Lapszám: Tudomány és vallás szintézise – 1 – I/1 – 1998. február
Cikk letöltése pdf-ben: Az abszolút világ üzenetével érkezett
A Back to Godhead Magazin 1996. II . számából
Utazása
Noha egy gyertya korlátlan számú másik gyertyát képes lángra lobbantani, s mindegyik ugyanolyan erősségű lánggal ég mint az első, az eredeti gyertya mégis megmarad. Hasonlóképpen, jóllehet az Istenség Legfelsőbb Személyisége számtalan formába terjeszti ki Magát, Ő minden ok elsődleges oka marad. A Védákban e legfelsőbb eredeti ok Kṛṣṇa néven ismert, mivel Ő határtalan transzcendentális tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek minden élőlény számára vonzóak.
Ötszáz évvel ezelőtt, ugyanez a legfelsőbb ok, az Úr Śrī Kṛṣṇa megjelent mint Śrī Caitanya Mahāprabhu és kijelentette, hogy az Ő szent neveinek éneklése – Hare Kṛṣṇa, Hare Rāma – India partjain túl is elterjed majd a világ összes falvában és városában. Évszázadok teltek el azóta, hogy az Úr Caitanya hithű követői síkra szálltak az Ő missziójának elterjesztéséért és egészen a legutóbbi időkig még mindig azon tűnődtek, vajon hogyan és mikor fog az Úr merész jóslata valóra válni.
1965 augusztus 13-án, röviddel hatvankilencedik születésnapja előtt, A.C. Bhaktivedanta Swami – a tudós-filozófus szent – elindult Amerikába, hogy megnézze, vajon mit lehet tenni. Miután egy helyi hajóstársaságtól menetjegyet koldult, egy kis ütött-kopott teherhajó, a Jaladuta fedélzetének egyetlen utasaként útnak indult. Egy utazótáska, egy esernyő, némi szárított gabonaféle, megközelítőleg hét dollárnak megfelelő indiai pénz és több láda könyv volt a birtokában.
Amikor harminchét nappal később a Jaladuta megérkezett a New York-i kikötőbe, Bhaktivedanta Swami teljesen egyedül volt. Úgy kellett Amerikába jönnie, hogy senkit nem ismert, az égvilágon semmi támaszra nem számíthatott, s csak egy maréknyi tulajdona volt, amit a hajó fedélzetén hozott magával. Pénz, barátok és követők nélkül, túl az ifjúságon és a jó egészségen nemigen tudta elképzelni, hogy miként fogja keresztülvinni nagyszabású terveit – hogyan fogja a Védák lelki tudományát bemutatni az egész nyugati világnak.
Bengáli nyelvű versében, amit közvetlenül a megérkezése után alkotott, Bhaktivedanta Swami az Úr Śrī Kṛṣṇába vetett alázatos hitéről, valamint lelki tanítómestere különleges utasításáról ír, akinek az volt vele a szándéka, hogy az angol nyelvterületeken terjessze el a Krisna-tudat tanításait: „Drága uram, Kṛṣṇa … Hogyan fogom velük megértetni a Krisna-tudat üzenetét? Olyan szerencsétlen és képesítetlen vagyok, én vagyok a legelesettebb. A Te áldásodért esdeklem, hogy legyen erőm meggyőzni őket, mivel erre önerőből képtelen vagyok… Biztos vagyok benne, hogy amikor ez a transzcendentális üzenet behatol a szívükbe, minden bizonnyal öröm tölti majd el őket és így megszabadulnak az élet boldogtalan körülményeitől…”
„Most már látom, hogy egy csodával állunk szemben. Másként hogyan tudta volna egy öreg ember – mindössze néhány könyvvel a birtokában, amit szerény fenntartására adogatott el – meghonosítani a Krisna-tudat mozgalmát a materialista társadalomban?”
Ez a vers 1965. szeptember 18-án született. Mindössze tizenkét évvel később, Indiában, 1977. november 14-én, Bhaktivedanta Swami nyolcvanegy éves korában eltávozott. Mi történt e tizenkét év alatt? Mit tudott e rövid időszak alatt Bhaktivedanta Swami megvalósítani, a nulláról indulva és olyan idősen, amikor a legtöbben készek arra, hogy nyugalomba vonuljanak? Teljesítményeinek listája, bármilyen mértékkel is mérjük, megdöbbentő.
Röviden összefoglalva, 1965 és 1977 között Ő Isten Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami illetve Sríla Prabhupada – ahogyan követőinek száma egyre növekedett, akik szeretettől indíttatva keresték fel őt, hogy megismerkedjenek vele – a világ minden nagyvárosában elterjesztette a Krisna-tudat tanításait és egy nemzetközi szervezetet hozott létre, ami több ezer felavatott tagot számlál. 108 templomot alapított, nagyszerű birtokokkal, szerte a hat világrészen és tizenkétszer körbejárta a földgolyót, hogy személyesen irányítsa missziójának növekvő tagságát.
Mindehhez – amennyiben mindez nem lenne elég teljesítmény, amit hetven és nyolcvankét éves kora között elérhet valaki – számítsuk hozzá azt az ötvenegy könyvet, amit Śrīla Prabhupāda fordított és írt, illetve azt a több tízmillió könyvet, amit a világ huszonnyolc nyelvén jelentetett meg, melyek szerte a világon lettek kiosztva. Több ezer előadást tartotta, sok ezer levelet írt és beszélgetések ezrein vett részt, amit követőkkel, csodálókkal és kritizálókkal folytatott. Kiemelkedő tudósok és társadalmi személyiségek százaiban ébresztett tiszteletet, akik őszinte elismeréssel tekintettek Śrīla Prabhupāda a vallás, a filozófia és a kultúra terén elért eredményeire.
Messze túlmutat e cikk hatáskörén e bámulatba ejtő történet ismertetése, e röpke tizenkét év, ami alatt Śrīla Prabhupāda ilyen csodálatos eredményt sikerült elérnie. A következő oldalakon azonban a kedves olvasó egy futó pillantást vethet figyelemre méltó tanításaira és teljesítményeire.
„Nem a saját érdekemben, és nem azért jöttem el ide ilyen idősen, hogy a tájban gyönyörködjem. Kṛṣṇa tudományát hoztam, ami valódi boldogságban részesíti az embereket.”
A társadalom, ahová érkezett
Miután 1965 szeptemberében megérkezett New Yorkba, az első évben egyedül küzdött azért, hogy megalapítsa Isten-tudatos mozgalmát. Egyszerűen élt, előadásokat tartott amikor és ahol erre alkalma adódott, és tanításaival fokozatosan felhívta magára a figyelmet.
1966 júliusában azonban, miközben még mindig egyedül dolgozott a New York-i Lower East Side egy homályos üzlethelyiségében, Śrīla Prabhupāda megalapított egy lelki társadalmat, melynek tagsága a világ minden tájáról toborzódott. A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete vagy röviden az ISKCON (International Society for Krishna Consciousness) nevet adta neki.
Az egyesítés ideje alatt Śrīla Prabhupādának egyetlen elkötelezett híve sem volt. Rendíthetetlen maradt – az esti előadásait rendszeresen látogató kis csoportokból önkénteseket nyert meg, hogy az ISKCON első „gondnokaiként” működjenek. Ez történt akkor. Napjainkban, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete a világ minden táján több mint 300 templomot, farmot, iskolát és egyéb létesítményt foglal magába és többmilliós nagyságrendű tagságot számlál.
Az ISKCON célja
A Krisna-tudat nem más, mint egy lelki-szellemi értékekről szőlő gyakorlati tudomány, melynek teljes leírása az ősi India védikus irodalmában található meg. A Krisna-tudatos mozgalomnak az a célja, hogy megismertesse az embereket Isten megvalósításának egyetemes elveivel, amelyek békéhez, egységhez és – mindenekelőtt – lelki megértéshez vezetnek.
A Védák véleménye szerint a jelen korban az önmegvalósítás elérésének leghatékonyabb módszere az állandó hallás, dicsőítés és emlékezés a mindenben tökéletes Legfelsőbb Úrra, akinek számos neve van. E nevek egyike „Kṛṣṇa”, ami „mindenkit vonzó”-t jelent, egy másik ilyen név a „Ráma”, aminek jelentése: „minden boldogság kútforrása”, illetve a „Hare” név, ami az Úr felmérhetetlen belső energiájára utal. A Védák tanácsait követve, az ISKCON tagjait gyakran láthatjuk a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare éneklése közben. E magasztos énekléssel, az Ő szent neveinek hangzása által közvetlen kapcsolatba lépünk a Legfelsőbb Úrral, s az Istennel való eredeti kapcsolatunk fokozatosan felébred.
Az ISKCON elsődleges küldetése ezért az, hogy az emberi társadalom minden tagját arra buzdítsa, hogy idejüknek és energiájuknak legalább egy részét szenteljék arra, hogy halljanak és énekeljenek az Úrról. így lassanként ráébrednek arra, hogy minden élőlény lélek, akit örök szolgai és szerető kapcsolat fűz a Legfelsőbb Úrhoz.
Lelki ételek osztása
A védikus tudás tanítása és az Úr szent nevei éneklésének terjesztése mellett az ISKCON ingyenes lelki ételt is oszt szerte a világon. A filozófiához és az énekléshez hasonlóan az Úrnak felajánlott vegetáriánus étel is tisztítja a szívet és az elmét. így elősegíti az ember eredeti Isten-tudatossága fokozatos feltárásának a folyamatát is. Következésképp a lelkivé tett étel osztása – amit világszerte a „Food for Life” elnevezésű programon keresztül valósít meg az ISKCON – áldásos az ételt fogyasztók testének és lelkének egyaránt.
„Az élőlény azért kap emberi életformát, hogy elérhesse lelki azonosságát és boldogságának szakadatlan forrását.”
Tanítása
Különféle eredményei közül Śrīla Prabhupāda a könyveit tartotta a legfontosabbnak. Munkáját – az ősi védikus írások fordítását és a hozzájuk fűzött magyarázatokat – gyakran úgy jellemezte, hogy az valójában nem más, mint az ő lelke és élete. 1970-ben megalapította a Bhaktivedanta Book Trust-ot, amely világviszonylatban is a védikus irodalom legnagyobb könyvkiadója. A legutóbbi negyed évszázad alatt (munkássága eredményeképp) emberek milliói olvasták Śrīla Prabhupāda legalább egy könyvét, és érezték azt, hogy életük nagymértékben gazdagodott ezáltal. A következőidben az e könyvekben található lelki tudományról olvashatnak egy rövid ismertetőt.
Az emberi életforma fontossága
Bolygónkon nagyon sokféle életforma található. A helyhez kötött fajok mellett (amilyenek a fák és a növények) számtalan vízi, rovar, madár és emlős életforma létezik. A mi emberi formánk is egyike e különféle életformáknak, jóllehet a közönséges szemlélőnek is el kell fogadnia azt, hogy mi, emberi lények egyedülálló képességekkel vagyunk megáldva, amelyek megkülönböztetnek bennünket a többi életformától. Mik is ezek az egyedülálló képességek?
E kérdés megválaszolását egy másik kérdésfelvetéssel kezdhetjük. Mi különbözteti meg az élő dolgokat az élettelen dolgoktól? Ez a valami a tudatosság, illetve az öntudat. Egy bizonyos szinten minden élő dologban megnyilvánul a tudatosság e tünete. Ezért nevezzük őket inkább élőnek mintsem halottnak. Még egy kicsiny, mikroszkopikus baktériumnak, vagy egy közönséges szobanövénynek is van némi tudatossága, míg az ebédlőasztalunknak vagy a székeinknek nincsen.
Nyilvánvaló az is, hogy az élet különböző formái különböző szintű tudatosságot mutatnak, s az általunk ismertek közül az emberi életforma képviseli a legmagasabb szintű tudatosságot. Tehát a tudat nagyobb fokú fejlettsége különbözteti meg az emberi lényt a bolygó minden egyéb életformájától.
Mégis, miben különbözik annyira a mi tudatunk a rovarok, a vadállatok, sőt a majmok tudatától? E teremtmények táplálkoznak – mi is táplálkozunk; szaporodnak – mi is szaporodunk; védekeznek – mi is ezt tesszük. Az, hogy e funkciókat összetettebben is végre tudjuk hajtani, csupán arra utalhat, hogy magasabb szintű tudatnak vagyunk a birtokában, ám nem ad teljes magyarázatot a többi életformával szembeni felsőbbrendűségünkre.
Jóval kielégítőbb válasz rejlik abbéli képességünkben, hogy kérdések merülnek fel bennünk a létezésünkkel kapcsolatban, gondolkodunk saját magunkról, továbbá tudakozódunk a természetünkről és Isten természetéről Képesek vagyunk nyelveket alkotni, az élet értelmén tűnődni, csodálattal merengeni az éjszakai égbolton. Ilyen adottságokkal egyetlen más életforma sem rendelkezik.
Éppen ezért a Védák azt tanácsolják, hogy ebben az emberi életformában kíváncsian kell tudakozódnunk afelől, hogy kik vagyunk mi, mi az univerzum, mi Isten, és mi a kapcsolat az univerzum. Isten és mi magunk között.
Az élet végső problémáinak megoldása felől kell érdeklődnünk, vagyis a születés, a halál, az öregkor és a betegség kérdései felől. Ilyen kérdéseket nem lehet feltenni a kutyáknak és a macskáknak feltenni, mert ezek csak az emberi lény szívében merülnek föl.
A Védák tökéletes tudománya
Ha elfogadjuk az ilyen jellegű tudakozódás fontosságát, a következő feladatunknak természetesen azt tekintjük majd, hogy kérdéseinkre megbízható válaszokat találjunk. Nyilvánvaló, hogy ha létezik egy ilyen -az egyén, az univerzum és Isten helyzetéről szóló – tökéletes tudás, akkor ennek magasabb színvonalúnak kell lennie a te véleményednél vagy az én véleményemnél, vagy, ami azt illeti, akár Freud, Einstein vagy bárki más véleményénél.
Ugyanis mindannyiunknak tökéletlenek az érzékei és mindannyian hajlamosak vagyunk hibákat elkövetni, s a tapasztalaton túli dolgokról alkotott viszonylagos észleléseink alapján nem tudunk érvényes, megbízható adatokhoz jutni.
„A Védák nem az emberi tudás gyűjteményei. A védikus tudás a lelki világból, az Úr Kṛṣṇától jön.”
Tökéletlenséggel terhes próbálkozásaink e dolgok tapasztalati úton történő megközelítésére így végül rendre kudarcot fognak vallani. Ezért a kizárólag elmebeli spekulációkra alapozott úgynevezett igazságok nem segíthetnek bennünket az Abszolút Igazság megértésében, ami túl van a tökéletlen érzékek és az elme hatótávolságán.
A Védák arról tájékoztatnak bennünket, hogy ha a tapasztalatunk hatáskörén – az emberi érzékelés és értelem korlátain – túli dolgokról akarunk tudást szerezni, akkor ennek az a módja, hogy olyan valakitől halljunk, akinek tudása van. A Védák transzcendentális tudását először Maga a Legfelsőbb Úr nyilatkozta ki.
Mint a leghatalmasabb élőlény, az Úr nem kerülhet semmilyen más erő hatása alá. Következésképp az Ő tudásának tökéletesnek kell lennie. És bárki, aki változtatás nélkül közvetíti e tudást, ugyanolyan tökéletes tudást ad át. Csupán elméletileg elfogadva e tételt, fejlődni fogunk a védikus gondolkodásmód megértésében.
E mögött az az alapeszme áll, hogy a Védákba foglaltatott tökéletes tudomány, a lelki tanítómesterek szakadatlan láncán keresztül történő átörökítés révén megőrződött az idők során. Śrīla Prabhupāda ennek a tanítványi illetve utódlási láncolatnak a képviselője. Ez a tanítványi lánc évezredekre nyúlik vissza a múltba, egészen az Úr Kṛṣṇáig. Ezért a Śrīla Prabhupāda könyveiben található tudás megegyezik azzal, amit eredetileg a Legfelsőbb Úr mondott el. Śrīla Prabhupāda nem gyártott „igazságokat”. Mindennemű hozzáadás, javítás vagy változtatás nélkül csupán átadta az eredeti Védák időtlen tanításait.
Śrīla Prabhupāda írásait főként három védikus írás – a Bhagavad-gītā, a Śrīmad Bhāgavatam és a Caitanya Caritāmrta – képviseli. E három írásműbe foglalt, több mint tizenöt kötetnyi részletes magyarázat alkotja az Isten-megvalósítás eredeti védikus tudományát, a bhāgavata-dharmát. Ezek angol nyelvre való lefordítása az alapos magyarázatokkal együtt Śrīla Prabhupāda legjelentősebb hozzájárulását jelentik a világ szellemi, intellektuális és kulturális életéhez.
Az Isten-megvalósítás univerzális tudománya
A Śrīla Prabhupāda könyveiben bemutatott védikus tanításokat három általános címszó alatt összegezhetnénk. Ezek szanszkrit kifejezések, nevezetesen a sambandha, az abhidheya és a prayojana. A sambandha az Istennel való kapcsolatunkra utal, az abhidheya szó az e kapcsolatban kifejtett cselekvést jelenti, a prayojana pedig a végső célt, vagyis a tökéletességet jelöli. A megértés e hármas felosztása a világ összes vallásos tanításában meglévő egyetemes alapelveket jelenti.
A Śrīla Prabhupāda könyveiben leírt tudás bárkit képessé tesz arra, hogy fejlődjék az Istenről való megértésében anélkül, hogy adott vallásos, nemzetiségi vagy kulturális hovatartozásán változtatnia kellene. Az Isten megértéséről, az ember Istennel való kapcsolatának megértéséről és az Isten iránti szeretet kifejlesztésének mikéntjéről szóló tudománynak semmi köze nincs az olyan szektariánus megjelölésekhez, mint „keresztény”, „hindu” vagy „zsidó”. Ezeket a célkitűzéseket a világ egyetlen vallása sem vonhatja kétségbe. Más szóval, a vallás lényegét képező olyan tulajdonságokról van szó, amelyeket minden vallás megérthet.
Vallásonként változik, hogy Isten szent nevei közül melyiket részesítik előnyben, továbbá az imádat módjában, a szertartásrendben és a doktrínákban is eltérések mutatkozhatnak. Azonban az a mérvadó, hogy a gyakorlóban valójában milyen mértékben fejlődik ki az Istenről való tudás és az Isten iránti szeretet. Az igazi vallás azt jelenti, hogy megtanuljuk szeretni Istent. Hogyan szeressük Istent – ez a Śrīla Prabhupāda könyveiben található tanítás lényege és összegzése.
Prabhupāda könyvei elmagyarázzák az Én és a lélek különbségét
Kivétel nélkül minden anyagi jelenségnek van eleje és vége. A modem kultúra egy feltűnő megállapítása szerint a tudat is egy anyagi jelenség. Ezért azt tartják a tudatról (illetve az Énről), hogy a test halálával együtt vége tér.
„A tudósok azt mondják, hogy az élet az anyagból keletkezett. Ezt azonban nem tudják laboratóriumaikban bebizonyítani.”
Ez a nézőpont azonban pusztán egy feltételezés marad. Nem bizonyították be tudományos megfigyeléssel és kísérlettel.
Mindazonáltal az az elképzelés, hogy az Én véget ér a testtel együtt, a modem materialista gondolkodás hitvallásának egyik nagy kitétele marad, s kora gyermekkorunk óta többnyire bennünket is e hiedelem terminusaiban való gondolkodásmódra oktattak. Néhányan közülünk azonban eltöprengtek e gondolkodásmód bölcseleti rendszerén, amely tudtán kívül is üres és nihilista életstílusba sodorja az embert.
Az alapvető védikus tanítások szöges ellentétben állnak a tudatról és az életről alkotott modem tudományos nézetekkel. E tanítások értelmében az egyéni tudat egyáltalán nem függ a neurobiológiai működésektől, és független valóságként, örökké létezik.
Az anyagi testben lévő tudatos megfigyelő jelenléte, akit nem érintenek a testi és elmebeli változások, kétféle energia meglétére utal – a lelki energiára (amit a tudatos Én képvisel) és az anyagi energiára (amit az átmeneti test hordoz). A Védák elmagyarázzák, hogy ez a lelki energia, aminek a tudat a tünete, az anyagi test megszűnése után is folytatja létét.
Ha mindegyikünk egy örökkévaló lélek, amit csupán befednek az időleges anyagi öltözékek, ebből azt az ésszerű következtetést vonhatjuk le, hogy az emberi társadalom egészének legboldogítóbb tevékenysége valódi lelki azonosságunk és az Istennel való szunnyadó kapcsolatunk felébresztése. Ezt a tevékenységet Krisna-tudatnak hívják.
Amiként semmi dicsőség és haszon nem származik abból, ha egy fuldokló embernek megmentjük a ruháját, azoknak az emberbaráti törekvéseknek sincs semmi haszna és dicsősége amelyek azt tekintik kizárólagos céljuknak, hogy kedvezőbb életfeltételeket biztosítsanak a mulandó, anyagi testnek, ami arra van ítélve, hogy végül megöregedjen, beteg legyen és meghaljon.
Ahogyan maga Śrīla Prabhupāda jegyzi meg a Śrīmad-Bhāgavatamban: „A valódi Én túl van a durva anyagi testen és a finomfizikai elmén. Ő a test és az elme ható és cselekvő princípiuma.
Anélkül, hogy tudná, hogy mire van szüksége alvó lelkének, az ember nem lehet boldog pusztán azáltal, hogy testét és elméjét kielégíti… A lélek igényeit kell kielégíteni. Pusztán a kalitka kitisztításával nem tesszük boldoggá a madarat…
Mindenkiben ott szunnyad az Isten iránti ragaszkodás… Ezért olyan tettekkel kell lefoglalnunk magunkat, amelyek felébresztik Isten-tudatunkat. Ez csak a Legfelsőbb Úr isteni tetteiről való hallás és éneklés által lehetséges.
Ezért azt mondhatjuk, hogy minden elfoglaltság, ami nem segít abban, hogy ragaszkodás alakuljon ki bennünk az Isten transzcendentális üzenetéről való hallás és éneklés iránt… nem más egyszerű időpocsékolásnál.”
Śrīla Prabhupāda tanítása kivívta a tudósok nagyrabecsülését
Śrīla Prabhupāda gyakran megjegyezte, hogy jóllehet a modem főiskolákon és egyetemeken sok bölcseleti tanszék található, egyik sem oktatja az önvaló és Isten tudományos megismerését. Az Isten-megvalósítás eredeti védikus tudományának bemutatásával Śrīla Prabhupāda pótolta e hiányt, és alapvető oktatási szükségletet látott el könyveivel. Az évek során tudósok százai – akik személyesen találkoztak Prabhupādával vagy olvasták a könyveit – elismerésüket fejezték ki személyes értékei és tanítása, az emberiségnek tett szolgálatai iránt. Többek között Harvey Cox, a Harvard University világhírű vallásprofesszora leírja, hogyan ismerte fel fokozatosan Śrīla Prabhupāda teljesítményének horderejét: „Emlékszem, hogy igencsak meglepődtem, amikor először találkoztam a Hare Krisnásokkal, és azon tűnődtem, hogy vajon mit jelent ez. A ruhájuk, az éneklésük, borotvált fejük kissé furcsa volt a számomra. Aztán amikor megismertem a mozgalmat, rájöttem, hogy tanításuk lényege és a kereszténység eredeti gyökerei milyen szembeszökő hasonlóságokat mutatnak – ez pedig az egyszerű élet, a világi javak halmozásának kerülése, a minden teremtmény iránti együttérzés és szeretet Csodálatot kelt bennem, hogy egy ember tanításai és a lelki hagyomány amit magával hozott, mennyi ember életére volt hatással. Szerintem Śrīla Prabhupāda teljesítménye nagyon fontos és maradandó tett.