/

Lapszám: Sokszínű vaiṣṇavizmus – 26 – XXVI/1 – 2022. december
Szerző: Raṅgiṇī Devī Dāsī (Képes Andea)
Cikk letöltése pdf-ben: A fehérje szerepe és beviteli forrásai a vaiṣṇava táplálkozásban

A vaiṣṇava kalendárium jeles alkalmainak ünneplése a bhakti-yoga gyakorlatában kiemelkedő szerepet kap.[1] Az egyes ünnepek lehetőséget teremtenek a hívőknek arra, hogy még több minőségi időt töltsenek a hallással és az énekléssel, amelyek a bhakti-yoga nava-angájának[2] az első kettő, megalapozó lépései. Az ünnep fogalmának megértéséhez és meghatározásához elsősorban az ezt kifejező szanszkrit szót érdemes megvizsgálni: az utsava jelent kezdetet, jubileumot, fesztivált[3] és örömteli rendezvényt[4] és felemelést, magaslatot is.[5] Gyakran kerül az utsava szó elé a mahā jelző is, ami nagyot jelent, s a két szó mahotsavaként olvad össze, ezzel jelezve, hogy bizonyos ünnepek grandiózusak, hangsúlyosabbak a többinél.

A vaiṣṇava ünnep megjelenik az egyén, a család, kisebb és nagyobb közösségek szintjén, illetve lehetőséget ad az ezek közötti kapcsolódásra, a kisebb egység (egyén) kiemelkedő rendezvényeinek a nagyobbakkal (család és közösség) való kollektív megélésére. A csoportos készülődés a másikra való odafigyelés és együttműködés nélkül lehetetlen, viszont kiváló lehetőség a vaiṣṇava etikett gyakorlására, a közös élmény pedig erősíti a kapcsolatokat.

Ebben a tanulmányban röviden áttekintem azt, hogy mi teszi szentté a vaiṣṇava hívő számára a teret és az időt, hogy mik a vaiṣṇava ünnep elemei, valamint a tudat különböző szintjein hogyan valósulhat meg az ünnep átélése. Ezután megvizsgálom az ünnep legfontosabb elemeit, a közösségszervező erejét és végül bemutatom a vaiṣṇava kalendáriumot. A célom az, hogy segítséget nyújtsak az érdeklődőknek és a vaiṣṇava közösség tagjainak a kultúra ezen elemének nem csupán a külsődleges, hanem a minél mélyebb szinteken történő, minél tudatosabb megélésében.

1. A szent idő és szent tér

A vaiṣṇava felfogás szerint az anyagi világban minden Kṛṣṇa energiája, vagyis minden kapcsolatban áll az Úrral. Egy teljesen Kṛṣṇa-tudatos bhakta mindent Kṛṣṇával kapcsolatban lát, tisztelettel bánik a teremtés minden aspektusával. Létezik azonban olyan tér, ami közvetlenebb kapcsolatra ad lehetőséget az Úrral, ahol Isten lelki energiái nyilvánulnak meg más-más mértékben, s melyek hatása kevésbé függ az ott tartózkodó tudatállapotától. A szent tér, azaz a dhāma különféle megnyilvánulási formáit veszi számba Śivarāma Swami Mitől válik szentté egy hely? című cikke.[6]

  • Szent helynek számít az a tér, ahol az Úr személyesen végzi kedvteléseit: személyesen jön el, önként vállalt feladatait teljesítve, lelki testben és lelki potenciával körülvéve él a Földön. Ennek az okát a Bhagavad-gītāban tárja fel közeli barátjának és hívének, Arjunának: „Óh, Bharata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én Magam.”[7]
  • A dhāma az a szent tér, ami az Úr otthona, amit elhoz, amikor társaival együtt alászáll az anyagi világba. Valójában a dhāma örök, de időnként megnyilvánul, máskor pedig megnyilvánulatlan állapotban létezik az anyag világban.
  • A fizikai helyszíntől függetlenül szentté válik az a hely, ahol az Urat a tiszta hívei szolgálják. Yudhiṣṭhira így szólt Vidurához, aki zarándokútjáról visszatért: „Uram! Az olyan bhakták, mint amilyen te vagy, maguk a megszemélyesült szent helyek. Mivel a szívedben hordod az Istenség Személyiségét, minden helyet zarándokhellyé változtatsz.”[8]
  • A szent helyen az Úr személyes társai a saját szívükön keresztül megjelenítik a lelki világot.
  • Kiemelt helyszínnek számít az is, ahol beavatják az Úr mūrti-formáját.

Rādhanātha Dāsának a Vissza Istenhez Magazin ugyanebben a számában megjelent Kapu a végtelenre: a szent hely című cikke megemlíti, hogy a szent helyek azért különlegesek, mert a megfelelő megközelítéssel lehetővé teszik a lelki energia megtapasztalását. A szent tér azért is egyedülálló, mert „a lelki térben a helyek egymást hordozzák, egymást rejtik, egyszerre nyilvánulnak meg.”[9] Ez a mélység azonban nem mindenki előtt tárul fel, ugyanis amegértése függ az ott lévő tudatának állapotától is.

A szent térben zajló kedvtelésekre való emlékezést segítik az ācāryák[10] művei, mint például Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākurától a Śrī Navadvīpa-dhāma Māhātmya, Rūpa Gosvāmītól a Mathurā-māhātmya, Prabodhānanda Sarasvatītól a Vṛndāvana-mahimāmṛta. Akik bővebben szeretnének olvasni ebben a témában, számukra kihagyhatatlan Śivarāma Swami Nava-vraja-mahimā sorozata, amelynek első kötetében A dhāma sarkigazságai című fejezet kiválóan megalapozza a megértést.

A szent tér tehát lehet bármely földrajzi egység, ahol az Úr, illetve a társai személyesen végezték a kedvteléseiket, ezen keresztül nyitva kaput a lelki világra, vagy egy tiszta bhakta szolgálatának helyszíne, lehet a mūrtik jelenlétével felszentelt templom vagy elmélyült meditációnak helyet adó bhajana kuṭīra,[11] egy bhakta otthonaés végül a hozzá legközelebb álló, legszűkebb tér is, a saját szíve.

A vaiṣṇavák esetében azt is kijelenthetjük, hogy mivel a hívő gondolatai, szavai és cselekedetei által állandóan kapcsolatban áll az Úrral, mindig szent időben van. A Bhāgavata-purāṇa kifejezi, hogy másképp múlik az idő azok számára, akik nem látják mindennek a kapcsolatát Istennel, mint azoké, akik életükkel, szavaikkal, tetteikkel dícsőítik az Urat: „Minden napkelte és napnyugta csak megrövidíti mindenki életét, kivéve azét, aki azzal tölti idejét, hogy a tökéletesen jó Istenség Személyiségéről beszél.”[12] Hogyan szakralizálja a mindennapjait egy gauḍīya-vaiṣṇava? Ébredés után rögtön leborul és az Úrra emlékeztetve magát s az Urat dicsőítve elmondja a következő verset:

jayati jana-nivāso
devakī-janma-vādo

yadu-vara-pariṣat svair
dorbhir asyann adharmam

sthira-cara-vṛjina-ghnaḥ
su-smita-śrī-mukhena

vraja-pura-vanitānām
vardhayan kāma-devam

„Az Úr Śrī Kṛṣṇa az, akit Jana-nivāsának, minden élőlény végső menedékének neveznek, s akit Devakī-nandanának vagy Yaśodā-nandanának, Devakī és Yaśodā fiának is hívnak. Ő a Yadu-dinasztia vezére, és erős karjával minden balszerencsét elűz, minden istentagadó embert elpusztít. Jelenlétével megsemmisít mindent, ami kedvezőtlen az élőlények számára, legyenek akár mozgók, akár mozdulatlanok. Boldog, mosolygó arca örökké egyre erősebb szerelmes vágyat ébreszt Vṛndāvana gopījaiban. Legyen mindig dicső és boldog!”[13]

Tisztálkodás után a tilaka[14] felfestésével szintén Istenre emlékezik a nevein és az ezekhez kapcsolódó tettein, tulajdonságain keresztül. Majd az első hajnali szertartáson, a maṅgala-āratīn a lelki tanítómesteren át közelíti meg az Urat az imáival, aztán a japa-meditáció[15] során Szent Neveinek éneklésével kéri, hogy foglalja le az odaadó szolgálatban. Az ismételt imák eszenciája az Úr szolgálata az emlékezés által, az odaadó tettek útjában lévő akadályok legyőzése, a hála kifejezése, a kegyért való könyörgés. A korai órák része a szentírások tanulmányozása is. A nap során végzett további cselekedetek közvetve vagy közvetlen szintén kapcsolatban vannak az Úrral: egy bhakta mindig felajánlja az ételét az Úrnak, imákat mond az étkezés előtt, Kṛṣṇa áldásait kéri a terveire, erőt és képességet kér a szolgálatához, cselekedeteit az Úr örömére végzi, a munkája eredményeit pedig felajánlja Neki.

Ugyanakkor egy vaiṣṇava számára is léteznek a hétköznapokból kiemelkedő időszakok, különleges jelentőséggel bíró napok vagy hosszabb időtartamok. Bár szakralizált világban él, minden napja szent, mégis alkalmanként ünnepel: az ünneplés időszakában tudata az ünnep tárgyára fókuszál és cselekedetei némileg megváltoznak. A gauḍīya-vaiṣṇaváknál az Úrhoz kapcsolódnak az emlékezet jelentős csomópontjai, amelyeknek fontos megelőző eleme a felkészülési idő.[16] A valódi ünnep katarzisához felfutó görbe vezet, ami az esemény beköszöntéig tart. A hívők saját magukat is felkészítik, hogy az ünnep érkeztére ahhoz méltó hangulatba kerüljenek. A megfelelő felkészülés nélkül az ünnep könnyen felszínes marad. Ez a hangolódás elsősorban a hallás és a meditáció által történik, egyénileg vagy közösségileg.

Előfordul, hogy az ünnep helyszínére való eljutás nagyobb távolság átszelését igényli. Régebbi időkben távoli szent helyekre gyalogosan, általában csoportosan mentek a hívek, s az utazás során együtt készültek a közelgő alkalomra a hozzá kapcsolódó történetek és dalok egyéni vagy közös, halk vagy hangos éneklésével, előadások hallgatásával, vagy az Úr kedvteléseinek olvasásával. A megfelelő felkészüléssel a hívő eléri, hogy az ünnepély kezdetére már díszbe öltözzön a szíve. Ma, amikor annyi mód van a távolságok viszonylag rövid idő alatt történő megtételére, ezt a felkészülési időt könnyen el lehet veszíteni, s gyakran az ember fizikai teste előbb megérkezik az ünnep helyszínére, mint az elméje és a gondolatai.

2. Az ünnepek legfontosabb elemei

Az ünnepnek a pompás díszítés is elengedhetetlen része. Egy fesztivál jó alkalom arra, hogy a közösség a megszokott tevékenységeket felváltva más viselkedési szabályokat kövessen.[17] Az egyébként egyszerűbb öltözet is átalakul ilyenkor: előkerülnek a különleges anyagú és mintázatú ruhadarabok és hölgyek esetében a látványosabb ékszerek. A Kṛṣṇa-tudatú hívők esetében a mātājīk[18] előszeretettel festik ki az arcukat gopī-pöttyökkel,[19] a kézujjaikat és a talpuk élét pedig pirosra színezik. Ezekkel a díszítésekkel nem az a céljuk, hogy felhívják magukra a figyelmet, hanem az Úr társaira és kedvteléseire emlékeznek és emlékeztetik egymást.

A vaiṣṇava közösségi ünnepek esetében az esemény, így a díszítés középpontjai is a mūrtik és az oltár, amelyen állnak. A bhakták a csodálatos dekorációk elkészítésének alkalmával nem csupán vonzóvá szeretnék tenni a látványt, hanem kifejezik az odaadásukat és ragaszkodásukat az Úr iránt. Sok esetben a díszítés felidézi a jeles alkalomhoz fűződő kedvtelését az Úrnak és társainak, így nem csak a szem számára gyönyörködtető, hanem magával ragadja és leköti a figyelmet is.

Az ünnepeknek vannak általánosan megjelenő, illetve az egyes alkalmak során előforduló részei. A Kṛṣṇa-tudatú hívők az ünnepek során általában együttesen éneklik az Úr szent nevét, felelevenítik az Úr cselekedeteit, különböző szertartásokat mutatnak be és együtt fogyasztják el a prasādamot. Ezek ugyan nap mint nap megtörténnek, de a fesztivál során sokkal több idő jut rájuk, ezért még hangsúlyosabbá válnak.

2.1. Śravaṇa, kīrtana, kṛṣṇa-kathā

A hívők az ünnepek kivételes alkalmai során még inkább el tudnak merülni a hallásban (śravaṇa) és az éneklésben (kīrtana), amelyek az odaadó szolgálat kilenc folyamata közül az öt kiemeltbe tartoznak.[20] A kṛṣṇa-kīrtana, illetve a kṛṣṇa-kathā (a Kṛṣṇáról szóló történetek) hallgatása és ismétlése kapcsolatot teremt a lélek és Isten különleges, helyhez kötött formája, a Felsőlélek között,[21] aki a szívben helyezkedik el. Ha a bhakta igazán el szeretne mélyülni a lelki törekvéseiben, akkor hiteles forrásból,vagyisa sādhuktól (szentektől), a gurutól (lelki tanítómestertől) és a śāstrából  kell hallania.[22] A kedvtelések hallgatása a lelki gyakorló fejlődni vágyásának az egyik jele, amelyhez akkor lesz ragaszkodása, ha rendszeresen olvassa a szentírásokat és annyira lesz meg az eredménye is, amennyire el tud és akar merülni benne. Kṛṣṇa kedvtelésének hallása mindig kedvező, de a figyelmes hallás vezet igazán eredményre.[23] Ezek alapján érthető, hogy az ünnepi alkalmak során ezek a tevékenységek kapják a legnagyobb hangsúlyt, hiszen nincs olyan megemlékezés, amelynek ne a śravaṇa és kīrtana közös, illetve egyéni gyakorlása lenne az egyik fő célja.

2.2. Felajánlások

Az upacāra gyűjtőnév azokra a tárgyakra, eszközökre és szolgálatokra utal, amelyeket felajánlanak az Úrnak. A templomi mūrti esetében napi hatvannégy upacāra, azaz ajánlat van, amely a fesztiválok alkalmával csak több és gazdagabb lehet.[24] A felajánlások nagy része az oltáron történik, így a brāhmaṇák[25] végzik. Azok a hívek azonban, akik látják a felajánlást végző brāhmaṇa tevékenységét pédául az ārati során, meditálhatnak azon, hogy az ő odaadásuk is benne van a felajánlásban.

Vannak azonban olyan elemek is, amelyeket az upacārák közül minden bhakta felajánlhat a hétköznapok és az ünnepek alkalmával egyaránt: énekelni és hangszeren játszani az Úrnak, táncolni előtte, körüljárni Őt, hódolatot, tiszteletet ajánlani az Úrnak, caranāmṛtát elfogadni, a Neki ajánlott tárgyakat megtisztelni, ülni a lótuszlábánál és annak masszírozásán meditálni, ajándékokkal kedveskedni Neki.

A napi hatvannégy upacāra közül az étel felajánlása (naivedya)[26] és a felajánlott étel megtisztelése[27] közül a másodikon az egész közösség részt tud venni. Azokat a preparációkat, melyeknek az elkészítéséhez tűz kell, csak a második avatással rendelkező hívek készíthetik el, de mindenki részt vehet az előkészületekben, aki betartja a tisztasági elveket.[28] A bhakták egy csoportja az étkezéskor külön szolgálatként először a többieket szolgálja ki és csak azután ül le a prasādamhoz. 

2.3. Egyéb elemek

A mūrti templomi imádatának fontos eleme a fürdetés a pūjā alkalmával. Ez a mindennapokban nem nyilvános, a nagyobb ünnepek alkalmával azonban meg tudják tekinteni a hívek, ahogyan a mūrtit vízzel, gyümölcsök leveivel és különféle más folyadékokkal (például a pañca-gavyával, ami tej, joghurt, ghí, tehénvizelet és tehéntrágya keveréke) megfürdetik. Ez az abhiṣeka szertartás.[29] Ebből az alkalomból több kedvező dolgot ajánlanak fel a mūrtinak, amelynek a célja megvédeni Őt a kellemetlenségektől[30] és hirdetni a dicsőségét. A Hari-bhakti-vilāsa előírása szerint a mūrti fürdetése közben szólnak a kagylókürtök, csengők, egyéb hangszerek és mantrák.[31] Erre a Kali-korra a yuga-dharma[32] a sankīrtana–yajña, így lágy dallamú bhajana kíséri a szertartást. Az abhiṣekát részletekbe menően megismerhetjük Śrīla Rūpa Gosvāmī Śrī Śrī Kṛṣṇa-janma-tithi vidhiḥ című munkájából is, ami listázza a kellékeket. Ezek közül tetszés szerint lehet választani, de a sorrendjükön nem lehet változtatni.[33]

3. Az ünnep, mint közösségszervező erő

Az ünnep a vaiṣṇaváknál is megjelenik az egyén, a család és a nagyobb közösség szintjén. Az egyéni élet különleges alkalmai között szép számmal akadnak olyanok, amelyek a közösségben nyernek igazi értelmet. Ilyen például a legtöbb átmeneti rítus, a vaiṣṇaváknál a saṁskārák, azaz tisztító folyamatok, amelyek során az egyén egyik állapotból a másikba való átmenetét ünnepli meg a közösség.[34] A saṁskāra tehát nem csupán formalitás, hanem jeles társadalmi esemény, ahol a közösség együtt örül az egyénnek és az egyénnel, aki az örömét megosztva a közösség áldását kéri. A saṁskārák pontos részleteit, metódusát Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī Sat-kriyā-sāra-dīpikája és Saṁskāra-dīpikāja íja le.[35]

A vaiṣṇava hagyomány fontos része, hogy a születendő gyermek jó tulajdonságait és a társadalomba való beilleszkedését biztosítandó a szülők már a nemzésre nagyon tudatosan felkészülnek. Először a garbhādhāna-saṁskārát, a magot adó tisztító folyamatot végzik el.[36] A várandósság alatt kerül sor a sīmāntonnayanára (a magzat védelmét szolgáló rítus) és a śoṣyanti-homára (a biztonságos szülés érdekében végzett rítus).[37] Emellett az anyaméhben fejlődő magzat érdekében a gyermeket váró asszony olvassa és hallgatja az Úrról szóló szentírásokat, a Bhagavad-gītāt, a Śrīmad-Bhāgavatamot, a Caitanya-caritāmṛtát, a Rāmāyaṇát és a Mahābhāratát, illetve más vaiṣṇava szövegeket. Így később a gyermeke természetesen ragaszkodik majd ahhoz, hogy az Úrról halljon. Az eddig felsorolt saṁskārák a házaspár és a születendő gyermek számára jelentősek, nincs nagyobb közösségi vonzatuk. A gyermek születésekor az első rítus a jāta-karma, amellyel köszöntik a csecsemőt a világban és elkészítik a horoszkópját. Ezt a szertartást medha-jananának is nevezik, mely a gyermek intelligenciájának növelését eredményezi,[38] és szintén nem egy publikus rítus.

A további szertartások már a család és a barátok körében zajlanak, s mindegyik fontos része a kīrtana és a prasādam osztás. A születést követő szertartások a niṣkrāmana (amikor a gyermek először hagyja el az otthonát),[39] a nāma-karaṇa (a névadás), a pauṣṭika-karma (a gyermek egészsége érdekében elvégzett rítus).[40] Tíz hónapos korban kerül sor az anna-prasanna szertartásra, amikor a gyermek először eszik gabonát.[41] Aztán jön a putra-mūrdhābhighrāṇa rítus (a gyermek fejének szaglása, melynek során az apa megáldja utódját,[42] majd a cuḍā-karaṇa, az első hajvágás szertartása, amikor a kisgyermek haját leborotválják.[43]

Az upanayanam (szent zsinór szertartás) általában nyolc és tizenhat éves kor között történik brāhmaṇa családokban fiú gyermekeinek számára.[44] Az upanayana szó azt jelenti, hogy „közelebb vinni a tanítványt a lelki tanítómesterhez, hogy elfogadja a tapa útját,”[45] vagyis a gyermek tanulmányaihoz kapcsolódik, és a szentelt zsinór átadását jelenti. Ebben a rítusban a gyermek már sokkal nagyobb mértékben vesz rész, nem csak egy „passzív elszenvedője” a szertartásnak. Megelőzően ki megy koldulni, hogy dakṣiṇát[46] tudjon ajánlani a gurujának, leborotválja a haját, felkészül a tanulmányaira.[47] Nem tartozik a Sat-kriyā-sāra-dīpikāban lévő listához, de a Saṁsāra-dīpikāban említésre kerülő tíz vaiṣṇava-saṁskāra is, melynek része a pañca-saṁskāra, az öt elemből álló avatási szertartás. Śrīla Prabhupāda ezt az öt rítust két felé vette és megkülönböztette az első avatást vagy harināma-dīkṣāt és a második avatást, a mantra-dīkṣāt, melyek során a tanítvány hivatalosan kapcsolódik a paramparāhoz.[48] A tanulmányok befejeztének rítusa a samāvartana.[49] Ha az ifjú nem marad brahmacārī, a következő jelentősebb saṁskāra a vivāha-yajña, a házassági ceremónia. Mivel ennek során két személy egy új egységet hoz létre, ezzel elérkeztünk a társadalom következő szintjéhez, amely a család és a nagyobb közösség.  

A szoros családi kötelékeket példázza az, hogy a jeles események alkalmával a családtagok meghívják egymást és a lehetőségeikhez mérten meg is ajándékozzák vendégeiket. A látogatók szintén ajándékkal kedveskednek, a házigazdák pedig prasādamot készítenek, sőt, csomagolnak is, hogy a vendégek hazatérve ki tudják majd osztani az otthoniaknak: így mindenki ünnepelhet. Az asszonyok igyekeznek a főzést az ünnepekhez igazítani, hiszen vannak olyan ételek, melyeket csak bizonyos fesztiválra készítenek el. A vaiṣṇava kultúrában a nők örömüket lelik a családtagok és a vendégek szolgálatában. A társadalmi és vallási eseményeket különösen kedvelik, mert ilyenkor felölthetik díszeiket, színes ruháikat és találkozhatnak a ritkán látott rokonokkal, ismerősökkel és barátokkal is.[50] Dīpāvalīn (a fény ünnepe) kifejezetten áldásos az új ruha viselése és ajándékozása is a családtagoknak, de természetesen emellett a templomi, illetve az utsava mūrtīt[51] is illik meglepni nemes anyagból (főleg selyem) készült ruhanemű mellett virágokkal, ékszerekkel.[52]

Az ünnep egyik funkciója az is, hogy eloszlat minden rossz gondolatot[53] és erősíti az egymás iránti jóakaratot. A gauḍīya–vaiṣṇavák együttműködési rendszerében az összetartó erő Kṛṣṇa, az Ő odaadó szolgálata az élet célja. A szertartások és ünnepek alkalmával is Őt szeretnék elégedetté tenni a bhakták a guru (lelki vezető, tanítómester) irányításával, közös szolgálattal.[54] A Kṛṣṇa-tudatú hívők közösségi ünnepei olyan alkalmak, amelyek során mindenki lelki áldásban részesül. A hívők arra törekednek, hogy a lehető legtöbbet egymás társaságában legyenek, mert így biztosítják maguk számára a folyamatos lelki közeget és fokozzák az összetartozás érzését. „A sat-saṅga révén, azaz a bhakták társaságában az ember szíve tökéletesen megtisztulhat.”[55] Az erős és bensőséges kapcsolatok fenntartása érdekében a bhakták közötti szeretet hat jelét Śrīla Rūpa Gosvāmī[56] foglalta össze a Śrī Upadeśāmṛtájában:

dadāti pratigṛhṇāti
guhyam ākhyāti pṛcchati
bhuṅkte bhojayate caiva
ṣaḍ-vidhaṁ prīti-lakṣaṇam

„Adományozás, adományok elfogadása, az elme bizalmas feltárása, bizalmas érdeklődés, prasādam elfogadása és felajánlása – ez a bhakták közötti szeretet hat jele.”[57] Śrīla Prabhupāda a vershez fűzött magyarázatában leírja, hogy ez a hatféle viszonzás a „mindennapi társadalmi viselkedésben is feltétlenül szükséges.”[58]

Az előző (második és harmadik) versek azt foglalják össze, mi az a hat tényező, amely akadályozza, illetve támogatja az odaadó szolgálatot. Mindkettőben az ötödikként szerepel az, hogy kerülni kell az abhakták (nem Kṛṣṇa-tudatúak) társaságát,[59] mivel az egyén számára azok lesznek a mértékadók, akik körülveszik és azok határozzák meg a célját is. Az ünnepek tehát szent együttlétet is jelentenek.

4. Az ünnep megélése

A Kṛṣṇa-tudat elnevezés magába foglalja azt, hogy a gyakorlójának az az elérendő célja, hogy a tudatát az Úrra, a Kṛṣṇára való emlékezés itassa át, hogy azután minden gondolata, szava és cselekedete Vele összhangban, az Ő örömére történjen. Mivel az emberek nem rendelkeznek lelki tudással, más tudati szinteken állnak és leginkább testi létfelfogásban élnek.[60] Ezért ahhoz, hogy valaki fejlődjön a lelki életben, elengedhetetlen a lelki műveltség, amelyhez valódi, a lélekkel kapcsolatos oktatásban kell részesülnie, ahogyan Arjuna is tanult Kṛṣṇától a Bhagavad-gītā elbeszélése során. A lelki tudás elmélyítésére pedig kiválóan alkalmasak a jeles események.

Mi a tudat és milyen szintjei vannak? Tiszta állapotában a tudat a lélek szimptómája, de az anyagi kötőerők hatására ez befedődik, és ekkor beszélhetünk anyagi tudatról, amelynek az elemei az elme (manas), az intelligencia (buddhi) és a hamis ego (ahankāra), amelyeket együttesen mentális, vagy finom fizikai testnek is hívnak.[61] Az elmét belső érzékszervként is értelmezhetjük, amely érzékeli az örömöt és a bánatot és a gondolkodás, az érzés és az akarat funkcióit végzi, valamint összehangolja az érzékszervek működését.[62] Az intelligencia irányítja az elmét, feladata pedig a kételkedés, a memória és az alvás, illetve különbséget tenni helyes és helytelen között.[63] Ez utóbbi akkor lehetséges, ha ügyelünk a tisztaságára, azaz folyamatosan törekszünk a lelki tudás megszerzésére és gyakorlására. Így megerősödve az intelligencia kordában tudja tartani az elmét, az pedig az érzékszerveket. A hamis ego azt az önazonosítást jelenti, amelynek alapja a lélek, de előfordul, hogy tévesen az intelligenciával, az elmével, az abban kavargó gondolatokkal és érzésekkel, vagy a durva fizikai testtel való azonosulássá válik.[64]

Az anyagi világban a tudat elemei valamelyik guṇával, azaz kötőerővel kerülnek kapcsolatba, így a tudat az eredeti, tiszta állapotához képest beszennyeződik. Három kötőerőt különböztetünk meg: jóság (sattva-guṇa), szenvedély (rajo-guṇa) és tudatlanság (tama-guṇa). Az elsőt leginkább a tisztaság, az egyszerűség és a tudás jellemzi, valamint az ezekből fakadó derű és boldogság. A másodikat az állandóan felbukkanó vágyak, a szüntelenül végzett tettek és állandó sóvárgás miatti boldogtalanság és az egyensúly kibillenése a test és az elme között a test felé. A tudatlanság kötőerejében az egyén rendetlen, lusta, az érdektelen, hiányzik belőle a tetterő. A Bhagavad-gītā tizennegyedik fejezete még bővebben leírja az egyes guṇákat. A szennyezett tudatnak különböző szintjei vannak, amelyeket kośáknak nevezünk.[65] Azzal kapcsolatban, hogy ezek szerint hogyan élheti meg valaki a jeles eseményeket, nem találtam szakirodalmat, így az egyes kośák rövid jellemzése után, azokból kiindulva vonom le a következtetéseimet.

4.1. Anna-maya kośa

Az első, a tudatállapotok közül a legalacsonyabb az anna-maya,[66] amelynek a jellemzője az önzés, a durva-fizikai szintű énkép, ahol az élőlényt leginkább az anyagi teste fenntartása, az evés és az alvás érdekli. Az értékrendjének meghatározó eleme, illetve más személyekkel való kapcsolódásának az alapja az anyagi test és az, hogy az mennyire szolgálja az élvezetét.[67] Az érzékszerveit vonzó színek és formák, az ünnepek során viselt díszesebb, csillogó öltözék, az ékszerek, a test díszítése, az ellenkező nem érdeklődésének a felkeltése, a lakoma élvezetének ígérete mind az okai lehetnek annak, hogy egy ilyen tudatszinten lévő személy részt vesz egy ünnepségen. Mivel elsősorban az érzékeinek elégedetté tétele a célja, nem törekszik arra, hogy szolgálatot vállaljon, vagy segítő kezet nyújtson, hacsak nem abban kifejezetten az örömét leli. Előfordul, hogy a bhajanát is addig hallgatja, amíg tetszik neki a dallama. Összességében tehát az önző élvező mentalitás jellemzi.

4.2. Prāṇa-maya kośa

A következő tudatszint a prāṇa-maya, a cselekedetekkel (például a hivatással) való azonosulás, amelyet a prāṇa, azaz életlevegő hoz létre.[68] A csoporthoz való tartozásának alapja is a közös tevékenységek végzése. Ez már nem egy teljesen önző állapot, inkább társadalmi szint, amelyen az egyén már nem csupán magára figyel, hanem segít másoknak, próbál gondoskodni róluk és együttműködni velük. Felismeri a sajátjától eltérő szükségleteket és vágyakat, ezért szívesen segít, vagy végez szolgálatot azért, hogy megerősítse a csoporthoz tartozását. Az ünnepeket ebből kifolyólag elsősorban társadalmi aktusként, társasági eseményként éli meg, amivel megerősíti a csoporthoz, a közösséghez való kötődését, illetve újabb kapcsolatokat alakít ki.

4.3. Mano-maya kośa

A mano-maya az elme (manas) szintje, illetve az ott áramló gondolatokkal, az ideákkal, vagy a vallás gyakorlásával, illetve bizonyos szintjével történő azonosulás, amelynek nem az önmegvalósítással kapcsolatos szellemisége a meghatározó, hanem az, amit társadalmilag, erkölcsileg vagy financiálisan biztosítani tud.[69]  Az ezen a tudatszinten lévő személy főként azért vesz részt az ünnepeken, mert meg kell mutatnia, hogy egy hívőnek ez a kötelessége. Minden tevékenység, amely az ünnep során előfordul és amelyben szerepet vállal, növeli a hitbéli meggyőződését, a valláshoz és a tőle remélt eredményekhez való ragaszkodását.

4.4. Vijñāna-maya kośa

A negyedik, a vijñāna-maya az intelligencia szintje. Ez az önvalót már ismerő, de még nem teljesen megszilárdult transzcendencia legalsó foka,[70] amelyen az élőlény már nem durva anyagi testként, illetve az érzéseiként, hanem az Úr szolgájaként azonosítja magát. Ezen a szinten a lelki élet gyakorlása hozhatja el a személy számára a továbblépés lehetőségét, ellenkező esetben az ezt megelőző három szint valamelyikére tér vissza. Ennél a megvalósításnál a vaiṣṇava a fesztiválokon igyekszik részt venni a lehető legtöbb szolgálatban, legyen az a hallás, az éneklés, vagy bármilyen kétkezi tennivaló, mert megérti, hogy ez lényegi eleme az Úrral és a szolgáival, a többi bhaktával való kapcsolatának.

4.5. Ānanda-maya kośa

A következő lépcsőfok az ānanda-maya, (az ānanda boldogságot jelent) a legtisztább érzékelés a lélek eredeti természetét kutató ösvényen, amikor a bhakta megérti és megéli, hogy Kṛṣṇa szolgája és ezért a lehetőségei szerint a legjobban szolgálja Őt. Ekkor nem csupán ismeri a törekvő a lélek természetét, hanem leginkább ezen a szinten gondolkodik. Ez a boldogsággal teli önazonosság anyagi tudatban történő megnyilvánulása, amikor leginkább az Úrral és a szolgálatával kapcsolódva akar élvezethez jutni.[71] Amennyiben mindezt tapasztalja, akkor az ünnepek alkalmával sem kíván olyan tevékenységben részt venni, vagy akár gondolni arra, ami nincs összefüggésben az Úr és a szolgái örömével. Nem tesz különbséget a szolgálatok között, bármelyiket és bármennyit örömmel vállal, nem törődve a fáradtsággal, vagy más testi késztetéssel sem.

Az a csodálatos a vaiṣṇava ünnepekben, hogy minden tudati szinten lehet hozzájuk kapcsolódni és ezen túlmenően a segítségükkel fejlődni is. Az ünnep minden részlete (a helyszíne, a résztvevői, az ideje) kedvező. Ez a kedvezőség megadja a továbblépés lehetőségét, amellyel el lehet jutni a legfelsőbb tudatszintre, sőt, annál sokkal tovább. Az ünnep valódi lényege az, hogy felkészít a lelki világba való visszatérésre, ahol minden lépés tánc, minden szó ének[72] és minden nap fesztivál.

5. A kalendárium

Az ünnep, a megemlékezések rendszeressége megtöri a mindennapok ritmusát. Két típusú ősi védikus naptárrendszer létezik: a lunáris (Hold) és a szoláris (Nap), és van a kettőt ötvöző luni-szoláris, melyek közül a lunáris tekint vissza a legrégebbi múltra. A gauḍīya–vaiṣṇaváknál a napok nyilvántartásának rendszere a holdnaptáron alapszik, melyben a holdhónapokat teleholdtól újholdig, vagy újholdtól teleholdig számítják. A 12 māsā, hónap az Úr 12 viṣṇu-formájának neveit viseli,[73] ugyanazokat a neveket, melyeket a gauḍīya–vaiṣṇavák a tilaka felfestése során is zengenek.[74] A holdhónapok két félhónapból, pakṣából állnak. A telő hold időszaka a gaura-pakṣa vagy világos két hét, a fogyó hold időszaka pedig a kṛṣṇa-pakṣa, vagy sötét két hét. A holdnapokat 1-től 14-ig számozzák, a tizenötödik az újhold, illetve a telehold holdnapja.[75] A Hold a védikus asztrológiában (jyotir-veda) is kiemelkedő szerepet játszik (amelyben 12 csillagjegy mellett 27 holdházat, úgynevezett nakṣatrát is megkülönböztetnek) és erőteljes hatása van az elme működésére.[76] A teljes év hat évszakból áll: vasanta (tavasz), grīṣma (meleg évszak), varṣa (esős évszak), śarad (ősz), hemanta (tél, a felüdítő évszak) és śiśira (hűvös évszak). Minden évszak a két hónapos periódus első napján, a hónap a Gergely-naptár adott hónapjának közepén kezdődik.

A gauḍīya-vaiṣṇavák által jelenleg használt kalendáriumot a kiváló asztrológus és vaiṣṇava-ācārya, Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura állította össze śikṣā-gurujának, Śrīla Jagannātha Dāsa Babajī Mahārājának a kérésére Śrī Navadvīpa Pañjika címen.[77] Śrīla Prabhupāda ennek használatát vezette be az ISKCON számára és Pañjika néven többször is említi levelekben, beszélgetésekben.[78] A GBC rendelkezései között az 1988-as 53. határozat jelenti ki, hogy a GBC a Yoga-pīṭha Gauḍīya Pañjika naptárat írja elő az ISKCON számára Śrīla Prabhupāda útmutatása alapján mértékadónak.[79] A Gauḍīya Maṭha ezen a néven publikálta az évente aktuális naptárat a Śrī Navadvīpa Pañjika alapján. A határozat része, hogy minden ISKCON központban a Māyāpurára kalkulált napokon tartandóak az ünnepek. Ez mára megváltozott, a legkülönbözőbb földrajzi pontokban megállapított csillagállások alapján a világ különböző városaiban az ünnepek kerülhetnek egy-egy nappal korábbra vagy későbbre Māyāpurához képest. Az ISKCON törvények a 12.2.5 fejezetben rendelkeznek a kalendáriummal kapcsolatban, s ott olvasható a helyi idő szerinti ünneplés rendszerének érvényessége.[80]

A 2013-as GBC gyűlések során került jóváhagyásra a GBC Kalendárium Bizottsága által készített GCal kalendárium program, amely segítségével az ISKCON bhakták ma megállapítják az ünnepek és böjtök napját, időszakát.[81] Ez a naptár manapság a bhakták között Gaurābda néven ismert. Gaura Śrī Caitanya Mahāprabhu egyik neve, mely az arany testszínére utal, az abda szanszkrit szó pedig évet jelent.[82] Ez a lunáris naptár az Úr Caitanya megjelenési napjától, Viṣṇu-māsa első teliholdas napjától indul, tehát az egyik Gaura-pūrṇimātól[83] a következőig tart, ami a Gergely-naptár szerint márciusra esik. A Gaurābdában az ünnepek idejét főként a tithi[84] (a holdciklus napja) és a nakṣatra[85] határozza meg.

A Gaurābda előtt Indiában a szintén lunáris Śakābda volt használatban, ami 78 évvel jár a gregorián naptár mögött, s ami a mai napig az indiai nemzeti naptár alapja.[86] A Śakābda naptári év holdhónapjainak elnevezéseit az határozza meg, hogy a holdhónap alatt melyik állatövi jegybe lép a Nap.A 66. oldalon található táblázatban foglaltam össze a Gaurābda és a Śakābda māsākat (hónapokat), a Gregorián hónapokat, a rāśikat (a védikus asztrológia sziderális állatövi jegyeit) a tropikus zodiákust és a ritukat (évszakok).

Zárszó

Az ünnepek több dimenzióból való vizsgálata remek lehetőség azok számára, akik tudást kívánnak szerezni a gauḍīya–vaiṣṇavák számára kiemelkedő alkalmakról, azok kalendáriumban való helyéről és jellemzőiről. Kiváló inspirációként szolgálnak ahhoz is, hogy minél mélyebben meg lehessen érteni és ennek segítségével megélni a jeles eseményeket, hiszen a vaiṣṇava ünnepekhez minden tudati szinten lehet kapcsolódni és segítenek abban is, hogy a lelki életben törekvő egyre jobban megszilárduljon törekvéseiben.

[1]    Ez a tanulmány a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán 2018-ban megvédett, A vaiṣṇava kalendárium ünnepei című szakdolgozatom alapján készült.

[2]    A nava kilencet, az anga folyamatot jelent, ezek tehát a bhati-yoga, az odaadó szolgálat kilenc folyamatának részei, amelyekről a Śrīmad-Bhāgavatam (innentől Bhāg.) Hetedik Énekének 23−24. versében olvashatunk.

[3]    http://www.sanskrit-lexicon.uni-koeln.de/monier/

[4]    Bhāg. 3.19.31 magyarázat.

[5]    Monier-Williams: A Sanskrit-English Dictionary, 182. Innentől MW rövidítéssel tüntetem fel.

[6]    Śivarāma Svāmī: Mitől válik szentté egy hely? Vissza Istenhez Magazin. 3. 2007, 6–9.  Ugyanez a szerző a témát sokkal részletesebben kifejti a Nava-vraja-mahimā 1. kötetében.

[7]    Bhagavad-gītā (innentől Bhg.) 4.7.

[8]    Bhāg. 1.13.10.

[9]    Rādhānātha Dāsa: Kapu a végtelenre: a szent hely. Vissza Istenhez Magazin. 3. 2007, 11.

[10]   A guru-paramparā (tanítványi láncolat) kiemelkedő, fontos szerepet játszó képviselője.

[11]   Egy kiemelkedően vallásos személy, szent által lakott ház, amelyben a mantra–meditációját végzi és Istent imádja.

[12]   Bhāg. 2.3.17.

[13]   Bhāg. 10.90.48.

[14]   A test tizenkét részére, szent helyekről, szent folyókból származó agyaggal festett jel, melynek több értelmezése is van: 1. A két vonal a két szent folyót (a Gangeszt és a Yamunāt) szimbolizálja, melyek tövéhez a tulasī növény levelét képviselő fordított csepp alak kerül. 2. A két vonal Kṛṣṇa lábát, a levél pedig a lelket és kettejük örök kapcsolatát is szimbolizálja.  Aki tilaka jelekkel díszíti testét, az a testet Isten templomaként látja. Lásd: Kṛṣṇa-könyv 87. fejezet 765. oldal.

[15]   A szent nevek, a hare kṛṣṇa mahā-mantra imalánc segítségével való folyamatos recitálása.

[16]   Megalapozni a jogunkat Krsna személyes szolgálatához 1.

http://sivaramaswami.media/hu/megalapozni-jogunkat-krsna-szemelyes-szolgalatahoz-1

[17]   Például vāruṇīt (méz és joghurt, néha szódavíz keveréke) inni (ami bódító hatású) az Úr Balarāma és az Úr Nityānanda megjelenésének ünnepén.

[18]   „Anyácska”: így szólítanak meg minden nőt (kivéve a férj a feleségét) a Kṛṣṇa-tudatú hívők.

[19]   A gopīk tehénpásztorlányok, asszonyok. Arcukat apró mintákkal díszítik.

[20]   Śrī Caitanya-caritāmṛta (innentől Cc.) 2.22.128.

[21]   Bhāg. 7.7.38.

[22]   Bhāg. 10.2.37 magyarázat.

[23]   Bhāg. 1.2.16.

[24]   Mahārāṇī–Mañjārī 2017: 22–23.

[25]   Második avatással rendelkező hívők.

[26]   Uo. 20.

[27]   Uo. 21.

[28]   Az ételek elő- és elkészítése során követelmény, hogy aki főzni szeretne, előtte tusoljon le, vegyen tiszta ruhát és főzés alatt ne egyen (inni is csak úgy szabad, ha nem érinti a szájához a poharat). Kezet kell mosni a felsőtest bármely pontjának érintése után, illetve nem szabad érinteni a testet deréktól lefelé.

[29]   Bhāg. 8.8.15 magyarázat.

[30]   Erre jó példa, amikor Kṛṣṇát az édesanyja az édesanyja, Yaśodā megfürdette Pūtanā elpusztítása után. Kṛṣṇa-könyv 79. oldal.

[31]   Cc. 2.4.59 magyarázat.

[32]   A korszakra előírt vallásos cselekedet.

[33]   Rūpa Goswāmī: Śrī Śrī Kṛṣṇa-janma-tithi-vidhiḥ (How to perform abhiṣeka). Arcana. 1. 1. 1997, 29.

[34]   A saṁskāra jelent tisztulást, megszentelést, az elmében nyomott hagyó benyomást, illetve szent szertartást is. MW 1120. oldal.

[35]   Lásd: Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī: Sat-kriyā-sāra-dīpikā. Bhaktivedānta Academy, Māyāpura, 1997. A Saṁskāra-dīpikā e kiadvány részeként jelent meg.

[36]   Bhāg. 1.4.25 magyarázat, és Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī 1997: 147.

[37]   Gopāla Bhaṭṭa 1997: 151 és 156.

[38]   Gopāla Bhaṭṭa 1997: 158.

[39]   Uo. 160.

[40]   Uo. 162 és 165.

[41]   Uo. 167.

[42]   Uo. 169.

[43]   Uo. 173.

[44]   Uo. 177.

[45]   Bhāg. 2.9.6 magyarázat.

[46]   Ajándék valamilyen formában (gyakran pénzadomány), amellyel a tanítvány kifejezi a háláját a lelki tanítómesterének.

[47]   Bhakti-vikāśa 2000: 98–99.

[48]   A Saṁsāra-dīpikā az avatáshoz tartozó öt rítuson kívül említ még öt kisebb saṁskārát is, melyekre itt nem térek ki. Ezek a muṇḍana, a borotválkozás, a tīrtha-snāna, a szet helyen való fürdés, a kaupīna-śuddhi, a kaupīna vagy ágyékkötő megtisztítása, a kaupīna-prāṇapratiṣṭha, az Úr meghívása a kaupīnába, és az acyuta-gotra-grahaṇa, az Úr családjába való bekapcsolódás, ami végül is az avatás által is megtörténik.

[49]   Gopāla Bhaṭṭa 1997: 193.

[50]   Śrīla Prabhupāda a Bhāg. 4.3.4. versének magyarázatában ezt írja: „Az áldásos szertartások – esküvői, áldozati vagy pūjā szertartások- alkalmával jó, ha a férjes asszonyok szépen felékszerezve, szép ruhában, kozmetikumokkal díszítve jelennek meg.” 

[51]   A fesztiválok alkalmával imádott mūrtī, azaz Isten megtestesült szobor formája.

[52]   Bhakti-vikāśa 2000: 197.

[53]   Uo. 145.

[54]   Kérdések és válaszok a szent név énekléséről

http://sivaramaswami.media/hu/kerdesek-es-valaszok-szent-nev-enekleserol

[55]   Bhāg. 4.24.59.

[56]   Az Úr Caitanya követője, ő fektette le a Kṛṣna-tudat alapjait, ami alapján azt ma is gyakorolják az ISCKON-ban. A követőit, akik Śrīmatī Rādhārāṇī és az Úr Caitanya szolgálatát tűzik ki célul, rūpānugáknak nevezik.

[57]   A tanítások nektárja Negyedik vers. Lásd: Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2015: 39.

[58]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2015: 42.

[59]   A tanítások nektárjának Második versében az 5. pont „olyan világi gondolkodású emberek társaságának keresése, akiket nem érdekel a Kṛṣna-tudat” és a Harmadik versben az 5. pont „az abhakták társaságának kerülése”. Lásd: Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2015: 21,30.

[60]   Bhāg. 8.16.19 magyarázat.

[61]   Tóth-Soma 2005: 26.

[62]   Uo. 26.

[63]   Uo. 26. .

[64]   Tóth-Soma 2005: 25 és Bhg. 2.20 magyarázat.

[65]   Uo. 44.

[66]   Gaura Kṛṣṇa Dāsa magyarázata szerint az elnevezés alapja az, hogy „a gondolkodás »a táplálékkal növekvő test« szintjén zajlik”.

[67]   Tóth-Soma 2015: 45.

[68]   Uo. 45.

[69]   Uo. 46.

[70]   Tóth-Soma 2015: 46.

[71]   Bhg. 13.5.

[72]   Cc. 2.14.227.

[73]   Bhāg. 5.22.5.

[74]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1989: 84.

[75]   Amikor a Nap és a Hold egymás mellett, teljesen egy vonalban van, akkor áll elő az újhold. Majd a Hold elkezd távolodni és egyre láthatóbbá válik (növekedik), azután teliholdkor áttér a zodiákus túlsó oldalára és szembe kerül a Nappal (a Nap és Hold között 180 fok a távolság). Ezek után kezdi megközelíteni a Napot (csökken), majd ismét egy vonalba kerülnek és újra megtapasztaljuk az újholdat.

[76]   „Mivel a Hold rejtett potenciákkal van teli, az Istenség Legfelsőbb Személyisége hatalmát képviseli. Ő mindenki elméjének az uralkodó istensége, ezért Manomayának hívják.” Bhāg. 5.22.9–10.

[77]   Rūpa-vilāsa 1998: 11.

[78]   Például levél Pradyumnának, 1970. április 9. és 29., levél Upendrának, 1972. január 21. és február 29., Reggeli séta, 1976. február 11., Beszélgetés, 1976. november 4.

[79]   https://gbc.iskcon.org/1988/

[80]   http://krishna.ie/images/docs/2009-10-19-IskconLawBook.pdf

[81]   https://gbc.iskcon.org/2013-2/

[82]   MW 60.

[83]   Az Úr Caitanya megjelenési napjának ünnepe.

[84]   „Egy tithi vagy holdnap a Nap és a Hold hosszúsági körei közötti távolságból áll. Egy tithi néha kevesebb huszonnégy óránál. Amikor napkelte után elkezdődik egy bizonyos napon, és a következő nap napfelkeltéje előtt ér véget, az előző tithi és a következõ tithi egyaránt „érintik” a napfelkelték közötti huszonnégy órás napot. Ezt tryaha-sparṣának, a három tithi egy bizonyos része által érintett napnak hívják.” (Bhāg. 7. 14.20–23 magyarázat.)

[85]   A csillagok állása.

[86]   https://www.culturalindia.net/national-symbols/national-calendar.html

FELHASZNÁLT IRODALOM

  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van.  The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2008.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A tanítások nektárja. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2015.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2004a.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2004b.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya tanítása. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1989. 
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Első Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1992a.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Második Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1992b.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Harmadik Ének, Első kötet). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2004c.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Harmadik Ének, Második kötet). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1993.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Negyedik Ének, Első kötet). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1994a.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Negyedik Ének, Második kötet). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1994b.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Ötödik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1994c.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Hetedik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1994d.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Nyolcadik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1995.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Tizedik Ének, Első kötet). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1995b.
  • Bhakti-vikāśa Svāmī: Bepillantás India hagyományos életébe. Lál Kiadó, Somogyvámos, 2000.
  • Gaura Kṛṣṇa Dāsa (Tóth-Soma László):  Patañjali Yoga-sūtra I. (Oktatási segédanyag). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2015.
  • Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī: Sat-kriyā-sāra-dīpikā. Bhaktivedānta Academy, Māyāpura, 1997.
  • Mahārāṇī Devī Dāsī (Banyár Magdolna) – Mañjarī Devī Dāsī (Magyar Márta):  Vaisnava szertartástan (Jegyzet). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2017.
  • Monier-Williams, M.: A Sanskrit-English Dictionary. Motilal Banarsidass, Delhi, 2002. 
  • Rādhānātha Dāsa: Kapu a végtelenre: a szent hely. Vissza Istenhez Magazin. 3. 2007.
  • Rūpa-vilāsa Dāsa: A Ray of Viṣṇu. Sri Sri Sitarama Seva Trust, Mumbai, 1998.
  • Śivarāma Svāmī: Mitől válik szentté egy hely? Vissza Istenhez Magazin. 3. 2007.
  • Tóth-Soma László: Személyiségfejlesztés felsőfokon. Lál Könyvkiadó, Somogy-vámos, 2006.

INTERNETES HIVATKOZÁSOK

National Calendar.
 A letöltés ideje: 2018. november 22.

GBC resolutions 1988.
 A letöltés ideje: 2018. november 22.

ISKCON Law Book.
 A letöltés ideje: 2018. november 22.

GBC 2013.
 A letöltés ideje: 2018. november 22.

Kérdések és válaszok a szent név énekléséről
A letöltés ideje: 2018. szeptember 23.

Monier-Williams Sanskrit-English Dictionary.
 A letöltés ideje: 2018. szeptember 4.

Megalapozni a jogunkat Krsna személyes szolgálatához 1.
 A letöltés ideje: 2018. szeptember 23.

Megosztás