Lapszám: Sokszínű vaiṣṇavizmus – 26 – XXVI/1 – 2022. december
Szerző: Puṣkariṇī Devī Dāsī (Markwarthné Lengyel Piroska)
Cikk letöltése pdf-ben: Simon Róbert: Vallás, vallástudomány, vallástudósok
Simon Róbert Vallás, vallástudomány, vallástudósok című munkája 2020-ban jelent meg a Corvina Kiadó gondozásában. A címadás pontosan utal a tartalomra és nem hagy kétséget afelől, hogy egy vallástudományi kiadványt tart kezében az olvasó.
A szerző, Simon Róbert neve bizonyára ismerősen cseng a téma iránt érdeklődők előtt. Elsősorban orientalistaként ismert tudós, aki leginkább az iszlámmal és történetével, valamint az iszlamisztika tudományának születésével foglalkozik. Legismertebb munkái ezekben a témákban születtek: lefordította és magyarázta Ibn Khaldún nagy arab társadalomtudós és történész fontos történeti munkáját, a Bevezetést,[1] emellett több könyvet szentelt életművének is. Az iszlamisztika nagy alakjának, Goldziher Ignácnak a munkásságát több kötetben elemezte. Kiemelkedő jelentőségűnek mondható magyar nyelvű Korán-fordítása, melyet az első tudományos igényű teljes magyar fordításnak tartanak.[2] Tudományos érdeklődése azonban meghaladja az iszlámot, vallástudományi, irodalmi, társadalomtudományi és történeti témák szintén foglalkoztatják. Emellett fordított perzsa költők műveiből is,[3] valamint szerkesztett vallástudományi szöveggyűjteményt.[4] Vizsgálta Barlaam és Joszaphát történetét, a vallás- és kultúrtörténet jelentős legendáját.[5]
A kötet két nagy egységből áll: az első rész a Vallás a történelemben címet viseli, és elsősorban a vallástudomány születését, előzményeit és történetét tárgyalja. A második részben, a Vallástudósok fejezetben kiemelkedő vallástudósok életét és munkásságát ismerhetjük meg rövid tanulmányokon keresztül.
A mű a vallás történeti és kulturális jelentőségéről szóló rövid felütés után a vallás definiálásának kérdésével kezdődik, majd a vallástudomány kezdeteinek bemutatása után a vallástörténet kezdeteként az axiális kor fogalmáról és az arról szóló tudományos diskurzusról szóló fejezet következik. Az első részben a továbbiakban a vallás fejlődésének [ezt a szót azért merem itt használni, mert a munka megközelítése is ez – a szerző] és a vallástudomány fejlődésének tárgyalása párhuzamosan, egymás mellett halad. Közben beszúrt, de a szöveg folyamába szervesen illeszkedő részek foglalkoznak a vallástipológia kérdésével, az egyetemes és etnikai vallások, valamint az istenfelfogás témájával. Iszlámkutatóként nem meglepő, hogy az arab és iráni vallástudósokkal külön alfejezetekben is foglalkozik Simon Róbert. Az első rész (mely tehát a vallást és a vallástudományt mintegy „kart a karba öltve” tárgyalja – innen a cím első két szava: vallás, vallástudomány) végén az összehasonlító vallástudomány kialakulását mutatja be, majd az intézményesülés folyamatán végighaladva jut el a magyarországi helyzetről szóló képhez, mellyel zárja az egységet.
A második részben több, mint húsz olyan tudósról írt tanulmányt találunk, akik kiemelkedő jelentőséggel bírnak a vallások kutatása és elemzése terén. Nem feltétlenül csak vallástudósok kerültek beválogatásra a sorba, vannak köztük olyanok, akik nevét az átlagember más területhez köti, de elméletük a vallásokkal kapcsolatban is újat hozott vagy jelentősnek mondható. Így a jól vagy kevésbé közismert vallástudományi klasszikusok, például Mircea Eliade, Max Weber, Rudolf Otto, E. B. Tylor vagy Joseph Campbell mellett helyett kaptak a 19–20. század nagy gondolkodói, akiket sokszor nehéz csak egy tudományterülethez kötni. Munkásságuk legismert aspektusairól mondhatjuk, hogy vannak köztük filozófusok (Ernst Cassirer, Lucien Lévy-Bruhl), közgazdász (Karl Marx), pszichológusok (Freud, Jung, Eric Fromm), antropológusok (James George Frazer, Marcel Mauss), szociológusok (Max Weber, Émile Durkheim), klasszika-filológusok (a cambridge-i ritualisták, George Dumézil) és történész (Numa Denis Fustel de Coulanges) is. Néhány meghatározó teológus, vallásfilozófus szintén helyet kapott e részben: Ernst Troeltsch, Julius Wellhausen és William Robertson Smith. Johann Jakob Bachofen és Joseph Ernest Renan munkásságáról is találunk egy-egy fejezetet. A tanulmányokban a tudósok életének bemutatását követően munkásságuk fő elemeit, gondolatait olvashatjuk, hangsúlyosan arra koncentrálva, hogy mit adtak hozzá a vallástudomány fejlődéséhez, illetve a vallásokról szóló diskurzushoz. A tanulmányokat minden esetben válogatott bibliográfia zárja, melyben nem csupán a tudós fő művei kaptak helyet, de az érdeklődők számára hasznos további szakirodalmat is ajánl a szerző.
A munka tudományos igényességgel íródott, láthatóan nem ismeretterjesztő céllal, sok, gazdag, tartalmas lábjegyzet és hivatkozás támasztja alá a megállapításokat és segíti a további olvasmányok feltüntetésével a tárgyalt kérdések, illetve történeti fejlődés mélyebb megismerését. Mindezek ellenére mégis olvasmányos marad a szöveg. Simon Róbert tudása és a vallástudomány területén való jártasssága egyértelműen szépen megmutatkozik a könyvből, lenyűgözve az olvasót. A vallástudomány létrejöttét, fejlődését és fő kérdéseit logikusan, érthetően, alaposan bemutatja az első részben.
A második részben rövid, tömör, lényegretörő és a munkásságuk vallástudományi részére összpontosító összefoglalókat olvashatunk a tudósokról. Nagy értéket adnak a tanulmányokhoz a csatolt bibliográfiák. A kiválasztott személyek köre tág (a kötet terjedelmének háromnegyed részét teszi ki a második rész) és a téma szempontjából releváns. Jó, hogy nem csak a mindenki által közismert személyek, de kevésbé jól ismertek is bekerültek e részbe.[6] Az esszék mélyen, de még emészthetően mutatják be a tudósok vallástudományi munkásságát. A szerző általában nyolc–tíz oldalt szán egy tudósra, néhány indokolt esetben azonban részletesebben ír róluk (leginkább Max Weber, Mircea Eliade és Joseph Campbell esetében). Nagy értéke a cambridge-i ritualistákról szóló fejezetnek, hogy mivel műveik a magyar közönség előtt nem ismertek, illetve azok magyar nyelven nem elérhetőek, három szemelvény fordítását is közreadja itt.
Összességében elmondható, hogy a mű felépítése logikus, jól követhető, a témák tárgyalása mély és jól felépített, valamint szépen hivatkozott. Számomra hiányzott egy bevezetés, mely bemutatja a munka fő kérdéseit, koncepcióját, a szerző motivációját és célkitűzését, mondhatni felkészíti az olvasót arra, mi vár rá. Erre azért is szükség lett volna, mert a kötet borítóján szereplő ajánlás szerint a könyv három nagy részből áll – ezek azonban a szerkezetében és a tartalomjegyzékben végül nem jelennek meg. (Nyilvánvalóan ez egy apró szerkesztői hiba lehet, de az olvasó óhatatlanul keresni kezdi, mit hol talál.)
A kötet célkitűzése a vallás komplex fogalmának és jelenségének tudományos megismertetése mellett a vele foglalkozó tudomány fejlődésének és tudósai munkásságának bemutatása – ezt a (ki nem mondott) célt, véleményem szerint, eléri, beteljesíti. Szemlélete (olybá tűnik), hogy a hagyományos fejlődésközpontú történelemszemléleten alapul: a vallás is, a vele foglalkozó tudomány is kialakult és idővel változik, ez a változás pedig többé-kevésbé fejlődésként értelmezhető. Számomra egy kicsit hiányérzetet hagyott, hogy az összehasonlító vallástudomány születésével lezárja a vallástudomány történetének bemutatását. Ezáltal a második világháború utáni időszakról lényegében nem esik szó, azaz a 20. század második felének nagy humántudományi tendenciái (akár csak a nyelvi vagy kulturális fordulat, hogy a legismertebbeket kiemeljem) nem köszönnek vissza a kötet első felében. (A második rész végén bemutatott három tudós – Dumézil, Eliade és Campbell – munkássága jórészt 1945 utánra tehető, de az 1960-as évek utáni időszak a munkában teljesen reflektálatlan marad.) Az utóbbi évtizedek vallástudományi tendenciáinak felvázolása, a meghatározó alakok kiválasztása talán a tudományterületek határvonalainak elmosódása miatt is valószínűleg kifejezetten nehéz feladat lenne, a könyv címe azonban nem utal arra, hogy valahol időbeli határvonal húzódik a narrációban. A kötet persze koherens egészet alkot úgy, ahogy van, és értékéből nem von le semmit, hogy elsősorban a vallástudomány klasszikusaival foglalkozik (ez azonban a címben akár feltüntetésre kerülhetett volna). Megjegyzendő, hogy a könyv kivitelezése igényes, a keménykötésű borító és a könyvjelző szalag hasznos egy olyan munkánál, amit az olvasó többször is forgatni fog. Egyetlen problémát csak a kicsi betűméret jelenthet, különösen a lábjegyzeteknél. Bár közel négyszáz oldal a könyv terjedelme, de talán érdemesebb lett volna több oldalon, de könnyebben olvasható, nagyobb betűmérettel vagy vastagabb betűtípussal megjelentetni, hogy könnyebb legyen az olvasása.
A vallásokkal foglalkozó kutatók, hallgatók számára
a könyv jó összefoglaló, véleményem szerint (mivel magyar nyelven hasonló
összefoglaló kiadvány nem elérhető) jól használható tankönyvként is. Egy olyan
olvasó számára, aki rendelkezik társadalomtudományi vagy bölcsészeti
előismeretekkel a mű érdekes olvasmány lehet, melynek első része a
vallástudomány megismerésén túl kérdéseket vet fel és gondolatokat ébreszt,
második része pedig még a jól ismert tudósokról is képes újat mondani. A mű
hiánypótló a vallástudománnyal foglalkozó munkák sorában, így a téma értői,
érdeklődői és laikusok számára egyaránt ajánlom olvasását, megismerését:
mindannyiuknak tud ugyanis újat adni.
[1] Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe. (al-Muqaddima). Osiris Kiadó, Budapest, 1995.
[2] Simon Róbert (ford.): Korán. Helikon Kiadó, Budapest, 1987.
[3] Simon Róbert (szerk.): Perzsa költők antológiája. Európa Kiadó, Budapest, 1968, valamint Simon Róbert (szerk.): Klasszikus perzsa költők. Magyar Könyvklub, Budapest, 2002.
[4] Simon Róbert (szerk.): A vallástörténet klasz-szikusai. Szöveggyűjtemény portrévázlatokkal. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
[5] Simon Róbert: Buddha vagy Jézus? Barlaam és Joszaphát a vallások keresztútján. Corvina Kiadó, Budapest, 2017.
[6] Megjegyzendő, hogy a tárgyalt tudósok köre körülbelül 50%-os átfedést mutat a korábban említett, Simon Róbert által szerkesztett vallástörténeti szöveggyűjteménnyel (amely címe szerint a vallástörténet klasszikusait mutatta be, lásd a 4. lábjegyzetet), azt bővítette ki ebben a kötetben újabb nevekkel. Úgy tűnik, hogy Marx és a cambridge-i ritualisták mellett elsősorban kronológiai alapon történt a bővítés a 20. századi meghatározó gondolkodóival.