Görgessen tovább

Meditáció
Zene és meditáció

Bevezető

Bizonyára legtöbbünk már kipróbálta a hagyományos jógát: ültünk - legalábbis próbáltunk ülni - lótuszülésben, szemünket becsukva, különböző légzéstechnikákat alkalmazva. Meditáltunk ezen-azon, türelmesen vártunk, hogy belépjünk a „szent térbe”, hogy elemelkedjünk tudatunk jelenlegi síkjáról és megérkezzünk „Jógaországba”.

Azonban legtöbbünknek sajnos ez nem sikerült. Az āsanák és a prāṇāyāma bonyolult technikái bizonyára segíthetnek minket a lelki ébredés magasabb dimenzióinak megközelítésében, természetesen abban az esetben, ha képesek vagyunk rá, hogy oly módon gyakoroljuk, ahogy a nagy yogīk tanítottak minket. Persze ők jó sok dologra oktattak. Az egyik ilyen, hogy a különböző korokban más és más technikákat kell alkalmazni a lelki fejlődés érdekében.[1]

Jelen korunkban - amit India ősi írásai kali-yugaként említenek és körülbelül 5000 éve kezdődött -, az előírt folyamat a hari-nāma-saṅkīrtana, Isten szent neveinek közös éneklése,[2] ez a nyugati jógatársadalomban kīrtana-yogaként vált ismertté. Erről szeretnék Önökkel egy pár gondolatot megosztani jelen tanulmányomban.

1. A meditáció

A meditáció szó szerint az elme egy pontra való rögzítését[3] jelenti, sokan azonban úgy gondolnak rá, mint mindenfajta tudatműködés leállítására. A gauḍīya-vaiṣṇava[4] hagyomány ez utóbbi megközelítést nem támogatja, mivel - szinte - lehetetlennek tartja. Arjuna mondja Kṛṣṇának a Bhagavad-gītāban: „Óh, Kṛṣṇa, én úgy látom, hogy könnyebb meg­ál­lítani a szelet, mint szabályozni az elmét, amely nyugtalan, fegyelmezetlen, csökönyös és hihetetlenül erős.”[5] Amíg az ember az elméjét nem győzi le, addig az az ellensége marad.[6] Meg lehet persze ideiglenesen állítani, de valójában ez nem lesz segítség. A legjobb az, hogyha lefoglaljuk valami hasznos dologgal. Egy kisgyermeket is le lehet kötözni, hogy ne legyen láb alatt, de csak sírni fog - ami még jobban zavar majd minket -, ha azonban adunk neki valami természetéhez illő egyszerű játékot, amivel lefoglalja magát, ugyanazt érjük el, mint a kötéllel, sőt még többet, mivel még csöndben is marad.

Hasonlóképpen, az elmét is legegyszerűbben úgy zabolázhatjuk meg, hogy lefoglaljuk. Erre a legkézenfekvőbb módszer az érzékeink használata, mert ezeken keresztül automatikusan az elménket is lefoglaljuk.[7]

A Bhagavad-gītā bemutatja azt a folyamatot, mellyel érzékeinket, cselekedeteinket és elménket fokról fokra lefoglalhatjuk, mégpedig úgy, hogy az a mi spirituális fejlődésünket szolgálja. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda ezt a folyamatot yoga-létrának nevezi.[8]

Ez a létra az élőlény anyagi világbeli létének legalacsonyabb rendű állapotánál kezdődik, s a tiszta lelki életben bekövetkező tökéletes önmegvalósításig visz, három része van, a jñāna-yoga, a dhyāna-yoga és a bhakti-yoga. Különféle szinteket jelölő fokait különböző nevekkel illetik: legalsó fokát yogārurukṣunak, a legfelsőt pedig yogārūḍhának nevezik.[9]

A Gītāból egyértelműen kiderül, hogy a yoga valójában a bhakti-yogát jelenti, a többi yoga-folyamatról pedig, hogy azok a bhaktinak csupán elemei. A karma- és a jñāna-yoga a bhaktiban éri el tetőpontját. A bhakti egyben az a közös tényező is, aminek hiányában valójában egyikük sem lehet eredményes. A yoga szót megelőző előtag tehát a bhakti-yoga egy adott elemének gyakorlatára utal. A karma-yoga például a szentírásokban meghatározott munkát jelenti. Az ilyen munka eleme a bhakti-yogának, de más fontos alkotóelemek - pl. az odaadás - hiányoznak belőle.[10]

Valójában bhakti-yoga nélkül az ember mindig egocentrikus vagy másokra kiterjesztett önző cselekedetekre kényszerül, jóllehet ez megnyilvánulhat látszólag jámbor, emberbaráti tettekben is, azonban az ilyen altruista tettek többnyire a szolgáló ösztön kielégítését jelentik csupán, és akadályt képeznek az odaadó szolgálat útján.[11] Ám a bhakti-yogī mindent képes a Legfelsőbb Úr örömére tenni, így teljesen eltávolodik az érzékkielégítéstől. Aki nem tett szert erre a megvalósításra, az mechanikus módszerrel törekszik arra, hogy megszabaduljon az anyagi vágyaktól, még mielőtt a yoga-létra legfelső fokára fellépne.[12]

A bhakti-yogának kilenc folyamatáról olvashatunk a legjelentősebb vaiṣṇava szent­írásban, a Bhāgavata-purāṇában.[13] Ez a folyamat a hallással (Śravaam) kezdődik. Minél többet hall az ember Kṛṣṇáról, annál inkább megvilágosodik, s eltávolodik mindentől, ami eltérítheti Tőle.[14]

A második elem a bhakti-yoga folyamatában a kīrtanam, az éneklés. Mind ez utóbbihoz, mind az előzőhöz hangokra van szükség. Szükségszerű tehát a hangról, hangokról is néhány szót ejtenünk.

2. A hangok

Mindennapi életünkben, a minket körülvevő világban folyamatos hatások érik az érzékszerveinket. Sajnos a mai korban ezek nem a nyugalmunk, a harmónia, a lelki béke fenntartása irányába hatnak, épp ellenkezőleg, érzékeinket folyamatosan stimulálják, túlhajtott állapotban tartják azokat.

A legtöbbet és legintenzívebben használt érzékünk a hallás. Sokszor nem is tudatosan használjuk, ugyanis ez az egyetlen érzékszervünk, amelyet nem tudunk kikapcsolni, folyamatosan, megállás nélkül működik. A fül van a legtöbb durva szintű ingernek kitéve. Légkalapácsok, riasztók, szirénák, rádiótelefonok csörgése, és a végtelenségig sorolhatnám mindazon zajokat, melyek gyengítik az elménket és ezáltal a testünket is.

Ezen felül azt is tapasztalhatjuk, hogy az emberi szó - mely szintén a hangnak egy formája - elvesztette szentségét, mi több, sokszor negatív hatás elérése érdekében használják. Az igazmondás, az adott szó sajnos már nem erénye a ma emberének.

Mindezen tényeket figyelembe véve, ahhoz, hogy megőrizzük lelki egészségünket, szükségünk van egy menedékre, egy nyugalmas pontra, helyzetre, ahol mindezen negatív behatások nem vagy csak nagyon kis mértékben érnek minket.

2.1. A hang teremtő és felszabadító ereje

A hangnak létezik egy másik, sokkal ősibb, egyben barátibb, emberközelibb aspektusa is. A teremtés kezdetén a Védák - a tudás könyvei - hang formájában nyilvánultak meg. Az első teremtett lény, Brahmā így kapta meg azokat, és segítségükkel kezdte el a kozmikus teremtést.[15] Ebbe a hang által kreált anyagi világba kerül - esik le - az egyéni lélek, és a Vedānta-sūtra szerint a hang által is szabadulhat ki belőle.[16] Mi több, a Bhagavad-gītāban Kṛṣṇa kijelenti, hogy a hang Ő maga.[17]

Máshol, a Bhāgavata-purāṇában Kṛṣṇa így szól barátjához, Uddhavához: „…a Legfelsőbb Úr lehel életet minden élőlénybe, s ott van a szívükben az életlevegővel (prāṇena) és az elsődleges hangvibrációval (ghoṣeṇa) együtt. Az elmével meg lehet pillantani a szívben lakozó Urat finom formájában, mivel az Úr irányítja mindenki elméjét, még az Úr Śivához hasonló nagy félistenekét is. A Legfelsőbb Úr egy durvább formát is magára ölt, amikor megjelenik a Védák rövid és hosszú (mātrā) magánhangzókból és különböző képzéshelyű (varṇaḥ) mássalhangzókból álló hangjaiban (svaraḥ).”[18] Láthatjuk tehát, hogy a Legfelsőbb Úr hang formájában átjár minden élőlényt durva és finom szinten egyaránt.

A hangvibrációnak két fajtájáról ír a védikus irodalom: az anāhata-nādáról (az éterben lévő, meg nem nyilvánult hangról) és a nādáról (a levegőben terjedő közönséges hangról). Az anāhata-nāda az a hang, melyet akkor hallunk, mikor egy mantrát az elménkben ismétlünk. Ugyanez a mantra hangosan énekelve már nāda. Az egyetlen különbség az anāhata-nāda és a nāda között a médium, amelyben megnyilvánulnak. A nāda egy hangvibráció, mely levegőn keresztül terjed,[19] az anāhata-nāda pedig az éteren keresztül.[20] A zene tehát közönséges hangnak tekinthető, azaz nāda, mivel a levegőn - mint médiumon - keresztül nyilvánul meg.

A nāda-yoga ezoterikus dimenziói említést tesznek arról, hogy az indiai zene huszonkét mikrohangja (Śruti)[21] párba állítható a testben található huszonkét nāḍīval, azaz finom szintű artériával, melyek yoga-meditáció útján válnak érzékelhetővé. „A nāda huszonkét osztályba különül, melyeket hallhatóságuk miatt Śrutiknak neveznek. Úgy hiszik, hogy a szív két felfelé tartó nāḍījában további huszonkét nāḍī van beburkolva és huszonkét Śruti - melyek rendre magasabb és magasabb hangmagassággal bírnak - képződik általuk, a rájuk ható levegő erejétől.”[22] Ennél fogva a anāhata-nāda és a tőle megkülönböztethető nāda egyaránt a külsődleges okai a zenei hangoknak a kozmoszban, csakúgy, mint azok belső megnyilvánulásaként az emberi testben. Ezen hangok a maṇipūra-cakrából kiindulva[23] a fentebb említett nāḍīkon keresztül nyilvánulnak meg.

2.2. A svarák vagy zenei hangok

2.2.1. A svarák

A huszonkét Śruti egyfajta színskála a zenei kifejezőeszközök palettáján, amiből az előadó mintegy „megfestheti” - a védikus irányelveket figyelembe véve - az általa előadni kívánt zeneművet. Mint ahogy egy színskálán a különböző színek egymás után következnek spektrumuk, tónusuk, telítettségük és egyéb tulajdonságaik szerint, ugyanígy a Śrutiknak is létezik egy sorrendje és osztályozási rendszere zenei és kiváltott érzelmi hatásuknak megfelelően.

A Śrutik közül hét az, melyet alaphangoknak avagy svaráknak[24] neveznek az indiai klasszikus zenében.[25]

A svarák vagy zenei hangok[26] a terem­tés kezdetétől jelen vannak az univerzum­ban.[27] Annyira alapvető a létük, hogy iga­zán sem Nārada, sem Bharata, sem Dattila[28] nem definiálja őket.

A svara azt jelenti, ami kellemes minden élőlény szívének. Mivel a Śrutik és a nāḍīk a szívben gyökereznek, amikor a svarákat halljuk, azok természetüknél fogva rezgetik a nāḍīkat, így kellemes érzést okoznak a szívben. Úgynevezett rasát, ízt adnak a szívnek. Minden svarában öröktől fogva létezik ez a fajta „nektár”.

Más szóval két hang tökéletes összhangzatának különleges hatása van, amely egy speciális ízt, hangulatot (rasát) kelt a hallgatóban. A különböző rāgák úgy vannak kikalkulálva, hogy miképpen nyilvánítják meg ezeknek a rasáknak bizonyos kombinációit.

2.2.2. A rāgák

A rāga tehát egy dallamkoncepció vagy egy dallamötlet magva, amelyet a zenész virágoztat ki. Mataṅga így fogalmaz: „Azt az entitást, melyen keresztül egy jól meghatározott, beazonosítható svara-mozgás megnyilvánul, úgy, hogy az mindenkinek örömöt okoz, rāgának nevezik a tudósok.”[29]

Vagy: „Azt a meghatározott hangösszetételt, melyet hangszínezeti mozgások díszítenek, és ennélfogva gyönyörködteti az emberek elméjét, rāgának nevezzük.”[30]

A rāga tehát három fő tulajdonsággal rendelkezik: (1) zenei hangokból tevődik össze, melyek közt a (2) hangszínezeti mozgások - díszítések - képezik a hidat, és így bizonyos fajta (3) érzelmeket váltanak ki a hallgatóból. Bharata nyolc ilyen érzelmet sorol fel: szerelem (Śṛṅgāram), humor (hāsyam), düh (raudram), szánalom (kāruṇyam), undor (bībhatsam), rettegés (bhayānakam), hősiesség (vīram), csodálkozás (adbhutam).[31]

A rāgákat hímneműnek tartják, és a legtöbbjük pentaton. Azért állnak csupán öt hangból, mert nincs bennük diszharmónia. Minden egyes rāgához hat „feleség” vagy rāgiṇī társul. Ezek hangsorában hét hang található, melyek disszonáns Śrutikat is tartalmaznak.[32]

2.2.3. Svarák és csakrák

Mikor az egyéni lélek (jīva-tattva), az Úr határenergiája[33] (taṭasthā-Śakti)[34] a vágyain[35] keresztül kapcsolatba kerül az anyagi energiával (bahiraṅgā-Śakti),[36] a lelki energiával (antaraṅgā-Śakti)[37] való kapcsolata befedődik[38] - az anyagi által, s így a már anyagivá vált vágyain keresztül, azok beteljesítésére, egy anyagi testet fogad el. Ezek a vágyak - melyeket hét alapkategóriába lehet besorolni[39] - hozzák létre a már feltételekhez kötött lélek anyagi testének finom alapját. Ezeket a finomenergia örvényeket a védikus irodalom cakráknak nevezi.[40] Az anyaméh[41] megfelelő feltételei mellett jön létre ezen cakrák energiaátalakítása következtében az a fajta anyagi test, mellyel a lélek beteljesítheti anyagi vágyait, mely vágyak ezután különböző tettekben nyilvánulhatnak meg [42]

Más szóval, a lelki energia az anyagi energiával kapcsolatba lépve koncentrálódik ezen hét energiaörvény vagy cakra körül. Ezek a cakrák energiát sugároznak ki, csakúgy, mint ahogyan egy tóba dobott kő körül hullámok alakulnak ki. Ezek a vibrációk oly módon befolyásolják az anyagi energia hasonló rezgésszámú részeit, hogy az élőlény vágyainak beteljesítésére alkalmas anyagi testté formálódik. A test nem ölthet formát mindaddig, amíg a megteremtett alkotórészek, vagyis az elemek, az érzékek, az elme és a természet kötőerői nincsenek együtt jelen.[43] Ez a folyamat lényegileg megegyezik azzal, ahogyan Brahmā az anyagi univerzum bolygóinak megteremtésekor az anyagot energiahullámok intelligens modulációja segítségével az univerzum bolygóivá és az élőlények testévé alakította.[44] A hullámok legerőteljesebb tulajdonsága tehát, hogy képesek az anyagi energiát befolyásolni a teremtő potenciájuknak megfelelően, az univerzum és az egyéni élőlény szintjén egyaránt.

A hét részből álló (saptaka) emberi testben tehát az energia hét csomóponton oszlik szét, ezek a cakrák, a test svarái. Valójában minden kozmikus tétel vagy egység az anyagi energia vibrációja. Vagyis: mivel a zene ugyanazon elvek alapján épül föl, mint a „makrokozmikus oktáv” és annak „mikrokozmikus megnyilvánulása” az emberi testben, mintaként szolgálhat a kozmikus megnyilvánulásban tapasztalt rezegtető hatásokra. Ez tehát az eredete a zene lelki vonatkozásainak, és az oka fizikai, pszichológiai és spirituális hatásainak. A védikus idők nagy bölcsei tudatában voltak ennek a ténynek. Nagy jelentőséget tulajdonítottak ezen vibrációk megfelelő hangolásának a védikus mantrák és stotrák (imák) éneklésekor, valamint a védikus zene gyakorlati alkalmazásakor.[45]

3. A zene

A Nātya-Śāstra írója, Bharata Mu­ni a következőképpen határoz­za meg a zene fogalmát: „Zenének nevezzük a húros és egyéb hangszerek játékát, mely játék magába foglalja a zenei hangokat (svara), a ritmusciklust (tāla) és a szavakat (pada). […] Szerfelett kedves az isteneknek.”[46] Fia, Dattila kiegészíti még egy ponttal az általa megfogalmazott definícióban, ez a pont pedig az elme koncentrációja,[47] tehát nem más, mint a meditáció. Vagyis a zene az előadót és a hallgatót is - ideális esetben - meditációra késztetheti.

Legtöbbször zenét azonban sajnos nem hallgatunk, csak halljuk. Ebben nagy szerepet játszik a modern világ személytelen mivolta is. Nem kérdezik, hogy akarjuk-e, automatikusan kapjuk, függetlenül attól, hogy szeretnénk vagy sem. Bárhová megyünk, zene vesz körül, utazás közben, bevásárláskor stb., emiatt annyira megszokottá vált, hogy az esetek többségében már észre sem vesszük. Azonban attól még, hogy nem figyelünk rá tudatosan, nyilvánvaló, hogy a zene - és a különböző hangok - mérhető és minősíthető erővel rendelkeznek, s így mind a testünkre, mind az elménkre hatással vannak. Nem egy kísérlet bizonyította már, hogy a zene nagyban befolyásolni tudja például a növények növekedését, vagy akár a tehenek tejhozamát is.[48] Modern kísérletek bizonyítják például, hogy a magzat már az anyaméhben érzékel hangokat, sőt reagál is azokra.[49] Az első szerv, mely magzatkorban kifejlődik, a hallószerv, a fül. A magzat húszhetes korára a csiga, a hallás szerve eléri a felnőtt méretet a teljesen kifejlett belső fülben.[50] A gyermek egyfajta „akusztikus kapcsolatot” alakít ki az anyjával, jónéhány hónappal a születése előtt. Annak ellenére, hogy ez egy újkori felfedezés, a védikus irodalomban számtalan példát találunk arra, hogy a magzatok az anyaméhen belül már hallottak, sőt a tanulást is elkezdték - természetesen hang által.[51]

3.1. Harmónia, egybehangzás és disszonancia

A tambura[52] - a védikus zene zengőhangszere - egyfajta harmonikus hátteret biztosít a védikus zeneművekben. Nem véletlen, hogy a hangsúlyos hangra (ṣaḍja), annak oktávjára és az ötödik hangra (pañ­cama) van hangolva. Ugyanis ezek pontosan a legtökéletesebb harmonikus értékkel[53] rendelkeznek. Így a tambura har­monikus alapjául szolgál minden más hangszernek és az énekeseknek. A vallásos dallamok (rāgák) leggyakrabban pentaton (öt hangból álló) hangsort használnak, úgy megalkotva, hogy a hangzatuk a legtöbb harmóniával és a legkevesebb disszonanciával rendelkezzen. Más rāgák, melyek vágyat, fájdalmat, szenvedést hivatottak érzékeltetni, tipikusan heptaton (hét hangból álló) hangsorral rendelkeznek, és a disszonáns Śrutikat hangsúlyozzák, melyeknek alacsonyabb a harmonikus értékük.[54]

A legtisztább, természetüknél fogva kellemes, gyönyörködtető vibrációk azok, melyeknek a frekvenciakapcsolatai egyszerű egész számokban írhatók le. Minél egyszerűbb a szám, annál szebb a hang. Minden svara és Śruti erre az elvre épül: a hangközöknek olyan egyszerű hullámképet kell mutatniuk, amennyire csak lehetséges.

Szabályszerűség és összhang a szépség két meghatározó eleme. Tehát mikor két hullám interferencia-képe szabályos és mértani, automatikusan szépnek véljük azt.

A védikus zene a legnagyobb mértékben harmonikus és összhangzatos, ennélfogva gyönyörködtető. Mindez annak köszönhető, hogy teljes mértékben egész számú hanghullám-kapcsolatokon alapszik.[55]

3.2. Minőségek a zenében

A zene alapvető természete az, hogy minden esetben egyfajta lenyomatot hagy, mely hatással van szokásainkra, tetteinkre, viselkedésünkre. A zene utánozza az életet, és az élet utánozza a zenét. Emiatt rendkívül fontos, hogy figyeljünk arra, milyen zenei behatások érnek minket.

Ugyanaz a kompozíció vagy harmónia és ritmikai elrendezés minden esetben ugyanazt az érzést, érzelmet váltja ki a hal­lgatóból. Ebben nagy veszély, ugyanakkor nagy lehetőség is rejlik. Bizonyos fajta érzelmek hatása alá kerülünk újra és újra, ugyanazon zeneszám hallgatása közben. Ezek az érzelmek szokásokat teremtenek, és ezek a szokások idővel beépülnek a személyiségünkbe. Ez a karakter lesz az, amely a későbbiekben a vágyainkat meghatározza.

Éppen ezért nem mindegy a zenének a minősége, formája, az, hogy kitől és milyen úton jut el hozzánk. A Bhagavad-gītā három ilyen minőséget, formát határoz meg. Ezek a tudatlanság, a szenvedély és a jóság kötőerői. Ezek a kötőerők, szanszkritul guṇák áthatják az egész anyagi teremtést, mindenütt, mindenben jelen vannak.[56] A legtöbb ember az anyagi természet ezen kötőerőitől megtévesztve anyagi tettekbe merül.[57] Minél alacsonyabb szintű kötőerő van rá hatással, annál távolabb kerül a transzcendenstől.[58]

Mint minden - az anyagi világban végzett - cselekedetet, a zenét is e három kötőerő hatja át,[59] és ami még fontosabb, hogy nemcsak áthatja, tovább is adja, mint egy mágnes; ha hozzáérintünk egy vasdarabot, az is mágnessé válik. Ezek a kötőerők persze szinte sosincsenek tiszta formában jelen, mindig keverednek egymással, hol az egyik, hol a másik dominál.

A Gītāban lefektetett irányelvek[60] szerint tehát a zene jellemzői a három minőségben a következők:

A tudatlanság kötőerejében lévő zenétől az ember tunya, fásult, közönyös lesz. Kimerültséget, ürességet érez. Lustává válik és letargikussá. Bódultság, kábaság és érdektelenség lesz rajta úrrá. Pesszimista lesz és negatív, úgy érzi, semmi sem érdekli. Mindent sötéten lát. Ezen zenei energiák tehát a tétlenséget és a komorságot erősítik.

A szenvedély kötőerejében lévő zene a végtelen, égető vágyakat korbácsolja fel a hallgatóban. Az önzőséget, a mély kötődéseket, a mohóságot erősíti.

A jóság kötőerejében lévő zene ezekkel szemben megnyugtatja a hallgatót, lecsendesíti az elmét, segíti a koncentrációt. Minden érzéknek örömet okoz. Tudatosabbá válik tőle, magabiztossá. Megvilágosítja, felemeli őt a magasabb lelki régiókba, a szeretet, főképp az istenszeretet felé.

A zene egy eszköz lehet tehát, mely segíti a meditációt oly módon, hogy a zene által keltett spirituális hangulatot felhasználjuk az elmélyüléshez. A meditáció és a zene ily módon való egyesülésének folyamatát nevezi a gauḍīya-vaiṣṇava hagyomány harināma-saṅkīrtanának, az Úr szent neveinek[61] együttes éneklésének.[62]

Mindent összevetve, bármilyen tudatszintet modellezünk a zenénkkel, az képes lesz befolyásolni azoknak az embereknek a tudatát, akik hallgatják azt közvetlenül vagy közvetve. Ennélfogva képe­sek lehetünk környezetünk befolyásolására a lehető legjobb cél elérése érdekében, ha ismerjük a hanghullámok tudományát. Megfelelően előadva egy zenei művet áldásos, örömteli atmoszférát alakíthatunk ki. Másfelől, ha a mű nem a védikus utasításoknak megfelelően kerül előadásra, diszharmonikus, disszonáns légkört teremtünk magunk körül.

Csakúgy, ahogy - testünk teremtésekor - behálózott minket az anyagi energia anyagi vágyaink által keltett rezgéseken, hullámokon keresztül, ki is szabadulhatunk eme illúzió csapdájából a Śabda-brahman[63] által lefektetett irányelvek követésével, mely nem más, mint a már említett harināma-saṅkīrtana gyakorlása.

4. A mantra

A kimondott szavak ereje szinte minden ősi kultúrában jelen van, varázsigeként, bűbájként, áldásként, de akár átokként is. A szavak a legnagyobb erővel azonban akkor rendelkeznek, mikor egyfajta alakba, mintába rendeződnek, melyet a jelentésük hangzata, annak hangszíne és ritmusa határoz meg. A védikus mantrák is ebbe a körbe tartoznak.

4.1. Definíció

A mantra szó szerint az elme legyőzését jelenti.[64] Jan Gonda egy tudományos definíciója szerint a mantra: „olyan szó vagy szavak, amelyek »emberfeletti régiókból« származnak és melyet »ihletett látók«, költők és szavalók kaptak meg, formáztak és adtak tovább, hogy így isteni erőket hívjanak életre, melyek különösképp azért öltöttek formát, hogy szándékos és hathatós gondolatokat teremtsenek, közvetítsenek, összpontosítsanak és értessenek meg, és hogy az azt kimondó személy kapcsolatba lépjen vagy azonosítsa magát az isteni természet lényegével, mely a mantrában jelen van.”[65]

A mantra szimbolikus hangja egyfajta hidat képez a felszíni tudat és az alapvető én közt, mely a testtelen szinten helyezkedik el. Tehát a mantra hangjai a finomfizikai test legdurvább és legfinomabb szintjeit kötik össze.

Mikor a két sík - a kimondott szó és a zenei hang - egyesül a megfelelő módon, időben és térben, a bevezetőben említett kīrtana-yoga formájában, akkor csodákat képes művelni az elmével.

Jelen írásomban három fő mantrát szeretnék röviden megismertetni az olvasóval. A legelső, melyről nagyon valószínűnek tartom, hogy szinte mindannyian hallottak már, az oṁ mantra.

4.2 Az oṁ mantra

Sri Salien Banerjee így ír: „Mikor a hangod tökéletesen képzett, meg fogod látni, hogy a klasszikus zene minden hangja - a sa, re, ga, ma, pa, dha és a ni - történetesen ugyanannak az egy hangnak a variációi. Ez a hang a nāda-brahman, vagy más néven az oṁ.”[66]

A praṇava, vagyis a transzcendentális oṁkāra hang, amellyel minden védikus himnusz kezdődik, a Legfelsőbb Úr megszólítására szolgál.  A transzcendentális hangvibrációk közül az oṁ képviseli Kṛṣṇát. Az oṁkāra vagy praṇava a transzcendentális megvalósítás magva, melyet három transzcendentális hang alkot: a-u-m. Ha ezt elménkben zengjük és követjük a transzcendentális folyamatot, képesek leszünk az anyagban elmerült elmén uralkodni, úgy, hogy azt lelkivé tesszük. Az oṁkāra célja az, hogy megszabaduljunk minden ragaszkodástól, ami az anyagi dolgokhoz köt bennünket. Az oṁ szó valójában az oṁ tat satra, az Abszolút Igazságra utal.

4.3. Az oṁ namo bhagavate vāsu­de­vā­ya mantra

A Śrīmad-Bhāgavatam az oṁkāra hanggal kezdődik: oṁ namo bhagavate vāsu­devāya. A nagy magyarázó, Śrīdhara Svā­mī ezért tārāṅkurának, az anyagi világból való felszabadulás magjának nevezi az oṁkārát. A vāsudevāya szó jelentése: „Kṛṣṇának, Vasudeva fiának”. Kṛṣṇa â€” Vāsudeva â€” nevét énekelve szert tehetünk mindarra a jóra, amelyet az adományozással, a lemondással és a vezekléssel elérhetünk, éppen ezért az oṁ namo bhagavate vāsudevāya mantrát zengve felajánljuk tiszteletteljes hódolatunkat a Legfelsőbb Úrnak, Kṛṣṇának. Ha valaki nem képes arra, hogy az előírt módon imádja az Úr formáit, akkor csak gondolnia kell az Úr formájára, és elméjében felajánlhatja mindazt, amit a Śāstra javasol. Meditálhat a felajánláson, és énekelheti a tizenkét szótagú mantrát: oṁ namo bhagavate vāsudevāya. A mantra és az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem különböznek egymástól, ezért ezzel a mantrával imádhatjuk az Úr formáját, ha a fizikai kellékek nem állnak a rendelkezésünkre.[67]

4.4. A Hare Kṛṣṇa mahā-mantra

„Kali korszakában a bölcs emberek közös énekléssel imádják a Legfelsőbb Urat […]”, írja a Kalisantaraṇa-upaniṣad. Ugyanebben az upaniṣadban található meg a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra is, melynek éneklése - mint már a bevezetőben is említettem - korunkban, a kali-yugában az elismert önmegvalósítási folyamat.[68]  Kṛṣṇa kijelenti a Bhagavad-gītában, hogy, ha valaki napi huszonnégy órán át meditál rajta, a Hare Krṣṇa mahā-mantra éneklése segítségével, az a legkiválóbb yogī.[69] Valójában nincs különbség a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra[70] és az oṁkāra között, hi­szen mindkettő az Istenség Legfelsőbb Személyiségét képviseli hang formájában. Praṇavaḥ sarva-vedeṣu.[71] Minden védikus írás az oṁkāra hangvibrációval kezdődik. A különbség az oṁkāra éneklése és a Hare Kṛṣṇa mantra éneklése között az, hogy amikor a Hare Kṛṣṇa mantrát énekeljük, nem kell figyelembe vennünk a Bhagavad-gītā által javasolt helyszínt vagy ülőhelyet: „A yoga gyakorlásához az embernek egy magányos helyre kell vonulnia. Terítsen kuŚa szénát a földre, azt pedig takarja le őzbőrrel és egy puha ruhadarabbal. Az ülés ne legyen se túl magas, se túl alacsony, és szent helyen álljon.”, írja a Gītā.[72]

A Hare Kṛṣṇa mantrát azonban bárki énekelheti, függetlenül a helytől és attól, hogyan ül. Śrī Caitanya Mahāprabhu nyíltan kijelentette: niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ.[73] A Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklése során nincsenek különleges utasítások az ülőhelyre vonatkozóan. A niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ utasítás magába foglalja a deŚát, a kālát és a pātrát â€” a helyet, az időpontot és az egyént is. A Hare Kṛṣṇa mantrát tehát mindenki énekelheti, az időponttól és a helytől függetlenül. Ebben a korban, a kali-yugában rendkívül nehéz olyan helyet találni, melyet a Bhagavad-gītā megfelelőnek tekint. A Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát azonban bárhol és bármikor énekelhetjük, és hamarosan meglesz az eredménye.[74]

Konklúzió

A kīrtana-yoga tehát végtelenül praktikus. Ahhoz, hogy a yoga más, megszokott formáit gyakorolja, nem mindenkinek van meg a megfelelő kitartása, állóképessége és egyéb testi feltétele. Éneklésre azonban egy gyermek is képes. Csak kinyitjuk a szánkat, és hagyjuk, hogy a szívünk énekeljen. Ez nagyon áldásos, és megfelelő iránymutatással rendkívül egyszerűen végezhető folyamat. Minden érzékszervünket lefoglaljuk. A hang beborítja a fülünket és a nyelvünket, szemünkkel láthatjuk az éneklésben, zenélésben résztvevő társaink boldog arcát, vagy esetleg spirituális képeket. Szaglásunkat lefoglalja a füstölők vagy a friss virágok illata, amelyek szinte velejárói a kīrtana-meditációnak. Tapintásunkat pedig lefoglalhatják a hangszerek, vagy akár a zene ütemére való tapsolás. Ugyanakkor ülhetünk csendben, meditálva, szemünket becsukva is, önvalónkat átadva a zene és a mantrák hangjai gyógyító erejének. Énekléssel természetes módon használjuk a lélegzésünket is, ami így a prāṇāyāma tökéletessége lesz. Elménket pedig teljesen lefoglaljuk egyszerűen azáltal, hogy a hangokra fókuszálunk.

Ez a meditáció legnagyobb tökéletessége. Mikor az ember elméjét nem érdekli semmi más, csak hogy Kṛṣṇához menjen, hogy vele lehessen. Ő az, aki nem különbözik szent nevétől,[75] tehát ha valaki azt ismétli, énekli halkan vagy hangosan, akkor az azt fogja eredményezni, hogy együtt lesz a Legfelsőbb Úrral, összekapcsolódik vele, ami pedig azt eredményezi, hogy elméje megnyugszik, lecsendesül, egy pontra rögzül, és végső soron ez minden meditáció célja.

Kṛṣṇa mindezt megerősíti a Bhagavad-gītāban: „A Kṛṣṇa-tudatban teljesen elmélyedő ember biztosan eljut a lelki birodalomba, mert teljes mértékben átadja magát a lelki tetteknek, melyeknek eredménye abszolút, és amit feláldoznak, az ugyanolyan lelki természetű.”[76]

Felhasznált irodalom

Beck, Guy L.: Sonic Theology. Motilal Banarsidass Publ., New Delhi, 1995.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. Bhakti­vedanta Book Trust, 2008.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Caitanya-caritāmṛta. Bhaktivedanta Book Trust, 1996.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Śrīmad-Bhāgavatam (1-10. ének). Bhak­ti­vedanta Book Trust, 1992-1995.

Bhise, Usha R.: Nāradīya Śikṣā. Bhan­dakar Oriental Research Institute, Poona, 1986.

Dvaipāyana Vyāsa: Vedānta-sūtra. Ma­gyar Brahmana Misszió, Budapest, 2010.

Gonda, Jan: The Indian Mantra. In: Selected Studies 4. E. J. Brill, Leiden, 1975, 248-301.

Hughes, David B.: Svara saptah: Into­na­tion in Vaishnava Music. Bhakti­vedanta Gurukula, Mayapur, 1985.

Lath, Mukund (ed., trans.): Dattilam. Motilal Banarsidass Publishers Pvt. Ltd., Delhi, 1988.

Mangalwadi, Vishal: The World of Gurus. Vikas, New Delhi, 1977.

Patric Bernard: Music as Yoga : Dis­co­ver the Healing Power of Sound. Mandala Publishing, San Rafael, 2004.

Ramanathan, Hema: Rāgas in Bṛhad­deŚī. Kézirat, 2012.

Rátkai Gergő: A gauḍīya-vaiṣṇava zene története. Tattva XVI/1. 2013, 63-72.

Shringy, R. K. - Sharma, Prema Lata: Saṅgīta-Ratnākara of Śārṅgadeva, Vol.I.. Motilal Banarsidass, Delhi, 1978.

Śivarāma Swami: Bhaktivedanta magyarázatok: A Bhagavad-gītā tökéletes értelmezése. Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet, Budapest, 1999.

The Nātya Śāstra of Bharatamuni. Sri Satguru Publications, Delhi, India, 2000.



[1]  Caitanya-caritāmṛta (Cc.) Madhya-līlā 20.330-337.

 

[2]  Cc. Ādi-līlā 3.19, 3.40, 4.220,17.316, etc.

 

[3]  Tradicionális értelemben a meditáció tárgya a legvégső cél, Isten.

 

[4]  Más néven bengáli vaiṣṇava. Ehhez a láncolathoz tartozott A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, az ISKCON (a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezete) alapítója. Ezen cikk eredeti védikus szentírások kijelentései és Bhaktivedanta Swami Prabhupāda tanításain alapszik.

 

[5]  Bhagavad-gītā (Bhg.) 6.34.

 

[6]  „Az élőlények ebben a feltételekhez kötött világban az Én örökkévaló, parányi részeim. Feltételekhez kötött létük miatt küzdelmes harcot vívnak a hat érzékszervvel, melyhez az elme is hozzátartozik.” (Bhg. 15.7)

 

[7]  „Az érzékszervek valamennyi tevékenységének az elme a központja...” (Bhg. 3.40, magy.)

 

[8]  Yogának azt a folyamatot nevezzük, amely összekapcsolja az embert a Legfelsőbbel. Hasonló ez egy létrához, amely a lelki megvalósítás legfelsőbb szintjére vezet. (Bhg. 6.3, magy.)

 

[9]  Bhg. 6.3, magy.

 

[10] Śivarāma 1999: 133-134.

 

[11] Śrīmad-Bhāgavatam (Bhāg.) 4.9.29, magy.

 

[12] Bhg. 6.4, magy.

 

[13] Bhāg. 7.5.23-24: „Hallani és énekelni az Úr Viṣṇu transzcendentális szent nevéről, formájáról, jellemzőiről, személyes tulajdonáról és kedvteléseiről, emlékezni rájuk, szolgálni az Úr lótuszlábát, tisztelettel imádni az Urat a tizenhatféle kellékkel, imákat mondani az Úrhoz, a szolgájává válni, a legjobb barátunknak tekinteni Őt és mindenünket átadni Neki (más szóval szolgálni Őt a testünkkel, az elménkkel és a szavainkkal) â€” ez a kilenc folyamat tiszta odaadó szolgálatnak számít. Aki az életét annak szenteli, hogy e kilenc folyamaton keresztül Kṛṣṇát szolgálja, azt a legműveltebbnek kell tekinteni, mert tökéletes tudásra tett szert.”

 

[14] A vairāgyát könnyen elsajátíthatjuk azáltal, hogy elménket elkülönítjük az olyan tettektől, amelyek nem állnak kapcsolatban az odaadó szolgálattal, a bhakti-yogával. Vairāgya annyit jelent, mint megválni az anyagtól és lelki elfoglaltságot adni az elmének, és ez végső soron a meditáció valódi célja. (Bhg. 6.34, magy.)

 

[15] Bhāg.3. 8-10. fejezet.

 

[16] anāvṛttiḥ Śabdāt - „Hangvibráció által az ember elérheti a felszabadulást” (Vedanta-sūtra 4.4.22)

 

[17] „Óh, Kunti fia! Én vagyok a víz íze, a nap és a hold fénye, az om szótag a védikus mantrákban, a hang az éterben és az emberi képesség.” (Bhg. 7.8)

 

[18] Bhāg. 11.12.17.

 

[19] A nāda ezen kívül szilárd tárgyakon keresztül is terjed, például a hangszerek húrjain és fából készített testén keresztül.

 

[20] Hughes 1985: 8.

 

[21] Mind az ősi ind zenészek, mind a mai zenetudósok tudatában vannak a ténynek, hogy az emberi fül egy oktávon belül huszonkét zeneileg különböző hangot tud elkülöníteni. Ezeket mikrohangoknak vagy szanszkritül Śrutinak nevezik..

 

[22] Shringy - Sharma 1978: 115-116. Ezzel a teóriával találkozhatunk Dattilánál is, aki azt mondja, hogy huszonkét hang található az emberi mellkasban, melyek minél feljebb haladunk, annál magasabbak. (Dattilam 9-11.)

 

[23] Nāradīya-Śikṣā 1.5.9.

 

[24] Olyan hangok, melyek elég hosszú ideig szólnak ahhoz, hogy érzelmeket váltsanak ki a hallgatóból.  (Nāradīya-Śikṣā 1.8.5)

 

[25] Vele szemben Bharata azt állítja, hogy a Śrutik a svarákon keresztül nyilvánulnak meg. (Nātya-Śāstra 28.23) Ezt a nézőpontot osztják a Nātya-Śāstra kommentátorai, Abhinava Gupta és ViŚākhila is.

 

[26] Nevük: ṣaḍja, ṛŚabha, gāndhāra, madhyama, pañcama, dhaivata, niṣāda.

 

[27] „Brahmā lelke a zárhangokként, teste a magánhangzókként, érzékei a réshangokként, ereje a köztes hangokként, érzéktevékenysége pedig a hét zenei hangként nyilvánult meg.” (Bhāg. 3.12.47)

 

[28] Mindhárman jelentős zenetudósok. Bővebben lásd: Rátkai 2013.

 

[29] BṛhaddeŚī 280. (Ramanathan 2012)

 

[30] Uo. 281.

 

[31] Nātya-Śāstra 6.15.

 

[32] Hughes 1985: 28.

 

[33] Azért hívják határenergiának, mert a lelki és anyagi energia közt helyezkedik el, és vágyainak megfelelően vagy az egyik, vagy a másik hatása alá kerül. (Bhāg. 4.12.6, magy.)

 

[34] Cc. Ādi-līlā, 2.103.

 

[35] Független élvezet, anyagi birtoklásvágy, hamis tekintély, hírnév és tisztelet.

 

[36] Cc. Ādi-līlā, 2.102.

 

[37] Cc. Ādi-līlā, 2.101.

 

[38] Bhg. 7.14, magy.

 

[39] Nemiség, érzékelés, mozgás, érzelem, kommunikáció, értelem és megvilágosodás.

 

[40] Név szerint: mūlādhāra (gyökér-cakra), svādhiṣṭhāna (nemi-cakra), maṇipūra (köldök-cakra), anāhata (szív-cakra),  viŚuddha (torok-cakra), ājñā (homlok-cakra) és sahasrāra (korona-cakra).

 

[41] Jelen esetben a lélek emberi születéséről beszélek, de ez az elv egyaránt alkalmazható minden fajta anyagi testtel rendelkező élőlény születésére.

 

[42] Hasonló folyamat mikor a prizma spektrumaira bontja a fényt.

 

[43] Bhāg. 2.5.32.

 

[44] Bhāg. 2.8.9, 3.20 fejezet, 7.3.26-28. Megj: Valójában nem az Úr Brahmā teremti az élőlényeket. Ő csupán megkapta azt a képességet, hogy a teremtés kezdetén különféle testi formákat adjon nekik előző korszakbeli tetteinek megfelelően. (Bhāg. 2.9.30, magy.) Az Istenség Legfelsőbb Személyisége mind az anyagi világot, mind az élőlényeket létrehozta már csíra formájában, és Brahmā feladata volt, hogy e csírákat szerte az univerzumban szétszórja. A valódi teremtést ezért sargának nevezik, a Brahmā általi későbbi teremtést pedig visargának.

 

[45] Hughes 1985:15-16.

 

[46] Nātya-Śāstra 28.8.

 

[47] avadhāna: figyelmesség, fegyelem.

 

[48] Bővebben lásd: Hughes 1985.

 

[49] Bernard 2004: 56-63.

 

[50] http://www.tudatosszules.hu/honapsorolo/elsotrimeszter.htm Letöltés: 2014.10.15.

 

[51] Pl.: Bhāg. 7.7.15, 10.12.40 stb…

 

[52] Van hogy tanpurának hívják.

 

[53] A harmonikus érték egyfajta függvény, mely két vagy több vibráció találkozásával keletkező interferenciaminta összetettségét adja meg.

 

[54] Hughes 1985: 23.

 

[55] Hughes 1985: 24.

 

[56] „Az anyagi természet három kötőerőből áll: a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejéből. Óh, erős karú Arjuna! Amint az élőlény kapcsolatba kerül az anyagi természettel, e kötőerők felülkerekednek rajta.” (Bhg. 14.5)

 

[57] Bhg. 3.29.

 

[58] A transzcendens egy, a durvafizikai és finomfizikai anyagi létezésen túl létező valóság.

 

[59] Bhg. 14.5.

 

[60] Bhg. 14. fejezet.

 

[61] Ti. a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrának.

 

[62] Az Úr szent nevének éneklése és az Úr szolgálata nem különbözik egymástól. (Cc. Madhya-līlā 4.125, magy.)

 

[63] Lelki hangvibráció, ti. a védikus irodalom. (Cc. Madhya-līlā 20.353)

 

[64] manas - elme, trayate - győzelem.

 

[65] Gonda 1975: 249.

 

[66] Mangalwadi 1977: 206.

 

[67] Bhg. 14.8, magy.

 

[68] „harer nāma harer nāma/ harer nāmaiva kevalam/kalau nāsty eva nāsty eva/nāsty eva gatir anyathā - Ebben a kali-korban nincs más út, nincs más út, nincs más út a lelki tökéletesség elérésére, mint az Úr szent neve, az Úr szent neve, az Úr szent neve. ” (Bṛhan-nāradīya-purāṇa. Idézi: Bhāg. 5.1.15, magy)

 

[69] Bhg. 8.8; Bhg. 12.6-7.

 

[70] Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare

 

[71] Bhg. 7.8.

 

[72] Bhg. 6.11.

 

[73] Cc. Antya-līlā, 20.16.

 

[74] Bhāg. 7.15.31, magy.

 

[75] „Krṣṇa szent neve transzcendentálisan gyö­nyörteli. Minden lelki áldást megad, mert ez a név Maga Krṣṇa, minden gyönyör kútfeje. Krṣṇa neve minden transzcendentális íz megtestesülése, és semmi sem hiányzik belőle. Semmilyen körülmények között sem anyagi, és nem kevésbé hatalmas, mint Maga Krṣṇa. Sohasem szennyezik be az anyagi tulajdonságok, ezért nem lehetséges, hogy kapcsolatba kerüljön māyāval. Mindig felszabadult és lelki â€” az anyagi természet törvényei sohasem kötik feltételekhez. Ez azért van így, mert Krṣṇa neve és Maga Krṣṇa azonosak.” (Cc. Madhya-līlā 17.133)

 

[76] Bhg. 4.24.

 



ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: [email protected]
© 2019 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2019 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare