Lapszám: Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 125 – 25 – XXV/1 – 2021. december
Szerző: Fehér Tamás
Cikk letöltése pdf-ben: A tiszta bhakta tulajdonságai
Bevezetés
Jelen tanulmány a tiszta bhakta tulajdonságait mutatja be Śrī Caitanyának a Caitanya-caritāmṛtában adott tanítása alapján.[1] Ezt a művet Śrīla Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmī írta, Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami fordította le angol nyelvre, és látta el magyarázataival.
ŚrīlaPrabhupāda különösen szerette ezt a művet, mivel lelki tanítómesterének, Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākurának is ez volt a kedvence, élete utolsó szakaszának szabad óráiban ezt olvasta, és kijelentette, hogy eljön még az idő, amikor a külföldiek bengáliul fognak tanulni, hogy olvashassák a Caitanya-caritāmṛtát.[2] ŚrīlaPrabhupāda a Jaladuta hajó fedélzetén írta naplójában, hogy egyetlen vigasztalódása az úton Amerikába ez a mű volt, amelyből megízlelhette az Úr Caitanya kedvteléseinek nektárját.[3]
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét egyedül az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni és megismerni.[4] Az odaadó szolgálat elkezdéséhez egy tiszta bhakta iránymutatására van szükség.[5] Az odaadó szolgálat végzéséhez fontos Kṛṣṇa tiszta bhaktáinak jellemzőit alaposan megismerni. Ahhoz, hogy a bhaktákkal társulni lehessen, kezdő lelki gyakorlóként fel kell tudnunk ismerni őket. A bhaktáktársaságában bátorítást nyerhetünk, inspirációt kaphatunk az odaadó szolgálat végzésére, és megszabadulhatunk a nemkívánatos vágyaktól, szennyeződésektől.[6] Ugyanakkor a fejlett bhakták számára is hasznos lehet tanulmányozni az Úr Caitanya tanítását a tiszta bhakták ismertetőjegyeiről. „Minden kinyilatkoztatott szentírás véleménye az, hogy ha csak egy pillanatra is élvezhetjük egy tiszta bhakta társaságát, teljes sikert érhetünk el.”[7]
Ezen ismeretek jelentőségét támasztják alá Śrīla Prabhupāda következő sorai:
„Ha egy szolga rosszat tesz, az emberek a gazdáját hibáztatják, ezért egy bhaktának ügyelnie kell arra, hogy vaiṣṇavához illő jó tulajdonságai a Kṛṣṇa-tudatban tett fejlődésével párhuzamosan szaporodjanak. Minden sértéssel, amelyet elkövet, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét sebzi meg.”[8]
Egy bhakta tulajdonságaival és viselkedésével lelki tanítómesterét, minden bhaktát és az Úr Kṛṣṇát is képviseli.
1. A tiszta bhakta huszonhat tulajdonsága
Minden élőlény eredeti helyzetében Kṛṣṇa örök szolgája (kṛṣṇera nitya-dāsa).[9] Sok fajban történt születés után az a feltételekhez kötött lélek, aki különösen szerencsés, lehetőséget kap arra, hogy a tiszta bhaktáktársaságát élvezze.[10] A bhaktáktársaságában ugyanis felébredhet benne az odaadó szolgálatba vetett hit, és az odaadó szolgálat gyümölcseként életre kelhet benne az Isten iránt érzett szunnyadó szeretete.[11] A tiszta bhakta kegye nélkül viszont nem lehet eljutni az odaadó szolgálat szintjére.[12]
„Kṛṣṇa bhaktájában apránként Kṛṣṇa valamennyi jó tulajdonsága megjelenik.”[13] Ezek közül csak néhányat említ meg az Úr Caitanya.[14] E felsorolást ismerjük úgy, mint a tiszta bhakta huszonhat tulajdonságát.[15] A továbbiakban nagymértékben támaszkodom Őszentsége Śivarāma Swami Mahārāja 2020. december 26–29-i leckesorozatának gondolatmenetére, amit a vaiṣṇavák huszonhat tulajdonságáról tartott.[16]
1.1. Kṛpālu – kegyes
Az Úr Caitanya által felsorolt huszonhat tulajdonság közül több is az adással kapcsolatos jellemzőt ír le: kṛpālu, karuṇa és vadānya. Az elsőként említett kegyesség (kṛpālu) a tiszta bhakta azon tulajdonsága, hogy mindig adni akar. Az anyagi világba jutott feltételekhez kötött lelkek első számú tulajdonsága az, hogy kapni akarnak. Logikusnak tűnik, hogy a tiszta bhakta egyik első szembetűnő tulajdonsága az ezzel ellentétes önzetlen adás képessége.
Adni lehet anyagi és lelki értékeket. Az utóbbi lehet transzcendentális tudás, szeretet, ami a lelki világhoz és Kṛṣṇához visz közelebb. „Hogyan találhatnék menedéket bárki másnál, aki kegyesebb Nála […]?”[17] Természetesen Kṛṣṇa tudja adni a legnagyobb kegyet, a bhakták pedig megpróbálják Hozzá hasonlóan azt a legfontosabb dolgot adni, amit csak képesek: a lehetőséget arra, hogy az egyéni élőlények visszajuthassanak Kṛṣṇához. „Az Isten iránti szeretet gyümölcsének íze olyan felséges, hogy bárhol osztja a bhakta, azok, akik megízlelik, nyomban megrészegülnek, bármely részén éljenek is a világnak.”[18] Az istenszeretet gyümölcsének osztása a bhakták igazi kegye.
E kegy osztásának egyik megnyilvánulása a Kṛṣṇa-tudattal kapcsolatos tanítások átadása. Ez egyrészt történhet a bhakták társaságában hallgatott, énekelt vagy más módon, közösen felidézett, Kṛṣṇával kapcsolatos történetek formájában. Az Istenség lelki energiával teli üzenetét csak bhakták társaságában érdemes megvitatni, így transzcendentális tapasztalatot szerezhetünk, ami idővel elvezethet a szilárd hithez, ami később megingathatatlan vonzalommá, majd később rendíthetetlen odaadássá válhat.[19]
A kegy megnyilvánulhat egy bhakta formájában megjelenő lelki tanítómestertől kapott tanítás formájában is. Bárki, aki ismeri az Úr Kṛṣṇa tudományát, az lelki tanítómesterré válhat.[20]
1.2. Akṛta-droha – alázatos
Alázatosnak hívjuk azt, aki nem viselkedik bántóan, nem kihívó másokkal, nem kötekedő, nem büszke. Aki kegyes, az előzőekben tárgyaltak szerint, adni kíván. Aki adni kíván, az nem viselkedhet bántóan. Aki nem kíván másoknak lelki tudást adni, az nem gyakorolja a kegyességet, és bántóan is viselkedik, hiszen a léleknek transzcendentális tudásra, a legnagyobb áldásra van szüksége, hogy ki tudjon szabadulni a születés és halál körforgásából. Így függ össze a kegyesség az alázatossággal. Caitanya Mahāprabhu bemutatta a tiszta bhakta kegyességét és alázatosságát. „Az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu mindenhol ellenszolgáltatás nélkül osztotta a Kṛṣṇa iránti szeretetet, s még a legelesettebbeknek, Jagāinak és Mādhāinak is megadta.”[21]
A Śikṣāṣṭaka imák harmadik versében az
alázatosság elvárása is szerepel.[22]
A bhaktának türelmesnek kell lennie, mint egy fa, és alázatosnak, mint
egy fűszál.[23]
Amikor az Úr Caitanya megtérítette a Vārāṇasīban élő māyāvādīkat,[24]
egyrészt kegyében részesítette őket, másrészt példát mutatott a bhakták
alázatosságára: „A sannyāsīk alacsonyabb rendjéhez tartozom, ezért nem
érdemlem meg, hogy veletek üljek együtt.”[25]
Az alázatosság nem jelenti azt, hogy egy vaiṣṇava nem lehet fegyelmező, haragos vagy éppen fenyegető, amennyiben ez a viselkedés megalapozott. Amikor Caitanya Mahāprabhu megtudta, hogy Jagāi és Mādhāi megsebesítették Nityānanda Prabhut, rettentő haragra lobbanva meg akarta őket büntetni. Ezzel megmutatta, hogy bár a bhakta a saját személye ellen elkövetett sértéseket eltűri, de amikor felette álló személyiségeket vagy más vaiṣṇavákat gyaláznak, akkor a viselkedése nem alázatos.[26]
1.3. Satya-sāra – igazmondó
„A társadalomban elfogadott szokások alapján az embernek csak akkor kell megmondania az igazságot, ha azzal örömet okoz másoknak. Ez azonban nem igazmondás. […] Az igazmondás megköveteli, hogy változatlanul közöljük a tényeket embertársainkkal, az ő érdekükben.”[27]
A vallás négy alapelve közül az egyik az igazmondás. Dharma bikának ez az utolsó lába, amit a dvāpara-yuga végével Kali megpróbált megcsonkítani.[28] A vallástalanság négy alapelve a büszkeség, a prostitúció, az ivás és a becstelenség. Ez utóbbi az, ami az igazmondás érvényesülését támadja meg és pusztítja el.[29]
A szeretet és az igazmondás kapcsolata az, hogy az igazmondás tárgya a valóság. A valóság minden, ami nem illúzió. Minden, ami nem illúzió, jobban láthatóvá teszi az Úr Kṛṣṇa tulajdonságait és kapcsolódásunkat az Úr Kṛṣṇához. A Hozzá vezető út pedig a bennünk szunnyadó istenszeretet felébresztésén keresztül vezet. „Ha nincs kapcsolatban Velem, minden valótlan, még akkor is, ha értékesnek tűnik.”[30] Így kapcsolódik az igazmondás Kṛṣṇával és a bhakták szeretetteli viselkedésével. Śrīla Prabhupāda a satya-sāra kifejezést úgy fordította máshol, hogy a bhakta a Kṛṣṇa-tudatot tekinti az élet legfőbb céljának.[31]
A tiszta bhakta igazmondása összefügg a śāstrák alapos ismeretével és a śāstrák rendszeres idézésével is. Ez kapcsolódik az előzőekben tárgyalt alázatosság (akṛta-droha) tulajdonságához, mivel az igazságról való érvelés során nem a saját véleményüket, hanem a śāstrák véleményét hangsúlyozzák a tiszta bhakták.
1.4. Sama – egyenlő szemléletű
Az igazmondás tárgya a valóság.
„Aki minden testben látja az egyéni lélek mellett a Felsőlelket […], az valóban lát. Aki a Felsőlelket mindenhol, minden élőlényben egyformán látja, azt elméje nem húzza a mélybe, s így elérkezik a transzcendentális célhoz.”[32]
Aki mindenkiben és mindenben képes látni Istent, az egyrészt magas szinten álló bhakta, másrészt egyenlő módon szemlél mindenkit és mindent.
„Egy fejlett bhakta látja, hogy minden élőlény az Istenség Legfelsőbb Személyisége szerves része. Mindenki Kṛṣṇában van, és Kṛṣṇa is benne van mindenkiben.”[33]
Az Úr Kṛṣṇának a Bhagavad-gītāban elhangzott tanítása szerint az alázatos bölcsek minden élőlényre lélekként tekintenek, a lelket látják mindenkiben, ezért nem tesznek köztük különbséget anyagi tulajdonságaik alapján.[34]
Bár az egyenlő szemléletűség alapján a bhakta minden élőlényre egyenlő módon tekint, de ez nem jelenti az egyenlő bánásmódot mindenkivel. Az egyenlő szemléletmód nem egyenértékű azzal, hogy mindenki iránt azonos magatartást mutatunk.
„Mindenkit aszerint jutalmazok meg, amilyen mértékben átadja magát Nekem.”[35]
Az Úr Kṛṣṇa mindenkinek viszonozza az Iránta tanúsított szeretetét, olyan módon és mértékben, ahogyan Hozzá viszonyulnak. Kedveli a jámbor élőlényeket, különösen a bhaktákat, de harcol a Vele harcolni kívánó démonikus élőlényekkel. A viszonzás az, ami egyenlő. Hasonlóan, a tiszta bhakta mindenkivel egyenlő szemléletű, tehát az anyagi világban nem tekint senkit sem alacsonyabb vagy magasabb rendűnek,[36] de a viselkedése, magatartása lehet különböző velük.
1.5. Nidoṣa – feddhetetlen
A fejlett vaiṣṇavák feddhetetlensége azt jelenti, hogy vagy nincsenek hibáik, vagy folyamatosan javítani akarják azokat, hogy ezzel is közelebb jussanak a lelki világhoz, Kṛṣṇa örök szolgálatához. A lelki világban, Isten környezetében az anyagi világban tapasztalhatótól eltérő magatartásminta, viselkedési kultúra érvényesül. Ezt a kultúrát el kell sajátítanunk, hogy alkalmassá váljunk a visszatérésre. Erre ad alkalmat a tiszta bhakta tulajdonságainak tanulmányozása. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége hibátlan, ezért a bhaktái is törekednek a hibamentességre.
Az anyagi világban a feltételekhez kötött lelkeknek tökéletlenek az érzékeik, hajlamosak a csalásra, hibáznak és illúzióban vannak.[37] Mivel az anyagi világban eleve hibákkal rendelkezünk, ezért nem a hibátlanság helyzete a fontos, hanem az erőfeszítésünk a hibátlanságunk elérésére.
A törekvés nagyon fontos, de nem szolgálhat kifogásul, fejlődésnek, eredménynek is kell mutatkoznia a feddhetetlenség felé. Az anartha-nivṛtti fontos lépcsőfoka az istenszeretet elérésére irányuló folyamatnak.[38] A bhakták társaságában bátorítást kaphatunk az odaadó szolgálatra, és a szabályozó elvek követésével, az énekléssel, a prasādam megtisztelésével megszabadulhatunk a szívünk nemkívánatos szennyeződéseitől.[39]
1.6. Vadānya – nagylelkű
A kegyességhez hasonlóan ez is az adással kapcsolatos fogalom. A bhakta nemcsak adni akar mindig (kṛpālu), de olyan ajándékkal tud szolgálni, aminek átnyújtása számára is örömet szerez. Ez a nagylelkűség vonása, ami az irigység ellentéte. Az ajándék, amit a bhakta sosem sajnál átadni, az istenszeretet. Ezt lehet adni a Kṛṣṇa-tudat prédikálásán, a saṅkīrtana mozgalom folytatásán keresztül.[40]
„Akik Isten üzenetét terjesztik, kétségtelenül a legnagylelkűbb jótékony tettet hajtják végre.”[41]
Viselkedésével és prédikálásával egyszerre mutat példát a bhakta a nagylelkűségre.
Az istenszeretetet csak mag formájában, az odaadó szolgálat szabályozott gyakorlásának formájában (sādhana-bhaktiként)lehet átadni, kész növényként nem.
„A gyakorlati odaadó szolgálatban ott rejlik a lehetőség ezen örök odaadás felébresztésére.”[42]
Az odaadó szolgálat elsődleges jellemzője a kilenc folyamat (śravaṇaṁ, kīrtanaṁ, viṣṇoḥ smaraṇaṁ, pāda-sevanam, arcanaṁ, vandanaṁ, dāsyaṁ, sakhyam, ātmanivedanam)[43] gyakorlása, másodlagos jellemzője pedig az, hogy tiszta szeretetet ébreszt Kṛṣṇa iránt.[44]
Rūpa Gosvāmī az Úr Kṛṣṇa legnagy-lelkűbb inkarnációjának (mahā-vadānya) nevezi az Úr Caitanyát, mert a Kṛṣṇa iránti szeretetet képes adni (kṛṣṇa-prema-pradāya te).[45] Az Úr Caitanya utasítása tanítványai és követői számára az, hogy tegyék azt, amivel a legtöbb jót tudják előidézni minden élőlény számára, váljanak lelki tanítómesterré.
„Mindenkit taníts arra, hogy kövesse az Úr Śrī Kṛṣṇa utasításait, amelyek a Bhagavad-gītāban és a Śrīmad-Bhāgavatamban állnak! Légy így lelki tanítómester, s próbálj meg mindenkit felszabadítani ezen a vidéken!”[46]
1.7. Mṛdu – szelíd
Az Úr Caitanya mondja, hogy a bhakta legyen nagyon alázatos és szelíd, hogy tisztán tudja énekelni az Úr szent nevét.[47] Alázatosabb, mint egy fűszál és türelmesebb, mint egy fa. Egy fa akkor sem tiltakozik, amikor kivágják, és akkor sem kér vizet, amikor kiszárad és haldoklik.[48] Ez az Úr Caitanya egyik legfontosabb utasítása a vaiṣṇava viselkedésre vonatkozóan.[49] Természetesen a bhakta nem mindig szelíd és béketűrő, ahogy erről már szó esett korábban.
Kitűnő példa a szelídségre Śivānanda Sena története, amikor Nityānanda Prabhu megrúgta őt, és megátkozta fiait látszólagos mérgében. Śivānanda Sena ezt meghallva nagyon boldog volt.[50] A vaiṣṇavák határtalan türelméről adott példát viselkedésével, mivel képes volt meglátni az Úr mérhetetlen kegyét. Egyrészt Nityānanda Prabhu úgy csinált, mintha éhségérzete miatt dühös tudna lenni, csak azért, hogy úgy tűnjön, mintha valóban szüksége lenne bhaktája szolgálatára. Másrészt megérintette bhaktája anyagi testét lótuszlábával, és így őt és a családját is végtelen kegyével felszabadította.[51]
1.8. Śauca – tiszta
A tisztaság a vallás négy alapelvének az egyike. A vallástalanság alapjai közül a kéjvágy és a tiltott nemi élet pusztítja el leginkább a tisztaság eredményét.[52] A tisztaság egy bhakta esetében belső és külső tisztaságot egyaránt jelent. A test, az elme és a beszéd tisztaságának fenntartása, a tiszta és rendezett körülmények biztosítása elősegíti a bhakti-yoga gyakorlását.
„A tisztaság alapvetően fontos a lelki fejlődéshez. Kétféle tisztaság van: külső és belső. Az előbbi azt jelenti, hogy az ember rendszeresen fürdik, az utóbbi pedig azt, hogy mindig Kṛṣṇára gondol.”[53]
Aki képes ellenállni a beszéd, az elme, a düh, a nyelv, a gyomor és a nemi szervek késztetésének, az alkalmas a Kṛṣṇa-tudat továbbadására.[54] Ez is a belső és a külső tisztaság fontosságára hívja fel a figyelmünket. A bhakta nem tolerálja a rendetlenséget és a koszt, sem az elméjében, sem a környezetében. Ha valamit értékesnek gondolunk, akkor azt tisztán tartjuk. Ha még szeretet is érzünk iránta, akkor még nagyobb tisztasággal közelítjük meg, és kezeljük.
Rāghava Paṇḍita mindig nagy figyelemmel és a tisztaságra ügyelve készítette el a mūrtinak felajánlott ételt.[55] Egy alkalommal figyelmeztetett valakit, hogy mivel szennyezett kézzel nyúlt az étel elkészítése előtt annak alapanyagához, ezért azt már nem lehet felajánlani Kṛṣṇának. Nem paranoiás tisztaságmániája vezette, hiszen a transzcendentális szinten nincs olyan megkülönböztetés, hogy valami tiszta vagy tisztátlan.[56] Rāghava Paṇḍita szolgálatának tisztasága az ő vegyítetlen istenszeretetének a tisztaságán alapult.[57]
1.9. Akiñcana – anyagi tulajdontól mentes
A tiszta bhakta nem vágyik anyagi gazdagságra. Tudja, hogy Kṛṣṇa gondoskodik róla, ezért önmaga érdekében nem kell erre vágynia. Életének célja az Isten örök szolgálatához való visszatérés és a szunnyadó istenszeretetének felébresztése.
„[…] nem védi-e meg a Mindenható Úr a teljesen meghódolt lelkeket? Miért hízelegnek hát a tanult bölcsek azoknak, akiket a fáradságosan megszerzett vagyon mámorossá tesz?”[58]
Az anyagi vagyon a lelki fejlődés legfőbb akadálya tud lenni, ha engedjük, hogy a feltételekhez kötött állapotunkat erősítse. Aki a vagyonát szolgálja, az a feltételekhez kötött lélek illúzióját szolgálja, és nem jut közelebb Kṛṣṇához. A gazdagságra való vágyakozás súlyos teher, ami megakadályozza az önmegvalósításban való haladást.[59]
Az anyagi érdekeink feladása és a meggyőződésünk, hogy Kṛṣṇát végső gondviselőként és fenntartóként fogadjuk el, kölcsönösen erősítik egymást. Ha valaki elfogadja, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége gondoskodik bhaktáiról, akkor ez a meggyőződésnövelibenne a később tárgyalandó, legfontosabb vaiṣṇava tulajdonságot, a kṛṣṇa-eka-śaraṇát, az egyedül az Úr Kṛṣṇa előtti meghódolás tulajdonságát.[60]
Raghunātha Dāsa Gosvāmī különösen gazdag családból származott, de az Úr Caitanya kegyéből nem tette elégedetté az anyagi boldogság, amiben élt.[61] Megfogadta Mahāprabhu személyes tanításait,[62] és kivételesen lemondott életet élt, ezért vairāgyācāryaként tiszteljük. Csak annyit evett, hogy testét és lelkét együtt tartsa.[63] A teheneknek kidobott, romlott rizst ette. Mikor Mahāprabhu egyszer egy falatot megkóstolt az ételéből, így szólt: „Mindennap annyiféle prasādamot kapok, de ilyen finomat, mint amit Raghunātha eszik, még sohasem kóstoltam!”[64] Śrī Caitanya kegyesen kiszabadította őt a hatalmas anyagi gazdagság lángoló erdőtüzéből.[65]
1.10. Sarva-upakāraka – mindenki érdekében cselekvő
Aki mindenki érdekében cselekszik, az jót akar tenni másoknak. De nem elég a szándék, tudni is kell pontosan, hogy mi számít tényleg jónak, és azt, hogy milyen módon válhat jobbá mindenki aktuális helyzete és kapcsolatrendszere. Fel kell tudni ismerni a születés, a halál, az öregség és a betegség okozta négyféle szenvedés gyötrelmét.[66] Ha az élőlények éhesek vagy betegek, akkor természetesen, aki jót akar tenni számukra, az ételt oszt, és segít a gyógyításukban. De aki felismeri a feltételekhez kötött élőlények négyféle szenvedését, az tudja, hogy a valódi segítség az, ha az élőlényeknek nem kell újra anyagi testbe születniük. Ez azt jelenti, hogy materialista szellemiségben sohasem lehet igazi és végérvényes segítséget adni, az ilyen mentalitásban kapott segítség csak átmeneti, és ezért végeredményben haszontalan.
„Istenszeretet nélkül az életem haszontalan. Azért imádkozom hát, hogy fogadj el szolgádnak, és fizetségként add meg Nekem az eksztatikus istenszeretetet!”[67]
Az istenszeretet a legértékesebb ajándék ebben a világban.
A tiszta bhakta mások számára akar jót tenni, akár a saját boldogulása kárára is. Para-duḥkha-duḥkhī, azaz mások boldogtalansága miatt boldogtalan.[68] Vāsudeva Datta arra kérte az Úr Caitanyát, hogy magára vehesse minden feltételekhez kötött lélek bűnének visszahatását. Nemcsak megváltani akarta az összes, az anyagi világba született élőlény bűneit, hanem az összes bűnt át akarta vállalni magára, hogy így mindenki azonnal megtisztulhasson, és visszatérhessen a lelki világba. Vāsudeva Datta ezért az eszményi bhakta példája.[69]
1.11. Śānta – békés
Akinek a tudata az Úr Kṛṣṇában merül el, és tudja, hogy Ő minden élőlény Legfőbb Ura, jóakarója és jótevője, az megszabadul az anyagi létezés szenvedéseitől, és eléri a békésséget.[70] Bár mindenki törekszik a külső és belső béke megvalósítására, nehéz rátalálni a béke elérésének megfelelő eszközére. A tiszta bhaktáknak ez az eszköz már a kezükben van, csak használniuk kell. Ez az eszköz a Kṛṣṇa-tudat. Ezt a módszert nevezi Srīla Prabhupāda a béke legnagyszerűbb képletének.[71]
Ha az Úr Kṛṣṇa adja a kegyét, akkor nincs szükség másra a boldoguláshoz.[72] Viszont ha Ő nem adja az engedélyét, akkor semmilyen erőfeszítés sem hozza meg semmilyen vágy eredményét,[73] hiszen Ő minden teremtett lény magja[74] és minden teremtett lény legfelsőbb irányítója.[75]
Az Úr Kṛṣṇa bhaktája mindig békés, mert nincsenek vágyai (akāma). A gyümölcsöző tetteket végző karmīk az anyagi világban való boldogulásra, a jñānīk az anyagi világból való felszabadulásra, a yogīk pedig az anyagi létezésben elért tökéletességre törekszenek. Mivel nem azt a három alapelvet követik, hogy az Úr Kṛṣṇa a végső élvező, a legfelsőbb tulajdonos és a legfőbb jóakaró, ezért sohasem érhetik el az Úr Kṛṣṇa tiszta bhaktájának tulajdonságát, a valódi békésséget.[76]
1.12. Kṛṣṇa-eka-śaraṇa – egyedül Kṛṣṇa előtt hódolt meg
A béke képletéből kiderült, hogy a tökéletes békesség elérésének előfeltétele az Istenség Legfelsőbb Személyiségének való teljes meghódolás. Ahhoz, hogy megszabaduljunk a feltételekhez kötött élet szenvedéseitől, egyedül Isten előtt kell meghódolnunk.[77] Az élőlény eredendően szabad, az anyagi világban felvett helyzete ideiglenes, valódi helyzete a felszabadult állapot. Ezt a felszabadulást a Kṛṣṇa-tudat segítségével lehet elérni, ami a meghódolással kezdődik.[78] A Bhagavad-gītā végkövetkeztetése, hogy fel kell adni a vallás minden változatát, és egyedül Kṛṣṇa előtt kell meghódolni.[79]
Az Úr Caitanya által felsorolt huszonhat tiszta vaiṣṇava tulajdonság közül a Kṛṣṇának való meghódoltság a tiszta bhakta elsődleges tulajdonsága (svarūpa-lakṣaṇa). A többi másodlagos tulajdonság (taṭastha-lakṣaṇa) közül akár az összes is egyszerre jelen lehet valakiben, de ha hiányzik a meghódoltság, akkor nem tekinthető tiszta bhaktának. A meghódoltság olyan elsődleges feltétel, ami azt mutatja, mennyire mély a bhakta megvalósított tudása, mennyire mély és szilárd a bizalma, hite, és mennyire mély az önátadása. Ezt a képesítettséget mindig mélyítenie és gyakorolnia szükséges olvasással, érdeklődéssel, emlékezéssel és a bhaktákkal való társulással.[80]
Az odaadó szolgálat kilenc folyamatának is a meghódolás az utolsó eleme.[81] A teljes meghódolás azt is jelenti, hogy a bhaktának nincs más szándéka, mint szolgálni az Urat, ezért mindenét átadja Neki. Cselekedeteit csak azért végzi, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a kedvében járjon, vágyait alárendeli Kṛṣṇa érdekeinek, elégedettségének. Átadja a testét, a lelkét és az életét az Úrnak.[82] Ezért a legkiválóbb vaiṣṇava mindig az Úr szent nevét énekli, és társasága másokat is erre ösztönöz.[83]
1.13. Akāma – anyagi vágy nélküli
A vágynélküliség azt jelenti, hogy a bhakta törekszik arra, hogy megszabaduljon az anyagi vágyaitól és a rossz szokásaitól. A bhakta tisztában van eredeti helyzetével, azzal, hogy a legfelsőbb egész szerves része, és a teljes egész részeként annak szolgálata az elsődleges feladata. Ezért az anyagi vágy nélküliség nem tétlenséget jelent, hanem azt, hogy a bhakta egyetlen és folyamatos vágya az, hogy elégedetté tegye az Urat.[84]
A Śikṣāṣṭaka imák első verse a szív tükrének megtisztítását (ceto-darpaṇa-mārjanaṁ) említi elsőként, amit a szent név éneklésével lehet elérni. A szent név éneklése véget vet „az anyagi lét lángoló tüze”, azaz a hamis ego által uralt elme vágyai „okozta gyötrelmeknek.”[85] Ha sokat énekelünk, és hallunk Kṛṣṇáról, napi mūrti-imádatot végzünk, akkor az elmét elárasztjuk a Hozzá kapcsolódó benyomásokkal. Mivel Kṛṣṇa tulajdonsága, hogy mindenki számára vonzó, ezért a szent név éneklése vonzza és tisztítja is az elmét, és segít elmerülni a Kṛṣṇa-tudatban.
1.14. Anīha – közömbös az anyagi dolgok iránt
A tiszta bhakta nem kell, hogy pazarló legyen. Nem kell, hogy eltékozolja az anyagi lehetőségeit. Felhalmozhat, különösen, ha az Úr Kṛṣṇa szolgálatába tudja állítani gazdagodását, de anyagi ragaszkodások nélkül, az anyagi nyereség iránti közömbösségének (anīha) megtartása mellett. Egy tiszta bhakta képes arra, hogy véget vessen minden anyagi ragaszkodásának, és minden anyagi tulajdonát az Úr szolgálatába tudja állítani.[86]
A vágynélküliség (akāma) tulajdonsága nélkül nem lehetséges a ragaszkodásmentességet (asakta) és az anyagi közömbösséget (anīhā) elsajátítani, a vaiṣṇavák ezen jellemzői szorosan összefüggenek. Aki mindig ragaszkodás nélkül tudja végezni a kötelezettségeit, az végül eléri aLegfelsőbbet.[87] Használni kell az anyagi világot a lelki fejlődésre, de nem szabad, hogy ez a használat lekötötté tegye a bhaktát.
A materialista emberek az anyagi élvezethez ragaszkodva számtalan gyötrelmes feltételhez kötődnek, helyzetüket mégis boldogságnak vélik, éppen úgy, ahogyan az ürülékben élő féreg sem képes elhagyni élőhelyét.[88] Az Úr Kṛṣṇa kegye nélkül senki sem képes kijutni a materialista élet gyötrelmes és szennyes útvesztőjéből.[89]
1.15. Sthira – rendíthetetlen
A rendíthetetlenség azt jelenti, hogy a bhakta nem hagyja magát kibillenteni kiegyensúlyozottságából. Akár szenvedéssel, akár boldogsággal találkozik, ugyanúgy fogadja ezeket. A boldogság és a boldogtalanság felbukkanása és elmúlása csak az érzékfelfogásunkból erednek, tűrni kell ezeket, anélkül hogy megzavarnának.[90]
A tiszta bhakta ezen vonása (sthira) nem tévesztendő össze az odaadó szolgálat niṣṭhā lépcsőfokával.[91] A vaiṣṇava tulajdonságok esetén a sthira a bhaktát ért rossz vagy jó élményekkel szembeni kiegyensúlyozottságot, rendíthetetlenséget, szilárdságot jelenti, míg a niṣṭhā az odaadó szolgálat már nem ingadozó intenzitású, rendíthetetlen, szilárd végzését jelenti, az anartha-nivṛttit követően.[92]
A korábbantárgyalt sama és az itt említett sthira különbsége az, hogy míg az előbbi a bhakta minden élőlénnyel szemben tanúsított egyenlő szemléletmódjára utal, addig az utóbbi a boldogsággal és a bánattal szembeni kiegyensúlyozottságát jelenti. Ahogyan az Úr Kṛṣṇa tanácsolja Arjunának, csak a harc kedvéért küzdjön, ne a győzelemre gondoljon,[93] váljon csupán eszközzé az Úr kezében.[94]
A tiszta bhakták minden helyzetben
rendíthetetlenek. Nem riadnak vissza, nem félnek, számukra a mennyei bolygók és
a pokoli bolygók nem különböznek egymástól, mivel egyedül az Úr Kṛṣṇa odaadó
szolgálata érdekli őket.[95]
Annak, aki Kṛṣṇa-tudatos, nem jelent különbséget, hogy a mennyekben vagy a
pokolban él.[96] A bhakta
nem fél a pokoltól, mert ott is állandóan hallhat az Úr dicsőségéről.
A mahā-mantra éneklésével sosem lesz boldogtalan.[97]
1.16. Vijita-ṣaḍ-guṇa – felülkerekedett a hat rossz tulajdonságon
Ez az érzékek feletti kontroll képességét jelenti. A rendíthetetlenség és a kontrolláltság összefüggésére így mutat rá az Úr Kṛṣṇa: „Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik.”[98]
Minden feltételekhez kötött lélek az érzékeit szolgálja, amennyiben māyā befolyása alá kerül, és befedi őt az illuzórikus energia hatása. Az érzékeket és azok szolgálatát a hat rossz tulajdonság képviseli. Ezek a kéj (kāma), a düh (krodha), a mohóság (lobha), az illúzió (moha), az őrültség (mada) és az irigység (mātsarya).[99]
E tulajdonságok összefüggésére világít rá az Úr Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban. Az érzékek tárgyaira fókuszálva ragaszkodás ébred bennünk, a ragaszkodásunkból kéj születik, a kéjből düh, a dühből illúzió, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Zavart emlékezet esetén sérül az értelem (őrültség), az értelem elvesztésével pedig visszasüllyedünk az anyagi lét mocsarába, ami az irigy és önző anyagi felfogáshoz való visszatérést jelenti.[100] Így lehet fokozatosan az emberi létformában újra az állati létbe visszasüllyedni.
1.17. Mita-bhuk – csak annyit eszik, amennyi szükséges
Aki ellen tud állni – egyéb ösztönzések mellett – a nyelv és a gyomor késztetésének, az alkalmas arra, hogy tanítványokat fogadjon, azaz a követendő tiszta bhakták jellemzőjével bír.[101] A bhakta csak akkor eszik, amikor prasādamot kap.[102] Ugyanakkor tartózkodik a hivalkodó aszkétizmustól is. Illő módon élvezi az anyagi világot, de nem ragaszkodik hozzá. Nem növeli az élet alapvető szükségleteit, de nem is csökkenti le azokat túlzottan.[103]
A bhakták kizárólag prasādamot fogyasztanak.
„Az Úr Kṛṣṇának felajánlott étel maradékát mahā-prasādamnak nevezik. Miután egy bhakta elfogyasztja ugyanezt a mahā-prasādamot, a maradék mahā-mahā-prasādammá válik.”[104]
A prasādam különleges íze annak köszönhető, hogy az Úr Kṛṣṇa ajkának nektárja megérintette.[105]
„A bhakta lábának pora, az a víz, amely a lábát mosta, valamint az az étel, amelyet meghagyott, három olyan dolog, aminek rendkívüli ereje van.”[106]
E három dolog szolgálatával elérhető az élet legfőbb célja, az eksztatikus istenszeretet.
1.18. Apramatta – mentes a mámortól
A bhakta tartózkodik a kábító- és mámorítószerek használatától. Már a lelki világból az anyagi világba esés is egy mámorosodás eredménye, māyā illuzórikus energiájának hatása. Aki valóban lát, az mindenkiben a lelket látja, saját magát is beleértve.[107] Aki megérti a lelki önazonosságát, az lélekként viselkedik, aki az anyagi önazonosságot fogadja el, az testként fog viselkedni, és anyagi mámorítószereket fog használni.
A jóság kötőerejéből ered az igazi tudás, a szenvedély kötőerejéből ered a mohóságba merült tudat, a tudatlanság kötőerejéből pedig az őrültségbe és az illúzióba merült tudat ered.[108] Ezért, ha valaki a transzcendentális, śuddha-sattva létezés felé igyekszik, akkor nem használ anyagi kábító- és mámorítószereket, mert azok az ellenkező irányba, a tamas, a tudatlanság felé visznek.
Más a helyzet a lelki mámorítószerekkel, amelyeket bátran használ a bhakta, sőt, végtelen kegyéből még terjeszti is az egész világon.
„Az Isten iránti szeretet gyümölcsének íze olyan felséges, hogy bárhol osztja a bhakta, azok, akik megízlelik, nyomban megrészegülnek, bármely részén éljenek is a világnak. Az istenszeretet gyümölcse, amelyet Caitanya Mahāprabhu adott, olyan mámorító, hogy bárki, aki a hasát megtöltve megeszi, azonnal őrültté válik tőle, s önkéntelenül táncolni, nevetni és ujjongani kezd.”[109]
1.19. Māna-da – tiszteletteljes
A tiszta bhakta tiszteletteljes, udvarias viselkedésével inspirálja a többi bhaktát, és bizalmat épít a Kṛṣṇa-tudat felé az abhakták szemében, mivel a bhakták viselkedésén keresztül ítélik meg a Kṛṣṇa-tudatot az abhakták. Bhaktái viselkedésén keresztül szereznek benyomást, és alkotnak véleményt az emberek Kṛṣṇáról és természetesen a teljes vaiṣṇava közösségről is. Ezért, ha egy bhakta nem tiszteletteljesen, hanem esetleg ellenségesen viselkedik bárkivel, akkor valójában vaiṣṇava-aparādhát (sértést) követ el.
Aki mindenkiben és mindenben látja a Felsőlelket,[110] valamint mindenben Kṛṣṇát és mindent Kṛṣṇában képes látni,[111] az minden helyet, tárgyat, élőlényt tud tisztelni, sőt imádni.
„Meg kell tanulnunk, hogy imádjunk mindent, ami az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez tartozik.”[112]
– javasolja Śrīla Prabhupāda. Kṛṣṇa imádata az imádat legkiválóbb formája. Ennél csak azoknak a személyeknek, helyeknek és dolgoknak az imádata magasabb rendű, amelyek Kṛṣṇához tartoznak.[113]
1.20. Amānī – mentes a hamis tekintély érzésétől
Az Úr Caitanya Śikṣāṣṭaka imáinak harmadik verse szerint a tiszta bhakta nem viselkedik büszkén (amānī), hitványabbnak tartja magát egy fűszálnál, béketűrőbb, mint egy fa, nem vár el tiszteletet másoktól, viszont minden tiszteletet kész megadni másoknak.[114] Igazi és egyetlen vágya az, hogy életről életre, születésről születésre, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének odaadó szolgálatát, a bhakti-yogát végezhesse.[115]
A tiszta bhakta úgy érzi, hogy még örök szolgaként sem végzi jól a szolgálatát, ezért az Úr csak annyi hasznát veszi, mint egy lábánál heverő porszemnek.[116] Csak úgy gondol magára, mint az Úr Kṛṣṇa szolgájának a szolgájának a szolgájára (dāsa-dāsānudāsa).[117] Az Úr Kṛṣṇa azt tanítja, jobb az Ő bhaktáját szolgálni, mint Őt közvetlenül, ezért nem helyes az Ő közvetlen szolgálatára törekedni.
„Ha nem szolgálunk egy felszabadult vaiṣṇavát, nem érhetjük el a felszabadulást Kṛṣṇa közvetlen szolgálatával. Kṛṣṇa szolgáját kell szolgálnunk.”[118]
Śrī Kṛṣṇa egyetlen kedves mosolya elpusztítja a bhakták büszkeségét.[119] Ahol szeretettel találkozunk, ott eltűnik a hamis tekintély és a büszkeség érzése. A tiszta bhakta nem büszke, mert tudja, hogy a jelen életében elért anyagi eredményei csak a múltban elkövetett jó tetteinek, karmájának a következményei, és ezért átmenetiek. Tudja jól, hogy bármikor elveszítheti anyagi kincseit, ezért nem büszke, viszont mindig alázatos és szerény.[120]
A tiszta bhakta mentes a hamis tekintélyérzettől, de lehet valós tekintélyérzete, önérzete. Önérzetének alapja, hogy tudatában van (cit), annak, hogy alapvető helyzetében Kṛṣṇa örök szolgája (kṛṣṇera nitya-dāsa).[121]Ebből a helyzetéből élőlényként nem tud kiesni (sat) és mi okozhatna nagyobb boldogságot (ānanda) annál, hogy azt a személyt (vigraha) szolgálhatja, akit szeret? A szerető szolgálat a tökéletesség legmagasabb szintje.[122]
1.21. Gambhīra – komoly
A gambhīra kifejezés elsősorban a tiszta bhakta mély, nem felszínes, bensőséges gondolkodására utal, nem pedig a komorságára vagy a mosolytalanságra. Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmī például a sannyāsa bot eltörésének történetét (daṇḍa-bhaṅga-līlā) rendkívül mély (parama gambhīra) kedvtelésnek nevezi, amit csak a szilárd odaadással szolgáló bhakták érthetnek meg.[123]
A gambhīra szó azt is jelenti egyben, hogy rejtélyes.[124] Ez a kifejezés a tiszta bhaktára szintén igaz, mert nem mindig lehet tudni, hogy mi van az elméjében, a bensőséges gondolatait nem osztja meg bárkivel. Ez a rejtélyesség érvényes volt az Úr Caitanya által bemutatott bhakta alakjára is. Jagannātha Purīban azt a kis szobát, ahol az Úr Caitanya mindig megszállt, Gambhīra szobának nevezték. Éjszakánként legtöbbször itt élte meg a legbensőségesebb érzelmeit, többnyire a legbensőségesebb társai jelenlétében.[125]
Amikor Raghunātha Dāsa Gosvāmī, alázatossága és tisztelettudó viselkedése révén a lelki tanítómestere engedélyével és közvetítésével, utasítást kért az Úr Caitanyától, hogy mondja el, mi a kötelessége, az Ő válasza többek között a komolyságra utalt. Ne beszéljen úgy, mint a közönséges emberek, de ne is hallgassa őket, ne egyen túl finomakat, ne öltözzön túl szépen, ne várjon el tiszteletet (amānī), de legyen tisztelettudó (māna-da).[126] Legyen alázatos és türelmes.[127]
1.22. Karuṇa – könyörületes
A tiszta bhakta huszonhat kiváló tulajdonsága szorosan összefügg egymással, és valójában mindegyik a szeretet különböző aspektusait írja le. Mégis, ezeken belül a kṛpālu, a vadānya és a karuṇa szorosan összekapcsolódó, rokon fogalmak. A korábban tárgyaltak értelmében a kṛpālu arra utal, hogy a bhakta mindig adni akar, a vadānya azt, jelenti, hogy sosem sajnálja adni azt, amit ad, tehát nem irigy.
A hét másodlagos íz közül az egyik a szánalom, ami szintén a karuṇa szó egyik jelentése.[128] A karuṇa mint tulajdonság a kṛpālunál mélyebb fogalom. Mivel ebben az esetben már szánalmat is érez a bhakta, ezért emiatt már magából is ad, és az adással kockázatot vállal a későbbiekre vonatkozóan. Jó példa erre a szülői szeretet, amikor a szülő úgy ad, hogy ezzel kész kockázatot is vállalni a gyerekéért. Valójában mind a három fogalom az önzetlenségről szól, de a karuṇa egy mélyebb megközelítése az önzetlenségnek.
Korábban említettem Vāsudeva Datta példáját, aki arra kérte az Úr Caitanyát, hogy hadd vehesse magára minden feltételekhez kötött lélek bűnét és a bűneik visszahatásait.[129] Azon túl, hogy mindenki érdekében akart cselekedni, komoly áldozatot is kész volt ezért vállalni. Ezért az őszinte és képmutatástól mentes gondolatáért Vāsudeva Datta az eszményi bhakta.[130]
1.23. Maitra – barátságos
A barátságosság jellemzője nem azonos a baráti kapcsolattal. A lelki világban ötféle viszony lehetséges a Legfelsőbb Úrral: śānta (semleges), dāsya (szolgáló), sakhya (baráti), vātsalya (szülői) és mādhurya (szerelmi). Az anyagi világban ez az öt kapcsolat csak az eltorzult visszatükröződése az eredeti tiszta érzelmeknek.[131] Az odaadó szolgálatot végző tiszta bhakta ugyanezen ötféle elsődleges viszonyban állhat az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, de ezek az ízek már transzcendentális síkon léteznek. Valamennyi íz ugyanazt a lelki szintet képviseli, mert e kapcsolatok mindegyikének ugyanaz a személy áll a középpontjában, aki nem más, mint az Úr Kṛṣṇa. A szeretet intenzitása az, ami alapján különbséget lehet tenni közöttük.[132]
Aki a barátunk, az többnyire barátságos is velünk, de aki őszintén barátságosan viselkedik velünk, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy baráti kapcsolatban áll velünk. A tiszta bhakta barátságossága azt jelenti, hogy mindenkinek az örök jóakarója, és mindenkivel kedvesen viselkedik. Śrīla Prabhupāda rendszeresen írta alá leveleit ezzel a kifejezéssel, hogy „örök jóakaród”. A tiszta bhakta nem örök barát, mert nem függ másoktól, hanem egyedül az Úr Kṛṣṇára bízza magát.[133]
A bhakti gyakorlását úgy tudja terjeszteni a bhakta, ha nem irigy, és egyformán barátságos mindenkivel.[134] Nem okoz gondot vagy aggodalmat senkinek, senkit sem zavar. Egyformán bánik barátaival és ellenségeivel, tehát mindenkivel barátságosan viselkedik.[135]
1.24. Kavi – költői
Az Úr Caitanya több bhaktáját is arra biztatta, hogy írjanak, és úgy váljanak lelki tanítómesterré, hogy költeményeikben továbbadják azt a tudást, amit Ő a szívükbe ültetett.[136] Az Úr Caitanya ezen utasítása arról a vágyáról szól, hogy az egész világon mindenki megismerje Őt és a saṅkīrtana mozgalmat. Rūpa Gosvāmī szívében Śrī Caitanya érzelmeit élte meg az Ő kegyéből, ezért művei olvasásával az Ő érzelmeiből kaphatunk ízelítőt.[137] Ezért is fontos a bhakták társasága, mivel a tiszta bhakták költők abban az értelemben, hogy képesek lehetnek az Úr Caitanya érzéseit és gondolatait közvetíteni. Jelenlétükben az Ő érzelmeiben lehet részesülni, Rá lehet gondolni, ami által az Isten iránt érzett szeretet megnyilvánulhat a velük társuló emberek szívében.[138]
Nem csak költemények írására inspirálhat az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Az odaadó szolgálat kilenc folyamatának második eleme a dicsőítés (kīrtana).
A bhakta minden kifejezési formát felhasználhat arra, hogy az Úr Kṛṣṇát dicsőítse. Ez lehet éneklés, szavalás, prédikálás, képzőművészet. Tehát ilyen értelemben a kavi kommunikátort, tanítót vagy művészt is jelenthet. A bhakta tanítson mindenkit az Úr Kṛṣṇa követésére, váljon lelki tanítómesterré, törekedjen arra, hogy mindenkit segítsen a lelki felszabadulásban.[139] Törekvése függvényében Kṛṣṇa megadja a kegyét, és segít benne. „Csupán kiejtem a szavakat, melyeket Te adsz a számba.”[140] Az Úr képes olyan végső megállapításokat és igazságokat elhelyezni bhaktája szívében, amelyeket a bhakta magától nem is lenne képes sem kitalálni, sem megérteni.[141]
„Ha valaki megpróbálja a tőle telhető legjobban szolgálni az Urat, az Úr megadja neki a képességet, hogy megtehesse.”[142]
1.25. Dakṣa – ügyes
A tiszta bhakta bármire, amire csak szüksége van az odaadó szolgálata végzéséhez, megtanulja, és így ügyessé, alkalmassá válik. Az ügyesség érdekében tett erőfeszítéseit az Úr azzal a keggyel jutalmazza, hogy megadja neki azt a képességet, amivel az adott dologban való jártasságát a bhakta el tudja sajátítani. A tehetség, az alkalmasság és a képesség az Úr Kṛṣṇától kapott jutalmak. Ha a bhakta részéről erőfeszítés is járul ezek mellé, akkor az eredmény a jártasság és az ügyesség.
Az Úr Kṛṣṇa érdekében végzett cselekvés során tett erőfeszítések sosem eredményeznek elvesztegetett törekvéseket. Az ezen az úton tett kis előrehaladás is megvédi a bhaktát a visszaeséstől.[143]
„Ha valaki szerető szolgálatot végez Kṛṣṇának, az sohasem hiábavaló. Feljegyzik egy lelki számlára, s tette idővel meghozza gyümölcsét.”[144]
Minden tiszta bhakta alkalmassá válik abban a tevékenységben, ami által az Úr Kṛṣṇát igyekszik elégedetté tenni. Az erőfeszítés fontos, de a bhaktának akarnia kell azt is, hogy mindig mindenben a legjobbat és a legjobban csinálja a bhakti során. A lelki világban Kṛṣṇa csak a lélek odaadó szolgálatát veszi figyelembe. Ehhez meg tud adni minden segítséget, hiszen Kṛṣṇa a képesség minden emberben.[145]
1.26. Maunī – hallgatag
A bhakta csendes, hallgatag, de csak olyan értelemben, hogy nem beszél feleslegesen.[146] Abban az értelemben nem hallgatag, hogy mindig az Úr Kṛṣṇa dicsőségét hirdeti. Az odaadó szolgálat kilenc folyamatának része a kīrtana.
„A viszályok és a képmutatás e korszakában az Úr szent neveinek éneklése az egyetlen mód a felszabadulásra. Nincs más út.”[147]
Sőt, ami azt illeti, az éneklést ajánlatos nagyon is hangosan végezni.[148] A bhakta egyszerre folytatja az odaadó szolgálatban végzett lelki gyakorlatát (sādhana), és prédikálja a Kṛṣṇa tudatot (saṅkīrtana).[149] Ezeket a tevékenységeket nem lehet úgy végezni, hogy a bhakta mindig hallgat.
A tiszta bhakta egyik ékessége a
nagylelkűsége (vadānya), ezért Isten üzenetét
terjeszti az egész világban. Ez a legnagylelkűbb
jótett, amit ember csak végezhet.[150] Isten üzenetének
terjesztésére bármilyen jámbor, csendes ember nem alkalmas, ehhez Kṛṣṇa hangos bhaktájává
kell válnia. Az Úr Caitanya a tiszta bhakta hangulatában az Isten iránti
szeretet nektárjával árasztotta el a világot.[151]
A māyāvādīk előszeretettel használják a víztartó edény hasonlatát, azt alátámasztandó, hogy a tudással telt emberek hallgatnak. Ha az edény üres, akkor hangot ad, ha tele van vízzel, akkor már nem ad hangot. Śrīla Prabhupāda ezt cáfolta:
„Az örökös csöndes meditáció megfelelhet egy víztartó edénynek, de nem nekünk.”
Az ostoba embert is csak addig ünneplik, amíg hallgat, mert ha kinyitja a száját, azonnal kiderül a tudatlansága.[152]
A maunī szó jelentheti azt, hogy szótlan,[153] de jelentheti azt is, hogy komoly, elmélkedő.[154] A bhakta kerüli a felesleges fecsegést, ebből a szempontból hallgatag. A felesleges és komolytalan cselekedetek mind a prajalpa (felesleges beszéd) kategóriájába tartoznak. Az Úr Caitanya utasítása:
„Ne beszélj úgy, mint a közönséges emberek, s ne hallgasd, amit mondanak! […] Mindig énekeld az Úr Kṛṣṇa szent nevét, s elmédben szolgáld Rādhāt és Kṛṣṇát Vṛndāvanában!”[155]
2. Társulás a szolgálatban
Az élőlény eredeti természetéhez tartozik a ragaszkodás. Ezt a hajlamot nem lehet megszüntetni, de fel lehet használni arra, hogy a legjobb célt tudjuk vele szolgálni, azzal hogy az önmegvalósított bhaktákra irányítjuk. Ekkor ez a ragaszkodás, ami eredetileg akadály, egyszer csak a felszabadulás kapujának kulcsává válik.
„A bhaktához való ragaszkodás nem más, mint ragaszkodás az Úr szolgálatához.”[156]
„Az odaadó szolgálat érett szintjére csakis a bhakták társaságában lehet eljutni.”[157]
A bhaktákkal való társulás kapcsolódást jelent Kṛṣṇa evilági szolgáival. A bhaktákkal való társulás kapcsolódás Istennel is, hiszen az ő társaságukban lenni olyan, mintha Kṛṣṇa társaságában lennénk.
„A tiszta bhakta mindig szívem mélyén van, s Én mindig tiszta bhaktám szívében vagyok.”[158]
A tiszta bhakta sokszor kerüli a közönséges emberekkel való érintkezést, akikben nagyon erős az anyagi világhoz való ragaszkodás, ami hátráltatja a bhakta lelki fejlődését. Még a transzcendentális témák iránt érdeklődő emberek társaságát is érdemes kerülni, ha nem Kṛṣṇa odaadó szolgálatát végzik.[159] Az abhakták társasága olyan kedvező tulajdonságok elvesztésével jár, mint az igazmondás, a tisztaság, a kegyesség, a komolyság, a lelki intelligencia, a lemondottság, a megbocsátás, az elme és az érzékek feletti kontroll.[160]
A prédikálással a bhakta kockázatot vállal, hiszen fennáll az abhaktákkal való társulás veszélye, visszaeshet az odaadó szolgálatában. Mégis, ha világi gondolkodású emberek között prédikál, akkor ebben a tevékenységében benne van a kegyességen, a nagylelkűségen és a könyörületességen túl a bhakta minden tiszta tulajdonsága, ami valójában az istenszeretet gyümölcsének továbbadását jelenti.
„Az Isten iránti szeretet gyümölcsének íze olyan felséges, hogy bárhol osztja a bhakta, azok, akik megízlelik, nyomban megrészegülnek, bármely részén éljenek is a világnak.”[161]
Tehát aki megízleli ezt a gyümölcsöt, az előbb-utóbb bhaktává válik.
Az Úr Caitanya kijelentette, hogy minden élőlény fel fog szabadulni az univerzumban.[162] A bhakták a prédikálással ezt a folyamatot szeretnék felgyorsítani. Mivel az Úr Caitanya indította útjára a saṅkīrtana mozgalmat, ezért a Kṛṣṇa-tudatos mozgalomban való részvétel lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy az Úr Caitanya kedvtelésének részesévé válhasson. A bhakták társaságában még egy abhaktából is fokozatosan bhakta válhat.[163] Egy tiszta bhakta arra törekszik, hogy mindenki találkozhasson bhaktákkal, ehessen prasādamot, és késztetést érezhessen arra, hogy közösen énekelje a szent nevet.[164]
Bár az anyagi világ tele van számtalan hibával, egy kivételes lehetőséget mégis biztosít, ami a tiszta bhakták társasága.[165] A tiszta bhakták társasága, Kṛṣṇa kegye és az odaadó szolgálat együtt segít az embernek, hogy fokozatosan felemelkedjen az istenszeretet szintjére.[166]
Összefoglalás
Az odaadó szolgálathoz szükséges a társulás. Ehhez célszerű ismerni a tiszta bhakták ismertetőjegyeit. Egyrészt, hogy felismerjük őket, másrészt, hogy e tulajdonságok elsajátításával és gyakorlásával alkalmassá váljunk arra, hogy kiérdemeljük a társulást és az ebből származó kegyet. A bhaktákkal való társulásból kapható kegy nem más, mint a lehetőség arra, hogy elérhessük az istenszeretet felébredését a szívünkben.[167]
„Ez a szeretet az élet végső célja s minden gyönyör forrása.”[168]
A felsorolt tulajdonságok valójában mind a szeretet gyakorlásának különböző formái. Az odaadó szolgálat egyrészt odaadásból (anyagi vágy mentes szeretetből), másrészt szolgálatból áll. A tiszta bhakta tiszta odaadó szolgálatot végez, ami azt jelenti, hogy anyagi vágyaktól mentesen, ösztönösen úgy cselekszik, hogy örömet szerezzen Istennek.[169] Ezért az istenszeretet más-más aspektusa jelenik meg a tiszta bhakták minden egyes tulajdonságában.
Az odaadó szolgálatot nem lehet egyedül végezni, és az Urat nem lehet közvetlenül szolgálni.
„Azok, akik közvetlenül a bhaktáim, valójában nem a bhaktáim, ám akik a szolgámnak a bhaktái, valóban az Én bhaktáim.”[170]
Az Úrral kapcsolatban lévő tiszta vaiṣṇavák szolgálata felülmúlja a Legfelsőbb Úr imádatát.[171] A tiszta bhakta úgy szolgálja az Istenség Legfelsőbb személyiségét tiszta odaadó szolgálattal, hogy tiszta bhaktákkal társul, és őket szolgálja.[172]
A tiszta bhakta végső jellemzője a szeretet gyakorlása. ŚrīlaPrabhupāda bhaktái együttműködésének formájában kérte szeretetük őszinte kifejezését testének elhagyását követően:
„Abból látszik majd az irántam érzett szeretetetek, hogy mennyire működtök együtt ennek az intézménynek az egyben tartásán, miután eltávoztam.”[173]
A tiszta bhakta más bhaktákkal társulva és őket szolgálva, velük együtt közösen osztja az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránti szeretet gyümölcsének nektárját, az Ő elégedettségének fokozása céljából. Az Úr Caitanya és társai arra vállalkoztak, hogy az egész világot elárasztják az odaadó szolgálat, a bhakti nektárjával. Ezért esőfelhőként öntözik azt a termőtalajt, amiből az Isten iránti szeretet, a prema gyümölcse hajt ki. Ezt a gyümölcsöt szívük megelégedéséig eszik a bhakták. Amit meghagynak, azt a többi ember fogyasztja el, és ezáltal lehetőséget kapnak arra, hogy életükben elérjék a boldogságot.[174]
[1] Ez a tanulmány a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán 2021-ben megvédett, A tiszta bhakta tulajdonságai a Caitanya-caritāmṛta alapján című szakdolgozatom alapján készült.
[2] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2004: 1590.
[3] A részletekért lásd SDG Śrīla Prabhupāda-līlāmṛta c. mű 12. fejezetét.
[4] Bhg. 18.55.
[5] Bhg. 18.55 magyarázat.
[6] Cc. 2.23.10.
[7] Cc. 2.22.54.
[8] Bhāg. 3.16.5 és magyarázata.
[9] Cc. 2.20.108.
[10] Cc. 2.22.45.
[11] Cc. 2.22.49.
[12] Cc. 2.22.51.
[13] Cc. 2.22.75.
[14] Cc. 2.22.77.
[15] Cc. 2.22.78–80.
[16] https://www.youtube.com/watch?v=yEqB60eDptw&t=28s
[17] Bhāg. 3.25.23.
[18] Cc. 1.9.48.
[19] Bhāg. 3.25.25.
[20] Cc. 2.8.128.
[21] Cc. 1.8.20.
[22] Cc. 3.20.21.
[23] Cc. 1.7.50 magyarázat.
[24] Cc. 1.7.149.
[25] Cc. 1.7.64.
[26] Cc. 1.10.85 magyarázat.
[27] Bhg. 10.4–5 magyarázat.
[28] Bhāg. 1.17.25.
[29] Bhāg. 1.17.38 magyarázat.
[30] Bhāg. 2.9.34.
[31] Bhāg. 3.15.25 magyarázat.
[32] Bhg. 13.28–29.
[33] Bhāg. 11.2.45, idézi: Cc. 2.8.44 magyarázat.
[34] Bhg. 5.18.
[35] Bhg. 4.11.
[36] Bhg. 18.54 magyarázat.
[37] Bhg. 16.24 magyarázat.
[38] Cc. 2.23.14–15.
[39] Cc. 2.23.10.
[40] Cc. 3.4.103.
[41] Bhāg. 10.31.9, idézi: Cc. 2.14.13.
[42] Cc. 2.22.105.
[43] Bhāg. 7.5.23.
[44] Cc. 2.22.106.
[45] Cc. 2.19.53.
[46] Cc. 2.7.128.
[47] Cc. 3.20.21.
[48] Cc. 1.17.26–28.
[49] Cc. 1.7.50 magyarázat alapján.
[50] Cc. 3.12.25.
[51] Cc. 3.12.29.
[52] Cc. 1.17.24.
[53] Bhg. 13.8–12 magyarázat.
[54] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2015: 9.
[55] Cc. 2.15.87.
[56] Cc. 2.15.83 magyarázat alapján.
[57] Cc. 2.15.84.
[58] Bhāg. 2.2.
[59] Bhāg. 2.7.6 magyarázat.
[60] Cc. 2.22.100.
[61] Cc. 3.6.135.
[62] Cc. 3.6.236–237.
[63] Cc. 3.6.313.
[64] Cc. 3.6.324.
[65] Cc. 3.6.327.
[66] Bhg. 13.9.
[67] Cc. 3.20.37.
[68] Bhāg. 8.7.39.
[69] Cc. 2.15.162–163 és magyarázata alapján.
[70] Bhg. 5.29.
[71] Bhg. 5.29 magyarázat alapján.
[72] Bhāg. 2.4.20.
[73] Bhāg. 2.4.19 magyarázat alapján.
[74] Bhg. 10.39.
[75] Bhg. 10.15.
[76] Cc. 2.19.149 és magyarázata alapján.
[77] Bhāg. 3.31.16.
[78] Bhāg. 3.31.14 magyarázat.
[79] Bhg. 18.66.
[80] Cc. 2.22.83.
[81] Cc. 2.22.121.
[82] Bhāg. 7.5.23–24 magyarázat alapján.
[83] Cc. 2.16.72–74.
[84] Bhāg. 2.3.10 magyarázat.
[85] Cc. 3.20.12.
[86] Bhāg. 2.4.2 magyarázat.
[87] Bhg. 3.19.
[88] Cc. 3.6.197 magyarázat.
[89] Cc. 3.6.193 magyarázat.
[90] Bhg. 2.14.
[91] Cc. 2.23.14–15.
[92] Cc. 2.23.14–15.
[93] Bhg. 2.38.
[94] Bhg. 11.33 magyarázat alapján.
[95] Bhāg. 6.17.28.
[96] Bhāg. 3.22.32 magyarázat.
[97] Bhāg. 3.15.49 magyarázat.
[98] Bhg. 2.61.
[99] Cc. 2.24.202 magyarázat alapján.
[100] Bhg. 2.62–63.
[101] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2015: 9.
[102] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2015: 13.
[103] Cc. 2.16.238 és magyarázata.
[104] Cc. 3.16.59.
[105] Cc. 3.16.94.
[106] Cc. 3.16.60.
[107] Bhg. 13.28.
[108] Bhg. 14.17.
[109] Cc. 1.9.48–49.
[110] Bhg. 13.29.
[111] Bhg. 6.30.
[112] Cc. 2.12.38 magyarázat.
[113] Cc. 2.11.31.
[114] Cc. 3.20.21.
[115] Cc. 3.20.29.
[116] Cc. 3.20.32.
[117] Cc. 2.13.80.
[118] Cc. 2.5.23 magyarázat.
[119] Cc. 1.6.67.
[120] Cc. 2.16.263–264 magyarázat alapján.
[121] Cc. 2.20.108.
[122] Cc. 2.8.71.
[123] Cc. 2.5.158.
[124] Cc. 3.11.5.
[125] Cc. 2.2.7.
[126] Cc. 3.6.236–237.
[127] Cc. 3.6.239.
[128] Cc. 2.19.186.
[129] Cc. 2.15.162.
[130] Cc. 2.15.163 magyarázat.
[131] Cc. 1.1.56 magyarázat.
[132] Cc. 2.8.83 magyarázat.
[133] Cc. 2.23.109.
[134] Cc. 2.23.106–108.
[135] Cc. 2.23.111.
[136] Az Úr Caitanya költői és tanítói tevékenységéről lásd: Jeney 2020: 19–23.
[137] Cc. 3.1.117 és magyarázata.
[138] Cc. 2.19.236.
[139] Cc. 2.7.128.
[140] Cc. 2.8.121.
[141] Cc. 3.1.116.
[142] Cc. 3.1.197 magyarázat.
[143] Bhg. 2.40.
[144] Cc. 2.14.16 magyarázat.
[145] Bhg. 7.8.
[146] Bhāg. 3.27.7 magyarázat alapján.
[147] Cc. 2.6.242.
[148] Bhāg. 7.5.23–24 magyarázat.
[149] Cc. 3.4.102–103.
[150] Bhāg. 10.31.9.
[151] Cc. 2.19.53–54.
[152] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1989: 29.
[153] Cc. 2.4.179.
[154] Cc. 2.23.111–112.
[155] Cc. 3.6.236–237.
[156] Bhāg. 3.25.20 és magyarázata.
[157] Bhāg. 4.9.11 magyarázat.
[158] Bhāg. 9.4.68.
[159] Cc. 2.22.87.
[160] Cc. 2.22.88–90.
[161] Cc. 1.9.48.
[162] Cc. 2.15.171.
[163] Cc. 1.10.1 magyarázat alapján.
[164] Cc. 3.1.32 magyarázat.
[165] Cc. 2.24.125.
[166] Cc. 2.24.104.
[167] Cc. 2.22.49.
[168] Cc. 2.23.13.
[169] Bhāg. 3.27.27 magyarázat.
[170] Laghu-bhāgavatāmṛta 2.6, idézi: Cc. 2.11.28.
[171] Cc. 2.11.31.
[172] Cc. 2.22.82–83.
[173] A részletekért lásd SDG Śrīla Prabhupāda-līlāmṛta c. műve 52. fejezetét.
[174] Cc. 2.25.276.
FELHASZNÁLT IRODALOM
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 2016.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A tanítások nektárja. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 2015.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 2004.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya tanítása. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1989.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Első–Kisolencedik Ének; Tizedik Ének 1–13. fejezet). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.
- Jeney Rita: A szanszkrit nyelv jelentősége a gauḍīya-vaiṣṇava hagyományban. In: Tasi I. – Rátkai G. (szerk.): Időtlen tanítás. Védikus szentírások a gauḍīya-vaiṣṇava hagyomány fényében. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2020, 19–30.
INTERNETES HIVATKOZÁSOK
Satsvarūpa Dāsa Goswami: Śrīla Prabhupāda-līlāmṛta (Vol. 1–2.).
A letöltés ideje: 2021. február 24.
Śivarāma Swami: Egy vaisnava 26 tulajdonsága. 1. rész. 2020.12.26.
A letöltés ideje: 2021. február 24.