatunk számos példát a szentírásokban.⁴² Caitanya Mahāprabhu,^⁴³ a védikus írások által a kali-yuga embere számára ajánlott saṅkīrtana mozgalom⁴⁴ elindítója például brāhmaṇa származása ellenére a śūdra kaszthoz tartozó tanítótól, Śrīla Rāmānanda Rāyátóltanult.⁴⁵

Mindkét modellben a társadalmi rendek között minőségi hierarchia tapasztalható. Azt azonban mindkettő hangsúlyozza, hogy az összes társadalmi osztályra egyaránt és egyformán szükség van. Az önös érdekeken felülemelkedve, a közös cél érdekében – az ideák világának eléréséért, illetve Isten elégedetté tételéért – kell fáradozniuk, és a kötelességeik ellátásában nincs alá- vagy fölérendeltségi viszony. Kṛṣṇa még azt is kijelenti, hogy jobb a ránk jellemző guṇa és karma szerinti, vagyis a saját varṇánkra jellemző feladatainkat végezni, még ha nem is vagyunk képesek azt hibátlanul gyakorolni, mint egy számunkra idegen varṇa feladatait hibátlanul elvégezni.⁴⁶

IV. A lelki rendek

Platón nem végez az elméletében a lelki fejlettség szerinti besorolást. Beszél a filozófusok képzése kapcsán a fejlődés lépéseiről, megállapítja, hogy vannak kivételes személyiségek, akik előbbre tartanak a szellemi megvalósítás terén társaiknál, hogy őket szelekción keresztül kell megtalálni,⁴⁷ de erre külön rendszert nem alkot. A varṇāśrama-dharma elsődleges célja a lelki fejlődés, ezért ennek menetét pontosan szabályozza, a fejlettség szintjét négy rend meghatározásával azonosítja. Ezek a rendek az ember életének egyes szakaszait fedik le. Vizsgáljuk meg a csoportok jellemzőit.

1. Brahmacārya

Az első lelki rend a brahmacārīké, vagyis a tanulóké. A fiúgyermek tanulmányai megkezdésekor elhagyja a szülői házat, és guru-kulába, a lelki tanítómestere házába költözik. A tanulás elsődleges célja a jellemformálás és az alázatra nevelés; a tanuló a guruját szolgálva a védikus tudományok tanulmányozásába kezd. Tanítójának feltétlen engedelmességgel tartozik, tisztelettel, odaadással, hódolattal kell megközelítenie őt. A brahmacārīnak tulajdona nem lehet, minden nap koldulásból kell fenntartania magát, de ezt is fel kell előbb ajánlania mesterének. Engedélye nélkül ennie sem szabad, és semmiféle tevékenységet nem folytathat. Tartózkodnia kell a nők társaságától, és le kell mondania a saját érzékeinek szolgálatáról.

Tanulmányai befejezését követően dönthet további sorsáról: belép a következő lelki rendbe, vagy maradhat a brahmacārī-āśramában.⁴⁸

2. Gṛhastha

A gṛhastha-āśrama a családosok rendje. A gurukulát elhagyva a brahmacārī engedélyt kap arra, hogy családot alapítson. Azért lépett a családosok rendjébe, mert még anyagi vágyak jellemzik, családra, anyagi javakra, hivatalra, esetleg hírnévre vágyik. Ez az āśrama a lelki élete szempontjából „veszélyes üzem”, nap mint nap újabb anyagi vágyak ébredhetnek benne, ezért a varṇāśrama-dharma szabályait betartva kell a kötelességeit ellátnia. Gondoskodnia kell a családja megélhetéséről, emellett továbbra is tanulmányoznia kell a szentírásokat, követnie kell a tanítómestere utasításait, és önmegvalósított személyeket kell hallgatnia, a házában megvendégelnie. Be kell tartania a vallásos elveket, és szent helyeket kell látogatnia. A cél az, hogy fokozatosan egyre kevesebb vágy ébredjen benne az anyagi javak felhalmozására, törekednie kell arra, hogy egyre közelebb kerülhessen a daiva-varṇāśrama általkínált modellhez. Ennek egyik lépése például, hogy csak annyi vagyonnal rendelkezzen, ami a megélhetéshez feltétlen szükséges. Neki kell viszont finanszíroznia a vallásos elvek által előírt áldozatokat, hiszen a másik három lelki rend vagyonnal nem rendelkezik, így erre nem képes. Ha a családos évek során helyt áll, akkor a következő, a vānaprastha rendbe léphet.

3. Vānaprastha

Ez a visszavonultak lelki rendje. Amikor a családos idős korba lép, a családjában betöltött szerepét és kötelességeit fiatalabb rokonára kell bíznia, és vissza kell vonulnia a családos élettől. Erdőbe kell vonulnia, kényelméről lemondva kunyhóba kell költöznie, és fokozatosan le kell mondania teste szükségleteiről, a test, az elme és a nyelv lemondásait kell gyakorolnia. Ezalatt mindössze faháncsból készült ruhát hordhat, le kell mondania a teste ápolásáról, csak minimális, tűzben felajánlott gabonát és vadon termett gyümölcsöket ehet. Amikor teste gyengesége miatt már nem tudja ellátni kötelességeit, felhagyhat lassan minden cselekedettel, és így hagyhatja el a testét.

4. Sannyāsa

A legmagasabb szintű lelki rend a sannyāsa, a lemondottak rendje, amely a brāhmaṇák által önként vállalt fogadalom. A védikus korban a brāhmaṇának ekkor el kellett hagynia az otthonát, egyedül kellett vándorolnia a világban nem törődve testi igényeivel. Nem függhetett senkitől, kerülnie kellett a felesleges beszédet, nem keveredhetett vitákba annak ellenére sem, hogy megfelelő tudással rendelkezett a transzcendenst illetően. Nem volt szabad közönséges emberekkel kapcsolatot ápolnia, semmiféle hivatást sem volt szabad űznie, és nem volt szabad tanítványokat toboroznia, hogy dicsőséget, elismerést kaphasson.

Ha vándorlásai során tökéletes tudású, önmagában elégedett lélekké vált, megválaszthatta, hová szeretne halála után kerülni.

V. A két államelmélet összevetésének tanulságai

Megállapíthatjuk, hogy mindkét modell egy zárt, hierarchikus rendszer. A polgáraival szemben támasztott követelményei nem általánosak, hanem nagyon is konkrétak, működésükre a lemondás kultúrája a jellemző.

Platón szerint az igazságos ember egészséges, az igazságtalan beteges. Beteg egyének viszont nem alkothatnak egészséges közösséget, vagyis a polgárokkal szemben támasztott követelmények magasak. Emellett a személyes boldogság egy ideális állam elengedhetetlen feltétele, de Platón szerint a közösség a fontos, az egyéni boldogságot a közösség fejlődése és szempontjai mögé helyezi. Vagyis az egyén életvezetésének, vágyainak, terveinek a közösség szolgálójává kell válnia. A közösségnek kell boldognak lennie, visszacsatolásként pedig már az egyén is jogosult a boldogságra.

Fontos momentum mindkét modellben, hogy a polgároknak lelkiismeretesen, és pontosan el kell látniuk a feladataikat, mégpedig mindenkinek a saját feladatát. Olyannyira, hogy erről a szabályok pontosan rendelkeznek. Emellett mindenki a helyzetének megfelelő jogokkal, kiváltságokkal rendelkezik; egy munkásnak vagy śūdrának így meglehetősen korlátozottak a lehetőségei. Platón úgy fogalmaz, hogy a selejtes elemeket el kell zárni a tudáshoz jutásnak még a lehetőségétől is. Mindazonáltal a varṇāśrama-dharma felkínálja a fejlődés lehetőségét mindenki számára. Igaz, a vallásos teendők terén egy śūdra semmiféle tevékenységet nem végezhet, kiváltságaik nincsenek, de egy fa alatt ülő lelki tanítómester szavaiból minden alázatos ember profitálhat.

Mindkét modell kiemelten kezeli a vezetők, uralkodók személyét. A kiváló vezetők kinevelésére hatékony oktatási rendszert ajánlanak,⁴⁹ azok szabályait betartva annak esélye, hogy vezetésre alkalmatlan emberek ragadják magukhoz a hatalmat csekély. A platóni filozófuskirályokra viszont a kettősségek a jellemzők. Egyrészt felül kell emelkedniük az anyagi vágyaikon és távol kell tartaniuk magukat minden olyan cselekedettől és kísértéstől, ami eltántoríthatja őket eredendő céljuk, a felsőbbrendű ideák tanulmányozásától, másrészt viszont maga Platón taszítja őket az anyagi lét mocsarába azzal, hogy vezetőként éppen ilyen kerülendő és számukra megvetendő feladatok garmadáját rakja a vállukra. Kérdés, hogy ez a vezető számára milyen mértékben kivitelezhető. Nagy a veszély, hogy vagy az eredetileg kívánatos útról tér le a filozófus – a mindennapi kísértések folytán nagy eséllyel végleg, vagy képtelen dinamikus, jó királyként vezetni államát. A varṇāśrama-dharma ennek elkerülése érdekében a vezetés feladatát megosztja a lelki és a világi vezető között. Hasonlóság viszont a két rendszerben, hogy a királynak gondoskodnia kell utódlásról, és élete végén vissza kell vonulnia az irányítástól a Felsőbbrendű tanulmányozása érdekében.

Az alsóbb osztályok tekintetében is jelentős eltérés tapasztalható a két modell között. Platón a két felső, a társadalom számára kiemelt státuszban lévő osztályokból kiszorult személyek számára részletes útmutatást nem ad. Tény, hogy a munkások csoportjának tagjait a képességeik nem predesztinálják arra, hogy az állam számára meghatározó, pótolhatatlan feladatot lássanak el, mindazonáltal nem tartja szükségesnek a csoport tagjainak a folyamatos, a magasabb rendű tudáshoz való juttatását sem.

A varṇāśrama-dharma számára nincs elveszett ember a tudás közvetítése tekintetében. Aki nem méltó vagy nem fogékony a védikus tanítások befogadására, azt śūdraként a számára előírt szabályok követésén keresztül, a megfelelő tulajdonságok kiművelésével képes előbbre juttatni.

Az összevetés alátámasztja, hogy Platón elméletében nem a lelki a fejlődés a vezérlő elv, hanem a közösség boldogulása; a varṇāśrama-dharmával szemben nála nem létezik a lelki rend szerinti felosztás sem. A védikus felfogás szerint minden, ami Istennel kapcsolatos, az áldásos. Ami ezen a szférán kívül esik, még ha anyagi létünk szempontjából szükséges is, a végcél tekintetében haszontalan. A szentírások tanítása, hogy fogadd el Isten személyét, fogadd el az Úrral való örök kapcsolatodat, döbbenj rá szolgai helyzetedre, élj a Legfelsőbb irányító törvényei szerint, és ő gondoskodik rólad, boldoggá tesz téged. Kṛṣṇa tanítása, hogy végezd Isten odaadó, önzetlen szolgálatát, ezáltal egyéni boldogságot tapasztalsz, miközben Isten országát építve egy virágzó állam érdekeit szolgálod. Ehhez adja a kereteket a varṇāśrama-dharma, amely a személyes anyagi gyarapodásnak is teret ad.

Megkerülhetetlen tény viszont, hogy a minket körülvevő világban sem a varṇāśrama-dharma szerint szerveződő társadalommal, sem a platóni állammal nem találkozhatunk. Platón elmélete utópia, ő maga sem ajánlja a megvalósítását. Úgy fogalmaz, hogy ha egy festő megfesti a tökéletes embert, csak azért még nem rossz festő, mert nem tud a környezetében egy ilyen személyt fellelni.⁵⁰ A gyakorlat ugyanis a természet rendje szerint mindig kevesebb a gondolatnál, és az a helyes hozzáállás, ha módját találjuk, hogy a tökéletlen a tökéletes irányába közelítsen. Vagyis ha valami megvalósíthatatlan, még nem feltétlenül elvetendő, sőt jó példával szolgálhat a gondolkodó ember számára.

Mindazonáltal a platóni modell megvalósításához hiányoznak a személyi feltételek. Világunkban nem léteznek a leírt posztok betöltéséhez szükséges erényes emberek. A varṇāśrama-dharma működéséhez tökéletes emberek nem szükségesek, viszont a rendszer elengedhetetlen feltétele az egyöntetű, szigorú szabálykövetés, ami a modern társadalmakat egyáltalán nem jellemzi. Egy államelmélet azonban mindig csak a kereteket képes biztosítani, a mindennapok szintjén a polgároknak kell azt megtölteni tartalommal.⁵¹

RÖVIDÍTÉSEK

PÁ. – Platón: Az állam
Bhāg. – Śrīmad-Bhāgavatam
Bhg. – Bhagavad-gītá
CC. – Caitanya-caritāmṛta
magy. – magyarázat

LÁBJEGYZET

¹ Viṣṇu, illetve Kṛṣṇa követői.
² Isten anyagi világbeli megtestesülése. A védikus szentírások számtalan esetben megerősítik, hogy Vyāsadeva az Úr irodalmi inkarnációja (pl. Bhāg. 1.1.7.). Az inkarnációk sohasem véletlenszerűen jelennek meg, megjelenésük módja, időpontja, körülményei és célja a szentírásokban rögzítettek.
³ Tóth-Soma 1998: 39.
⁴ India ősi eposzai.
⁵ A védikus tudás kivételes közvetítői, egy adott korszak meghatározó tanítói.
⁶ Bhāg. 3.11.18-19.
⁷ Bhg. 8.17. +magy.
⁸ PÁ. VII. könyv 172.
⁹ PÁ. II. könyv 54.
¹⁰ PÁ. VII. könyv 183.
¹¹ Bhāg. 4.29.79.
¹² Bhāg. 3.26.9-10. +magy.
¹³ Bhg. 14.5.
¹⁴ Bhg. 18.20-28.
¹⁵ A karma olyan anyagi tetteket jelent, amelyekért visszahatás jár. Ez a lélek jelenlegi életére jellemző anyagi cselekedetek mellett az előző életei során felhalmozott tettekre is vonatkozik.
¹⁶ Bhāg. 7.14.10. +magy.
¹⁷ Bhaktivedanta 1990: 3. fejezet.
¹⁸ Bhāg. 7.5.23-24.
¹⁹ Az Úr önzetlen odaadó szolgálatát végző hívek.
²⁰ Bhāg. 4.26.5. +magy.
²¹ PÁ. IV. könyv 95.
²² PÁ. IV. könyv 85.
²³ Bhāg. 5.19.19.
²⁴ A családmodell a platóni államelmélet egyik meghatározó fejezete, amely túlmutat e dolgozat keretein. Rendszerének nem sajátja a klasszikus, rokoni kapcsolatokon alapuló társulás.
²⁵ PÁ. V. könyv 147.
²⁶ PÁ. III. könyv 86.
²⁷ PÁ. V. könyv 131.
²⁸ Bhg. 4.13.
²⁹ Bhāg. 2.5.37., 2.1.37.
³⁰ Védikus áldozatok.
³¹ Bhg. 3.12.
³² Bhāg. 5.4.16.
³³ A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezetének alapító ācāryája, az indiai vallási és filozófiai bölcselet világszerte legelismertebb tanítója.
³⁴ Bhāg. 4.21.33. +magy.
³⁵ Bhāg. 7.11.23.
³⁶ Bhāg. 1.9.26. +magy.
³⁷ Bhg. 18.41.
³⁸ Bhāg. 5.13.6. +magy
³⁹ CC. Madhya-līlā 8.128.
⁴⁰ Bhāg. 7.11., 35.
⁴¹ Bhg. 4.13.
⁴² Vidura egy śūdra méhéből született, mégis az Úr szolgájaként, brāhmaṇaként tisztelték. Nārada Muni egy cseléd gyermekeként született. Ő az Isten iránti odaadás folyamatának kivételes képviselője, a vaiṣṇavák szentként tisztelik. Vyāsadeva lelki tanítómestere.
⁴³ A vaiṣṇavák az Úr inkarnációjaként tisztelik, aki Isten odaadó szolgájának hangulatában jelent meg az anyagi világban.
⁴⁴ Az Úr szent neveinek éneklése, amely a szentírások szerint a mai kor emberének legkönnyebben végezhető lelki gyakorlata. Áldásaiból születéstől függetlenül bárki részesülhet. (Bhāg. 11. 5. 32.)
⁴⁵ CC. Madhya-līlā 8.128. +magy.
⁴⁶ Bhg. 18.47.
⁴⁷ PÁ. VI. könyv
⁴⁸ Bhāg. 1.9.26. +magy.
⁴⁹ Platón akadémia rendszerének és a védikus oktatási modellnek az összevetése izgalmas terület, de túlmutat e dolgozat keretein.
⁵⁰ PÁ. V. könyv 137.
⁵¹ A dolgozat témavezetője Mahārānī devī dāsī (Banyár Magdolna) volt.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1983: Platón válogatott művei. Európa könyvkiadó.
Aṣṭa Sakhī devī dāsī (Dr. Szabó Csilla) 2007: Politikatudomány a Dhanur-vedában. Jegyzet. Budapest, Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola.
Bhaktivedanta Swami, A. C. 1990: A tanítások nektárja. The Bhaktivedanta Book Trust.
Bhaktivedanta Swami, A. C. 1990: Az önmegvalósítás tudománya. The Bhaktivedanta Book Trust.
Bhaktivedanta Swami, A. C. 1993: Śrīmad-Bhāgavatam. 1-10 ének. The Bhaktivedanta Book Trust.
Bhaktivedanta Swami, A. C. 1993: Bhagavad-gītā, úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust.
Bhaktivedanta Swami, A. C. 1996: Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust.
Bhaktivedanta Swami, A. C. 2002: Śrī Īśopaniṣad. The Bhaktivedanta Book Trust.
Gaura-Kṛṣṇa dāsa (Dr. Tóth-Soma László) 1998: Egyszerűen és érthetően a hinduizmusról. Budapest, Egyházfórum.
Gaura-Kṛṣṇa dāsa (Dr. Tóth-Soma László) 1998: Varázslatok könyve. Szeged, Bába és Társai Kiadó.
Gaura-Kṛṣṇa dāsa (Dr. Tóth-Soma László) 1998: Véda-rahaszja – Bevezetés a hinduizmus vallásfilozófiájába. Szeged, Bába és Társa Kiadó.
Giddens, A. 2003: Szociológia. Osiris Kiadó.
Hamlyn, D.W. 1998: A nyugati filozófia története. Holnap Kiadó. (Eredeti kiadás: A History of Western Philosphy, Pelican Books, 1988)
Kṛṣṇa Dharma 1999: Rāmāyaṇa. Lál Kiadó.
Kṛṣṇa Dharma 2000: Mahābhārata. Lál Kiadó.
Kirk, G. S. – Raven, J. E. – Schofield, M. 1983: A preszókratikus filozófusok. Cambridge, Cambridge University Press. (Magyar kiadás: Csiszter Kálmán és Steiger Kornél ford. 1998. Atlantisz Kiadó.)
Körtvélyesi Tibor 2006: Szanszkrit nyelvtan. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola.
Līlāvatāra dāsa (Kovarik Lajos) 2006: A védikus filozófia rendszerei – Ṣaḍ-darśana. Budapest, Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola.
Mahārānī devī dāsī (Banyár Magdolna) 2008: Dharma-śāstra. Oktatási segédanyag. Budapest, Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola.
Mahārānī devī dāsī (Banyár Magdolna) 2008: Manu-saṁhitā 1. Oktatási segédanyag. Budapest, Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola.
Platón (ford. Jánossy István) 1998: Az állam. Magyar Elektronikus Könyvtár http://mek.oszk.hu/03600/03629/
Platón 2007: Levelek. Atlantisz Kiadó. (Fordítás Plations Opera, recognovit Ioannes Burnet, Oxford, 1900-1907 kiadása alapján)
Platón 2008: Törvények. Atlantisz Kiadó. (Fordítás Plations Opera, recognovit Ioannes Burnet, Oxford, 1900-1907 kiadása alapján)
Rādhānātha dāsa (Dr. Sonkoly Gábor) 2001: India-kutatásunk kezdeteinek tanulságai.In: Tattva. IV. 1.
Satsvarūpa Dāsa Goswami 1992: Prabhupāda. The Bhaktivedanta Book Trust.
Śivarāma Swami 2006: A śikṣā-guru. Lál Kiadó.