Lapszám: Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 125 – 25 – XXV/1 – 2021. december
Szerző: Markwarthné Lengyel Piroska (Puṣkariṇī Devī Dāsī)
Cikk letöltése pdf-ben: Az Úr és társai szeretetteljes kapcsolata a Śrī Caitanya-caritāmṛta lapjain
Joshua M. Greene Swami in a Strange Land című munkája két alcímet is kapott, hogy már címében is pontosan elárulja, miről szól a könyv: How Krishna Came to the West (azaz hogyan érkezett Krisna Nyugatra), valamint The Biography of A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada (A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda életrajza).[1] A munkát a Mandala Publishing kiadó jelentette meg San Rafaelben, California államban, az Amerikai Egyesült Államokban 2016-ban. Magyar fordításának előkészületéről vagy a kiadás tervéről egyelőre nem tudni.
A szerző, Joshua M. Greene New York-i születésű író, előadó, professzor és producer. Munkásságát széleskörű érdeklődés jellemzi a Holocausttól a keleti filozófián és a hinduizmuson át a történetmesélésig. Az amerikai közvélemény számára legismertebbek talán a vészkorszakról szóló (bestseller) könyvei és dokumentumfilmjei. Nagy népszerűségre tett szert George Harrisonról írt biográfiája, a Here Comes the Sun.[2] Sikeréhez hozzájárulhatott a narratíva személyes volta is: Greene jó barátságban állt a híres zenésszel, és így számos eddig ismeretlen részletet osztott meg róla az olvasókkal a műben. Holocaust-kutatóként korábban a Hofstra és a Fordham Egyetemeken adott elő, valamint a Yale Egyetem tanácsadójaként tevékenykedik. Filmkészítőként és gyermekkönyvek szerzőjeként szintén érdemeket, illetve díjakat szerzett magának.
Joshua M. Greene Bhaktivedanta Swami Prabhupāda avatott tanítványa, lelki neve Yogesvara Das. 1970-ben kapott avatást lelki tanítómesterétől, majd az elkövetkező másfél évtizedben szerzetesként elsősorban a könyvkiadásban tevékenykedett. A mai napig a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Közösségének (az ISKCON-nak) elismert és köztiszteletben álló, rangidős tagja, aki aktívan részt vesz a szervezet életében.
A Swami in a Strange Land az író tisztelgése lelki tanítómestere előtt, születésének 120. évfordulója apropóján. A könyv elismerések felsorakoztatásával kezdődik: hét oldalon át olvashatjuk vallástudósok, teológusok, közéleti szereplők és Prabhupāda néhány tanítványának dicsérő sorait a műről, valamint a tanító kiemelkedő szerepéről. Ezután egy ismert tudós, a hinduizmus és India történetének szakértője, Klaus K. Klostermaier ajánlja az olvasóknak a munkát, melyet az előszó és a bevezetés követnek.
A könyv három nagy szerkezeti egységből áll. Az első rész az India címet viseli, és három fejezetben Bhaktivedanta Swami Prabhupāda életét meséli el 1965-ig, addig az eseményig, amikor a Jaladūta hajó fedélzetén elindul az Amerikai Egyesült Államokba. Az első fejezet hosszú időszakot fog át: Prabhupāda 1896-os születésétől 1938-ig jut el. A következő fejezet a tanító prédikálási törekvéseire fókuszál, melyek húsz év küzdelmet jelentettek a számára. 1959-ben a lemondott rendbe, a sannyāsa-rendbe lépéssel kezdődik új fejezet a Swami életében, és a kronológiát követve a könyvben is. Az ezt követő évek szentírás-fordítással és a Nyugatra való utazás előkészületével teltek. Az 1960-as évek közepén (a harmadik fejezet végén) azután elérkezett a lehetőség arra az utazásra, melyre lélekben évtizedek óta készült Śrīla Prabhupāda.
A második rész, melynek címe Amerika, első fejezete a hajón való utazással veszi kezdetét és a kezdeti nehézségek bemutatásán keresztül eljut az első templom, a legendás második sugárúti Mathcless Gift központ megszerzéséig. Az ötödik fejezet az itteni sikereket meséli el, az első tanítványok elköteleződését, avatásukat. Ezután a mozgalom nyugati partra érkezését, a San Francisco-i közösség formálódását és életét ismerhetjük meg a hatodik fejezetben, melynek végét Prabhupāda Nyugatra érkezését követő első indiai látogatása jelzi. A hetedik fejezetből megismerhetjük, hogy a Swami visszaérkezését követően hogyan terjedt el rohamosan és vált népszerűvé a Kṛṣṇa-tudat mozgalma Amerika-szerte 1968 és 1970 között. A következő fejezettel ér véget a második rész, melyben Prabhupāda tanítványai Európába érkeznek és elkezdik prédikálásukat.
A harmadik rész, a Világ, két fejezetre tagolódik. Az elsőben a mozgalom világméretű terjedését helyezi fókuszba, a másodikban a sikerek nyomán a szervezet ellen 1976-ban indult amerikai támadásokat, az azok keltette kihívásokat, valamint Śrīla Prabhupāda 1977-es eltávozását. A főszöveget követően epilógust, utószót, illetve több mellékletet is találunk. Utóbbiak közé tartozik a köszönetnyilvánítás, Bhaktisiddhānta Sarasvatī (Bhaktivedanta Swami Prabhupāda lelki tanítómesterének) rövid életrajza, az idegen szavak glosszáriuma, jegyzetek és a bibliográfia. Készült emellett egy rövid ISKCON-statisztika, valamint index is, melyek szintén helyet kaptak a mű végén.
Joshua M. Greene könyve olvasmányosan és könnyen követhetően mutatja be Bhaktivedanta Swami életét és a biográfia segítségével azt a folyamatot, ahogyan az 1960-as és 1970-es években a Kṛṣṇa-tudat elterjedt (vagy ahogyan az alcím költőien megfogalmazza: ahogyan Kṛṣṇa Nyugatra érkezett Prabhupāda által). Nyilvánvalóan a művet nem csak a Kṛṣṇa-tudatú nemzetközi közösség tagjainak, hanem laikus olvasóknak is szánhatta a szerző, felismerve, hogy a gyakorló vaiṣṇaváknál nagyobb tábort érdekelhet egy 20. századi spirituális tanító élete és hatása. Greene ismertsége és közéleti szerepvállalása révén alkalmas a szélesebb olvasóközönség elérésére és megszólítására, valamint Bhaktivedanta Swami tanítványaként megfelelő és hiteles személy Prabhupāda bemutatására. A mű felépítése és stílusa, a megtalált hangsúlyok, a részletek és összefüggések aránya mind azt mutatják, hogy egy ismeretterjesztő–népszerűsítő munka megírása volt a cél. A körülbelül 250 oldalon nagyon pontosan megtalálja az író azokat a pontokat, melyek fontosak, akár a Swami, akár a mozgalom szempontjából. Mérnöki érzékkel porciózza az életrajz és az események, valamint a motivációk és hatások megértéséhez szükséges történeti kontextust és háttér-információkat, mert csak annyit használ ezekből, ami feltétlenül szükséges, de nem vezeti el az olvasó figyelmét a lényegről. Nem tudományos igénnyel és módszerrel készült tehát a mű, de mégis érezni rajta (persze jó értelemben), hogy egy olyan író munkája, aki a tudományos életben is otthonosan mozog.
A munka arányai ugyanakkor nincsenek teljesen összhangban Prabhupāda életének, illetve a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom terjedésének arányaival. Az indiai időszakról viszonylag részletesebben ír, igyekszik sok forrást használni (még ha a tudományos életben megszokott módon nem is hivatkozik rájuk); ez kb. 70 oldalt tesz ki. Ez érthető és megokolható, egyrészt azért, mert ez a tanító életének nagyobbik fele (hatvankilenc év a nyolcvanegyből), másrészt a misszió előkészítésének, az arra való felkészülésnek az időszaka. A második rész a leghangsúlyosabb és a leghosszabb: öt fejezetből áll, a könyv terjedelmének több, mint fele, 150 oldal hosszúságú. Ugyanakkor ez csak az 1965 és 1969 közötti időszakot, a Kṛṣṇa-tudat amerikai megérkezését és terjedését írja le. Az 1969, főleg az 1970 utáni időszakról csak elnagyolva, igazán nagy vonalakban esik szó – holott ez a mozgalom világméretű terjedésében és a szervezet intézményesülésében nem kevésbé lényeges időszak, mint az azt megelőző évek. Ez talán az egyetlen kritikai észrevétel a művel kapcsolatban: arányai kicsit elcsúsztak. Ezt azonban a szerző maga is elismeri, sőt, megokolja a befejező fejezetben. Részben személyes okkal, saját maga a mozgalomhoz való 1969-es csatlakozásával magyarázza, miért az első évekre teszi a fókuszt, részben pedig a mozgalom létrejöttének és kialakulásának szempontjából tartja e kezdeti időket fontosnak. A címválasztásban (Swami egy idegen földön) szintén ezt a látásmódot látjuk tükröződni. (A cím figyelembevételével tehát az arányok eltolódása kevésbé jelentőségteljes kérdés.)
A biográfia nagy erénye, hogy a szerző, bár Bhaktivedanta Swami tanítványa, nem tolja magát az előtérbe, nem igyekszik önmagát is beleírni a könyvbe és nem személyeskedik – megmarad a célzott objektivitás talaján. (Saját magáról csak a befejezésben ír egy mondatot.) Nem személytelen, száraz leírás azonban a szöveg, éppen ellenkezőleg. Élő, humánus, emberközeli képet fest Prabhupādáról, aki egyedülálló egyéniséggel, megingathatatlan hittel, mély bölcsességgel és érzésekkel rendelkezik – tűnik ki a műből. E komplex kép sikeres festéséhez hozzájárulhatott, hogy Joshua M. Greene nem pusztán saját tudásából és más biográfiák alapján írta meg saját verzióját, hanem mintegy ötven istentestvérével[3] (szintén Prabhupāda tanítványaival) készített interjút, és az ő tapasztalataikat, élményeiket is felhasználta az írás során. A szöveg stílusa kiforrott, a szövegen látszik, hogy profi, gyakorlott író munkája. A könyv kivitelezése igényes, a jó minőségű színes és fekete-fehér illusztrációk pedig növelik a kiadás értékét.
Bhaktivedanta Swamiról az elmúlt negyven évben számos munka született. Sok tanítvány érzett inspirációt, hogy szeretett lelki tanítómesteréről írjon, és hogy visszaemlékezéseit megossza a növekvő ISKCON-közösség, elsősorban már második és harmadik generációs fiatal vaiṣṇaváival. Születtek gyűjteményes kötetek, illetve videó-archívum is, melyekben a tanítványok személyes emlékeiket őrzik meg. A biográfiák közül Satsvarūpa Swami Prabhupāda: egy bölcs ember élete és öröksége című munkája széles körben ismert. Ez körülbelül 400 oldalban foglalja össze a Krisna-tudatú mozgalom alapítójának életét. A Śrīla Prabhupāda-līlāmṛta a legrészletesebb az életrajzok között, szintén Satsvarūpa Swami írása. Ebben eredetileg hat kötetben, több, mint kétezer oldal terjedelemben ismerhetjük
meg a tanító személyét és életét. Ezt a könyvet az ISKCON hivatalos Prabhupāda-biográfiájának tekintik, melyhez a szerző (Prabhupāda első tanítványainak egyike) a tanító életében elkezdett anyagot gyűjteni, valamint dokumentálni a történéseket. E mű megkerülhetetlen alap, ha valaki a tanítóról ír – Greene is ismeri, kiemeli forrásai között és nagyra értékeli.
Bár a rengeteg Bhaktivedanta Swamiról szóló mű és
Satsvarūpa Swami Līlāmṛtája
után azt hihetnénk, hogy nehéz vagy egyenesen lehetetlen újat mondani egy olyan
személyről, aki negyven éve nincs velünk, ez Joshua M. Greene-nek mégis
sikerül. Munkájában egyedülállóan ötvözi egy lojális, szerető tanítvány
szemléletét egy tudós precizitásával és eredetiségével, és így képes újat adni
azoknak az olvasóknak is, akik már ismerik Prabhupāda életének eseményeit.
Létjogosultsága és értékei vitathatatlanok tehát a Bhaktivedanta Swamiról szóló
életrajzok között. Nagy kár, hogy egyelőre csak angolul olvasható, magyar
nyelven még nem elérhető. Ennek ellenére bátran ajánlom az érdeklődőknek, mert
bár nyelvhasználata választékos és igényes, középfokú nyelvtudással is jól
érthető, élvezhető és élményt ad az olvasása.
[1] Joshua M. Greene a szanszkrit szavakat nem diakritikus jelekkel, hanem angolos átírásban írja – a szerző.
[2] A könyvről recenziót közölt a Tattva folyóirat: Mahārāṇī Devī Dāsī (Banyár Magdolna): A sötét ló. In: Tattva. X/1. 2007. 135–140.
[3] Istentestvéreknek a gauḍīya-vaiṣṇava hagyomány az egy lelki tanítómester által felavatott tanítványokat tekinti.