Lapszám: Jóga és tudat – 27 – XXVII/1 – 2023. december
Szerző: Markovich Dániel
Cikk letöltése pdf-ben: Felszabadulás – a jóga végcélja?
Bevezetés
E tanulmány témája a felszabadulás témakörének vizsgálata két tradicionális jógairányzat, Patañjali yoga-darśanája, valamint a gauḍīya-vaiṣṇava bhakti-yoga tanításai mentén. A felszabadulás fogalmán túl az írás kitér az élőlények anyagi világban való helyzetének bemu-tatására és a lelki fejlődés útjának elemzésére is. Ezen témákat illetőleg a két tradíció tanításai közt egyaránt vannak hasonlóak, de eltérőek is, így összehasonlításra érdemesek a jóga filozófiája iránt érdeklődők számára.
Az általános nyugati szemlélettel ellentétben a jóga eredeti fókuszpontja nem a fizikai test jólléte és a mentális egészség fenntartása, hanem a lelki kutatás, a lélek és Isten megismerése, valamint e kettő közötti eredeti kapcsolat visszaállítása.[1] Egyes jógairányzatok szerint a lélek egyéni lelki formával bír és egy személyes Istennel való kapcsolat megélésére törekszik, míg vannak olyan filozófiák, amelyek a lelket a személytelen transzcendens részének tekintik, s ezen irányzatok célja a személytelen energiával – Brahmannal – való egyesülés.[2] Önmagában már ez a különbség is rávilágít arra, miért is lehet szükséges a felszabadulásról alkotott filozófiák vizsgálata, hiszen különböző irányzatok egészen eltérő célra törekszenek. Kutatásom során két kiemelkedő irányzat, Patañjali yoga-darśanája, valamint a gauḍīya-vaiṣṇava bhakti-yoga szemszö-géből fogom megvizsgálni a fent említett kérdéskört. Úgy gondolom, hogy a jóga gyakorlása – sok más tevékenységhez hasonlóan –, akkor tud igazán elmélyültté és átlényegítővé válni, ha tudjuk, hogy mi az az eredmény, amit el akarunk érni általa. Amint azt fentebb említettem, tradicionális szempontból e cél mindenképp lelki, de miképp erre fény derül majd, e lelki célok közt lehetnek jelentős eltérések.
1. A vizsgált tradíciók bemutatása
1.1. Patañjali yoga-darśanája
Patañjali személyével kapcsolatban nincsenek pontos leírások, életének részleteiről sem tudunk sokat. Így különböző vélemények léteznek azzal kapcsolatban, hogy mikor élt (valamikor a Kr.e. 4. és Kr.u. 6 század között), illetve még arról is eltérő elképzelések vannak, hogy egy személyről van-e szó, vagy több különbözőről. Ezzel ellentétben a jógatradíció úgy tartja, hogy Patañjali Anantaśeṣa inkarnációja. Bár Patañjali személyét misztikus homály fedi, a tanításai révén mégis felbecsülhetetlen értékű tudáshoz juthatunk.[3]
Patañjali egyik műve, a Yoga-sūtra, a jóga folyamatának rendkívül rövid és tömör összefoglalása. Ez a mű összhangban áll más jógaszentírások tanításaival, hiszen szerzője nem a saját filozófiáját fogalmazza meg benne, hanem „csupán” összegzi az ősi hagyományok és szentírások, köztük az upaniṣadok és a purānák jógával kapcsolatos tanításait.[4] Patañjali a misztikus jóga gyakorlatát írásában, a Yoga-sūtrában, nyolc részre osztja (aṣṭa-aṅga/nyolc tag, rész), a korábbi kinyilatkoztatott szentírások[5] tanításaihoz hasonlóan. Az aṣṭāṅga-yoga tanításainak mentén a lelkigyakorlónak lehetősége nyílik arra, hogy tapasztalati tudásra tegyen szert lelki mivoltáról és megértse helyzetét az anyagi világban. Tanításának központi eleme az anyagi tudat (citta) vizsgálata és szabályozása, célja pedig a lelki látásmód kialakítása és az anyagi létből való felszabadulás. Ezen cél eléréséhez Patañjali nyolc lépcsőn keresztül vezeti el a tanítványt, kiemelve az Isten iránti odaadás fontosságát ezen az úton.[6] A Patañjali által összefoglalt aṣṭāṅga-yoga a jóga folyamatának és eszköztárának egy olyan átfogó és tömör leírása, amely bármely más jógairányzatot követő gyakorló számára releváns és hasznos lehet.
1.2. A gauḍīya-vaiṣṇava bhakti-yoga tradíció
A vaiṣṇavizmuson belül négy fő tanítványi láncolatot különböztetnek meg, a Śrī-, a Brahma-, a Rudra-, valamint a Kumāra-vaiṣṇavizmust, amely irányzatok elnevezésüket az eredeztetésük alapján kapták.[7] Az általam vizsgált gauḍīya-vaiṣṇava tradíció a Brahma-vaiṣṇava tanítványi láncolat része, amely irányzat fő képviselője Madhvācārya (1238‒1317) volt. A gauḍīya szó Bengálra utal, ugyanis ezen a területen jelent meg és kezdte meg tanításait Śrī Caitanya Mahāprabhu a 14. és a 15. század fordulóján, aki a gauḍīya irányzat legfontosabb képviselője, s egy szempontból megreformálója volt. Az ő személyét a hagyomány Kṛṣṇa inkarnációjaként tiszteli, az egyik legkiemelkedőbb védikus szentírás, a Śrīmad-Bhāgavatam tanítása alapján.[8]
Az Úr Caitanya tanításának központi eleme az Istenség Legfelsőbb
Személyiségének, Śrī Kṛṣṇának az imádata, és a vele való eredeti lelki
kapcsolat felélesztése.[9]
Istennek számtalan transzcendentális neve van, és ezek éneklése által tudunk
hozzá a legkönnyebben kapcsolódni.[10] Az acintya-bhedābheda-tattvának
nevezett filozófiája által azt tanítja, hogy Kṛṣṇa egyidejűleg azonos az általa
teremtett világgal, valamint különbözik is ettől. Ezen tanítása is magyarázza
azt, hogy a szent név ének-
lése által hogyan tudunk az Úrhoz kapcsolódni, hiszen Kṛṣṇa
transzcendentális formája és neve között nincs különbség.[11] Śrī
Caitanya Mahāprabhu életéről és tanításairól szól Kṛṣṇadāsa Kavirāja
Gosvāmi műve, a Śrī Caitanya-caritāmṛta,
amely szentírás versei ezen tanulmány alapját képezik.
2. Az élőlény helyzete az anyagi világban
2.1. Patañjali yoga-darśanája
Patañjali a Yoga-sūtrában rendkívül szűkszavú, összegző módon ír a jóga folyamatáról. Bizonyos szempontból egyfajta „gyakorlati kézikönyvként” is tekinthetünk erre a műre, melynek elsőd-leges célja az, hogy a törekvő jógit a jóga útján vezesse a felszabadulás felé. Éppen ezért kevés filozófiai leírást, vagy a tárgyhoz nem túl szorosan kötődő ismeretet találunk a sūtrákban. Patañjali bár ír az anyagi világ felépítéséről, nem részletezi azt, emellett nem magyarázza el a teremtés folyamatát sem, vagy azt, hogy milyen lépések által kerül a lélek az anyagi létbe. Ellenben rendkívül részletesen elemzi azt, hogy mi is történik a lélekkel az anyagi energiai hatására, és mi az oka az anyagi világban való lekötött állapotának.
Művét a szerző – sok más védikus szentíráshoz hasonlóan – azzal kezdi, hogy meghatározza a témát, definiálja a jóga fogalmát, majd kifejti, hogy a jóga gyakorlása révén képessé válunk eredeti lelki önvalónk (puruṣa) megtapasztalására.[12] Majd a következő sūtrában tovább magyarázza, hogy miért nem vagyunk állandó tudatos kapcsolatban a lelkünkkel, vagyis milyen hatással van ránk az anyagi lét:
„Más esetben [a lélek] az anyagi tudat tevékenységeivel azonosítja magát.”[13]
Majd ezek után ír az anyagi tudat különböző változásairól, a citta-vṛttikről, és
külön-külön elemzi ezen tudatműködéseket. Patañjali ötféle tevékenységét
különbözteti meg az anyagi tudatnak: a valós és a téves tudást eredményező
ismeretszerzést, a fogalomalkotást (melynek része a képzelet), a mélyalvást és
az emlékezést. Ezen tudatműködések kétfélék lehetnek: fájdalmasak vagy
szenvedést nem okozók.[14]
Patañjali filozófiájának szemszögéből vizsgálva minden olyan tudati tevékenység
„fájdalmas”, ami növeli az anyagi világba való megkötöttségünket, a „szenvedést
nem okozók” pedig azok, amelyek a felszabadulás felé vezetnek minket.[15]
Ily módon az anyagi tudat egyaránt lehet megkötöttségünk okozója és
megszüntetője is.
Fontosnak tartom megemlíteni azt a megkülönböztetést is, amit Patañjali a lélek (puruṣa) és az anyagi tudat (citta) között tesz. Több sūtrában is kitér arra, hogy a lélek örök és változatlan, (ami egyben azt is jelenti, hogy az anyagi energia hatására sem változik) mindig tudatos, ellenben a citta csupán a lélek jelenlétének köszönheti létét és megismerő képességét.[16] Az anyagi tudat változásai könnyen tekinthetők a lélekben történő változásoknak, éppen ezért Patañjali részletesen elemzi e kettő közti különbséget. A Yoga-sūtra 1.41. és 2.20. aforizmája alapján a lélek látszólagos változása olyan, mint amikor egy áttetsző kristály mellé egy piros virágot helyezünk, s így a kristály is pirosnak tűnik, a virág miatt. Ehhez hasonlóan a lélek is változékonynak tűnik, az anyagi tudattal való kapcsolata miatt, de tényleges változás csupán a cittában történik.[17]Patañjali nem csak a lélek és az anyagi tudat között húz egyértelmű határvonalat, hanem a teljes anyagi világgal, magával az anyaggal kapcsolatban is kijelenti, hogy az egyedül a lélek miatt, annak kétféle célja szolgálatában jött létre. A lélek az anyagi világba kerülve vagy tapasztalatokat, élményeket szerez (bhoga), vagy a felszabadulás felé törekszik (apavarga). Hasonló ez a gondolat ahhoz, amit citta-vṛttikkel, az anyagi tudatműködésekkel kapcsolatban említettünk, hogy azoknak egyaránt lehet megkötő és felszabadító hatása.
Patañjali a Yoga-sūtra második feje-zetének elején részletesen beszél a megkötöttséget, s így egyben szenvedést is okozó tényezőkről, a kleśákról. Ezeknek ötféle, egymásra épülő, egymásból következő fajtáját különbözteti meg, melyek a tudatlanság, az egoizmus, a ragaszkodás és az irtózás, valamint az anyagi létünk fenntartására való törekvés.[18] A védikus tradíció alapján csak az tekinthető valódi tudásnak (vidyā), ami lelki, transzcendentális tartalommal bír, így a kleśāk között az első, a tudatlanság (avidyā) is a lelki tudás hiányára utal. Patañjali az alábbi definíciót adja a tudatlanságra:
„A tudatlanság (avidyā) azt jelenti, hogy öröknek véljük az ideiglenest, tisztának a tisztátalant, boldogságot találunk abban, ami szenvedéssel teli, s önmagunknak (a lelki önvalónak) tekintjük azt, ami valójában nem az.”[19]
Láthatjuk tehát, hogy ez az eredeti oka, a kiindulópontja a lélek anyagi világba való belebonyolódásának.[20] Megfeledkezve lelki mivoltáról, az anyagi tudattal azonosítja önmagát, és így kialakul egy téves énképe, önazonosítása. Amikor az élőlény ily módon megfeledkezik eredeti (lelki) mivoltáról, anyagi tevékenységekbe kezd, melyek vissza-hatásokat eredményeznek, s így a karma köteléke is az élőlényre kerül. Patañjali több helyen is elemzi a karma működését, ír arról, hogy a karmának is a kleśák a kiindulópontja, bemutatja azt is, hogy a karma hatása megnyilvánul a születés, az életminőség és a tapasztalatok jellegének formájában, valamint ír a jó és a rossz karmáról is.[21] Azt az erős összefonódást, ami mindezek hatására a lélek és az anyag, a puruṣa és a prakṛti között létrejön, Patañjali saṁyogának nevezi. Kétféle hasonlattal is szemlélteti mindezt, a látó (a lélek) és a látott (anyagi világ), valamint a birtokos és a birtok egymáshoz való viszonyával. E kettő összetévesztése szintén hozzájárul az élőlény megkötött helyzetéhez.[22]
Patañjali a Yoga-sūtrában az élőlény lekötöttségének okaként a tudatlanságot jelöli meg. Ebből kifolyólag a szenvedést okozó tényezőktől (kleśáktól) való megszabadulás első lépéseként a tudatlanság megszüntetését tanácsolja.[23] A tudatlanságot a jóga eszközeinek kitartó gyakorlása révén lehet felszámolni, amely eszközöket három fogalommal foglal össze, melyek a lemondás (tapaḥ), az önvaló tanulmányozása (svādhyāya) és az Isten iránti odaadás (īśvara-praṇidhāna).[24] Ezt a hármat fejti ki később nyolc fokban, az aṣṭāṅga-yoga folyamataként.[25] Mindezek kitartó gyakorlása által a jógi képessé válik az elmélyült meditációra, illetve megtanul különbséget tenni az anyagi világ és a lelki energia között. Ezen két tulajdonság is elengedhetetlen a felszabadulás felé vezető úton.[26]
2.2. A gauḍīya-vaiṣṇava bhakti-yoga tradíció
Mielőtt rátérnék az élőlények, az egyéni lelkek helyzetének a gauḍīya-vaiṣṇava bhakti-yoga tradíció szempontjából történő bemutatására, szükségét érzem annak, hogy
kicsit távolabbról is rátekintsünk erre a témakörre, így kiindulási pontnak azt
a tanítást venném, hogy Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége minden
energia eredeti forrása (legyen az akár lelki, akár anyagi).[27]
Ő az, aki kiterjed Mahā-Viṣṇu formájában,
hogy megteremtse az egész kozmikus világot és az összes univerzumot.
Pillantását az anyagi energiára vetve ő indítja el az anyagi világ létrejöttét,
miközben az élőlényeket is e világba juttatja.[28] Ily
módon kerülnek kapcsolatba az egyéni lelkek az anyagi energiával. Ebből
következik az is, hogy az élőlények forrása Śrī Kṛṣṇa, s a szentírások tanításai
révén azt is megérhetjük, hogy milyen kapcsolat áll fenn a Legfelsőbb Úr és az
egyéni lelkek között. Bár az egyéni lelkek hasonlóak Kṛṣṇához, számos
dologban különböznek is tőle. A Śrī Caitanya-caritāmṛtában kétféle hasonlatot is találunk az egyéni lelkek és a Legfelsőbb Úr viszo-
nyának bemutatására. Az egyik megközelítés az Urat a tűzhöz, míg az egyéni
lelkeket a tűz szikráihoz hasonlítja, rámutatva ezáltal arra, hogy bár
hasonlítanak egymásra, az élőlény csupán parányi része a Legfelsőbbnek. A másik
hasonlat a mester és az ő szolgája közötti kapcsolattal mutatja be Kṛṣṇa és az egyéni
lelkek viszonyát, ezáltal utal arra is, hogy az élőlény eredeti helyzete az Úr
szolgálata.[29]
Miért akar akkor a lélek az anyagi világhoz kapcsolódni? Erre több magyarázatot is ad a tradíció. Az egyik, ami ezt a folyamatot szemlélteti a következő. Különféle vágyak ébrednek a lélekben, ő szeretne az élvező és az irányító lenni, Kṛṣṇához hasonlóan. Irigység alakul ki benne az Úr helyzetére vonatkozóan, és ezért elfordul Tőle, vetélytársává válik. Kṛṣṇa tiszteletben tartja az élőlény szabad akaratát, ezért megteremti számára az anyagi világot, hogy az élőlény vágyai teljesülhessenek. Azonban az anyagi energiának, māyā-śaktinak két igen erős tulajdonsága van. Egyfelől befedi a jīva eredeti lelki tudatát (az anyagi önazonosítás által), elfeledteti vele eredeti lelki helyzetét, valamint el is sodorja az Úrtól. A csapdába került lélek így különféle létformákon keresztül életről-életre vándorol az anyagi világban, különböző vágyaktól vezérelve, gyümölcsöző cselekedetekbe bonyolódva. Az eredeti helyzetére jellemző örök boldogságot keresi az anyagi létben, de mivel az anyagi világ folyamatosan változik, boldogsága is múlandó.[30]Az anyagi energiának mindaddig foglya lesz, amíg az Úrhoz fűződő szeretetteljes kapcsolatáról újra tudást nem szerez. Megállapíthatjuk tehát, hogy az élőlény megkötöttségét az Úrtól való elfordulása és a (lelki mivoltáról való) tudatlansága okozza.[31]
A Śrī Caitanya-caritāmṛta tanításai mentén megállapítottuk, hogy az élőlény lekötöttségének egyik alapvető oka az, hogy (az anyagi energia hatására) megfeledkezik eredeti lelki mivoltáról, Kṛṣṇával való kapcsolatáról. Ily módon a kötőerők fogságából való kiszabadulás útja ezen tudatlanság megszüntetése és a Legfelsőbb Úrral való eredeti kapcsolat visszaállítása. A gauḍīya-vaiṣṇava tanításokban központi gondolat az, hogy a lelki fejlődés útjára Kṛṣṇa[32] vagy egy hiteles lelki tanítómester[33], vagy egy bhakta[34] (a bhakti-yoga útját járó, odaadó szolgálatot gyakorló személy) kegye révén tud rálépni az ember. Ezen kegy által tud az élőlény megszabadulni a tudatlanságtól, és az odaadó szolgálat gyakorlásába kezdeni. Az odaadó szolgálat az a folyamat, amely révén újra felébred szívében az istenszeretet, és újra Kṛṣṇa felé fordul.[35]
3. A lelki fejlődés útja
3.1. Patañjali yoga-darśanája
Patañjali az élőlények lelki fejlődésének érdekében a jóga útjáról tanít, melyet a második fejezet első sūtrájában így foglal össze:
„A kriyā-yoga [az önmegvalósítás érdekében végzett cselekedetek útja, melyet] (1) a [szívben lévő tisztátalanságokat elégető] vezeklés (tapaḥ), (2) az önvaló védikus szentírások alapján történő tanulmányozása (svādhyāya), valamint (3) az Isten iránti odaadás (īśvara-praṇidhāna) [gyakorlata alkot].”
A Yoga-sūtra második fejezetének további aforizmáiban ezt a három
elvet fejti ki részletesebben, valamint további eszközöket ad a gyakorlóknak.
Erre utal a fejezet címe is: sādhana-pāda, a gyakorlásról szóló tanítás.
Ebben a fejezetben kezdi el részletesen bemutatni a jóga folyamatát, nyolc
tagra (aṣṭa – nyolc, aṅga –
rész, tag) bontva azt. A gyakorlással kapcsolatban kijelenti, hogy annak nem
csak folyamatosnak kell lennie, de hosszú időn keresztül és nagy figyelemmel,
szorgalommal szükséges végezni.[36]
A folyamatos gyakorlás és lemondás révén a jóginak fokozatosan csökken az
anyagi világ iránti szomja, valamint elméje kellőképp kitisztul, így képessé
válik az elmélyült meditációra, valamint arra, hogy különbséget tegyen az anyag
és a transzcendens között. Mindezek mellett a szerző ír a lelki élet során
felbukkanó akadályokról, azok le-
küzdésének módjáról, valamint a nyolc fő gyakorlaton kívül másodlagos
módszereket is javasol a tudat lecsendesítésére.[37]
Többször megemlíti az Isten iránti odaadás fontosságát, melyre eszközként a japa
meditációt javasolja.
Patañjali a Yoga-sūtrában rendkívül részletesen elemzi a samādhi fogalmát is, ami érthető is, hiszen az általa bemutatott jóga folyamatának ez egyfajta csúcspontja, kiemelt célja.[38] A samādhival kapcsolatban magyarázza, hogy ez egy folyamat eredményeként, fokozatosan valósul meg. Ahogy egyre jobban megtisztul az élőlény anyagi tudata, úgy válik képessé a koncentrációra, meditációra, majd pedig a samādhira. Az előző két állapothoz képest a samādhi során a jógi tudatában már csak a meditáció tárgya van jelen, mind önmagáról, mind pedig a meditáció folyamatáról való tudatossága is megszűnik. Erre a folyamatra, aminek révén az anyagi tudat teljesen kontrolláltá válik, Patañjali samyamaként hivatkozik.[39]
A samādhi kialakulásának részletes elemzése mellett a Yoga-sūtrában
olvashatunk annak különböző fajtáiról is. Az első fejezet (samādhi-pāda)
végén Patañjali leírja a samādhi különböző típusait, bemutatva az anyagi
alappal (tárggyal) rendelkező, úgynevezett sabīja-samādhit (és annak
négy típusát), majd az ezt meghaladó, anyagi alap nélküli nirbīja-samādhit.[40]
Az anyagi tudatnak ilyen szintű fókuszáltsága többféle ered-
ményhez vezethet. Egyfelől különböző anyagi fókuszpontokra rögzítve a tudatot,
a jógi számos különleges képességre, siddhire tud szert tenni, illetve
az igaz tudást hordozó bölcsesség (ami meghalad minden hallás, érzékszervi
tapasztalat és logika útján szerzett tudást) is megnyilvánul számára. A
különböző siddhikről Patañjali a harmadik fejezetben ír részletesen, de
azt is kihangsúlyozza, hogy ezek csupán veszélyt jelentenek a lelki fejlődés
útján, és a cél elérése érdekében a jóginak le kell tudni mondania ezen
képességekről. Ehhez hasonló módon idővel még a bölcsességből és (az anyag és a
transzcendens közötti) különbségtevő látásmódból fakadó eredmények iránt is
közömbössé kell válnia.[41]
Patañjali a legmagasabb szintű samādhiként az anyagi alappal nem
rendelkező nirbīja-samādhit jelöli meg, valamint utal arra is, hogy az
Isten iránti odaadás által érhető el a samādhi tökéletessége.[42]
3.2. A gauḍīya-vaiṣṇava bhakti-yoga tradíció
A gauḍīya-vaiṣṇava tradíció tanításai alapján a lelki fejlődés útja az odaadó szolgálat
végzése. Ez az az módszer, ami által az élőlény felismeri eredeti lelki
mivoltát, Kṛṣṇával való kapcsolatát és kialakul benne az iránta érzett szeretet.[43]
Az odaadó szolgálat útja a hallással kezdődik[44], és
a lelki tanítómester, valamint a bhakták társasága is kiemelkedő
szerepet játszik ebben a folyamatban. A hallás (śravaṇam)
mellett további nyolc része van az odaadó szolgálatnak: a szent név éneklése (kīrtanam),
az Úrra való emlékezés (viṣṇoḥ smaraṇam), az Úr manuális szolgálata (pāda-sevanam),
a mūrti imádata (arcanam), az imádkozás (vandanam), az
utasítások végrehajtása (dāsyam), az Úr szolgálata baráti han-gulatban (sakhyam),
valamint minden feláldozása az Úrért (ātmanivedanam).
Az Úr Caitanya tanít arról is, hogy e kilenc szolgálat közül a szent név
éneklése a legfontosabb, ez egyben a jelen kor legfőbb vallásos gyakorlata is.[45]
Bár a szent név és Kṛṣṇa nem különböznek egymástól, így önmagában a szent
név éneklése is elvezethet a felszabaduláshoz és Istenhez, ahhoz, hogy ez
megtörténjen, feltétel az, hogy a szent nevet sértések nélkül énekeljük. Éppen
ezért, érdemes az odaadó szolgálat útján a lelki tanítómester utasításait
követve járni, mert ily módon elkerülhetők a tudatlanságból fakadó sértések.[46]
Ezen folyamat végcélja az, hogy az élőlény szívében felébredjen az Isten iránt
érzett tiszta szeretet, és képessé váljon a tiszta odaadó szolgálat végzésére,
amiről így ír Śrīla Rūpa Gosvāmi a Bhakti-rasāmṛta-sindhu című művében:
„Amikor az elsőrendű odaadó szolgálat kifejlődik, a bhaktának mentesnek kell lennie minden anyagi vágytól, monista filozófián keresztül szerzett tudástól és gyümölcsöző tettől. Mindig kedvezően kell szolgálnia Kṛṣṇát, úgy, ahogy Kṛṣṇa kívánja.”[47]
Śrī Caitanya tanításaiban a samādhi fogalmának részletes elemzése,
bemutatása nem játszik meghatározó szerepet. A Śrī Caitanya-caritāmṛta versei
közt nem találtam olyat, ami megadja a samādhi definícióját.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda az egyik vershez fűzött magyarázatában[48]
a samādhit, mint az Úrról való gondolatokban való elmélyülést
definiálja. Hasonló gondolatot fogalmaz meg Az odaadás nektárja című művében,
ahol a Padma Purāṇa tanításaira hivatkozva a samādhiról azt
írja, hogy az az a tudatállapot, amikor egy pillanatra sem feledkezünk el az Úr
Viṣṇuról, vagyis Kṛṣṇáról.[49] A
tanítások
nektárja című írásában a nyolcadik vers magyarázataként röviden elemzi a samādhi
kialakulásának lépéseit is. A samādhi elérésének egyik feltételeként
a Kṛṣṇára
(az ő szent nevére, transzcendentális formájára, tulajdonságaira és
kedvtelésire) való emlékezés (smaraṇam)
folyamatos fenntartását említi. Az ezen folyamat által elért tudatállapot
megfeleltethető a Patañjali által elemzett nirbīja-samādhinak.[50]
4. A felszabadulás
4.1. Patañjali yoga-darśanája
Mielőtt rátérnék Patañjali felszabadulással kapcsolatos tanításainak áttekintésére, röviden utalok a korábban leír-takra. A Yoga-sūtra tanításai alapján megállapítottuk, hogy az élőlény anyagi világba való lekötöttségének alapvető oka a tudatlanság (avidyā), vagyis a lelki tudás hiánya, amiből következik az anyagi önazonosítás (asmitā) és a további kleśák. Ebből kiindulva az is világossá vált, hogy a felszabadulás felé vezető út legelső lépéseként a tudatlanságot szükséges felszámolni, amihez elengedhetetlen eszköz annak a látásmódnak az elsajátítása, amely képes különbséget tenni az anyag és a transzcendens között (viveka-khyāti). Ennek kifejlesztésére és az anyagi tudat megtisztítására alkalmas a jóga útja, melyet Patañjali nyolc fokra osztva mutatott be.
A felszabadulással kapcsolatban Patañjali azt tanítja, hogy amikor a jógi kellőképp
megszilárdult a jóga gyakorlásában, és kialakította a viveka-khyātit,
egyre közelebb kerül ehhez a célhoz. Mindaddig azonban, amíg a lélek és az
anyag közötti különbségről való tudatosság akár csak egy rövid pillanatra is
megszakad, (aminek következtében
újabb megkötő tudati lenyomatok jönnek létre,) a felszabadulás nem érhető el.[51]
Ahogy a gyakorló halad előre a jóga útján, a megtisztuló és egyre koncentráltabb anyagi tudatának köszönhetően különböző eredményekre tesz szert. Ezek lehetnek különféle misztikus képességek (siddhik), illetve egy minden anyagi tudást felülmúló bölcsesség (prajñā) megjelenése. Amikor a jógi még ezen eredmények iránt is közömbössé válik, és lemond róluk, elérhető válik számára a felszabadulás.[52]
Patañjali nem csak a felszabadulás felé vezető utat mutatja be részletesen, de magának a felszabadulásnak a folyamatát is elemzi. Amikor a jógi a lélek és az anyag közötti különbségtevő látásmódot megszakítás nélkül fenn tudja tartani, kiszabadul a kötőerők fogsága alól. E folyamat révén az anyagi világ iránti vonzódása teljességgel megszűnik, és lemond a gyakorlásának eredményeiről is. A három anyagi kötőerő így „célját veszti” (hiszen a jógi anyagi élvezetre – bhoga –, már nem vágyik, és a guṇák visszavonulása révén a felszabadulást – apavarga – is elérte), így azok visszatérnek megnyilvánulatlan állapotukba, eredeti forrásukhoz (pradhāna) és az anyagi világ a jógi számára megszűnik létezni. A lélek így teljességgel felszabadul és megállapodik saját eredeti formájában (svarūpa) valamint a tökéletes tudás képességében (citi-śakti).[53]
A Yoga-sūtrában alig található tanítás azzal kapcsolatban, hogy a felszabadulás után mi történik az élőlénnyel. Bár Patañjali ír arról, hogy a jógában való fejlődés során megjelenő misztikus képességek között van olyan is, amely révén a teljes univerzum és más régiók mennyei lényei (siddhák) megismerhetőek, nem lép túl az anyagi világ határán, és nem ír a lelki világról.[54] Patañjali említi, hogy a samādhi tökéletessége az Isten iránti odaadás által érhető el, valamint leírja azt is, hogy az önvaló tanulmányozása (svādhyāya) révén a jóginak lehetősége nyílik az általa imádott és elérni vágyott Istenséggel való találkozásra, és a vele való együttlétre. Az első fejezetben beszél Isten (īśvara) tulajdonságairól is, de mindezek ellenére azt nem mutatja be, hogy a lélek és Isten között milyen viszony és kapcsolat áll fenn.[55] A Yoga-sūtra elején, valamint az utolsó sūtrában arról olvashatunk, hogy a felszabadulás után a lélek megállapodik önnön eredeti formájában (sva-rūpa) és a tökéletes tudás (citi-śakti) képességében, viszont ezen állapot részletes leírásáról, vagy e két tulajdonság magyarázatáról nem szólnak a sūtrák.[56]
4.2. A gauḍīya-vaiṣṇava tradíció a bhakti-yoga folyamatáról
A gaudīya-vaiṣṇava tradíció tanításai alapján a felszabadulás felé az
Isten iránti odaadás, az odaadó szolgálat útja vezet. Ezen tradíció szentírásai
tanítanak arról, hogy ebben a korban a leghatékonyabb vallási gyakorlat a szent
név éneklése. Mivel a szent név azonos Kṛṣṇával, felette áll az anyagi világ kötőerőinek, így
éneklése révén az élőlény is képes megtisztulni és felszabadulni azok hatása
alól.[57]
Miképp az odaadó szolgálatról való tudást, úgy a felszabadulást is csak Kṛṣṇa kegyének
köszönhetően kapja meg az élőlény. Ez a kegy a tanítványi láncolaton keresztül
száll alá, ezért is fontos a bhakták társaságának keresése és az ő
szolgálatuk. Śrī Caitanya formájában maga az Úr Kṛṣṇa jelent meg, hogy a szent név
éneklésének elterjesztése által felszabadítsa az elesett
élőlényeket az anyagi világ fogságából. A szent név éneklése és az odaadó szol-
gálat gyakorlása révén a felszabadulás könnyedén elérhetővé válik, és e folyamatnak
mindez csupán egy mellék-terméke.[58]
A gauḍīya-vaiṣṇava tradíció tanít a felszabadulás öt fő formájáról is, melyek a következők: az Úréval azonos gazdagságot (sārṣṭi) vagy az Úréval azonos formát (sārūpya) elérni, az Úr személyes társasává válni (sāmīpya), vagy az Úr lakhelyén, Vaikuṇṭha-bolygón lakni (sālokya), valamint az Úr személytelen energiájával, a Brahman-ragyogással eggyé válni (sāyujya). Egy bhakta számára az első négyféle felszabadulás még elfogadható, de csak abban az esetben, ha az Úr szolgálatát így is tudja végezni. Ellenben egy tiszta bhakta a felszabadulás összes formáját elutasítja, nem tartva őket jobbnak a pokolnál. A felszabaduláshoz való ilyen viszonyulás mögött több ok is áll. Egyrészt a felszabadulás különböző formái csupán az érzékkielégítés, vagy egy énközpontú vágy finomabb megjelenései, amikről a tiszta bhakta lemond, hiszen egyetlen vágya Kṛṣṇa szolgálata. Ehhez hasonlóan azért sem fogadja el a felszabadulás egyes formáit, mert így megszűnne a lehetősége az Úr szolgálatára. Egy ilyen fejlett bhaktát már az odaadó szolgálat végzése is teljesen elégedetté tesz, ezért sem vágyik a felszabadulásra, valamint megtapasztalta azt is, hogy a tiszta istenszeretet és az ebből fakadó transzcendentális íz messze felülmúlja a felszabadulás bármely formájából fakadó boldogságot.[59]
A Śrī Caitanya-caritāmṛta tanít arról, hogy az élet négy célján (melyek az érzékkielégítés, az anyagi gyarapodás, a vallásosság és a felszabadulás) túl létezik egy ötödik, jóval magasabb rendű cél is, mely nem más, mint az Isten iránti szeretet, az odaadás. Isten, Kṛṣṇa személye olyannyira vonzó, hogy még a felszabadult lelkek is vonzódnak hozzá, és szolgálni szeretnék őt.[60] Mindezeken túl a gauḍīya-vaiṣṇava tradíció arról is tanít, hogy a Kṛṣṇa iránti szeretetből, a vele való kapcsolatból fakadó boldogság messze felülmúlja a felszabadulás bármely formájából fakadó örömöt. Ahhoz hasonlítja ezt, hogy az Úr iránt érzett szeretet a boldogság óceánja, míg ehhez képest a felszabadulásból fakadó boldogság csupán egy borjú patanyomában megülő vízhez, vagy az óceán egyetlen csöppjéhez mérhető. Ez a boldogság abból a transzcendentális ízből, hangulatból (rasa) fakad, amelynek a Kṛṣṇával való kapcsolat az oka. Ezekről a transzcendentális ízekről szól Śrī Caitanya egyik tanítványának, Śrīla Rūpa Gosvāmīnak a Bhakti-rasāmṛta-sindhu című műve.[61]
Az Úrral való kapcsolatnak, az odaadó szolgálatnak ötféle elsődleges hangulata van, a semlegesség (śānta), a szolgai viszony (dāsya), a baráti szeretet (sakhya), a szülői odaadás (vātsalya) és a szerelmi vonzalom (mādhurya). Az Isten iránti szeretet ezen öt közvetlen megnyilvánulása mellett megjelenhetnek másodlagos, közvetett hangulatok is. Ilyen közvetett megnyilvánulás a nevetés, a csodálkozás, a lovagiasság, a bánkódás, valamint a düh, az irtózás és a félelem. Ez a tizenkét rasa sokféleképp keveredhet egymással, ezáltal végtelen változatosságot hozva létre. Az Istennel való kapcsolatok ezen sokszínűsége annak is köszönhető, hogy Kṛṣṇához minden lélek más-más, egyéni hangulatban kapcsolódik, és éppen ezért vágyik az Úr is arra, hogy minden élőlény visszaállítsa a Hozzá fűződő, örök kapcsolatát.[62]
Konklúzió
E tanulmányban a felszabadulás téma-körét vizsgáltam meg két jógairányzat, Patañjali yoga-darśanája és a gauḍīya-vaiṣṇava bhakti-yoga tradíció szemszögéből. A felszabadulás fogalmát és a hozzá kapcsolódó tanításokat három altémára bontva tekintettem át. Bemutattam az élőlény anyagi világban való helyzetét, megkötöttségének okát, ezen ok megszüntetésének mikéntjét. Ezek után tértem át a lelki fejlődés útjának és a felszabadulás fogalmához kötődő tanításoknak elemzésére. Ezen irányzatok szentírásainak vizsgálata során az alábbi megállapításokra jutottam.
Az élőlény anyagi világban való helyzetével kapcsolatban Patañjali nem
részletezi azt, hogy az egyéni lélek miként kerül kapcsolatba az anyagi
világgal, ellenben részletesen elemzi azt, hogy hogyan fedi be az anyagi tudat
a lelket. Az anyagi világ felépítését illetőleg találunk tanításokat a Yoga-sūtrában,
de a lelki világgal kapcsolatban nem. Śrī Caitanya tanításaiban Kṛṣṇa és az
élőlények kapcsolata központi helyet foglal el, így az
élőlény anyagi világban való helyzetét is az Úrral való kapcsolatának összefüggésében
mutatja be. Ezen tradíció nem csak az anyagi, hanem a lelki világról is
részletes leírást ad.
A lélek anyagi világban való megkötöttségének elsődleges okaként mindkét irányzat a lelki tudás hiányát, a tudatlanságot jelöli meg. Patañjalinál ez a tudatlanság az anyagi tudattal való azonosulásból származik, ami által az élőlény megfeledkezik eredeti lelki mivoltáról, míg a gauḍīya-vaiṣṇava tradíció az anyagi önazonosítás mellett az Istenhez fűződő kapcsolatáról való megfeledkezést is hangsúlyozza. Ebből következik, hogy a két irányzat tanításai hasonlítanak abban is, hogy a lelki fejlődés útján történő első lépésnek a tudatlanság megszüntetését és a transzcendentális tudás iránti tudakozódást tartják. Nem csak az első lépés tekintetében, de a lelki gyakorlatokról szóló tanítások közt is van hasonlóság a két tradíció között. Egyaránt fontosnak tartják a lemondást, a folyamatos gyakorlást, a szentírások és az önvaló tanulmányozását, valamint az Isten iránti odaadást. E hasonlóságok mellett különböznek abban, hogy míg Patañjali főként anyagi módszereket javasol a lelki fejlődésre, addig a bhakti-yoga útján az Istennel való kapcsolat megélése a legfontosabb gyakorlat. A két tradíció szentírásait összehasonlítva láthatjuk azt is, hogy míg a gauḍīya-vaiṣṇava tradíció kiemeli a lelki tanítómester és a bhakták társaságának fontosságát, addig a Yoga-sūtrában nem találunk erre vonatkozó tanítást. A samādhi, a tökéletes lelki elmélyedés tekintetében Patañjali részletesen tanít annak kialakulásáról, különböző fajtáiról és lehetséges eredményeiről. A lelki fejlődés eszközeihez hasonlatosan a samādhi kapcsán is részletesen elemez anyagi fókuszpontokat is. Ezzel szemben a gauḍīya-vaiṣṇava tradíció nem helyez ekkora hangsúlyt a samādhi fogalmának, állapotának bemutatására, az Istenről szóló gondolatokban való teljes elmerülésként foglalja össze azt.
Patañjali yoga-darśanájában a felszabadulás, az anyagi kötőerők fogságából való kikerülés egyfajta végcélként fogalmazódik meg. Az ehhez vezető utat nyolc fokra bontva mutatja be a Yoga-sūtrában. A mű negyedik fejezetében kitér a felszabadulás folyamatának részletes bemutatására, valamint ír arról is, hogy a felszabadulás alapvető feltétele a különbségtevő látásmód (viveka-khyāti) folyamatos fenntartása. Az utolsó sūtrában leírja, hogy a felszabadulás után a lélek megállapodik önnön formájában és a mindentudás képességében. Ezen tradíció tanításaival szemben a gauḍīya-vaiṣṇava tradíció nem helyez ekkora hangsúlyt a felszabadulásra. Tanít annak különböző fajtáiról, valamint arról, hogy az odaadó szolgálat útján a felszabadulás is könnyedén elérhetővé válik, de magyarázza azt is, hogy egy bhakta számára a Legfelsőbb Úr szolgálata olyannyira fontos, hogy a felszabadulást teljesen értéktelennek, vagy akár a pokoli léthez hasonlatosnak tartja.
Tekintve, hogy a Yoga-sūtra a felsza-badulásról szóló tanítással zárul, arról, hogy a lélek felszabadulás utáni állapota, vagyis eredeti helyzete milyen, nem tanít Patañjali. Ehhez hasonlóan az egyéni lélek Istennel való kapcsolatát sem elemzi. Mindezekkel szemben a Śrī Caitanya-caritāmṛtában mind a lélek eredeti helyzetéről, mind pedig az Úrral való kapcsolatáról találunk tanításokat. A bhakti-yoga tradíció az odaadó szolgálatot tartja a legfontosabb lelki-gyakorlatnak, és részletesen bemutatja azt is, hogy az Istennel való kapcsolat milyen hangulatokat, transzcendentális ízt és boldogságot eredményez.
A védikus szentírások és a különböző filozófiai irányzatok mérhetetlen változatosságot mutatnak az elérendő célok és az odavezető utak tekintetében. Az általam, ebben a tanulmányban megfogalmazott gondolatok tízezerszerese sem hasonlítható össze a védikus tanítások végtelen óceánjának egyetlen cseppjével. Mégis abban bízom, hogy ezen írás segítsége révén sikerült elültetnem egy apró magot az olvasó szívében, ami idővel talán elvezeti ahhoz a még magasabb rendű maghoz, melyből az odaadó szolgálat hatalmas fája nő ki, és azon annak gyümölcse, az Isten iránti szeretet terem. Erről a gyümölcsről és a lélek igazi céljáról így tanít a Śrī Caitanya-caritāmṛta:
„Az élet legmagasabb rendű tökéletessége nem más, mint megízlelni az odaadó szolgálat gyümölcsét Goloka Vṛndāvanában. Emellett a négy anyagi tökéletesség – a vallás, az anyagi gyarapodás, az érzékkielégítés és a felszabadulás – elérése rendkívül jelentéktelen eredmény.”[63]
Felhasznált irodalom
Ayyaṅgār, T.R.S.: The Yoga Upaniṣads. The Adyar Library, Madras, 1938. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2016.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A tanítások nektárja. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 2015.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Az odaadás nektárja. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1997.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2004.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya tanítása. The Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 1989
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Első Ének).
Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1993.
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Hetedik Ének). Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1994.
Gaura Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László) et al.: Jóga tiszta forrásból. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2019.
Gaura Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László): A jóga értelmezései. Tattva. 13. 2. 2010, 11–12.
Gaura Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László): Yoga-sūtra: Első rész – Samādhi-pāda. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2017.
Gaura Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László): Yoga-sūtra, Második rész – Sādhana-pāda. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2018.
Gaura Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László): Yoga-sūtra, Harmadik rész – Vibhūti-pāda. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2021.
Gaura Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László): Yoga-sūtra, Negyedik rész – Kaivalya-pāda. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2022.
Szvámí Vivékánanda: Rádzsa-jóga avagy belső természetünk meghódítása. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2006.
Vijñānabhikṣu: Yogavārttika.
Text with English translation and critical notes along with the text and
English translation of the Pātañjala Yogasūtras and Vyāsabhāṣya, by T.S.
Rukmani. Vol. 1, Samādhipāda. Munshiram Manoharlal Publishers, Delhi,
1981.
[1] Ez a tanulmány a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán 2023-ban megvédett, A felszabadulás Patañjali yoga-darśanája és a gauḍīya-vaiṣṇava bhakti-yoga tradíció tanításai alapján című szakdolgozatom alapján készült.
[2] Gaura Kṛṣṇa Dāsa et al. 2019: 3‒4.
[3] Gaura Kṛṣṇa 2017: 29‒33.
[4] Gaura Kṛṣṇa 2017: 43.
[5] Darśana-upaniṣad 4‒5; Varāha-upaniṣad 11‒12; Śāṇḍilya-upaniṣad 1‒3.
[6] Gaura Kṛṣṇa 2017: 19‒20.
[7] Gaura Kṛṣṇa Dāsa et al. 2019: 56‒58.
[8] Śrīmad-Bhāgavatam, a továbbiakban: Bhāg. 11.5.32.
[9] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1989: 10.
[10] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1989: 22.
[11] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1989: 10.
[12] Yoga-sūtra 1.1‒4.
[13] Yoga-sūtra 1.4, Gaura Kṛṣṇa 2017: 63.
[14] Yoga-sūtra 1.5‒6.
[15] Gaura Kṛṣṇa 2017: 71.
[16] Yoga-sūtra 2.20, 4.18‒19, 4.22‒24.
[17] Szvámí Vivékánanda 2006: 160, Vijñānabhikṣu 1981: 45.
[18] Yoga-sūtra 2.3.
[19] Yoga-sūtra 2.5.
[20] Yoga-sūtra 2.4, 2.24.
[21] Yoga-sūtra 2.12‒14.
[22] Yoga-sūtra 2.17, 2.23, 3.36, 3.49.
[23] Yoga-sūtra 2.10, 2.25.
[24] Yoga-sūtra 1.12, 2.1‒2, 2.28.
[25] Yoga-sūtra 2.29.
[26] Yoga-sūtra 1.32, 1.47, 2.11, 2.26, 3.5, 3.50, 4.6, 4.22, 4.25.
[27] Cc. 1.7.121, 1.7.123; Bhagavad-gītā,
a továbbiak-
ban: Bhg. 10.8.
[28] Cc. 1.6.4‒8, 2.6.145 ‒146, 2.20.250 –251, 2.20.272.
[29] Cc. 2. 18. 113, 2.20.108, 2.24.201.
[30] Cc. 1.7.114 m., 1.7.120 m., 2.20.114, 2.20.117 m., 2.20.119, 2.20.122 m., 2.20.271, 2.22.10‒13, 2.22.32, 2.24.136‒137, 2.24.201, 2.24.309‒310, 2.25.138, 3.5.127; Bhāg. 11.2.37, idézi Cc. 2.25.138.
[31] Cc. 1.3.60‒61, lásd még: 12. és 13. lábjegyzet.
[32] Cc. 2.6.82, 2.6.235, 2.19.151; Bhg. 18.66.
[33] Cc. 1.1.95, 1.3.63‒64, 1.8.43, 1.12.91, 2.22.25, 2.19.151, 3.3.251 magyarázat.
[34] Cc. 1.1.59, 1.1.99, 2.22.49, 2.24.310, 3.3.251 m.; Bhāg. 11.26.26.
[35] Cc. 2.1.206, 2.3.8, 2.19.151, 2.22.14‒15, 2.22.25, 2.22.49, 2.24.310; Bhāg. 1.2.7; Bhg. 14.26.
[36] Yoga-sūtra 1.14.
[37] Yoga-sūtra 1.30–40.
[38] Yoga-sūtra 2.2.
[39] Yoga-sūtra 1.41, 3.3, 3.4, 3.6, 3.9‒12.
[40] Yoga-sūtra 1.42‒46.
[41] Yoga-sūtra 1.48, 3.38, 4.29.
[42] Yoga-sūtra 1.51, 2.45.
[43] Cc. 3.4.58.
[44] Cc. 1.7.141; Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: 91.
[45] Cc. 1.3.19, 1.3.40, 1.3.50, 2.11.98, 2.9.259–260, 2.15.107, 2.22.134‒135, 3.4.70‒71; Bhāg. 7.5.23, Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: 119.
[46] Cc. 1.8.16, 1.8.24.
[47] idézi Cc. 2.19.167.
[48] Cc. 1.3.111 magyarázat.
[49] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: 24, 136.
[50] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2015: 71‒75.
[51] Yoga-sūtra 2.26, 2.27, 4.26, 4.27.
[52] Yoga-sūtra 1.16, 3.51, 4.29.
[53] Yoga-sūtra 1.3, 2.22, 4.29‒34.
[54] Yoga-sūtra 3.27, 3.33, 3.52.
[55] Yoga-sūtra 1.24‒26, 2.44‒45.
[56] Yoga-sūtra 1.3, 4.34.
[57] Cc. 1.17.21‒25, 2.1.195, 2.6.242, 2.16.186,
2.20.344, 2.20.17, 2.20.21, 2.24.130‒131,
2.24.139, 2.25.30, 3.5.155, 3.20.8; Bhaktivedanta
Swami Prabhupāda 1997: 109.
[58] Cc. 1.6.28, 1.6.114, 1.7.38, 1.8.11, 2.19.151, 2.8.39, 3.2.3‒4, 3.3.180, 3.3.186; Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: 6, 14, 29, 104.
[59] Cc. 1.1.92‒93., 1.3.18, 1.3.20 magyarázat, 1.4.207, 2.6.263‒270, 2.9.267‒269, 2.19.173, 2.19.215, 3.3.189, 3.3.196; Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: 3, 33, 37‒45.
[60] Cc. 1.7.84, 2.23.101, 2.8.222, 2.24.112‒114, 3.7.24; Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: 45, 110, 163, 304.
[61] Cc. 1.6.44, 1.7.85, 3.3.196–197; Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: 13.
[62] Cc. 2.8.222; Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: 279‒287, 295‒367, 393.
[63] Cc. 2.19.164.