Lapszám: Varṇāśrama 1. – 28 – XXVIII/1 – 2024. december
Szerző: Szücs Boglárka, Dayānanda Dāsa
Cikk letöltése pdf-ben: Szücs Boglárka, Dayānanda Dāsa: The Solution to Society’s Imbalance with Nature
DayānandaDāsa először 2024-ben megjelent 164 oldalas angol nyelvű műve[1] korunk égető ökológiai problémáját, a túlfogyasztást és az abból eredő környezeti és erkölcsi károkat tárgyalja, és annak egy lehetséges megoldási alternatívájaként mutatja be a védikus társadalmat.
A szerző 1967 óta gyakorolja a Kṛṣṇa-tudatot, amikor is először találkozott lelki tanítómesterével, a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezetének (ISKCON: International Society of Krishna Consciousness) alapítójával, A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupādával. Dayānanda Dāsa évtizedek óta szolgál-ja a közösséget, és elsősorban környezetvédelmi és fenntarthatósági kérdésekkel foglalkozik. Vaiṣṇava történelmet és filozófiát tanult, kifejezetten a védikus kultúra és környezet témáiban merült el. Másik könyvea The Perfect society: Daiva-varṇāśrama (A tökéletes társadalom: Daiva-varṇāśrama), mely-ben a varṇāśrama-dharma szerint felépülő társadalom működést mutatja be.[2]
A könyv különlegességét a környezeti problémák védikus tanítások szerinti elemzése és értelmezése adja. A társa-dalomnak a természettel való békés együttműködésére javasolt megoldása egyetlen mondatban sűríthető össze: „Egyszerű élet, emelkedett gondolkodás.” A szerző e mondat jelentőségét hangsúlyozza a védikus tanítások megismertetésekor, valamint azok gyakorlatba való átültetését szorgalmazza, melynek eredményeképpen az anyagi gondolkodást fokozatosan a transzcendens szemlélet váltja fel, ahol az Isten-tudat kerül a középpontba
A védikus szemlélet alappillére a dharma, ami viszonyítási pontként szerepel az egyes életterületek és témák tárgyalásánál, hiszen felelősséggel ruházza fel, s a Föld gondviselőiként jelöli meg az embert. Dayānanda Dāsa szerint nem lehet sem az egyén, sem a család, sem pedig a társadalom túl önző, mert az az ökológiai egyensúlyt, a társadalmi működést és az egyén fejlődését veszélyezteti.
Az Előszóban olvashatjuk, hogy művét elsősorban azoknak szánta, akik aggódnak a környezet pusztulása miatt, és kevéssé vagy egyáltalán nem ismerik a védikus szemléletet. Továbbá szól a védák követőinek is, akik örülnek, ha nézeteiket bemutathatják a kívülállóknak.
A szerző az ökológiai probléma gyökérokát a túlfogyasztásban látja, mely témát a modern és a védikus társadalom bemutatásán keresztül tárgyalja. Ehhez a védikus kulturális ökológia módszerét használja, mely a védikus tanításokon alapuló környezettant jelent. A tudomány ezen ága a világ különböző kultúráit vizsgálja a természettel való egyensúly fenntartására való képességük alapján.
A könyv Bevezetőjében a fontosabb kulcsfogalmak magyarázatát követően olvashatunk az ökoszisztémáról, a valamennyi élőlényt tudatos rend szerint működtető elvről, mely rendtől való eltérés miatt alakult ki egyensúlytalanság a világunkban. Megismerjük a bio-kapacitás[3] és az ökológiai lábnyom[4] fogalmát is. A Föld jelenlegi általános biokapacitása 1,6 hektár személyenként, mely Amerika és Európa[5] esetében már megközelíti a 4 hektárt. Az ökológiai lábnyomnak nem szabad túllépnie a biokapacitást, mert az túlfogyasztást jelent. Míg a modern társadalmak a komfort és az elégedettség érdekében a természeti erőforrások maximális felhasználására törekszenek, addig a védikus közösségek a létfenntartáshoz szükséges minimum elvételének elvét vallották, ahogy a védikus szentírások tanításai is ez utóbbira intenek.[6]
Az Élet, valóság, és dharma c. fejezetben az élet
meghatározásánál meg-érthetjük, hogy a modern társadalmak a biológiai életet, a
fizikai testet tekintik az élet alapjának. A védikus megközelítés azonban
rávilágít a test mögött rejlő éltető erőre, a lélekre (ātmā), mely a
tudaton keresztül nyilvánul meg a testben, s teszi élővé az egyébként halott
anyagot. A modern társadalmak a fizikai valóságot az anyagi érzékszervek mentén
észlelik. Mindez csupán māyā[7] káprázata, melyen
a dharma iránymutatását követve kell felülemelkedni. Egyébként az
önközpontúság illúziójának a csapdájába esünk. A szerző beszél a három
kötőerőről[8], melyek különböző
tudatállapotot eredményeznek, és az önzőség három szint-
jének felelnek meg. A modern társadalmakat a ködös és tompa tudat, vagyis a
szenvedély és a tudatlanság kötőereje,
míg a védikus társadalmat a megvilágosodott tudat, vagyis a jóság kötőereje
jellemzi. A fejezet végén a védikus időfelfogásba is betekinthetünk, mely
szerint az idő ciklikus, és a négy egymást követő világkorszak[9] közül jelenleg az utolsóban,
a Kali-korban vagyunk, melyet konfliktusok, viták, nézeteltérések, irigység és
degradálódó elme jellemez.
A modern kultúrát bemutató fejezetben a különböző társadalmi formákról mint az anyagi tudatot erősítő szerveződésekről olvashatunk. Az ember alkotta törvények szerint működő társadalmak a felmerülő problémákat a tudomány révén kívánják megoldani, amely azonban csak akkor lehet a társadalom hasznára, ha figyelembe veszi a dharma tanításait. Az anyagi tudat emberközpontú, természetellenes és önző mentalitást eredményez, s megteremti a túlfogyasztást. Ez az ateista mentalitás figyelmen kívül hagyja az isteni rendező elvet. Azonban a 20. század Európájának keresztény szemlélete is megengedő a többletfogyasztással szemben. Ellenpontként a szerző Jézusnak a védikus szentírások tanításait megerősítő szavait idézi, melyek a minimummal való megelégedést hangsúlyozzák.[10]
A Védikus kultúra c. fejezetből megtudhatjuk, hogy a védikus társadalmak ezzel szemben forrásközpontúak, az Istennel való kapcsolatra alapozzák az életet. Életmódjukat és társadalmukat a lélek fejlődésének és felszabadításának szolgálatába állítják. Elfogadják, hogy az univerzumot Isten irányítja, működteti és kontrollálja egyetemes tudatossága által. Ennek szellemében a szerző négy lehetséges módot kínál a természettel való kapcsolatunk helyreállítására:
Tiszteljük a minden élőlényben egyformán megnyilvánuló életerőt, a lelket.[11] A vegetarianizmus és a prasādam (Istennek felajánlott étel) fogyasztása ezen tisztelet kifejeződése.
Merítsünk örömet Isten kedvteléseinek (līlā) megismerésében, szent neveinek éneklésében (mantra), és az áldozatok (yajñāk) végzésében, melyek segítenek megérteni, szeretni és elégedetté tenni a Legfelsőbbet.[12]
Hozzunk létre minél több farmközösséget, melyek önfenntartók, helyi szinten termelnek és fogyasztanak.
Kövessünk szabályozó elveket és gyakoroljunk lemondásokat, melyek segítik elfogadni, tisztelni Isten teremtésének sokszínűségét, változatosságát.[13]
A védikus kultúráról szóló fejezet zárásaként a Bhagavad-gītāt mint a védák bölcsességét, nézőpontjait és értékeit tartalmazó szentírást ismerhetjük meg röviden.[14] Ebből érthetjük meg, hogy az anyagi testtudat meghaladásával érhető el igazi öröm, az élet célja pedig Istennel való kapcsolatunk újjáélesztése. Ennek módszere a jóga, ami az elme kontrolljával szabályozza az érzékeket is. A bhakti-yoga az Istennel való közvetlen kapcsolatot segíti, hiszen az érzékeket Kṛṣṇa, a Legfelsőbb Úr szolgálatába állítja. A yajña által megtanulunk lemondani a fizikai élvezetekről és mindent Isten szolgálatában használni. A környezet, a társulásaink és az időtöltéseink meg-változtatásával tudatosan alakíthatjuk társadalmunk működését.
A könyv utolsó fejezetében megoldásként a dharma megalapozásának módjá-ról olvashatunk. Eszerint, ha a társadalom 4–5%-át védikus elvek szerint nevelnék, akkor ők a szabályozó elvek, lemondások révén eltávolodnának a fizikai világ szennyező dolgaitól. Ezáltal hiteles példa-képpé válnának a társadalom számára, és Isten szolgálata felé terelhetnék azt. Csak az ilyen emberek lehetnek képesek egy társadalom átalakítására, a kormány és a közösség felhatalmazása által. E változást azonban csak nagyon tudatosan és körül-tekintően szabadna végrehajtani. A társa-dalom akkor kezdi meg az egyensúly felé vezető utat, amikor a fizikai világtól való elszakadás fontosabbá válik, mint a hatalom, a hírnév és a gazdagság.
Ahogy a könyv elejétől láthattuk, a szerző
alapvetően a dharma elvei mentén vizsgálta meg az egyes életterületeket.
Azonban a modern és védikus kultúra bemutatására vonatkozó ismereteket többször
megismétli, amit lehet akár
a téma szempontjából fontos mondani-valóra való figyelemfelhívásként is
tekinteni.
A Bevezetőben és a Függelékben is találkozhatunk a védikus és ökológiai szakszavakat tartalmazó és azokat definiáló Szakkifejezések c. résszel. Ez segíti az olvasót eligazodni az idegen szavak tekintetében, azonban szerencsésebb lett volna egyetlen ilyen szakterminológiát tartalmazó jegyzéket készíteni. Továbbá a szöveg megértése szempontjából fontos szavakat és kifejezéseket érdemesebb lett volna lábjegyzet helyett a főszövegben tárgyalni. Az irodalom-jegyzék hiánya is nehezíti az olvasó eligazodását a felhasznált forrásokban és szakirodalomban. A felhasznált irodalom jelentős része származik szentírásokból. Ezek aránya nagyobb, mint az ökológiai témájú szakirodalmi tételeké, melyek jellemzően internetes forrásból származnak. Továbbá érdemes volna a Bevezető részben ismertetni a Kṛṣṇa-tudatot, ami a téma jobb megértését szolgálná. A védikus kultúrát tárgyaló fejezet utolsó, megoldást leíró részének tekintetében is hiányérzetünk lehet, ti. nem kapunk kimerítő és gyakorlati megoldást a túlfogyasztás csökkentésére vagy felszámolására.
Összességében Dayānanda Dāsa egy globális
szempontból fontos témát járt körbe. Mindenképpen érdekes és figye-
lemfelkeltő, ahogy a védikus ökológia ismertetése mentén tárgyalta a
túl-fogyasztást. A téma átfogó és szakmai szempontú bemutatására azonban kevés
a 164 oldal. E műben inkább egy aktuális jelentést kaptunk a világ ökológiai
helyzetéről, és betekintést a védikus tanításokba, mintsem útmutatót egy
szakszerűen bemutatott probléma gyakorlati megoldására. Érdemesebb lenne e
témát akár egy kiadványsorozat formájában, részletesebben bemutatni, és
fenntarthatósági szakemberekkel közösen gyakorlati lépéseket kidolgozni a
megoldásra.
Felhasznált irodalom
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 1993.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Hetedik Ének). The Bhaktivedanta Booktrust, Stockholm, 1993-1995.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Īśopaniṣad. The Bhaktivedanta Booktrust, Stockholm, 1991.
Dayānanda Dāsa (Michael Wright): The Solution to Society’s Imbalance with Nature. Centers for Vedic Culture, [s.l.], 2025.
Szent Biblia. Kálvin Kiadó, Budapest, 2021.
[1] Dayānanda dāsa (Michael Wright): The solution to society’s imbalance with nature [A társadalom és természet közötti egyensúlyhiány megoldása]. Centers for Vedic Culture [s.l.], 2025.
[2] A varṇāśrama társadalom lényege a képességek és tulajdonságok, valamint az életkor szerint felépülő társadalmi osztályok, amelyek az Istentől származó törvények és elvek, vagyis a dharma szerint szerveződnek.
[3] Biokapacitás: egy adott terület természetes erőforrások előállítására és a hulladék eltávolítására való maximális képessége.
[4] Ökológiai lábnyom: adott területnek az erőforrások felhasználására vonatkozó aktuális kapacitása.
[5] Nem lehet tudni, Amerika és Európa alatt pontosan mely területet, országokat érti a szerző. [A Szerk.]
[6] ŚrĪ Īśopaniṣad 1. mantra: īśāvāsyam idaṁ sarvaṁ yat kiñca jagatyāṁ jagat tena tyaktena bhuñjīthā mā gṛdhaḥ kasya svid dhanam „A világegyetemen belül az Úr irányít minden élőt és élettelent, s minden az Övé. Az embernek ezért csupán azt szabad elfogadnia, amire szüksége van, s ami őt illeti meg. Minden mástól tartózkodnia kell, jól tudván, hogy az kihez tartozik.”
Bhāg. 7.14.8: yāvad bhriyeta jaṭharaṁ tāvat svatvaṁ hi dehināmadhikaṁ yo ’bhimanyeta sa steno daṇḍam arhati; „Egy ember csak annyi vagyont tekinthet a tulajdonának, amennyi ahhoz szükséges, hogy testét és lelkét együtt tartsa. Aki ennél többre vágyik, azt tolvajnak kell tekintenünk, s megérdemli, hogy a természet törvényei megbüntessék.”
[7] Māyā: Isten illúziókeltő energiája, melynek köszönhetően a valóságot (érts: lélek és Isten) nem észleljük.
[8] A világban működő, mindenre hatást gyakorló energiákat nevezik kötőerőknek (guṇa), melyek mindent áthatnak, mindennek a létezését, működését meghatározzák és befolyásolják a világban. Három ilyen kötőerő létezik. A sattva-guṇa a jóság, harmónia, fény, a tiszta tudatosság kötőereje; a rajo-guṇa szenvedélyt, aktivitást, és mohóságot indukál; a tamo-guṇa pedig tudatlanságot és inaktivitást eredményez.
[9] Satya-, Tretā-, Dvāpara- és Kali-yuga.
[10] Máté 6:19–20. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.”
[11] Bhg. 5.18: vidyā-vinaya-sampanne brāhmaṇe gavi hastini śuni caiva śva-pāke ca paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ „Az alázatos bölcsek igaz tudásuk révén ugyanúgy tekintenek a tanult és szelíd brāhmaṇára, a tehénre, az elefántra, a kutyára és a kutyaevőre
[a kaszton kívüli]
is.”
[12] Bhg. 10.9: mac-cittā mad-gata-prāṇā bodhayantaḥ parasparam kanthayantaś ca māṁ nityaṁ tuṣyanti ca ramanti ca; „Tiszta híveim gondolatai Bennem lakoznak, életüket teljesen az Én szolgálatomnak szentelték. Nagy örömet és elégedettséget éreznek ők, amikor felvilágosítják egymást, és Rólam beszélgetnek.”
[13] Bhg. 2.14: mātrā-sparśās tu kaunteya śītoṣṇa-sukha-duḥkha-dāḥ āgamāpāyino’nityās tāṁs titikṣasva bhārata „Ó, Kunti fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Ó, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül, hogy zavarnák őt.”
[14] Bhg. 9.2: rāja-vidyā rāja-guhyaṁ pavitra, idam uttamam pratyakṣāvagamaṁ dharmyaṁ su-sukhaṁ kartum avyayam „Ez a tudás és bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, és mivel megvalósítása révén közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról, ez a vallás tökéletessége; örökkévaló és örömmel végezhető.”