Lapszám: Darwin alkonya? – 2 – II/1 – 1999. január
Szerző: Császár Géza
Cikk letöltése pdf-ben: Császár Géza levele
Michael A. Cremo Az emberi faj rejtélyes eredete című könyve 1997 novemberében jelent meg magyar nyelven. 1998 januárjában a könyv kiadója (a Védikus Bölcselettudományi Szabadegyetem) levelet intézett a magyar tudományos élet 150 jeles képviselőjéhez – olyan személyekhez, akiknek munkája szorosan kapcsolódik az evolúció kérdésköréhez (antropológusok, paleontológusok, biológusok, geokémikusok, genetikusak, régészek, geológusok, filozófusok stb.).
Kapcsolódó cikkek:
Tisztelt Uram!
Megtisztelő felkérése, hogy fejezzem ki véleményem a Michael Cremo és Richard L. Thomson Forbidden archeology című könyvében foglalt és a magyar médiákban is népszerűsített elméletről. Sajnos, a levél életem talán legterheltebb időszakában ért, ezért nem tudok kérésének szívem szerinti mélységig eleget tenni, vagyis a dokumentumok szintjéig leásni, és kellőképpen hivatkozni rájuk, mindössze Budapest és Bécs között a vonaton átgondoltakat tudom kissé fésületlen módon papírra vetni az alábbiak szerint.
Geológus vagyok, aki a geológián belül főként a rétegtannal és szedimentológiával foglalkozom. Ennek megfelelően a Föld elsősorban üledékes rétegeinek párhuzamosításával, továbbá a Föld történetével foglalkozom. Egyre több ugyan a különböző fizikai paraméterek mérésén alapuló módszer (radioaktív elemek bomlása során előálló elemek, stabil izotópok, paleomágneses jellegek, stb. mérése), de a rétegtan, és így a földtörténet számára is bázisul, a világ minden részén, ma is az élet fejlődésében tapasztalható változás szolgál. Ezt azért kellett előrebocsátanom, mert szemléletemet, nyilvánvalóan, egyértelműen meghatározza a munkám során szerzett sokéves, meggyőző erejű tapasztalat.
Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy soha nem értettem egyet azzal, hogy a tudomány képviselői megengedhetik maguknak azt az eljárást, hogy elhallgassanak ma még értelmezhetetlen jelenségeket, adatokat. E tekintetben tehát egyet kell értenem a kötet szerzőivel: nyilvánosságra kell hozni minden adatot, de kritikus esetekben a forrásra vonatkozó valamennyi információval együtt.
Nem állítom, hogy nem szokatlan, de nem lévén antropológus vagy főemlős kutató, számomra nem jelent sokkhatást az Australopithecus majomszerű lábnyoma mellett talált, a mai emberéhez hasonló lábnyom. Feltételezve tehát, hogy ez valós adat, mindennek ellenére nem kérdőjelezi meg számomra az evolúciós elmélet hitelességét ez a fenti megfigyelés. Ma is együtt élünk különböző fejlettségi szintű majmokkal. Nem lévén a kérdés szakembere, nem kívánok vitába bocsátkozni az emberi faj további felosztását érintő kérdésekben.
A földtörténetben számos példa van arra, hogy egy fajból egy másik faj fokozatosan, máskor ugrásszerűen (mutációval) fejlődik új fajjá, és a két (vagy több) faj millió éveken keresztül együtt létezik.
Az emberi faj rejtélyes eredete című kötet bevezetőjének részlete tulajdonképpen megreked a fenti kérdéskörnél. A mellékelt nyomaton felsorakoztatott „bizonyítékok”, valamint a médiákban sokkal nagyobb jelentőségűnek deklarált száz millió évekkel mérhető adatok azonban már joggal ébresztenek bennem kétségeket a megfigyelések kellő alaposságát illetően. Saját terepi tapasztalatomból (is) tudom, hogy a megmagyarázhatatlannak vélt jelenségek tömege egy ismételt, körültekintőbb dokumentáció után rendszerint értelmezhetővé válik. Egy réteg zavart vagy zavartalan voltának megállapítása például komoly szakértelmet igényel. Nem hallgathatom el jeles múlt századi elődünk, Szabó József professzor ezzel kapcsolatos megállapítását, amely szerint az elméletek változhatnak, de „a jól megfigyelt tények tartós beccsel bírnak”.
Mindenkiben joggal merül fel a gyanú a megfigyelés alaposságára vonatkozóan mindakkor, amikor valaki az idősebb harmadidőszaki vagy annál is idősebb rétegekben vél találni nem csupán emberi maradványt, hanem magasabb fejlettségi szintű szervezetet (hominidát).
Ha jól értem, szerencsére a szerzők nem kívánják vitatni az evolúciót a maga egészében. Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy az emberi fajt kiszakítják abból a természetes közegből, amelynek a biológiai szerveződés során maga is terméke. Azt jelenti-e ez, hogy az ember a „kezdetek óta” azonos fejlettségi szinten van? Mit mond a szerzőknek az a körülmény, hogy datálni lehet a fejlettség szintjét annak megfelelően, hogy az ember milyen eszközöket használt (primitív kőeszközöktől a fejlettebb kőeszközökön, a bronz- és vaseszközökön át egészen a számítógép-technikáig). Ha viszont elismerik, hogy az ember fejlődik, látva az utóbbi néhány évszázad eredményeit (ami már az ember morfológiai bélyegein is megmutatkozik), miért nem változott az ember a paleozoikum (lásd karbon lelet), vagy a mezozoikum (lásd felső-kréta lelet) során, miközben az élet különböző egyéb megnyilvánulási formái szédítő ívet rajzolnak ki, senki által meg nem kérdőjelezett módon? Tudtommal ugyancsak nem képezi vita tárgyát az a körülmény sem, hogy a több milliárd éves prekambrium nagyobbik, idősebb szakaszából nem ismert a legprimitívebb szervezet sem. A későbbiekben is hosszú ideig csak azok a legegyszerűbb növényi (?) szervezetek léteztek, amelyek tevékenységének köszönhető a széndioxidos (metán) légkör oxigénessé alakítása. Nem szabad tehát csodálkozni azon, hogy komoly ellenérzés van a szerzők kiterjesztett modelljével szemben akkor, amikor ilyen feloldhatatlan ellentmondásokkal vagyunk kénytelenek szembenézni. Hogyan létezhetett az ember az oxigénmentes (legyünk jóhiszeműek: oxigénszegény) környezetben? Mivel táplálkozott, amikor mai eledeléből még az égvilágon semmi sem létezett? Ha viszont a primitív algaszerű anyag volt a tápláléka, hogyan magyarázható, hogy a maival egyező alakkal rendelkezett (lásd a cipőtalpszerű lenyomat, ami szerintem egyike a lusus naturae-nek)? Sorolhatnám a szerzők alaposságára, átgondolt körültekintésére vonatkozó kétségeimet, de úgy vélem, ennyi is elég (különben is, rövidesen Bécsbe érek).
Summázásul csupán annyit szeretnék hozzátenni: egyetértek a leletek eltitkolása miatt érzett felháborodásukkal, annál is inkább, mert vallom, azok nyilvánosságra hozatala, nyíltszíni megvitatása számos kérdés tisztázását hozta volna magával, lényegesen megkurtítva a szerzők érvrendszerét. Nem állítom azonban, hogy az embernek a harmadidőszak második felében történt kialakulásával kapcsolatos kérdések is egyúttal egyértelműen tisztázhatók lennének.
Tudni kell, hogy a jól ismert esetek sokasága mellett számos, nagyobb gyakorisággal szereplő ősmaradvány esetében sem ismert a pontos genetikai kapcsolat. Ebből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy ezek létrejötte alapvetően különbözik azokétól, amelyeknél a származás tisztázottnak tekinthető.
Császár Géza
Budapest és Bécs között a vonaton, 1998. február 23.
a Magyar Rétegtani Bizottság elnöke