/

Lapszám: Sokszínű vaiṣṇavizmus – 26 – XXVI/1 – 2022. december
Szerző: dr. Galambos Etelka
Cikk letöltése pdf-ben: A bűncselekmény és annak szankciója a Mānava-dharmaśāstrában és a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben

Ebben a cikkben arra keresem a választ, hogy a védikus és mai kor embere mit tekintett, tekint büntetendő cselekménynek, és azért milyen szankció alkalmazását tartotta, tartja elfogadhatónak.[1]

A választ a Mānava-dharmaśāstra egyes anyagi büntetőjogi rendelkezései és a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) ezeknek megfeleltethető Általános részi rendelkezéseinek összehasonlításával, valamint az egyes bűncselekmények törvényi tényállásait felhívó példákkal kísérelem meg megadni. Az elemzést a Btk. szerkezeti felépítése mentén végeztem el.

1. A Mānava-dharmaśāstra és a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényrövid bemutatása

A Mānava-dharmaśāstrát Kṛṣṇa adta át Manunak, aki Brahmā, a teremtés félistenénekfia volt.[2]Ez a törvénykönyvtizenkét fejezetben a teremtés történetéből levezetve a halál utáni létben tapasztalható következményekig bezárólag azokat a szabályokat tartalmazza, amelyek alapján az embereknek élniük, a társadalomnak[3] pedig működnie kell. Emellett a Mānava-dharmaśāstra erkölcsi, országvezetési és hadviselési szabályokat is magában foglal.[4]

A Mānava-dharmaśāstrának a rāja-dharmát, vagyis a király kötelességeit tartalmazó 7−9. fejezete foglalja magában a teljes büntető törvénykönyvet.[5] A 11. fejezetben kapott helyet a jóvátétel kérdésköre, míg a 12. fejezet taglalja a cselekedetekért a lélek eltávozását követően járó jutalmakat és büntetéseket.[6]

Magyarország Alaptörvénye szerint általánosan kötelező magatartási szabályt az Alaptörvény és az Alaptörvényben megjelölt, jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály állapíthat meg.[7] Alkotmányt, mai nevén Alaptörvényt, és törvényt az Országgyűlés alkothat.[8] Az Alaptörvény szerint alapvető jogokat és kötelességeket törvény állapíthat meg.[9] Ez alapján tehát bűncselekménynek nyilvánítani egy magatartást csak törvényben lehet, így az egyes bűncselekményeket és azok szankcióit törvény, jelesül a Btk. tartalmazza.[10]

A Btk. szerkezetét tekintve Általános, Különös és Záró Részre tagozódik. Az Általános Rész azokat a szabályokat foglalja magában, amelyek az egész kódexet áthatják, így például a büntetőjogi felelősségről, a büntethetőséget megszüntető okokról, a büntetésekről szól, míg a Különös Rész azt határozza meg, hogy mely magatartás esetében milyen bűncselekményről beszélünk, és az milyen szankcióval sújtható. A Záró Rész például a hatálybalépést, vagy az Európai Unió jogának való megfelelést rögzítő szabályokat foglalja magában.

2. A Mānava-dharmaśāstra egyes büntető anyagi jogi és a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény ezeknek megfeleltethető Általános részi rendelkezéseinek összehasonlítása

2.1. A két törvénykönyv kódex jellegéről

A Mānava-dharmaśāstra egyszerre törvénykönyv, életvezetési és erkölcsi szabályok gyűjteménye, valamint hadviselési szabályokat is magába foglaló mű, amely vallási előírásokkal fonódik össze. A Mānava-dharmaśāstrát kódexnek tekinthetjük, hiszen kora társadalmának szabályanyagát rendszerezett formában, egységesen tartalmazta. Szövegezése kazuisztikus, vagyis az életben előforduló konkrét cselekményeket veszi számba, és határozza meg esetükben a büntetés fajtáját. Az ilyen kodifikációnak egyik veszélye annak alkalmazhatatlansága, tekintve, hogy képtelenség minden élethelyzetre jogszabályi rendelkezést alkotni.

Az itt részletezett problémát a Mānava-dharmaśāstra 12.108 ślokája úgy oldja meg, hogy kimondja, miszerint, ha egy olyan élethelyzettel találkozik a jogalkalmazó, amelyről a törvénykönyv nem beszél, akkor a tanult brāhmaṇa szava a törvény.[11] Ezen kívül az is törvénynek számít, amit egy kötelességeit követő 3-10 fős gyülekezet annak nyilvánít.[12] Sőt, ha egyetlen egy brāhmaṇa, aki ismeri a törvényt, azt mondja valamiről, hogy az a törvény, akkor azt törvénynek kell elfogadni.[13]

Szilágyi szerint a modern jog ismérvei, hogy kialakulnak a személyi szabadság jogi garanciái, biztosítottak lesznek az állampolgári-emberi jogok, kialakul a formális jogegyenlőség, szabályozzák és korlátozzák az állami tevékenységet, valamint a jogrendszerek magánjogra és közjogra válnak ketté.[14]

A Btk. a közjog részét képezi. Kódex, hiszen egy jogágba tartozó szabályokat foglal magába, vagyis a magatartási szabályok meghatározott körének teljességét adja.[15] Az egyes bűncselekmények és azok szankcióinak részletezésén túl az anyagi büntetőjog általános elveit és jogintézményeit, valamint értelmezést segítő rendelkezéseket is tartalmaz. A Btk. absztraháltan közelít az egyes emberi magatartásokhoz. Ez azt jelenti, hogy megpróbálja azokat általános jellemzőik alapján megragadni, így érve el azt, hogy azok bármilyen formában is következzenek be az életben, a Btk. törvényi tényállása alkalmazható legyen. Ez azért is fontos, mert bűncselekményről csak akkor beszélhetünk, ha egy emberi magatartás, a törvényi tényállás valamennyi elemét megvalósítja. Ha a szóban forgó magatartás csak ahhoz hasonló, akkor nem valósult meg az adott bűncselekmény.

2.2. A két törvénykönyv forrásairól

A Mānava-dharmaśāstra egyértelműen megmondja a 2.6 és 2.12 ślokájában, hogy a Véda, a hagyomány, a Védát ismerők példamutató magatartása, a szentek szokásai, majd az önvaló elégedettsége az elsődleges forrása. Ezek képezik a törvény alapját. Hangsúlyozza, hogy a Manu által leírtak nem megkérdőjelezhetők, mivel azok a Védán alapszanak.[16]
A Véda a kinyilatkoztatás, vagyis a śruti. A smṛti, vagyis a hagyomány pedig a szent törvénytár, amelyek nem vonható kétségbe, hiszen belőle származik a törvény.[17] A Mānava-dharmaśāstra arra is kínál megoldást, hogy mi a helyzet akkor, ha a śruti szabályai egymásnak ellentmondanak. Ez esetben mindkettőt igaznak és követendőnek kell elfogadni, hiszen mindkettő a törvény része.[18]

A Btk. forrásairól szólva meg kell említeni magát az Országgyűlést, amely megalkotta azt, illetve más szempontból nézve az Alaptörvényt, amellyel egyik jogszabály sem lehet ellentétes, és amely maga is rögzít olyan elveket,[19] amelyek kihatással vannak a büntetőjogi jogalkotásra, ahogyan a nemzetközi jog[20] és az Európai Unió joga[21] is. Büntetőjogot alakító szerepe van ezen kívül az Alkotmánybíróságnak, amely megsemmisíthet és értelmezhet jogszabályokat vagy azok egyes rendelkezéseit.

2.3. A két törvénykönyv értelmezőiről

Ideáltipikus esetben a jogszabály maga egyértelműen fogalmaz, így az a jogalkalmazók döntő többsége számára egyértelmű szabályt közvetít, ezen túlmenően nem bontja meg a jogrendszer egységét. Ez esetben kevésbé van szükség a jogértelmezői tevékenységre. Ha azonban nem ez a helyzet áll elő, akkor nagy jelentősége van annak, hogy ki magyarázza el a jogalkalmazók széles körének a követendő szabályokat.

A Mānava-dharmaśāstra ebben a kérdésben elég egyértelműen fogalmaz:

„E törvénytárat nem tanulmányozhatja más, csak az, akinek számára az írások a fogantatási rítustól (garbhádhána) a halotti ceremóniáig (antjésthi) szent mantrákkal kísért szertatásokat írnak elő.”[22]

E cikk kereteit szétfeszítené, ha bemutatnám az embert élethossziglan elkísérő, sőt azt megelőző rítusokat, de az azért a fenti ślokából is látszik, hogy ez egy nagyon komoly követelmény. A garbhādhāna szertartás ugyanis a megfelelő fogantatást biztosítja,[23] vagyis azt, hogy a szülők gyermekeként testet öltött lélek a szülők jótulajdonságait örökölje és azok varṇájába tartozó legyen, ami jelentőséggel bír a Mānava-dharmaśāstra megértésénél.  A Mānava-dharmaśāstra a 2.26 ślokájában azt mondja, hogy

„A kétszerszületetteknek el kell végezni a Védában előírt szent rítusokat – kezdve a fogantatási szertartással –, melyek megszentelik a testet és megtisztítanak a bűntől, mind ebben az életben, mind a halál után.”

Nagy és Tokaji kifejtik, hogy jogalkotói, jogalkalmazói és tudományos értelmezésről[24] beszélhetünk.

Jogalkotói az értelmezés, amikor a jogalkotó értelmező rendelkezést ír egy jogszabályba, vagy amikor indokolást ad a jogszabályhoz. Ez az értelmezés kötelező a jogalkalmazókra nézve.[25]

A jogalkalmazói értelmezés alanyai körébe beletartozik bárki, aki elolvassa és értelmezi a jogszabályt. De azért ebben a kérdésben kiemelkedő szerepe van a bíróságoknak akkor, amikor meghozzák ítéletüket, vagy magának a Kúriának, amely a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.[26]

A tudományos élet szereplőinek, mint a harmadik jogértelmezői csoportnak, jogértelmezése nem bír kötelező erővel, de hasznos segítség lehet a jog továbbfejlesztése terén.

Ami mindkét törvénykönyv esetében szembeötlő, az az, hogy egy meghatározó, másoknak is irányt mutató jogértelmezés csak egy bizonyos személyi kör kiváltsága.

2.4. A nullum crimen és a nulla poena sine lege elveiről

A Mānava-dharmaśāstra fent hivatkozott 12.108 ślokája szerint az írott jogon kívül törvénynek számítottak a brāhmaṇák kijelentései.

A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve a felvilágosodás időszakában jelent meg az állam hatalmának és a bírói önkénynek az ellentételezéseként, majd vált a büntetőjog elidegeníthetetlen alapelvévé. E két alapelv jelenti az emberek számára a jogbiztonság alapkövét.[27]

Ezt a két, a jogbiztonság és a büntető hatalom állam által történő gyakorlásának lényegi feltételeit, és ez utóbbi esetben korlátjait jelentő elvet a Btk. 1. §-a rögzíti.

Eszerint tehát az elkövető büntetőjogi felelősségét csak olyan cselekmény miatt lehet megállapítani, amelyet – bizonyos kivételekkel – törvény az elkövetés idején büntetni rendelt.[28]  Bűncselekmény elkövetése miatt nem lehet olyan büntetést kiszabni vagy intézkedést alkalmazni, amelyről törvény az elkövetés – vagy meghatározott esetben az elbírálás – idején nem rendelkezett.[29]

Ezek a szabályok azt jelentik, hogy csak az az emberi magatartás tekinthető bűncselekménynek, amelyet a törvény az elkövetés előtt bűncselekménynek tekint, a súlyosabb büntető törvényt nem lehet visszaható hatállyal alkalmazni. Kimondja az írott, a pontos és határozott büntetőtörvény követelményét, valamint azt, hogy a szokásjog és a bírói jog nem alkothat büntetőjogi felelősséget megállapító és a büntetőjogi szankciót szigorító szabályt. Sőt, a bírót ezek az alapelvek a törvény szövegéhez kötik és megtiltják az analógiát,[30] vagyis azt, hogy a törvényi tényállásban megfogalmazott magatartáshoz hasonló magatartás esetében is meg lehessen állapítani a bűncselekmény elkövetését.

Bár elsőre azt gondolnánk, hogy már a Mānava-dharmaśāstrában is érvényesült a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve, ez nem így van. Mai felfogásunk szerint, bár a törvények írásba foglalása – főképpen a büntetőjog területén – nagy lépés a jogbiztonság irányába, de ha azt nem tudja a jogalkalmazó használni egy adott élethelyzetre, és ezért egy társadalmi csoport képviselője mondja meg, hogy mi a követendő szabály, akkor az nem tekinthető egy stabil, jogbiztonságot adó szabályrendszernek, mivel önkényhez vezethet.

Vaiṣṇava szemszögből azonban egy kissé más megvilágítást kap ez a kérdés. A Mānava-dharmaśāstra 1.98 ślokája szerint „egy brāhmaṇa születése önmagában megtestesíti a szent törvényt. Hiszen azért születik, hogy a dharma szerint éljen, s így alkalmassá válik arra, hogy a Brahman síkjára emelkedjen.” A Mānava-dharmaśāstra őt tekinti a törvény tárháza őrzőjének.[31]

Ezt támasztja alá a Śrī Caitanya-caritāmṛta is amikor azt írja, hogy

„A hiteles tekintélynek tartott bölcsek szavait nem jellemzi hiba vagy illúzió, és nem olcsó szándékon vagy tökéletlen érzékelésen alapszanak.”[32]

A kali-yugában azonban a legtöbb brāhmaṇa esetében is egy, a kötőerők játékától nem mentes, feltételekhez kötött lélekről kell beszéljünk, akit, még ha kis mértékben is, de fed az illúzió, tökéletlenek a szavai és az érzékei, valamint csalásra is hajlamos. Ezen kívül Európában, így Magyarországon sem követelmény, hogy a törvény ismerői kizárólag brāhmaṇák legyenek. Pontosan ezért van szükség arra, hogy a ma embere írott jog alapján éljen.

2.5. A területi és a személyi hatályról

A Mānava-dharmaśāstra 2.17–25 ślokái beszélnek a dharma földjéről. Ez az a föld, amelyet az istenek teremtettek, és amely a Sarasvati és a Dṛśadvati folyók között terül el. A bölcsek ezt a területet Brahmā földjének, vagyis Brahmāvartānak hívják. Azt is elmondja a Mānava-dharmaśāstra, hogy az itt élők erényesen élnek már időtlen idők óta.

A Mānava-dharmaśāstra kiköti, hogy a kétszerszületetteknek Brahmāvartāban, az ezzel szomszédos brahmārṣik országában, Madhyadesában, vagy Āryāvartában kell élniük, hiszen csak az a föld alkalmas az áldozatok bemutatására, ahol a fekete antilop honos.

A Btk. azt mondja, hogy szabályait a belföldön elkövetett bűncselekményre, a Magyarország területén kívül tartózkodó magyar felségjelű úszólétesítményen vagy magyar felségjelű légi járművön elkövetett bűncselekményre, valamint a magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre, amely a magyar törvény szerint bűncselekményre kell alkalmazni.[33]

A Mānava-dharmaśāstra nem rendelkezik kifejezetten arról, hogy mely személyekre terjed ki a hatálya. Úgy tűnik, hogy az erre a kérdésre adandó választ természetesnek tekinti: mindenkire, aki egyrészt a dharma földjén él, valamint azokra, akik az áldozatok végrehajtására alkalmas területen, a fekete antilopok földjén élnek.

A Btk. arról rendelkezik, hogy szabályai a magyar állampolgárokon túl még kire terjed ki. Eszerint a magyar büntető törvényt kell alkalmazni a Btk. által meghatározott esetekben a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre is, valamint a magyar állampolgár, a magyar jog alapján létrejött jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalany sérelmére nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre is, amely a magyar törvény szerint büntetendő.[34]

2.6. A bűncselekmény meghatározásáról

A Mānava-dharmaśāstra a törvényről szóló 2. fejezetben azt mondja, hogy „[az] indíttatás alapja a vágy (…) az önmérsékletre szólító törvényeket is emiatt az indíttatás miatt tartják be az emberek. Sehol a világon nincs jele annak, hogy az emberek bármit is vágy nélkül tennének. Mert ha valaki tesz valamit, azt valamilyen vágytól hajtva teszi.”[35]

A tettekről szóló 12. fejezet szerint minden tettnek három forrása van: az elme, a beszéd és a test. A tetteknek vagy jó vagy rossz eredménye van, amely legmagasabb rendű, közepes és leghitványabb emberi létállapotot[36] tud létrehozni. Ebben a földi létben az elme az, amely tettekre készteti az anyagba zárt lelket, amelynek a fent említett három forrás az alapja és az alábbiak szerinti tízféle megkülönböztető jegye van:[37]

„Sóvárogni mások tulajdona után, nemkívánatos dolgokról elmélkedni, hamis elképzelésekhez ragaszkodni – ez az elme háromféle (torz) működése. Durvaság, hazugság, mindenféle rágalmazás és fölösleges fecsegés – ez a négyféle szavakkal elkövetett (rossz) tett. Elvenni, amit nem adtak oda, törvénytelen erőszakot elkövetni és együtt hálni más feleségével – ezeket hívja a hagyomány a test háromféle (rossz) tettének.”[38]

A Btk. a bűncselekményt úgy határozza meg, hogy bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha e törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli. Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.[39]

A Btk. szerint szándékosan követi el a bűncselekményt, aki cselekményének következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik, míg gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy cselekménye lehetséges következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.[40]

Mindkét bűnösségi alakzatot érdemes vizsgálni a tudatosság és az érzelmi behatás felől. A szándékosság mindkét típusának van tudati és érzelmi oldala. Az elkövetőnek tudnia kell, hogy magatartásának milyen következményét kívánja vagy azt, hogy milyen következményébe nyugszik bele. Tudnia kell, hogy mit tesz, és annak milyen következménye lesz. Nem kell tehát az elkövetőnek azt tudnia például, hogy az emberölés tényállását a jogalkotó hogyan ragadta meg a Btk.-ban, de azt igen, hogy cselekvésének „tárgya” egy élő ember, és azt, hogy amit tesz, az veszélyes a társadalomra. Az érzelmi oldal minden szándékos bűncselekménynél megtalálható, hiszen az elkövetőnek a cselekvés következményét kívánnia, de legalábbis abba belenyugodnia kell.[41]

A tudatos gondatlanság esetében a cselekmény lehetséges következményeinek előre látása tudati tényező, míg a könnyelmű bizodalom azok elmaradásában az érzelmi faktor. Noha ez a bizodalom könnyelmű, de nem alaptalan. A hanyag gondatlanság esetében a tudati faktor abban érhető tetten, hogy az elkövető nem látja előre magatartása következményeit, bár elvárható gondosság tanúsítása esetében előre láthatta volna. Ez esetben érzelmi oldalról nem tudunk beszélni. Ha valaki az elvárható gondosság mellett sem láthatta előre a következményeket, amely esetében eleve kizárt az érzelmi tényező, akkor bűnösség hiányáról beszélünk.[42]

Bár a Btk. és a büntetőjog tudománya másképpen fogalmazza meg, de álláspontom szerint megállapítható, hogy a Mānava-dharmaśāstra szerinti az elme torz működése testesíti meg a bűnösség két alakzata esetében a tudati, míg a vágy az érzelmi-akarati oldalt.

A Mānava-dharmaśāstra a bűnök fajtái között megkülönbözteti a rangvesztéssel járó súlyos bűnöket, a mahāpātakákat,[43] a rangvesztést okozó másodlagos bűnöket, az upapātakákat,[44] a kaszt elvesztését okozó bűnöket,[45] azokat a bűnöket, amelyek kevert kasztúvá teszik az embert, a saṅkarīkaraṇákat, [46] azokat a bűnöket, amelyek méltatlanná teszik az embert,[47] és a tisztátalanná tevő bűnöket, a malāvahákat.[48]

A Btk. a bűncselekmény meghatározásakor megkülönbözteti a bűntettet[49] és a vétséget,[50] eszerint bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre e törvény kétévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli, minden más bűncselekmény vétség.[51]

2.7. A bűncselekmény stádiumairól

A Mānava-dharmaśāstrának külön a bűncselekmény stádiumairól, vagyis megvalósulási szakaszairól nincs rendelkezése.

A magyar büntetőjog szerint a bűncselekmény stádiumai a szándék kialakulása, az előkészület, a kísérlet és a befejezett bűncselekmény.[52] A Btk. Különös Része mindig a bűncselekmény befejezett alakjáról rendelkezik. A kísérletről az Általános Részben külön szól, eszerint a kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be, illetve ezen túlmenően úgy rendelkezik, hogy a kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.[53] Ugyanígy tesz az előkészülettel, amely szerint, ha a Btk. külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik, illetve ha a Btk.-ban meghatározott esetben az előkészület már önmagában is megvalósít más bűncselekményt,[54] az elkövető e bűncselekmény miatt büntethető.[55]

Noha a szándék kialakulása a Btk. szempontjából nem bír relevanciával, büntetőjogilag ugyanis nem értékelhető a bűncselekmény azon mozzanata, amikor az elkövető elméjében megfogan egy bűncselekmény elkövetésére irányuló gondolat, a jogelmélet ezt a mozzanatot is számontartja, mint a bűncselekmény elkövetésének első stádiuma.

Amikor a Mānava-dharmaśāstra fent idézett 12.3–4 ślokája azt mondja, hogy a tett alapja a vágy, akkor a mai magyar büntetőjogi terminológiában használt szándék kialakulásáról beszél, igaz, azt nem kizárólag büntetőjogi értelemben teszi.
Azt mondja, hogy az elmebeli tettek eredményei egyedül az elmében tapasztalhatók. Az elme torz működésének az eredménye a következő születésében a legalacsonyabb kasztok tagjaként történő születés lesz.[56]

A befejezett bűncselekmények törvényi tényállásai esetében érthető egyébként leginkább tetten a kazuisztikus és az absztrahált jogalkotás korábban említett különbözősége. Például a lopás tényállása esetében a Mānava-dharmaśāstra külön ślokában említi a kötél vagy a vödör kútról való ellopását,[57] a gabona,[58] az arany és az ezüst,[59] a nagy testű háziállat, a fegyver és a gyógyszer[60] eltulajdonítását, addig a Btk. idegen dolog jogtalanul eltulajdonítás célzatával történő mástól való elvételéről beszél.[61] Igaz, hogy a Btk. lopás tényállásában is megjelennek egyes elkövetési tárgyak[62] a minősített esetekben,[63] például a védett kulturális javak körébe tartozó tárgy,[64] ezek eltulajdonítása ugyanis kiemelt jelentőséggel bír, a törvényi tényállás megfogalmazása mégsem tekinthető kazuisztikusnak, annál is inkább, mivel ezek a minősített esetek is összefoglalóan megfogalmazottak.

2.8. Az elkövetőről

A Mānava-dharmaśāstra rendelkezik a tövisek, vagyis az ártalmas emberek eltávolításáról, és azon belül is az elkövetők fajtáiról. A felsorolás az egyes, általuk elkövetett bűncselekmények szerint differenciált, így például elmondja, kik a nyíltan és kik a titokban csalók. A tövisek közé sorolja többek között a kenőpénzt elfogadókat, a szerencsemondókat, a jövendőmondókat, a becstelenül viselkedő magas rangú hivatalnokokat, a ravasz kéjnőket.[65] Szól a bűnrészesekről és a bűnkapcsolatokról is akkor, amikor megmondja, mi legyen azok sorsa, akik menedéket, ellátást vagy fegyvert adnak a tolvajnak,[66] vagy átveszik a lopott dolgot.[67]

Az egyes bűncselekmények esetében az elkövetőt az „aki”[68] kifejezéssel illeti, de sok esetben használja a „valaki”[69] megjelölést is, illetve több esetben tetten érhető benne az elkövetőt behatároló olyan kifejezés, mint „egy alacsonyabb születésű ember”,[70] „egy férfi”,[71] „egy vaiśya”,[72] „az aranyműves”.[73]

A Btk. azt mondja, hogy az elkövető a tettes, a közvetett tettes és a társtettes,[74] valamint a felbujtó és a bűnsegéd.[75] Az egyes bűnkapcsolati alakzatokat[76] a Btk. Különös Részében találjuk meg, a társas bűnelkövetési alakzatok[77] fogalmát pedig az értelemző rendelkezések rendezik.

A Btk. Különös Részi törvényi tényállásaiban az elkövetőt az „aki” kifejezés jelöli. A legtöbb bűncselekménynek tehát bárki lehet az elkövetője. Ismeri azonban a Btk. a speciális jogalanyiságot is, amikor kifejezetten meghatározza, hogy a konkrét bűncselekmény szempontjából kit tekint elkövetőnek, például a hivatalos személyt.[78]

A Mānava-dharmaśāstrában aspeciális alany megjelenésével megfigyelhető, hogy Manu nem tekinti egyenrangúaknak az embereket. Nyilván van olyan bűncselekmény, amelyet például csak bizonyos foglalkozás űzője követhet el, de akkor, amikor varṇák szerint differenciáltan ítéli meg egy konkrét bűncselekmény elkövetését, akkor az egyes varṇába tartozókra kimért büntetések közötti különbség is megfigyelhető.

2.9. A jogos védelemről

A Mānava-dharmaśāstra megmondja, hogy mely okok azok, amelyek fennállása esetén, ha valaki emberéletet olt ki, nem követ el bűnt: ha valaki „önvédelemből, az áldozatbemutató papoknak járó díj körül kialakult küzdelemben, vagy nők és brāhmaṇák védelmében, törvényes okból öl”,[79] vagy ha gyilkos szándékkal közeledőt öl, bárki legyen is az.[80] Meg is indokolja, hogy miért nem bűn az ilyen cselekmény. A harag ugyanis visszaszáll a haragra,[81] vagyis a jogos védelmi helyzetben a sértett által tanúsított magatartás betudható a karma törvényének.

A Btk. a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok[82] egyikeként tárgyalja a jogos védelem jogintézményét. A magyar büntetőjogi megközelítésben egyrészt bizonyos feltételek fennállása esetén nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, másrészt nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.[83]

A Btk. meghatározza, hogy mely támadások[84] tekinthetők olyannak, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna. Rögzíti, hogy nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl, valamint azt is, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.[85]

2.10. A büntetések fajtáiról

A Mānava-dharmaśāstra arról a kérdésről, hogy mi is az a büntetés, az alábbiakat írja:

„A király kedvéért az Úr korábban megteremtette fiát, a Büntetést – minden teremtmény törvényét és védelmezőjét – a Brahman tündöklő erejéből. Tőle való félelmükben tűrik el a teremtett lények, a mozdulatlanok és a mozgók egyaránt, hogy használják őket, s ez a félelem tartja őket előírt kötelességeik útján”[86]

Máshol azt mondja, hogy a „király a büntetés”,[87] illetve azt, hogy a „büntetés fegyelmezi az alattvalókat, egyedül a büntetés védi meg őket, a büntetés vigyáz rájuk, míg alszanak; a büntetés maga a törvény (…).”[88]

Nagy és Tokaji azt mondja a büntetőjogi szankció fogalmáról, hogy az

„olyan hátrány tartalmú jogkövetkezmény, amelyet a bíróság bűncselekmény, illetve büntetőjog-ellenes cselekmény elkövetőjével szemben, a társadalom védelme és az újabb bűnelkövetések megelőzése végett, a törvényben meghatározott feltételekkel és eljárásban alkalmaz, és amely kényszerrel is érvényesíthető.”[89]

A Btk. a 79. §-ában azt írja, hogy a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.

A Mānava-dharmaśāstra a fent idézett szabályainak elemei, az isteni eredet kivételével, megtalálhatók a magyar büntetőjogi jogelméleti felfogásban is, hiszen a Btk. meghatározása tartalmazza a kikényszeríthetőségre, a társadalom védelmére, valamint a bűnmegelőzésre való utalás.

A Mānava-dharmaśāstra azt tanácsolja a királynak, hogy „börtönnel, lánccal és a testi fenyítés különféle formáival” lépjen fel az elkövetőkkel szemben.[90]

A büntetések fajtája és mértéke a társadalmi helyzethez igazított a legtöbb esetben, eszerint tehát más megítélés alá esik egy brāhmaṇa, egy kṣatriya,egy vaiṡya és egy śūdra cselekedete.

A Mānava-dharmaśāstra számtalan büntetést ismer. Inkább azt mondanám, ahány bűn, annyi fajta büntetés. Büntetési rendszere, bár ismeri például a szóbeli dorgálás, a munkával törlesztés, a nyilvános megrovás, a vagyonelkobzás vagy a bírság fogalmát, de a súlyosabb esetekben, vagy például bírság meg nem fizetése esetében olyan büntetéseket rendel alkalmazni, ami azt mutatja, hogy a talio-elvet követi, vagyis a „szemet szemért, fogat fogért” elvet. Ez azt jelenti, hogy amilyen, vagy amilyen súlyú sérelmet okozott az elkövető, olyan, vagy olyan súlyú büntetéssel is kell, hogy feleljen tettéért. Például, ha egy śūdra szemtelenül oktat ki egy brāhmaṇát a kötelességéről, akkor forró olajat öntenek a szájába.[91]

Sok esetben megjelenik a halálbüntetés, például több, mint tíz kumbhányi[92] gabona ellopása[93] esetén, amelyről úgy vélekedtek, hogy az az elkövetővel csak jót tesz, hiszen ezzel őt a bíró megmenekíti attól, hogy a következő életében szenvednie kelljen súlyos bűne miatt.[94]

A testi fenyítésnek és a nyilvános megszégyenítésnek számtalan módjával találkozunk, például kézlevágás,[95] kopaszra borotválás, ujjlevágás és szamárháton körbehordozás.[96]

Megjelenik a vagyonelkobzás, mint büntetés, például a vesztegetés egyik fajtájának büntetéseként: ha azok az emberek, akik ügyekben ítéletet hoznak, de „a pénz hevétől lángra lobbanva aláássák a peres felek ügyeit”, vagyonelkobzásra ítéltetnek.[97]

Főben járó bűnnek számíta brāhmaṇa megölése, a szeszivás, a tolvajlás, valamint a feljebbvaló feleségével való együtt hálás. Ezeknek az elkövetőknek, azon kívül, hogy más büntetést is kaptak, száműzetés[98] és a családból való kitagadás[99] volt a büntetésük.

Gyakran tetten érhetjük a compositio, vagyis a vagyoni megváltás jogintézményét, így például pénzbüntetés jár, konkrétan ezer pana[100] annak a miniszternek vagy bírónak, aki rosszul kezel egy ügyet.[101]

A Mānava-dharmaśāstra megadja a bírság kereteit is, hiszen azt mondja, hogy a legalacsonyabb szintű bírság kétszázötven, a közepes mértékű bírság ötszáz, a legmagasabb mértékű ezer pana.[102] Ismeri a részletfizetés jogintézményét, eszerint, ha egy brāhmaṇa nem tudja kifizetni a bírságot, akkor azt részletekben fizesse meg.[103]

Az adósság meg nem fizetése körében szól a szóbeli dorgálásról, amely a büntetés első fokozata, amelyet a nyilvános megrovás követ, majd ezek hatástalansága esetén további büntetések.[104]

A rangvesztéssel járó súlyos bűnök, a rangvesztéssel járó másodlagos bűnök, az egyéb bűnök, az élőlényeknek okozott sérelem, tiltott étel fogyasztása, lopás, nemi vétségek, páriákkal történt érintkezés esetében 193 ślokán keresztül sorolja fel a jóvátétel lehetőségeit. Az alábbiakban csak az egyes rangvesztéssel járó súlyos bűnöket tekintve ismertetek egyet az alábbiak szerint:

„Aki meggyalázta feljebbvalója ágyát, vallja meg bűnét, majd feküdjön rá egy tűzforró vaságyra, vagy öleljen magához egy tűzforró vashengert; a halál által majd megtisztul.”[105]

A Mānava-dharmaśāstra azonban nem csak az anyagi világban kiszabható büntetéseket taglalja, hanem a halál utáni létben kiérdemelteket is.

Az ember a mentálisan elkövetett vétségek eredményét az elméjében tapasztalja meg: a legalacsonyabb kasztok tagja lesz. A beszédében megjelenő vétkei eredményeként, madár vagy négylábú állat lesz, míg a testével elkövetettek vétségek eredménye a testén ütközik ki, hiszen mozdulatlan lénnyé válik majd.[106]

A Mānava-dharmaśāstra elmondja mi a lélekvándorlás, és hogy a három guṇa hogyan befolyásolja az egész életet. Külön csoportba szedi a rangvesztéssel járó bűnök következményeit. Mivel ezek a szabályok rendkívül részletesek, így álljon itt csak egy példa ezek közül:

„Az a brāhmaṇa, aki lop, több ezer (születésre) pók, kígyó, gyík, vízi állat és ártó lény (pisácsa) lesz.”[107]

Ezt követően, mintegy összegzésképpen leírja, hogy az érzéki élvezetekbe bonyolódó ember milyen utat jár végig, amelyet állandóan ismétel. Az érzéki élvezetek hajszolása miatt mindig bűnös cselekedeteket követ el, amely miatt mindig újjá kell születnie, és el kell szenvednie az emberi léttel járó kínokat. Végül leszögezi, hogy amilyen létállapotban követte el valaki a tettet, ugyanolyan létállapotú testben fogja megkapni a tett visszahatását.[108]

A Btk. büntetési rendszerével kapcsolatban csak Mānava-dharmaśāstrával való összevetés céljábóltérek ki az alábbi rendelkezésekre.

A Btk. büntetésként határozza meg a szabadságvesztést, az elzárást,[109] a közérdekű munkát, a pénzbüntetést, a foglalkozástól eltiltást, a járművezetéstől eltiltást, a kitiltást, a sportrendezvények látogatásától való eltiltást, és a kiutasítást. Mellékbüntetés a közügyektől eltiltás. Meghatározza azt is, hogy mely büntetések szabhatók ki önállóan, és melyek egymás mellett, illetve, hogy mely büntetés helyett milyen büntetés szabható ki.[110]

A Btk. nem rendelkezik a halálbüntetésről, tekintettel arra, hogy 1990-ben az Alkotmánybíróság a 23/1990 (X.31.) AB határozatában azt alkotmányellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette a rá vonatkozó rendelkezéseket.[111]

A pénzbüntetést a bűncselekmény tárgyi súlyára figyelemmel kell kiszabni. Meg kell állapítani a pénzbüntetés napi tételeinek számát, és az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaihoz és életviteléhez mérten az egynapi tételnek megfelelő összeget. Legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel. Egynapi tétel összegét legalább ezer, legfeljebb ötszázezer forintban kell meghatározni. A bíróság az ügydöntő határozatában rendelkezhet a részletfizetés lehetőségéről.[112]

A Btk. is konkrétan meghatározza, hogy a bíróság minek a figyelembe vételével határozza meg a napi tétel egy napi összegét, illetve azt is, hogy ez milyen összegek között mozoghat.

A Btk. ismeri a foglalkozástól eltiltás,[113] és a járművezetéstől eltiltás szabályait.[114] Azokban az esetekben, amikor a magyar büntetőjogi gondolkodás alapján ezek a büntetések szóba jöhetnek, a Mānava-dharmaśāstra a pénzbírság jogintézményét alkalmazza. Például, ha az orvos helytelen kezelést ad, bírságot kell fizetnie.[115] Azokban az esetekben, amikor a jármű vezetője vagy tulajdonosa vagy maga a jármű által okozott kár – ez utóbbi a mai büntetőjogi felfogásban értelmezhetetlen – nem megbocsátható, akkor bírságot kellett az elkövetőnek fizetni.[116]

A Btk.-ban is megjelenik a száműzetés mai változata kétfajta büntetés formájában. Az egyik a kitiltás, amely szerint valakit egy vagy több településről, vagy egy település, illetve az ország meghatározott részéből ki lehet tiltani meghatározott időre,[117] a másik a kiutasítás, amely büntetéssel nem magyar állampolgár elkövetőt lehet Magyarország területéről határozott időre, vagy véglegesen kiutasítani.[118]

A Btk. számos intézkedést ismer, meghatározva azt is, hogy melyiket lehet önállóan, büntetés helyett vagy mellett, illetve valamely más intézkedés mellett alkalmazni.[119] Ezek közül most csak kettőt említek.

A Btk. alapján megrovásban kell részesíteni azt, akinek cselekménye a Btk. szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása szükségtelen. Ezzel az intézkedéssel a bíróság vagy az ügyészség helytelenítését fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólítja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől.[120]

A Btk. szerint a bíróság a Btk.-ban meghatározott esetben a büntetés kiszabását egy évre elhalaszthatja, és jóvátételi munka végzését írja elő.[121] Azt gondolhatnánk, hogy a Mānava-dharmaśāstra sokrétűbben ragadja meg a jóvátétel kérdését, mint a Btk. Ez így is van, hiszen igen változatos annak módja, több esetben pedig a halál általi jóvátételt írja elő, de azért a magyar szabályozás sem annyira kötött, mint az első ránézésre látszik. Jóvátételi munkát ugyanis az elkövető ingyenesen végez meghatározott szervnél, szervezetnél vagy egyháznál, de a munkavégzés helyét és idejét szabadon választhatja meg.

A jóvátételhez képest a vagyonelkobzás esetében fordított előjelű relációt láthatunk: a Btk. szabályozása[122] sokkal részletesebb, mint a Mānava-dharmaśāstráé, legalábbis abban a kérdésben, mit tekint vagyonelkobzás alá eső vagyonnak.

Sokféleképpen elemezhető egy büntető törvénykönyv szankciórendszere, az alábbiakban csak az egyik megközelítést említem összegzésképpen.

Nagy és Tokaji azt mondja, hogy a régi korok állami berendezkedéseiben az abszolút határozott szankciórendszer volt a jellemző. Ez azt jelenti, hogy a törvény konkrétan megmondta, hogy egy bizonyos bűncselekményre milyen büntetés szabható ki. Az ezt a korszakot követően alkalmazott büntetőjog szerinti abszolút határozatlan szankciórendszerben a törvénykönyv annyit mondott ki, hogy egy cselekmény büntetendő, de azt már az ítélkezőre bízta, hogy milyen büntetést szab ki az elkövetőre.[123]

A relatíve határozott szankciórendszer[124] meghatározza a büntetés nemét, alsó és felső határát akár úgy, hogy általánosságban meghatározta a generális maximumot és minimumot, akár úgy, hogy a konkrét törvényi tényállásokhoz kapcsolta a speciális maximumot és minimumot. Ebben a rendszerben a törvénykönyv rögzíti, hogy egy bizonyos büntetésnek milyen más büntetés az alternatívája. Az Amerikai Egyesült Államokban a XIX.  század második felétől alkalmazott relatíve határozatlan szankciórendszerben a törvénykönyv tartalmazza a szankció nemét és mértékének alsó vagy felső határát, vagy az alsó és a felső határt adja meg. Az alkalmazott szankció tartamát a bíróság vagy büntetést végrehajtó szerv határozza meg.[125]

A Mānava-dharmaśāstra szankciórendszere abszolút határozott szankciórendszer volt, de megjelennek az abszolút határozatlan, és a relatíve határozott szankciórendszerekre jellemző elemek is, így például, ha valaki bottal megütött egy embert vagy egy állatot abból a célból, hogy fájdalmat okozzon, a büntetése a fájdalommal arányosnak kellett lennie, de ha például a testrész megsérült, akkor az elkövetőnek meg kellett térítenie a gyógyítás költségét vagy annak egészét is kifizethette bírság gyanánt.[126] Az alternatív büntetésre példa, ha egy asszony megbecstelenített egy másik szűz lányt, akkor kopaszra kellett borotválni, vagy szamárhátra ültetni és körbe hordozni.[127]

A Btk. a relatív határozott szankciórendszert alkalmazza, lehetővé téve azt, hogy a bíróság nagyon sok szempontot mérlegelve szabhassa ki az elkövetőre a szankciót. Például a szabadságvesztés határozott ideig vagy életfogytig tart.[128] A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartama három hónap, leghosszabb tartama húsz év; bűnszervezetben, különös vagy többszörös visszaesőként történő elkövetés, illetve halmazati vagy összbüntetés esetén huszonöt év.[129] Emellett a Különös Részben minden egyes bűncselekménynél rögzíti, hogy a szóban forgó bűncselekmény esetében a bíróság milyen keretben mozoghat a büntetés kiszabásakor.[130] De a Btk. azt is kimondja az Általános Részben, hogy ha a bűncselekmény büntetési tételének alsó határa nem éri el az egy év szabadságvesztést, akkor ehelyett bizonyos esetben alternatív büntetésként milyen büntetések kiszabására van lehetőség. [131]

Összefoglalás

A Németh Orsolya-féle fordítás bevezetőjében a fordítók felteszik a kérdést, hogy vajon a Mānava-dharmaśāstra mit mond a ma emberének? Használhatóak-e a szabályai a XXI. században, és ha igen, milyen mértékben? A fordítók a saját maguk által feltett kérdésre azt a választ adják, hogy a varṇāsrama rendszere örök, még akkor is, ha annak határvonalai manapság elmosódnak. Az emberek veleszületett elidegeníthetetlen tulajdonságai mindig meg fognak mutatkozni,[132] hiszen az emberi társadalom négy osztályát Kṛṣṇa teremtette a három guṇa és az emberekre jellemző munka alapján.[133]

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C. a Mānava-dharmaśāstra mai jelentőségéről a következőket mondja:

„A Manu-smṛti jó példa rá, hogy milyen színvonalon állt a bráhmanikus kultúra. Ugyan az már történelmileg kideríthetetlen, mikor íródott, de olyan tökéletesnek tartják, hogy ez a hindu törvénykönyv. A törvényhozóknak nem kell azzal bajlódniuk, hogy naponta új törvényekkel tartsák fenn a társadalmi rendet. Manu törvényei olyan tökéletesek, hogy minden korban alkalmazhatók: tri-kālādau, ami szanszkritul azt jelenti, »a múltra, a jelenre és a jövőre is érvényesek«.”[134]

A bűn és a büntetés örök, az emberi lét egyik állandó jellemzője. A bűn ellen valamennyi korban fellépnek a társadalmak az adott korra jellemző módon és eszközökkel. A Btk-ban ugyanúgy megjelennek az alapvető bűnök és büntetéseik, mint a Mānava-dharmaśāstrában, így például az emberölés, a lopás, a csalás, a testi sértés, de megjelenik például a hamis tanúzás, a vesztegetés, az önbíráskodás, a közlekedési bűncselekmények, az állatkínzás, az uzsora, a rongálás vagy a zsebtolvajlás.

A Mānava-dharmaśāstra isteni eredetű, tehát tökéletes, míg ugyanezt nem állíthatjuk a Btk.-ról. De azt igen, hogy az isteni törvénykönyv több elemét látjuk visszaköszönni benne.

Tanulmányozva a Mānava-dharma-śāstrát, úgy gondolom, hogy az jogtörténészek által folytatott alaposabb kutatásra lenne érdemes, míg az átlagember számára egy életszemléletet megváltoztató olvasmánnyá válhatna.

Végezetül álljon itt ez utóbbi megállapításra vonatkozó útmutatás magából a Mānava-dharmaśāstrából:

„Elméjét összpontosítva, az ember lásson mindent – azt is, ami örök, és azt is, ami nem – a legfelsőbb lélekben, mert ha mindent Benne lát, a gondolatai nem terelődnek a törvénnyel ellentétes (adharma) irányba.”[135]

[1]    A tanulmány a szerző A bűn és a büntetés védikus és nyugati megközelítésben – A Mānava-dharmaśāstra egyes büntető anyagi jogi és a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény ezeknek megfeleltethető Általános részi rendelkezéseinek összehasonlítása című, 2022. évben, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán megvédett szakdolgozata alapján készült.

[2]    Śrīmad-Bhāgavatam (továbbiakban: Bhāg.) 3.12.52–54.

[3]    A Mānava-dharmaśāstra a varṇāśrama társadalmi rendszer szabályait tartalmazza, amiről bővebben lásd: Mahārāṇī 2021.

[4]    Németh 2019. 16–17.

[5]    Németh 2019. 18.

[6]    Németh 2019. 19.

[7]    Alaptörvény 11. cikk (2) bekezdés a) és b) pont.

[8]    Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés a) és b) pont.

[9]    Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés első mondat.

[10]   Az egyetlen kivétel a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény, büntetőjogilag felelősségre vonni ugyanis csak természetes személyt lehet, jogi személy esetében csak intézkedésnek lehet helye.

[11]   Mānava-dharmaśāstra (továbbiakban: Md.) 12.108.

[12]   Md. 12.110.

[13]   Md. 12.113.

[14]   Szilágyi 2000: 148.

[15]   Szilágyi 2000: 265.

[16]   Md. 2.7.

[17]   Md. 2.10.

[18]   Md. 2.14.

[19]   Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdés, V. cikk, XXVIII. cikk (4) bekezdés.

[20]   Például: Nemzetközi Büntető Bíróság Statútuma.

[21]   Btk. 465. §.

[22]   Md. 2.16.

[23]   Mahārāṇi Devī Dāsī 2019: 28.

[24]   Nagy – Tokaji 1998: 67.

[25]   Alaptörvény 28. cikk.

[26]   A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 24. § (1) bekezdés c) pont.

[27]   Nagy – Tokaji 1998: 49.

[28]   Btk. 1. § (1) bekezdés.

[29]   Btk. 1. § (2) bekezdés.

[30]   Nagy – Tokaji 1998: 48.

[31]   Md. 1.99.

[32]   Cc. 1.2.86.

[33]   Btk. 3. § (1) bekezdés.

[34]   Btk. 3. § (2) bekezdés.

[35]   Md. 2.3–4.

[36]   Vesd össze: Bhāg. 10.28.13 magyarázat, Bhagavad-gīta (a továbbiakban: Bhg.) 7.12, 8.6, és 14.18.

[37]   Md. 12.3–4.

[38]   Md. 12.5–7.

[39]   Btk. 4. §.

[40]   Btk. 7–8. §.

[41]   Nagy – Tokaji 1998: 129, 136.

[42]   Nagy – Tokaji 1998: 133–136.

[43]   Például: szeszivás, ha brāhmaṇa teszi (Md. 11.55).

[44]   Például: tehén megölése (Md. 11.60).

[45]   Például: megsebezni egy brāhmaṇát (Md. 11.68).

[46]   Például: egy elefánt megölése (Md. 11.69).

[47]   Például: hazugságot állítani (Md. 11.70).

[48]   Például: gyümölcsöt lopni (Md. 11.71).

[49]   Például: fogolyszökés bűntette [Btk. 238. § (1) bekezdés].

[50]   Például: foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés [Btk. 165. § (1) bekezdés].

[51]   Btk. 4–5. §.

[52]   Nagy és Tokaji beszél a bevégzett bűncse-lekményről is (Nagy – Tokaji 1998: 208).

[53]   Btk. 10. § (1) és (2) bekezdés.

[54]   Például: aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő [Btk. 142. § (2) bekezdés].

[55]   Btk. 11. § (1) és (3) bekezdés.

[56]   Md. 12.8–9.

[57]   Md. 8.319.

[58]   Md. 8.320.

[59]   Md. 8.321.

[60]   Md. 8.324.

[61]   Btk. 370. (1) bekezdés.

[62]   Elkövetési tárgy: személy vagy dolog, akire vagy amelyre nézve a bűncselekményt az elkövető elköveti (Nagy – Tokaji 1998: 114).

[63]   Minősített eset: az az eset, amely a bűncselekmény alapesetéhez képest súlyosabban ítélendő meg.

[64]   Btk. 370. § (3) bekezdés b) pont bb) alpont.

[65]   Md. 9.257–260.

[66]   Md. 9.271., 9.278.

[67]   Md. 9.278.

[68]   Például: Md. 8.323.

[69]   Például: Md. 8.273.

[70]   Md. 8.279.

[71]   Például: Md. 8.358.

[72]   Például: Md. 8.376.

[73]   Md. 9.292.

[74]   Btk. 12–13. §.

[75]   Btk. 14. §.

[76]   Például: bűnpártolás (Btk. 282. §).

[77]   Például: bűnszervezet [Btk. 459. § (1) bekezdés 1. pont].

[78]   Btk. 301. §.

[79]   Md. 8.349. A törvényes okot nem magyarázza a Md.,de a Bhg. 1.36. versének magyarázata szerint: „A védikus előírások szerint hatféle támadó van: (1) aki mérget ad, (2) aki gyújtogat, (3) aki halálos fegyverrel támad, (4) aki ellopja más vagyonát, (5) aki elfoglalja más földjét, (6) aki elrabolja más feleségét. Az efféle agresszorokat azonnal meg kell ölni, s ez nem számít bűnnek.”

[80]   Md. 8.350.

[81]   Md. 8.351.

[82]   Btk. 15. §.

[83]   Btk. 21. § és 22. § (1) bekezdés.

[84]   Btk. 22. § (2) bekezdés.

[85]   Btk. 22. § (3)–(4) bekezdés.

[86]   Md. 7.14–15.

[87]   Md. 7.17.

[88]   Md. 7.18.

[89]   Nagy – Tokaji 1998: 254.

[90]   Md. 8.310.

[91]   Md. 8.272.

[92]   Körülbelül száz liter.

[93]   Md. 8.320.

[94]   Bhg. 2.21 magyarázat.

[95]   Md. 8.322.

[96]   Md. 8.370.

[97]   Md. 9.231.

[98]   Md. 9.238.

[99]   Md. 9.239.

[100] A bírságösszegek nagyságának megítéléséhez ismerni kell a kereskedelmi ügyletekben használatos réz-, ezüst- és aránysúlyokat (Md. 8.132–137). Érdekesség, hogy az első mérték a trasareṇu, ami az ablakrácson átsütő fénysugárban látszó remegő porszem mértéke.

[101] Md. 9.234.

[102] Md. 8.138.

[103] Md. 9.229.

[104] Md. 8.129.

[105] Md. 11.104.

[106] Md. 12.8–9.

[107] Md. 12.57.

[108] Md. 12.73–81.

[109] Az elzárás gyakorlatilag egy rövid tartamú szabadságelvonással járó büntetés.

[110] Btk. 33. §.

[111] Lásd: http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/179297164CE96B8DC1258382003C36D7?OpenDocument

[112] Btk. 50. § (1) és (3)–(4) bekezdés.

[113] Btk. 52. § (1)–(2) bekezdés és 53. § (2) bekezdés.

[114] Btk. 55. § (1) bekezdés, (2) bekezdés első mondat, 56. § (3) bekezdés első mondat.

[115] Md. 9.284.

[116] Md. 8.290.

[117] Btk. 57. § (1)–(2) bekezdés.

[118] Btk. 59. § (1) bekezdés, 60. § (1)–(2) bekezdés.

[119] Btk. 63. §.

[120] Btk. 64. § (1)–(2) bekezdés.

[121] Btk. 67. § (1) és (4) bekezdés.

[122] Btk. 74–76. §.

[123] Nagy – Tokaji 1998: 258.

[124] Amit a francia büntető törvénykönyv, a Code Penal első ízben alkalmazott, melynek megjelenésének éve 1810.

[125] Nagy – Tokaji 1998. 259–260.

[126] Md. 8.286–287.

[127] Md. 8.370.

[128] Btk. 34. §.

[129] Btk. 36. §.

[130] Például: az a hadköteles, aki katonai szolgálatának teljesítését megtagadja, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (Btk. 427. §.).

[131] Btk. 33. § (4) bekezdés.

[132] Németh 2019: 29.

[133] Bhg. 4.13, idézi Németh 2019: 29.

[134] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2016: 268.

[135] Md. 12.118.

FELHASZNÁLT IRODALOM

  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van.  The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2008.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Az önmegvalósítás tudománya. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2016.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Harmadik Ének, Első kötet). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2004.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam (Tizedik Ének, Második kötet). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2010.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛita. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2004.
  • Mahārāṇī Devī Dāsī (Banyár Magdolna): Kṛṣṇa társadalma. Varṇāśrama-könyvtár, Első kötet. Lāl Kiadó, Somogyvámos, 2021.
  • Mahārāṇī Devī Dāsī (Banyár Magdolna): Manu-saṁhitā. Hagyományos indiai jogfilozófia és joggyakorlat (Jegyzet). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2019.
  • Nagy Ferenc – Tokaji Géza: A magyar büntetőjog általános része. Korona Kiadó, Budapest, 1998.
  • Németh Orsolya (ford.): Mánava dharma-sásztra – Manu törvényei. Édesvíz Kiadó, Budapest, 2019.
  • Szilágyi Péter: Jogi alaptan. Osiris Kiadó, Budapest, 2000.

INTERNETES HIVATKOZÁS

23/1990. (X. 31.) AB Határozat
 A letöltés ideje: 2021. november 14.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény
 A letöltés ideje: 2021. november 7.

Alaptörvény
 A letöltés ideje: 2021. november 7.

Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény
 A letöltés ideje: 2021. november 7.

Megosztás