/

Lapszám: Varṇāśrama 1. – 28 – XXVIII/1 – 2024. december
Szerző: Tasi István (Īśvara Kṛṣṇa Dāsa)
Cikk letöltése pdf-ben: Tasi István (Īśvara Kṛṣṇa Dāsa): A vallás négy elve és a környezetvédelem

A Śrīmad-Bhāgavatam négy erkölcsi alapelvről tesz említést, amelyek a mindenkori vallások kulcsfontosságú elemei. A vallás e négy etikai pillére: a kegyesség, az igazságosság, a lemondás és a tisztaság. Vajon milyen viselkedésmódokat foglalnak magukba ezek az elvek? Milyen jelentősége lehet e princípiumoknak és a belőlük következő maga-tartásnak napjaink ökológiai válsága szempontjából? Hogyan segítheti a dharma négy elve a környezet védelmét?

1. Az erkölcs a vallás alapja

Kṛṣṇa azt mondja a Bhagavad-gītāban, hogy földi eljöveteleinek egyik célja „a vallás elveinek visszaállítása”.[1] E versben a szanszkrit dharma szó szerepel, amelynek egyik lehetséges fordítása a ’vallás’. Ám a védikus hagyomány a többjelentésű dharma kifejezés alatt nem csupán hit-tételek és szokások rendszerét érti, ha-nem az élőlény örök, elválaszthatatlan hajlamát is arra, hogy mások segítségére legyen, vagyis, hogy szolgálatot végezzen. Az emberek még a világi életük során is számtalan módon végeznek szolgálatot a családtagjaiknak, a munkahelyüknek vagy a társadalom egészének. Azonban ideális esetben a lélek szolgálatvégző hajlama elsősorban (bár nem kizárólagosan) a Legfelsőbb Személy, Isten irányában nyilvánul meg. A védikus szentírások pedig a Legfelsőbb Úr előírásai, hogy ez a szolgálat milyen módon nyilvánuljon meg az Ő örömére; egyúttal pedig a gyakorló hívők és mindenki más áldására.[2]

A Gītā végkövetkeztetése szerint „a vallás legfelsőbb elve nem más, mint meghódolni egyedül Ő előtte”, vagyis alávetni magunkat Isten akaratának, és mindenben követni az Ő előírásait.[3] A vallás további elvei (és az azokból fakadó előírások) mind az Előtte való teljes meghódolást, valamint az Iránta érzett szeretet elérését célozzák, annak érdekében, hogy a lelkek egyre közelebb jussanak örök helyzetükhöz, és végül Isten társaságába kerüljenek. A vallás örök elveit maga a Legfelsőbb Úr, és csakis Ő nyilatkoztathatja ki, senki más nem képes és nem alkalmas erre.[4]

A vallás spirituális céljának (a lélek Isten előtti meghódolásának) elérését támogató erkölcsi alapelvek azt biztosítják, hogy a lélek ne keveredjen bele visszahúzó hatású bűnös cselekedetekbe, hanem töretlenül haladjon az önmegvalósítás útján.[5] A Śrīmad Bhāgavatam négy nagy jelentőségű vallási alapelvről, a vallásosság négy pilléréről tesz említést, amelyek a következők: kegyesség, igazságosság, lemondás és tisztaság. Mielőtt részletesen elemeznénk, hogy mi mindent takarnak ez a fogalmak, és alkalmazásuk hogyan segítheti a fenntarthatóságot, ismerjünk meg egy e témához kapcsolódó történetet az említett szentírásból.[6]

2. A Földistennő bánata

Bő ötezer évvel ezelőtt Śrī Kṛṣṇa befejezte földi kedvteléseit és eltávozott erről a Föld bolygóról. Az Ő hiányában egy új, kedvezőtlen korszak köszöntött e világra. A védikus történelemleírás szerint ekkoriban a bölcs Parīkṣit király lett a bolygónk uralkodója, aki lelkileg emelkedett királyok leszármazottja, továbbá Kṛṣṇa híve volt.

A történet szerint egy napon a szent Sarasvatī folyó partján egy különleges bika vánszorgott: Dharma, a vallásos elvek megtestesülése. Három lába el volt törve. Miközben negyedik, még ép lábán húzta magát előre, találkozott Bhūmīval, a Föld tehén alakban megjelent személyiségével. (Bhūmī Devī nem más, mint a Föld félistennője, aki különleges képességeinél fogva képes állati formában is megjelenni.) Dharma bika észrevette, hogy a tehén szemét könnyek borítják és találgatni kezdte a legyengült, tehénalakú istennő szomorúságának okát:

‒ Azért aggódsz, mert az emberek már nem mutatnak be áldozatokat? Az éhínség és aszály miatt szenvedőket sajnálod? Vagy attól tartasz, hogy a húsevő emberek ki fognak használni? Esetleg amiatt vagy boldogtalan, hogy már a papi osztály tagjai sem követik a vallásos szabályokat? Vagy az állam ügyeiben zavart okozó vezetők és az erkölcsös életmód szabályait elhanyagoló népesség miatt bánkódsz?

A tehénformájú Földistennő azzal magyarázta bánatát, hogy korábban az Úr Kṛṣṇa lábai érintették a felszínét, és ennek köszönhetően minden ideálisan zajlott:

„Amikor az Úr Śrī Kṛṣṇa jelen volt ezen a földön, […] e különleges kegy eredményeképpen az egész föld a lehető legtökéletesebbé vált. Más szóval a folyók, a tengerek, az erdők, a hegyek és a bányák, amelyek ellátják az embereket és az állatokat mindennel, ami szükséges, teljes mértékben kitettek magukért.”[7]

Bhūmī úgy folytatta válaszát, hogy Kṛṣṇa távozása után viszont számos olyan kedvezőtlen jelenség harapózott el, amilyeneket Dharma sorolt fel a kérdéseiben.

Miközben a két félisteni lény egy bika és egy tehén formájában társalgott, egy királyi ruhába öltözött, hitvány ember lépett oda hozzájuk, és buzogányával ütlegelni kezdte őket. Ez a jelenet fogadta az éppen arra járó igazságos Parīkṣit királyt, aki felháborodott az agresszív ember viselkedése láttán.

A történetből kiderül, hogy a rossz szándékú személyiség nem volt más, mint a nagyhatalmú Kali, aki az új, kedvezőtlen világkorszak romlását idézi elő és az abban uralkodó viszályokat szítja. Parīkṣit király arra is rájött, hogy a bús tehén nem más, mint a Föld személyisége, a törött lábú bika pedig a vallás megtestesülése. A király tudta, hogy az első nagy világkorszakban[8] a vallás bikája még négy lábon állt, melyek a vallás négy alapelvét testesítik meg: a kegyességet, az igazságosságot, a lemondást és a tisztaságot. Ám a világkorszakok előrehaladtával a fokozatosan eluralkodó vallástalanság már eltörte Dharma három lábát, és csak az igazságosságot képviselő lába maradt épen.[9] Kali pedig most éppen ezt a végtagját kezdte bántalmazni.

Az elesetteket védelmező Parīkṣit király (aki a védikus törvényeknek megfelelően még az állatok bántalmazását sem tűrte), felemelte kardját, hogy lesújtson vele az agresszív Kalira, akiről tudta, hogy nem csupán egy álruhás gonosztevő, hanem a globálisan megmutatkozó rossz tulajdonságok forrása és megtestesítője:

„Ha Kalinak, a vallástalanságnak engedik, hogy ember-istenként vagy uralkodóként cselekedjen, a vallástalan elvek, a mohóság, a becstelenség, a rablás, a durvaság, az árulás, a balszerencse, a csalás, a civakodás és a hiúság minden bizonnyal tért hódítanak.”[10]

Az ördögi Kali viszont felismerte a rátörő Parīkṣit király erejét és a büntetés elkerülése érdekében meghódolt előtte. Így a szent király nem bántotta a gonoszt, de száműzte hatalmas királysága területéről, amelyet az uralkodó a vallás elvei szerint kormányzott, és ahol ennek köszönhetően igazságosság és béke honolt. Hova űzte a király a gazembert?

„Könyörgésére Parīkṣit Mahārāja megengedte Kalinak, hogy olyan helyen éljen, ahol szerencsejáték, ivás, prostitúció és állatmészárlás folyik. […] Kali még valamit kért, s kérésére a király engedélyt adott neki, hogy ott éljen, ahol aranyat talál, mert ahol arany van, ott jelen van a becstelenség, a részegség, a kéj, az irigység és az ellenségeskedés is.” [11]

Vagyis Kali arra kényszerült, hogy olyan helyekre korlátozza befolyását, ahol az emberek nem tartják szem előtt a vallás négy alapelvét, és olyan rossz szokásokat követnek, amelyek éppen hogy sértik ezeket az elveket. Az arany pedig azért válhatott a lakhelyévé, mert ez ‒ ha nem jó kezekben van ‒ könnyen a becstelenség, a részegeskedés, az irigykedés, ellenségeskedés és a prostitúció melegágyává válik.[12]

Kali száműzésével Parīkṣit király védelmet biztosított a tehén alakban megjelenő Földistennő és a vallás bikája számára ‒ utóbbi sérült lábait is meggyógyította. Ennek köszönhetően a Földön minden virágzóvá vált. A történet általános tanulsága szerint:

„A vallás alapelveit, amelyek a lemondás, a tisztaság, a kegy és az igazmondás […], bármely hit hívei követhetik. […] A világ boldogsága azzal áll arányban, mennyire tartják be ‒ egyének és közösségek ‒ a vallás elveit. […] Amikor a lemondás, a tisztaság, a kegy és az igazmondás kellő mértékben jelen van, Földanya is tökéletesen elégedett lesz, Kalinak pedig rendkívül kevés esélye marad, hogy beszivárogjon az emberi társadalomba.”[13]

Amikor viszont Kali bekúszik a társadalomba ‒ és Parīkṣit király halála után ez történt ‒, akkor fokozatosan kiterjeszti a hatalmát. A védikus történelemszemlélet szerint a négy világkorszak előrehaladtával ‒ különösen pedig a Kali-kor folyamán ‒ az emberek egyre inkább elfeledkeznek az élet lelki céljáról és a spirituális boldogság elérésének módjáról. A vallás négy elvét pedig egyre jobban kikezdik a társadalomban elterjedő rossz szokások és helytelen cselekedetek.

3. A négy fő vallásos erény

A vallásosság mind a négy tartóoszlopa (a kegyesség, az igazmondás, a lemondás és a tisztaság) számos kedvező attitűdöt és viselkedésformát foglal magában, ezért teljes tartalmukat nehéz a megjelölésükre szolgáló egy-egy szóval érzékeltetni. Fejtsük ki bővebben e négy alapelv jelentését![14]

1. A vallás egyik pillére a dayā, amit a ’kegy’ szóval határoztunk meg. A kifejezés jelentései között szerepel a könyörület és a szánalom is;[15] a Bhāgavatamban pedig ilyen fordításait olvashatjuk még: ’kegyesség’, ’könyörületesség minden élőlény iránt’, ’kegyelem’, ’együttérzés a szenvedőkkel’; ’kedvesség’.[16] Śivarāma Swami meghatározása szerint: „Kegyesnek lenni nem más, mint könnyíteni a szenvedők sorsán, együttérzést tanúsítani, és megbocsátani annak, aki pedig megérdemelné, hogy kíméletlenek legyünk vele.” A kegyesség megnyilvánulásai közé tartozik, mikor valaki segít mások (akár emberek, akár más élőlények) szükségleteinek a kielégítésében ‒ például azzal, hogy ételt ad az éhezőknek, vagy adományoz. De a könyörületesség fontos formája az is, amikor az ember tőle telhető módon lelki tudásban részesít másokat. Az ember azzal fejezheti ki (és egyben fejlesztheti is) a kegyességét, ha szolgálatot végez más embereknek.[17]

2. A vallás másik pillére az igazmondás (satyam), melynek további szótári jelentései: igaz, valós, helyes. A satyam mindennapi alkalmazása azt jelenti, hogy az ember őszinte, nem hazudik, nem ferdíti el az igazságot a saját érdekében, és betartja az ígéreteit. Ennek folyománya, hogy nem szabad hazudni és kerülni kell a csalást, a képmutatást, valamint a korrupciót. Tisztelettudó módon, de mindig egyenesen kell beszélnünk és viselkednünk (akkor is, ha ennek mások nem feltétlenül örülnek) és szóvá kell tennünk, ha a környezetünkben hazugság hangzik el. A satyam kicsit tágabb értelemben az igaz életmódot, tisztességet, becsületes kenyérkeresetet is magában foglalja.[18]

3. A lemondás (tapas) a harmadik említett vallási alapelv. Alapjelentése lemondás, vezeklés, aszkézis, önfegyelem. Śrīla Prabhupāda egyik meghatározása szerint: „A lemondás azt jelenti, hogy önként elfogadunk olyan dolgokat, amelyek esetleg nem nagyon kényelmesek a test számára, de hasznosak a lelki megvalósítás szempontjából.”[19] Tehát nem öncélú, vagy hivalkodó önsanyargatásról van szó, hanem az önmegtartóztatás Isten öröme érdekében gyakorolt módozatairól. Ilyen önmérséklet például az anyagi dolgok felhalmozásának kerülése, a kicsapongásoktól való tartózkodás, a szexuális önfegyelem, valamint a mértékletes életmód és az előírt vallási böjtök követése.[20]

4. A negyedik vallási értéket a „tisztaság” (śaucam) fogalma foglalja össze. Ennek külső aspektusa a testünk tisztántartása rendszeres (ideálisan napi két) zuhanyzással, a tiszta ruhák viselete, valamint az otthonunk, a munkahelyünk és tágabb környezetünk rendezettségének és tisztaságának biztosítása. Az ilyen higiénikus, tiszta életmód a jóság kötőerejének hatását erősíti az emberben, így a lelki fejlődést is támogatja. A tisztaságnak azonban van egy belső aspektusa is, ami nem más, mint az elménk megóvása és megszabadítása a szennyeződésektől és kedvezőtlen befolyásoktól. Mentális szennyeződésnek számít minden rossz emberi tulajdonság, valamint a túlzott ragaszkodás az anyagi világ élvezetéhez, főként a szexualitáshoz. Az elme megtisztítását szolgálja, ha a legtisztább lényről, Istenről hallunk és beszélünk, valamint, ha rendszeresen és figyelmesen ismételjük a neveit, főként a Hare Kṛṣṇa mantra formájában.[21]

Mi támogatja és mi fenyegeti a vallás e négy pillérének stabilitását, és hogyan függ össze mindez a környezet védelmével?

4. Ami árt és ami használ

Hosszú listát lehetne készíteni a glóbuszunkon létező környezeti és társadalmi problémákról, amelyek létrejöttében a korábbi történet szerint Kali jelentős szerepet játszik. Ám ahogy az már Parīkṣit, a bika és a tehén történetében említésre került, a Śrīmad Bhāgavatam kiemel négy tevékenységet, amelyek leginkább degradálóak és rejtett, karmikus hatásuknál fogva számos nehézség gyökérokát jelentik. E négy hátrányos tevékenység:

(1) az állatmészárlás (sūnā)

(2) a szerencsejátékok (dyutam)

(3) a mámorítószerek fogyasztása (pānam)

(4) és a prostitúció (striyaḥ).[22]

Bár négy vallási elvről és négy ezeket akadályozó tevékenységről beszélünk, a négy elv és a négy bűnös tevékenység nem állítható kizárólagosan párokba egymással. Vagyis egy bűnös tevékenység nem csupán egy, hanem több vallási elvet is rombolhat, a négy bűnös tett közül pedig több is kikezdhet egy vallási elvet. A hangsúlyokat tekintve azonban elmondhatjuk, hogy az állatokkal szembeni erőszak leginkább a kegyességet, a szerencsejátékok az igazmondást, a prostitúció (tágabb értelemben: a korlátozatlan szexualitás) a tisztaságot, a mámorítószerek fogyasztása pedig a lemondásra való képességet rombolja.[23]

De hogyan fenyegetik a környezeti és a társadalmi fenntarthatóságot ezeka vaiṣṇava megközelítés szerint erkölcs-telen tevékenységek? Tetten érhető, kimutatható-e ezen tevékenységek környezetileg ártalmas hatása? És a vallásosság négy elvének (a kegyességnek, az igazmondásnak, a lemondásnak és a tisztaságnak) a követése vajon képes-e megelőzni vagy elhárítani a négy bűnös tevékenység által okozott károkat és ezáltal védelmezni a környezetünket?

4.1. Állatmészárlás kontra erőszakmentesség

A húsipar számos módon és jelentős mértékben károsítja a környezetet. Lássuk az okozott ártalmak néhány típusát![24]

• Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet szerint az állattenyésztés felelős az üvegházhatású gázok (főként a metán és a dinitrogén-oxid) globális kibocsátásának körülbelül 14,5%-áért.

• A megölésre és fogyasztásra szánt állatok legeltetéséhez, valamint a táplálásukhoz használt takarmánynövények termesztéséhez óriási földterületek szükségesek: a világ összes mezőgazdasági területeinek körülbelül 80%-t használják állattenyésztés céljaira! Ám mindez a terület az emberiség kalóriaszükségletének mindössze 20%-át biztosítja.

Az amazonasi esőerdőket főként a takarmánynövények előállítása és legeltetési igények miatt pusztítják. Szakmai becslések szerint a mező-gazdaság globális földigényét akár 75%-kal is csökkenteni lehetne a növényi alapú étrendre való áttéréssel. A bárány- vagy marhahús előállításához akár százszor annyi földterület is szükséges lehet, mint azonos fehérjemennyiséget tartalmazó borsó vagy tofu előállításához.

• A húsipar elképesztő módon pazarolja a szűkös földi vízkészleteket. Tizenötezer liter vízre van szükség egy kilogramm marhahús előállításához.

• Az állatfeldolgozó üzemek jelentős mennyiségben bocsátanak ki ammóniát, ami a légszennyezéshez és a savas esőkhöz is hozzájárul. A takarmánytermeléshez használt műtrágyák és a húsipari hulladékok vízszennyezést okozhatnak, ami olykor eutrofizációhoz, holt vízi zónák létrejöttéhez vezet.

• A biodiverzitás csökkenéséhez is sajnálatosan hozzájárul a hústermelés. Hiszen az újabb és újabb legelők kiala-kításához erdőket és más ökoszisztémákat pusztítanak el, ami veszélybe sodor egyes fajokat. A túllegeltetés következtében pedig degradálódik a talaj állapota, ami a vadon élő állatokat is hátrányosan érinti.

A hústermelés és -fogyasztás által generált problémákat igényesen foglalják össze az alábbi kötet tanulmányai: Global Meet: Social and Environmental Consequences of the Expanding Meat Industry (Globális hús: A terjeszkedő húsipar társadalmi és környezeti következményei). A szerzők rámutatnak, hogy az elmúlt fél évszázadban mere-
deken megnőtt az emberiség húster-melése. Ez a növekedés nem csak a népességnövekedésnek tudható be. A hús-
fogyasztás grafikonja meredekebben emelkedik, mint a népességnövekedésé, vagyis az egy főre jutó átlagos húsfo-gyasztás mértéke is nő: 1960 óta közel a duplájára növekedett. A huszadik század második felében általánossá vált a nagyipari állat- és haltermelés. Az iparágat néhány óriásvállalat uralja és kormányzati támogatások táplálják. A kötetben szereplő esettanulmányok szerzői feltárják, hogy milyen hatást gyakorol a húsipar térnyerése az éghajlatváltozásra, a vízellátásra, a Föld egyes területein fellépő éhezésre, a munkavállalók jogaira és az állatokkal való bánásmódra. Rámutatnak, hogy az ipar-ág számos társadalmi és környezeti igazságtalanságot idéz elő, a hústermelés növekedése és az élelmiszerbiztonságra való törekvés között pedig feloldhatatlan ellentmondás feszül.[25]

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) külön kiadványban elemezte a különböző táplálkozási formák egészségügyi és klímaváltozási költségekre gyakorolt hatását. A szervezet megállapítása szerint az emberiség jelenlegi étrendje se nem egészséges, se nem fenntartható. A környezeti következmények egyre nagyobb költségekkel terhelik az élelmiszereket, míg a növényi alapú étrendre való áttérés esetén jelentősen csökkennének az ételek ég-
hajlatváltozási költségei.[26] Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig megvizsgálta a növényi alapú étrendek egészségre, fenntarthatóságra és a környezetre gyakorolt hatását is és az ENSZ 2019-es, Föld napja alkalmából kiadott jelentésével egyetemben úgy nyilatkozik, hogy a növényi étrendben hatalmas lehetőségek rejlenek a klíma-
válság kezelésére.[27] Ezek az állásfoglalások rávilágítanak, hogy a vegetáriánus és vegán étrend nyilvánvalóan és jelentősen elősegíti a fenntartható, környezetbarát és földkímélő élelmiszertermelést, míg a nagymértékű húsfogyasztás súlyosan és fenntarthatatlan módon terheli a környezet.

Tehát a modern közgazdasági és környezeti felismerések arrafelé mutatnak, hogy a világunk nem úgy van berendezve, hogy a benne élő emberek sok húst fogyasszanak. Ez a védikus tanítás szerint is így van: Isten elsődlegesen vegetáriánus táplálkozást írt elő az embernek, és csak kivételes helyzetben, például éhínség esetén látja indokoltnak és megengedhetőnek az állatok fogyasztását.[28]

A védikus etika egyik (a kegyesség erényével egybehangzó, annak részét képező) alapelve az ahiṁsā,[29] ami szó szerint erőszakmentességet jelent, de nemártásként, vagy minimális erőszakra való törekvésként is definiálhatjuk.[30] A hindu hagyomány szerint isteni eredetű törvénykönyv, a Manu-saṁhitā így foglalja össze ezt az alapelvet: „soha ne alkalmazz erőszakot senki ellen!”. Bár minden élőlény örök lelki természettel rendelkezik, a Legfelsőbb Úr szerint a testük önkényes elpusztítása büntetendő tett, ezért az Ő szándékát tiszteletben tartó földi törvények szerint szigorún korlátozni kellene.

Ha egy állat testét elpusztítják, akkor a léleknek újra meg kell születnie egy ugyanolyan fajú állatnak a testében, hogy leélje hátralévő életét. Vagyis az ember hátráltatja az adott lelket, hogy felfelé haladhasson a létformák létráján, és így mielőbb elérhesse az emberi testet. A lelki felemelkedés e folyamatát nem szabadna önös emberi érdekből megzavarni.

Az állatok önkényes lemészárlása súlyos karmikus következményeket von maga után. A védikus források szerint az állatölés legsúlyosabb formája a tehenek elpusztítása, mert ők a tejükkel (a bikák pedig a földművelésben használt erejükkel) anyaként és apaként szolgálják az embereket. A Manu-saṁhitā szerint az állatok szervezett pusztítása olyan, mint amikor egy összeesküvés eredményeként többen összefogva megölnek egy embert. Ehhez hasonlóan egy leölt állat haláláért felelős az is, aki engedélyt adott az elpusztítására, aki megölte az állatot, aki eladta, aki megfőzte, aki kiosztotta és aki megette az állati tetemet. A természet hátterében működő erkölcsi törvények nem hagyják büntetlenül e folyamat részeseit. A büntetés sokféle egyéni szenvedés vagy akár háborúk formájában is megnyilvánulhat, amelyek során az emberek a vágóhídi öldökléshez hasonlóan egymást mészárolják le.

Ahogy láttuk, tudományos módon is le lehet vezetni, hogy a kegyesség (és a benne foglalt erőszakmentesség) elvének megsértése, az állatok nagyipari léptékű tartása számos környezeti ártalomhoz hozzájárul. A karma filozófiája szerint a húsevés mindezen problémákon túl egyéni és kollektív szenvedést is eredményez. A védikus előírások szerint az embereknek a könyörületesség és a minimális ártás alapelvét szem előtt tartva nem szabad állatokat ölniük, hanem zöldségeket, gyümölcsöket, gabonaféléket, magvakat, cukrot, tejet és tejtermékeket (illetve ezek kombinációjával előállított ételeket) kell fogyasztaniuk, mert az isteni teremtésben ezek adattak számukra élvezetes eledelül.

Felmerül a kérdés, hogy ha a növények is örök lélekkel rendelkező élőlények, akkor őket miért szabad táplálkozási célból elpusztítani. A vaiṣṇava válasz egyik része, hogy bizonyos esetekben nem szükséges a növényt elpusztítani: ha például a termését esszük meg, mint a gyümölcsök és egyes zöldségek esetén. Azonban való igaz, hogy sok esetben a növény életét is kioltjuk annak érdekében, hogy egy részét vagy egészét megegyük. A természet törvénye szerint minden élőlény más lények pusztítása révén tartja fenn az életét. A követendő alapelv azonban a lehető legkevesebb erőszak és szenvedés előidézése, valamint Isten utasításainak követése. Bár végső identitásukat tekintve a növények is lelkek, nincs agyuk és nincs idegrendszerük, pusztán kémiai és elektromos jelzésekként dolgozzák fel a környezet ingereit. Valamiféleképpen érzékelnek tehát, de tudatuk, így fájdalomérzetük is tompább, mint az állatoké. Elpusztításuk így kisebb mértékű erőszak, mint az állatok megölése.

Másrészt pedig ‒ legalábbis a védikus írásokban ‒ Isten növényi ételeket, valamint tejet és tejtermékeket ír elő az embereknek táplálékul, míg az állatok megölését tiltja. Így a vallási etika szemszögéből is kisebb mértékű ártás a növények, mint az állatok pusztítása. Azonban a vaiṣṇava megközelítés szerint ‒ ha kisebb mértékben is mint az állatölés ‒, a növények életének elvétele is erő-szaknak, bűnös tettnek számít és ennek megfelelően (enyhébb) karmikus követ-kezményekkel is jár. Kṛṣṇa azonban azt ígéri a Bhagavad-gītāban, hogy a Neki szeretettel ajánlott vegetáriánus ételeket elfogadja, és a bhakták, akik minden étkezés előtt elvégzik a felajánlás egy-szerű ceremóniáját, megszabadulnak a növények elpusztításából származó visszahatásoktól.

Viszont a szükségesnél nagyobb szám-ban a növények életét sem szabad kioltani:

„ […] a kormánynak vagy a királynak kötelessége megvédeni nemcsak az emberi lényeket, hanem minden élőlényt, még az állatokat, a fákat és a többi növényt is. Egyetlen élőlényt sem szabad ok nélkül elpusztítani.”[31]

Ha a világ kormányai komolyan vennék és alkalmaznák ezt az alapelvet, és megtiltanák vagy erősen korlátoznák az állatok mészárlását, az rendkívüli védelmező hatást biztosítana a földi környezetnek és számos (e szakasz kezdetén felsorolt) környezetvédelmi problémát minimálisra csökkentene. Ezt a globális szintű étrendváltást nyilvánvalóan nehezíti, hogy az emberek hozzászoktak a jelentős mennyiségű hús fogyasztásához, így egy ilyen irányú átmenetet fokozatosan, intenzív felvilágosító kampány kíséretében lehetne elképzelni.

4.2. Nyerészkedés kontra becsületesség és igazmondás

Ha az emberek szerencsejátékokat űznek, az az igazmondás alapelvét rombolja, mert e játékok alapelve a szorgalmas munka nélküli pénzkeresés, ami ráadásul szenvedélybetegséghez, függőséghez is vezethet. Bár a szerencsejátékok nem minden típusa kötődik a kaszinókhoz, ezek működése gyakran összefüggésben áll a prostitúcióval, az alkoholfogyasztással és a kábítószer-kereskedelemmel is.

Hogy a szerencsejátékok milyen mértékben áthatják a modern társadalmat, azt az is mutatja, hogy ezen iparág globális értéke 2023-ban több mint 540 milliárd USD volt. A felmérések szerint Földünk bő nyolcmilliárd lakosa közül 1,6 milliárd ember rendszeresen játszik szerencsejátékokat, további 4,2 milliárd pedig legalább évente egyszer szerencsét próbál valamilyen formában. Az online sportfogadások, kaszinók és más internetes szerencsejátékok népszerűsége és bevétele folyamatosan növekszik.[32]

A modern társadalomban a szerencsejátékokat általában nem ítélik meg erkölcsileg negatívan: egy 1999-es Gallup kutatás szerint az emberek nyolcvan százaléka támogatja a legális szerencsejátékipar működését. Védikus szemszögből nézve azonban ezekkel a játékokkal nem csupán az a baj, hogy esetenként függőséghez és családromboló szokásokhoz vezetnek, amelyek kezelése egészségügyi és szociális terhet jelent. Hanem általános problémát jelent, hogy az ilyen játékok kedvezőtlen tulajdonságokat erősítenek az emberekben:

„A szerencsejáték minden fajtája lealacsonyítónak számít, még a spekulatív üzleti vállalkozások is. Ahol az állam támogatja a szerencsejátékot, ott nyoma sem marad az igazmondásnak.”[33]

Statisztikusan ezt nehéz illusztrálni, ám a szerencsejátékok űzése ronthatja az emberi jellemet és így egy társadalom erkölcsi állapotát. Erősítheti egyesekben a „nem egyenes utak” iránti érdeklődést, valamint a szenvedélyt és a mohóságot, amelyek aztán élet más területein is megmutatkoznak, például az élvezetek maximalizálását célzó, túlzó fogyasztási szokásokban.[34]

Az igazmondás erényét azonban nem csak a szerencsejátékok űzése sérti, hanem az is, ha egy emberben vagy a társadalom egészében elhatalmasodik az őszintétlenség, a képmutatás, a nyerészkedés, a csalás, a tolvajlás, a becstelenség és a korrupció. Ugyanígy szemben áll az igazmondás elvével minden hazug propaganda, akár félre-vezető politikai vagy üzleti szándék mozgatja, akár az ateizmus terjesztését célozza.

Az igazság eltorzítása számos társadalmi folyamaton keresztül súlyosbítja a környezeti károkat és akadályozza az előrelépéseket. Például a Global Corruption Report: Climate Change [Beszámoló a globális korrupcióról: klímaválság] című, négyszáz oldalas tanulmányt a Transparency International nevű, nemzetközi korrupcióellenes szervezet jelentette meg. Ebben részletesen kimutatták, hogy a kormányzati visszaélések, a protekcionizmus és a korrupció
hogyan fékezik az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, hogyan akadályozzák a hatékony környezetvédelmi intézkedések foganatosítását, valamint, hogy a felelőtlen gazdasági magatartás és az erőforrásokkal való visszaélések miként súlyosbítják a problémákat.[35]

Témánk szemszögéből a legfájdalmasabb a greenwashing (zöldrefestés) jelensége, amelynek ma már terjedelmes irodalma van. Egyet emelnék ki az ezzel foglalkozó könyvek közül. Heather Rogers környezetvédelmi író Green Gone Wrong: How Our Economy Is Undermining the Environmental Revolution [Megromlott a zöld: hogyan ássa alá a gazdaságunk a környezetvédelmi forradalmat?] című, 2010-es könyve feltárja a gazdasági rendszerben jelen lévő egyik képmutatást, amely a környezettudatosság álarca mögé rejtőzve továbbra is fenntarthatatlan gyakorlatokat alkalmaz. Rogers többek között az autó- és az energiaiparból hoz fel példákat, amelyek rámutatnak, hogy számos cég félrevezeti a fogyasz-tóit: környezetbarát marketing kom-munikációt folytat, a valóságban azon-ban változatlanul folytatja környezetszennyező tevékenységeit. A szerző általános érvényű kritikája, hogy az ipari szereplők profitéhsége és fenn-tarthatatlan növekedési stratégiája erősen fékezi az (olykor csak látszólagos) környezetvédelmi törekvéseket.[36]

Az igazmondás elvének haszna (és hiányának ártalmai) nehezebben illusztrálhatók statisztikákkal, mivel az
összefüggések nem olyan könnyen feltárhatóak, mint például a kegyesség esetén, ahol látványosak és jól szám-szerűsíthetőek a hústermelés környezeti hátrányai.[37] Azonban könnyen belátható, hogy az igazmondás elvével szemben álló jellemvonások és viselkedésmódok egyéni és kollektív szinten a környezet állapotát is hátrányosan érintik (gondoljunk például a reklámipar fogyasztáshergelő hirdetéseire és túlzásaira).

Ezzel ellentétben az igazmondás, az egyenesség és becsületesség elvének az élet minden területén való alkalmazása erősíti a társadalmi szereplők közötti bizalmat, csökkenti a konfliktusok esélyét és hozzájárul a megoldásukhoz, így segíti a stabil és harmonikus közösségek építését. A vállalatok és kormányzati szervek őszintesége és etikus dön-téshozatali rendszere pedig nagyban segíthet természeti és épített környezetünk megóvásában.[38]

A Bhagavad-gītā filozófiája szerint az egyik legnagyobb hazugság az, amely azt hirdeti, hogy az emberek egyre boldogabbá válnak, ha növelik birtokolt tárgyaik mennyiségét és értékét, továbbá intenzíven érzéki élvezetekre törekszenek. Kṛṣṇa kijózanító szavai szerint:

„Az okos távol tartja magát a szenvedés forrásaitól, amelyek az anyagi érzékekkel való kapcsolatból származnak. Ó, Kuntī fia, az efféle élvezeteknek kezdetük és végük van, ezért a bölcs nem leli bennük örömét.”[39]

Ezért az igazmondás irányelvét követve sem a reklámiparnak, sem a médiának nem szabadba azt sugallnia, hogy az anyagi élvezetek fokozása vezet el a boldogsághoz, vagy hogy ez az élet célja.

A vaiṣṇavák számára az igazmondás azt is magában foglalja, hogy a tőlük telhető legőszintébb módon követik Kṛṣṇa utasításait és saját természetük szerint, a másokkal való versengést kerülve törekednek a lelki fejlődésre, hogy életük végén visszatérjenek Istenhez.[40]

Egy védikus alapú, felvilágosító környezetvédelmi kampány egyik fontos üzenetét az képezné, hogy a lélek – valódi énünk – igazi örömét az eredetünkkel és örök jóakarónkkal, Istennel való kapcsolatunk felélesztése szolgálja. Az ezt a célt szolgáló életvezetési szokások és lelki gyakorlatok belső örömöt és kiegyensúlyozottságot eredményeznek, amelyek lehetővé teszik a mértékletes, visszafogott életet. Mindaddig, amíg nem ismerjük fel ezt az igazságot, akarva-akaratlan becsapjuk egymást és saját magunkat.

4.3. Mámor kontra józanság

A Śrīmad Bhāgavatam a dharma egyik rombolójaként a mámorítószereket említi meg. A vaiṣṇavák ezek közé sorolják a drogokon és az alkoholféleségeken kívül a cigarettát, a kávét, sőt a feketeteát is, mindezek (erőteljesebb vagy gyengébb) pszichoaktív, tudat- és viselkedésmódosító hatása miatt. Az önmérgezés módozatai (főként az alkohol és a kábítószerek) egyrészt a kegyesség elvével szemben hatnak: érzéketlenebbé és erőszakosabbá tesznek más élőlények iránt.[41] De hozzátehetjük, hogy a lemondásra, mértékletességre való képességet is hátráltatják, sőt a belső, jellembeli tisztaságot sem segítik, így több szempontból is dharma elveivel ellentétes irányban hatnak.

Köztudottak a szeszes italok és drogok fogyasztásának egyéni és társadalmi következményei. Az alkoholfogyasztás komoly egészségügyi problémákhoz vezet, mentális betegségekre hajlamosít, rombolja a memóriát és személyi-ségtorzulást eredményez. A drogok (például metamfetamin, kokain, heroin) esetében mindez hatványozódik: a súlyos egészségkárosodás mellett depresszió, szorongás, paranoia, skizofrénia léphet fel. Az önmérgezés mindkét formája függőséghez vezethet, amitől nehéz megszabadulni. A társadalmi hatások közül említhetjük a családon belüli konfliktusokat vagy az elszigetelődést, a válást, az érintettek gyermekeinél fellépő szorongást és magatartászavarokat. Az alkoholisták és a drogfüggők hajlamosabbak bűncselekmények, erőszakos tettek elkövetésére. Mindkét függőség létfenntartási problémákhoz, akár a munkahely elvesztéséhez is vezethet.[42]

Ezek miatt a szerteágazó negatív egyéni és szociális következmények miatt a mámorítószerekről nem a környezeti károkozás jut először eszünkbe ‒ pedig ez is jelen van. Az alkoholos italok alapanyagául szolgáló, mezőgazdasági területeken termesztett növények (főként a szőlő, az árpa, a cukornád és a kukorica) egyrészt sok vizet, öntözést igényelnek. Másrészt a felhasznált műtrágyák és növényvédőszerek (ezek anyagai közül főként a foszfátok és a nitrátok) talaj- és vízszennyezéshez vezethetnek. A nagytáblás, monokultúrás termesztés csökkenti a biológiai sokféleséget és talajeróziót eredményezhet. A szeszes italok gyártása ismét sok vizet igényel: egy liter sör előállításához hét, egy liter bor előállításához öt liter vizet használnak fel. Másrészt sok energiát is emészt a folyamat, mivel az erjesztett anyagokat melegíteni és desztillálni kell, amihez általában fosszilis anyagok biztosítják az energiát. A lepárlás során így a szén-dioxid kibocsátás is jelentős, amihez hozzátesznek a mezőgazdasági gépek és a szállításra használt járművek is. Az alkoholgyártás melléktermékei (például a szőlőhéj és a gabonatönköly) a szemétlerakókba helyezve metánt bocsátanak ki magukból. Az üvegpalackok gyártása energiaigényes eljárás és megint szén-dioxidot juttat a levegőbe, továbbá az üveghulladékok kezelése sem teljesen megoldott (Magyarországon 30‒40%-os az üveghulladékok hasznosítási aránya, az EU-s cél 60%). A műanyag- és fém ital-csomagolóanyagok is nagy mennyiségű hulladékot eredményeznek. Az italok sokszor hosszú utat tesznek meg a boltokig, így az alkoholféleségek szállításuk során is hozzájárulnak a szén-dioxid kibocsátáshoz. A víz- és energiafogyasztás, valamint a hulladéktermelés összesített eredményeként az alkoholkereskedelem komolyan megterheli a környezetet. A Movendi International ‒ az egyik legrégibb nemzetközi civil szervezet, amely az alkohol- és drogfogyasztás káros hatásai ellen küzd ‒ ezt írja:

„Az alkoholtermelés veszélyezteti a természeti erőforrásokat és egyre gyakrabban idéz elő vízhiányt és
bizonytalanságot az élelmiszerellátásban. Az alkoholtartalmú italok előállítása rendkívül erőforrásigényes, környezeti szempontból pedig nem fenntartható.”[43]

Az alkoholféleségek előállításához képest a kábítószerek termelése kisebb földterületet érint, de mint illegális tevékenység mindenféle szabályozást megkerül, így esetenként (a nyilvánvaló súlyos egészségi és szociális követ-kezmények mellett) komoly környezeti károkkal is jár. A kábítószer-ültetvények (kannabisz, kokain) létrehozásához gyakran hatalmas erdőterületeket irtanak ki (olykor nemzeti parkokban vagy más védett területeken), az ültetvények gyors kiaknázása után pedig újabb területeket tarolnak le, esetleg a helyi közösségeket fosztják meg mezőgazdasági területeik egy részétől. Az élőhelyek ilyen pusz-títása erózióval és a biodiverzitás csök-kenésével jár. A kábítószerek termelői törvénytelenül tevékenykednek, így általában a hulladékkezelési eljárásokat sem követik. A felhasznált műtrágyák és a gondatlanul a természetbe engedett vegyi anyagok és toxikus hulladékok szennyezik a talajt, a levegőt és a vízkészleteket. Az elkészült drogokat gyakran hosszú útvonalon szállítják, hozzájárulva az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalának jelentései és statisztikái a globális kábítószerprobléma ezen súlyos környezeti hatásait is bemutatják.[44]

Való igaz, hogy az alkohol- és a kábítószerfogyasztás leginkább egészségügyi és szociális szempontból okoz jelentős problémákat. Ám a fentiek alapján érdemes megjegyeznünk, hogy e mámorítószerek nem csak a társadalmi, hanem a környezeti fenntarthatóságot is fenyegetik. A WHO elemzése szerint az alkoholtermelés és fogyasztás a tizenhét Fenntartható Fejlődési Cél közül tizenhárom (!) cél megvalósulását akadályozza, hátrányosan érintve a 2030-ig tervezett menetrend gazdaság, társadalmi és környezeti dimenzióját egyaránt.[45]

Az önmérgezés különböző módozatai az ember legemelkedettebb kognitív és érzelmi funkcióinak leépülését okozzák. A védikus tudást összegző Vedānta-sūtra kezdete szerint az emberi élet legmagasabb rendű célja, hogy a kifinomult gondolkodási képességünkkel élve tudakozódjunk az Abszolút Igazságról, vagyis próbáljuk megérteni, kik vagyunk mi, ki Isten, hogyan kerülhetünk harmonikus kapcsolatba vele, és hogyan éljünk e kapcsolódás fényében.[46] Az alkoholfélék és a drogok mind e tudakozódási és megértési képesség ellenében hatnak, miközben – az agy frontális lebenyének károsításával – az olyan magasrendű emberi érzelmeket is pusztítják, mint az empátia, az önmérséklet és a felelősségérzet.[47] A környezet védelméhez mind az eszünkre, mind pozitív érzelmeinkre szükség van ‒ az önmérgezés vegyszerei viszont fokozatosan ezektől is megfosztanak.

4.4. Szabadosság kontra szexuális önfegyelem

A dharmát romboló tevékenységek közül a negyedik a prostitúció, tágabb értelemben a nem szabályozott, házasságon kívüli szexuális élet. A testi élvezetek e legerőteljesebb formájához való ragaszkodás, a nemi szabadosság egyrészt a tisztaság elvét pusztítja: „Senkinek nem lehet tiszta az elméje, ha nem tiszták a tettei. Nem lehetnek tiszták a tettei annak, aki nem tiszta az étkezés, az alvás, a védekezés és a párzás terén.”[48] A belső megtisztulásra való törekvés így azt is magában foglalja, hogy az ember csökkenti a nemi élet iránti vonzódását.

A kicsapongó nemi magatartás továbbá a lemondás elvét is rombolja, míg a korlátozott (házasságon belül, ideálisan csak gyermeknemzés céljából gyakorolt) nemi élet a vallás e pillérét is támogatja.[49]

A szexuális szabadosság és a földi környezet állapota közötti kapcsolat áttételes, így nem lehet statisztikák for-
májában érzékeltetni. A védikus meg-közelítés szerint azonban a kapcsolat valós és lényeges. Az anyagi világgal kapcsolatba került lelkeken ugyanis eluralkodik az érzéki élvezetre való hajlam, amelynek legerősebb fajtája, mintegy szimbóluma a szex:

„Az anyagi rabság oka a mértéktelen érzéki élvezet […] A szentírások parancsai szerint az ember csak a feleségével élhet nemi életet, a más nőkkel való szexuális kapcsolat tilos számára, s a feleségén kívül minden nőt anyjának kell tekintenie. Az emberek azonban még e parancsok ellenére is hajlamosak a más nőkkel való nemi kapcsolatra. Az efféle hajlamokat meg kell fékezni, különben akadályt jelentenek az önmegvalósítás ösvényén.”[50]

Vagyis a túlzó érzékkielégítésre való hajlam akadályt jelent az önmegvalósítás útján. Ugyanakkor az érzékek mohósága az anyagi javak túltermeléséhez és a túlfogyasztásához is vezet, hiszen a vágyak sokaságának kielégítéséhez rengeteg birtokolható, fogyasztható, élvezhető tárgyra és szolgáltatásra van szükség. Ha az emberek korlátozatlanok a szexualitás terén, akkor az élvezetek iránti mohóságuk jó eséllyel az élet más területein is megmutatkozik túlzó
fogyasztói mentalitás, vagy akár hedonizmus formájában. Ezt az összefüggést mutatja az is, hogy a reklámok gyakran tartalmaznak burkolt vagy nyíltan szexuális tartalmú utalásokat. A fogyasztásra való serkentés a kapitalizmus kezdete óta kéz a kézben jár a testiség hirdetésével.[51]

Rūpa Goswāmī, a 16. századi szentéletű vaiṣṇava teológus az egyik művében rámutat, hogy az érzékek, az elme és a szexualitás szabályozására szükség van a lelki fejlődés érdekében. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda e megállapításhoz fűzött magyarázata szerint az érzékek, az elme, és a nemi szerv kontrollálása kölcsönösen segíti egymást. Viszont e három bármelyikének korlátozatlansága a másik kettő vonatkozásában is könnyen szabadossághoz vezet.[52]

A vaiṣṇava teológia és a kortárs környezetvédelmi mozgalmak közötti feltűnő hasonlóság, hogy mindkét irányzat hangsúlyozza a fogyasztás, a testi élvezetek, az érzéki tevékenységek visszafogásának jelentőségét. A vaiṣṇava tanítások szerint e visszafogottság fő célja, hogy ne kötődjünk túlságosan világi környezetünkhöz, életünk végén pedig anyagi ragaszkodásoktól és élvezeti vágyaktól mentesen vissza tudjunk térni a tökéletes isteni világba:

„ […] anyagi azonosságunk háromféle ösztönzést teremt: ösztönzést a beszédre, valamint az elme és a test követeléseit. Ha az élőlény áldozatul esik ennek a háromféle ösztönzésnek, akkor élete szerencsétlen lesz. Aki ellenáll ezeknek a követeléseknek és vágyaknak, azt tapasvīnak, lemondásokat gyakorlónak nevezik. Ilyen tapasyával le lehet győzni az anyagi energiának, az Istenség Legfelsőbb Személyisége külső energiájának uralmát.”[53]

A környezetvédő mozgalmak pedig azért szorgalmazzák a termelés és fogyasztás korlátozását, hogy megkíméljük a Földet a túlterheléstől és óvjuk a jövő emberi generációinak életminőségét. Ennek a törekvésnek lehetünk tanúi olyan klasszikus környezetvédelmi művekben, mint például a Story of Stuff [A cuccok története], a Prosperity without Growth [Fejlődés növekedés nélkül], vagy a This Changes Everything: Capitalism vs. The Climate [Ez mindent megváltoztat: kapitalizmus kontra a klíma], melyek számos, a fogyasztás csökkentését szorgalmazó környezetvédelmi törekvést is bemutatnak.[54]

A vaiṣṇavák és a környezetvédők által ideálisnak látott életmód tehát nagyon hasonló: mértékletes, visszafogott, mini-
malista, egyszerű. A vaiṣṇavák számára mindez spirituális életcéljuk természetes velejárója, míg a környezetvédők szem-szögéből ez a Földért felelősséget érzők önkorlátozása. Bár sem egyik sem másik motivációt nem könnyű a tömegekkel elfogadtatni, a vaiṣṇavák szerint a spirituális indíttatás célravezetőbb, mert a lelki gyakorlatok nem anyagi forrásból származó belső elégedettséget okoznak, míg a pusztán intellektuális indíttatású (belátáson alapuló) önmérséklet csak lemondást követel az embertől, magasabb rendű lelki élvezet megtapasztalása nélkül. Így a szexualitás és az érzéki tevékenységek korlátozása könnyebben megvalósítható úgy, ha az vallási célkitűzésekkel és lelki gyakor-
latokkal párosul, mint ha pusztán világi célok vezérlik (legyen az akár a környezetvédelem tiszteletreméltó ügye).[55]

5. A négy alapelv
és a fenntarthatóság

E tanulmány eddigi részei bemutatták, hogy mi mindent képvisel a vaiṣṇavák számára a vallás négy erkölcsi oszlopa: a kegyesség, az igazmondás, a lemondás és a tisztaság. Azt is láthattuk, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek kikezdik ezen értékeket.

A négy központi erény érvényesítése természetesen nem csak a környezetvédelem szempontjából hasznos. Mindezek a társadalom békéjéhez és a természettel való harmonikus együttéléshez is sokoldalú módon járulnak hozzá. Úgy is tekinthetjük, hogy a négy erény a széles értelemben fenntarthatóságot segíti. Természetesen ennek része a környezeti fenntarthatóság is (a tiszta víz és a köztisztaság biztosítása, az ökoszisztémák megőrzése, a környezetszennyezés minimalizálása), de része a gazdasági fenntarthatóság (a felelősségteljes termelés, fogyasztás és hulladékkezelés, valamint a fenntartható technológiák alkalmazása), továbbá része a társadalmi fenntarthatóság is (amelynek része például a minőségi oktatás vagy az emberek egészségének biztosítása).[56]

Külön tanulmányt érdemelne, hogy a kegyesség, az igazmondás, a lemondás és a tisztaság elvének széleskörű gyakorlati alkalmazása milyen sokoldalúan szolgálják a fenntarthatóság mindezen területeit. Ám azt már az eddigi elemzés is érzékelhetővé tette, hogy a négy elv milyen hasznos szempontokat és módszereket kínál az ökológiai válság mérsékléséhez.

A nagy vaiṣṇava tanító, Śrīla Prabhupāda úgy tekintett a dharma négy irányelvére, mint a világvallások közös tanításaira. Vagyis Isten olyan központi jelentőségű útmutatásai ezek, amelyek különböző korokban, számos nyelven és kultúrában megjelentek: „A vallás alapelveit, amelyek a lemondás, a tisztaság, a kegy és az igazmondás, […] bármely hit hívei követhetik. […] A vallás elvei nem egy bizonyos hit dogmái vagy szabályai.”[57]

A négy alapelv és annak folyományai éppen univerzális jellegüknél fogva alkalmasak arra is, hogy akár a szekuláris berendezkedésű államokban is a fenntarthatóság iránytűjeként szolgáljanak: „Egy világi állam lehet, hogy nem részesíti előnyben egyik hitet sem, de nem zárkózhat el a vallás előbb említett elveitől”.[58] Ha a társadalom vezetői elhanyagolják a négy erkölcsi érték érvényesítését, az zavart eredményez: „Amikor a király vagy a kormány vezetője nem követi a megfelelő elveket, a természet kiszabja a büntetést háború, éhínség és hasonló katasztrófák formájában.”[59] A védikus írásokban említett ideális uralkodók éppen a dharma említett (és további) elveinek védelmével biztosították a társadalmi élet és a természeti világ nyugalmát:

„ […] a legfőbb vezető, Yudhiṣṭhira ‒ lévén olyan király, aki érti a dolgát ‒ távol tartotta népétől az aggodalmat, a betegséget, a hőséget és a hideget. Nemcsak gazdasági szempontból ment jól a soruk, de emellett egészségesek is voltak. Nem okoztak nekik gondot sem a természetfölötti hatalmak, sem az ellenségeskedés más élőlényekkel szemben, s a test és az elme okozta gyötrelmektől sem szenvedtek. […] Ember és Isten, ember és természet között teljes az együttműködés, s ez a tudatos együttműködés, ahogyan azt Yudhiṣṭhira király példája mutatja,
boldogságot, békét és jólétet eredményezhet a világon. Egymás kihasználása ‒ amely napjainkban szokássá vált ‒ csupán nyomorúsághoz vezet.”[60]

A vaiṣṇavák társadalomkritikája szerint a vallás négy elvének elhanyagolása, valamint az ezeket sértő tevékenységek eluralkodása egyrészt közvetlenül rombolják a természeti erőforrásokat és a környezetet. Másrészt áttételesen, a karmikus következmények formájában is ráerősítenek a negatív folyamatokra, még inkább szenvedéstelivé és fenn-tarthatatlanná téve a társadalom működését.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda szerint a modern civilizáció e torzulásait nem lehet kiigazítani pusztán tárgya-lásokkal, törvényekkel és rendőri intézkedésekkel. Az emberek tudásának növelése és tudatállapotának tisztítása érdekében a társadalom vezetőinek és tehetős embereinek arra kellene használniuk a rendelkezésükre álló vagyon jelentős részét, hogy Isten-tudatra ébresszék az embereket és a vallás négy elvének követésére bátorítsák őket. A vallások, a politikusok és a tehetős üzletemberek közös erőfeszítése tenné lehetővé, hogy a tömegek ne „Kali csapdájában” kössenek ki, és így bolygónk virágzóbb és békésebb hellyé válhasson.[61]

Felhasznált irodalom

Babor, T. F. et al.: Alcohol: No Ordinary Commodity: Research and Public Policy. Oxford University Press, Oxford‒New York, 2023.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 2008.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Első Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Harmadik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Negyedik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Hatodik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Hetedik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1992–1995.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A tanítások nektárja. Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2015.

Banyár, M. (Mahārāṇī DevI Dāsī): A hindu kultúra egyes meghatározó vonásai. Tattva 15. 1. 2012, 59-72.

Brown, W. C. ‒ Melas, M. T.: A Narrative Review of Emotion Regulation Abilities, Strategy Use, and Their Relationship to Alcohol. Current Addiction Reports. 11. 2. 2024, 199–209.

Capper, J. L. et al.:. Animal Feed vs. Human Food. CAST Issue Paper. 53. 2013.

Cook, M. et al: Alcohol’s contribution to climate change and other environmental degradation: A call for research. Health Promotion International. 39.1. 2024.

Dajka Gábor: A szexualitás hatása a reklámokban: Egy fiatal generáció perspektívája.
2024. https://dajka-gabor.hu/marketingblog/a-szexualitas-hatasa-a-reklamokban-egy-fiatal-generacio-perspektivaja/

A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Earth Day: UN report: Plant-based diets provide “major opportunities” to address climate crisis. 2019.https://www.earthday.org/un-report-plant-based-diets-provide-major-opportunities-to-address-climate-crisis

A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Food and Agriculture Organization of the United Nations: Livestock solutions for climate change. 2017. https://www.fao.org/family-farming/detail/en/c/163467

A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Gaura Kṛṣṇa Dāsa: Yoga-sūtra. Második rész: Sādhana-pāda. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2018.

Hoekstra, A. Y.: The hidden water resource use behind meat and dairy. Animal Frontiers. 2. 2. 2012, 3–8.

Hridayānanda dāsa Goswami – Gopiāparāṇadhana dāsa Adhikārī: Śrīmad-Bhāgavatam (Twelfth Canto).
The Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 1993–1995.

Jackson, T.: Prosperity without Growth: Foundations for the Economy of Tomorrow. Routledge, London-New York, 2016.

Klein, N.: This Changes Everything: Capitalism vs. The Climate. Simon & Schuster, New York, 2015.

learnsanskrit.cc: Sanskrit Dictionary. 2024. https://www.learnsanskrit.cc/translate?search=dayA&dir=au
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Leonard, A.: The Story of Stuff: How Our Obsession with Stuff Is Trashing the Planet, Our Communities, and Our Health – and a Vision for Change. Free Press, New York, 2010.

Movendi International: Alcohol Alcohol As Obstacle to Environmental Development. 2024. https://movendi.ngo/the-issues/the-problem/obstacle-to-development-2/alcohol-as-obstacle-to-environmental-development
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Purvis, B., Mao, Y. ‒ Robinson, D.: Three pillars of sustainability: In search of conceptual origins. Sustainability Science. 14. 3. 2019, 681–695.

Rappaport, E. ‒ Johnson, J.: Sexuality and Consumerism in the Modern World: The Business of Pleasure. In: M. Kuefler ‒ M. E. Wiesner-Hanks (szerk.): The Cambridge World History of Sexualities: Volume 4: Modern Sexualities. Cambridge University Press, [s.l.], 2024, 136–158.

Ritchie, H.: If the world adopted a plant-based diet, we would reduce global agricultural land use from 4 to 1 billion hectares. 2021.
https://ourworldindata.org/land-use-diets
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Ritchie, H. ‒ Roser, M.: Deforestation and Forest Loss. 2023.
https://ourworldindata.org/deforestation
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Rogers, H.: Green Gone Wrong: How Our Economy Is Undermining the Environmental Revolution. Scribner, New York, 2010.

Satyaraja, Dasa.: The Four Principles of Freedom. Rasbihari Lal & Sons, Delhi, 2003.

Silentbet: Global Gambling Industry Stats & Trends (2024 & Beyond). 2024.
https://silentbet.com/gambling-statistics-and-trends/
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Springmann, Maro: Valuation of the health and climate-change benefits of healthy diets. FAO, Rome, 2020.

Śivarāma Swami: Varṇāśrama-kódex I. Lāl Kiadó, Budapest, 2016.

Transparency International: Global Corruption Report: Climate Change. 2011. https://www.transparency.org/en/publications/global-corruption-report-climate-change
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

UN Office on Drugs and Crime: World Drug Report 2024. 2024.
www.unodc.org/unodc/en/data-and-analysis/world-drug-report-2024.html
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

WHO: Plant-based diets and their impact on health, sustainability and the environment: A review of the evidence. 2020.
https://www.who.int/europe/publications/i/item/WHO-EURO-2021-4007-43766-61591
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

Winders, B. ‒ Ransom, E.: Global Meat: Social and Environmental Consequences of the Expanding Meat Industry. MIT Press, Cambridge, 2019.

World Economic Forum: The Chairperson’s Guide to Climate Integrity: Earning and Enhancing Trust through the Sustainability Transition. 2023.
https://www.weforum.org/publications/the-chairperson-s-guide-to-climate-integrity-earning-and-enhancing-trust-through-the-sustainability-transition/
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

World Health Organization: Alcohol consumption and sustainable development. 2020. https://www.who.int/europe/publications/i/item/WHO-EURO-2020-2370-42125-58041
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.

WWF: Beef. 2024.
https://www.worldwildlife.org/industries/beef
A megtekintés dátuma: 2025.06.24.


[1]    Bhg. 4.8.

[2]    Bhg. Bevezetés, 33.

[3]    Bhg. 4.7 magyarázat; 18.66.

[4]    Bhāg. 6.3.19.

[5]    Śrīla Prabhupādha így érzékelteti a meghódolás és a négy alapelv szükségszerű kapcsolatát: „Ám átadni magunkat az Úr lótuszlábainak szintén nem könnyű. Csak azok képesek rá, akik a lemondás, a tisztaság, a kegy és az igazmondás jegyében élnek. […] A lemondás, a tisztaság, a kegy és az igazmondás ‒ a vallás alapelvei ‒ előkészítik a talajt a lelki tudás fejlesztésének befogadására.” (Bhāg. 1.17.24 és 1.17.45 magyarázatok.)

[6]    Parīkṣit király, a földistennő, a vallás bikája és Kali története a Bhāgavatam 1. Énekének 16‒17. fejezetében olvasható.

[7]    Bhāg. 1.16.32‒33 magyarázat.

[8]    A védikus időszemlélet négy nagy kozmikus világkorszakot tart számon. A második korszaktól kezdve a vallásosság minden korban egynegyedével csökken, vagyis minden korszakban eltörik Dharma egyik lába. Bhāg. 1.16.25 magyarázat.

[9]    A Bhāg. 12.3.19‒24 szerint viszont nem korszakonként egy lába vész el a dharmának, hanem minden korszakváltás során a négy erény mindegyikének a befolyása csökken a negyedével.

[10]   Bhāg. 1.17.32.

[11]   Bhāg. 1.17.38‒39.

[12]   Megfelelő társadalmi és vallási vezetők kezében viszont a vagyont a vallás négy elvének védelmére lehet fordítani. Bhāg. 1.17.39; 1.17.42.

[13]   Bhāg. 1.17.32, 1.16.25, 1.17.42 magyarázatok.

[14]   Az erényes élet védikus alapelveiről lásd még: Gaura 2018: 91.

[15]   Learnsanskrit.cc: 2024.

[16]   Bhg. 1.3; Bhāg. 1.16.26, 1.17.24, 6.11.16, 7.11.8.

[17]   Śivarāma Swami 2016: 73.

[18]   Learnsanskrit.cc: 2024; Bhg. 10.4‒5 magyarázat, 16.7; Śivarāma Swami 2016: 70‒73.

[19]   Bhāg. 1.17.25 magyarázat.

[20]   Śivarāma Swami 2016: 75‒77; Satyaraja 2003: 69‒92.

[21]   Bhg. 8‒12 magyarázat; Śivarāma Swami 2016: 80.

[22]   Bhāg. 1.17.38; Satyaraja 2003: 3.

[23]   Hogy egy bűnös tett nem feltétlenül csak egy vallási elvvel áll szemben, azt mutatja például a Bhāg. 1.17.25 magyarázata, mely szerint nem a húsevés, hanem az alkohol és a kábítószerek fogyasztása vezet a kegyesség megszűnéséhez

      „A szabadság négy elvét” elemző könyvében Prabhupāda tanítványa, Satyaraja Dasa pedig az önmérgezést (nem pedig a korlátozatlan szexualitást) állítja szembe a tisztaság/józanság erkölcsi alapelvével: Satyaraja 2003: 95‒108.

[24]   Food and Agriculture Organization of the United Nations: 2017; Ritchie & Roser: 2023; Capper és mtsai 2013; Ritchie: 2021; Hoekstra 2012; WWF: 2024.

[25]   Winders ‒ Ransom 2019.

[26]   Springmann 2020.

[27]   WHO: 2020; Earthday.org: 2019.

[28]   Az 1.4.1 szakaszban az erőszakmentességhez témájához kapcsolódó védikus források: a Bhg. 3.13 és 3.26 verse, továbbá a Bhg. 2.19, 14‒16, 16.1‒3, 17.10 verseinek, valamint a Bhāg. 1.7.37, 3.2.29, 3.29.15 verseinek a magyarázatai.

[29]   A kegy-könyörületesség, együttérzés elvének társadalmi jelentőségéről lásd: Gaura, 2018: 305‒321.  Valamint lásd még az alábbi tanulmányt a nemártásról és a vegetarianizmusról, mint a hindu kultúra egyik meghatározó vonásáról: Banyár 2012.

[30]   Learnsanskrit.cc: 2024.

[31]   Bhāg. 6.4.7 magyarázat.

[32]   Silentbet: 2024.

[33]   Bhāg. 1.17.38 magyarázat.

[34]   Satyaraja 2003: 109‒121.

[35]   Transparency International: 2011.

[36]   Rogers 2010.

[37]   Lásd a 1.4.1. szakaszt.

[38]   World Economic Forum: 2023.

[39]   Bhg. 5.22.

[40]   Bhāg. 1.17.25, 1.17.32 magyarázatok; Śivarāma Swami 2016: 70‒73.

[41]   Śivarāma Swami 2016: 74‒75.

[42]   Az alkohol társadalmi és gazdasági vonat-kozásairól, valamint egészségkárosító hatásáról lásd például: Babor és mtsai 2023.

[43]   Az idézet forrása a Movendi International: 2024.Tanulmány az alkoholtermelés környezeti ártalmairól (Cook és mtsai 2024).

[44]   UN Office on Drugs and Crime: 2024.

[45]   World Health Organization: 2020.

[46]   Bhāg. 4.22.21 magyarázat.

[47]   Brown & Melas 2024.

[48]   Bhāg. 1.3.44 magyarázat.

[49]   Bhāg. 1.17.25 magyarázat; Śivarāma Swami 2016: 79; Bhāg. 3.16.22 magyarázat: „A három transzcendentális tulajdonság ‒ a tisztaság, a lemondás és a kegy ‒ a kétszer születettek és a félistenek jellemző tulajdonsága. […] A lemondást a szabályokhoz kötött nemi élet képviseli.”

[50]   Bhg. 3.34 magyarázat.

[51]   Lásd például a Sexuality and Consumerism in the Modern World: The Business of Pleasure [Szexualitás és konzumerizmus: az élvezetek üzlete] című könyvfejezetet. Rappaport & Johnson 2024; Továbbá: Dajka: 2024.

[52]   A tanítások nektárja 1; Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2015: 7.

[53]   A tanítások nektárja, az 1. vers magyarázatából. Prabhupāda 2015: 14.

[54]   Leonard, 2010; Jackson, 2016; Klein, 2015.

[55]   „A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad. Ha azonban egy felsőbbrendű ízt tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné válik.” (Bhg. 2.59.)

[56]   A fenntarthatóság három területére (gazdasági, környezeti, társadalmi) vonatkozó koncepció eredetéről lásd: Purvis és mtsai 2019.

[57]   Bhāg. 1.17.32 magyarázat. Kiemelés az eredetiben.

[58]   Uo.

[59]   Bhāg. 5.12.7 magyarázat

[60]   Bhāg. 1.10.6 magyarázat. Lásd még: Bhāg. 1.10.4–5.

[61]   Bhāg. 1.17.24 magyarázat.

Megosztás