Lapszám: Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 125 – 25 – XXV/1 – 2021. december
Szerző: Nagy Gabriella
Cikk letöltése pdf-ben: A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda a prasādamról
Tanulmányom célja A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda munkásságának személyesebb hangvételű bemutatása, egyrészt a védikus szentírásokhoz fűzött magyarázatain keresztül, másrészt a közvetlen tanítványai által összegyűjtött és dokumentált tanításai, tanácsai, gyakorlati útmutatásai alapján a prasādam témakörében.[1] Célom, hogy a Kṛṣṇa-tudat gyakorlatának egyik legfontosabb elemét, a vaiṣṇava[2] konyhák misztériumát sikerüljön olyan módon bemutatnom, hogy ezáltal az ISKCON[3] alapító ācāryájának karizmatikus személyisége, tekintélyt parancsoló tudása, ugyanakkor egyszerű és szerény életmódja még vonzóbbá tegye az olvasó számára a Kṛṣṇa-tudatot mint életfelfogást. Fontos forrásként szerepelnek az A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda által fordított és magyarázattal ellátott védikus szent iratok, a Bhagavad-gītā, a Śrīmad-Bhāgavatam, a Śrī Caitanya-caritāmṛta,[4] a róla szóló életrajzi könyvek, a Śrīla Prabhupāda Līlāmṛta, és a Prabhupāda címűéletrajzi írásSatsvarūpa Dāsa Goswami tollából, valamint a háromkötetes Śikṣāmṛta, amely az ācārya összes dokumentált gyakorlati útmutatását tartalmazza – a vaiṣṇava életforma minden szegmensét érintve. Hiteles forrásként használtam fel Yamunā Devī Dāsī The Art of Indian Vegetarian Cooking című híres szakácskönyvét és Śrutakīrti Dāsa What Is The Difficulty? egyperceseit, valamint az A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda személyes szakácsainak megemlékezéseiről 2006-ban és 2019-ben készült videofelvételeket, amelyek izgalmas és személyes hangvételű történetekkel teszik érzékletessé a lelki tanítómester hétköznapjait. Sokat segítettek az adatok pontosításában a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jegyzetei is.
1. A prasādam, a megszentelt étel
„Ez a rendkívüli és végtelenül elbűvölő illat és íz, amely minden más tapasztalatot elfeledtet az emberrel, Kṛṣṇa ajkának jellemző tulajdonsága. Ezt a prasādamot csupán sok-sok jámbor tett eredményeképpen kaphattátok meg. Ízleljétek most meg nagy hittel és odaadással!”[5]
A vaiṣṇava kultúra hitvilága szerint Isten azért teremtette az anyagi világot, hogy a benne élő emberek, akik az illúzió hálójába gabalyodva az érzékkielégítés ördögi körében vergődnek, visszataláljanak Hozzá.[6] A yajña az Istenségnek bemutatott áldozati szertartás. A ceremónia során az egyén különböző, az Istenségnek tetsző tárgyakat, szolgálatokat és ételt ajánl az Úrnak, aki ezáltal elégedetté válik, és cserébe bőségesen ellátja teremtményeit, hogy azok boldog és jámbor életet éljenek ebben a viszontagságokkal teli anyagi világban. A rendszeres felajánlások következtében a hívő szíve és elméje megtisztul, így emlékezni tud eredeti helyzetére, istenszeretet ébred a szívében, és elszakíthatatlan vonzalom éled benne a Teremtő iránt.[7] A kali-korszakban ez az áldozat a saṅkīrtana-yajña, Isten szent nevének közös éneklése, majd azt követően a felajánlott és megszentelt étel, a prasādam elfogyasztása.[8] A Kṛṣṇa-tudat gyakorlatának mai formája Śrī Caitanya Mahāprabhu öröksége, amelyet A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda az alábbiak szerint foglal össze.
„Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét kell imádnunk, aki ebben a korban, Kali korában társaival együtt a Pañca-tattvaként[9] jelenik meg, melynek tagjai Ő maga és társai: Nityānanda Prabhu, Śrī Advaita Prabhu, Śrī Gadādhara Prabhu és Śrīvāsa Thākura. Ebben a korban az intelligens emberek a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklésével és – amennyiben lehetséges – prasādam-osztással imádják a Pañca-tattvát.”[10]
„Kṛṣṇa-tudatos mozgalmunk az imádat e hiteles formáját vezeti be a nyugati világba. Tagjai faluról falura, városról városra utaznak az Úr Caitanya Mahāprabhu mūrtijaival, és megtanítják az embereknek, hogyan imádják az Urat a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklésével, a prasādam felajánlásával, és azzal, hogy a prasādamot kiosztják az emberek között.”[11]
1.1. Kṛṣṇa kegye
A prasādam szó szerinti fordítása kegy,[12] a gauḍīya-vaiṣṇavák értelmezésében Kṛṣṇa kegye. Minden Kṛṣṇa energiája. Mindaz, ami körbevesz bennünket megnyilvánult és láthatatlan világként, mindaz, ami az élet körforgását fenntartja a Földön és más bolygókon, sőt a teljes univerzumban, Kṛṣṇa kegye által lehetséges.[13] Ebből kiindulva, egy ember mindennapi életére leszűkítve, prasādam mindaz, amely az egyén életben maradását biztosítja, és lehetővé teszi a lelki fejlődését. Legszűkebb értelemben prasādamnak a Kṛṣṇának, az Úr Caitanyának és a lelki tanítómesternek felajánlott, ezáltal megszentelődött ételt nevezzük. Az Istenség és az autoritások által megérintett anyagi táplálék azonnal lelkivé, azaz Kṛṣṇa tiszta belső energiájává, prasādammá válik. Erről A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhu-pāda az alábbi módon tanítja bhaktáit.
„Bármit is ajánlasz fel az Istenségnek, az a lelki tanítómesteren keresztül történik. A lelki tanítómester felajánlja az Úr Caitanyának, és az Úr Caitanya Kṛṣṇának. Ezután Rādhā-Kṛṣṇa eszik, vagy Jagannātha[14] eszik, majd Caitanya Mahāprabhu eszik, utána a lelki tanítómester eszik, és így lesz mahā-prasādam.”[15]
A hívők a felajánlott étel maradékának elfogyasztásával valójában lelki táplálékot vesznek magukhoz. A prasādam nagy hatással van az egyén teljes személyiségére. Van, aki azonnal, van, aki csak később tapasztalja a pozitív változást, de minden esetben elindít egy belső, lelki folyamatot.
1.2. Mit akar Kṛṣṇa valójában?
Yamunā Devī Dāsī szerint az ISKCON legdrágább kincse, leghatalmasabb vagyona az a meditáció, amely megpróbál örömet szerezni Kṛṣṇának.[16] Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének érzékszerveit kényeztető és kielégítő meditáció a főzés. Kṛṣṇának örömet szerezni egy új dimenzió kapujának megnyitása, amely egyszerre hatalom, dicsőség és megtisztulás. Megtisztulása a szívnek, az érzékeknek, az elmének és az érzelmeknek. Igyekezzünk szeretetteljes odaadó szolgálattal főzni az Úr örömére, az Ő kedvében járni azzal, amit és ahogyan főzünk és felajánlunk, és ez megváltoztatja az életünket.
Kṛṣṇa bármit örömmel elfogad, amit felajánlunk neki. Hatalma és mindenhatósága révén bármilyen anyagot képes lelki energiává változtatni. Valójában még a tisztátalan ételt is képes lenne elfogyasztani, de azt nem akarja. Ő legszívesebben a bhaktái által szeretettel elkészített, tiszta ételeket kedveli, mert ezekben leli örömét. Ezért a vaiṣṇava hagyomány mellőzi mindazokat az élelmiszereket, amelyek tisztátalanok, mert ezek beszennyezik az elmét, és megrontják a szív tisztaságát. Ilyen nemkívánatos alapanyagok az állati eredetű élelmiszerek, a húsok, belsőségek, halak, tojás, ikra, mivel ezek kizárólag egy élőlény szándékos, erőszakos elpusztítása által válhatnak táplálékká. A Kṛṣṇa-tudat szellemiségében az Istennel való kapcsolat elsődleges feltétele az anartha-nivṛtti,[17] a szív (a tudat) megtisztítása az anyagi vágyaktól, hogy az elme fókuszában mindig Kṛṣṇa legyen. A tiszta bhakta tudja, hogy Kṛṣṇa mindennek az élvezője, az egyén pedig Kṛṣṇa örök, szeretetteljes, odaadó szolgája.
„Kṛṣṇa nem vár el tőlünk egyebet, mint szeretetet, hitet és odaadó szolgálatot.”[18]
A bhakták Kṛṣṇa iránt érzett végtelen szeretetükből csak a legtisztább és legjobb minőségű ételt ajánlják fel a mūrtinak. Az ételfelajánlás valójában a bhakta szeretetének kifejezése az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt, aki ilyenkor nem csupán az ételt, de elsősorban a felé megnyilvánuló szeretetet fogadja el, és azonnal viszonozza odaadó híveinek. Kṛṣṇa végtelen kegye, a prasādam elfogyasztásával a halandó, tökéletlen tulajdonságokkal rendelkező ember kapcsolatba kerül Kṛṣṇával, a leghatalmasabb, legtisztább lelki minőséggel, a tökéletessel, ezáltal esendő és hibákkal teli anyagi létezése transzcendentálissá válik. Innentől kezdve nem vágyik másra, mint szolgálni Őt, a Legfelsőbb Urat.
1.3.Prasādam, az érzékszervi kontroll
„Drága barátom! Kérlek, hallgasd meg, mi az oka gyötrelmemnek! Öt érzékem valójában öt féktelen rabló. Mind nagyon jól tudják, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, mégis el akarják rabolni tulajdonát.”[19]
A reinkarnálódott lélek első lélegzetvételétől fogva a māyā csapdájában vergődik. Az illuzórikus anyagi energia a három kötőerő, a jóság, a szenvedély és a nemtudás minőségének a segítségével képes az ember egész lényét, mint egy marionett bábut zsinórjain keresztül, rángatni és félrevezetni.[20] Előbb az érzékszervek csábulnak el, amelyek vágyakat ébresztenek az egyén elméjében, és sóvárgást a testében. Az elme dilemmába kerül, végül képtelen ellenállni a csábításnak. Az érzékkielégítés által tapasztalt pillanatnyi boldogság múlékonysága okán az elme csalódott lesz, és újabb örömforrást keres. Ekkor az ember végtelen számú, többnyire bűnös tettek sorozatát követi el, és az így megzavart tudat egyre inkább belegabalyodik a māyā fátylába.[21] A lélek szenved. Ezt a folyamatot A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda így írja le a Śrīmad-Bhāgavatamban:
„Az élőlény eredeti helyzete az, hogy egy nála magasabb szinten állót szolgáljon, s most arra kényszerül, hogy az illuzórikus anyagi energia parancsainak engedelmeskedjen az érzékkielégítés különféle formáiban. Az érzékek szolgálatába soha nem fárad bele, s ha belefárad is, az illuzórikus energia szünet nélkül arra kényszeríti, hogy folytassa tovább, anélkül, hogy elégedett lenne. Az efféle érzékkielégítésnek vége-hossza nincs, a feltételekhez kötött lélek pedig a szabadulás reménye nélkül szolgaságba süllyed. Szabadulást csakis a tiszta bhakták társasága hozhat számára, amelyben transzcendentális tudata lassanként felébred.”[22]
A Bhagavad-gītā tanítása szerint mindazok, akik önmaguk elégedettségére vagy az érzékszerveik kielégítése kedvéért főznek, és az ételt nem ajánlják fel Kṛṣṇának, bűnt követnek el, és bűnt esznek.[23] A Kṛṣṇa-tudat híveinek lelki fejlődésük érdekében szükséges szabályozniuk életük minden területét. Az elméjük elcsendesítése, az anyagi vágyak legyőzése és távoltartása érdekében elsősorban az érzékszerveiket kell megzabolázniuk és kontrollálniuk. A legnagyobb csapdát a nyelv jelenti, amely nem csupán az ízlelés és evés, de a beszéd egyik legfontosabb szerve. A nyelv kontrollálásával egyszerre két emberi funkciót lehet szabályozni, az evést és a beszédet. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda tanácsa így szól:
„Ami az evést illeti, azt csak akkor lehet szabályozni, ha az ember hozzászokott, hogy csakis prasādát, megszentelt ételt egyen. […] A Kṛṣṇa-tudatú ember így megtanulja, hogy ne fogyasszon olyan ételt, ami nem emberi táplálék, s ami nem tartozik a jóság kategóriájába.”[24]
Többször hangsúlyozta tanítványainak, hogy aki csupán hús-, hal- és tojásmentesen táplálkozik, attól nem válik Kṛṣṇa-tudatúvá. Az ilyen személy nem végez semmilyen önzetlen, odaadó szolgálatot, amitől a szíve és a tudata megtisztulna, és mivel továbbra is az érzékszervi kielégítés csapdájában vergődik, így tevékenysége bűnös, sorsa a szenvedés.
„A nyelv vágyaival kapcsolatban mindannyian tapasztaljuk, hogy a nyelv örökké ízletes ételeket akar enni. Általában nem szabad megengednünk a nyelvnek, hogy saját választása szerint egyen, hanem azzal kell megfékeznünk, hogy prasādával látjuk el.”[25]
A beszéd kontrollálására énekeljük a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát ahányszor csak lehetséges. Ezáltal nemcsak a beszédünk, de a gondolataink is megtisztulnak. Az önmegvalósítás érdekében a kali-kor embere bölcsen teszi, ha Śrī Caitanya Mahāprabhu szellemiségét követi. A śravaṇaṁ-kīrtaṇaṁ-viṣṇoḥ-smaraṇaṁ mint egy jelszó nyitja meg Kṛṣṇa birodalmának kapuit. Hallani az Úrról, Kṛṣṇa līlāiról[26] a tiszta bhakták tolmácsolásában – lefoglalja a fület, mindig Rá emlékezni – szabályozza az elmét, énekelni a szent nevet és mahā-prasādamot enni – kontrollálja a nyelvet. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda többször hangsúlyozza, hogy a bhakta csak akkor egyen, ha prasādamot kap Kṛṣṇától, amelyet meghatározott időben, és nem az érzékszervek kielégítése kedvéért kell tennie. Akik fejlődni akarnak a lelki életben, s meg szeretnének szabadulni az anyagi kötelékektől, azok számára kizárólag a felajánlott étel maradékai jelentik a helyénvaló táplálékot.[27]
1.4. Prasādam kontra vegetarianizmus
India vegetáriánusai az őseikhez hasonló étrendet követnek, főként a kisebb településeken a szakácsok helyi sztenderdek és hagyományok szerint főznek. A városi vegetáriánusok jóval kreatívabbak, hatással vannak rájuk az új irányzatok, alapanyagok, és a jelenleg világszinten uralkodó „könnyű és egészséges” étrend bűvölete. A tisztánlátás érdekében külön lapon kell említeni az indiai vegetáriánus konyha híveit és a Kṛṣṇa-tudatú embereket, akiknek teljes életfelfogása, minden tette és gondolata középpontjában az Istenség Legfelsőbb Személyisége áll. A szimplán vegetáriánus életmódot folytató egyéneknek, akik lehetnek materialisták vagy ateisták, életük középpontjában saját maguk foglalnak helyet. A vegán vagy vegetáriánus étrendet követők általában egészségügyi szempontból vagy pusztán divatból kezdenek el húsmentesen étkezni. Ez ugyanannyira külsődleges szempont, mint főzni, takarítani kötelességből, szépen öltözködni, tisztálkodni, szépítkezni egyéni igények vagy mások elvárása okán, enni az érzékkielégítés kedvéért, táncolni, örülni, boldognak lenni önös célból. A Kṛṣṇa-tudatos ember mindezeket a tevékenységeket az Úr Kṛṣṇa elégedettségére és kedvére végzi.
„Mi nem vagyunk sem vegetáriánusok, sem nem-vegetáriánusok. Mi prasādáriánusok vagyunk. Minden más esetben van erőszak. – Ezt hangsúlyozta, az āhimsát. Ez a prasādam, az erőszakmentesség”
– fűzte hozzá Śrutirūpa Devī Dāsī.[28]
2. Miből főzzünk? – avagy a legfontosabb alapanyagok
India földrajzi adottságait és méretét tekintve tökéletesen alkalmas arra, hogy egész évben friss gyümölcsök, zöldségek, létfontosságú gabonafélék és egzotikus fűszerek széles választéka álljon rendelkezésre a vegetáriánus étrendet követők számára. A hús-, hal- és tojásmentes étkezés több ezer évre visszanyúló hagyomány, amely mélyen gyökerezik a védikus kultúrában. A közel ötszázmillió, az ahiṁsā[29] elvét valló hindu generációk óta meggyőződéses vegetáriánus, közülük a Kṛṣṇa-tudat hívei, a vaiṣṇavák az ételt Kṛṣṇa kegyének tekintik.[30] Számomra dilemma, hogy vajon a természet kegye, a kedvező földrajzi adottságok miatt vált-e India lakosságának nagy része vegetáriánussá, és ez segítette elő a békés természetű, más élőlényeknek nem ártó viselkedést, vagy a vallási elvekben való mély, meggyőződéses hit alapján történt az állati eredetű élelemről való lemondás.
A felajánlandó étel a bhoga.[31] A Kṛṣṇa-tudat gyakorlói, az avatott bhakták és mātājīk[32] kizárólag tiszta, erőszakmentes alapanyagokból főznek, és ajánlanak fel az Úrnak és az Ő képviselőinek. A vaiṣṇava konyha jellegzetes alapanyagai a jó minőségű liszt, az első osztályú rizs, a magas zsírtartalmú házitej és az abból készült tejtermékek, az egzotikus zöldségek, gyümölcsök és fűszerek színes és széles skálája, olajos magvak, magas fehérjetartalmú hüvelyes termények, valamint a cukor. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda nagyon egyszerűen foglalja össze a felajánlandó ételek listáját:
„Az anna, a ghīta, a dadhi és a dugdha nem más, mint gabona, ghī, joghurt és tej. Valójában ezek képezik minden étel alapját. A zöldségek és a gyümölcsök csupán kiegészítők. Gabonából, zöldségekből, ghīből, tejből és joghurtból ételek ezreit lehet elkészíteni.”[33]
2.1. Gabonafélék és a rizs
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda különleges érzékkel tudta megállapítani egy lisztről, hogy alkalmas-e capātīnak, amely az ősi védikus prasādam-lakomák nélkülözhetetlen szereplője, phulkának vagy rotinak, utóbbiak többnyire teljes kiőrlésű lisztből készült, lapos kenyerek.[34] A háromszög alakú leveles, sült kenyérhez, a parathához fehér lisztet használnak, többször hajtogatják-nyújtják, és ghīvel gazdagítják. A puri többnyire fesztiválok alkalmával sütött, teljes kiőrlésű lisztből készült, kerek, felfújt kenyérke, amely Prabhupāda személyes kedvence volt akár a hidegebb időszakban vagy éghajlaton, akár betegeskedése idején, vagy ha nosztalgiázni támadt kedve.
„Húszéves koromig kenyérnek csak purit ettem, nem volt kedvem a chapātikhoz. […] Gyerekkoromban az édesapám alakította az ízlésem, a kedvenc ételeim. Sokszor felébresztett, amikor későn ért haza a munkából, hogy együtt élvezhessük a forró puri és meleg tej csodálatos ízét.”[35]
A búzaliszt mellett népszerű a hüvelyes termésekből,
zöldségekből, más gaboná-
ból készült lisztek alkalmazása is. Csicseriborsóból, mungóbabból, kukoricából,
vízi gesztenyéből, burgonyából, rizsből, árpából, kölesből és hajdinából
készült liszteket is használnak különböző régiókban, ízvilág, textúra és
tápérték szerint.
India népességének egyik, ha nem a legfontosabb élelmiszere a rizs. Sokfélesége, tápláló hatása, könnyű termesztése, így gazdaságossága révén méltán népszerű alapanyag a védikus kulináriában. Elkészítésének és tálalásának egyszerűsége és variálhatósága teszi nélkülözhetetlenné a vaiṣṇava konyhában. Felhasználási módozatai végtelenek, főételként, köretként, salátákhoz, édességként vagy önállóan, egy kis ghīvel megöntözve, vagy puffaszott formában, ahogy A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda esti csemegeként fogyasztotta.[36] Számtalan típusa létezik szín, méret, fényezés, hántolás, forma szerint. Az autentikus védikus főzés a fényezett, fehér rizst, azon belül is a basmati[37] rizst részesíti előnyben. A rizs-dhāl-capātī a legegyszerűbb és legnépszerűbb menü a Kṛṣṇa-tudatú hívők számára, olyannyira, hogy A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda elképzelhetetlennek tartotta a prasādamot nélküle.[38]
2.2. A zöldségek
A felajánlandó alapanyagnak mindig a lehető legfrissebbnek kell lennie. Akár közvetlenül a tőről leszedve, lehetőleg azonnali felhasználással készüljenek belőle az ételek. Indiában gyakori látvány az utcai árus, aki kordéjáról, amely leginkább egy guruló asztalhoz hasonlító mobil szerkezet, a hajnalban szedett zöldségeket és gyümölcsöket árusítva naponta látja el a városi háztartásokat friss alapanyaggal.
Yamunā Devī Dāsī híres szakácskönyvében, a The Art of Indian Vegetarian Cooking című kulináris remekműben azt írja, hogy sok ország konyhaművészetében fontos szerepet töltenek be a különféle ízű és formájú zöldségek, mégis a művészet ezen ágának bölcsője Indiában, Kṛṣṇa hazájában található.[39] A hatalmas területen fekvő ország egyes régióiban eltérőek lehetnek a főzési szokások, ám az alapízek azonosak. Minden āyurvedikus konyha öt alapízzel dolgozik, az édes, a keserű, a csípős, a sós vagy savanyú és a fanyar vagy összehúzó ízekkel. A zöldségek elkészítésénél fontos a friss állag és a főzés utáni azonnali tálalás. A védikus konyha nem hisz az újramelegített ételekben, és ez különösen hangsúlyos a zöldségeknél, amelyek leszedés után nagyon gyorsan veszítenek aromájukból és tápértékükből, az állaguk pedig szétesik, tamasikussá válik. Ezért az időzítés, a pontosság, amely a vaiṣṇava életmód egyik alapszabálya, a főzésnél különösen lényeges szerepet kap.
Az egész Földön a zöldség alaptáplálék, akár elő- vagy főételként, akár köretként, esetleg salátaként fogyasztják. A frissen és éretten leszedett termés tápláló, életet adó, tele van vitaminnal, ásványi anyaggal, szénhidráttal, fehérjével. A nyers zöldségek a vaiṣṇava konyha alapélelmiszerei, többnyire szezonálisak, éghajlatonként különbözőek. Az Európában ismert zöldségfajtákon kívül vannak tipikusan Indiára, azon belül is a bengáli ízvilágra jellemző növényi táplálékok.[40] A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda gyakran vágyott, főként betegsége idején, a bengáli konyha ízeire. Kedvence volt a karelából (keserű tök vagy dinnye) készült śukta[41], amely elmondása szerint elősegíti a jó emésztést, tisztítja a vért, és étvágyat csinál.[42] Yamunā Devī Dāsī szerint lelki tanítómestere olyan mértékben kedvelte a keserű dinnyét, hogy szinte minden nap kérte ebédre, különböző formákban.[43] Mivel a karela nem könnyen beszerezhető Indián kívül, így megkérte személyes szakácsait, hogy tartsanak belőle szárított, szeletelt formában, hogy mindig kéznél legyen, akár nagyobb utazások alkalmával is. Kisütve különösen kedvelt csemegéje volt, akár ekādaśī idején.[44]
Indiában a két legnépszerűbb savanyú csemege a napon szárított citrom és zöld mangó, de fellelhető sárgarépa, egres, csípős csili, friss gyömbér, fehér retek, valójában bármely gyümölcs vagy zöldség, amely nem túl puha állagú. A tartósításnak ez a módja tökéletesen illeszkedik a vaiṣṇava konyha sztenderdjéhez, így a felajánlható ételek listájába. A napon aszalás, valamint a sóval és friss fűszerekkel tartósítás megőrzi a zöldségek és gyümölcsök természetességét, ellentétben az ecetes és vegyszeres konzerválással, amely által azok elveszítik sattvikus minőségüket, így nem alkalmasak a felajánlásra.[45]
Sokszor képezte vita tárgyát a felajánlható ételek listája a Kṛṣṇa-tudat nyugati közösségeiben. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda határozottan utasította tanítványait, hogy ameddig lehetséges, ne ajánljanak fel olyan ételt Kṛṣṇának, amit nem hívők készítettek. Elfogadhatnak tőlük nyers zöldséget, gyümölcsöt, magokat, nyers dolgokat, de a főzés és előkészítés szigorúan az avatott bhaktákra korlátozódjon![46]
„Csak olyan ételeket ajánljunk fel Kṛṣṇának, amelyek első osztályúak, otthon, saját kezűleg készültek. Tehát igyekezzünk kerülni a boltban vásárolt élelmiszert, amikor prasādamról van szó.”[47]
Belátta azonban, hogy a tiszta alapanyag előállítása és beszerzése nem mindig lehetséges a nyugati világban, így azt az alternatívát javasolta híveinek, hogy ha fizetnek a piacon vásárolt termékekért, azok felajánlhatóvá válnak.[48]
2.3. A dhāl
A világ mezőgazdaságában számos fajta hüvelyes növényt termesztenek, amit a védikus konyha az egyik legfőbb alapanyagának tekint. Előnyös tulajdonságaik közül a könnyű emészthetőség, a magas tápérték és a rövid főzési idő a legfontosabbak.A dhāl az Indiában fellelhető összes száraz borsó- és babfajta gyűjtőneve, de a belőlük készített fűszeres, levesszerű étel elnevezésére is használják. A gazdag ízvilágú, B-vitamin- és vastartalommal rendelkező hüvelyes terményeknek számtalan felhasználási módja létezik, a belőlük készült ételek sora végtelen. Különféle levesek, pürék, szószok, főzelékek, raguk, fűszeres sült ételek, chatnik, palacsinták, édességek, csírázott és hajtás formájában saláták tökéletes alapanyaga. Főételként, köretként és desszertként egyaránt kiváló. Más fehérjékkel kombinálva, úgymint gabonák, olajos magvak, tejtermékek teljes értékű tápanyagként van jelen a vaiṣṇavák kulináris hagyományaiban.[49]
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda alapmenüjének legfontosabb része a dhāl volt. Utazószettjének elengedhetetlen részét képezte a többszintes főzőedény, amelynek legalsó részében főtt a dhāl, középen egy- vagy kétfajta sabjī, míg a legtetején a rizs párolódott. Így az ebéd egy óra alatt tálalható volt.[50]
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda nagyon kedvelte
a mungóbabot
könnyű emészthetősége, kellemes íze és magas vitamintartalma miatt.[51] A
helyesen összeválogatott élelmiszerek az egészséges táplálkozás alapját
képezték a lelki tanítómester számára.
A dhāl mint étel jellegzetes aromáját a chaunce (ejtsd: csonsz) adja. Öt- vagy többféle fűszer[52] keverékét forró ghīben vagy olajban barnulásig sütik. Ezt az olajos-fűszeres esszenciát utólag öntik rá a megfőtt dhālra, s ez adja az étel jellegzetes, jól ismert aromáját. A khichari, kichri, kedgeree néven is ismert, A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda által nagyon kedvelt, tápláló egytálétel rizsből, dhālból és zöldségekből készül. Egyszer úgy jellemezte, hogy „a szegény ember ünnepi eledele, amely tökéletes egy királynak is.”[53]
2.4. Tej és tejtermékek
„A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet.”[54]
A Śrīmad-Bhāgavatam a tejet nektárhoz hasonlítja.[55] A régmúlt korokban a védikus szakácsok a tej összes lehetséges formáját kreatív módon használták fel. A három legfőbb tejtermék a vaj, a friss, érleletlen sajt és a joghurt voltak, amelyeket nyersen fogyasztottak, de kiváló alapanyagaként szolgáltak számtalan ízletes ételnek és édességnek.
A friss tej, a házi joghurt és sajtok, a tejszín, a tejföl és egyéb tejtermékek elengedhetetlen kellékei a védikus konyhának[56], és főzésnél legalább akkora mennyiségben használják fel, mint a zöldséget, gabonát, hüvelyes terményeket.
„A mi védikus kultúránkban az emberek teheneket tartottak, különösebb költség nélkül, és cserébe finom tejet kaptak, amit számtalan módon fel lehetett használni. Nagyon nagy haszna van a tehénnek, amelyre az Úr Kṛṣṇa korai gyermekkora az élő példa.”[57]
A házi tejből készült tejszín vagy tejföl összehasonlíthatatlanul finomabb ízre és állagra, mint az ipari nagyüzemekben előállított változata. Az ökofarmokon szeretetben nevelt tehenek mennyei finomságú tejet adnak, így a belőle készült tejtermékeknek is isteni ízük van. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda szívügye volt a teljes önellátás megteremtése a ISKCON-on belül, hogy minél tisztább és kiváló minőségű alapanyagokat tudjanak biztosítani a Kṛṣṇának szánt ételfelajánláshoz. Ehhez leginkább földre és tehenekre volt szükség. Folyamatosan bátorította a bhaktákat az önellátó gazdálkodás megteremtésére a növénytermesztés és a tehénvédelem kialakításával és fejlesztésével, lelkesítette a gazdaságokkal rendelkező híveit nagyobb mennyiségű ghī előállítására és elosztására a többi templom között.[58]
Indiában évszázadokon keresztül a ghī volt a gazdagság jele. A védikus kultúrában azoknak, akiknek bőséges készletük volt belőle, úgy tartották, hogy folyékony aranyat birtokolnak. A védikus irodalom a ghīt az agy táplálékának, bőséges fehérje- és energiaforrásnak nevezi.[59] A ghī a vaiṣṇava konyha esszenciális alapanyaga. Vele indul a főzés folyamata, és nincs olyan étel, amelynek elkészítésénél ne jutna szerephez. A bengáliak előszeretettel főznek mustármagolajjal, de a kókuszolaj, a földimogyoró-olaj és a szezámolaj is kitűnő választás sokféle ételhez.[60]
A tisztított vaj legalább annyira fontos szereplője a szertartásoknak, mint a főzésnek. A mūrti-imádatban a ghī-lámpa az ārati[61] szertartás legfőbb kellékének számít. Felajánlása nagyon kedvező hatással van mind a felajánlást végző személyre, mind azokra, akik jelen vannak a ceremónián. Látása elégeti a szívben lévő tisztátalan, anyagi vágyakat. A pañcāmṛta, az öt nektár egyik alkotóeleme a ghī, mellette a méz, a tej, a joghurt és a cukros víz alkotja ezt az isteni nedűt, amely az ételfelajánlás elmaradhatatlan része.
A tej nagyon fontos alapanyag az édességkészítésben. A sűrített tej a khoa, a friss tejkaramella a pera, a madhura édes, krémes joghurt, khīr az édes rizspuding, a tejből, chennából vagy panīrból készült édességek, a sandeśa, a rasagulla, a burfi, a rabri, a rasamalai, a karhi, a vajas laddu, a tejporból készült gulab jamun és a többi édes finomság számtalan formában vannak jelen a vaiṣṇava konyha kulináris birodalmában.
2.5. A cukor, a vaiṣṇava édességek
India az édességpártolók nemzete. A jelenség gyökere a védikus korba nyúlik vissza. Az édességkészítés ma is élő művészetét széles körben művelik, hála a templomi szakácsoknak és a professzionális cukrászoknak.[62] Jellegzetes látvány a piacokon és utcákon édességet árusító bódék sora, amelyek ma is ugyanúgy készítik a csábítóan illatos portékájukat, mint ahogy tették A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda gyermekéveiben.
India fénykorában a cukornád és a datolyapálma az ország két legfontosabb haszonnövénye volt. Mindkét növényt az édes levéért termesztették, amiből hevítés útján állították elő az indiai barna cukrot, a gurt, a datolyacukrot vagy a jaggeryt, a nádcukrot. Ugyanezek az édesítőszerek szolgáltak alapul a különleges és változatos édességek elkészítéséhez már az Úr Kṛṣṇa megjelenésének idején is, Aki köztudottan rajong az édességért, amit a védikus irodalom számos története bizonyít.[63] A vaiṣṇava naptár neves eseményein, jeles ünnepein, a nagyívű fesztiválokon az édességek kiemelt szerepet kapnak a felajánlott ételek sorában.
„Egy este, amikor beléptünk a kertbe, azonnal leültem, és elkezdtem keresni a történetet a démonról. Átfutottam a könyv lapjain, amikor Śrīla Prabhu-pāda megállított. »Folytasd csak, ahonnan tetszik, olvashatod bárhonnan. Kṛṣṇa olyan, mint az édes golyó. Akárhol beleharapsz, mindenhol finom.«”[64]
– idézte fel emlékeit lelki tanítómesteréről Śrutakīrti Dāsa.
A vaiṣṇava konyhában helyet kapnak az olajos magvak, a dió, a mandula, a mogyorófélék, a szezámmag, a fenyőmag, a pisztácia, akár alapanyagként, akár önmagukban tálalva, nyersen vagy pirított formában. A szezonális gyümölcsökből hatalmas választékban tudnak sokféle édességet kínálni. Népszerű csemege a banán, a mangó, az ananász és a narancsfélék, de közkedvelt az alma, a dinnye és a piros bogyós gyümölcsök is. Nyersen vagy napon szárított formában is tökéletes eledel mindegyik.
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda minden étkezésnél fogyasztott tejterméket és cukrot, utóbbit néha édesség híján magában ette.
„Egyszer Új-Zélandra korábban érkeztünk. Az ottani bhakták nagyon tudatosan főztek és ettek, kevés vagy zéró cukorral. Nem volt idejük édességet készíteni. »Nincs sandeshetek?« – kérdezte Prabhupāda. »Nem gond! Hozz egy kis tál cukrot!« Az ottani bhakták szerint a cukor māyā, méreg a tudatnak. Olyan, mint a heroin, annyira durva és káros. Én örömmel vittem be a tál cukrot, és izgatottan vártam, hogyan reagálnak Śrīla Prabhupāda műveletére, ahogyan megragadta a purit, belemarkolt vele a cukorba, majd betette a szájába az édes, tömött falatot, és élvezettel elropogtatta.”
– emlékezett vissza Śrutakīrti Dāsa lelki tanítómestere édességimádatára.[65]
2.6. Fűszerek
India csodálatra méltó kulináris gazdagsága leginkább a fűszereiben nyilvánul meg. Bár az ország hatalmas méretének köszönhetően a főzési szokások régiónként különböznek, a bőséggel használt fűszerek mindenhol jellemzőek. Amikor lehetőség adódik ellátogatni egy helyi piacra, az ember elámul a színek és illatok végtelen kavalkádján. Emlékeket idéző, csábító aromák hozzák izgalomba a képzeletet, amely elrepít a védikus kor gazdag birodalmába. A fahéj, ánizs, édeskömény, kardamom, gyömbér, csili, bors, koriander, menta, babér, mák, kurkuma, sáfrány, szezámmag, szegfűszeg az európai ízlésnek ismerősek. Vannak viszont jellegzetesen indiai fűszerek, mint a hing, az ajwain, a kalonji, a curry, a lepkeszegmag, a fekete mustármag, a fekete só, a methi levél, a triphala, amelyek legalább olyan fontos részei a több ezer éves, növényi alapú, gyógyító tudománynak, az āyurvedának, mint a védikus konyhának.[66] Egyes területeknek megvan a maga ízvilága, amelyet a fűszernövények sajátos elegye képvisel. A gauḍīya-vaiṣṇavák jellegzetes fűszerkeveréke a pañc-puran, amely öt fűszernek az előre elkészített elegye. Ezek a római kömény, a lepkeszegmag, a fekete kömény, az édeskömény és a mustármag. Főzéskor a fűszereket egészben vagy megőrölve forró ghīben megpirítják. Ez a chaunce, amely az ételek ízének alapjául szolgál. A zöldséges, darabos ételeket ezen a homogén masszán párolják tovább, míg a levesekhez utólag öntik hozzá. A bengáliak jellegzetes fűszere a fekete vagy barna mustármag, amelyet az íze miatt A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda nagyon szeretett, ám mértékkel fogyasztott.[67]
Yamunā Devī Dāsī három részre osztotta fel A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda līlāit[68] a fűszerek evolúciója alapján.
„Az Ādi-szakasz 1966‒1970-ig tartott. Korlátozott lehetőségeink voltak főzésre. Köménymagot, fekete borsot, piros csilit és koriandert használtunk fűszerként. Rengeteg cukrot és tejfölt, gyümölcsöt és némi joghurtot. Ez volt az ISKCON hajnalán. A Madhya-szakasz, az 1970‒1975 közötti időszak, amikor a hing és a mustármag voltak az uralkodó fűszerek. A tanítványok ekkor mentek először Indiába, és tanulmányozták az ország különböző régióinak főzési szokásait. Együtt ettek a háziakkal. Śrīla Prabhupāda mindig kérdezte tanítványait, »Láttátok, milyen étel volt ez? Tudjátok, hogyan készül? Menjetek a konyhába, és kérdezzétek a háziakat!« – utasította őket. A főzési szokások kezdtek megváltozni, fejlődni. Śrīla Prabhupāda ízlése és igénye is átalakult, mert a tanítványai főzési stílusa kezdett mélyülni, indiaivá válni. Az Anthya-szakasz 1975‒1977-ig, a befejező szakasz, amikor az indiai fűszerek teljesen átvették a főzési szokásaink felett az uralmat. Egyre többet tudtunk meg az indiai konyhaművészetről, és már minden keleti fűszer elérhető volt Amerikában is.”[69]
2.7. Frissítő italok
Indiában a megérkező vendéget rögtön ülőhellyel és frissítő itallal kínálják, amely az egész országban érvényes szokás. A forrásvíz különösen kedvelt nemcsak ivásra, de főzéshez is, ezért a vízforrásokat nagyon nagy becsben tartják a szubkontinensen. Vannak, akik több ezer kilométert zarándokolnak, hogy eljussanak azokhoz a templomokhoz, ahol tiszta forrásvíz található, ott megtöltik palackjaikat, és otthon különleges alkalmakhoz felhasználják. Ilyen hely a vṛndāvanai Madana-mohana templom.[70]
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda szerette a vizet. Előnyben részesítette a cukrozott limonádékkal szemben. Mindig volt mellette egy pohárnyi, többnyire egészségügyi okokból. Minden étkezéshez ivott vizet, és mindig azt mondta, hogy „a gyomra egynegyede legyen vízzel teli, a másik negyede legyen üres, és a fele legyen étellel teli”[71]– válaszolt a bhakták kérdésére Śrutakīrti Dāsa.
A frissítő italokhoz a víz mellett nagyszerű alapanyag a tej és a joghurt. A tejből melegítő és hűsítő, míg a joghurtból kizárólag hideg, frissítő italt, lassit[72] készítenek. Friss gyümölcsökkel, mentalevéllel, rózsaszirommal ízesítik a vizet vagy a tejterméket, de közkedvelt aroma a gyömbér, az árpa és a szantálfa is szirup formájában. Utóbbiból készült frissítő a vṛndāvanai[73] vaiṣṇavák kedvelt itala, a vṛndāvanai gosvāmī sharbat, amelyet A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda is előszeretettel fogyasztott.[74]
3. Főzés – konyhai szabályok
A Kṛṣṇa-tudat gyors térhódításának, sikeres fennmaradásának és további fejlődésének oka az a magasabb tudatosságban megszületett rendszer, amelyet a bhakták śrutinak, isteni kinyilatkoztatásnak neveznek. Kṛṣṇa szentírásokon keresztül történő megnyilvánulása tökéletesen megfogalmazott üzenet, amely egyben útmutatás is egy magasabb szintű élethez. Egy vaiṣṇava a mindennapi tetteivel, az odaadó szolgálatával bizonyítja be, hogy érti a tanítás lényegét. A tanítványok a szentírásokban foglalt tudás nagy részét a lelki tanítómester utasításain keresztül kapják meg, amelyek szigorú szabályok formájában iránytűként szolgálnak a māyā útvesztőjében. A Kṛṣṇa-tudatos élet gyakorlatának egyik legfontosabb helyszíne a konyha, ahol a legnemesebb szolgálat zajlik nap mint nap. Legyen szó bevásárlásról, az étlap összeállításáról, konyhai előkészítésről, akár kertészkedésről, a vaiṣṇavák a kulináris szimfónia valódi karmesterei.[75] Mivel minden főztjüket felajánlják az Úr Kṛṣṇának, a követendő sztenderdjeik nem csupán a külső megtisztulásról, de a beszédük, a gondolataik és a cselekedeteik tisztaságáról is szólnak. Ez a hozzáállás nem korlátozódik egyedül a főzésre, de kiterjed az egész vaiṣṇava életmódra.
3.1. Első osztályú minőség
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda gyakorta felhívja bhaktái figyelmét a magas minőségre mind az élelmiszert, mind a konyhai körülményeket illetően. A legjobb, ha a felajánlásra szánt étel könnyen elkészíthető, mindig legyen friss és első osztályú alapanyagokból, a lehető legtisztább módon elkészítve.[76]
„Kṛṣṇa a Legfelsőbb Személy, más szóval a Legfelsőbb Hatalom, amely különféle megnyilvánulásokban jelenik meg. […] Semmi nem választható el Kṛṣṇától, minden Őbenne nyugszik.”[77]
Ezért a Kṛṣṇa-tudatú személy az első osztályú ételt a legmagasabb színvonalon igyekszik elkészíteni Kṛṣṇa iránt érzett szeretetéből, az Ő megelégedésére.
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda többször hangsúlyozza bhaktáinak, hogy lehetőleg csak tiszta forrásból szerezzenek alapanyagot a főzéshez. A legjobb, ha vaiṣṇava földművelőktől, kéz-művesektől vásárolnak, vagy fogadnak el adományként terményeket, és házilag, a legkiválóbb módon készítik el a felajánlást.[78] Amennyiben ezek egyikére sincs mód, úgy vásárolhatnak abhaktáktól[79] is, a lényeg, hogy fizessenek érte, így a pénzért cserébe kapott áru megtisztul, és felajánlhatóvá válik.[80]
Tanítványait gyakorlatias példamutatásával arra tanította, hogy a Kṛṣṇa-tudatnak jelen kell lennie a mindennapi tevékenységek mindegyikében. Az első osztályú alapanyagok beszerzésének épp olyan tudatossággal kell történnie, mint a konyhai előkészítésnek és a főzésnek. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda sokszor látogatott a konyhába, és tájékozódott a konyhai tisztaságról, a bhakták megfelelő magatartásáról, az ételek elkészítési módjáról. Többször beállt a tűzhely mögé, és csendesen, egy szó nélkül főzött. Általában bengáli ételeket készített.[81]
3.2. Tisztaság
Mielőtt bárki a konyhába lép azzal a céllal, hogy Kṛṣṇának készítsen eledelt, gondosan tisztálkodjon meg. Alaposan zuhanyozzon le, haját szorosan kösse össze vagy fedje be, körmeit vágja rövidre, és mindig tiszta ruhát vegyen fel. Amennyiben a munkafolyamat közben szükséges használnia a mellékhelyiséget, úgy a teljes tisztálkodást meg kell ismételni a konyhába lépés előtt. A főzés minden folyamata szentség, amellyel Kṛṣṇa iránti tiszteletünket és szeretetünket fejezzük ki.[82]
A felajánlandó étel a lehető legtisztább módon legyen elkészítve. Főzés közben a szakács sűrűn mosson kezet, mert óhatatlan, hogy hozzáér tisztátalan helyekhez, eszközökhöz, ruhájához, arcához. Előfordul, hogy lepottyan nyers étel, ilyenkor a bhakta azonnal mossa meg a kezét, a leesett alapanyagot és eszközt, úgy folytassa a Kṛṣṇának szánt étel elkészítését.[83] Egy vaiṣṇava konyhában nem halmozódik fel a mosatlan edény. Amint befejeződik a használata egy tálnak, tányérnak, egyéb eszköznek, azt rögtön el kell öblíteni, hogy a tisztaság fenntartható legyen.[84]
„Miért olyan nehéz betartani ezeket a szabályokat? Ezek egyszerű szabályok, és be kell őket tartani. Az ember legyen kész követni a szabályokat Kṛṣṇáért. Máskülönben mi a bizonyítéka annak, hogy szereti Kṛṣṇát?”[85]
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda többször hangsúlyozta, hogy a konyha és a személyzet legyen kifogástalanul tiszta. Nem avatottaknem főzhetnek Kṛṣṇának, mert sem a testük, sem az elméjük nem makulátlan, anyagi vágyakkal szennyezett, és képtelenek kordában tartani az érzékszerveiket, így nem alkalmasak a felajánlandó étel elkészítésére. Ellenben nagy segítséget jelentenek a konyhai kisegítő, elő- és utómunkálatokban, kizárólag egy bhakta irányításával.[86] A főzés alatt csak szaglással szabad tesztelni az étel állagát, ízét. A kóstolgatás nem helyénvaló, mert a készülő lakoma egyedül a Legfelsőbb Úr élvezetét, és nem a bhakták érzékkielégítését szolgálja. Az orrukat is csak a „szagolva-ízlelés”[87] céljából, és nem érzékszervi élvezetből használják főzés közben. Az sem helyes, ha túlzottan gyönyörködnek a felajánlandó étel látványában, és fontos, hogy puszta kézzel ne érintsék a kész ételeket, különben beszennyeződik a Kṛṣṇának szánt tiszta étel.
A konyhában nem étkezünk.[88] Az emberi étkezés tisztátalan cselekedet, mivel a fizikum, amit táplálunk, eleve szennyezett. Álljon rendelkezésre egy erre a célra megfelelő hely, ahol lehetősége van mind a bhaktáknak, mind a templomi látogatóknak elfogyasztani a prasādamot. Amennyiben csak a templomszoba áll rendelkezésre az ízletes prasādam elfogyasztására, úgy étkezés előtt be kell húzni a függönyt a mūrtik előtt, hogy megkíméljük őket az emberi szükséglet ezen folyamatának látványától.[89]A prasādam elfogyasztása után mindenki mossa el maga után az étkezésre használt tálat és poharat, hogy elkerülhető legyen a szennyezett edények felhalmozása.[90] Lehetőség van papíreszközök használatára is, amelyeket evés után azonnal ki kell dobni a szemétbe. Ugyancsak előírás az egyéni higiéné visszaállítása, az étkezés előtti, utáni kéz- és lábmosás, valamint alapos szájöblítés.
3.3. Pontosság
A vaiṣṇava életmód fegyelmezett és sok szabályhoz kötött, mégis élhető rendszert ad a gyakorlójának. A bhakták élete Kṛṣṇa körül forog. Minden hajnalban, napfelkelte előtt kezdődnek a ceremóniák a templomban, és egészen napnyugtáig percre pontos időbeosztással zajlanak az események, az előre megszabott formában.
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda nem csupán a szertartásoknál ragaszkodott a pontossághoz, de az egészsége fenntartásánál is fontos szerepet tulajdonított neki. Meghatározott napi rutinja volt. A reggeli séták, a napi háromszori étkezés, amely mindig azonos időpontokban történt, a délutáni alvás és az éjszakai munka. Śrutirūpa Devī Dāsī így elevenítette fel lelki tanítómestere időhöz való viszonyát.
„Minden nap, ahogy Śrīla Prabhupāda befejezte a reggeli tanítást, végiglépkedett a kerten, minden egyes nap ugyanúgy, ugyanabban a másodpercben, pontosan lehetett tudni, hol jár, hány lépést tesz meg, és mikor érkezik meg az ételéhez. A tálcáját mindig ugyanúgy emelte, és tette le maga elé. Bámulatos időzítés! Bámulatos időérzéke volt.”[91]
Álljon itt egy másik történet a lelki tanítómester páratlan időérzékére.
„Ezen a napon Bhaktisiddhānta Sa-rasvatī Thākura megjelenését, Śrīla Prabhupāda kérésére, délben ünnepeltük. Egy félreértés következtében a konyhán semmi előkészület nem történt a lakomához. Amikor Prabhu-pāda tudomást szerzett erről, szó nélkül felállt, és kiment a konyhába. Nagyon mérges volt, mégis pontos utasításokat adott, hogy ki mit csináljon. Egy órán belül elkészült a lakoma, ami legalább hetven bhaktának volt elegendő, és minimum tizenkétféle ételből állt. Śrīla Prabhupāda nekem mindig azt mondta, hogy az isteni szolgálat egyórás tevékenység, a főzés is egyórás tevékenység”[92]
– emlékezett vissza lelki tanítómestere kiválóságára Tamāla Kṛṣṇa Goswami.
3.4. A megfelelő attitűd
Amikor a tiszta bhakta prasādamot készít, abban a tevékenységben benne van az Isten iránt érzett odaadó szeretete. Úgy alkotja meg a felajánlandó ételeket, hogy az Úr abban biztosan örömét lelje. A helyszín, az eszközök, az alapanyagok mind ragyogóan tiszták legyenek, nemkülönben az emberek öltözéke, gondolatai, viselkedése. A legjobb, ha az egész folyamat alatt a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát énekeljük,[93] és Kṛṣṇa dicsőségéről hallunk, beszélünk.[94] Ez megtisztítja a bűnös gondolatokkal teli elmét és a folyamatosan sóvárgó érzékszerveket, és fokozatosan transzcendentális síkra emeli az ember teljes lényét. A szépen elkészített prasādam elégedettség az Úrnak, és örömteli szolgálat a bhaktának. Az étel Kṛṣṇa érintése által válik különlegesen ízletessé, olyan mértékben, hogy elfogyasztásával felébred az egyénben az Isten iránti szeretet, és úgy érzi, hogy a legnagyobb áldásban részesült. Nem csupán a testét, de a lelkét is táplálja a mennyei finomságú eledel.
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda így foglalja össze a Kṛṣṇa-tudatú főzés lényegét:
„Kṛṣṇát tapasztalni, érzékelni mindenben, ez maga a Kṛṣṇa-tudat. A mi kondicionált helyzetünkben természetesnek vesszük, hogy valami létezik Kṛṣṇán kívül. De ez valójában nincs így. Semmi nem létezik Kṛṣṇán kívül, minden Kṛṣṇán nyugszik. Éppen ezért bármi, amiről úgy tartjuk, számít, és illeszkedik az Abszolút Igazság vagy Kṛṣṇa létezésének okához, az visszanyeri a lelki minőséget. Íme egy példa erre a kapcsolatra. Amikor főzünk saját magunknak, az egy egészen más dolog, mint amikor Kṛṣṇának főzünk. Ugyanaz a dhāl és rizs egyik esetben anyagi, másik esetben lelkivé válik, ahogy Kṛṣṇához illesztjük. Egy magasabb szemszögből nézve semmi sem anyagi, amikor elfogadjuk, hogy minden Kṛṣṇához vagy a Legfelsőbb Lélekhez kapcsolódik.”[95]
3.5. Egyszerűség, praktikusság
A prasādam legyentápláló,
életet adó és egyszerű. Friss és tiszta ételekből álljon, mint a tej,
tejtermékek, gyümölcsök, zöldségek, olajos magvak, gabonafélék, friss víz, méz
és cukor. Ezek mind a jóság minőségében lévő táplálékok, és Kṛṣṇa mindegyiket
nagyon kedveli.
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda arra tanította bhaktáit, hogy „a
legegyszerűbb étel, a hétköznapi rizs, dhāl és capātī is lelki
táplálékká változik a Kṛṣṇa-tudatosság által,”[96] tehát nem a fényűzés a cél.
Amit Kṛṣṇának ajánlunk, legyen a legszebben elkészítve, de saját magunknak a prasādam
a lehető legegyszerűbb legyen.[97]
A Kṛṣṇa-tudat gyors terjedésével elkerülhetetlen volt a világi dolgokkal való érintkezés, ami sokszor nehézséget okozott a bhaktáknak. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda tökéletes intelligenciával hangolta össze a śāstrák előírásait és a változó körülményeket, ezáltal biztos tudással irányította híveit az újszerű helyzetekben. Mindig az egyszerűségre törekvést, a praktikumot javasolta a szentírások legmesszebb menő betartása mellett. Többször merült fel a kérdés, hogy milyen ételt szabad elfogadni akkor, amikor bhaktái meghívásnak tettek eleget egy nem vaiṣṇava házban, vagy szállodában, repülőn étkeztek. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda az alábbi praktikus tanáccsal látta el őket.
„Edd meg a szimpla vegetáriánus ételt, közben emlékezz Kṛṣṇára. Ahogy fizetsz az ételért, felajánlhatod Kṛṣṇának gondolatban, majd megeheted Kṛṣṇa-prasādamként. Bármely étel, amiért fizetsz, ezáltal megtisztul.”[98]
Tanácsaival az egyszerűséget, ugyanakkor a mindenkori szabályok betartását hangsúlyozta, amelyeket nagyon határozottan fogalmazott meg.
„Amit nem ajánlottatok fel Kṛṣṇának, nem ehetitek. És nem ajánlhattok fel Neki olyan ételt, amelyet nem kétszer avatott főzött.”[99]
Az ellentmondások kiküszöbölésére a legegyszerűbb megoldásként azt javasolta, amit Ő is tett ilyen esetekben: „Egyetek gyümölcsöt!”[100]
3.6. Ne pazarolj!
Egy vaiṣṇava konyhában magától értetődik az alapanyagok, zöldségek, gyümölcsök részeinek teljes felhasználása. Az ’annam Brahma’ vagyis ’Az étel isten’ védikus axióma mindig jelen van egy vaiṣṇava szakács elméjében.[101] Ezen elgondolás mentén a konyhai dolgozók ötletes eszközöket és módszereket dolgoztak ki a sok helyütt kidobandó növényi részek hasznosítására. A krumpli- vagy banánhéjat, a karfiol, káposzta külső levelét, torzsáját apró darabokra vágják, majd befűszerezve, jól összefőzve aromás zöldségsűrítményt kapnak, amely a későbbiekben a levesek, zöldségraguk vagy a dhāl ízesítésére szolgál.
„Egyszer Pālikával a konyhában tanultuk, hogyan kell elkészíteni a punjabi badi sabjīt.Śrīla Prabhupāda belépett, és észrevette, ahogyan lecsavarom a karfiol torzsáját, és beledobom abba vödörbe, amit a teheneknek szántunk. »Miért dobod ki a torzsát? A karfiol leveléből dhālt, a torzsájából sabjīt lehet készíteni.« Újfent emlékeztetett a négy fő szabályra, amely a vaiṣṇava konyhák szigorú sztenderdje, a minőség, a tisztaság, a pontosság és a pazarlás kerülése. Minden érték, és értékes, az idő is, az élet is, mindent kapunk mint ajándékot, hogy jól használjuk fel azokat, egyrészt a lelki tanítómester, másrészt Kṛṣṇa szolgálatában.”[102]
Prasādamot nem
vesztegetünk el. Az ételosztók kis adagokkal kínálják a híveket, majd igény
szerint adnak még azoknak, akik kérnek repetát.[103] A maradékot nem szabad
visszavinni a konyhába, erre az esetre legyen biztosítva egy külön hűtőszekrény
a megmaradt prasādam számára, amelyet a következő étkezésnél újra ki
lehet osztani.[104] A
megszentelt étel nem romlik meg, mivel a felajánlás során az anyagi minőség
transzcendentálissá válik, így a fizikai törvényszerűségek nem hatnak a
felajánlott ételre.[105]
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda javaslatára azonban, csak annyit főzzünk,
amennyi biztosan elfogy, talán egy kicsivel többet, hogy mindenki kaphasson Kṛṣṇa
kegyéből. Mert Kṛṣṇának a szeretetteljes odaadó szolgálat bárminemű fajtájával
örömet tudunk szerezni, ám az Úr akkor a legboldogabb, ha a bhaktái
elégedettek.
„A szentírások figyelmeztetnek, hogy a bőség idején elpazarolt étel minden falatja hiányozni fog ínség idején. Csak annyit kérjünk, amennyit meg tudunk enni. Ha valamiért ki kell dobni a prasādát, akkor adjuk az állatoknak, temessük el, vagy szórjuk vízbe. A prasāda szent, és ezért sohasem szabad a szemétbe szórni. Főzés és evés során egyaránt óvakodjunk a pazarlástól.”[106]
„Nagyon nem szívelte a pazarlást. Egyszer, áthaladva a konyhán, látott két rizsszemet a padlón. Ne pazaroljátok a gabonát! Ez Kṛṣṇa ajándéka nekünk! – szólt kedvesen”[107]
– idézte fel emlékeit lelki tanítómesteréről Śrutirūpa Devī Dāsī.
4. Az étel felajánlása
Az ISKCON az odaadó szolgálat gyakor-latát Nārada Muni vonalát követve, a pāñcarātrika-vidhi[108] szabályozó rendszere szerint végzi.[109] A kezdő hívek és a még nem felszabadult bhakták nem képesek az odaadó szolgálatra csupán a mahā-mantra éneklésével, ezért a pāñcarātrika-vidhi szabályozórendszere a mūrti-imádatot javasolja az elme és az érzékek megzabolázására és Kṛṣṇa feltétel nélküli szolgálatára. Szolgáld az Úr lótuszlábát, imádkozz Hozzá, törekedj mindig az odaadó szolgálatra Felé és bhaktái felé, tekintsd Őt a legjobb barátodnak, és add át Neki mindened!
A bhakta a mūrtit teszi meg élete
középpontjává, így a mūrti-imádat során képes lesz megszabadulni a
kötőerők által irányított életének bűnös megnyilvánulásaitól és azok
visszahatásaitól.
A pūjā[110]
szigorú szabályok, ún. alapsztenderdek alapján zajlik minden ISKCON-templomban,
rögzíti a ceremóniák folyamatát egész napra, az imádat jellege, annak pontos
ideje és a felajánlott étel összetétele szerint.
Mind a templomi, mind az otthoni szertartásoknál a pontosságon, rendszerességen és szeretetteljességen felül kiemelt fontossággal bír a tisztaság megteremtése és fenntartása.A Ehhez a Pāñcarātra-pradīpa[111] ad pontos útmutatást. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda komoly fegyelemmel követte a Kṛṣṇa-tudat gyakorlatának, főként a ceremóniák minden egyes lépésének autentikusságát, az előírt szabályok Abetartását. Előadásai során és leveleiben sokszor hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a következetesség és pontosság a mūrti-imádat szertartásainál, amelyhez elengedhetetlen feltétel a vaiṣṇava közösség által vállalt színvonal megtartása.
„Ami az Isten-imádatot illeti, a sztenderd legyen nagyon magas, és garantáljuk ennek meglétét minden ISKCON-templomunkban. Elfogad-hatatlan a csökkentés, csakis az lehet a kérdés, hogyan emeljük a minőség, a gazdagság és bőség színvonalát a felajánlásainknál.”[112]
Óva intett az egyéni elképzelésektől, azok veszélyes következményeitől, ami a devianciát erősítheti.
„A legnagyobb veszélyt az jelenti a mozgalmunk számára, amikor a saját elképzeléseink és kivitelezéseink szerint imádjuk az Isteneket. […] Az Isten-imádat csakis úgy folyjon, mint ahogy a jelenlétemben zajlott.”[113]
Kṛṣṇa étvágya végtelen. Bármennyit és bármikor képes enni. Arra kell figyelni, hogy a sztenderdben vállalt ételmennyiséget és a felajánlások számát nem szabad csökkenteni, különben sértést követ el a hívő.[114]
„A legfontosabb az, hogy bármikor is ajánlasz fel ételt az Úrnak, mindennek nagyon tiszteletteljesnek és tisztának kell lennie főzéskor és tálaláskor egyaránt. […] Ő csak a szeretetünket akarja, és ez teszi Őt éhessé annyiszor, ahányszor csak felajánlasz Neki. Ő az Abszolút, ezért minden ellentmondás egyesül Benne, egyszerre éhes és jóllakott. A cél az, hogy minden legyen nagyon tiszta és kiváló minőségű, amit felajánlásként adunk Neki.”[115]
A templomi sztenderdek A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda kifejezett utasításai alapján előre rögzített vállalások, amelyeknél az adott bhakta-közösség, felmérve anyagi lehetőségeit, elkötelezi magát a mūrti-imádat rendszeres és a lehető legmagasabb szinten történő lebonyolítása mellett.[116] A legnagyobb gondossággal elkészített ételt először a lelki tanítómesternek ajánlják, a hozzá intézett imával,[117] hogy a lelki tanítómester ajánlhassa fel az Úrnak az ide vonatkozó imával.[118] A felajánlást végző , kezében csengővel jelezve helyezi a mūrtik elé a finomságokat.
„Ahogy az a tanítványi láncolaton keresztül érkezett hozzánk, úgy kötelességünk a felajánlást a megfelelő csatornán át végezni, azaz első a lelki tanítómester, majd az Úr Caitanya, és utána Kṛṣṇa.”[119]
„Az oltáron tíz-húsz percig hagyják a kínálótálcát, attól függően, hogy nagyobb vagy kisebb étkezésről van szó.”[120]
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének étkezése alatt lehet kīrtanát,[121] bhajanát[122] folytatni, illetve imákat mondani. A Kṛṣṇának és a lelki tanítómesternek felajánlott étel abban a pillanatban transzcendentálissá válik,[123] ahogy az Istenség megérinti azt transzcendentális kezével, ajkával, nyelvével. Ennek a megszentelt ételnek a maradékát osztják szét a hívek között. Ez a mahā-prasādam.
„Először a lelki tanítómesternek ajánljátok az ételt, aki felajánlja azt az Úr Caitanyának, Ő végezetül felajánlja az Úr Kṛṣṇának. Rādhā-Kṛṣṇa eszik először, utána Jagannātha, majd Śrī Caitanya Mahāprabhu, végül a lelki tanítómester esznek a felajánlott ételekből. Így lesz belőle mahā-prasādam.”[124]
– hangzik az egyértelmű utasítás A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupādától a felajánlás pontos és autentikus menetéről.
Minden ételfelajánlást követ egy ārati-ceremónia, amelynek keretében a hívők a kedvezőség jegyében, imádatuk kifejezéseként kagylókürtöt, füstölőt, ghī-lámpát, friss virágot, csengőt és legyezőt mint szimbólumokat[125] ajánlanak fel Kṛṣṇának.
5. A prasādam elfogadása
A vaiṣṇava kultúrában nemcsak az étel elkészítése és felajánlása szabályozott, de a felajánlott étel, a prasādam elfogyasztása is előírások szerint zajlik. A bhakta a lelki tanítómestertől tanult módon, kötött sorrendben osztja ki a megszentelt ételt a hívőknek, kiemelt tekintettel a higiéniára, az étel hőmérsékletére, az adagok mennyiségére, a tálalás módjára és a vendégek egyenrangúságára. Az ételek osztásánál az āyurveda szempontjai is érvényre jutnak. A víz kiosztása után elsőként a keserű ízeket tálalják, majd ezt követik a sós előételek, mint például a dhāl, majd a különféle sabjīk, a könnyebbektől a nehezebbekig, a lédústól a szárazabbakig. Ezt követően a raiták[126] és catnīk kerülnek sorra, végezetül az édességeket osztják a kevésbé édessel indítva. A bhakták és az istentiszteleten résztvevő hívek minden alkalommal kapnak apró falatokat a mahā-prasādamból, amellyel megkoronázzák a teljes szertartást. Az étkezések előtt és után a megfelelő imákkal dicsőítik az Urat és kegyét, a prasādamot, amelynek elfogyasztása mindig csendben zajlik, ám nagyon kedvező hatású Kṛṣṇáról szóló történeteket hallgatni közben.[127]
A mahā-prasādam megízlelésével a bhakta rálép egy olyan útra, ahol megtapasztalja a tiszta odaadás transzcendentális minőségét. Minél több időt tölt az ember a tiszta bhakták társaságában, annál erősebben éled vonzalma a lelki minőségek iránt. Kṛṣṇa belső energiája áthatja a kereső teljes lényét, aki ekkor már nem vágyik az anyagi élvezetekre. Szíve teljesen megtisztul, létezése Kṛṣṇa-tudatossá válik.
„Csupán egyszer történt, hogy engedélyükkel megettem ételmaradékukat, s ettől minden bűnöm nyomban gyökerestől megsemmisült. E tettem által szívem megtisztult, s a transzcendentalisták természete vonzóvá vált számomra.”[128]
– meséli Śrī Nārada Muni szentté válásának történetét Vyāsadevának.
A bhakták és vendégek étkezése lehetőleg a templomszobán kívül, egy külön erre a célra biztosított helyiségben legyen. Amennyiben erre nincs mód, úgy lehetséges a templomszobában étkezni. Ilyenkor be kell húzni a függönyt az oltáron, hogy az Úr ne lehessen szemtanúja ennek a tisztátalan cselekedetnek.[129] A konyhában szintén ne táplálkozzunk, és ne vigyünk vissza olyan ételt, amelyet az emberek valami módon megérintettek.[130] Lehetőleg csak annyi ételt készítsünk, amennyit elfogyasztunk. Ez egyaránt vonatkozik a templomi és az otthoni szertartásokra és étkezésre. A megmaradt ételt nem okos dolog tárolni, és „semmiképpen nem szabad kidobni.”[131] Ez utóbbi sértésnek számít. A megszentelt étel transzcendentális,[132] azaz nem anyagi volta miatt nem romlik meg, mégis igyekezzünk jól beosztani a rendelkezésre álló forrásainkat, hogy ne kövessünk el sértést Kṛṣṇával szemben pusztán csak azért, mert nem jól mértük fel az igényeket.
„Nem ismertem senkit, aki ennyire méltányolta volna a prasādamot, mint Ő. Minden nap láthattuk, ahogyan megtiszteli a prasādamot. A földön ült egy gyékényszőnyegen a jól ismert módon, szemben a fallal. Bármilyen tevékenységben volt előtte, ahogy beléptem a tálakkal a szobába, azaz Kṛṣṇa lépett be a szobába prasādamként, abban a pillanatban felugrott, és készen állt megtisztelni a prasādamot. Néha osztott is belőle a jelenlévőknek, miután alázatosan meghajoltak, így bocsátotta útjukra őket.”[133]
– elevenítette fel személyes emlékeit Śrutakīrti Dāsa, aki teljes csodálattal és áhítattal figyelte lelki tanítómesterét a prasādam megtisztelése közben.
„Számára a prasādam elfogyasztása nem puszta evés volt, hanem spirituális tevékenység. Minden egyes falatot alaposan megrágott. Nem az éhség elűzésére, a jóllakás kedvéért evett. Akkor Kṛṣṇa volt ott Vele. A kezében, a nyelve hegyén. Mindenhol Őt látta. Minden mozdulata tudatos volt, Kṛṣṇa-tudatban élt.”[134]
6. Food for Life – Ételt az Életért mozgalom[135]
A prasādam osztása a Kṛṣṇa-tudatú élet szerves része. „Egy lelki mozgalom mit sem ér megszentelt ételek ingyenes osztása nélkül” – tanította bhaktáinak A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda. Végtelenül és feltétel nélkül hitt a prasādam lelki erejében, és azt akarta, hogy az egész világ megízlelje a Kṛṣṇa-prasādamot.[136] Mindig figyelt arra, hogy az ISKCON által megrendezett, nyilvános eseményeken legyen elegendő megszentelt étel, és mindazon hívek, akik részt vettek a templomi ceremónián, a mūrti-imádaton, a tanításokon és a kīrtanán, kapjanak bőséggel prasādamot. Többször hangsúlyozta, hogy a Kṛṣṇa-templomok környékén senki sem éhezhet. Utasításaival a guru-paramparā[137] nyomdokait követte, amely előírja, hogy a Kṛṣṇának felajánlott étel mindig legyen ingyenes. Senki nem kereskedhet vele, hiszen az étel is, mint minden más anyagi dolog, Kṛṣṇa kegye által lehetséges. A prasādam Kṛṣṇa kegye.
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda arra nevelte bhaktáit, hogy minden élőlénnyel egyenlő módon bánjanak, ne tegyenek különbséget a társadalom különböző rétegeiben élő emberek között. Kṛṣṇa számára minden élőlény egyformán fontos, hiszen bármelyikükben felébredhet iránta a vonzalom.
„A prasādam-osztás nem gazdagság-szegénység kérdése. Ez karma-kānda.[138] A mi programunk az alábbi, mindenkinek ajánlunk prasādamot. Tegyétek a templomunkat nagyon vonzóvá, és mindenki, aki eljön, kapjon prasādamot. Nem a szegény emberekről gondoskodunk. […] A Kṛṣṇa-tudatnak nincs szüksége reklámra, a mozgalom elég, ha teszi a dolgát. És ne járjatok a szegény negyedekbe, ez nem a mi filozófiánk. A mi filozófiánk a prasādam osztása, a szegény és gazdag emberek megkülönböztetése nélkül.”[139]
Az ISKCON templomai, közösségi terei,
oktatási intézményei és fesztiváljai nagy számban vonzzák az érdeklődőket, és
adnak lehetőséget a Kṛṣṇa-tudat közelebbi megismerésére. Vannak azonban a
társa-
dalomnak olyan részei, amelyek nem szereznek tudomást ezekről a közösségi
eseményekről, vagy bármely okból nem áll módjukban ellátogatni ezekre a
rendezvényekre. Ehhez ad fogódzót az az ingyenes ételosztó program, amely A. C.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda kezdeményezése alapján, közel fél évszázada
töretlenül zajlik. A Food for Life mozgalom vállalja, hogy az év minden
egyes napján a bhakták egy csoportja nagy ételhordókkal kivonul az
utcákra, és missziója részeként ingyenes ebédet oszt az érdeklődőknek vallási,
kulturális, politikai, gazdasági hovatartozástól függetlenül.
A hívek és külső segítőik jó szervezőkészségének, valamint a bőséges
adományoknak köszönhetően ma már több mint hatvan országban naponta több millió
adag ingyen ételt osztanak világszerte a nagyobb városokban.[140] A bhakták
lelki tanítómesterük elmondása és saját meggyőződésük alapján pontosan tudják,
hogy a prasādam a Kṛṣṇa-tudat vallásgyakorlatának legvonzóbb tétele.
Nincs olyan ember, aki ha egyszer is megkóstolta a megszentelt ételt, ne
vágyakozna az akkor tapasztalt íz után.
„Ez a rendkívüli és végtelenül elbűvölő illat és íz, amely minden más tapasztalatot elfeledtet az emberrel, Kṛṣṇa ajkának jellemző tulajdonsága. Ezt a prasādamot csupán sok-sok jámbor tett eredményeképpen kaphattátok meg. Ízleljétek most meg nagy hittel és odaadással!”[141]
[1] Ez a tanulmány a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán 2020-ban megvédett, az azonos című szakdolgozatom alapján készült.
[2] Viṣṇu-hívők, akik Viṣṇut, illetve Kṛṣṇát imádják az odaadó szolgálattal.
[3] International Society for Kṛṣṇa Consciousness, a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Közössége.
[4] A Kṛṣṇa-tudat legfontosabb szentírásai.
[5] Cc. 3.16.113–114.
[6] Bhg. 15.3–4 magyarázat.
[7] Bhg. 13.11 magyarázat.
[8] Cc. 2.3.203 magyarázat.
[9] Kṛṣṇa öt megjelenési formája: Śrī Caitanya Mahāprabhu a bhakta, Nityānānda Prabhu a lelki tanítómester, Advaita Prabhu a bhakta-inkarnáció, Gadādhara Prabhu a bhakta energiája, és Śrīvāsa Thākura a tiszta bhakta.
[10] Bhāg. 11.5.32.
[11] Cc. 1.14.51.
[12] SDG 1992: 118.
[13] Bhg. 10.8. és 15.3–4 magyarázat.
[14] Kṛṣṇa egyik mūrti-formája, amely Nyugat-Bengáliában népszerű.
[15] Śā. 3.1038. ŚP levele Arundhatīnak, 1969. június 16.
[16] https://www.youtube.com/watch?v=B2mVjfccFew
[17] A szív megtisztítása az elmében született anyagi vágyaktól.
[18] https://www.youtube.com/watch?v=B2mVjfccFew&t=510s
[19] Cc. 3.15.16.
[20] Bhg. 3.33 magyarázat alapján.
[21] Bhg. 14.7 és 14.12 magyarázata.
[22] Bhāg. 1.10.11–12 magyarázat.
[23] Bhg. 3.13 alapján.
[24] Bhg. 6.17 magyarázata.
[25] A Śrī Upadeśāmṛta 1. vers magyarázata.
[26] Az Úr Kṛṣṇa kedvtelései.
[27] A Śrī Upadeśāmṛta 1. vers magyarázata alapján.
[28] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8&t=157s
[29] A nem ártás elve. Létezésünkkel nem okozunk kárt más élőlényeknek.
[30] Yamunā Devī 1987: 168.
[31] Minden olyan élvezhető és tiszta élelmiszer, amely gondos elkészítés után felajánlható az Úr Kṛṣṇának.
[32] Jelentése: anya, anyácska. A Kṛṣṇa-tudat női híveinek megszólítása.
[33] Cc. 2.4.93 magyarázat.
[34] Az alfejezetet Yamunā Devī 1987: 5–36 és 96–161 alapján írtam.
[35] Yamunā Devī 1987: 137.
[36] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8
[37] Elsősorban Indiában termesztett rizsfajta, amely könnyű emészthetősége és elkészítési módja miatt nagyon közkedvelt.
[38] https://www.youtube.com/watch?v=CvGvPMI0LBA
[39] Yamunā Devī 1987: 168.
[40] A karela keserű dinnye vagy keserű tök, az okra vagy hölgyujj, a tinda tökdinnye vagy kerek tök, a toray szivacstök, a louki lopótök, a zöld papaya, a főzőbanán, az arbi kolokázia, a bhain indiai lótusz, a mooli vagy daikon fehér retek, a singhara vízi gesztenye, a chayote zöldségkörte vagy egymagvú tök.
[41] Jellegzetesen keserű ízű,nagyon népszerű bengáliai étel.
[42] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8
[43] Yamunā Devī 1987: 222.
[44] Yamunā Devī 1987: 285–292.
[45] Yamunā Devī 1978: 427–428.
[46] Śā. 2.1293. ŚP levele Kīrtanānanda Dāsának, 1969. március 24.
[47] Śā. 2.1293. ŚP levele Syāma Dāsīnak, 1968. október 21.
[48] Śā. 2.1292. ŚP levele Jadhurāṇī Devī Dāsīnak, 1968. február 15.
[49] Yamunā Devī 1978: 427–428.
[50] https://www.youtube.com/watch?v=CvGvPMI0LBA&t=500s
[51] Yamunā Devī 1978: 47.
[52] Általában csili, római kömény, hing, fahéj, kardamom, kalonji keveréke. A bengáli konyhában a fekete vagy barna mustármag népszerű.
[53] Yamunā Devī 1978: 80.
[54] Bhg. 17.8.
[55] Bhāg. 8.6.12.
[56] A dahit, azaz házi joghurtot nagyon könnyű otthon készíteni megfelelő minőségű tejből. Az első osztályú joghurtnak jellegzetes édeskés aromája és krémes állaga karakteres ízt ad a védikus ételeknek. A házi sajt, más néven panīr leginkább a túróhoz hasonlít, az indiai vegetáriánus társadalom alapeledele, és kiváló fehérjeforrás. Ebből az érlelés nélküli sajtból számtalan sós és édes ételt készítenek. A chenna szintén érleletlen sajt, lágyabb, könnyedebb a panīrnál, és számos bengáli édesség alapjául szolgál, úgymint a sandeśa, a rasagulla, a rasamalai vagy jalebi.
[57] Śā. 3.1294. ŚP levele Kṛṣṇa Dāsának, 1969. december 25.
[58] Śā. 1.482. ŚP levele Kīrtanānanda Mahārājának, 1974. február 7.
[59] Yamunā Devī 1987: 302.
[60] Yamunā Devī 1987: 302.
[61] Lásd az ételfelajánlás fejezetnél.
[62] Yamunā Devī 1987: 588–589.
[63] Cc. 2.14.23–46; 2.3.37–58; 2. 4.74–4.83.
[64] Śrutakīrti: 2006.
[65] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8
[66] Hare Kṛṣṇa szakácskönyv 1. fejezet.
[67] https://www.youtube.com/watch?v=CvGvPMI0LBA&t=1074s
[68] Līlā: Kṛṣṇa kedvtelése.
[69] https://www.youtube.com/watch?v=B2mVjfccFew&t=929s
[70] Yamunā Devī 1987: 664–689.
[71] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8
[72] Joghurt, víz, gyümölcs, méz és fűszerek keverékéből készült hűsítő, frissítő ital.
[73] Vṛndāvana: nyugat-bengáli város, Kṛṣṇa gyermekkorának helyszíne.
[74] Yamunā Devī 1987: 672.
[75] Yamunā Devī 1987: 168.
[76] Śā. 2.1294. ŚP levele Upendrának, 1972. február 19.
[77] Śā. 2.1296. ŚP levele Bhagavān Dāsának, 1970. január 10.
[78] Śā. 2.1293. ŚP levele Śyāma Dāsīnak, 1968. október 21.
[79] Nem avatott személy.
[80] Śā. 2.1295. ŚP levele Jagadīśa Dāsának, 1974. november 12.
[81] https://www.youtube.com/watch?v=CvGvPMI0LBA&t=500s
[82] Mañjarī – Mahārāṇī 2018: 53.
[83] Śā. 2.1295. ŚP levele Jadurāṇīnak, 1968. március 15.
[84] Śā. 2.1299. ŚP levele Jadurāṇīnak, 1968. március 16.
[85] Śā. 2.1301. ŚP levele Aniruddhának, 1968. június 16.
[86] Śā. 2.1299. ŚP levele Rayarāmának, 1968. március 3.
[87] Śā. 2.1299. ŚP levele Madhusūdanának, 1967. december 28.
[88] Śā. 2.1310. ŚP levele Brahmānandának, 1968. december 31.
[89] Śā. 2.1312. ŚP levele Yamunānak, 1970. január 16.
[90] Śā. 2.1309. ŚP levele Aniruddhának, 1968. április 9.
[91] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8
[92] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8&t=1310s
[93] Bhg. 13.8–12.
[94] Mañjarī – Mahārāṇī 2018: 47 és 53–54.
[95] Śā. 2.1301. ŚP levele Bhagavān Dāsának, 1970. január 10.
[96] Śā. 2.1310. ŚP levele Yadunandanának, 1968. április 13.
[97] Śā. 2.1312. ŚP levele Gargamuninak, 1969. november 20.
[98] Śā. 2.1310. ŚP levele Brahmānandának, 1968. október 6.
[99] Śā. 2.1311. ŚP levele Jayapatākānak, 1969. augusztus 12.
[100] Śā. 2.1314. ŚP levele Satsvarūpának, 1968. június 16.
[101] Yamunā Devī 1987: 227.
[102] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8&t=157s
[103] Śā. 2.1312. ŚP levele Kirtirāja Dāsának, 1971. november 27.
[104] Śā. 2.1300. ŚP levele Aniruddhának, 1968. június 16.
[105] Bhg. 17.10 magyarázat.
[106] Hare Kṛṣṇa szakácskönyv, Előszók 5.
[107] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8
[108] Az odaadó szolgálat öt fő gyakorlata. Keressük a bhakták társaságát, énekeljük az Úr szent nevét, hallgassuk a Śrīmad-Bhāgavatamot, lakjunk Mathurában, és imádjuk a mūrtit tisztelettel és szeretettel.
[109] Mañjarī – Mahārāṇī 2018: 11–14.
[110] Mūrti-imádat, az istenszobrok imádata.
[111] Az Úr imádatának kézikönyve, amely részletes leírást ad a mūrti-imádat végzéséhez szükséges tisztasági feltételekről.
[112] Śā. 1.520. ŚP levele Badrinārāyana Dāsának, 1971. november 18.
[113] Śā. 1.547. ŚP levele Dhruvānandának, 1973. január 4.
[114] Śā. 2.1308. ŚP levele Syāma Dāsīnak, 1968. október 21.
[115] Śā. 2.1300. ŚP levele Aniruddhának, 1968.június 16.
[116] Mañjarī – Mahārāṇī 2018: 24–26.
[117] Először a lelki tanítómesternek szóló imát mondjuk el háromszor: nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale śrīmate [a lelki tanítómester neve] iti nāmine. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom a lelki tanítómesteremnek,
[lelki tanítómester neve]
, aki nagyon kedves az Úr Kṛṣṇának, mert menedéket vett az Ő lótuszlábánál. Amennyiben nincs avató lelki tanítómester, úgy A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda praṇāma mantráját mondjuk el háromszor: nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom a lelki tanítómesteremnek, Bhaktivedanta Swami Prabhupādának, aki nagyon kedves az Úr Kṛṣṇának, mert menedéket vett az Ő lótuszlábánál.
[118] Az Úr Caitanyát dicsőítő imát mondjuk el háromszor: namo mahā-vadānyāya kṛṣṇa-prema-pradāya te kṛṣṇāya kṛṣṇa-caitanya-nāmne gaura-tviṣe namaḥ. Óh, legnagylelkűbb inkarnáció! Te Maga Kṛṣṇa vagy, s úgy jelentél meg, mint Śrī Kṛṣṇa Caitanya Mahāprabhu. Śrīmatī Rādhārāṇī arany színét öltötted fel, és mindenfelé osztod a Kṛṣṇa iránti tiszta szeretetet. Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk Neked.Végül Kṛṣṇának hódolnak, háromszor énekelve a Hozzá szóló mantrát: namo brāhmaṇya-devāya go brāhmaṇa-hitāya ca jagad-dhitāya kṛṣṇāya govindāya namo namaḥ. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom a Legfelsőbb Abszolút Igazságnak, Kṛṣṇának, aki a tehenek és a brāhmaṇák, valamint a többi élőlény jóakarója. Újra meg újra hódolatomat ajánlom Govindának, aki az öröm tárháza minden érzék számára.
[119] Śā. 2.1306. ŚP levele Harer Nāmának, 1968. május 28.
[120] Śā. 2.1306. ŚP levele Harer Nāmának, 1968. május 28.
[121] A szent név közös éneklése.
[122] Vallásos zene és ének.
[123] Cc. 3.1.92.
[124] Śā. 2.1308. ŚP levele Aniruddha Dāsának, 1969.június 16.
[125] A kagylókürt az erő, a tisztaság, a szépség és a kötőerők alóli felszabadulás szimbóluma, a füstölő gyógyító erővel bír, a ghī-lámpa látása elégeti a szívben rejlő anyagi vágyat, a friss virág a kedvezőség legfontosabb jele, a csengő a zenét szimbolizálja, amit az Úr nagyon szeret, a legyező hűsít, és távol tartja a legyeket.
[126] Joghurtos, fűszeres, friss zöldségekből készült nyári eledel.
[127] Mahārāṇī 2017: 39–41.
[128] Bhāg. 1.5.25.
[129] Śā. 2.1312. ŚP levele Yamunā Devīnek, 1970. január 16.
[130] Śā. 2.1310. ŚP levele Brahmānanda, 1968. december 31.
[131] Śā. 2.1312. ŚP levele Jadurāni, 1971. május 19.
[132] Śā. 2.1313. ŚP levele Vedavyāsa Dāsa, 1975. augusztus 4.
[133] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8
[134] https://www.youtube.com/watch?v=UgPX1bcTqk8&t=157s
[135] Az Ételt az Életért egy nonprofit szervezet, amelyet az ISKCON hozott létre 1974-ben.
[136] Hare Kṛṣṇa szakácskönyv, Előszók, 4.
[137] A lelki tanítómesterek láncolata.
[138] Olyan tett, amelynek eredménye visszahat a cselekvőjére, és nem hoz lelki fejlődést.
[139] Śā. 2.1320. ŚP levele Girirāja Dāsának 1972. május 15.
[140] https://www.iskcon.org/activities/food-relief-program.php
[141] Cc. 3.16.113–114.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van.
The Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 2008.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīla Prabhupāda Śikṣāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], [s. a.].
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Első Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Nyolcadik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Tizenegyedik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.
Kṛṣṇa Dāsa Kavirāja: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 1996.
Mahārāṇī Devī Dāsī (Banyár Magdolna): A vaiṣṇava etikett elmélete és gyakorlata (Jegyzet). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2020.
Mañjarī Devī Dāsī (Magyar Márta) – Mahārāṇī Devī Dāsī (Banyár Magdolna): Vaiṣṇava szertartástan (Jegyzet). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2020.
Rohiṇī Devī Dāsī: Hare Krisna vegetáriánus szakácskönyv. Védikus Kultúráért Alapítvány, Budapest, 1995.
Rūpa Gosvāmī: Śrī Upadeśāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1990.
Satsvarūpa Dāsa Goswami: Śrīla Prabhupāda-līlāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 2017.
Śrutakīrti Dāsa: What Is The Difficulty? Dharma Publication, [s. l.], 2006.
Tamāla Kṛṣṇa Goswami: TKG naplója. Pundits Press, [s. l.], 1999.
Yamunā Devī: The Art of Indian Vegetarian Cooking. Bala Books, Kirkham, 1987.
INTERNETES HIVATKOZÁS
Food Relief Program
A letöltés ideje: 2018. november 14.
ISKCON Centers, Farm and Rural communities
A letöltés ideje: 2017. október 14.
Rādhānātha Swami: Prabhupāda Memories (06-011)
A letöltés ideje: 2017. február 24.
Śrīla Prabhupāda Festival – Cooking for Śrīla Prabhupāda 5-25-19.
A letöltés ideje: 2019. szeptember 7.
Śrīla Prabhupāda Festival – Cooking for Śrīla Prabhupāda 5-26-19.
A letöltés ideje: 2019. szeptember 7.