/

Lapszám: Meghatározó vaiṣṇava tanítók – 24 – XXIV/1 – 2020. december
Szerző: Magyar Márta (Mañjarī Devī Dāsī)
Cikk letöltése pdf-ben: A. C. Bhaktivedanta Swami Prab­hu­pā­da, a lelki oktatás kie­mel­ke­dő képviselője

---

E tanulmány célja rámutatni arra, hogy A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Kö­zös­sé­gé­nek (ISKCON) alapító ācār­yá­ja milyen nagy hangsúlyt fektetett a ga­u­ḍī­ya-vaiṣṇava szentírások szisztemati­kus tanulmányozására, és ennek kapcsán bemutatni, hogy az intézményes oktatás tervének nyoma hol lelhető fel először nála, hogyan jelenik meg az oktatás feladatként az ISKCON hét célja között, illetve milyen szentírásokhoz kapcsolódó vizsgarendszert vezetett be Śrīla Prabhupāda a követői számára, és milyen címeket rendelt e vizsgákhoz. Ez utóbbi téma vizsgálata során visszatekintek a Śrīla Prabhupāda lelki tanítómestere, Bhak­ti­siddhānta Sarasvatī Ṭhākura által bevezetett vizsgarendszer követelményeire és az általa megnevezett címekre, valamint megvizsgálom a két rendszer közötti különbség okait. Nem célom teljes körű történelmi és földrajzi áttekintést adni az ISKCON oktatási törekvéseiről és eredményeiről.

A paramparānak, vagyis a taníványi láncolatnak, illetve minden guru-tanítvány kapcsolatnak a lényege a transzcendentális tudás átadása, egy tradíció tanításainak, hangulatának és a mindennapi életben való gyakorlatának átörökítése. Az a tudás, amivel az egyén rendelkezik, meghatározza a céljait, az értékrendjét és az életmódját. Ha egy közösség tagjai megfelelő képzésben részesülnek, akkor be tudnak illeszkedni a közösségbe, és ők maguk is képesek továbbörökíteni azt a kultúrát, amelyet az adott társadalmi csoport követ. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda Caitanya Mahāprabhu hagyatékának nyugati terjesztésével új fejezetet nyitott a Brahma-Madhva-Gauḍīya-sampradāya történetében, és évszázadokra meghatározta tanítványi láncolatának irányát, célkitűzéseit és misszióját. Megalapította a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségét (ISKCON), s intézménye definiálásának legfőbb eszköze a szentírásfordítás és -kommentálás volt. Ha egy intézmény alapítója azonos az intézmény szent szövegeinek elsődleges interpretálójával, a szentírások és az intézmény teljesen összeszövődnek.^[1] Śrīla Prabhupāda írásait nem csak az ISKCON-tagoknak szánta. 1975 júliusában azt mondta, hogy könyvei az ISKCON vázát képezik, s a következő tízezer évre törvénykönyvek, az emberiség lelki oktatásának kézikönyvei lesznek.^[2]

A Śrī Rūpānuga-parā-vidyā-pīṭha terve

Śrīla Prabhupāda – elődeinek nyomdokait követve – arra vágyott, hogy minél többen rendszerezett, vaiṣṇava szentírásokon alapuló lelki oktatásban részesüljenek. A legkorábbi nyoma annak, hogy Prabhupāda intézményes keretek között szeretné elkezdeni a gauḍīya-vaiṣṇava tanítások rendszerbe foglalt oktatását, 1962-ben lelhető fel, három évvel az előtt, hogy elindult volna Nyugatra, és négy évvel korábban az ISKCON hivatalos bejegyzésénél. Ebben az évben a vṛndāvanai Rādhā-Dāmodara templomban lakott, Śrīla Rūpa Gosvāmī^[3] samādhijának közelében, és e templom két vagyonkezelőjének, Gauracandra Goswaminak és Nṛpendra Nātha Banerjinek kifejezte a vágyát, hogy megalapítsa a Śrī Rūpānuga-parā-vidyā-pīṭha nevű védikus főiskolát. A Śrī Rūpānuga-parā-vidyā-pīṭha elnevezésben a rūpānuga szó Śrīla Rūpa Gosvāmī követőire utal, s azt jelzi, hogy az oktatási intézmény a Śrīla Rūpa Gosvāmī által tanított bhakti tudományának közvetítésére hivatott. A vidyā-pīṭha szó azt jelenti, hogy a tudás székhelye, az előtte álló parā szó pedig azt mutatja, hogy ez az iskola kifejezetten transzcendentális témák oktatását fogja végezni. A Śrī Rūpānuga-parā-vidyā-pīṭhával tehát Śrīla Prabhupāda egy olyan oktatási intézményt akart alapítani, ahol Śrīla Rūpa Gosvāmī és követői tanításaival összhangban adják át a transzcendentális tudást, s ahol majd a nyugati bhakták elsajátíthatják a szanszkrit nyelvet és a vaiṣṇava szentírásokat.

Az első felvetés nyomát tehát 1962-ben látjuk, s négy évvel később – már Amerikából Śrīla Prabhupāda két levelében is utal korábbi tervére. 1966 októberében Gauracandra Goswami fiának, Panchunak így írt:

„[…] Emellett megkérdezhetnéd édesapádat, hogy továbbra is érdekli-e a Rupanuga Para Vidya Pitha felépítése az általa javasolt földterületen, amit bérelnénk tőle. Talán emlékszel erre a javaslatra. Amikor először jöttem a templomotokba, te magad mérted ki a földet. Ha édesapád egyetért, elkezdődhet az építkezés, és az amerikai tanítványaim készek kifizetni a Sri Rupanuga Para Vidya Pitha tervezett épületét. Ha az édesapád úgy dönt, hogy egy másik földterületet ad nekem a Sri Sri Radha Damodara Ji Templom területén az épület számára, az is elfogadható.”^[4]

1966 decemberében pedi Nṛpendra Nātha Banerjit emlékeztette szándékára:

„Most pedig szeretném felhívni a figyelmét egy dologra, ami a Rupanuga-para-vidyapitha, amit el akartam kezdeni Vrindavanában a Radha-Damodara Mandir közelében. Lehetne üres földterületet szerezni az épület megépítéséhez. Az amerikai tanítványaim tudnának erre pénzt áldozni, és azt gondololom, hogy ha tudnánk bérelni Öntől a földet, akkor azonnal el tudnánk kezdeni az építkezést. Talán emlékszik, hogy amikor először jöttem a templomukba, ez volt a javaslatom, és Ön és Gauracandra Goswami is beleegyeztek.”^[5]

Prabhupāda vágya a Rādhā-Dāmodara temp­­lom­mal együttműködve végül nem va­lósult meg, de 1969 januárjában Kīr­ta­nā­nan­dának is írt arról, hogy elegendő oktatási intézmény tanít technológiai és más világi tudást, de sehol sem képeznek brāhmaṇákat és vaiṣṇavákat, s ezért szeretné megalapítani a Rūpānuga-parā-vidyā-pīṭhát ezzel a céllal.^[6]

AZ ISKCON mint oktatási intézmény

Amellett, hogy Prabhupāda több levelében is említi szándékát kifejezetten oktatási intézmények létesítésére,^[7] azt is hangsúlyozta, hogy az ISKCON összes templomának oktatási központként kell szolgálnia.^[8] Az ISKCON bejegyzésekor Śrīla Prabhupāda meghatározta az intézmény hét célját, melyek közül négy az oktatás fontosságát és módszerét emeli ki:

• Hogy módszeresen terjessze a lelki tudást a társadalomban, s az embereket a lelki életre nevelje azzal a szándékkal, hogy az élet értékeinek egyensúlyát visszaállítsák, s így a világra igazi egység és béke köszöntsön. (1.)
• Hogy a Kṛṣṇa-tudatot úgy terjesszék, ahogyan azt a Bhagavad-gītā és a Śrī­mad-­Bhāgavatam kinyilvánítja. (2.)
• Hogy tanítsa mindenkinek a saṅ­kīr­ta­na mozgalmat, hogy bátorítson a saṅ­kīr­tana mozgalomra, Isten szent nevének közös éneklésére, ahogy azt az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu kinyilvánította tanításaiban. (4.)
• Hogy a fent említett célokat szem előtt tartva rendszeresen kiadványokat, folyóiratokat, könyveket és különféle írásokat adjon ki, és terjesszen. (7.)

Ezek alapján egyértelmű, hogy az ISK­CON maga egy oktatási intézmény, amely szisztematikusan tanít és nevel.

Prabhupāda az ISKCON tagjai számára előírta a sādhana módját, azaz min­den­na­pos gyakorlatokat, melyek része reg­gel és este a szentírásokból tartott elő­a­­dások hallgatása és a szent szövegek egyéni vagy csoportos napi tanul­má­nyozása is. Bevezette, hogy az ISK­CON-templomokban minden reggel Śrī­mad-­Bhāgavatam, esténként pedig Bha­ga­vad-gītā vagy Az odaadás nektárja alapján előadások legyenek.^[9] Az előadások során ő maga – vagy távollétében tanult vaiṣṇavák – e művek egy-egy versét és az általa írt magyarázatát felolvasták, majd részletesen kifejtették, „minden szemszögből” megvitatták.^[10] Ezt a rendszert a ISKCON-templomok a mai napig követik. Śrīla Prabhupāda többször szóvá tette, hogy az ISKCON és a tagok sikerének kerékkötője, hogy a követői nem tanulmányozzák eleget a könyveit.^[11] Összes könyvét, leckéjét, levelét és beszélgetését feltérképezve a Vanipedia szerkesztői a gyakoriságot, a hangulatot és a módszert illetően 60 módját találták annak, ahogy Śrīla Prabhupāda a szentírások tanulmányo­zását kérte, s a következő oldalon lévő táblázat szemlélteti, hogy erre mely kifejezéseket használta.^[12]

Prabhupāda azt akarta, hogy követői ne csak passzív hallgatói legyenek a templomi leckéknek, és ne csak szórakozásképpen olvassák könyveit, hanem tegyenek komoly erőfeszítést a filozófia és a gyakorlat mély megértésére, éljék is e tanításokat, és tudják ezeket tanítani másoknak is. A védikus oktatás a tudáselsajátítás három, illetve négy szintjét említi:^[13]

• śravaṇa – a tanártól vagy a szentírásból valló hallás;
• manana – a hallottakon való elgondol­kodás általi intellektuális megértés;
• nidhidhyāsana – megvalósítás, a tanultak alkalmazása a mindennapi életben;

illetve

• adhīti – a téma alapos tanulmányozása;
• bodha – a téma mély megértése, megvilágosodás;
• ācaraṇa – a tudás céljának megértése és alkalmazása a mindennapi életben;
• pracāraṇa – a tudás továbbadása.

A guru-tanítvány kapcsolat céljának betel­je­süléséhez tehát nyilvánvalóan mindkét fél erőfeszítésére szükség van.

Lényeges, hogy míg Prabhupāda az összes, a gauḍīyák számára jelentős szöveget meg akarta jelentetni angol nyelven, többet ő maga fordított és kommentált, valamint sorrendet állított fel közöttük a tanulmányozás szempontjából. Ezt jól szemlélteti az általa bevezetett vizsgák és elérhető fokozatok rendszere. Az a hagyomány, hogy a szentírások tanulmányozóit vizsgáztatni kell, visszanyúlik a lelki tanítómesteréig, Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākuráig, s érdemes az általa felállított követelményeket megvizsgálni az ISKCON śāstra-vizsgái történetének és jelentőségének áttekintése előtt. Az alábbiakban bemutatom, hogy Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura mely cím elnyeréséhez mely szentírások alapos ismeretét várta el, de e tanulmány csupán felsorolja a szövegek címeit, s nem tér ki azok szerzőjére, keletkezésének idejére vagy tartalmára. Śrīla Prabhupāda rendszeresen idéz e szövegekből, így az ő könyveinek tanulmányozói számára a címek java része jól ismert lesz. Fő célom a tudásanyag mennyiségének szemléltetése, amit Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura meghatározott, s a vizsgafokozatokhoz rendelt.

Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura vizsgarendszere

Śrīla Prabhupāda vágyát a szentírások szisztematikus oktatására lelki tanítómesterétől és param-param-gurujától örökölte. Bhaktivinoda Ṭhākura, Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura édesapja és egyik legfőbb guruja egy levélben így írt fiának:

„Különlegesen vágytam arra, hogy olyan könyvek jelentőségét prédikáljam, mint a Śrīmad-Bhāgavatam, a Ṣaṭ-sandarbha, a Vedānta-darśana. El kell vállalnod ennek a felelősségét. Śrī Māyāpur fel fog virágozni, ha létesítesz ott egy oktatási intézményt.”^[14]

Bhakti Vikāsa Swami^[15] a Bhaktisiddhānta Va­i­bha­va című művében egy, a Harmonist fo­lyó­iratban megjelent, „A tanulás újjáélesztése Ó-Navadvīpában – Parāvidyā-pīṭha Śrī Māyāpurban” című cikket idéz, amely utal rá, hogy Bhaktivinoda Ṭhākura fenti kérését Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura hogyan valósította meg:

„Az elmélyült tanulmányokra alkalmas fiatal férfiakat, akik a Gauḍīya Maṭhához csatlakoztak, prédikáló tevékenységeik megkezdése előtt tanulás céljával a Parā-vidyā-pīṭhába küldték. A kurzusok a vaiṣṇava tudományterületek fogalomról fogalomra haladó, de széleskörű elemzését biztosították a gauḍīya siddhānta hangsúlyozásával. A vizsgákat a Parā-vidyā-pīṭha írta ki, s a tudományos fokozatokat a Navadvīpa-dhāma-pracāriṇī-sabhā állította ki Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura útmutatásai szerint.”^[16]

Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura 1919 márciusában, egy évvel a sannyāsa rendbe lépése és első központja, a kalkuttai Bhaktivinoda Asana megalapítása után vezette be a Bhakti-śāstrī vizsgát és diplomát mint oktatási kezdeményezést, majd később kibővítette azt.^[17] Azt szerette volna, hogy értelmiségi tanítványai alaposan ismerjék a szent szövegeket, ahogy ő maga is egy kiemelkedő tudós volt. De a kevésbé intellektuális beállítottságú követőitől is elvárta egészen a lelki életük kezdetétől, hogy ismerjék az Úr Caitanya filozófiájának Bhaktivinoda Ṭhākura által megnevezett tíz alapvető elemét, a daśa-mūlát.^[18] E tíz elem közül az első a pramāṇa-tattva, vagyis hogy a tudás hiteles forrása (pramāṇa) a szentírás. A következő kilenc elem a prameya-tattva, vagyis a szentírások által kifejtett legfőbb tételek.^[19] Maga a kilenc prameya Baladeva Vidyābhūṣaṇától származik, aki a Prameya-ratnāvalī című művében fogalmazta meg azokat Śrī Madhvācārya tanításai alapján. Bhaktivinoda Ṭhākura a különféle szentírások kijelentéseit használva részletesen kifejtette a tíz elemet, és azok számos könyvének szolgálnak alapjául.^[20]

Ahogy apja, Bhaktivinoda Ṭhākura, úgy Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura is úgy látta, hogy az istenközpontú oktatást felváltó szekuláris képzés előtérbe kerülésével az emberek egyre inkább megfeledkeznek az élet valódi értelméről, s ennek visszafordítása érdekében több oktatási projektbe is belekezdett. Bhaktivinoda Ṭhākura kérésének eleget téve 1927-ben megalapította Māyāpurában a Parā-vidyā-pīṭha (a transzcendetális tudás székhelye) nevű oktatási intézményt.^[21]

Bhakti Vikāsa Swami a Bhaktisiddhānta Vaibhava 1. kötetében a bengáli Gauḍīya folyóirat alapján áttekinti, hogy a tanulmányok milyen szintjeit és területeit határozta meg Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura.^[22] Bhakti Vikāsa Swami kutatásai szerint Bhaktisiddhānta Sarasvatī nyolc, az általam fellelt Sajjana-toṣanī 1927. évi 8. száma szerint pedig tíz tudományterületet nevezett meg.^[23]

1. Śruti (a négy veda)
2. Vedānta (a Vedānta-sūtra és a Bhagavad-gītā)
3. Bhāgavatam
4. Ekayāna-pañcarātra
5. Sāhitya (irodalom, költészet, nyelvtan, főleg a vaiṣṇava ācāryák írásai)
6. Aitihya (védikus történelem)
7. Sampradāya-vaibhava (a sampradāya dicsősége)
8. Bhakti-śāstra (olyan śāstrák, amelyek kifejezetten a bhakti témájával foglalkoznak)
9. Tattva (a filozófiai igazságok)
10. Rasa (az Istennel való kapcsolatok).

A bhakti-śāstrákat feldolgozó kurzusok hall­ga­tói az e tudományterülethez tartozó szövegekből tett vizsga után kapták meg a bhakti-śāstrī címet.Lehetőség volt egyéni tanulmányokat folytatóknak is vizsgázniuk. Az egész napot igénylő vizsgára mindig Caitanya Mahāprabhu megjelenési napján került sor, amivel Bhaktisiddhānta Saravatī Ṭhākura azt akarta hangsúlyozni, hogy a vizsgázás egyenértékű az Úr Caitanya imádatával.^[24]

A bhakti-śāstrák elsajátítása után elnyert bhakti-śāstrī kinevezéssel lehetett elkezdeni a sampradāya-vaibhava kur­zust, ami a különféle vaiṣṇava- és nem vaiṣṇava-sampradāyák történelmével és tanításaival foglalkozott. Az ezen tananyagból vizsgázók a sampradāya-vaibhavācārya címet kapták. A Bhakti Vikāsa Swami által említett harmadik kurzus a pañcarātra, amely során a hallgatók a gauḍīya-vaiṣṇava mūrti-imádatot és rituálékat sajátították el, s a sikeresen vizsgázók a pañcarātrācārya címet kapták, és ennek birtokában végezhettek családosok számára házasságkötést, illetve śrāddha és más szertartásokat. A negyedik és legmagasabb fokozatot, a śrī-sārvabhaumát mind a tíz fenti területhez tartozó összes szövegben való alapos jártasságról tett tanúbizonysággal lehetett elnyerni.

A Bhaktisiddhānta Vaibhava 3. kötetének hatodikfüggelékében megtalálható a bhakti-śāstrī és a sampradāya-vai­bha­vā­cārya címekhez tartozó kötelező olvasmányok listája:^[25]

Bhakti-śāstrī:

Śrī Caitanya-caritāmṛta, Śrī Caitanya-bhāgavata, Bhakti-ratnākara, Jaiva-dhar­ma, Caitanya-śikṣāmṛta, Sat-kriyā-sāra-dī­pi­kā, Gauḍīya-kaṇṭhahāra.

Sampradāya-vaibhavācārya:

Elsődleges szövegek: Śrī Caitanya-ca­ri­tāmṛta az Amṛta-pravāha-bhāṣya és Anubhāṣya magyarázatokkal, Śrī Cai­tan­ya-bhāgavata a Gauḍīya-bhāṣya ma­gya­rá­zattal, Śrī Bhakti-ratnākara, Śrī Ha­ri-bhak­ti-vilāsa, valamint a Śrī Sajjana-to­ṣa­ṇī, a Gauḍīya és a Nadia Prakash fo­lyó­iratok olyan cikkei, amelyek a négy va­iṣ­ṇava-sampradāyáról szólnak.

Másodlagos szövegek: Prapannāmṛta, Madhva-vijaya (Madhvācārya életrajza), Bhaktamāla, Vaiṣṇava-mañjuṣā-sa­mā­hṛti, Gauḍīya-kaṇṭhahāra, Brāhmaṇo o Vaiṣṇavera Tāratamya-viṣayaka Siddh­ān­ta, Ācarya o Ācarya, Gauḍa-maṇḍala-pa­rik­ramā-darpaṇa, Citre Navadvīpa, Va­isn­avism, Saivism and Minor Religious Sys­tems.

A pañcarātrācārya címhez tartozó szövegeket Bhakti Vikāsa Swami nem említi. A Sajjana-toṣaṇī 1927. júliusi száma alapján Bhaktisiddhānta Sarasvatī a különböző címekhez az alábbi szövegekből rendelt vizsgát:^[26]

Bhakti-śāstrī

Elsődleges: Bhakti-rasāmṛta-sindhu, Śrī Caitanya-caritāmṛta, Stava-mālā, Sta­vā­mṛ­ta-laharī, Brahma-saṁhitā (ötödik fe­je­zet), Kṛṣṇa-karṇāmṛta, Padyāvalī, Bha­ja­nām­ṛta, Jaiva-dharma

Másodlagos: Mukunda-mālā-stotra, Śro­tra-ratna, Hari-bhakti-kalpa-la­ti­kā, Nimbārka-daśa-ślokī, Prārthanā, Kalyāṇa-kalpataru, Śoḍaśa-granthā, Śrī Ujjvala-nīlamaṇi-ki­ra­ṇa, Śrī Bhaktirasāmṛta-sindhu-bindu, Śrī Bhāgavatāmṛta-kaṇā, Mādhurya-kā­dam­bi­nī, Rāga-vartma-candrikā.

Sampradāya-vaibhavācārya:

Elsődleges: Caitanya-caritāmṛta (Am­ṛta-pravāha-bhāṣya magyarázattal), Cai­ta­nya-bhāgavata, Bhakti-ratnākara, a Saj­ja­na-toṣaṇī ésa Gauḍīya folyóirat cikkei a négy sampradāyáról, Hari-bhakti-vilāsa.

Másodlagos: Prapannāmṛta, Bhaktamālā, An­yā­nya-bhakta-caritram, Mañjuṣā-sam­ā­hṛ­ti, Gauḍīya-kaṇṭhahāra, Brāhmaṇa-vaiṣ­ṇa­va-tāratamya-siddhānta, Ācā­rā­cā­ryakam.

Pañcarātrācārya:

Elsődleges: Nārada-pañcarātra, Hari-bhak­ti-vi­lāsa, Sat-kriyā-sāra-dīpikā, Ha­ri­ta-saṁhitā, Chāndogya-upaniṣad.

Másodlagos: Nṛsiṁha-paricaryā, a 20 dhar­ma-śāstra, Sātvata-purāṇa-ṣaṭ-karma, Sātvaka-tantra-samūha, Rāmārcana-cand­ri­kā, Jyotiṣa-śāstra-pañcāṅga-kālau, Sad­ā­cā­ra-smṛti, Kṛṣṇāmṛta-mahārṇava, Smṛty-artha-sāgara, Smṛti-muktāvalī, Ā­ga­ma-prāmāṇyam.

Śrī-sārvabhauma

Ennek a címnek az elnyerése követelte meg a legalaposabb és legszélesebb körű sásztrikus ismereteket. A szövegeket Bhak­ti­siddhānta Sarasvatī a már fent említett tíz csoportra osztotta, és azokon belül meghatározott elsődleges és másodlagos fontosságúakat. Egyes szövegek több tudományterületnél is szerepelnek.

Śruti

Daśopaniṣad, Śvetāśvatara-upaniṣad, Kṛṣ­ṇa-­upaniṣad, Caitanya-upaniṣad, Ka­li-­san­ta­raṇa-upaniṣad, Gopāla-tāpanī-­upa­ni­ṣad.

Vedānta

Elsődleges: Govinda-bhāṣya, Pūr­ṇa­praj­ña-­darśana, Śrī-bhāṣya, Parijāta-bhāṣ­ya, Anubhāṣya, Vedānta-tattva-sāra, Ve­dān­ta-syamantaka, Siddhānta-ratnam, Bha­ga­vad-­gītā Madhva, Rāmānuja és Baladeva ma­gyarázataival.

Másodlagos: Āmnāya-sūtra, Vedānta-sāra, Sarva-darśana-saṁgraha, Śā­rī­ra­ka-­bhāṣya, Daśopaniṣad-bhāṣya, Pañ­ca­daś­yā­pa­rokṣānubhūti, Vedārtha-saṁgraha, Tatt­va-­viveka, Tattva-sūtra, Yukti-mallikā.

Bhāgavatam

Elsődleges: Śrīmad-Bhāgavatam Viś­va­nāt­ha Cakravartī Ṭhākura, Madhvācārya és Bhak­ti­siddhānta Sarasvatī Ṭhākura ma­gya­rázataival, Bhagavat-sandarbha, Bṛ­had-­bhāgavatāmṛta, Laghu-bhā­ga­va­tām­ṛta, Sarva-samvādinī

Másodlagos: Bhāgavata-tātparyam, Mant­ra-­bhāgavatam, Daśopaniṣad, Brah­ma-­sūt­ra, Siddhānta-darpaṇa

Ekayāna-pañcarātra

Elsődleges: Nārada-pañcarātra, Hari-bhak­ti-vilāsa, Sat-kriyā-sāra-dīpikā, Ha­ri­ta-­saṁhitā, Chāndogya-upaniṣad

Másodlagos: Nṛsiṁha-paricaryā, 20 dhar­ma-śāstra, Sātvata-purāṇa-ṣaṭ-kam, Sāt­va­ka-tantra-samūha, Rāmārcana-cand­ri­kā, Jyo­tiṣa-śāstra-pañcāṅga-kālau, Sadācāra-smṛti, Kṛṣṇāmṛta-mahārṇava, Smṛty-­art­ha-sāgara, Smṛti-muktāvalī, Ā­ga­ma-prā­mā­ṇyam

Sāhitya

Elsődleges: Govinda-līlāmṛta, Caitanya-ca­ri­tāmṛta, Kṛṣṇa-bhāgavatāmṛta, Kṛṣṇa-bha­va­nām­ṛta, Caitanya-candrāmṛta, Go­pā­la-campū, Ānanda-vṛndāvana-campū, A­laṅ­kā­ra-kaustubha, Nāṭaka-candrikā, Cand­ra­loka, Caitanya-candrodaya, La­li­ta-­mādh­ava, Vidagdha-mādhava, Hari-nām­ām­ṛ­ta-vyākaraṇa, Chando-mañjarī, Ja­ya­deva Gosvāmī dalai, Jagannātha-val­labh­a-­nāṭaka, Pāda-kalpataru, Bhakti-rat­nā­ka­ra, Mṛdaṅga-naipunyam.

Másodlagos: Stava-māla, Nṛsiṁha-cam­pū, Śrīmad-Bhāgavatam 10. Ének, Sā­hit­ya-darpaṇa, Stavāvalī, Madhva-vijaya.

Aitihya

Elsődleges: Mahābhārata, Rāmāyaṇa, Ha­ri­vaṁśa, a 18 purāṇa

Másodlagos: Pṛthivī-dharma-sam­u­he­ti­hāsa, Bhū-golakam, Kha-gola, Kāla-tatt­vam, Lalita-vistara, Śaṅkara-vijaya.

Sampradāya-vaibhava

Elsődleges: Caitanya-caritāmṛta, Cai­tan­ya-bhāgavata, Bhakti-ratnākara, Sajjana-to­ṣaṇī és Gauḍīya folyóirat (cikkek a négy sampradāya történetéből), Hari-bhakti-vi­lāsa.

Másodlagos: Prapannāmṛta, Bhaktamālā, Anyānya-bhakta-caritram, Mañjuṣā-sam­ā­hṛ­ti, Gauḍīya-kaṇṭhahāra, Brāhmaṇa-va­iṣ­ṇa­va-­tāratamya-siddhānta, Ā­cā­rā­cār­ya­kam.

Bhakti-śāstra

Elsődleges: Bhakti-rasāmṛta-sindhu, Śrī Caitanya-caritāmṛta, Stava-mā­lā, Sta­vām­ṛ­ta-laharī, Brahma-saṁhitā, Kṛṣṇa-kar­nām­ṛta, Padyāvalī, Bhajanāmṛta, Jai­va-­dharma.

Másodlagos: Mukunda-mālā-stotra, Śro­tra-­ratna, Hari-bhakti-kalpa-la­ti­kā, Nimbārka-daśa-ślokī, Prārthanā, Kal­yā­ṇa-­kalpataru, Śoḍaśa-granthā, Śrī Ujjvala-nī­la­ma­ṇi-kiraṇa, Śrī Bhakti-rasāmṛta-sindh­u-bindu, Śrī Bhāgavatāmṛta-kaṇā, Mādh­ur­ya-kādambinī, Rāga-vartma-cand­rikā.

Tattva

Elsődleges: Śrīmad-Bhāgavatam, Bhā­ga­va­ta-sandarbha, Bhakti-rasāmṛta-sindh­u, Siddhānta-ratna, Prameya-rat­nā­valī, Śrī Caitanya-caritāmṛta, Jaiva-dharma

Másodlagos: Sarva-darśana-saṅgraha, Tatt­va-viveka, Artha-pañcakam, Mā­yā­vā­da-­śata-dūṣaṇī, Vedārtha-saṅgraha, Yuk­ti-­bhallikā, Kṛṣṇa-saṁhitā, Brahma-saṁ­hi­tā, Mahāprabhu-śikṣā, Bṛhad-bhā­ga­vat­āmṛta, Laghu-bhāgavatāmṛta.

Rasa

Elsődleges: Bhakti-rasāmṛta-sindhu, Sta­vā­va­lī, Stava-mālā, Prīti-sandarbha, Saṅ­kal­pa-­kalpadrūma, Govinda-līlāmṛta, Go­pī-­gītā, Bhramara-gītā, Mahajana-pa­dā­va­lī, Caitanya-caritāmṛta, Jayadeva köl­te­mé­nye­i, Candidāsa költeményei, Vid­yā­pati költeményei, Jagannātha-val­labh­a-nāṭaka, Kṛṣna-karṇāmṛta, Rādhā-ra­sa-­sudhā-nidhi.

Másodlagos: Stotra-ratna, Mukunda-mā­lā, Dvādaśa-stotra, Bhāvanāmṛta.

A Śrīla Prabhupāda által meghatározott vizsgarendszer

Nincs történelmi nyoma annak, hogy Prabhupāda a fent említett vizsgák bármelyikét letette volna, de a lelki tanítómesteréhez hasonlóan fontosnak tartotta különböző szintekhez kötni a szentírások alapos ismeretét.

Prabhupāda már 1968-ban elkezdett arról beszélni, hogy miután a követői mélyen és szisztematikusan tanulmányozták a könyveit, tegyenek különböző szintű vizsgákat a szentírásokból,^[27] a sikeres vizsgázókat pedig három címmel akarta jutalmazni: bhakti–śāstrī, bhakti–vaibhava és bhaktivedānta. Később ezt kiegészítette a bhakti-sārvabhauma címmel.^[28] E címeket a felvételi vizsgához és a BA, MA és PhD fokozatokhoz hasonlította a bhakti tudományok területén.^[29] A szanszkrit elnevezések a szövegekben való jártasság egyre emelkedetteb szintjét jelölik, és Prabhupāda a négy közül kettőt, a bhakti–śāstrī és a bhakti-sārvabhauma címet közvetlenül Bhaktisiddhānta Sa­rasvatī Ṭhākurától vette át. A bhakti szó a Śrīla Prabhupāda által elnevezett minden címben szerepel, s Caitanya iskolájára és fő tanítására, az odaadás jógájára utal. Prabhupāda ezzel hangsúlyozta a bhakti-śāstrák jelentőségét, melyek minden más védikus tanulmány alapját és egyben betetőzését is képezik. A śāstrī szó azt jelenti, hogy aki a śāstrában, a szentírásban jártas, tanult.^[30] Egy levelében Prabhupāda úgy értelmezi a bhakti-śāstrī címet, hogy azt jelöli, aki ismeri az odaadó szolgálat elveit.^[31]

A vaibhava szó erőt, hatalmat, nagyszerűséget, dicsőséget jelent,^[32] s a Bhak­ti­siddhānta Sarasvatī által bevezetett Sampradāya-vaibhavācārya címben is szerepel. Sannyāsīk neveiben is előfordul.^[33] A vedānta szó szerint azt jelenti, hogy a veda vége, vagyis teljes tudás a vedákról.^[34]

A bhaktivedānta címet Prabhupāda 1947-ben kapta az istentestvéreitől a szentírásokban való nagy jártasságára tekintettel,^[35] és annak hangsúlyozására, hogy a vedānta a bhaktit jelenti, vagyis a vedák végkövetkeztetése a Kṛṣṇa iránti odaadás. Egy 1969-es levelében kifejezte azt a vágyát, hogy ezt a címet a követőinek jövendő generációi is „örököljék”.^[36]

A sārvabhauma szó arra utal, aki az egész földön uralkodik, vagy aki az egész világon ismert.^[37] A Śrī Caitanya-ca­ri­tāmṛta olvasói számárajólismert Sār­va­bha­uma Bhaṭṭācārya személye, aki a kor tanult tudósainak volt a vezetője, és bár családos volt, még sannyāsīkat is tanított.^[38] A sārvabhauma címet kapta Jagannātha Dāsa Bābājī Mahārāja Bhaktivinoda Ṭhākurától, arra utalva, hogy Jagannātha Dāsa Bābājī volt a legkiválóbb, legfőbb a kor vaiṣṇavái között.^[39]

A bhakti-śāstrī címről már egy 1955-ös levelében is ír Prabhupāda, amikor a Bhakták Ligája prédikátor tagjait akarta erre jogosulttá tenni, és a cím elnyerésének feltétele a Bhagavad-gītā rendszeres tanulmányozása volt.^[40] Az ISKCON alapítása után a bhakti-śāstrī vizsgáról 1968 végén kezdett el beszélni, 1969-ben be is vezette, és ekkor is a Bhagavad-gītā alapos ismeretére volt hozzá szükség.^[41]1969 februárjában és márciusában egy-egy levelében a bhakti-śāstrī, bhakti-vaibhava és bhakti-vedānta címekhez vezető tanulmányokat hétéves programnak tervezte.^[42] 1969 februárjában egy levélben már a Bhagavad-gītā, a Könnyű utazás más bolygókra és Az odaadás nektárja tanulmányozását írta elő a bhakti-śāstrī címhez.^[43] Az első vizsgára 1969-ben Janmāṣṭamī napján került sor,^[44] melynek kérdéssorát Prabhupāda személyesen állította össze, s a válaszokban a Bhagavad-gītāból, a Brahma–saṁhitāból és a Śrī Iśopaniṣadból kért hivatkozásokat.^[45] A vizsgadolgozatokat személyesen ellenőrizte.^[46]

A második és harmadik fokozathoz tervezett szövegek többféleképpen is megjelennek a leveleiben. Az utolsó, Prabhupāda által meghatározott lista két levelében is így jelenik meg:^[47]

Bhakti-śāstrī: Bhagavad-gītā, Az odaadás nektárja, A tanítások nektárja, Īśo­pa­niṣad, Könnyű utazás más bolygókra és minden más kis könyv, valamint az Ar­ca­na-paddhati.^[48]

Bhakti-vaibhava:a fentiek és a Śrīmad-Bhā­ga­vatam első hat éneke.

Bhakti-vedānta:a fentiek és a a Śrīmad-Bhāgavatam második hat éneke (7–12).

Bhakti-sārvabhauma:a fentiek és az egész Śrī Caitanya-caritāmṛta.

1969-ben egy levélben azt írta Prab­hu­pāda, hogy a bhakti-vedānta címmel rendelkezők avathatnak majd tanítványokat.^[49] 1976-ban egy reggeli séta során azt mondta, hogy második avatást csak azok kaphassanak, akik letették a bhakti-śāstrī vizsgát,^[50] néhány nappal később egy levelében pedig azt írta, hogy a sannyāsa elfogadásának előfeltétele lesz a sikeres bhakti-vaibhava vizsga.^[51] 1976-ban három újabb kurzus bevezetését is kérte Prabhupāda, melyek további címekhez vezetnek, de ezek elnevezését a GBC-re bízta: 1. A négy vaiṣṇava sampradāya filozófiája; 2. Zene a Sāma-veda alapján; 3. Politikatudomány Pṛthu Mahārāja élete alapján.^[52] Ez is jelzi, hogy Prabhupāda milyen tanulmányokat hangsúlyozott. Jelenleg hivatalosan az ISKCON oktatási minisztériumának vizsgabizottsága ír ki és felügyel rendszeresen bhakti-śāstrī és bhakti-vaibhava vizsgákat.^[53]

Nagyon szembetűnő, hogy Śrīla Prab­hu­pāda a különböző címekhez, főleg a bhakti-sārvabhauma címhez sokkal kevesebb szentírás ismeretét várta el, mint lelki tanítómestere. Míg Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura tanítványai Indiában éltek, és általában jól ismerték a vaiṣṇava szentírások nyelvét, fogalmait és a védikus kultúrát, Prabhupāda nyugati követői számára mindez teljesen új volt. A vaiṣṇavák vizsgáztatásának rendszerét Śrīla Prabhupāda lelki tanítómesterétől vette át, de a saját követőire szabta. A vizsgákhoz rendelt könyvek kommentárjait úgy írta meg, hogy azokban a lelki tökéletességre törekvő sādhakák megtalálhassanak mindent, ami céljuk eléréséhez szükséges. Életének missziója volt, hogy eltérés nélkül és teljességében adja át a gauḍīya-vaiṣṇava megértés három szintjét: a sambandha-jñānát, ami az egyén és Isten, Kṛṣṇa helyzetét és kapcsolatát definiálja; az abhidheya–jñānát, ami a bhakti-yoga gyakorlatának tudománya; valamint a prayojana-jñānát, ami a bhakti-yoga gyakorlásának eredményét fejti ki. Habár Prabhupāda a négy szöveg, a Bhagavad-gītā, a Śrīmad-Bhāgavatam, a Śrī Caitanya-caritāmṛta és Az odaadás nektárja tanulmányozását elegendőnek tartotta a prema-bhakti eléréséhez, bátorította a követőit a gauḍīya-vaiṣṇava ācāryák minden könyvének tanulmányozására.

Śrīla Prabhupāda tehát nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a tanítványai alaposan elmélyüljenek a szentírásokban. A szentírások mélyreható elemzésével az olvasó nemcsak információhoz juthat, hanem a szent tanítás transzformálja is a tudatát, mivel az emelkedett szerzők, ācāryák gondolataihoz kapcsolódhat. A megemésztett tanítások továbbadása pedig még jobban elmélyíti a megértést, és vonzza az Úr kegyét. Prabhupāda víziója az volt, hogy akkreditált, Kṛṣṇa-tudatban elnyert fokozatokkal a követői világszerte iskolákban, egyetemeken és templomokban fognak tanítani.^[54]

---

Lábjegyzetek

---