Görgessen tovább

Vaisnavizmus-kutatás 2.
Az arcana mint yoga a gaudīya vaiṣṇava hagyományban
Kṛṣṇa-kṣetra dāsa 1997-ben fejezte be tanulmányait a kaliforniai Santa Barbara Egyetemen, majd a Graduate Theological Union programján, Berkeleyben szerzett magiszteri fokozatot. Jelenleg az oxfordi Centre of Vaiṣṇava and Hindu Studies doktori programjának hallgatója. 1991 óta felügyeli az ISKCON mÅ«rti-imádatát.

Érdekes párhuzamokat fedezhetünk fel a Patañjali Yoga-sÅ«tráiban ismertetett klasszikus nyolcfokú yoga-rendszer, illetve a hagyomány szerint Kṛṣṇa-Dvaipāyana Vyāsának tulajdonított Bhagavad-gītāban és Bhāgavata-purāṇában leírt bhakti-yoga rendszere között. De amennyire szembetűnőek az azonosságok, legalább annyira azok a különbségek is a két rendszer között, akár filozófiai alapjaikat, akár gyakorlataikat nézzük. Ebben a kontextusban különösen érdekes lehet a bhakti integráló jellege, melynek révén a yoga és az imádat(1) két ellentétes végletet képviselő vonásai találkoznak.
A bhakti-yoga rendszerének leginkább látható, egyszersmind legszertartásosabb gyakorlatát arcanának hívják. Ez gondosan előírt rituális gyakorlatokat jelent, melyek együttesen alkotják a szobor-formák, más néven arca-vigrahák vagy arca-mÅ«rtik imádatát. Tanulmányomban szeretném röviden áttekinteni ezeket a gyakorlatokat, valamint azt, hogy ezekben miképpen tükröződnek a klasszikus yoga gyakorlatának különböző állomásai. Szeretnék továbbá arra is kitérni, hogy a bhakti gaudīya vaiṣṇava hagyományában az a filozófiai alapvetés, mely szerint Isten az abszolút létező, miként kölcsönöz alapvetően más jelentést a yoga szónak, mint ahogy azt a klasszikus yoga rendszerben használják.
Az arcana filozófiáját és gyakorlatát a Pañcarātra(2) című szöveggyűjtemény írja le a vaiṣṇavák - a Viṣṇut Legfelsőbbként imádók - számára. Bár keletkezését viszonylag későre teszik, a hagyomány ugyanúgy kánoni, érvényes szövegnek tartja, mint az eredeti négy védikus samhitát, melynek jelentősége a jelenlegi, elfajzott Kali-korban még nagyobb is ezeknél. A gaudīya vaiṣṇavák számára még ennél is fontosabb a Bhāgavata-purāṇa, mely a Pañcarātrában foglalt elvek fontos elemeit tartalmazza. Ilyen elv például, hogy a fizikai szobormás imádatra méltó. A Bhāgavata-purāṇa tizenegyedik skandhájában Kṛṣṇa a következőket mondja Uddhava nevű barátjának:


    Kedves Uddhavám, a templomi istenség a felajánlások közül a fürdetést és a díszítést szereti a legjobban. A szent földre rajzolt mÅ«rti számára a tattva-vinyāsa a legkedvesebb. Az áldozati tűzbe legjobb, ha tisztított vajba áztatott szezámmagot vagy árpát ajánlasz, míg a Nap az upasthānából és arghyából álló felajánlást kedveli leginkább. Engem víz formájában kell imádni, magának a víznek a felajánlásával. De az én hívem bármit felajánlhat Nekem - legyen az akárcsak egy kevés víz -, mert ha ezt hittel teszi, az nagyon kedves Nekem.(3)

A bhakta, azaz az odaadó yogin hisz (Śraddhā) abban, hogy az általa szolgált szobormás teljes mértékben egyenértékű a transzcendentális legfelsőbb lénnyel, akit az odaadó gyakorlatok tökéletesítése révén törekszik elérni. Jelen tanulmányomban megkímélem az olvasót e fontos téma részletesebb kifejtésétől, s a továbbiakban inkább az arcana gyakorlatait tekintem át, illetve azt, hogy ezek hogyan kapcsolódnak a yoga különböző szintjeihez.(4)
Yama és niyama. Az aṣṁ­āṁ…ga-yoga első két gyakorlata - az ötfajta korlátozás (yama) és az ötfajta fegyelmezés (niyama) - tekintetében tökéletes megfelelés van a bhakti-yoga rendszereivel, azon belül is az arcana folyamatával. Ez talán nem meglepő azok számára, akik ismerik Mircea Eliade azon kijelentését, miszerint a korlátozásokat "minden erkölcsi rendszer elfogadja és minden yogin-növendék gyakorolja, csakúgy, mint akármelyik tiszta és becsületes ember"(5). Mindamellett azonban egyértelmű különbségek is vannak ezen a téren a vaiṣṇavák által gyakorolt bhakti (melyben a Pañcarātra-irodalomra olykor sāttvika-tantraként, vagyis olyan tantraként utalnak, amely tiszta, kinyilatkoztatott gyakorlatokon alapszik) és a "balkezes" (vāma-mārga) tantra között, mely inkább bátorítja, semmint korlátozza a testi élvezeteket.(6)
Az arcana gyakorlatában a nap nagyon korán, egy sor tisztító folyamattal kezdődik, melyek célja, hogy alkalmassá tegyék az illetőt, hogy az Úr elé járulhasson. A tisztaságra való törekvés az önfegyelmezés része, ami a vaiṣṇava irodalom szerint előfeltétele annak, hogy az ember egy guru tanítványává válhasson, és elsajátíthassa tőle az odaadó szolgálat gyakorlatait.(7) Tehát például ahol Vyāsa, a Yoga-sÅ«trák magyarázója az ahimsát hangsúlyozza mint a yama gyakorlásának központi elemét(8), a vaiṣṇava is ugyanezt vallja; az erőszakmentesség gyakorlásának alapját a vaiṣṇavák szerint az állati hús fogyasztásától való tartózkodás jelenti. A szigorú vaiṣṇava sādhaka (gyakorló) emellett lelkiismeretesen tartózkodik az érzékek kielégítésének egyéb formáitól is: nemcsak húst nem eszik, de kábító- és mámorítószereket sem fogyaszt, elkerül mindennemű szexuális tevékenységet (kivéve, ha házas - ebben az esetben utódnemzés céljából engedélyezett a nemi élet) és a szerencsejátékok minden fajtáját.
Āsana. Az aṣṁ­āṁ…ga-yogin azért gyakorolja a különféle āsanákat, hogy rendíthetetlenségre tegyen szert, s ennek érdekében olykor "kényelmetlen, sőt elviselhetetlen" testhelyzeteket vesz fel, amíg ezek gyakorlásában el nem éri a tökéletességet. Ez akkor valósul meg, ha már úgy tudja végrehajtani őket, hogy közben "semmilyen erőfeszítést nem tapasztal."(9)
Az arcanában az imádat napi gyakorlata leginkább ülő helyzetben történik, keresztbe fektetett lábakkal, hasonlóan a yoga gyakorlása során megszokott ülőhelyzethez. A hívő azonban az imádat legnagyobb részében meglehetősen aktív, egy sor nagy odafigyelést igénylő tevékenységet végez. Kevésbé foglalkozik azzal, hogy "teljesen felfüggessze a saját testére való odafigyelést"(10), inkább viszonylagos kényelemre törekszik az elvégzendő feladat során. Mielőtt azonban hozzáfogna ehhez, szertartásosan hódolatát ajánlja Ananta-ŚeŚának és a legfelsőbb lény egyéb formáinak, akiket a föld fenntartóinak tekintenek.
Az arcana keretében végzett tevékenységek nem korlátozódnak az ülőhelyzetre. Amikor a sādhaka befejezi a fő imádatot, kezdetét veszi a rendszerint álló helyzetben végzett és kīrtanával, tánccal és hangszeres játékkal kísért nyilvános imádat, a mÅ«rti gyönyörűségére.
Prāṇāyāma. Míg a yogát gyakorlók jelentős mennyiségű időt fordítanak a különféle légzésszabályozási technikák elsajátítására, melyek a testet és az elmét hivatottak felkészíteni a további "önmegtartóztatásokra"(11), a Pañcarātra-irodalom minimális, mindössze néhány percet igénylő gyakorlást ír elő, a citta-Śuddhi, a tudat előzetes megtisztítása részeként. A más tantrikus hagyományok által is előírt bhÅ«ta-Śuddhi egy ezzel összefüggő folyamat, mely a test elemeinek tudati lebontását és felépítését foglalja magában. Ez végső soron abban segít, hogy az ember lelki lényként azonosítsa magát, aki semmilyen tekintetben nem azonos a mulandó anyagi testtel.
Az arcanában a légzés szabályozása általában egy eszköz a szobormás imádatához kapcsolódó mantrák áhítatos kiejtésében. A szobor-forma látványában való elmerülést meghatározott szövegek recitálása egészíti ki, mely az imádott személyiséggel való kommunikáció konkrét eszköze.
Pratyāhāra. Az a képesség, hogy az "érzéktevékenységeket felszabadítsuk a külső érzéktárgyak uralma alól"(12) az arcana gyakorlatában az érzékek "tettekben való pozitív lekötése" révén valósul meg. A Bhagavad-gītā szerint - mivel élőlények lévén, úgysem tudjuk egy pillanatra sem megtartóztatni magunkat a cselekvéstől - karma-yogaként, azaz egy magasabb rendű célért, a ragaszkodásmentes szabályozottság szellemében kell végrehajtanunk a tetteket (karma) a cselekvő szerveinkkel (karmendriyaih).(13) A magasabb rendű cél az, hogy odaadón felajánljuk a szolgálatunkat a legfelsőbb lénynek, aki a yoginhoz hasonló érző lényként örül az arca-vigrahának bemutatott felajánlásoknak, mint ahogy mi is örülünk, ha egy szerető baráttól ajándékot kapunk. A "külső érzéktárgyak uralmát" úgy lehet legyőzni, ha az ember úgy gondolkozik és cselekszik, hogy minden érzéktárgyban nem a saját, hanem az arca-mÅ«rtiban jelenlévő legfelsőbb (bhagavān) élvezetének potenciális tárgyait látja. Az arcana révén tehát szabályokhoz kötött, szertartásos módon gyakorolhatjuk, illetve játszhatjuk el ezt az elvet. Kṛṣṇa a következőképpen foglalja össze ezt a fajta gyakorlatot a Bhagavad-gītāban: "Ha valaki szeretettel és odaadással áldoz Nekem egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kis vizet, Én elfogadom azt."(14)
Dhāraṇā. Ez Patañjali yogájának hatodik szintje, melynek meghatározása: "a gondolat egy pontra rögzítése"(15). Ezt általában a test valamely pontjára - a köldökre, a szív lótuszára vagy az orrhegyre - való összpontosítással érik el. Az arcanában a gyakorló az imádat tárgyára, az Úrra szegezi a tudatát. A bhakta tanúsíthatja, hogy ez a módszer összehasonlíthatatlanul könnyebb a yogin mesterséges törekvésénél, aki egy olyan, természeténél fogva érdektelen dologra próbálja rögzíteni az elméjét, mint a köldök! A Bhagavad-gītā tizenkettedik fejezetének elején Kṛṣṇa egyértelműen kijelenti, hogy számára az odaadás gyakorlata kedvesebb az érzékeken túli lelki létre vagy a megnyilvánulatlanra irányuló meditációnál. Az arcana folyamatának vallási rituáléja éppen ezért a figyelemnek az arca-mÅ«rtira való összpontosítását hangsúlyozza.
Miután az ember kellőképpen megtisztította magát, előkészületeképpen annak, hogy az Úr elé járulhasson (abhigamana), valamint összegyűjtötte az imádathoz a megfelelő kellékeket, például tiszta vizet, gyümölcsöket és virágokat (upādāna), továbbléphet az imádat öt formája (pañcāṁ…ga-pÅ«jā) közül a harmadikra, amit yogának hívnak.(16) A yoga mint az arcana egyik alkategóriája magában foglal már említett gyakorlatokat, például a bhÅ«ta-Śuddhit, de beletartozik még a Patañjali yoga-rendszerében hetedik fázisnak nevezett dhyāna, azaz meditáció is.
Dhyāna. Mielőtt kezdetét venné a szobor-forma különféle kellékekkel való imádata, a hívő meditálni kezd az imádat tárgyán, az imádott szobormásnak megfelelő dhyāna-mantra leírása alapján. Ezek a leírások általában isteni fenségeivel - öltözetével, díszeivel és négy jelképével: a tűzkerékkel, a kagylókürttel, a buzogánnyal és a lótuszvirággal - együtt ábrázolják Viṣṇut. A bhakti-irodalom további részletekkel is szolgál, hogy segítse a gyakorlót az imádott formában való teljes elmerülésben. A Śrīmad Bhāgavatamban, miután Kapila leírja Viṣṇu testi vonásait a lábtól a fej felé haladva, arra buzdít, hogy az ember meditáljon Viṣṇu gyönyörű szemén, mosolyán, sőt, akár a nevetésén is:


    A yogī szeretettel és ragaszkodással vegyes odaadással meditáljon szívének legmélyén az Úr Viṣṇu nevetésén, amely oly elragadó, hogy nagyon könnyű meditálni rajta. Amikor a Legfelsőbb Úr nevet, láthatóvá válnak jázminbimbóhoz hasonlatos apró fogai, melyeket ajkainak ragyogása rózsaszínűre fest. Ha a yogī egyszer átadja elméjét e látványnak, többé nem vágyik majd arra, hogy bármi mást lásson.(17)

Láthatjuk, hogy itt a hangsúly a könnyedségen van, amellyel a siker - a meditáció tárgyának vonzó tulajdonságai miatt - elérhető. A passzívabb dhyāna után a folyamat a mānasa-pÅ«jāval folytatódik, melynek során az imádatot bemutató személy elmében végzi el az összes imádati tevékenységet, melyeket hamarosan külsőlegesen is végrehajt majd. Ennek egy magasabb szintű formájában ez a gyakorlat bevezetőül szolgál ahhoz, hogy az ember teljesen elmerüljön abban a tudatban, hogy az Úr līlājának, azaz kedvteléseinek résztvevője a transzcendentális birodalomban.
Mielőtt rátérnénk a klasszikus yoga utolsó szintjének és arcana-beli megfelelőjének leírására, mindenképpen ide kívánkozik egy, a bhakti sajátos természetével kapcsolatos megjegyzés. Ahogy a yogában a gyakorló folyamatosan a lét teljes átlényegítésére törekszik, mely a felszabadulásban, a mokṣában tetőzik, úgy a bhakta is átlényegítésre törekszik. De a yoginnal szemben, aki törekvése során csak a saját erőfeszítésére és a tapasból, a lemondásból szerzett erejére hagyatkozik, a bhakta imádatának tárgya, az Úr isteni kegyét szeretné elnyerni, ami a viszonzás alapvető elvéből következik. A bhaktin alapuló kapcsolat egyszerre kétféleképpen hat: először is gyökerestül kiirtja a bhakta szívéből az ahamkārát, vagyis az önmagunkra irányulás elvét, amely fenntartja a független cselekvésre való vágyat; ez teszi lehetővé, hogy Istennel harmóniában cselekedjünk. Másrész, ahogyan O. B. L. Kapoor is megjegyzi, a bhakti mintegy "fokozza [az Úr] kegyét, és felszabadítja a megváltás erőit,"(18) ugyanakkor odafigyelést, sőt engedelmességet vált ki az Úrból hívével, illetve azzal a hangulattal, bhāvával szemben, amelyben a bhakta Ura felé fordul. Ahhoz, hogy megérthessük, mit jelent a samādhi az odaadás tevékenységei, például az arcana esetében, nagyon fontos megértenünk a bhakti e megkülönböztető jegyét is.
Samādhi. Az előző hét szint gyakorlása során tanúsított kitartó és fáradságos önfegyelmezésnek hála, a yogin abban a szerencsében részesülhet, hogy eléri a samādhi, a teljes szellemi feloldódás állapotát, amit már csak azért is lehetetlen leírni, mivel ebben nincs szó semmiféle, az Abszolúthoz fűződő - akár személyes, akár személytelen - kapcsolatról.(19)
Ezzel tökéletes ellentétben áll a bhakta által elért szellemi feloldódás, mely a Bhagavānnal, az Abszolút személyes (és a vaiṣṇavák számára elsődleges) arculatával való kapcsolat dinamikus állapota. Az arcana kontextusában ezt a sevaka és a sevya, a szolgáló és a szolgált közötti dinamikus kapcsolatot Śrī Caitanya példája szemlélteti a legjobban, akinek a Purī-i Jagannātha-mÅ«rti előtt bemutatott eksztatikus táncát Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmī írja le késő 16. századi művében, a Caitanya Caritāmṛtában. Jagannātha, Baladeva és Subhadrā mÅ«rtijainak minden évben megrendezett nyilvános felvonulása során Śrī Caitanya testén - aki a gaudīya vaiṣṇavák szerint maga Kṛṣṇa - egy sor eksztatikus szimptóma jelent meg, miközben követői és társai között táncolt:


    Miközben Caitanya Mahāprabhu táncolt és nagyokat szökellt a magasba, nyolc csodálatos átalakulás ment végbe a testén, amelyek isteni eksztázisra utaltak. Valamennyi jel egyszerre mutatkozott rajta. Libabőrös lett, és a szőrszálai égnek álltak. Teste egy Śimulīhoz [selyemgyapotfához] hasonlított, melyet mindenhol tüskék borítanak. Az emberek már attól megijedtek, hogy látták, amint fogai összekoccannak. Attól tartottak, hogy ki fognak hullani. Śrī Caitanya Mahāprabhu egész testét veríték öntötte el, ugyanakkor vér szivárgott a pórusaiból. Az eksztázistól elcsukló hangon egyre csak azt mondogatta: "jaja gaga, jaja gaga". Az Úr szeméből úgy patakzott a könny hatalmas erővel, akár egy fecskendőből, s körülötte mindenki csurom víz lett.(20)

A Pañcarātra-irodalom előírja, hogy az imádat rítusát, az arcana folyamatát a mÅ«rti előtti énekléssel és tánccal kell befejezni. A Jagannātha-mÅ«rti előtt énekelve és táncolva Śrī Caitanya nyilvános eksztázisaival szemléltette a bhāva - az Úr aktív szolgálatában való teljes mentális elmerülés - csak beavatottak számára érthető teológiáját: ami először talán puszta rítusnak tűnik, az tökéletes végrehajtása esetén megnyitja az utat a gyakorló előtt, hogy bensőséges kapcsolatba léphessen Istennel a līlā időtlen síkján.
Ahhoz, hogy feltérképezhessük az odaadás eksztázisa és a yoga "ensztázisa" közötti kapcsolatot, először azt kell megvizsgálnunk, hogy az előbbi miként viszonyul a sámáni eksztázishoz. Mircea Eliade a sámánizmus és a yoga kapcsolatáról szóló értekezésében a sámán eksztázisát a yogin "ensztázisával" hasonlítja össze. Míg az előbbit "a "lélek helyzetének" elérésére tett kétségbeesett erőfeszítés" jellemzi, egyfajta "eksztatikus repülés megvalósítása érdekében", addig az utóbbit "tökéletes autonómia", azaz a felszabadulás állapotába való belső visszahúzódás, amit jīvan-muktaként, még ebben az életében felszabadult lélekként ér el.(21)
Ezután nem meglepő, hogy a sámáni és az odaadó eksztázis között is éles a kontraszt, ahogy azt June McDaniel is megállapítja The Madness of the Saints: Ecstatic Religion in Bengal (A szentek őrülete: az eksztázis vallása Bengáliában) című könyvében. Utalva Mircea Eliade eksztázis-meghatározására - "kívül állni", "kívül lenni" -, rámutat, hogy az odaadó eksztázis "radikális változást eredményez az érzékelésben, az érzelmekben és a személyiségjegyekben, ami közelebb viszi a gyakorlót az általa szentnek tekintett dolgokhoz. Az eksztázist átélő személy gyakran megy keresztül a szétesés fázisán, de végül minden összeáll, amikor is az én - részben vagy egészben - és az isteni szorosabb kapcsolatba kerül, illetve egyesül egymással"(22). Míg a sámán eksztázisa "a lélek elválását jeleníti meg", s így mintegy "megelőlegezi a halál megtapasztalását", addig a bhakta egy tudat feletti állapotba kerül, amelyben minden érzékszervet az imádat tárgyáról, az Úrról való tudatosság hat át.
A yoginhoz hasonlóan a tökéletesség szintjén a bhakta is eléri a jīvan-muktit. Mindazonáltal a bhakta másodlagosnak tekinti a felszabadulást a bhagavānnak végzett megszakítatlan szolgálat eléréséhez képest, ami számára sokkal fontosabb. A Śrīmad Bhāgavatamban Kapila is rámutat erre:


    Amikor az Úr elbűvölő, vonzó és mosolygó formáit látja és fölöttébb kellemes szavait hallja, a tiszta bhakta szinte minden másról megfeledkezik. Érzékei megszabadulnak minden egyéb elfoglaltságtól, ő maga pedig elmerül az odaadó szolgálatban. Így akarata ellenére is felszabadul, minden külön erőfeszítés nélkül.(23)

Az arcana vallásos rítusai több ponton is hasonlóságot mutatnak a klasszikus yoga nyolcfokú gyakorlatával, jóllehet az odaadó arcana mind gyakorlatát, mind célját tekintve élesen elválik a yogától. A gaudīya vaiṣṇavák számára, a Śrīmad Bhāgavatam irányelveivel összhangban, az arcana csak az egyik a bhakti gyakorlásának kilenc folyamata közül; sőt, az arcana rítusait alárendeltnek tekintik a Śravaṇa és a kīrtana (az Úr neveinek, alakjának, tulajdonságainak és kedvteléseinek éneklése és hallgatása) elsődleges tevékenységeihez képest.(24) A gaudīya vaiṣṇavák számára azonban, más vaiṣṇava hagyományokhoz hasonlóan, az arcana mindenképpen a legfelsőbbel való kapcsolat elérésének használható és hatékony eszköze, amelyről Kṛṣṇa a következőket mondja a Bhagavad-gītāban:


    Gondolj mindig Rám, légy a bhaktám, ajánld hódolatodat Nekem, és imádj Engem! Ha teljesen elmerülsz Bennem, biztosan eljutsz Hozzám.(25)

A gaudīya vaiṣṇava bhakta számára a yoga a Kṛṣṇában való elmerülést és a Vele való találkozást jelenti, amikor is a yoga szóban rejlő "összekapcsolódás" abban az értelemben valósul meg, hogy a hívő a szolgálat kapcsolatában csatlakozik a legfelsőbb Önvalóhoz. Amikor a bhakta a legfelsőbbel való összekapcsolódás folyamataként értelmezi a yogát, ezt Kṛṣṇa azon kijelentésére alapozza, mely a Bhagavad-gītā hatodik fejezetének végén hangzik el:


    Aki nagy hittel mindig Bennem lakozik, magában Énrám gondol, s transzcendentális szerető szolgálatot végez Nekem, az a legmeghittebben egyesül Velem a yogában, s minden yogī közül ő a legkiválóbb. Ez az Én véleményem.(26)

Amíg tehát a yogin mindenek előtt az anyagi lét szenvedése alóli felszabadulást keresi, addig a bhakta arra törekszik, hogy aktívan elmerüljön az imádatának tárgyával, a legfelsőbb isteni lénnyel kialakított pozitív kapcsolatában. A gaudīya vaiṣṇava tradícióban Śrī Caitanya testesíti meg ennek az aktív elmerülésnek az ideális példáját, s a Jagannātha-mÅ«rti szolgálatában tanúsított eksztázisa példázza a vaiṣṇava yoga gyakorlásának tökéletességét az arcana kontextusában.

L Á B J E G Y Z E T :
1 Smart, Ninian: Doctrine and Argument in Indian Philosophy. London, George Allen & Unwin, 1964, p. 144.
2 Pañcarātra. The Perennial Dictionary of World Religions. ed. Keith Crim, New York, Harper and Row, 1989.
3 Śrīmad Bhāgavatam of Kṛṣṇa Dvaipāyana Vyāsa with Sanskrit Translation and Commentary of A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda. Los Angeles, The Bhaktivedanta Book Trust, 1988. 9.27.16-17.:
snānālaṁ…karaṇam preṣṁ­ham arcāyām eva tÅ«ddhava | sthaṇdile tattva-vinyāso vahnāv ājya-plutam havih || sÅ«rye cābhyarhaṇam preṣṁ­ham salile salilādibhih | Śraddhayopāhṛtam preṣṁ­ham bhaktena mama vāry api.
4 Rāmānuja, akinek arcanáról szóló filozófiai tanításait a gaudīya vaiṣṇavák nagyrészt átvették, az arca-mÅ«rti isteni természetét hangsúlyozta Vedārthasamgraha c. művében. Ld. Carman, Braisted John: The Theology of Rāmānuja: An Essay on Interreligious Undertanding. New Haven, Yale University Press, 1994, p. 167-171.
5 Eliade, Mircea: Yoga: Immortality and Freedom. Princeton, Princeton University Press, 1969, p. 50.
6 "Pañcarātra", "Tantrism". The Perennial Dictionary of World Religions. ed. Keith Crim, New York, Harper and Row, 1989.
7 Gosvāmī, Gopal Bhaṁ­ṁ­a: Haribhaktivilāsa 1.62., ford.: KuŚakratha dāsa. Los Angeles, The Kṛṣṇa Library, 1992, Vol. 153, p. 40.
8 Eliade, Mircea: Yoga: Immortality and Freedom. Princeton, Princeton University Press, 1969, p. 49.
9 ibid., p. 53. Amikor Indiában tanulmányozta a yogát, Eliade valószínűleg személyesen is megtapasztalta, milyen fájdalmas is egy kezdőnek az āsanák gyakorlása!
10 ibid., p. 53.
11 ibid., p. 55.
12 ibid., p. 68.
13 A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Bhagavad-gītā, magyarázat.
14 Bhagavad-gītā, 9.26: patram puṣpam phalam toyam yo me bhaktyā prayacchati || tad aham bhakty-upahṛtam aŚnāmi prayatātmanah.
15 Eliade, Mircea: Yoga: Immortality and Freedom. Princeton, Princeton University Press, 1969, p. 70.
16 Kṛṣṇa-kṣetra Dāsa, ed.: Pañcarātra-pradīpa: Illumination of Pañcarātra. Mayapur, India, ISKCON-GBC Press, 1994,. Vol. 1, p. 21-22.
17 Śrīmad Bhāgavatam of Kṛṣṇa Dvaipāyana Vyāsa with Sanskrit Translation and Commentary of A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda. Los Angeles, The Bhaktivedanta Book Trust, 1988. 3.28.33, ford.
dhyānāyanam prahasitam bahulādharoṣṁ­ha- | bhāsāruṇāyita-tanu-dvija-kunda-paṁ…kti || dhyāyet svadeha-kuhare 'vasitasya viṣṇor | bhaktyārdrayārpita-manā na pṛthag didṛkṣet.
18 Kapoor, O. B. L.: The Philosophy and Religion of Śrī Caitanya. Delhi, Munshiram Manoharlal, 1977, p. 183.
19 Smart, Ninian: Doctrine and Argument in Indian Philosophy. London, George Allen & Unwin, 1964, p. 131.
20 Swami Prabhupāda, A. C. Bhaktivedanta: Śrī Caitanya Caritāmṛta of Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmī. Los Angeles, Bhaktivedanta Book Trust, 1975. Madhya-līlā 13.101-105. vol. 5 of Madhya-līlā, p. 163-166.
21 Eliade, Mircea: Yoga: Immortality and Freedom. Princeton, Princeton University Press, 1969, p. 339-340.
22 McDaniel, June: The Madness of the Saints: Ecstatic Religion in Bengal. Chicago, University of Chicago Press, 1989, p. 2.
23 Śrīmad Bhāgavatam 3.25.36. ford.
tair darŚanīyāvayavair udāra- | vilāsa-hāsekṣita-vāma-ŚÅ«ktaih || hṛtātmano hṛta-prāṇāmŚ ca bhaktir | anicchato me gatim anvīm prayuṁ…kte.
24 Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam. Los Angeles, The Bhaktivedanta Book Trust, 1987, Vol. 6.1, p. 255-257.
25 Bhaktivedanta Swami Prabhupada, A.C.: Bhagavad-gītā As It Is. 9.34: ford.
man-manā bhava mad-bhakto mad yājī mām namaskuru || mām evaiṣyasi yuktvaivam ātmānam mat-arāyaṇah
26 Bg., 6.47: ford.
yoginām api sarveṣām mad-gatenāntar-ātmanā || Śraddhāvān bhajate yo mām sa me yuktatamo matah.


ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: [email protected]
© 2020 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2020 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare