Lapszám: Az egészség pillérei – 16 – XVI/1 – 2013. november
Szerző: Mañjarī devī dāsī (Magyar Márta)
Könyv: Kate Brittlebank (szerk.): Tall Tales and True: India, Historiography and British Imperial Imaginings. Monash University Press, Clayton, 2008.
Cikk letöltése pdf-ben: Könyvajánló – Kate Brittlebank (szerk.): Tall Tales and True: India, Historiography and British Imperial Imaginings
Három éve látott napvilágot egy kis tanulmánygyűjtemény Kate Brittlebank szerkesztésében Hihetetlen történetek és az igazság: India, historiográfia és a brit birodalmi képzelgések címmel.1 Brittlebank az ausztrál Tasmánia szigetállam fővárosában, Hobartban a University of Tasmania történettudományi tanszékének professzora. Kutatási területe Dél-Ázsia kultúrtörténete, antropológiája, a királyi rítusok, a korai gyarmati történelem és a vallás, különös tekintettel a hinduk és muszlimok közötti kapcsolatokra.2
A történettudomány Indiával is behatóan foglalkozó képviselője kötetének borítóján egy részlet látható a dakkai festő, Sir Charles D’Oyly Tom Raw megsebesülése című rajzából. Az 1828-as csata képén az Indiába újonnan érkezett fiatal angol katonatiszt a Szent György, Szent Patrik és Szent András keresztekkel díszített brit lobogó alatt, égbe emelt kézzel ad tűzparancsot a hosszú csövű puskákkal célzó angol katonáknak. A kép előterében pedig pajzsok, kardok és halottak hevernek: sötét bőrű, fehér kurtát viselő indiaiak és brit egyenruhás katonák. A rajz a britek és az indiaiak közötti gyarmati feszültségeket eleveníti fel. A könyv címe pedig egyértelműen arra utal, hogy a brit gyarmati történetírás tévedéseibe kapunk újabb betekintést.
A szerkesztő célja valóban a gyarmati India történelmének új látószögből való szemléltetése nyolc, immár szimbólummá vált történet újbóli feltárásával. Bevezetőjében Brittlebank áttekinti a britek hatalomra kerülésének közismert, eurocentrikus szemszögből megírt narratíváját, melynek középpontjában az angolok állnak. Rámutat arra, hogy e narratívát a kor szükségleteihez igazították és színezték ki, hogy alapot adjon a brit imperializmus tágabb értelmezésének.Ebben az egyes események és személyek mint jelzőoszlopok adnak színt és életet az elbeszélésnek, de mélyebb szinten olyan folyamatokat jeleznek, melyek a birodalom megszerzésével, fenntartásával és uralásával állnak kapcsolatban. Tudjuk, hogy mindehhez a briteknek „meg kellett alkotniuk” India múltját is, s ezt a 18. századi Európa gondolkodásformájának megfelelően tették, nem pedig az őshonos történetfelfogás szerint. Ez a folyamat még a 19. században is tartott, amikor megjelent James Mill The History of British India (1815) című hatkötetes műve. A történetírás szétválaszthatatlanul belegabalyodott a birodalmi hegemónia megerősítésére tett törekvésekbe. A gyarmati Indiáról szóló történetírásban az elmúlt negyven év során bekövetkezett fejlődés a azonban rámutatott ezen uralkodó narratíva hiányosságaira.
Az új megközelítések a függetlenséget megelőző 200 év tapasztalatainak komplexitását és sokféleségét hangsúlyozzák, főképpen indiai oldalról. Brittlebank az újfajta történetírásnak több, egymással összefüggő aspektusát foglalja össze. Az első a posztstrukturalizmus vagy posztmodernizmus elemzési módjának megjelenéséhez kapcsolódik, mely a posztkolonialista gondolkodás kezdőpontját adta meg. E megközelítés befolyásos képviselői a francia Michel Foucault és Jacques Derrida voltak. A második aspektus Edward Said 1978-ban megjelent Orientalism3 című művének hatása, mely a mai napig érvényesül. Said rákényszerítette az Indiával foglalkozó történészeket, hogy újragondolják a Kelet feletti nyugati hegemónia korszakában született szövegek értelmezését. A harmadik aspektus az antropológiának a történelemtudomány módszertanához való hozzájárulásának köszönhető. Kiemelkedő Bernard Cohn (1928-2003) szerepe, aki az indiai gyarmati történelem antropológiai megközelítésének egyik első gyakorlója volt. A negyedik aspektus pedig a 80-as évek elején a bengáli Ranajit Guha (szül.: 1923) által alapított Subaltern Studies Collective hatása.4 A csoport szembeszállt a nemzeti történészek elit szemszögből történő megközelítésével, s tagjai rengeteget publikáltak 1982 és 1996 között. Munkájuk sok vitát és kritikai választ váltott ki. A fentiek lényeges következménye, hogy a történészek most már olyan emberek tapasztalatait is megpróbálják feldolgozni, akik eddig hallgattak vagy háttérbe szorultak.
Kate Brittlebank kötete ebben a kontextusban értelmezhető. A nyolc esszé szerzői nem mind történészek. Ezzel emeli ki a szerkesztő a kortárs történettudomány interdiszciplináris természetének fontosságát. A gyűjtemény szerkezetét tekintve az uralkodó birodalmi narratívát modellezi, de nem azzal a céllal, hogy elismételje azt, hanem hogy demonstrálja, hogyan lehet vele szembeszállni, azt aláaknázni. Brittlebank bevezetőjéből nem derül ki, hogy milyen alapon választotta ki szerzőit és azok szövegeit, de tény, hogy habár a szövegek olvashatóak különálló részekként és folyamatosan is, elkerülhetetlen annak az esszéken átívelő fonálnak a felfedezése, mely újabb értelmezések lehetőségét nyújtja, s azt illusztrálja, hogy minden szöveg többjelentésű.
Ahogy korábban említettem, a birodalmi narratíva magába foglal szimbolikus eseményeket és személyeket, olyanokat, melyeknek másoknál nagyobb visszhangja volt. Az egyik ilyen híres esemény „kalkuttai fekete lyuk incidens” néven ismert. Ahogy Ian J. Barrow amerikai történész esszéjében feldolgozza a „fekete lyuk” négy interpretációját, demonstrálja, hogy az eredeti szemtanú, John Zephaniah Holwell sebész, elbeszélése megjelenése óta sok mestert szolgált. Barrow azonosítja azokat a célokat, melyek Holwell beszámolójának átdolgozását, átértelmezését követelték a kolonializmus különböző fázisaiban.
Rahul Sapra kanadai irodalmár írása India első kormányzója, Warren Hastings India kultúrája iránti tiszteletének motivációját vizsgálja. Az Orientalizmus vagy kapitalizmus? cím utal rá, hogy Sapra érvelése szerint Hastingset gazdasági megfontolások vezették, s nem kulturális tényezők.
Kate Brittlebank esszéje egy különleges dokumentumot vet újbóli vizsgálat alá, mely Tipu szultán álmait tartja nyilván. Mysore uralkodója, a gyarmati képzelet kiemelkedő alakja, korának környezetében kerül értelmezésre, szemben a korábbi, hozzá kapcsolódó brit propagandával. Brittlebank azt demonstrálja, hogy a korai brit szerzők nézeteinek ellentmondva Tipu álmai egyáltalán nem egy olyan embert mutatnak be, akit megszállottan csak az foglalkoztat, hogyan űzze ki az európai ellenséget Indiából.
Habár Tipu 1799-es halálát gyakran jellemezték úgy, mint a brit hatalom expanziójának jelentős fordulópontját, a következő két esszé bemutatja, hogy még számos csata és évtized kellett ahhoz, hogy az egész szubkontinens feletti angol hatalom megszilárduljon. A brit haditörténeti krónikák nagy figyelmet szentelnek a közép-indiai Assaye-nál 1803-ban zajlott csatának. Míg ezek Arthur Wellesley, a leendő Wellington hercege nagyszerű győzelméről adnak számot, Channa Wickremesekera ausztrál történész elemzésének középpontjában Wellesley naivitása és tapasztalatlansága áll.
Tipu szultánnal ellentétben Ranjit Singh, Lahore szikh királyságának karizmatikus uralkodója meg tudta tartani birodalmát a brit támadások során. Louis Fenech, a szikh vallás és történelem amerikai kutatója Singh életének leírása során azt mutatja be, hogyan állították számos esetben Singh alakját a jelen szükségleteinek szolgálatába brit orientalisták, indiai nacionalisták, szikh szeparatisták, vallástudósok és mások.
Mark Brown kriminológus 1999 óta tanulmányozza a britek által uralt India büntető módszereinek történetét. True crime: William Sleeman and the thugs című esszéjében az igazság fogalmát hangsúlyozva azt vizsgálja, hogy különféle szerzők hogyan ábrázolták a hírhedt indiai útonállókat, a ṭhagī titkos társaság tagjait. Brown figyelmes magyarázata segít megérteni, hogyan használhatjuk Saidot és Foucault-t a Dél-Ázsia múltjában való elmélyedésben.
A britek sikereikből adódó önteltsége romba dőlt az 1857-es szipoly-lázadás során, mely Merath városából terjedt el Észak-Indiában. A lázadás kitörésének körülményeit kutató Troy Downs cikkében arra mutat rá, hogy már a történet kapcsán az uralkodó nézet olyan városi területekre fókuszál, mint Delhi és Lucknow, figyelmet érdemelnek a rádzsputok vidéki felkelései, az erőszakos kitörések mögötti motivációk is, s hogy nem minden lázadás az angolok ellen irányult. Elemzésében az a legszembetűnőbb, hogy mennyire komplex a lázadás természete.
A kötet utolsó tanulmánya az indiai nacionalista, Madan Mohan Malaviya politikai életrajzán keresztül mutatja be a brit uralom utolsó hét évtizedét. Kama Maclean ausztrál Dél-Ázsia kutató azt tárja fel, hogy a függetlenségért folytatott küzdelem során hogyan vált a vallás politikai mozgatórugóvá, s a vallás fogalmának használata hogyan tudja befolyásolni, hogy egy politikust nacionalistaként vagy autonomistaként fognak-e interpretálni. A nacionalista életrajzírók nem fordítottak figyelmet a Benares Hindu University alapítója, Malaviya meghatározó szerepére, annak ellenére, hogy az Indiai Nemzeti Kongresszus prominens tagja volt, s aktívan részt vett a gyarmati állam elleni nagyobb ellenálló megmozdulásokban. Maclean Malaviya életét a „nacionalista mozgalom barométerének” tekinti, s miközben feltárja a politikus korábban elhanyagolt jelentőségét, azokat a folyamatokat is bemutatja, melyek eredményeképpen egyes történelmi alakok másoknál kiemelkedőbbé válnak. Mindezek mellett a múlt túlságosan merev kompartmentalizációjának problémáit is illusztrálja.
A nyolc értekezés meggyőző és alapos felülvizsgálata India történelme egy-egy eseményének vagy alakjának. Előnyük az is, hogy mindegyik mai kutató tudományos munkájának eredményeként született. A tanulmányok közérthetőek, s kiváló kiegészítő olvasmányként szolgálhatnak a gyarmati India történelmét tanulmányozók számára.
LÁBJEGYZET
1 Brittlebank 2008.
2 Korábbi könyve: Tipu Sultan’s Search for Legitimacy: Islam and Kingship in a Hindu Domain (Oxford University Press, Delhi, 1997). E kötetben a 18. századi muszlim király trónrakerülésének folyamatát és uralkodását elemzi a hindu környezetben.
3 Magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg Orientalizmus címen 2000-ben, Péri Benedek fordításában.
4 Egy dél-ázsiai tudósokból álló csoport, melynek kutatási területe Dél-Ázsia posztkolonialista és posztimperialista társadalma. Megközelítésük az alulról szemlélt történelem, s inkább arra összpontosítanak, hogy mi történik a társadalom alacsonyabb rétegeinek tömegeiben, s nem az elittel foglalkoznak.
FELHASZNÁLT IRODALOM
- Brittlebank, Kate (szerk.): Tall Tales and True: India, Historiography and British Imperial Imaginings. Monash University Press, Clayton, 2008.
- Brittlebank, Kate: Tipu Sultan’s Search for Legitimacy : Islam and Kingship in a Hindu Domain. Oxford University Press, Delhi, 1997.
- Said, Edward: Orientalizmus. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000.