Görgessen tovább

Meditáció
Hogyan lehet fenntartható a „jövő társadalma”?

Bevezetés

Egy probléma nem oldható meg azzal
a gondolkodásmóddal, amely létrehozta.“
 (Einstein)

A fenntartható fejlődés ma kulcsfogalomnak számít, ha a Föld, az emberiség vagy éppen a magyar társadalom jövőjéről van szó. A fenntartható fejlődés a válasz az egyre inkább szorongató környezeti válságra, az egyre mélyülő társadalmi és gazdasági problémákra.

A fenntartható fejlődést az ENSZ immár 27 éve, 1987-ben tűzte zászlajára. A Közös jövőnk jelentésében megfogalmazottak szerint „egy olyan fejlődés [ez], amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék saját szükségleteiket”.[1] A fogalmat már sokan, sok szempontból kritizálták, vagy igyekeztek újradefiniálni,[2] és ez nem véletlen. A célt több mint negyed évszázada kitűzték, mégis úgy tűnik, hogy az úton összességében inkább visszafelé, mintsem előre haladunk. A társadalmi egyenlőtlenségek, a környezet rombolásának és az erőforrások pazarlásának mértéke nemhogy csökkent volna, mérhetően nőtt is.[3] A ReesWackernagel-féle ökológiailábnyom-koncepció szerint az emberiség jelenleg másfél Földnyi kapacitást vesz igénybe. Ha a mostani fogyasztási trendek megmaradnak, és a népességnövekedés ugyanilyen mértékben folytatódik, akkor a számítások szerint 2030-ra már két Földre lenne szükségünk, hogy hosszú távon fenntartsuk magunkat. Pedig csak egy Földünk van.[4]

1. A Jövőkeresőről

A fenntarthatatlanságra jellemző, kedvezőtlen tendenciák Magyarországon is érezhetők. Ezt ismerte fel a 2008-ban életre hívott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács is. 2010-ben közreadott Jövőkereső című jelentésében megkísérelte feltárni ennek a folyamatnak az elsődleges okait, valamint egy olyan változtatási irányt mutatni, intézkedéscsomagot alkotni, amely elvezetne egy fenntartható, ún. értékmegőrző, értékteremtő társadalomhoz.[5]

A Jövőkereső provokatívnak szánt bevezetőjében a következőket olvashatjuk: „A Jelentés […] nem elégszik meg a felszín bemutatásával, a legmélyebb okok feltárására törekszik. A Jelentés ébresztő kíván lenni, a döntéshozók és a társadalom figyelmét a jövő kihívásai felé szándékozik fordítani, szemléleti változást, bölcs megfontolásokat és cselekedeteket kér a nemzettől.[6]

A Jövőkereső készítői a jelenlegi helyzet kialakulásához vezető ok-okozati összefüggések feltárása érdekében az Európai Környezeti Ügynökség által javasolt logikát követik. Ennek alapján:

A környezet állapotát az őt ért terhelések határozzák meg;

A terheléseket (azok mennyiségét és minőségét) a társadalom hajtóerői alakítják;

Ha a környezet állapota megváltozik, az hatással van magára a környezetre és a társadalomra is;

Ezekre a hatásokra (semlegesítésükre, megelőzésükre stb.) a társadalom válaszintézkedésekkel reagál;

A válaszok (ideális esetben) a 2. pontban említett hajtóerőket hivatottak módosítani, amelyek az 1. pontban említett terheléseket – a környezet számára – kedvező irányba befolyásolják.[7]

A modell szerint a problémák okai tehát a hajtóerők között keresendők, és a hajtóerőket befolyásoló válaszok azok, amelyekkel elérhető a jelenleg fennálló állapot kedvező irányú változása. Maga a Jövőkereső három szinten (strukturális, intézményi, kulturális) összesen 35 hajtóerőt tárgyal az értékrendszertől egészen a területfelhasználásig. Ezek közül az egyéni szintű, kulturális hajtóerők (a Jövőkereső szerint az értékválasztásunk, a világról alkotott nézeteink, ismereteink és viselkedésünk) azok, amelyek valamennyi további szintet megalapozzák.[8] Így a cikkben ezekkel és az ezekkel kapcsolatosan megfogalmazott válaszokkal foglalkozom. Śrīla Prabhupāda tanításait alapul véve vizsgálom meg azt, hogy a jelentés szerzőinek sikerült-e valóban eljutniuk a problémák gyökeréhez, illetve azt, hogy Prabhupāda tanításai alapján milyen lehetőségek mutatkoznak a társadalomban jelenleg uralkodó (fenntarthatatlan) tendenciák megtörésére. Hogy a témához közelebb kerüljünk, tekintsük át először Śrīla Prabhupāda tanításainak alapelveit. Szeretném kiemelni, hogy a cikknek nem a Prabhupāda által hirdetett filozófia helytállóságának bizonyítása a célja, hanem a Jövőkeresőben megjelenő problémákkal kapcsolatos tanításainak ismertetése.

2. A fenntarthatófejlődés-elmélet alternatívája Śrīla Prabhupāda tanításaiban

A. C. Bhaktivedanta Swami (1896-1977), akit Śrīla Prabhupādaként ismert meg a világ, a vaiṣṇava filozófia  nyugati világban való elterjesztésének legkiemelkedőbb alakja 1977-ben hagyta el anyagi testét, így nem találkozhatott a fenntartható fejlődés fogalmával, tehát nem is reagálhatott rá közvetlenül. Az azt létrehívó problémákkal viszont már ő is szembesülhetett, hiszen a gazdasági fejlődés, a népességnövekedés, az ezzel járó fokozódó fogyasztás és nyersanyag- valamint erőforrás-kihasználásnak a környezetre tett romboló hatása már az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején szembetűnő volt.

Prabhupāda felismerte a modern civilizáció káoszát, és tanításaiban gyakran foglalkozott a gazdasági fejlődés, a mértéktelen élet, a természeti környezet kizsákmányolásának problematikájával. Hallgatóinak és olvasóinak pedig egy, a mindennapok során megvalósítható, lelki értékeken alapuló életformát kínált fel alternatívaként, bár tisztában volt azzal is, hogy ennek megvalósítása sem történhet meg egyik napról a másikra, „hiszen az ember nem változtathatja meg hirtelen egy közösség társadalmi szokásait”.[9]

2.1. Egyszerű élet, magas szintű gondolkodás

Śrīla Prabhupāda többször beszélt azegyszerű élet, magas szintű gondolkodás” fontosságáról, hangsúlyozva azt, hogy ez a fajta életfelfogás vagy világszemlélet a földkerekség összes problémájára megoldást jelenthetne. A tanítások nektárja című könyvben például így ír: „Az anyagi világ az Úr tökéletes elrendezése szerint készült azért, hogy az összes élőlény életszükségleteit fedezze, anélkül, hogy azoknak egymás életébe vagy jogaiba kellene avatkozniuk. Ez a teljes elrendezés biztosítja mindenkinek a megfelelő mennyiségű tulajdont, valódi igényei szerint, s így mindenki békésen élhet az egyszerű életmód és magas szintű gondolkodás szellemében.”[10]

Ha megvizsgáljuk a fenti idézetet, felfedezhetjük, hogy Prabhupāda ebben a két mondatban tökéletes definícióját adta a valóban fenntartható fejlődésnek: a környezet fenntarthatósága (az összes élőlényről beszél, tehát növényekről és állatokról is, nem csak az emberről), alapvető szükségletek kielégítése (valódi igények), társadalmi egyenlőség (mindenkinek szükségletei szerint) és béke, valamint a szellemi fejlődés (magas szintű gondolkodás) lehetősége. Mindezek feltétele pedig az, hogy ne akarjunk beavatkozni az Isten által teremtett rendszerbe.

Nézzük meg, hogy melyek az egyszerű élet, magas szintű gondolkodás legfontosabb alapelvei.

2.1.1. Egyszerű élet

Az egyszerű élet nem civilizálatlan életet jelent. Bár tény, hogy az egyszerűségre való törekvés visszalépés a test kényelmében és az érzékkielégítés szintjén, de előrelépés az önmegvalósításban.[11] Az egyszerű élet azt jelenti, hogy az ember éppen csak annyit vesz el a természettől, hogy „testét és lelkét együtt tartsa”.[12] Lemond az anyagi javak felesleges gyűjtögetéséről és a szükségtelen érzékkielégítésről. A természet törvényei megbüntetik azt, aki a szükségesnél több anyagi dolgot halmoz fel,[13] az egyszerű életvitel viszont, amellyel az ember megtermelheti saját táplálékát, megoldana minden gazdasági problémát.[14]

2.1.2. Magas szintű gondolkodás

Prabhupāda is elismeri, hogy „általában az emberek nem szívesen fogadják el az egyszerű életet”.[15] Ahhoz, hogy az ember belássa, az egyszerű élet segíti, nem pedig akadályozza céljai elérését, emelkedett szintű gondolkodásra van szükség. Ez helyes nevelés és gyakorlás által érhető el. A magas szintű gondolkodás alatt azt értjük, hogy az ember ismeri, hogyan működik igazából a világ, milyen az élőlények természete és mi az emberi élet valódi célja. Nézzük meg a legfőbb alapvetéseket.

2.1.2.1. A lélek ismerete, az élet célja

Az élőlények mindegyike rendelkezik lélekkel. A lélek Isten szerves, parányi része, minőségében azonos, mennyiségében azonban különbözik Tőle. A lélekről tudni kell, hogy örök, míg a test, amelyben itt, az anyagi univerzumban létezik, múlandó. A lélek a jelenlegi teste elhagyása után új testbe költözik, és ismét boldogulnia kell az anyagi világban. Éppen ezért Prabhupāda hangsúlyozza a lelki fejlődés előtérbe helyezését az anyagi gyarapodással szemben. A civilizált emberi életforma célja az önmegvalósítás a lelki tudás által, és az ember és Isten közötti örök kapcsolat felfedezése és megélése.[16] Ha belátjuk, hogy a lelki fejlődésünk az igazi cél, akkor az anyagi jólét önmagától bekövetkezik,[17] ráadásul ez a fajta fejlődésnemcsak boldoggá és gazdaggá teszi az egyént ebben az életben, de teste elhagyása után Isten örök birodalmába juttatja”.[18]

Prabhupāda tanításaiban tehát a fejlődés mindig lelki fejlődést jelent, ellentétben a nyugati társadalmakkal, ahol fejlődés alatt sokszor  a hétköznapi gondolkodásban legtöbbször  gazdasági fejlődést, anyagi gyarapodást értenek.[19] A felhalmozott anyagi javak legkésőbb a test halálával mindenképpen elvesznek, de a megszerzett lelki tudás örökre megmarad. Másik oldalról nézve, mivel a léleknek a felszabadulásig újra és újra meg kell születnie az anyagi világban, így a rövid távú, egy életről szóló gondolkodást felül kell vizsgálni. Az embereknek rá kell döbbenniük, hogy maguk alatt vágják a fát, ha a rendelkezésükre bocsátott természeti környezetet tönkreteszik.

Prabhupāda a Śrīmad-Bhāgavatam magyarázataiban figyelmeztet arra, hogy annak a civilizációnak, amelynek célja az anyagi fejlődés, a vége csakis háború és ínség lehet.[20] Nyilvánvaló, hogy a háború és az ínség nem kedvez a fenntarthatóságnak. A fenntartható fejlődés úgy lehet valóban fenntartható, ha a fejlődés alatt önfejlesztést, önmegvalósítási törekvést  magas szintű gondolkodást  értünk.

2.1.2.2. Isten-tudat

A Śrī Īśopaniad első mantrája így hangzik: „A világegyetemen belül az Úr irányít minden élőt és élettelent, s minden az Övé. Az embernek ezért csupán azt szabad elfogadnia, amire szüksége van, és ami őt illeti meg. Minden mástól tartózkodnia kell, jól tudván, hogy az kihez tartozik.”[21]

Az Isten-tudat azt jelenti, hogy elismerjük: egy felsőbb hatalom teremtette meg és irányítja az univerzumot. Ez alapvető fontosságú a magas szintű gondolkodásban, és ez lehet a legnagyobb visszatartó erő, amely az egyszerű, erkölcsös, szabályozott élet felé terelheti az emberiséget. Prabhupāda azt mondja, hogy az Isten-tudat az anyagi jólétre is jó hatással van.[22] Segítségével tehát a fenntarthatóság is könnyebben megvalósulhat.

2.1.2.3. Az anyagi természet ismerete

Az anyagi természet három kötőerőből áll: a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejéből.”[23] Az alacsonyabb rendű kötőerők (tudatlanság és szenvedély) hatása alatt az ember tévesen azt gondolja, hogy ő a birtokosa és élvezője az anyagi világnak, ezért kihasználja a természetet, pazarol, mohóvá és büszkévé válik. Az ilyen ember „jövője rendkívül sötét”,[24] meg kell tehát szabadulni ettől az életfelfogástól, és a jóság minőségének elérésére kell törekedni. Ha ez megtörténik, az ember ráébred, hogy mindez csupán illúzió, és az anyagi dolgok felhalmozása (mohóság), az érzékkielégítés (kéj) nem célja, hanem éppen akadálya a valódi cél elérésének.[25] Ha sikerül a jóság minőségében megállapodnia, mindenben és mindenkiben a lelki természetet látja majd,[26] ragaszkodások nélkül él,[27] tartózkodik az erőszaktól,[28] így tettei automatikusan kedvezően hatnak majd az emberi társadalom fenntarthatóságára is.

2.1.2.4. A karmáról szóló tudás

Az anyagi természet három kötőerejébe bonyolódva az emberek különböző tetteket hajtanak végre. Tetteiknek azonban nemcsak rövid távú, hanem életeken átívelő következményei, visszahatásai is vannak. Ezek az eredmények egyaránt lehetnek kedvezőek vagy kedvezőtlenek. Ez a karma tudománya. Fontos azonban tudatosítani, hogy az ember maga alakítja karmáját. Annak érdekében, hogy következő születésünk kedvező legyen, a mostani életünkben kell jó döntéseket hoznunk. A Bhagavad-gītā szerint ha az embernek sikerül a jóság kötőereje alá kerülnie, akkor megérti, hogyan kell cselekednie. A szentírásokkal összhangban élni, a lelki tudást fejleszteni, tisztelni a természetet és a többi élőlényt és nem törekedni felesleges anyagi élvezetekre az embernek saját érdeke, és emellett a fenntartható fejlődés eszméjének is kedvez.

2.1.2.5. A közösség fontossága

A magas szintű gondolkodás elsajátításához, alapos megértéséhez és megéléséhez, a jóság minőségébe kerüléshez szükséges a jó társulás,[29] és hogy az ember kapcsolatot tartson fenn egy lelki tanítómesterrel rendelkező közösséggel. Így biztosított a tudás hitelessége és megvalósíthatósága. Tanításaiban Prabhupāda is farmközösségekről beszélt. Az emberek együttműködése elengedhetetlen a fenntarthatósághoz és az önellátáshoz vezető úton. Ráadásul a kedvező társulás nagymértékben támogatni tudja, hogy a közösség tagjai ne térjenek le a kijelölt útról, hanem sikeresen, következetesen haladjanak rajta.

3. A Jövőkereső kritikai elemzése

3.1. Az alapok és előfeltételek lefektetése

A Jövőkereső szerzői is már a bevezetőben megfogalmazták, hogy milyen alapgondolkodás szükséges ahhoz, hogy a fenntarthatóság érdekében elengedhetetlen, alapvető változások bekövetkezhessenek:

Felülemelkedés az egyéni, rövid távú érdekeken, és a közösségi, hosszú távú érdekek előtérbe helyezése;

A társadalom által vallott értékek egyen­súlyának megteremtése, amely feltételezi annak elfogadását, hogy a környezetminőséget és biztonságot, az egészséget, a társadalmi igazságossá­got és más általános értékeket az anyagi jóléttel egyenrangúan kell kezelni;

Az összefüggésekben gondolkodás, amely szerint az életünket kísérő problémák összefonódnak, éppen ezért nem lehet őket a ma jellemző módon, különállóan működő intézményrendszerekben megoldani;

A társadalom egyetértésének kialakítása a jövő azon céljainak elérése érdekében, amely szerint a környezet adta lehetőségekhez kell igazítanunk a fogyasztási igényeinket – a társadalom csak annyit vehet el a környezetétől, amennyit a természetes folyamatok képesek újratermelni;

A társadalomban uralkodó viszonyok újragondolása az igazságosság, a kölcsönös szolidaritás, az egymásért való felelősség, a megértés, a békesség, az együttműködés és a befogadás jegyében.”[30]

A felsorolt jellemzők tehát az előfeltételei annak, hogy bármilyen alapvető változás bekövetkezzen a kialakult társadalmi és gazdasági rendszerben.[31]

3.1.1. A Jövőkereső világszemléletének bizonytalansága

Bár a fentiekben ismertetett elvárások első olvasatra igazán jól hangzanak, ha alaposabban belegondolunk, felfedezhetjük, hogy elég bizonytalanok, ködösek és talán kissé üresek is. Ilyen kérdések merülhetnek fel bennünk: Mi számít rövid távúnak, honnan számítjuk a hosszú távot? Melyek lehetnek pontosan az egyéni és melyek a közösségi érdekek? Mik azok az általános társadalmi értékek? Hogyan lehetne összehangolni az anyagi jólétre törekvést a környezet minőségének megőrzésével vagy a társadalmi igazságossággal? Hisz az anyagi jólét, amennyiben nem korlátozzuk a szükségletekre, csak a környezet rovására jöhet létre, a hozzá szervesen kapcsolódó verseny pedig mindenképpen aláássa a társadalmi igazságosságot. Pontosan milyen problémák között és hogyan kellene az összefüggéseket megtalálni? Eddig nem a környezeti lehetőségekhez igazítottuk a fogyasztási igényt? Hiszen bármit fogyasztunk, azt végső soron a környezettől vesszük el, maximálisan kihasználva, vagy inkább kizsákmányolva a természet adta kincseket. Pontosan milyen társadalmi viszonyokat kell újragondolni?

Ezeknek a kérdéseknek a felmerüléséből arra következtethetünk, hogy a Jövőkereső íróinak világképe nem egyértelmű. Erről a jelentés további részében sem kapunk konkrét információkat. Márpedig nem nehéz belátni, hogy ahhoz, hogy a változtatások közös alapját megteremthessük, meg kell határoznunk az alapok alapját, a társadalom gondolkodását és feltételezéseit a világról. Az öröklött vagy tanult világszemlélet és hitrendszer nagyban befolyásolja értékrendszerünket, ezen keresztül viselkedésünket.[32] Ha az elfogadott világkép nem tisztázott, az egyébként kecsegtető célok és biztatónak ható intézkedések bizonytalanok maradnak, egy nem létező alapra pedig nem lehet várat építeni.

3.1.2. A bizonytalanság tisztázásának lehetősége Prabhupāda tanításaiban

Nézzük meg sorban, hogyan lehet a fentiekben megfogalmazott kérdéseket megválaszolni a Prabhupāda által is hirdetett világfelfogás tükrében.

Mi számít rövid távúnak, honnan számítjuk a hosszú távot?

Tekintve, hogy a lélek örök, és számtalan életen keresztül szenved az anyagi világ kötelékei között, elfogadhatjuk, hogy rövid távúnak számít, ha egyetlen életben gondolkodunk, és hosszú távúnak, amennyiben azon túl.

Melyek lehetnek pontosan az egyéni és melyek a közösségi érdekek?

Egyéni érdekek azok az önző érdekek, amelyek alapja az érzékkielégítés, az anyagi javak halmozása vagy az ember életének meghosszabbítása.[33] Ebből következik, hogy nem az egyéni érdekeken kell felülemelkedni, hanem az önző érdekeken. Az egyéni érdekek igenis fontosak, amíg szerepük a közösségi érdekek támogatása.

Mik azok az általános társadalmi értékek?

Prabhupāda tanításai alapján általános társadalmi értéknek tekinthetjük a hiteles szentírásokban lefektetett értékeket, mint például az erőszakmentesség, tisztaság, lemondás, igazmondás.[34]

Hogyan lehetne összehangolni az anyagi jólétre törekvést a környezet minőségének megőrzésével vagy a társadalmi igazságossággal?

Az anyagi jólétnek csupán azt a célt kell szolgálnia, hogy az ember alapvető szükségletei ki legyenek elégítve, ezáltal a test követelései ne álljanak útjába a lelki fejlődésnek. Az embernek meg kell elégednie ennyivel. Ha a fogyasztási igényeinket az alapvető szükségletek szintjére csökkentjük, és csupán annyit veszünk el a természettől, amennyi ezeket kielégíti, akkor a környezet minősége nem fog romlani.[35]

Ami a társadalmi igazságosságot illeti, az, hogy milyen körülmények között, jólétben vagy szűkölködve kell életünk bizonyos szakaszait megélnünk, elsősorban a karmánkon múlik. A karma igazságos, hiszen mindenki azt kapja, amit korábban elkövetett tettei alapján megérdemel. Jelenlegi helyzetünkért tehát mi vagyunk a felelősek, ennél igazságosabb rendszert az ember nem teremthet.[36]

Pontosan milyen problémák között és hogyan kellene az összefüggéseket megtalálni?

Prabhupāda szerint minden probléma alapja az, hogy az ember az anyagi testével azonosítja önmagát, és az anyagi természet kötőerőinek fogságába kerülve elveszíti kapcsolatát Istennel. Magát hiszi élvezőnek, és nincsen tudása arról, hogy nem létezhet Istentől függetlenül. Az embereknek fel kell ismerniük, hogy Isten a legfelsőbb irányító, meg kell ismerniük Őt, és törekedniük kell a Vele való kapcsolatuk visszaállítására, a lelki fejlődésre. Ha az ember felismeri az összefüggéseket Isten, az egyéni lélek és az anyagi természet között, meghódol a Legfelsőbb Irányító előtt, és ennek megfelelően él, akkor a problémák meg fognak szűnni.[37]

Pontosan milyen társadalmi viszonyokat kell újragondolni?

A teremtett világban minden élőlény Isten parányi, szerves része. A társadalom különböző csoportjait a Śrīmad-Bhāgavatam a Legfelsőbb Úr testrészeihez hasonlítja. Minden társadalmi rétegnek, ahogyan a testrészeknek is megvan a maga szerepe. A társadalom tagjainak együtt kell működniük a test fenntartása érdekében. Ha a Śrīmad-Bhāgavatamban előírt társadalmi rend megvalósul, akkor az igazságosság, a kölcsönös szolidaritás, az egymásért való felelősség, a megértés, a békesség, az együttműködés és a befogadás minden erőfeszítés nélkül létrejön.[38]

3.2. A kulturális szintű hajtóerők jelenlegi helyzete a Jövőkereső szerint

A Jövőkereső világképét nem sikerült ugyan teljesen kikristályosítani, de nézzük meg, mit állítanak a szerzők a jelenlegi társadalmi kultúráról.

A jelentés a számunkra most legérdekesebb, egyéni kulturális szinten a következő hajtóerőket különbözteti meg: a társadalom értékválasztása, az egyén értékválasztása, a világról alkotott nézeteink, ismeretek, viselkedés. Ezek ismertetéséből kiderül, hogy az emberek ugyan gondolati szinten az illő értékeket[39] választják, de tetteikben mégsem ez a szemlélet tükröződik vissza. A társadalom az anyagi értékek fontosságára szocializálja az egyéneket, akik ezért a fejlődést is elsősorban az anyagi gyarapodásban látják. Az emberek többsége nem hajlandó felülvizsgálni azt az általános nézetet, hogy az embernek joga és hatalma van a természet felett uralkodni. Ennek következtében könnyedén, bűntudat nélkül használják ki a természeti környezetet céljaik eléréséért. Ennek a folyamatnak kedvez az is, hogy az oktatási rendszer a technikai, műszaki tudást részesíti előnyben a rendszerszemléletű, komplex ismeretek és az értékek közvetítésével szemben. Így a viselkedést az anyagi javak megszerzése érdekében a versenyszellem, a rövid távú gondolkodás, az önzőség, az egyéni elszigetelődésre való hajlam uralja. A társadalomnak nincsen közös jövőképe, de úgy tűnik, hogy erre igazából igénye sincs.

3.2.1. „A legmélyebb okok”, az értékek tartománya

A Jövőkereső megfogalmazása szerint a kulturális hajtóerőkön belül is „az értékek tartománya a kiindulási pont, amely a legmélyebb oka minden jelenségnek, problémának”.[40] Kezdjük ezért a hajtóerők elemzését az értékek vizsgálatával. 

Szociológiai értelemben az értékek olyan kulturális alapelvek, melyek kifejezik azt, hogy az adott társadalomban mit tartanak kívánatosnak és fontosnak, jónak vagy rossznak”.[41] A definícióból és a fent idézett mondatból is következik, hogy a társadalom viselkedését, igényeit az általa vallott értékrendszer határozza meg. „Az értékek szerkezete az egész társadalmi felépítmény szerkezetét megszabja”.[42]

A Jövőkereső megbízásából a KSH több mint ezer ember megkérdezésével felmérte a magyar emberek értékrendszerét.[43] A felsorolt 25 érték között három kapcsolódott közvetlenül a környezettudatossághoz. Ebből „a környezetről, természetről való gondoskodás”, és „a környezet, a természet harmóniája, egészsége” a 7-es skálán valamivel több, mint 5 pontot kapott, és a középmezőnyben végzett, jócskán megelőzve például az „anyagi jólét, magas életszínvonal” értékét. „A környezet jó minősége” 5,5 pontot érdemelt, ezzel a 9. helyen zárt, többek között apénz, jövedelemelőtt. A témához közvetetten kapcsolódó, azélet tisztelete érték a rangsorban az előkelő 4. helyre került. Mindezek fényében érdekes, hogy miért lehetséges az, hogymég a bizonyossá vált éghajlatváltozás, természeti és emberi értékeink szemünk előtt történő pusztulása sem elég intő jel az érdemi cselekedethez”.[44] Vagy miért tükröződik mégis egészen más a társadalom értékválasztásában, amelyet elsősorban az anyagi jólét ural? Vajon hogyan jutott ide a világ?

3.2.1.1. A jelenlegi értékrend kialaku­lásának okai

A cikk meglehetősen szűkös keretei miatt sajnos nincs lehetőségem arra, hogy az értékek, az értékrend, az értékválasztás felettébb érdekes és kiterjedt szociológiáját és pszichológiáját áttekintsem, vagy éppen az igen vitatott értékválság fogalmáról értekezzem.[45] Arra sem térek ki, hogy a Jövőkereső által az értékek kö sorolt fogalmak valóban értékek-e vagy inkább normák,[46] bár ezekkel is, ugyanúgy, aho­gyan az attitűdökkel és motivációkkal, ér­de­mes lenne foglalkozni. Nézzük meg csak azt, hogy mit tudunk meg az értékekről a Jövőkeresőből.

A jelentés elsősorban a globalizációt és a technikai és gazdasági növekedést okolja azért, hogy az emberiség elvesztette a mértéket, és a szükségleteket bőven meghaladóan használja ki a természetet. A globális reklámipar talaján kialakuló verseny átrendezte a társadalom értékrendjét, felszámolta az „együttműködés erkölcsét”,[47] ez pedig az emberiséget egy olyan ördögi körbe sodorta, amely az emberi és a környezeti értékek folyamatos, jelenleg megállíthatatlannak tűnő romlásához vezetett. Ezt a tendenciát erősíti az is, hogy a globalizált világban kitárult, szinte végtelenné tágult előttünk a tér, így minden viszonylag könnyen elérhetővé vált. A fejlett országok jólétben élő polgára, mivel tetteinek következményét saját bőrén nem tapasztalja, könnyedén gondolhatja azt, hogy a környezeti és társadalmi válság csupán valaki más problémája.[48]

A fentiek alapján akár úgy is tűnhet, hogy a probléma gyökere viszonylag új keletű, hiszen a globalizáció, a reklámipar nem több évszázados fogalmak. Tény, hogy az utóbbi évtizedekben a fenntarthatóság szempontjából kedvezőtlen folyamatok felgyorsultak, illetve szembetűnőbbé váltak. Ez azonban inkább a tudomány fejlődése által kiszélesedő lehetőségeknek, illetve a népességnövekedésnek tudható be, mintsem az emberi természet alapvető megváltozásának. Ha valóban a dolgok mozgatóit szeretnénk vizsgálni, fel kell ismernünk, hogy az emberi természet, a vágyak irányultsága eleve lehetővé tette a folyamat elindítását és elburjánzását. Így ezek a törekvések befogadó közegre találtak, és ennek a folyamatnak „akarva-akaratlanul mindenki a szereplője lett”.[49]

A mértéktelenség nem új keletű dolog. Az érzéki élvezet szelleme már hosszú-hosszú idő óta jelen van bennünk az anyaggal való kapcsolat eredményeként.”[50] Az anyaggal való kapcsolat pedig egyidős az univerzummal. Nem okolhatjuk tehát csupán az elmúlt néhány évtizedet ennek kialakulásáért. Felül kell vizsgálnunk az ember természetét.

3.2.1.2. Az ember természete Prabhu­pā­da tanításai alapján

Prabhupāda tanításai szerint amikor a lélek kapcsolatba kerül az anyagi természettel, megfeledkezik eredeti helyzetéről, és a szenvedély vagy a tudatlanság kötőereje keríti hatalmába.[51] Lelki tulajdonságai, amelyek isteni minőségéből fakadnak, eltorzulnak.[52] Isten iránti eredendő szeretete ekkor kéjvággyá alakul át, a Legfelsőbb Irányítót jellemző hatalom szikrája pedig uralkodási vágyként jelenik meg benne, és emiatt mohó lesz. Mindez abból fakad, hogy „a testet »én«-nek, a test tulajdonát »enyém«-nek tekinti”.[53]

A Bhagavad-gītāban Kṛṣṇa azt mondja, hogy a kéj „a világ mindent felemésztő, bűnös ellensége”.[54] A kéjvágy készteti tehát az embert arra, hogy az alapvető értékeket megtagadva éljen és cselekedjen. A lelki tudását elvesztett ember azt hiszi, hogy ha belemerül az anyagi élvezetekbe, kéjes érzékeit kielégítheti. A Bhagavad-gītāból azonban tudjuk, hogy ez nem lehetséges. Az anyagi élvezetekből csak pillanatnyi boldogság meríthető.[55] Az ember viszont folyamatosan vágyik a boldogságra, ezért egyre jobban belemerül az anyagi érzékkielégítésbe, és mohóvá válik. Abban a hitben, hogy uralkodhat az anyagi természet javai fölött, birtokolhatja azokat, elveszíti a mértéket. A szenvedély minőségében lévő ember sohasem elégedett azzal a helyzettel, amit elért, hanem mindig többre vágyik.[56] Úgy gondolja, ha vagyonát gyarapítja, akkor nagyobb és több élvezetben lehet része. Egyre több és több pénzre van szüksége vágyai kielégítésére, és sokszor ezért a bűnös tettektől sem riad vissza.[57] Vagyona és kényelme fokozása érdekében pedig rendkívüli módon kizsákmányolja a természetet.[58] Az ebből adódó folyamatos versengési kényszere pedig szétzilálja a társadalmi együttműködést, és az egyenlőtlenségeknek kedvez.

Mindezek alapján beláthatjuk, hogy a világ jelenleg is fennálló problémáinak az elsődleges oka az, hogy a lélek befedődött az anyagi természet kötőerői által, nem látja tisztán saját helyzetét a világban, és elvesztette kapcsolatát Istennel. Kijelenthetjük tehát, hogy a probléma gyökere egyidős az emberiséggel. Bár tény, hogy a kali-korban, melyben ma élünk, és melyet a sötétség korának is neveznek, ez a téves tudat egyre csak fokozódik, és az emberek értékrendje egyre alacsonyabb szintre süllyed.[59] 

3.2.1.3. Az értékválasztás befolyásolására megfogalmazott válaszok

 A mohóság és a kéjvágy tehát, amely az anyagi javak mértéktelen fogyasztására ösztönzi az embert, a lélek eredeti tulajdonságainak eltorzult formája. Az eltorzulás pedig azért következett be, mert a lélek az anyagi természet hatása alá került, és elvesztette tudását eredeti helyzetéről. Ebből következik, hogy ezeket a tulajdonságokat nem lehet eltüntetni az emberből, de vissza lehet őket alakítani eredeti formájukra. Erre irányulóan azonban minden anyagi törekvés hiábavaló, hiszen az anyag csak még jobban magához köti az embert. Lelki tudásra kell szert tenni, és így eltávolodni az anyagtól. Ez lenne az első lépés a megoldás felé vezető úton.

A Jövőkereső szerzői is felismerik azt, hogy alapvető erkölcsi változásokra van szükség, és a viselkedési normák felülírására. Belátják, hogy meg kell szüntetni azt a társadalmi vélekedést, hogy a gazdasági növekedés és a verseny a fő értékteremtő. Ennek lehetőségét például a közszolgálati média értékközvetítő szerepének átalakításában látják, miszerint annak „az értékteremtő, értékmegőrző társadalom normáit kell közvetítenie”.[60] Elengedhetetlennek tartják azt is, hogy a következő nemzedékek számára biztosítva legyen egy olyan társadalmi, gazdasági közeg, amely lehetővé teszi a helyes értékrend megválasztását.[61] Mivel ehhez kapcsolódóan konkrét intézkedéseket nem fogalmaznak meg, nem egyértelmű, hogyan, milyen filozófiára, világképre alapozva lehetne mindezeket a körülményeket megteremteni. Az is belátható viszont, hogy a javasolt irány, bár nem elég kidolgozott, akár a Prabhupāda által hirdetett, Kṛṣṇa-tudatos világképbe is beilleszthető, vagy azáltal megalapozható.

3.2.2. A világról alkotott nézeteink és az ismeretek mint hajtóerők

A világról alkotott nézeteink és ismere­teink befolyásolják viselkedésünket. Te­kintve, hogy ez a két hajtóerő szorosan kap­csolódik egymáshoz, együtt foglalkozom velük.

Mindenekelőtt szeretném egyértelművé tenni, hogy a Jövőkereső a világról alkotott nézeteink között nem az emberek világnézetét tárgyalja, hanem annak csak egy kis szeletét, azt, hogy az ember hogyan tekint a világra, milyennek látja benne önmaga és a természet viszonyát. Az ismeretek bemutatása során sem pontosítják, hogy mit is tudunk, vagy mit kellene tudnunk a világról, csupán az ismereteink hasztalanságát és rendszertelenségét hangsúlyozzák.

3.2.2.1. Problémák és szükséges in­téz­kedések a Jövőkereső szerint

A Jövőkereső alapján a jelenleg fennálló környezeti és társadalmi problémák egyik oka, hogy a magyar társadalomban az a nézet öröklődik, mely szerint az embernek joga és hatalma van arra, hogy a környezetét átalakítsa és kizsákmányolja a gazdasági növekedés érdekében. A szerzők szerint ezt a fajta közgondolkodást az oktatáson és ismeretközvetítésen keresztül lehetne felszámolni. Ennek módszere pedig, hogy az oktatásba beépítik „a környezetünkkel való bánásmód tapasztalataiból származó ismereteinket, amelyek bemutatják a rövid távú sikerek hosszú távú negatív következményeit”,[62] valamint az ismeretközvetítés minden szintjén egyértelműsítik, hogy a földi ökoszisztéma véges rendszerében nincsen lehetőség folyamatos növekedésre.[63]

Az oktatási rendszer és az ismeretek szerkezete is megreformálásra szorul azonban, hiszen a tudományos-technikai haladásnak kedvező részismeretek széttöredezettsége jellemzi. A szerzők azt is kiemelik, hogy Magyarországon „az ismeretszerzésnek nincs igazi orientációja”.[64] Erre a megoldást a tantárgyi struktúra átalakításában, az összefüggések meg­láttatásában, az „életre tanításbanlátják, melynek egyik fontos eleme, hogy csökkentjük a technikai ismeretek elsőbbrendűségét.[65]

Ha megvizsgáljuk a Jövőkeresőben meg­fogalmazott kiutat, akkor észrevehetjük, hogy nem azt hangsúlyozzák, mit és miért kellene oktatni, hanem azt, hogy mit nem. Bár tagadhatatlan, hogy ennek a felismertetése is fontos, ám ha nem adunk helyette alkalmazható alternatívát, az ismeretek gyakorlatba ültetése ellehetetlenül. A szerzők tehát ugyan azt állítják, hogy hazánkban az ismeretszerzésnek „nincs orientációja”, a jelentésben mégsem találunk javaslatot ennek kialakítására.

Az oktatás kiemelt fontosságával egyébként a Jövőkereső a Föld népességének és eltartóképességének függvényében is foglalkozik, amikor így fogalmaz: „Mivel […] az eltartóképesség a népesség környezeti viszonyának, kultúrájának függvénye, így e viszonyrendszer fejlesztése az elsőrendű feladat. Vagyis a megfelelő válasz a kiművelt népesség.”[66]

3.2.2.2. Az ismeretszerzés fontossága és mikéntje Prabhupāda tanításai a­lap­ján

Egyértelmű, hogy az ismeretközvetítés minden fajtája (családi környezet, iskola, barátok, tömegkommunikációs eszközök) alapvető fontosságú az egyén kultúrájának, normáinak, értékeinek kialakításában.[67] Śrīla Prabhupāda is felhívja erre a figyelmet, amikor így fogalmaz: „Helyes oktatás hiányában az emberek azokat követik, akik kizsákmányolják a természet forrásait, s ezért folyik oly heves versengés egyének és nemzetek között.”[68] Ez a mondat a fenntarthatóság szempontjából is igazán aktuális.

Az oktatáson, ismeretátadáson belül ésszerűnek tűnik három tényezőt megkülönböztetni, nevezetesen, hogy mit oktatnak, kik és kiknek. Nézzük először a választ a „mit” kérdésre, hiszen a Jövőkereső is csupán ezzel a témával foglalkozik.

Bár a tudomány és a technológia nagy fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben, mégsem sikerült valódi megoldást felmutatnia a fenntarthatóság érdekében. Sőt, a környezeti és társadalmi problémák a tudomány fejlődésével párhuzamosan egyre inkább növekednek. Ebből arra következtethetünk, hogy a modern tudománnyal tagadhatatlan eredményei és érdemei ellenére sincs valami rendben. Prabhupāda azt állítja, hogy „a tudomány egy helytelen elméleten alapszik, épp ezért minden számítása és következtetése rossz, s az emberek szenvednek emiatt”.[69] Ez a helytelen elmélet pedig az, hogy az élet az anyagból született. A mai iskolákban mégis kizárólag az anyagi tudományokat tanítják. A lélekkel nem foglalkoznak, mert nincs kézzel fogható bizonyíték a létezésére. Az evolúció általánosan elterjedt elméletére hivatkozva Istent tulajdonképpen tagadják. Bár lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a kor problémáira képtelen megoldással szolgálni, a materialista világkép, mely a magyar oktatási struktúrát is meghatározza, mégsem került még felülvizsgálásra.

Prabhupāda szerint az oktatás azzal kellene, hogy kezdődjön, hogy az embereknek megtanítják, egyáltalán kik ők. Az ismeretszerzés első lépcsőfoka tehát, hogy felismerjük, nem vagyunk azonosak az anyagi testünkkel, lelkek vagyunk.[70] A második dolog, amelyet tanítani kell, hogy Isten létezik. A következő lépés Isten és a lélek közötti kapcsolat megértése, vagyis hogy a lélek Isten parányi része, és így nem lehet független Istentől. Prabhupāda egyenesen azt állítja, hogy ha ez mindenki számára világossá válna, megoldódna a világ összes problémája.[71] Mindezek után meg kell ismertetni az emberekkel az emberi élet valódi célját, az önmegvalósítást, amely az Isten és ember közötti szeretetteljes kapcsolat felélesztése és megélése.[72] Ha ez megtörténik, a gazdasági növekedés elsődlegességének a Jövőkeresőben is említett problémája feloldható azáltal, hogy annak helyébe a lelki fejlődés lép. Másrészt, ha megtanuljuk, hogyan szeressük Istent, minden más élőlényt is szeretni és tisztelni fogunk mint az Ő részeit.[73] Ettől fogva a környezet védelme és megbecsülése természetessé válik. A következő fontos dolog, amit tanítani kell, hogy a Föld és rajta minden Isten tulajdona.[74]. Ez még inkább megtámogatja a környezettel való bánásmód kérdését. Ráadásul ez a tudás, mivel valóban a világ működéséről szól, valóban az életre tanít.

Az oktatott ismereteknél is fontosabb talán az, hogy kik adják át ezt a tudást. Bármilyen nagyszerű tudományt oktat ugyanis valaki, ha ő maga nem hiteles, tanításának nem lesz foganatja. Prabhupāda azt tanítja, hogy az ismeretszerzésnek három folyamata lehetséges: tudáshoz juthatunk az érzékszervek által, a logikai következtetések segítségével és hiteles forrásból hallás által.[75] Ezek közül az első kettő nem tökéletes, mert az embernek tökéletlenek az érzékszervei, hajlamos a csalásra, a hibázásra és illúzióban van.[76] A modern tudományok képviselői kizárólag ezt a két módszert alkalmazzák, ezért következtetéseik tökéletlenek. Ez az oka annak, hogy nem lehet a tudomány módszereivel megoldást adni a problémákra. A harmadik módszer által hiteles, valódi tudáshoz juthatunk. Ennek érdekében egy lelki tanítómestertől kell tanulnunk, egy önmegvalósított embertől, aki teljes tudással rendelkezik az Abszolút Igazságról.[77] Mindezek mellett természetesen elengedhetetlen, hogy a média, a családi környezet és a megfelelő társulás megerősítse a tanultakat. Ennek érdekében fontos a közösségek szerepe.

A harmadik tényezőről álljon itt egy rövid idézet Prabhupādától: „Ahhoz, hogy változtassunk a világ helyzetén, mindenkit Kṛṣṇa-tudatban kellene nevelni.”[78] Azt hiszem, ez elég egyértelmű.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy bár a Jövőkereső felismeri, hogy az embereknek át kell értékelniük a környezetre vonatkozóan kialakított felsőbbrendűségi érzéseiket, de mégsem foglalkozik azzal, hogy ez a nézet miért vált uralkodóvá. Belátja, hogy az ország oktatási rendszere és az átadott ismeretek nem megfelelőek, de mégsem vizsgálja meg, hogy miért nem azok. Egyik hajtóerő esetében sem jutnak el tehát a szerzők a problémák valódi gyökeréig.

3.2.3. A viselkedés mint hajtóerő

3.2.3.1. A viselkedés alakulása a Jövő­kereső szerint

A Jövőkereső szerint az ember viselkedését értékei és hite alakítja.[79] Ez a kijelentés két kérdést is felvet. Egyrészt, ha ez így van, akkor vajon miért nem tárgyalták az ember hitrendszerét az értékekkel együtt? Ezzel a témával a jelentés egyáltalán nem foglalkozik. Másrészt, vajon mit értenek hit alatt a szerzők? Az első kérdést nyilván nem tudjuk csupán a Jövőkereső alapján megválaszolni. A második kérdéssel kapcsolatosan, a jelentésben olvasható további utalások alapján, mint „hitből származó erkölcsi normák eltűnése”,[80]a hitben megfogalmazott közös erkölcsi értékek és mértékek elvesztése”,[81] valamint abból, hogy az intézkedések között felsorolásra került az egyház szerepének megerősítése is, valószínűsíthetjük, hogy vallásos hitről van szó.

Az egyéni és közösségi viselkedés átalakulásában a szerzők tehát fontos szerepet tulajdonítanak a „hitvesztésnek”.[82] Ez a tendencia ugyanis nagyban hozzájárult ahhoz, hogy lazult az emberekben és felett az erkölcsi kontroll, amelyet még inkább megerősített a hagyományos közösségek nagy részének széthullása is. Ezt a folyamatot az a versenyszerű gondolkodás támogatta, amelyet a gazdasági növekedési és anyagi gyarapodási vágy szült, és amely termékeny talajt biztosított az emberek között az önzőség, irigység, ellenségeskedés stb. felerősödéséhez.[83]

A Jövőkereső igen elkeserítő képet fest a lehetőségeinkről, amikor azt állítja, nem sok esélye van annak, hogy a fenntarthatóságnak kedvező viselkedési mintázatok kialakulhatnak csupán a nevelés és oktatás által. Ennek okát abban látják, hogy a tanultakat nem erősítik meg a mindennapi élet tapasztalatai, „a fiatalság számára hiányoznak a követhető jó példák”.[84] A szerzők szerint ezért „biztosítani kell azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a társadalom legkülönbözőbb szintjein a kölcsönös nagylelkűség, a bizalom, a tisztelet, a szeretet újraéledését”.[85] A javasolt intézkedések között a korábbiakban említetteken túl (média, nevelés színterei) a közösségi szerveződések elősegítése és munkájuk támogatása, illetve az egyházak szerepének megerősítése kerül elő.[86]

3.2.3.2. A vallástalanság szerepe a folyamatban

A modern civilizációban az érzékkielégítés és az anyagi gyarapodás elfordította az embereket a vallástól,[87] hiszen úgy tűnt, hogy az emberiség Isten nélkül is nagyszerűen boldogul. A tudományos világkép, amely mindenekfelett az anyagot dicsőíti, és nem vesz tudomást az anyagon túli, nem mérhető, kézzel nem fogható létezőkről, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberiség elvesztette a mértéket. Az a felsőbb hatalom, amely a túlnyomóan keresztény nyugati világban ahhoz az „istenfélő” magatartáshoz vezetett, amely egy ideig féken tudta tartani az emberek mohó vágyát az anyagi élvezetekre, szinte kitörlődött az emberek életéből. A tudomány vette át a helyét. A tudomány szerint pedig az uralkodó a Földön az ember. Az embernek így nem kell semmitől tartania, nem kell semmihez sem alkalmazkodnia, hiszen ő áll az evolúciós ranglétra tetején.

Az ember tehát Isten helyett saját magát tette a középpontba. Ez egyéni szinten ugyan csak egyetlen középpontot jelent, az emberiség egészében azonban már rengeteget. Az érdekek így folyamatosan ütköznek, aminek ember és ember vi­szonyában a verseny, az elidegenedés, a szociális kapcsolatok megromlása, a fokozódó társadalmi különbségek a következményei, ember és természet viszonyában pedig a kizsákmányolás és ebből adódóan a környezeti válság. Ha sikerülne egy közös, elsődleges célt, egy középpontot választani, az érdekellentétek és konfliktusok megszűnnének. Ezt a helyzetet Prabhupāda a koncentrikus kö­rök példáján keresztül érzékelteti: „Meg kell találnunk szeretetünk megfelelő középpontját, s akkor érzelmeink koncentrikus körei egyre terjedhetnek anélkül, hogy átfednék vagy zavarnák mások köreit.”[88]

Prabhupāda szerint a vallástól és a kapcsolódó lelki értékektől való elfordulás oka többek között a rossz oktatási rendszer, amely kizárólag az anyagi tudományokra irányul,[89] és a világi állam, amely hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom lassan egészen közönyössé válik a vallási elvekkel szemben.[90]

Nem az a gond tehát, hogy nincsenek követendő példák a fiatalság előtt, mert vannak, pontosabban fogalmazva léteznek. A gond az, hogy a fiatalok (és nem csak ők) nem ezeket a példákat tekintik követendőnek.

Összefoglalás, következtetések

A Jövőkereső szerzői kiemelik, hogy a kor válságainak megoldásához elengedhetetlen, hogy újrateremtsük a hitet, a szeretetet, a bizalmat és a megbecsülést.[91] Ezzel nehéz is lenne vitatkozni. A probléma inkább abban áll, hogy az újjáteremtés alapjaival a jelentés nem foglalkozik. Nem mondja meg, miben higgyünk, kit vagy mit szeressünk, miben vagy kiben bízzunk.

Azt írják, „az elindulás a legfontosabb, hogy már az első lépésnél megállapodjunk néhány közös célban”.[92] De hogyan jelölhetnénk ki olyan célokat, „amelyeket majd nem tévesztünk szem elől a jövőkeresés útvesztőiben tapasztalt nehézségek között sem”,[93] ha nem teremtünk nekik igen erős filozófiai, hitbeli, meggyőződéses alapot? A Jövőkereső azonban ezekkel a témákkal nem foglalkozik. Pedig a viselkedést nemcsak az értékek, az ismeretek és nézetek határozzák meg, hanem a vallás, a filozófia, a hiedelmek és a bölcsesség is.[94] A jelentésben tárgyalt hajtóerők között mégsem találjuk meg az utóbbiakat.

Hangsúlyozzák, hogy „új etikát, szemléletet, megközelítéseket, értékeket kell létrehoznunk, amely során támasz­kodni kell a már igazoltan bevált megkö­ze­lí­té­sekre”.[95] Az olvasó valószínűleg ennél a pontnál kezd el reménykedni abban, hogy van kiút, ráadásul járható, kipróbált út. Csalódnia kell azonban, mert ezeknek a bevált megközelítéseknek az ismertetésére nem kerül sor, és egyáltalán semmiféle utalás sem található arra vonatkozóan, hogy ez alatt pontosan mit értenek a szerzők. Pedig léteznek erre vonatkozó, működőképes, valóban kipróbált alternatívák. Ilyet találhatunk Magyarország területén is, például Krisna-völgyet. Krisna-völgy egy olyan önellátásra törekvő farmközösség, amelynek tagjai Śrīla Prabhupāda tanításai alapján élnek.[96] Egy fenntartható közösség, ami bár nem új, hanem kifejezetten régi, de a ma uralkodóhoz képest egészen más „etika, szemlélet, megközelítések és értékek” alapján működik, és működik jól az „egyszerű életmód, magas szintű gondolkodás” elve szerint immár húsz éve. A Krisna-völgyi közösség a „jövő társadalmának”, az „értékmegőrző, értékkövető társadalomnak” valamennyi jellemzőjét magán hordozza.[97] Létezik tehát követendő példa, járható út.

Ma a legtöbb embernek azonban a saját boldogsága a legfontosabb, és ezt az anyagi javak halmozásán és élvezetén keresztül tartja elérhetőnek. Bár kutatások bizonyítják, hogy az életszínvonal emelkedésével nem emelkedik párhuzamosan a megelégedettség vagy a boldogság szintje,[98] valamiért mégsem vagyunk hajlandóak más utat választani. Az emberiség nem hajlandó belátni, hogy anyagi fejlődéssel és a modern tudománnyal nem lehet az anyagi fejlődés és modern tudomány okozta problémákat megoldani. Kérdés, hogy tudunk-e, egyáltalán van-e még időnk változtatni ezen. Lesz-e még esélyünk elkerülni a kali-kor borzalmas kelepcéjét, „melyet a növekvő kapzsiság, becstelenség, a csalás és az erőszak jellemez”?[99]

Felhasznált irodalom

Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács: Jövőkereső. 2010.

http://www.nfft.hu/dynamic/Jovokereso_Hosszu_Screen.pdf
Letöltés ideje: 2013. december 5.

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda : A Bhagavad-gīṭā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust, 2008 (a).

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Úton önmagunk felé. The Bhaktivedanta Book Trust, 2008(b).

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Az önmegvalósítás tudománya. The Bhaktivedanta Book Trust, 2003.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust, 1996.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Śrīmad Bhāgavatam (1-10. ének) The Bhaktivedanta Book Trust, 1992-1995.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: A tanítások nektárja. The Bhaktivedanta Book Trust, 1990.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Śrī Īśopaniṣad. The Bhaktivedanta Book Trust, 2002.

Brundtland et al.: Report for the World Commission on Enviroment and Deve­lopment: Our Common Future. United Nati­ons, 1987.

http://conspect.nl/pdf/Our_Common_Future-Brundtland_Report_1987.pdf

Letöltés ideje: 2014. április 3.

Gyulai Iván: Fenntartható fejlődés és fenntartható növekedés. Statisztikai szemle. 91, 2013, 89,797822.

http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2013/2013_08-09/2013_08-09_797.pdf)

Letöltés ideje: 2014. április 2.

Gyulai Iván: A fenntartható fejlődés.  Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány. Miskolc, 2012.

http://www.mtvsz.hu/dynamic/fenntart/a_fenntarthato_fejlodes.pdf

Letöltés ideje: 2014. április 24.

Gyulai Iván: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről. Magyar Természetvédők Szövetsége. Budapest, 2008.

http://www.mtvsz.hu/dynamic/FF_kerdesek_valaszok.pdf

Letöltés ideje: 2013. december 5.

Kulcsár Dezső: Egy hasznos utópia: A fenntartható fejlődés. CD lemez kiadvány tudományos cikk. EMLA egyesület. Budapest, 2008.

http://emla.hu/aa2.10.0/img_upload/777ad89538966d33b9d5fb7d0e49b91c/Kulcsar_Dezso.pdf

Letöltés ideje: 2014. április 2.

Parti Mihály: Környezetvédelmi irányítási rendszerek I. – Egyetemi jegyzet. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest, 2011.

http://kornygazd.bme.hu/wp-content/uploads/2013/02/Dr-Parti-Mih%C3%A1ly-K%C3%B6rnyezetv%C3%A9delmi-ir%C3%A1ny%C3%ADt%C3%A1si-rendszerek-2011.pdf

Letöltés ideje: 2014. április 4.

Global Footprint Network: World Foot­print

http://www.footprintnetwork.org/en/index.php/GFN/page/world_footprint/

Letöltés ideje: 2014. április 4.

Kamarás István: Érték, értékelés, értékrend (szociológiai és szociálpszichológiai nézőpontból).

http://www.metaelmelet.hu/pdfek/tanulmanyok/ertek_ertekeles.pdf

Letöltés ideje: 2014. április 22.

Magyar Virtuális Enciklopédia: Fenn­tartható fejlődés.

http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/korny/fenntartfej.htm

Letöltés ideje: 2013. december 2.



[1]  Az eredeti angol verzió: „Sustainable Deve­lopment: Humanity has the ability to make development sustainable to ensure that it meets the needs of the present without compromising the ability of future generations to meet their own needs.” (Brundtland et al. 1987: 15)

 

[2]  Az egyik leggyakrabban idézett újradefiniálás Herman Daly tollából származik, aki a növekedés és a (gazdasági) fejlődés közötti jelentékeny különbségre szerette volna irányítani a figyelmet. Daly definíciója így hangzik: „A fenntartható fejlődés a folyamatos szociális jobblét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk. A növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlődés pedig azt, hogy jobbak.” 

    (Forrás: http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/korny/fenntartfej.htm)

    A tanulmány forrásaként szolgáló Jövőkereső című jelentés is a Herman Daly-féle definíciót használja.

[3]  Lásd még: Gyulai 2013: 803-806.

 

[4]  Bővebben lásd: http://www.footprintnetwork.org/en/index.php/GFN/page/world_footprint/

 

[5]  A Jövőkereső a Magyarországon 2013-ban elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia alapjául is szolgált. A keretstratégia, amely egyébként A fenntarthatóság felé való átmenet nemzeti koncepciója címet kapta, a 2012-2024-ig tartó időszakra szól.

 

[6]  Jövőkereső: 7.

 

[7]  Az Európai Környezeti Ügynökség a környezeti indikátorok megtalálása érdekében fejlesztette ki az ún. DPSIR-modellt. A DPSIR-modell hajtóerő (Driving force), terhelés (Pressure), állapot (State), hatás (Impact) és válasz (Response) indikátorokra csoportosítja a problémát jelentő helyzetről rendelkezésre álló információkat. (Bővebben: Gyulai 2008: 62, Jövőkereső: 17)

 

[8]  Jövőkereső: 18.

 

[9]  Caitanya-caritāmṛta [Cc.] Ādi. 7.31-32 magyarázat.

 

[10] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1999: 30.

 

[11] Śrīmad-Bhāgavatam [Bhāg.] 2.2.4 magyarázat.

 

[12] Bhāg. 7.14.8.

 

[13] Uo.

 

[14] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1999: 24.

 

[15] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1999: 24.

 

[16] Bhāg. 1.1.2 magyarázat, Bhg. 7.15 magyarázat.

 

[17] Bhāg. 1.1.9 magyarázat.

 

[18] Bhagavad-gītā [Bhg.] 4.30 magyarázat.

 

[19] A fenntartható fejlődés különböző értelmezői, bírálói között is viták folynak arról, hogy megvalósítható-e a fenntarthatóság a gazdasági fejlődésre való törekvés mellett, vagy egy egészen másféle (szellemi, erkölcsi) fejlődésre kell inkább törekednünk. (Lásd pl.: Gyulai 2013, Kulcsár 2008, Parti 2011: 24-37.)

 

[20] Bhāg. 2.2.3 magyarázat.

 

[21] Śrī Īśopaniad 1. mantra.

 

[22] Bhāg. 2.3.21 magyarázat.

 

[23] Bhg. 14.5.

 

[24] Bhāg. 6.1.49 magyarázat, Bhāg. 6.5.15 magyarázat.

 

[25] Bhāg. 5.1.37 magyarázat.

 

[26] Bhg. 18.19.

 

[27] Bhg. 18.23.

 

[28] Bhg. 3.35 magyarázat.

 

[29] Bhāg. 2.10.41 magyarázat.

 

[30] Jövőkereső: 7.

 

[31] Jövőkereső: 7.

 

[32] Kamarás: 1-16.

 

[33] Bhāg. 2.3.18 magyarázat.

 

[34] Bhāg. 1.17.24 magyarázat.

 

[35] Śrī Īśopaniṣad 1. mantra és magyarázata, A tanítások nektárja 2. vers magyarázata.

 

[36] Bhāg. 3.27.8 magyarázat.

 

[37] Bhg. 3.42 magyarázat.

 

[38] Bhāg. 2.5.37 vers és magyarázat.

 

[39] A Jövőkereső ide sorolja többek között az egészséget, családot, biztonságot, az élet tiszteletét, baráti kapcsolatokat, az erényességet, a környezet jó minőségének értékelését. (Jövőkereső: 19.)

 

[40] Jövőkereső: 18.

 

[41] Andorka 2003: 490.

 

[42] Jövőkereső: 18.

 

[43] Jövőkereső: 19.

 

[44] Jövőkereső: 10.

 

[45] A témát idevágóan tárgyalja például Kamarás.

 

[46] Az értékek és normák fogalmáról lásd: Andorka 2003: 490.

 

[47] Jövőkereső: 14.

 

[48] Jövőkereső: 13-14.

 

[49] Jövőkereső: 14.

 

[50] Bhg. 3.34 magyarázat.

 

[51] Bhg. 14.5.

 

[52] Bhāg. 3.7.2 magyarázat.

 

[53] Bhāg. 3.25.16.

 

[54] Bhg. 3.37.

 

[55] Bhg. 3.36-37.

 

[56] Bhg. 14.12 magyarázat.

 

[57] Bhg. 16.16 magyarázat.

 

[58] Bhāg. 4.29.47 magyarázat.

 

[59] Bhāg. 1.13.28 magyarázat.

 

[60] Jövőkereső: 122.

 

[61] Uo.

 

[62] Jövőkereső: 123.

 

[63] Jövőkereső: 21., 123.

 

[64] Jövőkereső: 20.

 

[65] Jövőkereső: 20., 123.

 

[66] Jövőkereső: 78.

 

[67] Andorka 2003: 491-492.

 

[68] Bhāg. 1.10.5 magyarázat.

 

[69] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2003: 244.

 

[70] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2003: 88.

 

[71] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2003: 86.

 

[72] Śrī Īśopaniad 1.9 magyarázat, Bhāg. 7.6.2 magyarázat.

 

[73] Bhāg. 1. Bevezetés: 21.

 

[74] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2003: 216.

 

[75] Śrī Īśopaniad: 12.

 

[76] Bhg. 16.24 magyarázat.

 

[77] Bhg. 4.34.

 

[78] Bhāg. 4.14.20 magyarázat.

 

[79] Jövőkereső: 21.

 

[80] Uo.

 

[81] Uo.

 

[82] Valószínűsítem, hogy hitvesztés alatt a szerzők egyfajta szekularizációs folyamatot értenek.

 

[83] Jövőkereső: 21.

 

[84] Jövőkereső: 22.

 

[85] Jövőkereső:123.

 

[86] Jövőkereső: 124.

 

[87] Bhāg. 1.1.2.

 

[88] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 2008(b): 188.

 

[89] Bhāg. 1.1.10 magyarázat.

 

[90] Bhāg. 1.17.2 magyarázat.

 

[91] Jövőkereső: 135-136.

 

[92] Jövőkereső: 135.

 

[93] Jövőkereső: 135.

 

[94] Andorka 2003: 488, Gyulai 2012: 51.

 

[95] Jövőkereső: 16.

 

[96] A Jövőkereső említést tesz az ökofalvakról, bár nem tartja ezeket a megoldásokat hosszú távon megvalósíthatónak. Úgy gondolja, hogy „ezek a programok kénytelenek megalkudni a nem fenntartható megoldásokkal, hiszen a külvilágtól, annak anyagaitól, életstílusától, szabályozásától nem lehet elszigetelődni”. (Jövőkereső: 110)

 

[97] Jövőkereső: 117-122.

 

[98] Andorka 2003: 498.

 

[99] Bhāg. 1.15.37.

 



ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: [email protected]
© 2019 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2019 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare