/

Lapszám: Jóga – 14 – XIII/2 – 2010. november
Szerző: Gaura-Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László)
Cikk letöltése pdf-ben: A jóga értelmezései

I. Bevezetés

A jógával kapcsolatos oktatótevékenységek során számos olyan elméleti ismeret áll rendelkezésünkre, amelyek a jóga oktatását és gyakorlását (pl. az āsana és prāṇāyāma gyakorlást, vagy éppen a meditációt és az önmegvalósítás egyéb folyamatait) is támogatják, illetve megalapozzák. Mivel a jógahagyományok eleve sokfélék, ezek követői számára ugyanúgy mást-mást jelenthet a ’jóga’ kifejezés, mint a laikus érdeklődőknek. A sokféle értelmezés között nehéz eligazodni, ha valaki nem ismeri a hagyományok által különböző oldalakról bemutatott és hangsúlyozott teljes folyamatot. Ez magában foglalja az alapvető ismereteket (sambandha), az elérendő cél bemutatását (prayojana), és természetesen kitér a jóga gyakorlati folyamatára is (abhidheya), amely az alapvető ismeretek birtokában végezhető s amelybe beleértünk minden olyan részletet, amely a jóga eszköztárában az elmúlt néhány ezer év során felgyülemlett.

Az áttekintendő témakör igen kiterjedt és részletgazdag, ez pedig arra ösztönöz bennünket, hogy a ’jóga’ kifejezést megfelelően, a legteljesebben értelmezzük, s hogy a lehető legtisztább képet adjuk a jelentéséről. Mivel a különböző iskolák, hagyományok és a 20-21. században nyugaton is egyre jobban terjedő jógaoktatásra szakosodott intézmények más-más területeket hangsúlyoznak e folyamattal kapcsolatban, érdemes legalább a definíció szintjén a teljességre törekedni.

II. A ’jóga’ szó jelentései

A jóga szanszkrit kifejezés, amelyet etimológiailag többféleképpen lehet magyarázni.1 Ezek a magyarázatok együttesen adják meg azt a tényleges jelentést, amelyet a jógahagyományok valójában képviselnek, s amely a legteljesebben magában foglalja a jógának mint életmódnak, életfelfogásnak, vallásnak, önmegvalósítási folyamatnak a tartalmi értékeit, s jellemzőit.

Etimológiai megközelítés

1. A yoga szó első és e témakörben leginkább használt jelentései a kapcsolat, az összekapcsolódás, az érintkezés, az összeillesztés, az egyesülés, az együttállás (például bolygóké).   E jelentések értelmezése a különböző hagyományok szerint más és más lehet, igaz, halvány különbséggel. Ezen értelmezések mindegyike az élőlény egyfajta, a létezés alapvető transzcendentális forrásával történő összekapcsolódását, egyesülését, tartós kapcsolatát, vagy a hozzá való visszatérést jelenítik meg valamilyen módon. Ebben az „összekapcsolódásban” a lelki gyakorlók a végső, anyagtalan forrást (Istent) megértésüknek megfelelően többféleképpen látják. Természetesen ez nem valami önkényes képzelgés, hanem egy olyan hiteles folyamat, amely a jógairodalom, illetve az ennek alapjául szolgáló védikus irodalom (Vedák, upaniṣadok, purāṇák) szigorú és részletes tanításai alapján történik.

Így a jógahagyományok egy része (pl. a Śaṅkara monisztikus vonalát követő imperszonalista iskolák, amelyek többsége a śaiva vonalba tartozó hagyomány2) egyféle személytelen energiaként, univerzális lélekként (Brahman) tekint erre a végső forrásra, s próbál vele ’összekapcsolódni’ azáltal, hogy a vele való eggyéválás lehetőségeit kutatja, s gyakorolja.

Más, főleg teisztikus iskolákban ezt a forrást a minden élőlény szívében és minden atomban is jelenlévő Felsőlélekként (Paramātmā), az élőlény tetteinek tanújaként tisztelik, amely (lévén az Abszolútumnak egy tulajdonságokkal rendelkező aspektusa), már alkalmas arra, hogy Vele a jógi személyes, esetleg egy bizonyos szinten odaadó kapcsolatba kerüljön.3 Az élőlény és a Felsőlélek kapcsolatát mutatja be például a Kaṭha-upaniṣad is, az anyagi test ’fáján’ lakozó két madár hasonlatán keresztül. Az egyik madár (a lélek) éli a világát, megfelejtkezve barátjáról (Istenről, a Paramātmāról), aki a másik madárként csak szemléli őt, próbálva tanácsokat adni neki.4

A jógairányzatok kifejezetten teisztikus vonulataiban gyakori, hogy Istent, a végső forrást a Legfelsőbb Személyként (Īśvara, Bhagavān) értelmezik, aki mint végső forrás, minden létezőnek az eredete, akiben minden nyugszik, s aki természetesen személyiséggel és egyéniséggel is rendelkezik, transzcendentális, nem anyagi szinten. Örök lét, teljes tudás és soha nem szűnő boldogság jellemezte transzcendentális teste van (sac-cid-ānanda-vigraha)5. Mindemellett nincsenek rá hatással a[z Általa és mások által végzett] tettek, sem pedig azok visszahatásai. őt nem érinti meg a szenvedés, sem pedig bármilyen [fizikai születésbe kényszerítő] hatás. Úgy mondják, hogy Benne a mindentudás magja felülmúlhatatlan. ő a legelső bölcsek (az ősök) tanítómestere, akit nem korlátoz az idő.6

2. A jóga másik, széles körben használt jelentése például a rögzítés, az összpontosítás, a megfegyelmezés, a kontroll, a járom és az iga. Ezeket a jelentéseket a jógahagyományok alapvetően az elmére és a gondolatokra vonatkoztatva használják. Az elme és a gondolatok megzabolázása által (citta-vṛtti-nirodha) a jógi képes az anyagi létbe kötő ragaszkodásait, sőt az ugyanilyen hatású ellenszenvet és irtózást is megszüntetni.7 Megtanulja a lényegtelen (fizikai) dolgok figyelmen kívül hagyását és a lényegesekre (transzcendentális) való odafigyelést, s képessé válik olyan dolgok érzékelésére, amelyek hétköznapi tudatállapotban nem érzékelhetők.8

A szentírások (śāstra) és a szentéletű bölcsek (sādhu) véleménye

A bölcs Patañjali, aki a jógatanítások legismertebb rendszerezője9, Yoga-sūtrájában kijelenti, hogy a jóga nem más, mint az anyagi tudat változásainak megfékezése, amelynek tökéletessége az Isten iránti odaadás, s amelynek eredménye az is, hogy az ember megértheti és visszanyerheti eredeti lelki természetét és lelki formáját, önvalóját (svarūpa).10 Vyāsa az i.sz. 5. században megírt magyarázatában hasonló kijelentést tesz: a jóga a kiegyensúlyozott tudat és a lelki elmerülés.11

A Bhagavad-gītāban azt olvashatjuk, hogy a jóga az elme sikerben és kudarcban való kiegyensúlyozottsága12, a kötelességszerű munka13, a szenvedés eltüntetője és a fájdalom elpusztítója.14 Kṛṣṇa kijelenti, hogy a jóga az emberi élet legmagasabbrendű titka15, maga a nyugalom16 és a határtalan boldogság adományozója.17 A jóga ugyanakkor lemondás18 és a Legfelsőbb Úrról szóló gondolatokban való ’elmerülés’.19

A Kaṭha-upaniṣad szerint a jóga az érzékeknek a szilárd kontrollja20, míg a Śvetāśvatara-upaṇisad kijelenti, hogy A jóga által a jógi felismeri önvalóját, eredeti természetét, s ezzel a felvilágosult tudatállapottal, mint egy lámpással, megláthatja a Legfelsőbb Urat is – aki születetlen, örökkévaló és mentes mindenféle anyagi szennyeződéstől. Ezáltal a megismerés által az ember megszabadul minden köteléktől.21

Svāmī Rāma a Yoga-sūtrákról tartott egyik előadásában kijelentette22: A jóga az egyéni léleknek a kozmikus lélekkel való összeolvadása, egy másik összefüggésben a samādhi elérésének folyamata, vagy pedig éppen a prāṇa és az apāna összekapcsolódása.23 Svāmī Śivānanda szerint a ’jóga’ szó a tudatnak egy olyan állapotára, valamint különböző módszerek összességére utal, amelyek segítenek az istenivel való összekapcsolódás céljának elérésében.24

Bhaktivedanta Svāmī, a vaiṣṇava bhakti-yoga tradíció jeles tanítója és a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója szerint Isten-tudatúvá válni a jóga legmagasabb fokának elérését jelenti, hiszen ez jelenti az Abszolútummal való legtökéletesebb összekapcsolódást.25

A definíció

A fentieket figyelmesen tanulmányozva megérthetjük, hogy a jóga fogalma mennyire összetett. Anélkül, hogy a jóga konkrét gyakorlati aspektusait és eszközeit figyelembe vennénk, a következő definíciót alkothatjuk: A jóga kifejezés egy olyan folyamatra utal, amelyben az ember a teste és az elméje szabályozása, megzabolázása által megpróbálja megismerni saját eredeti önvalóját (svarūpa), valamint elérni a létezés végső forrását [az univerzális Önvalót (Brahman), a szívben lakozó Felsőlelket (Paramātmā), vagy a Legfelsőbb Személyt, Istent (Īśvara, Bhagavān)]. E végső forrással való összekapcsolódás a jóga legmagasabbrendű célja”26

Természetesen e folyamat különböző szinteken valósul meg. Vannak olyan elemei, amelyek testi (durvafizikai) szinten, vannak, amelyek mentális (finomfizikai) és olyanok, amelyek transzcendentális (lelki, nem anyagi) szinten hatnak. Természetesen a létezés e három dimenziója folyamatosan hat egymásra. Így a fizikai test jógája az egészség fenntartásán túl elősegíti a finomfizikai sík tisztulását, a tudat megnyugvását, mindez pedig közelebb vihet a lelki dimenziók megértéséhez is. Látható, hogy a jóga elméleti aspektusain túl annak gyakorlati elemei is fontosak ahhoz, hogy a folyamat betöltse a funkcióját.

III. A jóga folyamatának gyakorlati megközelítése

A jóga teljes definícióját megalkotva és átgondolva láthatjuk, hogy jógáról csak akkor beszélhetünk, ha az élet célját kutató ember az igazságot és az önmegvalósítást áhítozva valamilyen, a hiteles jógairodalom által javasolt eszköz segítségével, rendszeres gyakorlás által, eltökélten halad az elérendő – nem anyagi – célja felé.

Ezek az eszközök a hagyományok szerint többfélék lehetnek. Nagy szerepe van például a lemondásnak (testi, tulajdonbeli, mentális, érzelmi stb.), amely segít az anyagi-testi önazonosításunkat háttérbe szorítani, s utat engedni önmagunk lelki lényként való megértésének. A transzcendentális tudás ezt a lelki önazonosságot táplálja, az önvalóról és Istenről tanítva a jógit. A tudással végzett önzetlen tettek, a meditáció, az Isten iránti odaadás stb., illetve az itt említettek valamely hiteles, tradicionális kombinációja egyaránt fontos szerepet kap a jógahagyományokban.27

A jógában alkalmazott eszközök és a jógairányzatok

Aszerint, hogy egy jógi az önmegvalósítása során milyen eszközöket részesít előnyben, más-más jógairányzatokat különböztetünk meg. Alapvetően három (illetve négy) fő irányzat ismert: a karma-yoga, a jñāna-yoga, az aṣṭāṅga-yoga és a bhakti-yoga.28

Az irányzatokra nemcsak az alkalmazott eszköz a jellemző, hanem az általuk elérendő cél is. Ez lehet az Abszolútumnak, Istennek személytelen Brahman-energiaként, vagy részlegesen személyes tulajdonságokkal rendelkező Paramātmāként, esetleg személyes Bhagavānként, Īśvaraként való elérése; vagy ezekre nem törekedve, csupán a fizikai test egészségben való megőrzése, esetleg az elérhető misztikus képességek (siddhik) is jelenthetik a célt egyesek számára.29 Így a karma-yoga a felszabadulást, a jñāna-yoga az anyagi szenvedések megszüntetését és a felszabadulást (brahma-sāyujya-mukti), az aṣṭāṅga-yoga a felszabadulást (brahma-sāyujya-mukti vagy īśvara-sāyujya-mukti formájában), a bhakti–yoga pedig Isten odaadó szolgálatát tűzi ki célul, amelyben a felszabadulás automatikusan jelentkezik az ún. sāmīpya-mukti formájában. Ebben az esetben a jógi, a lelki gyakorló Isten személyes társaságát nyeri el az anyagi létből való felszabadulást követően. A brahma-sāyujya a Brahmanba, az īśvara-sāyujya pedig a Paramātmāba való beleolvadást, a vele való tökéletes eggyéválást jelenti. Érthető, hogy a célok minősége meghatározó az egyes irányzatokban.30

A folyamat során elfogadott eszközöket tekintve a karma-yoga a karmát, vagyis a tetteket használja fel az önmegvalósítás útján, úgynevezett önzetlen cselekedetek formájában, melyek során természetesen a lemondás is nagy szerepet kap. A jñāna-yogában, vagyis a transzcendentális tudás jógafolyamatában a lelki tudásés a meditáció kap kiemelt jelentőséget. E jógairányzatba sorolható Patañjali nyolcfokú aṣṭāṅga-yoga rendszere is. A bhakti-yoga, vagyis a szunnyadó istenszeretet felébresztésének és Isten szolgálatának jógájában maga az Úrnak végzett szolgálat az eszköz, amelynek legfontosabb gyakorlata az ő szent neveinek ismétlése (mantra meditáció), a Róla való hallás és a Reá történő emlékezés.

Bármelyik folyamatot tekintjük is, látni fogjuk, hogy az összes eszköz megtalálható mindegyik folyamatban, csak eltérő mértékben, más-más hangsúllyal és persze más elérendő cél érdekében.

LÁBJEGYZET

1 A szanszkrit yoga szót a yuj szótőből származtatják, és számtalan jelentéssel rendelkezik. Ezen jelentések közül taglalunk néhányat, amelyek különösen fontosak egy megfelelő definíció megfogalmazásához. Lásd: Monier – Wiliams 1995: 853.
2 A śaivizmus a hinduizmus egyik vallási irányzata, amelynek követőit ’śaiváknak’ nevezzük. Lásd: Tóth-Soma 1997: 124.
3 A Paramātmā az evilágban mindent működtető, s az élőlény tetteinek tanújaként a szívükben létező Abszolútum, aki az egyéni lélek mellett önálló egyéniségként létező valóság.
4 Kaṭha-upaniṣad 1.2.20
5 Brahma-saṁhitā 5.1.
6 Yoga-sūtra I.24-26.
7 Lásd: Yoga-sūtra I.2, 12-16 és a II.3 sūtráit.
8 Lásd: Patañjali Yoga-sūtrájának harmadik fejezetét.
9 Patañjalit a hagyomány nem a jógatanok szerzőjének, megalkotójának tekinti, hanem egy rendszerezőnek, aki a hindu śruti szentírások upaniṣadjainak, illetve a smṛti purāṇáknak a tanításait rendszerbe foglalta, kiemelve azok gyakorlati aspektusait, az elérendő célt, megemlítve a lelki ösvényen előforduló akadályokat is.
10 Yoga-sūtra I.2-3, II.45.
11 Yoga samādhi (Vyāsa Bhāṣya I.1.)
12 Bhagavad-gītā úgy, ahogy van (továbbiakban: Bh.g.) 2.48.
13 Bh.g. 6.1.
14 Bh.g.6.17.
15 Bh.g.9.2.
16 Bh.g.6.7.
17 Bh.g.6.27-28.
18 Bh.g.6.2.
19 Bh.g.6.47.
20 Kaṭha-up. 2.3.11.
21 śvet-up. 2.15.
22 Svāmī Rāma a himalájai jógatradíció ismert tagja, valamint a Himalayan Institute (Hrisikesh) alapítója. Az idézett kijelentések a Yoga-sūtrákról Hrisikeshben (1989) tartott előadásaiból származnak. (http://www.youtube.com/watch?v=7RiT7IJ617g)
23 A prāṇa és az apāna életlevegők összekapcsolása a kuṇṇḍalinī-yoga módszerének egy része. Lásd: Śivānanda 1968: 36.
24 http://www.sivananda.org/teachings/yoga.html
25 Bh.g. 6.47. magyarázat
26 Lásd a szerző Bevezetés a jógahagyományokba című főiskolai előadássorozatát. BHF. Budapest, 2009.
27 Tóth-Soma 2010: 29–32.
28 Baktai é.n., Eliade 1996, Fergustein 2001, Tóth-Soma 2009.
29 A siddhik olyan különleges anyagi képességek, amelyek a yoga gyakorlásának és az elme kontrollálásának tökéletesítése során jelentkeznek egy jógi életében. Ezekről Patañjali a Yoga-sūtra 3. fejezetében beszél részletesen.
30 Tóth-Soma 1998: 56.

FELHASZNÁLT IRODALOM

  • Bhaktivedanta Swami, A.C. 1995: Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. Budapest, BBT.
  • Baktay Ervin é.n.: A diadalmas jóga. Rádzsa jóga, a megismerés és önuralom tana. Szeged, Szukits Könyvkiadó.
  • Bhaktisiddhanta, S. 1987: Translation and commentary on Brahma-saṁhitā. Gaudīya Mātha.
  • Eliade, Mircea 1996: A jóga. Halhatatlanság és szabadság. Budapest, Európa Könyvkiadó.
  • Feuerstein, Georg 2001: Yoga tradíció. Szakrális történelem, irodalom, filozófia és gyakorlati lélektan. I-II. Budapest, Mandala Véda Könyvkiadó.
  • Gambhirananda, S. (ford.): Eight Upaniṣads (Īśā-, Kena-, Kaṭha-, Taittirīya-, Aitareya-, Muṇḍaka-, Māṇḍūkya- és Praśna Upaniṣad). With the Commentary of Śaṅkarācārya, Advaita Ashrama. Calcutta, Publication Department.
  • Gopiparanadhana, D. 1997: Śvetāśvatara Upaniṣad and its echoes in Vedic literature. Vṛndavana, VIHE.
  • Gosh, Shyam (ford.) 2004: The Original Yoga as expounded in Sivasamhita, Gherandasamhita and Patanjala Yogasutra. New Delhi, Munshiram Manoharlal Publishers Pvt. Ltd.
  • Monier–Wiliams 1995: Sanskrit–English Dictionary. Motilal Banarsidass.
  • Patañjali 2002: A jóga vezérfonala (Jóga-szútra). Fordította és a magyarázatokat írta Fórizs László. Budapest, GAIA Multimédia Stúdió.
  • Patañjali 1994: Jóga-szútra – az igázás szövétneke. Fordította Farkas Attila Márton és Tenigl-Takács László. Budapest, Tan Kapuja Buddhista Főiskola.
  • Sivananda, S.: What is yoga? International SivanandaYoga Vedanta Centres offitial web site. http://www.sivananda.org/teachings/yoga.html
  • Sivananda, S. 1968: Kundalini Yoga. Buenos Aires, Editorial Kier.
  • Tenigl–Takács László (ford.) 2000: Upanisadok. Budapest, Farkas Lőrinc Imre Kiadó.
  • Tóth-Soma László 1997: Veda-rahasya – bevezetés a hinduizmus vallásfilozófiájába. Somogyvámos, Lál Kiadó.
  • Tóth-Soma László 1998: Gauḍīya Vaiṣṇava vedānta filozófia. Torchlight Publishing Company.
  • Tóth-Soma László 2000: Magyarázatok a Śvetāśvatara-upaniṣadhoz. Szeged, Kézirat.
  • Tóth-Soma László 2005: Jóga tiszta forrásból. Somogyvámos, Lál Kiadó.
  • Tóth-Soma László (ford. és magy.) 2010: Fordítás és magyarázó jegyzetek Patañjali Yoga-sūtráihoz. Oktatási segédanyag. Budapest, BHF.
  • Virarāghavācārya, U.T. 1955: Śvetāśvatara Upaniṣad (with commentaries of Raṅgarāmānuja). Vol.I-II. Tirupati, Tirupati Devasthanams Press. Śrī Venkateśvara Oriental Series No. 54.
Megosztás