Görgessen tovább

Az egészség pillérei
A belső béke és harmónia elérésének módszere: a jóga

Bevezetés

Az egyetemes orvoslás döntő többsége ún. tradicionális, hagyományos gyógyászat. Ide tartozik a népgyógyászat, az indiai – ájurvédikus – gyógyászat, a kínai hagyományos gyógyászat, a tibeti, a japán és a koreai medicina. Csak a világ lakosságának a 18%-át látja el az Európában is ismert modern orvostudomány, melynek a döntő része és a szándéka az, hogy eljárásait az ún. evidenciákra építse. Evidenciáknak nevezik azokat a tényeket, melyeket meggyőző tudományos kísérletekben fedeztek fel, publikálták őket, és kontrollkísérletek vagy kritikák sem döntötték meg állításaikat. Az evidenciák hasznos támpontok a gyógyításban, de nem képezhetnek kizárólagos paradigmát akkor, amikor tudjuk, hogy ezek az ún. tények rendre megdőlnek, amikor az evidenciák alapján működő egészségügy sem tud átütő változást elérni a megbetegedési statisztikákban, amikor az emberiség nagyobbik részét - hasonló eredményességgel - nem evidenciák alapján gyógyítják. A WHO programjában nem is határoz meg olyan célokat, hogy a hagyományos gyógyászati rendszereket kiiktatni vagy mellőzni kívánná. A WHO célja a hagyományos gyógyászati rendszerek támogatása, fejlesztése. Indiában a lakosság 90%-át a hagyományos, ájurvédikus medicina szerint látják el. Ebben a rendszerben a hozzáértés különböző szintjei békésen megférnek egymás mellett: az egyetemet (főiskolát) végzett ájurvédikus orvos (ritka esetekben akár nyugati rendszerű egyetemi végzettséggel is rendelkező doktor), az ájurvédát kvázi szakiskolai szinten megtanult szakdolgozó, illetve ájurvédába mester-tanítvány vagy családi kötelék alapján beletanult népi gyógyító. A hagyományos szemléletű gyógyítás összességében, arányaiban nem produkál rosszabb gyógyítási statisztikákat, sőt sok területen akár jobb eredményeket is elérhet [pl. gasztrointesztinális (a gyomorral és a belekkel kapcsolatos) betegségek, asztma stb. esetében], de nyilván vannak e rendszernek is erősségei és gyengéi, melyeket hozzáértően szükséges kombinálni a mai nyugati orvoslás eszközeivel.

A nyugati evidenciákra épülő medi-cina kritikája

A nyugati világ hite a tudományos evidencia, melyet jogszabályokkal, az állam teljes struktúrájával „kőbe is vésett”. A középkorban megégették azokat, akik a keresztény vallástól eltérő tanokat hirdettek, ma börtönbe csukják azokat, akik a kőbe vésett „államvallás”-tól eltérő hit alapján gyakorolják a gyógyítást. Nem vitatom a laikus tömeg megtévesztéstől való védelmének a szükségességét, de helytelenítem azt a merev evidenciadogmát, mellyel kifejezetten a gyógyszer- és műszergyártó lobbi érvényesítheti csupán az érdekeit, kizárva a rendszer kritikájának minden lehetőségét. Holott ismertek azok a tények, melyek szerint az evidenciák is változnak, néhány év alatt a tudomány bázisának tekinthető téziseket maga a tudomány is képes megcáfolni. Az evidenciakeresés megfelelő technika, mellyel a világ dolgai jól leírhatók akkor, ha tudjuk, hogy egyébként merre kell haladni. Azonban nem helyes csupán a mindenkor érvényben levő evidenciákkal meghatározni a gyógyító világnézetet, az emberi élet általános életmódbeli, életszemléleti és egészségi alapjait, mert ez semmi állandóságot nem ad, csupán folytonos átalakulást. A generációk életszemlélete sem lehet rabja a tudomány néhány évente átalakuló szemléletének, hiányosságainak. Az életünket érdemes sokkal tágabb keretek közé helyezni, sokkal világosabb irányokat kell neki adni, melyeket csakis a hagyományos gyógyászati rendszerek képesek nyújtani, mint például az ájurvéda.

Ugyanakkor az evidenciákra épülő egészségipar eredményei sem egyértelműek. Úgy tűnik, mintha nem látná a fától az erdőt, hiszen bár kétségtelenül csökkent bizonyos fertőző megbetegedések száma, némelyek pedig el is tűntek, ugyanakkor megjelentek más fertőzések [HIV, egyéb szexuálisan terjedő betegségek, súlyos coli-fertőzések, clostridium baktériumok  (méreganyagokat termelő és ezzel betegségeket – pl. tetanusz, botulizmus - okozó baktériumok stb.], és nagymértékben emelkedett bizonyos  fertőzésmentes betegségek száma (daganatok, szív- és érrendszeri betegségek, Alzheimer-kór, autizmus, allergiák, autoimmun betegségek stb.), amelyek ugyanannyi társadalmi problémát okoznak, mint a középkori járványok. A morbiditási[1] és mortalitási[2] adatok összességében nem javulnak, a gyógyíthatatlan betegek száma nem csökken. A beteg kiszolgáltatottságának olyan torzult formája jön létre a modern egészségügyben, mely a pénzjátszmákban küzdő biztosítók, gyógyszergyárak, műszergyártók érdekszféráinak kusza szövevényében nyújt valamiféle kiismerhetetlen szolgáltatást az evidenciákra hivatkozva, de semmit nem tesz a betegség megelőzéséért, a beteg egészségesebb életszemléletéért, a személyes gondoskodásért. Az eredményesség tényleges kontrollja elmarad a betegség/egészség, elégedettség, életminőség, garanciák, hozzáférhetőség tekintetében.  A gyógyszerektől való függőség, a feleslegesen, érdekből elvégzett műtétek, a gyógyíthatatlan fertőzést okozó kórházi baktériumok és vírusok, a nem fejlesztett antibiotikumkészletnek egyre inkább ellenálló kórokozók, a betegségokozó életmód drasztikus elterjedése, a krónikus nem fertőző megbetegedések ugrásszerű növekedése jelzi az evidenciákra épülő orvoslás szemléleti hiányosságait, alkalmatlanságát arra, hogy embertömegeknek nyújtson életcélt, vagy legalábbis helyes irányt életük alakításában. A hagyományos gyógyító ismeretek nem vethetők tehát el, azok megismerése a mai kor emberének és szakemberének is fontos.

Az ájurvéda oktatása, gyakorlata a világban

Indiában 55 állami és 80 privát egyetemen oktatják az ájurvédát, melynek elvégzése után az illető ájurvédikus orvossá válik. Az ilyen orvosnak az európai rendszerben még tudományos fokozatot (master degree) kell szereznie, hogy diplomáját az európaihoz mérten elismerjék. A rendszer ugyanis más. Az ájurvéda több ezer éve kinyilatkoztatott tudást tartalmaz, melyet az egyetemeken változatlan formában oktatnak. Ez a rendszer nincs tekintettel a tudomány napi változásaira, bár kétségtelenül figyelembe veszi a publikált eredményeket – pl. a gyógynövények kutatása terén. Ugyanakkor létezik továbbra is a mester-tanítvány viszony, különösen akkor, ha az illető már elvégzett egy ájurvédikus egyetemet. A tudás családon belüli továbbadása ma is élő gyakorlat Indiában.

Indián kívül még számtalan országban hivatalos gyógyítási mód az ájurvéda, például Dél-Afrikában, Nepálban, Ma-uritiuson, Srí Lankán, Malajziában. Eu-rópában is egyre több orvos és klinika foglalkozik ájurvédával, felismerve annak mással nem pótolható gyógyító hatását, sőt Svájcban bizonyos biztosítók finanszírozzák is az ilyen gyógyító ellátást.

Történetisége

A védikus tradíció szerint az ájurvéda (Āyur-veda) egyszerre keletkezett a Védák többi részével. Ez azt jelenti, hogy szájhagyomány útján Brahmától származik, tehát a világ létezése óta az ájurvéda is mindig létezett, de írott formában „mindössze” 4–5 ezer éve olvasható. Történeti adatok is azt mutatják, hogy legalább ezer évvel Hippokratész előtt már a medicina komplett rendszerét nyújtotta. Hippokratész Kr. e. 460–370 között élt, viszont a leírt Atharva-veda a történészek szerint időszámításunk kezdete előtt 1500–1000 évvel keletkezett.  A korai (Ṛg) védikus időkből (Kr.e. 6000–3000) kevés írásos emlék maradt fenn, sokkal többet ismerünk a késői védikus időkből (Kr.e. 3000 – Kr.e. 600), amikor is lejegyezték a Sāma-vedát, a Yajur-vedát, az Atharva-vedát, a Cāraka-bhelát, a Suśruta-saṁhitāt. A buddhista időkben (Kr.e. 600 – 1000) keletkeztek a Vagbhata Aṣṭāṅga-saṁgraha és Aṣṭāṅga-hṛdaya írásai. Az ájurvéda új virágkora az i.sz. 1100–1600-as évek közé tehető, amikor az Aṣṭāṅga Āyurvedát, a Rasa-śāstrát, a Siddha és az Unani rendszereket jegyezték le.

Suśruta tradíció (sebészet)

A Suśruta-saṁhitā az egyik legjelentő-sebb írásos emlék és tradíció az ájur- védában. Az első orvostól, magától a teremtő Brahmātól ered. Ő a tudását továbbadta a Prajāpatiknak[3], ők az Aśvinī-kumāráknak[4], majd Indrán, a mennyek királyán, Divodāsán (Kāśī királya, Dhan-vantari[5] inkarnációja) keresztül jutott el Suśrutáig, aki teljes egészében rendszerbe foglalta a gyógyító ismereteket.

A Suśruta-saṁhitā fő részei a követke-zők:

Sūtra-sthāna: 48 fejezet; átfogó ismertetés

Nidāna-sthāna: 16 fejezet; etiológia, patológia, diagnosztika

Śarīra-sthāna: 10 fejezet; anatómia, embriológia

Cikitsā-sthāna: 40 fejezet; klinikum, sebészeti módszerek

Kalpa-sthāna: 8 fejezet; toxikológia, ételmérgezések, kígyó- és rovarcsípések

Uttara-tantra: 66 fejezet; szemészet, fül-orr-gégészet, belgyógyászat, pszichiátria

Összesen: 1120 kórkép, 700 gyógynövény, 57 állati gyógyszer, 64 ásványi gyógyszer.

Kāya-cikitsā tradíció  (belgyógyászat)

A másik jelentős tradíció a Cāraka-saṁ-hitāra épül, mely a belgyógyászati jellegű orvoslás és az ún. pancakarma ismereteit foglalja össze. Ez a hagyomány a tanítványi lánc tudását szintén Brahmától eredezteti, azt követően a Prajāpatik, az Aśvinī-kumārák, valamint Indra közvetítésével eljut Ātreyához.[6] A Cāraka-saṁhitā nem egyetlen személy által megírt tudás, hanem sokan hozzátettek, mire kialakult a mai ismeretanyag.

A Cāraka-saṁhitā  fő részei a követke-zők:

Sūtra-sthāna: 30 fejezet, 1670 vers; a világ, a drogok és az ember felépítése, az étkezés hatása a szervezetre.

Nidāna-sthāna: 8 fejezet, 103 vers; etiológia, patológia, diagnózis, nyolc fontos betegség.

Vimāna-sthāna: 8 fejezet, 88 vers; gyógyítási elvek, etiológia, epidémia.

Śarīra-sthāna: 8 fejezet, 236 vers; embriológia, anatómia.

Indriya-sthāna: 12 fejezet, 381 vers; prognosztika, szimptomatológia.

Cikitsā-sthāna: 30 fejezet, 4961 vers; klinikum, prevenció.

Kalpa-sthāna: 12 fejezet, 330 vers; farmakognózia, Vāmana, Bhasti, Virichana, légzéstechnikák.

Siddhi-sthāna: 12 fejezet, 649 vers; kizárólag a pancakarma módszerekről részletesen.

341 növényi, 177 állati és 64 ásványi gyógyszer.

Aṣṭāṅga-saṁgraha (orvosi asztrológia)

Fő részei a következők:

Sūtra-sthāna: 40 fejezet; egészségtan, higiénia, életmód, táplálkozás, gyógyszertan, pancakarma.

Śarīra-sthāna: 12 fejezet; anatómia, konstitúció, embriológia, marmapon-tok, prognosztika.

Nidāna-sthāna: 16 fejezet; etiológia, tünettan, patológia, diagnosztika.

Cikitsā-sthāna: 24 fejezet; klinikum, terápia.

Kalpa-sthāna: 8 fejezet; gyógyszertan, gyógyszertechnológia.

Uttara-sthāna: 50 fejezet; terápia.

Későbbi feldolgozások

Bhela-saṁhitā

Kaśyapa-saṁhitā

Agniveśa-tantra

Aṣṭāṅga-hṛdaya Vagbhata

Mādhava-nidāna

Az európai orvoslás az ájurvédától függetlenül alakult ki?

Amikor egyetemes orvoslásról beszélünk, akkor figyelembe kell venni, hogy a különböző gyógyító rendszerek jelentősen hatottak egymásra. Tudjuk például, hogy az ájurvédát lefordították görög nyelvre Krisztus előtt 300-ban, tibetire és kínaira 300-ban, perzsára 700-ban, arabra 800-ban. Tudjuk, hogy a nyuga-ti sebészetben a saját szöveteket felhasználó „pótlóműtéteket” ma is sokszor az ájurvédikus metodika szerint végzik. Tudtak sebet varrni, ismerték a higiéniát, a fertőtlenítést és az anesztéziát (érzéstelenítés), végeztek koponyatrepanációt[7], agyi daganatokat távolítottak el. Ennek ellenére természetesen az ájurvédát ma már nem használják közvetlenül sebészeti, higiéniai, infektológiai[8] problémák megoldására, az intenzív medicinában, traumák kezelésében, fogászatra és sok más területen, hiszen a nyugati orvoslásban sokkal tökéletesebbre fejlesztett eljárások ismertek az adott részcélok elérésére.

Mire használható ma az ájurvéda?

Az ájurvédának ma is lenne helye a gyógyításban, elsősorban olyan állapotok hatékony terápiás megközelítésében, melyeket a mai medicina nem fogalmaz meg,  vagy nem jól közelít meg. Például a kapha túltengése napi klinikai probléma: megnövekedett váladék- és nyákmennyiség, túlsúly, asztmás állapot, krónikus hurutok. Ilyen esetekben a vamana (hánytatás), a kapha-csökkentő diéta és a böjt gyógyító hatásúak. További terápiás lehetőségeket jelenthet az asztma gyógyításában a jóga gyakorlása, különösen a paścimottanāsana, bhujangāsana, matsyāsana, hṛdaya-sambhāsana, naukā-sana, valamint a légzőgyakorlatok, a prā-ṇāyāma, a sūryabhedi, az ellenállással szembeni kilégzés, és a félelmek elengedése speciális lelki gyakorlatok által.

Mint ismeretes, az ájurvédikus orvos más megközelítés alapján kategorizálja, osztályozza a panaszos állapotokat. Ezért ha a nyugati orvoslás nem tud eljutni a diagnózisig, nem tudja tisztázni a kóros folyamat természetét, vagy egyszerűen legyintve azt mondja, hogy „ez pszichés (pszichoszomatikus) – keressen pszichológust”, vagy olyan betegségekről van szó, melyeknek az etiológiája (ok-okozati összefüggés) nem tisztázott, vagy a nyugati orvoslás nem rendelkezik eredményes kezelési sémával, akkor minden esetben szóba jöhet az ájurvédikus elv szerinti osztályozás, majd gyógyítás. Ugyancsak használható az ájurvéda a rehabilitációban, posztoperatív kezelésben. Divatos terület ma az „anti-aging” medicina, mely valójában arra törekszik, hogy az öregedési folyamatokat a medicina eszközeivel lassítsa, bizonyos esetekben némileg visszafordítsa. Az ájurvéda már több ezer évvel ezelőtt rendelkezett „anti-aging” szakterülettel, és ezt rasāyanának hívták.

Az ájurvédikus megközelítés más

Az ájurvéda a védikus irodalom része, a hindu gondolkodás elemeit hordozza, vagyis nem materialista tudomány, hanem Isten létéből indul ki. Eszerint a test és a lélek a teremtés része. A lélek nem az anyag önálló, bonyolult szerveződésének mellékterméke. A lélek, vagyis az Én isteni energia, individuum, létezése a testtől független, örök. A lélek a testet kapja vágyai kiteljesítéséhez eszközül, és a test isteni energiák (a finomfizikai test, guṇák, doṣák) hatása és irányítása alatt működik. A test egy életen át kitart bizonyos tulajdonságaival, jellemzőivel, miközben a szellemi változások meghatározzák a következő test jellegzetességeit, némileg egészségét és betegségeit is. A test-lélek-szellem egysége teljes, ha úgy tetszik holisztikus, dinamikusan egymáshoz hangoltak a változásaik. Ha a finomfizikai test (szellem) változik, akkor az változtatja a testet is, másként fogalmazva: nem lehet, vagy csak átmenetileg testi gyógyítást elérni akkor, ha az illető szellemi folyamatait figyelmen kívül hagyjuk, vagy nem próbáljuk a lelki fejlődését előmozdítani.  

Az ájurvéda szerint a működések alapja nem az anatómia, az élettan és a kórtan, ezek inkább következményei más energetikai változásoknak; hanem az isteni energiák áramlása, elakadása, viselkedése a testben működteti azt. Az isteni energiák változnak előbb, mert a lélek testi vágyakat hajszol (érzékkielégítés), ez változtatja a finomfizikai testet, és ettől torzul az élettani működés kórtanivá, a prakṛti vikṛtivé. Valójában a folyamatértelmezés ezen a szinten már hasonló a mai orvoslás és az ájurvéda között, hiszen mit mond a nyugati orvoslás? A receptorokhoz rossz anyagok kötődnek, szabadgyökök pusztítanak, a prosztaglandin-anyagcsere felborul. Ugyanakkor az ájurvéda szerint doṣa, āma halmozódik fel, amely eltömíti a csatornákat, lassítja a működést, gyengíti az életenergiát és az ellenállást. Ezek az anyagok akadályai a gyógyulásnak, de míg a mai orvoslás ezen anyagok eltávolítására, javítására koncentrál csupán, addig az ájurvéda emellett keresi a lelki és szellemi okokat is, és a hosszú távú eredményeket csak ezek egyidejű változásától reméli.

Az ájurvéda a mitikus gyógyítási rend- szerekhez tartozik

Az ájurvéda szerint létezik egy Isten által teremtett harmonikus állapot, életrend, életmód, szabályrendszer (szent mítosz) – ennek követése jelenti a tökéletességet, vagyis az egészséget. Az egészség feltétele a teljesen kiegyensúlyozott lelkiállapot, mely Istennel kapcsolatos, az általa elvárt tulajdonságokat, irányultságokat hordozza. Ha ettől valaki eltér, akkor megbetegszik, mert minden eltérés következményeket von maga után. A gyógyítás feladata felderíteni az eredeti állapottól való eltérést, és helyreigazítani a hibás beállítódást, életmódot. Az ájurvéda nemcsak a gyógyításról szól, hanem az élet különböző fontos dolgairól, „létkérdései”-ről is: életcél/erkölcs (dharma), artha (vagyon), kāma (élvezet), mokṣa (felszabadulás), újjászületés, lemondás, lélek (ātmā), érzékkielégítés/érzékszabályozás stb.

Az ájurvéda előírásai az eredeti egész- ség megtartása érdekében

A dinacarya (napi rutin): étrend/diéta, mozgás, higiénia, ürítés, éhség, szomjúság, alvás – ezek minősége, rendszeressége stb.

A nemkívánatos pszichés késztetések megfelelő kezelése, féken tartása: kapzsiság, félelem, harag, hiúság, féltékenység, rosszindulat, túlzott ragaszkodás stb.

Ugyancsak a mentális egészség biztosítása a sadvrutta (etikus élet) által.

A ritucarya (szezonális rutin) a hosszabb időszakok rutinja, mely az évszakok, időszakok változásához (mozgásprogram, tisztítókúrák, étkezési szokások változása) igazodik.

A vyādhi-kṣamatva – az ellenállóké-pesség (mai szóhasználattal: immunitás) fokozása.                   

Svasthasya svasthya rakṣaṇam: az egészség karbantartása (egészséges ember esetén).

Health promotion” – ahogyan a modern népegészségtan tanítja: a betegségek időben történő gyógyítása, vagyis aturasya vyādhi parimokṣaḥ.

„Az élet tudományának nevezik azt, hogy az ember különbséget tudjon tenni jó és rossz élet, boldog és boldogtalan élet, értékes és értéktelen élet között, ez adja az emberi élet nagyságát.” (Caraka-saṁhitā, Sūtra-sthāna 1.41)

Ki marad egészséges az ájurvéda sze- rint?

Aki egészséges, erőszakmentesen előállított, a jóság minőségébe eső ételeket fogyaszt, főként az ő doṣájának megfelelően, akinek egész életmódját a jóság minősége jellemzi (egyszerű, vallásos életet él, mentes a nagy izgalmaktól, hektikusságtól, kapcsolatait a szeretet hatja át). Egészséges marad, aki rendszeresen tisztítja, ápolja fogait, nyelvét, testét, ruháit, haját, körmét, szakállát, lábát, testnyílásait. Aki törekszik a lelki önmegvalósításra, az élet céljának megértésére, kontrollálja érzékeit, szabályozza pszichés (elmebeli) késztetéseit, beszédét, aki képes megbocsátani, aki felelősen gondolkodik magáról és gondoskodik családjáról.  Fontos előírás és megfelel a mai egészségtudásunknak, hogy egészséges marad az, aki rendszeresen testi gyakorlatokat végez, aki nem nyomja el a test szükségleteit (kiürítések, tüsszentés, könnyezés, ásítás, csuklás, éhség, szomjúság, mély légzés). Az is fontos feltétel, hogy mértékletes legyen a testi örömökben, rendszeres a munkában, az alvásban. Például a kimerültség, sorvadás, asztma, köhögés, láz, hányás származhat a testi mozgásban, munkában való mértéktelenségből, rendszertelenségből. Az is fontos, hogy a kedvezőtlen eltéréseket, betegségeket időben kiegyensúlyozza, gyógyíttassa.

Guṇák (kötőerők)

Ahogyan már korábban is említettem, léteznek guṇák, lelki beállítottságok, kötőerők, melyek meghatározzák az életmódot, táplálkozást, abból adódóan pedig az egészség lehetőségeit. Ezek:

tamas (lustaság, tunyaság, tompaság, tudatlanság) – a krokodil tulajdonságaival szemléltetik

rajas (aktivitás, szenvedély, harag) – a tigris tulajdonságaival szemléltetik

sattva (tisztaság, azonosság, hitelesség, tudás) – a hattyú vagy a békés tehén tulajdonságaival szemléltetik.

Ezek a kötőerők egy élet során többnyire adottak. Mégis csak kevés szerencsés ember számára változtathatók, de erről már a vaiṣṇavizmus, a jóga és más kapcsolódó tudásterületek írnak részletesebben. Olyan szabályrendszer követését kell tudatosan felvállalnia valakinek, amely automatikusan – de hosszú évek alatt - a jóság minőségébe emeli őt, lelki beállítódását is, és ezáltal nemcsak a lelki megtisztulás folyamataira lesz felkészült, hanem az egészségre való képességét is javítja. 

Bhagavad-gītā 17.8-10

āyuḥ-sattva-balārogya-

sukha-prīti-vivardhanāḥ
rasy
āḥ snigdhāḥ sthirā hṛdyā

āhārāḥ sāttvika-priyāḥ

 „A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak és örömmel töltik el a szívet.”

kaṭv-amla-lavaṇāty-uṣṇa-

tīkṣṇa-rūkṣa-vidāhinaḥ
āhārā rājasasyeṣṭā

duḥkha-śokāmaya-pradāḥ

„A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében élők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak.”

yāta-yāmaṁ gata-rasaṁ

pūti paryuṣitaṁ ca yat
ucchiṣṭam api c
āmedhyaṁ

bhojanaṁ tāmasa-priyam

„A sötétség kötőerejében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több mint három órával főztek, ami ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült.

Az ájurvéda cselekvési programja

Mit tesz az ájurvédikus orvos, mikor egy beteg emberrel találkozik? Ezt az ájurvéda tudománya pontosan leírja. Bhūyo darśana – rendszeres megfigyelést, vizsgálatot végez. Közvetlen (anvaya) és nem közvetett (vyatireka) fogalmakat használ az állapot leírására, amely így ellentmondásoktól mentes lesz. Tudatosan használja az intuícióját munkája során. Részletes anamnézist vesz fel (praśna), majd vizsgálatot végez, és ehhez minden érzékszervét használnia kell: látás, tapintás, hallás, szaglás, ízlelés. Például a túlsúly, soványság, vitalitás, erő, arcszín stb. megítéléséhez a látást, a hideg vagy meleg, simaság vagy durvaság, keménység vagy puhaság, láz vagy ödéma megítéléséhez a tapintást. Példa a hallás használatára: Az ájurvéda szerint a vāyu (szél) a vért fortyogóvá teszi, hallható különbségeket létrehozva. Erről a Vraṇa-srava nevű suśruta fejezet ír részletesen.

Minden betegség hat állomása

Az ájurvéda szerint minden krónikus betegség egy olyan folyamat során alakul ki, melynek stádiumai jól megkülönböztethetők egymástól. Az orvos meg tudja ítélni, hogy épp melyik stádiumban tart a betegség, de többnyire az emésztőrendszerből indul ki, és többnyire teljesen hasonló séma szerint zajlik az egész folyamat. A rossz emésztés, a helytelen táplálkozás, a csökkent emésztőenergia, az emésztőrendszerben halmozódó salakanyagok (āma) indítják be a kóros folyamatokat, ami a doṣák káros felgyülemléséhez vezet. Később a felhalmozódott doṣák szétszóródnak a szervezetben, majd a további stádiumokban bizonyos szervekben lerakódnak, és ott az arra a szervre jellemző betegséget indítanak el, ami krónikussá válik, majd szövődmények lépnek fel. Mégis, az egész folyamat az emésztőrendszerből indult el. A külső szemlélő és a felületesen szemlélődő páciens számára elsősorban csak az ötödik és hatodik stádium az, ami észlelhető. Az ájurvédikus orvos a kórfolyamat felismerésében sokkal mélyebbre hatol, és nem csak a jéghegy csúcsát képes látni.

sancaya – a doṣa felhalmozódása

prakopa – a doṣa megromlása

prasāra – a doṣa szétszóródása

sthāna-sanṣraya – a doṣa lokalizálódása

vyakti – a betegség megjelenése

bheda – a betegség krónikussá válása, szövődmények

A páciens állapotának, erőnlétének megítéléséhez vizsgálandó körülmé- nyek

Az ájurvédikus orvos hasonlóan, mint a „nyugati” orvosok, kikérdezik, megvizsgálják a beteget, megítélik az állapotát, reagálókészségét, pszichológiai kondícióját, emésztőrendszerének állapotát, súlyát, életkorát, edzettségét. A legfontosabb kiindulópont azonban az, hogy milyen volt az állapota a születéskor, és milyenné vált életmódja az élete során, és minek a hatására.

Az ájurvédikus orvos vizsgálja tehát a következőket:

prakṛti (születéskori testi állapot)

vikruti (megbetegedés nyomán kialakult állapot)

sāra (szövetek állapota)

sanhana (tömörség, súly)

pramāṇa (ajak)

satmya – (adaptációs képesség)

sattva – (pszichológiai kondíció)

āhāra-śakti – (az ételfelvevő képessége és emésztőképesség)

vyāyama-śakti – (munka és testi gyakorlatok képessége)

vaya – (életkor)

A következő kategóriák szerint értékeli az orvos a fenti tulajdonságokat:

pravarā – jó,

madhya – közepes,

avara – gyenge.

Az öt elem és a három doṣa tana

Az ájurvéda csakúgy, mint a hindu-vaiṣ-ṇava világkép az anyagi világ felépítésében öt elemet ismer: föld, tűz, víz, levegő, éter. Ezek az elemek tulajdonságaik révén meghatározzák az anyagi természet, a test és a betegségek jellemzőit és működését, és alapját képezik minden történésnek. Az orvosnak kell értékelnie az elemek és a betegség, a betegséget oka, valamint a beteg személy tulajdonságainak összefüggéseit. Az öt elemből alakulnak ki a doṣák, szám szerint három, amelyek az élettani és a kóros folyamatokat mozgató erők. Ezek jelen vannak mind a természetben, mind az élőlények testében, és a természet doṣái, valamint a test ép és kóros doṣái folyamatosan hatnak egymásra.

Az orvos a gyógymód megválasztásakor figyelembe veszi a betegséget okozó elemek, illetve doṣa hiányát vagy túltengését, és a gyógyító tényező ezzel ellentétes hatását. Legegyszerűbb megérteni az ételek doṣáját, azok gyógyhatását. Ezért a betegséget okozó doṣák túl- vagy alulműködése legegyszerűbben az adott doṣát kevésbé vagy nagyobb mértékben tartalmazó ételekkel kompenzálható. De hasonló, a doṣákat kiegyensúlyozó hatások érhetők el az életritmus átalakításával, a munka megváltoztatásával, ájurvédikus gyógyszerekkel, jógával, légzőgyakorlatokkal, lelki gyakorlatokkal.    

Az őselemek jellemzői

Őselem

Érzék- tárgy

Érzéke- lés

 Cselek- vés

ākāśa (éter)

hang

hallás

(fül)

beszéd (száj)

vāyu

(levegő)

forma

tapintás

(kéz)

munkavégzés

(kéz)

agni (tűz)

szín

látás (szem)

járás (láb)

jala

(víz)

íz

ízlelés (nyelv)

nemzés

(nemi- szervek)

pṛthivī (föld)

 illat

szaglás

(orr)

ürítés (végbél)

 

Egyéb jellemzők:

ākāśa (éter): könnyű, puha, átjárható, sima;

vāyu (levegő): könnyű, mozgékony, hideg, száraz, durva;

tejas (tűz): könnyű, átjárható, száraz, tiszta, forró, csípős;

jala (víz): hideg, puha, mozgékony, folyékony, olajos, váladékos;

pṛthivī (föld): nehéz, kemény, durva, egyedüli, tömör.

A három doṣa jellemzői

Évszak, napszak:

vāta: délután, hajnal, ősz;      

pitta: dél, éjfél, tavasz, nyár;  

kapha: reggel, este, tél.         

Életkor, testtáj, testi funkció:

vāta: öregkor, a test alsó fele, kiválasztás

pitta: felnőttkor, a test közepe, emésztés

kapha: gyerekkor, elsőtest, légzés

Vāta embertípus

sovány;

fizikailag aktív, de hamar kifárad;

beszédes, fejlett intellektus;

nehezen dönt;

figyelme gyorsan elterelődhet.

Pitta embertípus

jól fejlett izomzat;

érzékenyek a melegre;

vezető típus;

hajlamosak a haragra;

rendőrök, katonák;

fejlett intellektus.

Kapha embertípus

vaskosabb alkat;

érzelmi emberek;

elégedettek, nem szeretik a változásokat;

intézményeket, létesítményeket hoznak létre, vagyongyűjtők.

Vāta étrend

Javít: meleg, nehéz, olajos, édes, savanyú, sós.

Ront: hideg, könnyű, száraz, csípős, keserű, fanyar.

Pitta étrend

Javít: hideg, nehéz, száraz, édes, keserű, fanyar.

Ront: meleg, könnyű, olajos, sós, savanyú, csípős.

Kapha étrend

Javít: meleg, könnyű, száraz, csípős, keserű, fanyar.

Ront: hideg, nehéz, olajos, édes, savanyú, sós.

A doṣák zavarai

A születéskor a három doṣa megfelelő arányahasonlóan a genetikai adottságokhoz – meghatározza az egészséghez való lehetőségünk elég pontos karakterét. Amennyiben az ember élete során ennek az adottságnak megfelelően éli az életét, akkor egészséges marad, ha eltér attól, akkor megbetegszik. Többnyire a domináló doṣa hajlamos az eltérésre. Megkülönböztetjük a doṣa túlműködéséből és alulműködéséből adódó zavarokat. Egy-egy doṣa eltérése magával hozza a többi ellentétes irányú változását is.

A vāta zavara: a vāta-túltengésben szenvedő ember nyugtalan, ideges. Félelem, székrekedés, hasmenés, szá-raz, repedezett bőr, idegrendszeri betegségek, remegés, görcsök, rohamok, rángás, bénulás, izomgörcsök, puffadás, fejfájás, mozgászavarok jellemezhetik.

Mi miatt alakul ki? Kevés alvás, kapkodva evés, három műszakos munka, nem olajozott bőr, kábítószer.

A pitta-doṣa zavarakor a személy dü-hös, türelmetlen lesz. Bőrkiütések, a gyomorsav túltengése, epehólyag-betegségek, vastagbélgyulladás, gyulladások, hőemelkedés, vérbetegségek, hőguta stb. léphet fel.  

Mi miatt alakul ki? Alkohol, túlzott fűszerezés, túl sok hús, túl meleg/felesleges hő.

A kapha-doṣa zavarakor lustaság, kedélytelenség, kapzsiság, fukarság, homlok- és arcüreggyulladás, ödéma, asztma, köszvény, hurutok, szénanátha, fájdalmas ízületek, magas koleszterinszint, daganatok keletkezhetnek. 

Mi miatt alakul ki? Túl sok alvás, túl sok zsíros étel, aktivitás kerülése, érzelmek elnyomása, sok édesség.

Mit lehet tenni a javításért?

Vāta: meleg öltözet, melegítő, vajas, olajos, édes, savanyú, sós ételek jók. Rendszeres élet, elegendő alvás.

Pitta: kerülni a felesleges hőt, kerülni a túlzott fűszerezést, alkoholt, az édes, keserű, fanyar íz dominanciája jó, friss gyümölcsök, zöldségek.

Kapha: sok testmozgás, zsíros, fehér-jedús ételek, kenyér, édesség kerülése, böjtöljön, lassan egyen és ne sokat, csípős, keserű, fanyar ízek jók. Friss zöldségek, fűszerek. Keresni a kihívásokat.

Az orvos által megítélendő tényezők

A doṣák állapotának helyes felmérése fontos tényező, de nem kizárólagos a betegség megállapításában. Az orvosnak a kikérdezés és vizsgálat során még a következő tényezőkkel is kell foglalkoznia az ájurvéda szerint:

prakopana-nidāna – a kiváltó faktor;

utthānam – a folyamat kezdete;

adhiṣṭhāna – lokalizációja;

vṛddhi – a progresszió foka;

kṣaya – az enyhülés;

udreka – a következmény.

Mikor kell gyógyítani az ájurvéda sze- rint?

Bár az ájurvéda komoly kórtannal, gyógyszertannal, klinikummal rendelkező orvosi tudomány, a szemlélete mégis inkább megelőző. Ha mód van rá, akkor gyógyít, amikor még nem is jelent meg a betegség. Hogy mely tényezők javítása érdekében gyógyít az ájurvéda, ha nincs is még betegség, azt a következő felsorolás tartalmazza:

rug-upaśamanam – a fájdalom vagy betegség csökkentése céljából;

svara-varṇa yoga – a hang és az arcszín javítása érdekében;

śarīra-upacaya – a testsúly növelése érdekében;

bala-vṛddhi – az erő és a vitalitás növelése érdekében;

abhyavaharya-abhilāṣa – az étvágy javítása érdekében;

rucini-āhāra-kalā – az étel élvezetének javítása érdekében;

samyak-jaraman – az étel jobb emésztése érdekében;

nidrā-lābha-yathākalam – a megfelelő időben való alvás érdekében;

vaikārikānam-svapnam-adaśānām – rémisztő álmok megszüntetése érdekében;

sukhena-pratibādhanam – a vidám ébredés érdekében;

vāta-mūtra-purīṣa-retasām-mukti – a flatus (szelek, szellentés), széklet, vizelet és a mag normál ürülése érdekében;

savakaraihi-mano-buddhi-indriyā-nam-avyagatti – az elme, az értelem, vagy bármely érzékszerv bármilyen gyengülése esetén.

Milyen gyógyító módszereket hasz-nál az ájurvéda?

A doṣák kiegyensúlyozásán, a megelőző szemléletű intézkedéseken túl a tényleges betegségeket is kezeli az ájurvéda, méghozzá auṣadha – drogokkal, anna (āhāra) – diétával, a táplálkozás megváltoztatásával, vihāra – a napirend változtatásával, gyakorlatok előírásával, valamint masszázzsal, vizes kezelésekkel. A cikitsā (gyógyítás) alkalmazza továbbá a mantrát, a niyamát (tisztítás), a maṇit (amulettek), a maṇgala-homát (odaadás), az upavāsát (böjt), a prāyaścittát (salaktalanítás), bhaiasajyát (gyógynövények).

A gyógymódokat különböző kúrák és gyógymód-kombinációk útján használják a betegség vagy a betegség oka ellen, a betegség okához vagy magához a betegséghez hasonlóként.  Láthatjuk tehát, hogy a homeopátiát nem Hahnemann[9] találta fel, hanem a princípium a több ezer évvel ezelőtt keletkezett ájurvédában is megtalálható: „hasonlót a hasonlóval” gyógyítani. A kúraszerű gyógyító kombinációk például a következők lehetnek:

śodhana (pancakarma): vamana, vi-recana, basti, śrovirecana, raktamok-ṣana;

samāna: kṣut (böjt) vagy laṅghana (diéta), trit-nigraha (folyadékmeg-szorítás), vyamana (gyakorlatok), ata-psevana (napozás), māruta-sevana (légzőgyakorlat);

upakrama: brimhana (testsúlynövelő módszerek, ellenkezője a laṅghana), snehāna (olajok és zsíros anyagok alkalmazása italokba, ételekbe, beöntésekbe, masszázsokhoz; ellenkezője a rukṣana (a zsír csökkentése), stam-bhāna (a testnedvek áramlásának csök- kentése; ellentéte a svedāna (izzasztás száraz és nedves forróság, pakolás vagy folyadékok által);

śrotā-suddhikāra-cikitsā: az áramló folyadékok normalizálása;

rasāyana-cikitsā:anti-aging” medicina;

vahikarṇa: a szexuális aktus élvezetének növelése és egészséges utód elérése.

Gyógyszerek optimális adagolása

Az indiai ájurvédikus kórházakban a gyógy- szereket többnyire ott helyben állítják elő gyógynövényekből. A gyógyszerek gyakori beviteli formája a főzet vagy a száraz gyógynövény őrleménye, pora, melyet kevernek és adagolnak. A gyógyszereket a következő időpontokban adagolják, az összetételtől függően:

abhukta – éhgyomorra;

prāgbhukta – étkezés előtt;

adhobhukta – étkezés után;

antarabhukta – étkezések között;

madhyebhukta – étkezés közben;

sabhukta – az étellel elkeverve;

samugda – az étkezés kezdetén és a végén elosztva;

muhur muhuḥ – ismételve;

grasa – az étel minden falatjával egy-gyütt;

grasanter – a falatok között.

 A gyógyító folyamat eredményeként visszaállhat az egészséges állapot, mely alapot teremt az élőlény magasabb rendű életéhez. Az ájurvéda ugyanis a Védák része, és valójában azt a célt szolgálja, amit a Védák legfőbb írásai meghatároznak: az élet értelme az önmegvalósítás, Istennel (Kṛṣṇával) való kapcsolatunk megértése, és az élet eszerinti alakítása. Az egészség nagyon fontos eszköz ezen az úton, hiszen a hiánya akadályozza a nemesebb célok elérését. Az ájurvédikus gyógyítás/gyógyulás maga is egy lelki folyamat: aki ennek segítségével gyógyul, az közben megtanul néhány dolgot az élet prioritásairól. Például hogy az érzékszabályozás az emberi élet alapja, hogy mit jelent a jóság minősége, hogy a lélek irányultsága mennyire meghatározza a test harmóniáját is.

A következőkben az ájurvéda irodalmából vettem néhány számomra fontos idézetet, melyek kifejezik az ájurvédikus gyógyítás filozófiáját.

Az egészség az erény, a gazdagság, az élvezet és a felszabadulás legfőbb alapja. A betegségek az egészségnek, az élet szépségének és magának az életnek a megrontói. Ezen akadályok legyőzése az emberi élet előrehaladásának a feltétele.

 

Az élet tudománya az összes földi tudományok közül a legdicsőbb, mert az embert megtanítja a jóság elérésére a szó szoros értelmében.

Az életről a test, az érzékek, az elme és a lélek egységeként beszélnek. A test, a lélek és a szellem együtt mindig az élethez szükséges három láb.

A test és elme, mindkettő lehet a betegségnek és a well-being-nek is a lakhelye. A well-being-hez harmonikus és egybecsengő cselekvések kellenek. A betegségekhez pszichés vagy testi hibás, hiányzó vagy túlzott cselekvések kellenek.

Az élet tudományának tárgya megteremteni a harmóniát a test elemei között.

A test bajait gyógyszerekkel lehet orvosolni, az elme problémáit lelki tudással, filozófiával, állhatatossággal, emlékezéssel és koncentrációval.[10]

Az ájurvéda elterjedése a világban

Az ájurvéda reneszánszát éljük az egész világon. A közösségi médiumoknak, ismeretterjesztő könyveknek, orvos szakemberek ezirányú továbbképzésének és az indiai kormány tudatos marketingpolitikájának köszönhetően az ájurvéda terjed a nyugati szemléletű világban is. Sorra nyílnak wellnesshotelek ájurvédikus szolgáltatásokkal, ájurvédikus klinikák, de egyre nagyobb a jógázók, a hindu-vaiṣṇava tradíciókat követők, az indiai kultúra iránt érdeklődők, az Indiába látogató turisták száma is. Az orvosok képzésében bizonyosan még sok a lehetőség, de léteznek már nagyon színvonalas európai iskolák is. 

Sajnos az EU akadályozza az ájurvéda terjedését azáltal, hogy olyan direktívát adott ki, mely szerint az ájurvédikus orvoslás szerves részét képező, Európában újonnan bevezetendő gyógyszerek engedélyeztetését kvázi ellehetetlenítette. Ez ellen az indiai kormány jelentősebb befolyása, lobbitevékenysége lenne képes felvenni a harcot, hiszen a felbecsülhetetlen indiai gyógynövénykincs európai hozzáférési lehetősége mindannyiunk számára fontos.

Az ájurvéda megismerését mindenki számára ajánlom, mert az nem csupán a testet gyógyítja, hanem ráirányítja a figyelmet a lelki élet szükségességére is.

Felhasznált irodalom:

Behnke, K. H.: Rezepturen und Heil-pflanzen der ayurvedischen Medizin. Sonntag Verlag, 2002.

Bhaktivedanta Swami, A. C.: Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust 2008.

Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1992-1996.

Dash, Bhagawan – Kashyap, Lalitesh: Basic principles of Ayurveda. Concept Publishing Company, 1980.

Frawley, David: Ayurvedic Healing a comprehensive guide. Jainendra Prakasch Jain at Shri Jainendra Press, 1994.

Lele, R. D.: Ayurveda and Modern Medicine. Bhavan Book University, Bharatiya Vidya Bhavan, 2001.

Németh Imre: Gyógynövényismeret. Eszterházy Károly Főiskola Környe-zettudományi Tanszék, 2007.

Paranjpe, Prakash: Ayurvedic Medicine. The living Tradition. Chaukhamba Sans-krit Pratishthan, 2003.

Rhyner, Hans Heinrich: Das neue Ayur-veda Praxis Handbuch. Urania Verlag, 2004.

Sena, Srikanta: Ayurveda Materia Me-dica. Vasati Verlag, 2007.

Sharma, Priyavrat (ed.): Cāraka-Saṁ-hitā. Chaukhambha Orientalia, Varanasi, 1981.

Shrinivasa Acharya, G.: Panchakarma Illustrated. A.K.Lithographers, Delhi, 2009.

Singh, R. H. – Sharma, P. V.: Panca karma therapy. Showkhamba Sanskrit Series Office, 2007.

Tierra, Michael: Westliche Heilkraeuter in TCM und Ayurveda. Urban & Fischer Verlag, 2001.

Tiwari, Maya: Das grosse Ayurveda Hand- buch. Windpferd Verlag, 1996.

Williamson, Elisabeth M.: Major Herbs of Ayurveda. Churchill Livingstone, 2002.

 

A lélek[11] eredeti természete szerint békés és harmonikus,[12] így minden ember olyan módszer után kutat, amelynek segítségével folyamatosan átélheti ezt a nagyszerű állapotot.

Jelen tanulmány a jógát[13] helyezi a fókuszba, de bevezetésként elemzi a béke és a harmónia szavakat is. A fogalmakat nyugati[14] és védikus[15] szemszögből egyaránt meghatározzuk.

Nyugati megközelítésben a „harmónia” szó jelentése rend, összhang, összhatás, egybeilleszkedés. További értelmezései: a külső és a belső béke összhangja, a testi és a mentális egészség megléte.[16] Védikus szemszögből a harmónia a lélek természetes helyzetére utal, és a kapcsolatára a forrásával, Istennel, valamint arra, hogy Vele, illetve az Általa teremtett világgal összhangban cselekedjen.[17] Mind a két fogalom a test és a lélek, valamint az ember és a természet egyensúlyát emeli ki.

Kétféle békéről beszélhetünk, külsőről és belsőről. A nyugati meghatározás alapján a külső béke a háborúk, a konfliktusok és az erőszak nélküli állapotot jelenti, míg a belső béke a nyugalom, a tiszta lelkiismeret és a boldogság állapotára utal.[18] A kettő együtt értelmezhető úgy, hogy jelen van a jólét és az egészség, illetve fennáll az egyensúly önmagunk és a külvilág között. A védikus megközelítés szerint a külső béke az ahiṁsā (erőszaknélküliség) elvének követése, vagyis nem ártunk senkinek sem gondolatban, sem szóban, sem tettben.[19] A belső béke az elme hullámzásainak elcsendesítése.[20] A nyugati és a védikus meghatározás nagyon hasonló: erőszak nélküli állapot – ahiṁsā, nyugalom – az elme elcsendesítése.

A „harmónia” és a „béke” fogalmak meghatározása során megfigyelhető, hogy mind a két jelentésben felbukkan az egészség fogalma is. Természetes, hogy az egészség előkerül, hiszen a harmónia, a béke és az egészség összekapcsolódnak egymással, egyik nélkül sem létezik a másik.

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) definíciója alapján: „Az egészség nem csupán a betegségek hiánya, hanem a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota.” Az āyurvedayurveda szerint: „Az egészség nem más, mint a test, az érzékszervek, az elme és a lélek megfelelő használata és az egymással való kapcsolatuk összhangja.[21] A híres latin közmondás pedig azt mondja: „Ép testben ép lélek.”

Az elemzés során minduntalan előkerül a test-szellem-lélek hármasa. Ez nem véletlen, hiszen a belső béke és a harmónia eléréséhez is ezen a három szinten keresztül vezet az út. Testi szinten a megoldás a test egészségesen tartása, szellemi síkon célszerű az elmét békéssé és elégedetté tenni, míg lelki szinten a feladat az önvalót kapcsolatba hozni Istennel és az Általa teremtett világgal.[22]

Az előbb említett három szint az anyagi világban lévő élőlények felépítésére utal, amely felépítést a továbbiakban a jógahagyományok szemszögéből ismertetjük. A test a durva fizikai testre utal, amely a szervezetünket alkotja. A szellem a finom fizikai testet jelenti, amely a tudat működését irányítja. A lélek, azaz az önvaló a tudat és az élet forrása.[23]

A durva fizikai testet az öt őselem alkotja, amelyek a következők: éter, levegő, tűz, víz, föld. Ezekhez az őselemekhez kapcsolódnak bizonyos érzékelések (a hallás, a tapintás, a látás, az ízlelés és a szaglás), érzéktárgyak (a hang, a forma, a szín, az íz és az illat) és érzékszervek (a fül, a bőr, a szem, a nyelv és az orr). Például a tűz fényének köszönhetően és a látás segítségével a szemünk érzékeli a formát.[24] Az öt őselemből és a magukban hordozott tulajdonságok (pl.: könnyedség, mozgékonyság, hő, folyékonyság, szilárdság) kombinációjából jönnek létre a szervezetet alkotó sejtek, szövetek, anyagok és az azt működtető energiák. A föld szilárd és kemény, a test vázát biztosítja. A víz folyékony és nedves, a testben a párásítást és az olajozást végzi. A tűz energiát, hőt ad és átalakít, a testben is hőt és energiát termel, valamint végzi az emésztést. A levegő mozgékony, így a szervezetben a szállításért felelős. Az éternek pedig térkitöltő szerepe van a testben.[25]

A finom fizikai testet, vagyis az anyagi tudatot az elme, az intelligencia és a hamis egó alkotja.[26]

Az elme (manas) összehangolja az érzékszervek működését és feldolgozza a külvilágból jövő információkat. Fő feladata a gondolkodás, az érzés és az akarat funkcióinak gyakorlása. Elemez, majd tettekre utasítja a testet.[27] Ha az utcán sétálva egy cukrászda előtt meglátunk egy tortát, érezzük édes illatát. Az elménk, felfogva ezeket az ingereket, melléjük társítja azt a kellemes érzést, hogy a torta finom. Az elme élvezni akar, ezért utasítja a testet, hogy menjen be, és a száj segítségével egye meg az egész tortát. Szerencsére ott az intelligencia, amely elemzi a helyzetet, és tanácsot ad az elmének, hogy valóban megegyük-e a tortát, vagy sem.

Az intelligencia (buddhi) az elme irányítója. Fő funkciói a megítélés, a felmérés, a megértés, a kétkedés, az értékelés és a döntéshozás. Megfelelő használatával a tudatunk kitágulhat, és képessé válunk igazi énünk felfedezésére. Tanulás által képezhető, és ha megfelelő tudással rendelkezünk, akkor helyes döntéseket hozunk.[28] A példára visszatérve, ha az utcán sétáló ember tudja, hogy egy egész torta elfogyasztása egészségtelen és csak emésztési problémát fog okozni, akkor nem követi az elméje szavát, hanem az intelligenciára támaszkodva kontrollálja azt, és csak egy kis szelet tortát eszik.

A jógában az elme kontrollálása nagy hangsúlyt kap, mert az érzékszervek nem megfelelő (elégtelen vagy túlzott) használata minden esetben problémát okoz. A szem a tájékozódásra van, nem arra, hogy egész nap mozifilmeket nézzen. A nyelv és a száj a táplálék elfogyasztására alkalmas, nem pedig arra, hogy mámorító és mérgező szereket fogyasszon. Ha nem rendeltetésszerűen használjuk az érzékszerveket, akkor testi és mentális betegségek keletkeznek, az egészségünk kibillen, és létrejön a diszharmónia, amely boldogtalanságot okoz.[29] A jógában ennek az ellenkezője a cél: a test és az érzékszervek megfelelő használatával megteremteni az egyensúlyt.[30]

A hamis egó (ahankāra) az ember saját hamis önazonosítására utal, amely meghatározza az énképet. Erős ragaszkodást hoz létre a lélek és a test között, ragaszkodik mindenhez, ami a testtel kapcsolatos (rokonok, vagyon, ideálok), és ez a kötődés okozza a szenvedést és a fájdalomérzetet.[31] Ismét a tortás példával élve, kialakul az adott személyben az a felfogás, hogy ő szereti a tortát. Elkezd a tortához ragaszkodni, és ha nem kap, akkor szenved.

A jógában az egyik cél a hamis egó feladása, vagyis elfogadni azt a tényt, hogy valójában az ember nem egy tortát szerető személy, akinek elválaszthatatlan viszonya van az édességgel, hanem egy lélek, akinek Istennel van örökké létező kapcsolata.[32]

Az élőlény legalapvetőbb azonossága, hogy lélek (ātmā), amelyet a finom és a durva fizikai test különböző rétegei borítanak be. A lélek örök, míg a másik két test ideiglenes, az anyagi világban való működésre szolgálnak. A test és annak mentális működései az önvaló eszközei a környezet érzékelésére. A lélek az Úr szerves része, öröklétű, teljes tudással és boldogsággal teli, jelenlétének bizonyítéka a tudat.[33] Ahogyan a Nap a sugaraival beragyogja az univerzumot és fenntartja azt, úgy ragyogja be a lélek a testet a tudás által.[34]

A testet és a személyiséget alkotó elemek között hierarchia áll fenn. Az elme felsőbb helyzetben van az érzékekhez képest, az intelligencia pedig magasabb rendű az elménél. Tehát az elme irányítja az érzékeket, a megfelelően képzett intelligencia az elmét, az önvaló (a lélek) pedig az intelligencia felett áll (lélek → intelligencia → elme → érzékek → test). A rangsor alapján látható, hogy a lélek és az elme között az intelligencia a híd. A megfelelő tudás megszerzésével, azaz intelligenciával juthatunk el az önvalóhoz.[35] Többek között ebben a tudásszerzésben lehet a segítségünkre a jóga.

A következőkben áttekintjük a jóga fogalmát, céljait és elemeit. A „jóga” szó két jelentése: összekapcsolódni (egyesítés a forrással) és igába fogni (a test és az elme szabályozása). A fordítások együttes jelentésén keresztül értelmezhető, hogy a jóga a test és az elme kiegyensúlyozása révén kapcsolja össze a lelket a Legfelsőbb Forrással, Istennel.[36]

A jóga, céljának elérése érdekében, több technikai elemet is használ, többek között a testgyakorlást (āsana), a légzésszabályzást (prāṇāyāma) és a meditációt (dhyāna). Természetesen a jóga sokkal több elemet is tartalmaz, de a könnyebb megértés miatt erről a háromról szól a cikk, mert ezek mind a három szintet lefedik: az āsana elsődlegesen testi, a prāṇāyāma mentális, a meditáció pedig lelki szinten fejti ki áldásos hatását.[37]

Az āsana kifejezés ülést és testtartást jelent, amely szilárdan megtartott, kényelmes, és kivitelezése erőlködés nélküli.[38] Annak függvényében, hogy milyen módon helyezkedik el a gyakorló az āsanában, illetve milyen módon mozgatja át a testét, többfajta póz különböztethető meg. Térbeli helyzetét tekintve: álló, térdelő, kéztámaszos, fekvő (hason, háton, oldalt), ülő, fordított testhelyzetű āsana létezik. Az ízületek mozgását tekintve: előredöntő, oldalra döntő, törzsnyújtó, hátrahajló, mellkasnyitó, gerinccsavaró, csípőnyitó testtartások vannak.[39]

A különböző pózok más-más módon hatnak a testre. Az előredöntő āsanák a test hátulsó felét nyújtják meg, és a hasűri szerveket masszírozzák. Az oldalra döntő āsanák a törzs oldalát nyújtják meg, és a májat, lépet, vesét aktivizálják. A törzsnyújtó/erősítő testhelyzetek a gerincoszlopot nyújtják, és a törzs izmait erősítik. A hátrahajló és mellkasnyitó pózok a test elülső felét nyújtják meg és a mellkasi szerveket tonizálják. A gerinccsavaró āsanák a gerincoszlopot csavarják, és a gerincvelőt, a kilépő idegeket masszírozzák át. A csípőnyitó gyakorlatok a csípő körüli izmokra hatnak, és a medence, alhas szerveinek funkcióját javítják. A fordított testhelyzetek a vér- és nyirokkeringést fokozzák, felfrissítik az egész testet.[40]

A testgyakorlatok által minden módon és minden irányba átmozgatjuk a testet, kívül-belül átmasszírozzuk, így a szervezetünk erősebb, ellenállóbb és egészségesebb lesz. A hosszabb kitartás miatt az izmaink megerősödnek, a testtartásunk javul. A nyújtások hatására az izmaink rugalmassá, az ízületeink mozgékonnyá válnak. A mozgás erősíti a szívet, valamint fokozza a vér- és nyirokkeringést. A gerinc átmozgatásával az idegrendszer működése optimalizálódik. A belső szervek masszázsával javulnak az élettani folyamatok, a kiválasztás (vese), a méregtelenítés (máj), az emésztés (gyomor, hasnyálmirigy), az anyagcsere (belek), a vérképzés (lép) és a hormonháztartás (belső elválasztású mirigyek).[41]

A következő jógaelem a prāṇāyāma. A prāṇāyāma az életerő (prāṇa) légzés által történő szabályozását (yāma) jelenti. A légzés szabályozása felhalmozza a testben a prāṇát és elősegíti annak áramlását.[42]

A prāṇa (életerő, életlevegő) egy mindent átható energia, melynek fő alkotóelemei az éter és a levegő. A prāṇa legfőbb forrásai: a föld, a víz, a Nap sugarai és a levegő. Ezek hordozzák az életerőt, így ezeken keresztül vagyunk képesek felvenni és megkapni azt,­­ a táplálék- és folyadékbevitel, a szabadban való tartózkodás és a légzés segítségével. A prāṇa közvetlenül fenntartja és aktivizálja a testet és az elmét.[43] Ahogy az elektromos áram működteti a gépeket, úgy működteti a prāṇa a testünket és elménket.

Az életerő szabályozása a légzés irányításán keresztül valósul meg. A légzőgyakorlatok három részből állnak: a kilégzés (recaka), a belégzés (pūraka) és a légzésvisszatartás (kumbhaka). Annak megfelelően, hogy a légzés során a tüdő mely részét használjuk, technikailag három légzéstípus különböztethető meg: a mély hasi légzést, a mellkasi légzést és a kulcscsonti légzést. A három részlégzés egyesítése a teljes jógalégzés.[44]

A jógalégzést alkalmazva a légzés puhává, egyenletessé és méllyé válik. A kilégzés során elengedjük a feszültséget, a zavaró érzéseket és gondolatokat, míg belégzéssel a nyugalom és az energia áramlik szét a testünkben. Ez ahhoz hasonló, mint amikor egy akkumulátor feltöltődik árammal. Feltöltött állapotban sokkal ellenállóbb a szervezet és a tudat a külső behatásokkal szemben, mint legyengült állapotában.[45]

A prāṇa a levegő minőségéből adódóan irányít minden mozgást a szervezetben. Az idegrendszeren belül az ingerületet szállítja, a tudatban pedig az érzéseket és gondolatokat áramoltatja. Ha a prāṇa megfelelően áramlik, akkor általa az érzéseinket is tudjuk szabályozni. A nem megfelelően áramló életlevegő olyan az elmében, mint egy nagy vihar, minden összezavarodik, de ha megfelelően áramoltatjuk az életlevegőt, akkor az olyan, mint a finom nyári szellő, tápláló és nyugtató. A légzés irányítása tehát szabályozza az elme működését, az elme pedig az érzékszerveket szabályozza. A kontrollált érzékszervek elégedettséget adnak, az elme nyugodttá válik, és létrejön a belső béke állapota.[46]

A harmadik technikai elem, amit a jóga használ a gyakorlata során, a meditáció. A meditáció folyamatában a jogī (jógát végző személy) megtanulja uralni az elméjét, egy pontra rögzíti azt.[47] Az elme fókuszának a tárgya több minden lehet: anyagi tárgy, gondolat, természeti jelenség, vagy lehet lelki tartalom is. Az anyagi fókuszpontú meditációnak az a hátránya, hogy eredménye ideiglenes, ellentétben a lelki tartalmú meditációval, amelynek az eredménye tartós.[48] A jóga a lelki mantrákon való meditációt ajánlja.

A mantra szó jelentése a szanszkrit manas (elme) és a trāyate (felszabadítás) szavak együttes jelentéséből érthető meg. A mantra olyan hangvibráció, amely az elmét megszabadítja a zavaró érzésektől és gondolatoktól. A meditáció tárgyává téve a mantrát, az elme hullámzása és nyughatatlan természete lecsillapítható. A megfelelő lelki mantra esetén az elme nemcsak rögzíthetővé válik, hanem megtisztítható az anyagi szennyeződésektől is.[49]

Ez a folyamat olyan, mint amikor egy poros tükröt rögzítünk a falon, és megtisztítjuk egy kendő segítségével. Poros állapotban a tükörben saját magunknak és környezetünknek csupán homályos, elmosódott képét láthatjuk (ilyen képünk van most saját magunkról és a környező világról), míg tiszta állapotban nem akadályozza semmilyen fedő réteg az érzékelésünket.[50]

A mantra-meditáció gyakorlatában elengedünk minden külső tényezőt és benső gondolatot, így válva függetlenné azoktól. Az elmében rögzül a mantra, és csakis azon van a fókusz. Az elmét áthatja a mantra, és transzcendentális természetéből fakadóan a tudatot feltölti lelki energiával.[51] A mantrával való társulás hatására a tudat lelkivé válik, hasonlóan a tűzbe mártott vas példájához. A vas eredetileg fénytelen, kemény és hideg, de ha a tűzbe helyezzük, akkor magára ölti a tűz tulajdonságait, elkezd izzani, hőt és fényt áraszt magából. Ha az anyagi tudatot átitatjuk lelki mantrával, akkor felveszi annak tulajdonságát, és lelkivé válik.

A lelki mantrák nem különböznek Is-tentől, így ha azokat vibrálja a jogī, olyan, mintha Istennel társulna. A tudat az anyagi szintről lelki tudatszintre emelkedik, a figyelem a transzcendens felé irányul, amely kapcsolatot teremt a lélek és Isten között.[52]

A jóga az āsanák segítségével egészségesen tartja a testet, a prāṇāyāma által szellemi síkon az elmét békéssé és elégedetté teszi, és a meditációval lelki szinten az önvalót kapcsolatba hozza Istennel.

A jóga a három szintet (test-szellem-lélek) külön-külön is egyensúlyba hozza, de az egymással való összhangot is megteremti, amelynek következtében létrejön a belső béke és harmónia állapota.

Felhasznált irodalom:

Bhaktivedanta Swami, A.C.: A Bha-gavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust, Budapest, 2008.

Medvegy Gergely – Thimárné Ozorák Zsuzsanna: Oktatásmódszertan (Oktatási segédanyag). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2012.

Satyananda Saraswati: Ászana, Prá-nájáma, Mudrá, Bandha. Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2006.

 

Sundari D. D. – Gítanjali D. D.: Ayur-veda (Oktatási segédanyag). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2009.

Joshi, Sunik V.: Ájurvéda és pancsakarma. Édesvíz Kiadó, Budapest, 1999.

Thimárné Ozorák Zsuzsanna: Jógaélettan (Oktatási segédanyag). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2012.

Tóth-Soma László: Jóga tiszta forrásból. Lál Kiadó, Budapest, 2008.

Tóth-Soma László: Kezdő jógatanfolyam hallgatói jegyzet. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2008.

Tóth-Soma László: Patañjali – Yoga-sūtra I-II. fejezet (Oktatási segédanyag). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2012.

Tóth-Soma László: Személyiségfejlesztés felsőfokon. Lál Kiadó, Budapest, 2005.

Véda Bhárati, Szvámi: A hatha-jóga filozófiája. Filosz Kiadó, Budapest, 2006.



[1]   Morbiditás: az a szám, mely megmutatja, hogy meghatározott számú ember közül mennyi kapta el a szóban forgó betegséget, általában 100.000 főre számolják. [idegen-szavak.hu]

 

[2]  Halandósági, halálozási.

 

[3] Az élőlények ősatyái. (Śrīmad-Bhāgavatam 2.6.35 magyarázat; továbbiakban: ŚBh.)

 

[4]  Félisten testvérpár, akik egyben orvosok is.

 

[5]  Az orvostudomány megalapítója és az Istenség Legfelsőbb Személyisége (ŚBh. 9.17, bevezető)

 

[6]  A népesség teremtéséért felelős egyik nagy szent.(ŚBh. 4.24.72. magyarázat)

 

[7]   A koponya meglékelése, a koponyafal egy részének sebészeti úton történő eltávolítása. [idegen-szavak.hu]

 

[8]  Infektológia: fertőző betegek ellátására szako- sodott belgyógyászati ág. [idegen-szavak.hu]

 

[9] Christian Friedrich Samuel Hahnemann (Me- issenSzászország1755április 10. – PárizsFranciaország1843július 2.) német orvos, a homeopátia rendszerének kidolgozója. (Forrás: Wikipédia, „Hahnemann” magyar nyelvű szócikk.)

 

[10] Ezeket az idézeteket Dr.R.D. Lele gyűjtötte a Caraka- és a Suśruta-saṁhitāból. (Lele 2001)

 

[11]  A lélek az élőlény önvalója, tudatának és életének forrása. A lélek sat-cit-ānanda-vigraha, vagyis öröklétű, abszolút tudással és boldogsággal teljes önálló forma.

 

[12]   A Bhagavad-gītā 2.13-27 és a vershez fűzött magyarázat ír erről az állapotról részletesen.

    (Későbbiekben: Bhg.)

[13]   A jóga az önmegvalósítás folyamatát jelenti, amely során az élőlény megismeri eredeti lelki természetét és kapcsolatát Istennel.

 

[14]   Nyugati alatt értendőek az európai filozófiai rendszerek, valamint a modern és újkori tudományágak.

 

[15]   Védikus alatt értendőek a védikus szentírások (Védák, upaniṣadok, purāṇák).

 

[16]  Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára. http://meszotar.hu/keres-harmonikus. Letöltés ideje: 2013. június 27.; Idegen szavak gyűjteménye. http://idegen-szavak.hu/harm%C3%B3nia. Letöltés ideje: 2013. június 27.

 

[17]  Joshi: 1999.

 

[18] Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9ke. Letöltés ideje: 2013. június 27.

 

[19]  Tóth-Soma 2012: 49-51.

 

[20]  Tóth-Soma 2012: 16.

 

[21]  Sundari – Gitanjali 2009: 8.

 

[22] Joshi 1999: 32-35 és 20-23; Sundari – Gitanjali 2009: 8-9.

 

[23] Bhg. 2.13 és a 2.16-20 vers magyarázata.

 

[24] Sundari – Gitanjali 2009: 9-10., valamint Joshi: 1999:32-35. és 45-72.

 

[25] Sundari – Gitanjali 2009: 10-11., valamint Joshi: 1999: 32-35. és 72-85.

 

[26]  Tóth-Soma 2005: 26.

 

[27] Tóth-Soma 2005: 26.

 

[28] Tóth-Soma 2005: 26-27.

 

[29] Joshi: 1999: 32-35 és 45-50.

 

[30] Veda Bharati, 2006. 15-16; Satyananda: 2006: 13-14.

 

[31] Tóth-Soma 2005: 27.

 

[32] Bhg. Bevezetés, ill. 32-34.

 

[33] Tóth-Soma 2005: 25. és 27.

 

[34] Bhg. 17. vers magyarázat.

 

[35] Tóth-Soma 2005: 28-29.

 

[36] Tóth-Soma 2008: 17-18.

 

[37]  Tóth-Soma 2008: 47.

 

[38] Tóth-Soma 2012: 54., valamint Tóth-Soma László 2012-ben a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán tartott Jóga-szútra szemináriuma.

 

[39] Medvegy – Thimárné: 2012: 9-11., valamint Medvegy Gergely 2012-ben a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán tartott Ászanák és pránájámák oktatásmódszertani elmélete szemináriuma.

 

[40] Thimárné 2012: 8-16.

 

[41] Thimárné 2012: 7.

 

[42] Tóth-Soma 2008: 50., valamint Satyananda 2006: 375.

 

[43] Tóth-Soma 2008: 51.

 

[44] Tóth-Soma 2008: 53.

 

[45] Satyananda 2006: 375-381.

 

[46]             Tóth-Soma 2008: 50-53., valamint Satyananda 2006: 375-381.

 

[47] Tóth-Soma 2008: 82.

 

[48] Tóth-Soma 2008: 85-86.

 

[49] Tóth-Soma 2008: 87.

 

[50]40 Tóth-Soma 2008: 38.

 

[51] Tóth-Soma 2008:87, 90, 113.

 

[52] Tóth-Soma 2008: 89-99.

 



ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: [email protected]
© 2019 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2019 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare