/

Lapszám: Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 125 – 25 – XXV/1 – 2021. december
Szerző: Bakaja Zoltán (Śyāmasundara Dāsa)
Cikk letöltése pdf-ben: Robert D. Baird: Swami Bhaktivedanta and the Bhagavadgita “As it Is”

Nem sokkal a Bhagavad-gītā első angol nyelvű kiadásának bicentenáriuma után, 1986-ban jelent meg a Robert Minor által szerkesztett Modern Indian Iterpreters of the Bhagavad Gita (A Bhagavad Gítá modern indiai értelmezői) című tanulmánykötet, a State University of New York Press kiadásában. A gyűjtemény a Kansas (USA) állambeli Lawrenceben 1983 októberében tartott azonos című konferencia előadásainak anyagát tartalmazza, s mércét kíván állítani a téma jövőbeni kutatói elé. A 19. és 20. század azon legbefolyásosabb Gītā-interpretációit mutatja be, amelyeknek befolyását Indián kívül is érezni lehetett, s amelyek a Bhagavad-gītā későbbi interpretációira is hatással voltak. Most a kötet utolsó írását, Robert D. Baird Swami Bhaktivedanta and the Bhagavadgita “As it Is” (Bhaktivedanta Swami és a Bhagavadgítá „úgy, ahogy van”) című munkáját mutatom be.[1]

E tanulmány néhány részletét a magyar közönség is ismerheti Śivarama Swami A Bhaktivedanta-magyarázatok című munkájából.[2]

Baird (1933–2015) 35 éven keresztül tanított az Iowai Egyetem Vallástudmányi Tanszékén, az ázsiai vallások tanulmányozása volt a szakterülete,[3] s a szóban forgó kötet vallástörténészként hivatkozik rá. Számos könyvet írt, és a cikkének helyet adó könyv szerkesztőjét is ő biztatta először a Bhagavad-gītā akadémiai szemléletű tanulmányozására.[4] Annak, hogy az ő írását választottam elemzésem tárgyául, éppen az az oka, hogy az azt magában foglaló gyűjtemény szerkesztője az egyik legfontosabb tudományos Gītā-kommentár szerzője, s a Bhagavad-gītā Bhaktivedanta-értelmezéséről[5] alkotott kritika az ő neve alatt megjelent tanulmánykötetben mérvadó, megfontolásra érdemes tudományos véleménynek tűnhet.

Baird egész szövegét a tudós és a hívő látásmódja közötti, általa áthidalhatatlannak tartott különbség megmutatásának dedikálja. Éles ellentétet lát a hívek és a vallástörténészek látásmódja között, s azt sugallja, hogy ez az ellentét abból fakad, hogy a vallástörténész pontosan meg akarja érteni, hogy mit mond a szöveg, azaz „meg akarja érteni a szöveg szavainak minden lehetséges olvasatát, ám nem akar beléjük érteni semmi olyat, ami nincs bennük”.[6] Nem mondja ki, de ez csak akkor válhat az ellentét okává, ha a hívő nem akar tudomást venni a szöveg egyes részeiről, vagy olyasmit akar látni benne, ami valójában nincs ott. Ez utóbbi esetben azonban nem lenne sok értelme hívőről beszélni. Noha a szerző a tudományra hivatkozva támadja a hívek hitét, szemléletmódja nemhogy manapság, de már a cikk megírásának időpontjában sem számított tudományosan megalapozhatónak.

Baird azt állítja, hogy a Bhagavad-gītā Bhaktivedanta-értelmezésének megvizsgálásához el kell egymástól választani a művet és az adott interpretációt. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessük, valaki más értelmezését kell használnunk, vagy magunknak kell interpretálni a művet, hiszen egy meg nem értett, fel nem dolgozott szöveget semmivel sem lehet összehasonlítani. Baird szerint a tudós nem engedheti meg magának, hogy a Gītāt egynek lássa a Bhaktivedanta-interpretációval, ám nem indokolja meg, hogy miért teheti meg azt, hogy bármely más interpretációt azonosnak tekintsen a Bhagavad-gītāval. A cikk csak következtetni enged a szerző által helyesnek gondolt értelmezési keretre, nem árulja el, hogy a vallástörténész milyen módszerrel próbálja megtalálni a lehetséges olvasatokat, és elkerülni a textusban nem szereplő dolgok szövegbe való beleértését; így az olvasótól – ha nem is kimondva, csupán sugallva – azt várja el, hogy az pusztán az ő tudós volta miatt fogadja el interpretációját.

Itt meg kell jegyeznem, hogy nem létezik egy az úgynevezett akadémiai tudomány berkein belül egyöntetűen elfogadott Gītā-interpretáció, amelyet a par excellence tudományos értelmezésként lehetne összevetni a mű Bhaktivedanta-olvasatával. Minor fentebb említett kommentárja jól szemlélteti, hogy mennyire eltérő lehet egy adott szöveghely vagy akár az egész könyv megítélése a tudomány mai képviselőinek szemében. Tanulmányában Baird saját értelmezését állítja szemben a Bhaktivedanta-interpretáció ugyancsak saját maga általi értelmezésével, s ez utóbbi nem egyszer ellentmond a Bhaktivedanta Swami Prabhupāda által leírtaknak. Noha a szerző nem mondja ki nyíltan véleményét tanulmánya tárgyáról, fogalmazásmódja és érvelése meglehetősen kedvezőtlen fényben tünteti azt fel.

A vizsgálatunk tárgyát képező írás két fő részből áll. Az első példákkal szemlélteti, hogyan kezeli Bhaktivedanta Swami Prabhupāda a Gītā szövegét, a második pedig szövegértelmezésének elméleti hátterét mutatja be. Példáit mindkét részben úgy sorakoztatja fel, hogy azzal megpróbálja aláásni a Bhaktivedanta-értelmezés érvényességét. Baird tanulmánya első és második részben is kijelenti, hogy ez az értelmezés nem lát fejlődést a szövegben, és mindent a könyv végköveztetésének fényében magyaráz:

„Bhaktivedanta Swami Gītā-megkö-zelítésének viszont az az egyik szembeszökő vonása, hogy bármely passzusba belelátja a könyv – sőt, rendszerint az egész védikus irodalom – teljes tanítását, s nem ismeri el annak lehetőségét, hogy a tanítás fokozatosan bontakozik ki a szövegben.”[7]

„Ez arra utal, hogy szerinte attól függetlenül is helyes bármely verset a Gítában található rendszer egészének fényében értelmezni, hogy azt az adott vers egyértelműen említené.”[8]

„[…]nem csak megtagadni látszik a fejlődés összes elvét a Gítában[…]”[9]

„A szerkezet fejlődést mutat, s noha Bhaktivedanta Swami lát némi fejlődést, a Gītā tanulmányozásának célja a lelki gyarapodás, nem pedig a szövegelemzés.”[10]

„Vannak olyan helyek, ahol Bhaktivedanta Swami csúcspontként jelöl ki egy bizonyos szakaszt vagy fejezetet, ám látva, hogy milyen gyakorta tekint különféle szövegrészeket a Gítá »lényegének«, gyorsan rájövünk, hogy nem a szerkezet érdekli.”[11]

Baird maga is elismeri, hogy az általa vizsgált könyv célja nem a Bhagavad-gītā szerkezetének a megmutatása, hanem a Kṛṣṇa-tudat (bhakti-yoga) propagálása, így nem kell csodálkoznunk azon, ha a szerkezeti analízis hiányzik belőle.
A fentebb idézett kijelentései ugyanakkor egymásnak, s az általa tanulmányozott szövegnek is ellentmondanak: „megtagadni látszik a fejlődés összes elvét”, „Bhaktivedanta Swami lát némi fejlődést”, „csúcspontként jelöl ki egy bizonyos szakaszt vagy fejezetet”. De vajon igazat mond-e Baird, amikor azt állítja, hogy azzal, hogy a Bhaktivedanta-értelmezés a karmát és a jñānát tárgyaló versekbe is beleolvassa a bhaktit, az odaadó szolgálatot, tagadja a szövegen belüli fejlődést? Íme egy példa:

„Az első hat fejezet az odaadó szolgálat jelentőségét hangsúlyozta: yoginām api sarveṣām… »Minden yogī és transzcendentalista közül az a legkiválóbb, aki magában mindig Rám gondol.« A következő hat fejezet a tiszta odaadó szolgálatot, annak természetét és tetteit tárgyalta. Az utolsó hat fejezet a tudásról, a lemondásról, az anyagi és a transzcendentális természet működéséről, valamint az odaadó szolgálatról szólt. Eljutottunk arra a végkövetkeztetésre, hogy minden tettet úgy kell végrehajtani, hogy az kapcsolatban legyen a Legfelsőbb Úrral, akit az oṁ tat sat szavak képviselnek, amelyek Viṣṇut, a Legfelsőbb Személyt jelölik.”[12]

Az odaadó szolgálat, tiszta odaadó szolgálat és végkövetkeztetés szavak egymásutánja nyilvánvalóan egy fejlődési folyamatot rajzol ki. Még ha Baird nem is ért egyet a fejlődés ilyeténképpeni bemutatásával, azt nem mondhatja jogosan, hogy ez az értelmezés „megtagadni látszik a fejlődés összes elvét”.

Az elemzés bevezetője két külön vizsgálandó tárgyként ír a Gītā szövegéről, és a Bhaktivedanta-értelmezésről, ezért olvasója joggal gondolhatja, hogy ha az utóbbiról beszél, az az előbbit nem foglalja magában. Baird azonban számtalanszor hivatkozik a kommentár olyan részeire, amelyek a Gītā egyes kijelentéseit idézik, s nem árulja el, hogy azoknak maga az interpretált mű a forrása. Így van ez a Gītā szerkezetének bemutatásához kapcsolódó alábbi mondatai esetében is:

„Bhaktivedanta Swami azzal kezdi a 7.1-hez fűzött magyarázatát, hogy »a Bhagavad-gītā hetedik fejezete teljes leírást ad a Kṛṣṇa-tudat természetéről«, és a nyolcadik fejezet végén rámutat, hogy a középső fejezetek képezik »a Bhagavad-gītā lényegét«.[13] A kilencedik fejezet azonban a következő megjegyzéssel kezdődik: »A Bhagavad-gītānak ezt a fejezetét minden tudás királyának nevezik, mert ez a lényege minden előzőleg ismertetett tannak és filozófiának«.[14] A 14.1 magyarázatában azonban mégis úgy látja, hogy Krisna tovább oktatja Arjunát, és azt írja, hogy »az előző fejezetben tanítottakhoz képest az itt ismertetett tudást a Legfelsőbb Úr magasabb rendűnek nyilvánítja«, majd azt is hozzáteszi, hogy »aki tehát megérti a tizennegyedik fejezetet, tökéletessé válhat«.”

A fenti bekezdés hivatott alátámasztani Bairdnek azt a kijelentését, hogy a kommentátor annyi csúcspontot jelöl ki a műben, hogy abból világossá válik: a mű szerkezete valójában nem érdekli. E célját Baird azonban csak úgy tudja elérni, hogy elhallgatja azt a korántsem mellékes tényt, hogy a kiválasztott idézetek legtöbbje a Gītā megfelelő szövegrészét parafrazeálta:

7.1 magyarázat: „A Bhagavad-gītā hetedik fejezete teljes leírást ad a Kṛṣṇa-tudat természetéről.”

7.1: „Halld most, ó, Pṛthā fia, hogyan ismerhetsz meg Engem teljesen, kétségektől mentesen, ha tudatodat Bennem elmerítve, elmédet Rám szögezve gyakorlod a yogát!”

9.2 magyarázat: „A Bhagavad-gītānak ezt a fejezetét minden tudás királyának nevezik.”

9.2: „Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül.”

14.1 magyarázat: „Az előző fejezetekben[15] tanítottakhoz képest az itt ismertetett tudást a Legfelsőbb Úr magasabb rendűnek nyilvánítja. […] Aki tehát megérti a tizennegyedik fejezetet, tökéletessé válhat.”

14.1: „Ismét kinyilatkoztatom előtted ezt a legfelsőbb bölcsességet, a legmagasztosabb tudományt, melyet megismerve a bölcsek mind elérték a legmagasabb rendű tökéletességet.”

Láthatjuk, hogy a kommentár szövege minden egyes esetben tükrözi a magyarázni szándékozott versszak kijelentéseit, noha az utolsó példa az ismét szó használata miatt első olvasásra talán ennek ellentmondani látszik. Baird idézett bekezdésében azonban van egy citátum, amely megvilágítja, mire vonatkozik az ismét szó: „a középső fejezetek képezik »a Bhagavad-gītā lényegét«”. Az ismét szó a középső fejezetekben leírt lényegi tudás ismételt elmondására utal. Ebben Bairdnek sincs oka kételkedni, hiszen az általa is elismert és idézett Minor könyvében a 14.1-hez kapcsolódóan ezt találjuk:

„A bhūyaḥ a szóban forgó és az előző fejezet közötti kapcsolatra utal. A jelentése ’azonban, ezenkívül, további, ismét’.[16] Kṛṣṇa az előző fejezetben mondottakkal ellentétben vissza akar térni ahhoz a »legfensőbb tudomány«-hoz (param jñānānāṁ), amelyről »a legtitkosabb dolog« (9.1) és »királyi titok« (9.2) néven már beszélt a kilencedik fejezetben, és a tizedikben is, ahol »legfensőbb szó«-nak nevezi azt (10.1).”

Minor interpretációja szerint tehát a szövegben szereplő ismét (bhūyaḥ) szó arra utal, hogy a tizennegyedik fejezetben bemutatott tudás, az előző fejezetbeninél magasabb rendű. Ez azonban – noha igazolja azt a kijelentést, hogy a Gītā lényege a középső fejezetekben található – csak részben oldja fel a 14.1 Bhaktivedanta-fordítása és magyarázata közötti ellentétet, mert az utóbbi nem csak egy, hanem több előző fejezetről beszél. Mégsem mondhatjuk azt, hogy a kommentárszöveg nem fedi teljesen a versszak tartalmát, mert – ahogy Minor is utal rá – a bhūyaḥ szó egyik jelentése ’további’, így az első sor így is fordítható: „További, minden más tudományt felülmúló tudásban részesítelek”.

Azt látjuk tehát, hogy a Bhaktivedanta-fordítás és kommentár a szóban forgó versszak más-más olvasatát adja vissza. A fordító-kommentátor elődei közül az első Baladeva Vidyābhūṣana, a második pedig Viśvanātha Cakravartī értelmezésében szerepel.[17] Nehéz lenne azt hinni, hogy Baird nem vette észre, hogy az általa idézett kommentárrészletek nem a Bhagavad-gītā szövegéből származnak, különösen azután, hogy kifejtette, a tudós „meg akar érteni mindent, amit csak a szöveg magában foglalhat”.[18] Úgy tűnik inkább, hogy a következetlenség látszatát keltve szándékosan próbálja diszkreditálni az elemzett mű szerzőjét. Ezek után mit gondoljunk a könyv fülszövegének állításáról, amely szerint „gondos, objektív, történelmileg érzékeny tanulmányok gyűjteménye” van a kezünkben?

A fenti példában Baird a kommentárt idézve elhallgatta, hogy annak szövegéből a Gītā tartalma köszön vissza. Máskor olyan helyeket idéz, ahol a magyarázat az értelmezett versszakban közvetlenül nem szereplő dolgokra is kiterjed, ám a magyarázat megállapításai logikailag levezethetők az adott vers tartalmából:[19]

„Vannak, olyan szakaszok, amelyek alátámasztani látszanak Bhaktivedanta Swami interpretációját, ám nem említik, hogy az attól eltérő vélemények rosszabbak lennének. Ezek egyike a 13.23. Itt Bhaktivedanta Swami megragadja az alkalmat, hogy megmutassa, a szöveg sokkal inkább támogatja az ő nézőpontját, mintsem a monistákét, akik a test ismerőjét egynek tekintik, ennélfogva nem tudják megkülönböztetni a lelket a Felsőlélektől (Supersoul).”

Ennek a szakasznak fényében felmerül az emberben, hogy amikor Baird azt írta, a tudós „meg akarja érteni a szöveg szavainak minden lehetséges olvasatát, ám nem akar beléjük érteni semmi olyat, ami nincs bennük” (az én kiemelésem),[20] akkor ezt úgy értette, hogy a kommentátor nem vonhatja le a következtetést a saját, illetve mások nézeteire vonatkozóan. Ez azonban magának a kommentár műfajának a létjogosultságát kérdőjelezné meg, és ez nemcsak a tradicionális indiai, hanem a modern tudomány esetében is így van. Śaṅkarācārya, az első teljes egészében fennmaradt indiai Gītā-kommentár szerzője néhol hosszú oldalakon keresztül ütközteti a különféle véleményeket, hogy aztán eljusson a maga végkövetkeztetéséhez.[21] Minor Baird által is idézett modern tudományos munkája ugyancsak számba veszi a különféle kommentátorok és iskolák adott helyekre vonatkozó szövegolvasatát, s nem habozik letenni a voksát valamelyikük mellett, illetve megindokolni, hogy az attól eltérő véleményeket miért nem tartja helyesnek. A szóban forgó versszakhoz kapcsolódóan például azt írja: „A puruṣa tehát nem azonos a Śaṅkara elképzelésében élő tiszta tudattal”.[22]

Ha Baird a versszakok tartalmából logikailag levezethető megállapítások közlését is fenntartással kezeli, nem csoda, hogy ugyanígy érez azokkal a helyekkel kapcsolatban is, ahol a versek szavainak magyarázatát nem kaphatjuk meg ilyen egyszerű logikai művelet útján:

„A 17.8–10 a három guṇának[23] megfelelően osztályozza a különféle ételeket. A szövegben az áll, hogy a sattva jellemezte ételek hizlalnak.[24] Bhaktivedanta Swami szerint itt nem állati zsiradékról van szó, és hosszan fejtegetni kezdi, hogy tejet fogyasztva az ember minden szükséges zsiradékhoz hozzájuthat, ezért nincs szüksége ártatlan állatok elpusztítására. A szöveg erről semmit sem mond. A Gītā szerint továbbá a tamas[25] jellemzi az olyan ételeket, amelyeket elfogyasztásuk előtt több mint három órával készítettek el. Noha a textus mindössze ennyit állít, Bhaktivedanta Swami zárójelben megjegyzi: »kivéve a prasādát, vagyis az Úrnak felajánlott ételt«.[26] […] Az úrnak felajánlott étel transzcendentális, ezért nem szükséges három órán belül megenni. […] Ez mind összhangban van az ISKCON alapelveivel, de nem része a szövegnek.”

A 17.9 klasszikus kommentárjait végiglapozva azt látjuk, hogy Śrīdhara, Madhusūdana, Viśvanātha és Baladeva az adott versszak kapcsán olyan ételeket neveznek meg, amelyek szerintük képviselik a Gītā versében leírt minőséget, ám a szöveg nem említi a nevüket.[27] A kommentárnak éppen az a szerepe, hogy a mű tanításának gyakorlati alkalmazását segítse. Amikor Bhaktivedanta Swami Prabhupāda az erőszakmentesség fontos voltáról beszél, akkor azt a tizenharmadik fejezet ismeretében teszi, amely az erőszakot tudatlanságnak nevezi.[28] Amikor a prasāda minőségéről beszél, akkor sem csupán a saját véleményét közli, hanem a korábbi kommentátor, Viśvanātha Cakravartī szavait ismétli meg.[29] Bairdnek vallástörténészként meglenne az eszköztára ahhoz, hogy feltárja, a modern Bhaktivedanta-interpretáció miképpen gyökerezik a vaiṣṇava hagyományban, hogyan kapcsolódik az elődökhöz, és mennyiben tekinthető modernnek. Ehelyett azonban tudóshoz nem méltó hermeneutikai felfogással közelít elemzése tárgyához, amennyiben azt gondolja, de legalábbis azt sugallja, hogy létezhet interpretációtól mentes szöveg, és nem legitim egy mű egyes versszakait az egész alkotás vagy egy nagyobb szövegkorpusz fényében értelmezni.[30] Mindezt manipulatív módon teszi, úgy, hogy vizsgálatának tárgyát rossz színben tüntesse fel, s attól sem riad vissza, hogy a tényeknek nyilvánvalóan nem megfelelő állítást tegyen:[31]

„A 6.16-ban a szöveg a túl sok vagy túl kevés evésre, illetve a túl sok alvásra figyelmeztet. Ez a rész jó alkalmat kínál arra, hogy megmutassuk, Bhaktivedanta Swamit jobban érdekli a Kṛṣṇa-tudat elveinek elmagyarázása, mint pusztán a kezében lévő szöveg értelmezése. Például noha a szöveg attól is óva int, hogy az ember egyáltalán ne egyen, Bhaktivedanta ehhez semmilyen megjegyzést nem fűz.”

Baird kijelentésével ellentétben a kommentár így kezdődik: „Ez a vers a yogīknak szabályozott evést és alvást ajánl.” A szabályozott étkezés azt is magában foglalja, hogy az ember nem eszik a szükségesnél kevesebbet, s ez később artikulálódik is a magyarázatban:

„Az sem gyakorolhatja a yogát, aki önkényesen kitalált böjtöt követve természetellenesen lemond az evésről. A Kṛṣṇa-tudatú ember az írások tanácsainak megfelelően böjtöl. Nem koplal és nem eszik többet a kelleténél, így alkalmas a yoga-gyakorlatok végzésére.”[32]

Természetesen semmilyen szabály nem írja elő, hogy a szövegmagyarázatnak a szöveg minden elemére reflektálni kell, a klasszikus Gītā-kommentárokban sok olyan versszakot találunk, amelyhez egy vagy akár több magyarázó sem fűzött semmilyen megjegyzést, ahogy a Baird által is elismert Zaehner sem tette ezt, s Minor sem tárgyal egyformán részletesen minden egyes passzust.[33]

Mivel váltotta ki az általa vizsgált szöveg Baird olyan fokú ellenérzését, hogy a fentiekben bemutatott módon kezelje? – tehetnénk fel a kérdést. Nekem úgy tűnik, hogy a kommentár tudósi önérzetén ejtett mély sebet. A vallástörténész az alábbi kétértelmű mondattal kezdi tanulmányát: „A tudós és a hívő találkozása/viadala mindig érdekes”.[34] Országh László nagyszótárában az encounter főnév alábbi jelentései szerepelnek: 1. a) összetalálkozás, véletlen találkozás b) (szerelmi) légyott 2. a) összeütközés, összecsapás, csetepaté b) párbaj c) tusa, viadal, mérkőzés.[35]  Egy hívő szövegének tudományos elemzésétől az ember azt várná, hogy a főnév e mondatban találkozásként értelmeződjön, ám ahogy a fenti példák is mutatják, Baird esetében a találkozás küzdelemmé válik, sokszor tisztességtelen eszközökkel vívott küzdelemmé.

A tanulmány első bekezdéséből azt is érteni vélem, hogy Baird mit vett annyira szívére:

„A következőkből világossá válik, hogy Bhaktivedanta Swaminak van néhány rendkívül bántó (uncomplimentary) megjegyzése a tudomány (scholarship) világáról, különösképpen a Bhagavadgítá iránti akadémiai (academic) érdeklődésről”

 – írja. A tudós és a hívő nézőpontja közötti különbség hangsúlyozása többször is megjelenik a tanulmányban, s az utolsó, „Alkalmasság a Gítá megértésére” című alfejezetben csúcsosodik ki. Itt Baird hasonló technikát alkalmaz, mint amikor arról beszélt, hogy a kommentátor több csúcspontot is megjelöl a műben: elhallgatja, hogy a magyarázatokban nem pusztán írójuk véleményét, hanem a Bhagavad-gītā szövegét olvashatjuk vissza:

„Ám nem mindenki alkalmas egyenlő mértékben arra, hogy interpretálja, megértse vagy tanítsa a Bhagavadgítát. Bhaktivedanta Swami különösen a tudósokat kárhoztatja, mivel ők pusztán »elmebeli spekulálók« [mental speculators]. […] A Gítá számtalanszor kijelenti, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, ám e tudósok kigúnyolják a Legfelsőbb Urat azzal, hogy egyszerű hétköznapi embernek tekintik. […] Az egyetemek által kínált közönséges tudás anyagi síkú, nem pedig olyan, amilyenre a Gítá törekszik.”[36]

Az itt felsoroltak azonban nem csupán a kommentátor hitbeli elkötelezettségének mintapéldái, hanem magából a kommentált könyvből származnak. A Bhagavad-gītā többször is kijelenti, hogy Kṛṣṇa és tanítása megértéséhez az embernek az ő hívévé kell válnia, a tizennyolcadik fejezet végén pedig az áll, hogy a hitetleneknek még elmondani sem szabad a művet.[37] Érdemes közelebbről is megvizsgálni Baird kijelentését, miszerint „Bhaktivedanta Swami különösen a tudósokat kárhoztatja”.

A tudós (scholar) szó számtalanféle kontextusban megjelenik a kommentár szövegében, s úgy tűnik, hogy a legtöbb esetben nem a modern tudomány képviselőire utal. A könyv bevezetésének végén például a Gītā-māhātmya fordításában találkozhatunk vele. Ez a szöveg olyan régen íródott, hogy  az „a bölcs tudósok és a tiszta bhakták”-nak fordított su-dhīr szó semmiképpen sem jelölhet mai tudósokat. A 2.61-ben a 18. században élt Baladeva Visyābhūṣanát nevezi tudósnak a szerző, s nem bírálja, hanem elismerő szavakkal szól róla. Nem a tudós mivoltot kifogásolja tehát, hanem bizonyos tudósok mentalitását, nézeteit kárhoztatja.

A kommentár által kritizált tudósok jó részét Baird valószínűleg inkább tekintené hívőnek, mintsem tudósnak. Ők a vedák tudósai (Vedic scholars), akik nem pusztán tudományos érdeklődésből tanulmányozzák ezeket az írásokat, hanem hisznek is bennük. A Vedic scholars kifejezés megjelenik például a negyedik fejezet ötödik versszakának magyarázatában, amely a Brahma-saṁhitāt idézi. Ez a magyar kiadásban így olvasható: „Az Úr ezen örökkévaló, gyönyörteli és mindentudó formáit még a Védák legkiválóbb ismerői [scholars] sem értik meg, ám ugyanezek a formák a tiszta és igaz bhakták előtt mindig feltárulnak”.  Egy Padma-purāṇa-idézet fordítása az Urat nem szolgáló brāhmaṇákat nevezi tudósnak:

„A védikus tudomány valamennyi ágát jól ismerő tudós [scholarly] brāhmaṇa nem méltó arra, hogy lelki tanítómester legyen, ha nem vaiṣṇava, vagyis ha nem jártas a Kṛṣṇa-tudat tudományában”.[38]

A Bhaktivedanta-magyarázatokban még akkor sem feltétlenül a modern tudomány képviselőiről van szó, ha a szöveg világi tudósokról beszél (mundane scholars). Ez a kifejezés szerepel például a negyedik fejezet kilencedik versszakának kommentárjában, ahol a szerző a fentebb már idézett Brahma-saṁhitā-szakaszra hivatkozik, s jó okkal feltételezhetjük, hogy a „világi professzorok és empirikus filozófusok” (mundane scholars and empiric philosophers) valamint a „világi értelmiségiek” (mundane scholars) alatt elsősorban a vedáknak a korábbi idézetből ismert tudósaira utal. Ne feledjük, hogy Bhaktivedanta Swami Prabhupāda szóhasználatban a világi vallásos embert, világi hívőt is jelenthet, s legyen hívő vagy hitetlen, mindenki világi (mundaner), aki az anyag fogságában él, s ezért tökéletlensége meggátolja abban, hogy önerejéből megfelelő tudásra tehessen szert.[39] A 3.8 magyarázata vallási kötelességek teljesítésével kapcsolatban használja a világi szót:

„Arjuna családos ember és hadvezér volt, ezért számára előnyösebb volt, ha megmarad ebben a helyzetben, és a családos kṣatriyák előírt vallásos kötelességeit végzi. Az ilyen tettek fokozatosan megtisztítják a világi ember szívét, s megszabadítják az anyagi szennyeződésektől.”

A második fejezet hetedik versének Bhaktivedanta-magyarázatában ezt olvashatjuk:

„Ennek ellenére az ostoba világi tudósok úgy magyarázzák, hogy nem Kṛṣṇa személyének kell átadnunk magunkat, hanem »a Kṛṣṇán belüli megszületetlennek«”.

Itt a szöveg Sarvepalli Radhakrishnanra utal, akinek kommentárjában azt olvashatjuk:

„Nem a személyes Kṛṣṇának kell magunkat teljesen átadnunk, hanem annak a Megszületetlen, Kezdetnélküli, Örökkévalónak, aki Kṛṣṇán keresztül szól”.[40]

Mivel több egyetemen is tanított, Radhakrisnan már közelebb esik a modern tudós kategóriájához, de személyében a tudós egyben hívő is volt. A Baird tanulmányának helyet adó kötet egyik írása „A Bhagavadgítá Radhakrishnan apologetikájában” címmel mutatja be Radhakrishnan Gītā-kommentárját.[41] A Bhaktivedanta-magyarázatban bírált mondata sem Radhakrishnan tudományos megközelítése, hanem az évezredes advaita vedanta filozófiára jellemző szemléletmódja miatt lett kritika tárgya.

Természetesen a világi tudományosság bírálata a Bhaktivedanta-szövegben a modern tudományra is alkalmazható kritika, de a szerző a Bhagavad-gītā megértésével kapcsolatban csak egyszer hivatkozik kifejezetten az egyetemi fokozatokra.[42]
Úgy tűnik tehát, hogy Baird olyasmit vett magára, ami nem is neki szólt. A hatodik fejezet nyolcadik versszakát példaként felhozva azt írja:

„A magyarázat még olyan versek kapcsán is a »világi tudományt« és az »akadémikus tudást« bírálja, amelyekből nehéz lenne ilyen következtetést levonni.”

Ebből az idézetből világossá válik, hogy Baird félreérti az akadémikus tudás kifejezést.[43] Az említett versben szereplő első két szó a jñāna és a vijñāna. Ahogy arra Minor is rámutat, az első elméleti (theoretical), a második pedig gyakorlatin (practical) tudást jelent.[44] A Bhaktivedanta-magyarázat azt hangsúlyozza, hogy: „a csupán elméleti tudásnak, mely nélkülözi a Legfelsőbb Igazságról való teljes tudatosságot, nincs haszna”. Az ezzel kapcsolatban használt academic szó jelentése itt nem ’akadémiai, egyetemi’, hanem ’elméleti’.

A tudós és a hívő közötti ellentét bemutatása a tanulmány utolsó bekezdésében kulminálódik:[45]

„Így már érthető a szembeszökő jellegzetessége annak, ahogy Bhaktivedanta Swami a Gítát kezeli. Megmutatja a hibát mások álláspontjában, és világossá teszi, hogy mindenki téved, aki nem osztja a nézeteit. Ő maga azonban ritkán érvel úgy, ahogy azt a tudósoktól megszokhattuk, miközben az értelmezés különféle alternatívái között döntenek. Általában csak közli, mi a helyes, mert ha a »világi tudományt« használná, érvelnie kellene, ám a tanítványi láncolathoz tartozó lelki tanítómester pusztán kinyilatkoztat.”

Ahogy azt az eddigiek során bemutattam, Baird néha fontos információkat hallgat el, máskor valótlant állít, s amint azt a hatodik fejezet nyolcadik versének kommentárjával kapcsolatban láthattuk, olykor félreérti, amit olvas. Meglehetősen visszás, hogy ezek után a tudományos érvelést kéri számon. Mindazonáltal a Bhaktivedanta-kommentár nem nélkülözi a megfelelő mennyiségű érvet. A benne lévő kijelentések nem szorulnak magyarázatra, ha csupán a Gītā verseit ismétlik, vagy a vedānta szövegeinek korpuszából merítenek, hiszen a vedānta filozófia szerint e szövegek bizonyító erejűek. A magyarázatok ezen kívül a korábbi kommentárokból is idéznek, s a hagyományoknak megfelelően néha feltüntetik, máskor pedig nem említik kijelentéseik pontos forrását.

Rendkívül hasznos lett volna, ha a Minor által szerkesztett kötet megjelenésének időpontjában gondos tanulmány készül Bhaktivedanta Swami Prabhupāda Gītā-értelmezéséről. Sajnos Baird írása nem teljesíti be ezt a feladatot, a Bhagavad-gītā As It Is bemutatása áldozatul esett a tudós felkészületlenségének és sértett önérzetének. Baird elvetette annak a lehetőségét, hogy a Bhaktivedanta-magyarázatokat annak fényében vizsgálja meg, hogy szerzőjük a vaiṣṇava hit autentikus képviselője, s ettől függetlenül akarta összevetni azokat a Gītā szövegével.[46] E törekvése akkor is kudarcra ítélte volna vállalkozását, ha figyelmesen és elfogulatlanul hajtja végre feladatát, ám írásában ez utóbbi feltételek sem érvényesülnek. Baird nem úgy ismertette a munkát „ahogyan az van” (as it is), azaz nem sikerült megragadnia annak lényegét, szellemiségét, azt, hogy szerzője a Bhagavad-gītā által megadott hermeneutikai keretnek megfelelően interpretálta a művet.[47]

[1]    Baird, Robert D.: Swami Bhaktivedanta and the Bhagavadgita “As it Is”. In: Minor, Robert: Modern Indian Interpreters of the Bhagavad Gita. State University of New York Press, Albany, 1986. 200–221.

[2]    Śivarāma Swami 1999.

[3]    https://clas.uiowa.edu/religion/resources/news/sad-news-professor-emeritus-robert-baird-1933-2015

[4]    Minor 1982: XII.

[5]    Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1972.

[6]    Baird 1986: 201.

[7]    Baird 1986: 201. Az itt szereplő fordításokat a cikk szerzője készítette, a Bhagavad-gītā As It Is szövegéből származó idézetek esetében azonban a mű magyar kiadása került felhasználásra.

[8]    Uo: 203.

[9]    Uo: 203.

[10]   Uo: 217.

[11]   Uo: 218.

[12]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2014: 18.1. A különféle Bhagavad-gītā-kiadásokra a fejezet és versszámokkal hivatkozok, ezalól csak az képez kivételt, ha a bevezető szöveg valamely részletét idézem.

[13]   Uo: 8.28.

[14]   Uo: 9.2.

[15]   A magyar kiadásban a szó itt egyesszámban áll, amelyet a többesszámot tartalmazó forrásszövegnek megfelelően javítottam.

[16]   However, besides, further, again.

[17]   Baladeva s. a., Nārāyaṇa Gosvāmī 2011.

[18]   Baird 1986: 201.

[19]   Uo: 209.

[20]   Uo: 201.

[21]   Śaṅkarācārya 2017.

[22]   Minor 1982: 13.22. (A számozásbeli különbség abból fakad, hogy a Bhaktivedanta-kiadás e fejezetben szereplő első versszakát sok forrás nem tartalmazza.)

[23]   A három guṇa az anyagi dolgok háromféle minősége.

[24]   A Bhaktivedanta-fordítás második kiadásában itt a fatty ’zsíros’ szó szerepel, míg Barid által olvasott első kiadásban a fattening’hizlaló’, és csak a szószedetben áll fatty. Minor szerint a versszakban szereplő szanszkrit snigdha jelentése ’ragadós, zsíros, olajos vagy puha’ (sticky, greasy, oily, tender). Minor 1982: 17.8.

[25]   A legrosszabb minőség.

[26]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2014: 17.10.

[27]   Śrīdhara Swāmī 2015, Madhusūdana Sarasvati 2007, Nārāyaṇa Gosvāmī 2011, Baladeva s. a.

[28]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2014: 13.8–12.

[29]   Nārāyaṇa Gosvāmī 2011: 17.10.

[30]   Baird 1986: 200, 203, 201.

[31]   Uo: 205.

[32]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2014.

[33]   Zaehner 1979, Minor 1982.

[34]   Baird 1986: 200.

[35]   Országh 2009: 493.

[36]   Baird 1986: 220.

[37]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2014: 18.67.

[38]   Uo: 2.8.

[39]   Uo: 31. A magyar kiadás a mundaner megfelelőjeként a materialista szót használja, ám a világi jelentéstartománya jóval szélesebb annál.

[40]   Radhakrishnan 1963: 9.34.

[41]   Minor 1986.

[42]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2014: 11.55.

[43]   A magyar fordításban itt – helyesen – elméleti tudás áll, én azért használok ettől eltérő megfelelőket, hogy megvilágíthassam Baird tévedésének mibenlétét.

[44]   Minor 1982.

[45]   Baird 1986: 221.

[46]   Uo: 200.

[47]   Bhaktivedanta Swami Prabhupāda bevezetője az as it is jelentésének magyarázatául a Bhagavad-gītā szelleméhez való ragaszkodást jelöli meg. Ennek fényében a címet úgy is fordíthatnánk: A Bhagavad-gītā a maga eredeti szellemében. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2014: 20.

FELHASZNÁLT IRODALOM

  • Baird, Robert D.: Swami Bhaktivedanta and the Bhagavadgita ’As it Is’. In: Minor, Robert: Modern Indian Interpreters of the Bhagavad Gita. State University of New York Press, Albany, 1986. 200–221.
  • Baladeva Vidyābhūṣana: Gītā Bhūṣaṇa. Sampradaya Publishers, Chennai, [s. a.].
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Bhagavad-gītā As It Is. Collier Books, New York – Collier Macmillan Publishers, London, 1972.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Bhagavad-gītā úgy, ahogy van.
  • Bhaktivedanta Book Trust, [s. l.], 2014.
  • Madhusūdana Sarasvati: Bhagavad-Gītā: with the annotation Gūḍhārtha-Dīpikā. Advaita Ashrama, Delhi, 2007.
  • Minor, Robert: Bhagavad-gītā: an exegetical commentary. South Asia Books, Columbia, 1982.
  • Minor, Robert: The Bhagavadgita in Radhakrishnan’s Apologetics. In:Minor, Robert: Modern Indian Interpreters of the Bhagavad Gita. State University of New York Press, Albany, 1986. 147–172.
  • Nārāyaṇa Gosvāmī, Bhaktivedanta: Śrīmad Bhagavad-gītā. State Gaudiya Vedanta Publications, Vṛndāvana – Delhi – San Francisco, 2011.
  • Országh László – Magay Tibor (szerk.): Angol–magyar nagyszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009.
  • Radhakrishnan, Sarvepalli: Bhagavad-gītā: With an Introductory Essay, Sanskrit text, English Translation and Notes.
  • Georg Allen & Unwin Ltd, London, 1963.
  • Śaṅkarācārya: Śrīmad Bhagavad Gītā Bhāṣya. Sri Ramakrishna Math, Madras, 2017.
  • Śivarāma Swami: A Bhaktivedanta-magyarázatok: A Bhagavad-gītā tökéletes értelmezése. Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet, Budapest, 1999.
  • Śrīdhara Swāmī: Śrīmad Bhagavad Gītā. Sri Ramakrishna Math, Chennai, 2015.
  • Zaehner, Robert Charles The Bhagavad-gītā: With a Commentary Based on the Original Sources. Oxford University Press, London – Oxford – New York, 1979.

INTERNETES HIVATKOZÁSOK

S. n.: SAD NEWS: Professor Emeritus Robert Baird (1933–2015). 2015.
A letöltés ideje: 2021. október 14.

Megosztás