/

Lapszám: Jóga – 14 – XIII/2 – 2010. november
Szerző: Śacīsuta dāsa (Tóth Zoltán)
Cikk letöltése pdf-ben: Rejtjeles metakommunikáció a Bhagavad-gītāban

A Bhagavad-gītā Arjuna dilemmá­jával kezdődik: megvívja-e vajon a testvérháborút egy hatalmas királyság elnyerése érdekében, vagy pedig kol­dusként tengődjön élete hátralevő ré­szében? A helyzet drámaiságát még az a tény is fokozza, hogy a kétség akkor tör fel benne elemi erővel, amikor az ellenséges seregek már harcra készen állnak egymással szemben, s az ütközet néhány perc múlva kezdetét veszi.

Feltehetően minden kedves olva­só ismeri a történetet (ha mégsem, jó szívvel ajánlom a Mahābhāratát elol­vasásra), ezért nem bonyolódom bele a részletekbe. Arjuna a Bhagavad-gītā első fejezetében és a második fejezet elején ad hangot kétségbeesésének. A verseket olvasva megtudjuk, hogy nem képes egyedül dönte­ni, és barátjához, Kṛṣṇához fordul útmutatásért. Ha a fordítások mellett a szanszkrit verseket is elemezzük, további információkhoz juthatunk, felté­ve, ha ismerjük a különféle versmértékek használatának jelentőségét.

Ebben a cikkemben arra szeretnék rámutatni, hogy a szanszkrit versek soraiban megfigyelhető verstani irregularitás nem a szentírások szövegének „megkopására”, a kéziratokat másoló papok tévesztésére utal, hanem inkább arra, hogy bizonyos versmértékek alkalmazása valamilyen több­letjelentést hordoz. Elméletem bemutatására öt vers elemzését adom köz­re a második fejezetből.

A különböző versmértékek használatának jelentősége

A versmértékekről szóló szakirodalmi művek több száz versmértéket sorolnak fel és mutatnak be. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a versmértékek használatának van-e különösebb jelentősége azon kívül, hogy az irodalmi alkotások ékesítésére szolgálnak?

A szanszkrit nyelvű alkotások elemzése során néhány érdekességre figyeltem fel a versmértékek használatát illetően. Habár nem találtam konkrét leírást arról, hogy változik-e a mondanivaló akkor, ha egy verset vātormīban, pañcacāmarában vagy bármilyen más versmértékben komponálnak meg, tapasztalatom szerint mégsem mindegy, hogy egy adott mondanivaló melyik chandaḥ ruháját ölti fel, amikor szavakba öntenek egy gondolatsort. Ezt a sejtést támasztja alá az alábbi idézet:

Nincs költészet chandaḥ vagy versmérték nélkül a szanszkrit (és a szanszkritból eredő többi) nyelvben. A nagy költő, Dāṇḍī hangsúlyoz­za, hogy a chandaḥ tudománya az a hajó, amellyel át lehet szelni a köl­tészet mély óceánját. Annak érdekében, hogy megértsünk, értékeljünk és élvezzünk vagy befogadjunk bármely költői alkotást, a metrika tu­dománya mindenek felett álló fontossággal bír. Minden egyes chan­daḥ sajátságos hangulattal, lendülettel és zamattal rendelkezik. Ezért  a megfelelő chandaḥ kiválasztása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy le tud­junk írni vagy ki tudjunk fejezni egy érzelmet, élményt vagy hangu­latot. Valójában az időmértékes kompozíció művészete áthatja a szan­szkrit költészetet, s így a versmérték tudománya a szanszkrit költészet dicsőségének gerince.1

A következő oldalakon a gyakorlatban is be fogom mutatni, hogy mil­yen módon járulnak hozzá egyes versmértékek a versek mondanivalójához. Ezenkívül rövid betekintést nyújtok a Bhagavad-gītāt alkotó versmértékek statisztikájába is.

A Bhagavad-gītā versmértékei

A tizennyolc fejezetből álló Bhagavad-gītā a Mahābhārata című indiai eposz fontos része. Ezért néha Gītopaniṣadnak is nevezik, mivel az upaniṣadok lényege, összefoglalása található meg benne. Szinte minden filozófiai iskola fűzött hozzá magyarázatot.

A mű a versmértékcsoportok szempontjából rendkívül egyszerű: csak anuṣṭubh és triṣṭubh típusú versmértékekből áll, s az anuṣṭubh előfordulása jócskán túlszárnyalja a triṣṭubhok számát. A Bhagavad-gītā versei négysoro­sak, és míg az anuṣṭubh típusú versek sorai nyolcszótagúak, addig egy triṣṭubh négyszer tizenegy szótagból áll. A mű hétszáz verse a versmértékek szempontjából így oszlik meg:

fejezet anuṣṭubh               triṣṭubh összesen
1 46 0 46
2 64 8 72
3 43 0 43
4 42 0 42
5 29 0 29
6 47 0 47
7 30 0 30
8 24 4 28
9 32 2 34
10 42 0 42
11 19 36 55
12 20 0 20
13 35 0 35
14 27 0 27
15 15 5 20
16 24 0 24
17 28 0 28
18 78 0 78
összesen 645 55 700

A triṣṭubh versmértékcsoportból gyakorlatilag csak upajātit találunk, ami több versmérték keverékét jelenti. Ez azt jelenti, hogy az egész Bhagavad-gītāban nincs olyan triṣṭubh típusú vers, amelynek mind a négy sora azonos lenne. Megkülönböztetünk viszont szabályos és szabálytalan variánsokat.

Az upajāti általában az indravajrā és az upendravajrā tetszőleges keverékét jelenti. Ebből tizennégyféle variáció létezik, és mindegyik más-más nevet visel. Ez a változat a legismertebb és a leggyakrabban használt upajāti, ezért ezzel találkozunk a legtöbbször a szanszkrit verses szövegekben.

Az indravajrā versképlete jelekkel:
– –•– –••–•– –,

Az upendravajrā pedig így néz ki:
•–•– –••–•– –,

A vessző a yatit, vagyis a szünetet jelenti, amelyet felolvasás közben kell tartani. A versképletekből kitűnik, hogy e két versmérték csaknem azonos, csupán az első szótagjukban térnek el egymástól. Ebben a típusú upajātiban így csupán az első szótag változik: vagy rövid (upendravajrā) vagy pedig hosszú (indravajrā). A többi szótag megegyezik.

Hasonlóképpen keverednek a svāgatā és a rathoddhatā versmértékek is, és a Vṛttaratnākara azokat is upajātinak nevezi.2  E versek képlete így alakul:

   A svāgatā versképlete:
 –•–,•••–••– –,

   A rathoddhatā versképlete:
 –•–,•••–•–•–,

Itt azt találjuk, hogy vagy a tizedik szótag rövid és a tizenkettedik hosszú (svāgatā), vagy pedig fordítva (rathoddhatā), míg az összes többi szótag azo­nos. Ez is minimális eltérést jelent a pādák között.

Ezen a két pároson kívül felfedeztem még egy harmadikat, ami szintén gyakran előfordul a szanszkrit nyelvű művekben: a vātormī és a śālinī páros. Ez esetben az ötödik szótag váltakozik: vagy rövid (vātormī) vagy pedig hosszú (śālinī), a többi mind azonos. Íme:

  A vātormī képlete:
 – – – –,••– –•– –,

  A śālinī képlete:
– – – –,–•– –•– –,

Összefoglalva: az upajāti tehát minimális (1-2 szótagos) variációs lehetőséget jelent soronként, s ez a verstan szakértői szerint megengedett, olyan­nyira, hogy az indravajrā és az upendravajrā párosok minden egyes variánsát külön nevekkel illetik.

Úgy tűnik viszont, hogy a Bhagavad-gītāban tovább variálják az upajātikat, s ez egyáltalán nem verstani szépséghiba, hanem éppen ellenkezőleg: még jobban bővítik a sorok jelentéstartalmát. Vizsgáljuk meg közelebbről az első négy upajātit!

A versmértékek mint a gesztikuláció eszközei

A Bhagavad-gītāban az Úr Kṛṣṇa tanítja Arjunát, aki az ő barátja és nagy tisztelője is egyben. Párbeszédük egy hatalmas csata előtt kb. 40 perccel hangzik el. Arjuna dilemmába kerül, mert nem tudja eldönteni, hogy vajon megvívja-e a háborút unokatestvérei és tanítói ellen, vagy pedig mondjon le a királyságról, és vonuljon vissza az erdőbe. Nem érti, hogy mi értelme van borzalmas vérontás árán megszerezni a birodalmat, ha valójában nem is vá­gyik rá.

Ismernünk kell a Mahābhārata történetét ahhoz, hogy teljes mértékben átérezzük az Arjunát gyötrő kétségeket, és megértsük, miért nem mondhat le kṣatriya kötelességéről, a harcról. Első pillantásra egyszerűbbnek tűnik a béke; ám a Mahābhāratából megtudjuk, hogy un­okatestvérei többször próbálták megölni őt és négy testvérét, s megbecstelenítették a feleségüket, Draupadīt. Mindezek ismeretében inkább már az tűnik furcsának, hogy miért akar Arjuna megkegyelmezni nekik.

Az első fejezetben Arjuna felsorolja ellenérveit a háborúval szemben, majd íját és nyilát félredobva bánatosan lerogy a harci szekerére. A szituáció drámaiságát kellőképpen fokozza az a tény, hogy Arjuna a harcra készen felsorakozott két sereg között teszi mindezt – szinte tapintani lehet a feszültséget. Kṛṣṇa először röviden reagál: a második fejezet elején felrója neki, hogy nem illik egy igazi kṣatriyához, harcoshoz az efféle viselkedés, és ezért érthetetlen az, hogy egy ilyen nagy hősön erőt vehet a gyengeség. Arjuna ekkor ismét összefoglalja az érveit, s ezt az öt verset fogjuk most alaposan, sorról-sorra megvizsgálni.

Íme az ötből az első, a második fejezet negyedik verse:

śloka
   •   –       •   •     •  –     –      –
kathaṁ bhīṣmam ahaṁ saṅkhye

śloka
–  –     •    •     •  – • –
droṇaṁ ca madhusūdana

śloka
• •   –      • • –    –  –
iṣubhiḥ pratiyotsyāmi 

śloka
  –   –  –  • •  – •  –
 pūjārhāv ari-sūdana

Arjuna így szólt: Óh, ellenség elpusztítója, Madhu végzete, hogyan harcolhatnék nyilakkal olyan harcosok ellen, mint Bhīṣma és Droṇa, akik méltóak arra, hogy imádjam őket?3

Arjunát nyilvánvalóan az zavarja, hogy a tanítói ellen kell harcolnia, habár azok az ellenség oldalára álltak. Tőlük tanulta a harcászat tudományát, és nem ildomos, hogy az ember azok ellen fordítsa a tudását, akiktől ere­detileg kapta. A Védák korában rendkívül nagy tisztelet övezte a tanárokat, majdhogynem félistenként tisztelték őket. Arjuna tehát meglehetősen za­varba kerül, s nem tudja, mitévő legyen.

Az ötödik vers:

upendravajrā
• –   •  – –   •    •  – •    –  –
gurūn ahatvā hi mahānubhāvān

gunāṅgī
–  –    –    –       –      •    • – •  – –
 śreyo bhoktuṁ bhaikṣyam apīha loke 

indravajrā
–   –    •    –    –    •  •  –   • – –
hatvārtha-kāmāṁs tu gurūn ihaiva

indravajrā
–   – •     –  –    •   • –    •  –     –
bhuñjīya bhogān rudhira-pradigdhān

Jobb koldulva élni ebben a világban, mintsem a nagy lelkek, tanáraim élete árán folytatni az életet. Világi nyereségre vágynak bár, mégis a feljebbvalóink, s ha megöljük őket, vér szennyezi majd be mindazt, amit élvezni fogunk.4

 Ahogy láthatjuk, már az első triṣṭubh típusú versmérték eltér a hagyományos upajāti versformától, ugyanis kettő helyett három versmérték keve­redik: az upendravajrā, az indravajrā és a gunāṅgī. Ennek eredményeképpen megtörik a ritmus, s nem egy vagy két, hanem sokkal több szótagban tér el egymástól a pādák versképlete. Ez a szabálytalanság még jobban hang­súlyozza Arjuna zavarodottságát, s éppen az eltérő formát mutató második pādában találjuk azt a mondatot, amelynek a mondanivalója is szabálytalan, ellentmond a kṣatriyák illemkódexének: […] jobb koldulva élni ebben a világban… Egy harcos sohasem koldul, Arjuna mégis inkább ezt tenné a harc helyett. Ez felettébb szokatlan.

A hatodik vers pedig még ennél is furcsább:

???
•   –   –    –    –    •  • –    –   • – –
na caitad vidmaḥ kataran no garīyo 

???
–    –  • –  •   • •  –  –   • –  –
yad vā jayema yadi vā no jayeyuḥ

indravajrā
–    – •  –   –   • • – • –  –
yān eva hatvā na jijīviṣāmas 

īhāmṛgī
–     –    • –     •  •   –      –  • –   –
te ‘vasthitāḥ pramukhe dhārtarāṣṭrāḥ

Azt sem tudjuk, melyik a jobb: ha mi győzünk, vagy ha ők győznek le minket. Ha megöljük Dhṛtarāṣṭra fiait, tovább már nekünk sem sza­badna élnünk. Most mégis előttünk sorakoznak a csatatéren.5

Ennek a versnek az első két sora tizenkét szótagú, a harmadik és a negye­dik sora pedig tizenegy, ráadásul mind a négy sor eltérő versmér­tékben komponálódott. A meglepő az volt számomra, hogy a vers első két sorát nem tudtam azonosítani, pedig már több mint ezerötszáz versmér­téket gyűjtöttem össze, s abból százhuszonkilenc jagatī (12 szótagú).

Arjuna unokatestvérei élete miatt aggódik, akik szintén az ellenség so­raiban foglalnak helyet, s emiatt ellenük is harcolnia kell. Egyre fokozódó zavarát a versmértékek sorról sorra mutatkozó kaotikussága még inkább kihangsúlyozza.

A hetedik versben fordulat áll be Arjuna gondolatmenetében:

indravajrā
–   –    •   –  – • • –   •    –   –
kārpaṇya-doṣopahata-svabhāvaḥ

śālinī
–     –  –    –        –    •   –      –    •  – –
pṛcchāmi tvāṁ dharma-sammūḍha-cetāḥ 

śālinī
–        –   –     –     –   • –      – •  –    –
 yac chreyaḥ syān niścitaṁ brūhi tan me 

śālinī
 –   –    –   –      –  •    –       –       •  –    –
śiṣyas te ‘haṁ śādhi māṁ tvāṁ prapannam 

Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és szánalmas gy­engeségem miatt elvesztettem önuralmamat. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! Most a tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt Előtted. Kérlek, oktass engem!6

Az első sor indravajrā, a másik három pedig śālinī. Arjuna frusztráció­ja olyan méretet ölt ekkorra, hogy hangzatos érvei ellenére sem leli nyugalmát, s csak egyetlen kiutat lát: ha meghódol Kṛṣṇa előtt, elfogadja lelki tanítómesterének, és teljes mértékben aláveti magát akaratának. Ez természetesen azt is jelenti majd, hogy Kṛṣṇa észérvekkel győzi meg Arjunát a helyes út követéséről, s erről az olvasó maga is meggyőződhet a Bhagavad-gītā figyelmes tanulmányozása során.

A hetedik vers első sorában tehát Arjuna teljes mértékben zavarodott, s ezt hangsúlyozza a versmérték szaggatott, vonagló ritmusa is. A második sorban pedig nyíltan Kṛṣṇához fordul, s azt kérdi tőle, hogy mit tegyen, mert nem tud eligazodni a dharma, azaz a vallás szabályai között. A verselés ekkor átvált a sokkal nyugodtabb és lassúbb śālinīre, s ez a forma meg­marad a vers második felében is, amikor Arjuna meghódol Kṛṣṇa előtt. Arjuna ekkorra már maximálisan aláveti magát legjobb barátja ítélőképességének, s hozzáteszi: a tanítványod vagyok, ami azt jelenti, hogy nem fog tovább akadékoskodni. Ez az állapot előrevetíti a belső béke és a lelki egyensúly elérését, s ez a béke nyilvánul meg az egységes versforma alkalmazásában.

A nyolcadik vers levezeti az előbbi felfokozott állapotot; már sokkal nyugodtabb a hangulata, amit a még ugyan kevert, de teljesen szabályos upajāti versmérték érzékeltet:

upendravajrā

•  –    •  –   –  •   •   – •  –    –
na hi prapaśyāmi mamāpanudyād

indravajrā

 –     –  •     –    –  • •    –    • –   –
yac chokam ucchoṣaṇam indriyāṇām

upendravajrā

•  –   •     –   –   ••  –   •    –     –
 avāpya bhūmāv asapatnam ṛddhaṁ 

indravajrā

 –   –    • –  –     • •  –    • –   –
rājyaṁ surāṇām api cādhipatyam 

Nem tudom, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszikkasztja érzékeimet, s melyet legyőzni nem leszek képes még akkor sem, ha egy páratlan, virágzó földi királyságot nyerek, olyan korlátlan hatalommal, mint a félisteneké a mennyek országában.7

Arjuna itt azt sugallja Kṛṣṇának, ne is próbálja őt meggyőzni arról, hogy a leendő királyság, amelyet ezzel a csatával elnyerne, feledte­thetné a bánatát: hiszen még a félistenek birodalma sem tenné boldoggá. A testvérháború tétje pedig csupán egy földi királyság.

Még egy érdekesség: ennek az upajātinak, ahol az upendravajrā és az indravajrā versmértékek ilyen sorrendben váltják egymást, az a neve, hogy haṁsī, vagyis ’hattyú’. Köztudott, hogy a hattyúk kizárólag nyugodt, tiszta vizű tóban úszkálnak, s e természeti kép felvillantása a versmértéken keresz­tül Arjuna várható elmeállapotát tükrözi: a kétségek fodrozódó hullámai lassan elcsöndesednek a nyugalom tavának tükrén.

Természetesen más verselemzők másképp is értelmezhetik ezeknek a versmértékeknek a jelenlétét, én azonban úgy érzem, hogy segítségükkel mélyebb betekintést nyerhetünk ebbe az isteni (bhagavad) énekbe (gītā). Szinte megelevenedik e két kiváló személyiség párbeszéde, a különféle versmértékek pedig ily módon a nem látható gesztikulációk és arckifejezések helyett funkcionálnak. Mindezekből az szűrhető le, hogy a versmértékeknek nem pusztán esztétikai szerepük van a (szanszkrit) költészetben, s a költő nem merő szeszélyből, egyéni hangulatának megfelelően dönt egy adott versmérték mellett. A választott forma az ábrázolt valóságból, a szereplők lelkiállapotából és érzéseiből megnyilvánuló metakommunikáció egyféle nonverbális kifejezőeszközéül is szolgál.


LÁBJEGYZET

1 Dvivedi–Singh 2008: xxi.
2 Bhaṭṭa 2004: 92–93.
3 Gītā 2.4.
4 Gītā 2.5.
5 Gītā 2.6.
6 Gītā 2.7.
7 Gītā 2.8.


FELHASZNÁLT IRODALOM

  • Bhaktivedanta Swami, A. C. 1993: Bhagavad-gītā úgy, ahogy van (Második, javított és bővített kiadás). BBT International.
  • Kapil Deva Dvivedi, Dr.–Shyam Lal Singh, Dr. 2008: The Prosody of Piṅgala. Vārāṇasī (India), Vishwavidyalaya Prakashan.
  • Kedāra Bhaṭṭa 2004: Vṛttaratnākara (with the commentaries of Bhaṭṭa Nārāyaṇa Bhaṭṭ; edited with the Maṇimayī commentary in Hindi by Pt. Śrī Kedāra Nātha Śarmā; The Kashi Sanskrit Series 55). Vārāṇasī (India), Caukhambhā Saṁskṛta Saṁsthāna.
Megosztás