Görgessen tovább

Környezetvédelem - Fenntartható társadalom
Az ellopott folyó megmentése - Film egy sikeres vaiṣṇava környezetvédelmi akcióról
 Négy fiatal vrajavāsī[1]áll Delhiben, az Okhla-ghāṭánál, a Yamunā folyó partján, szeméthalmok, műanyag zacskók és rothadó állattetemek között. A víz felszínét körülbelül két méter vastag fehér hab borítja, mintha éppen egy óriási mosógépből engedték volna ki. A bűz leírhatatlan, a látvány visszataszító és émelyítő.
Egy öttagú család érkezik. Levetkőznek, tiszteletüket ajánlják a folyónak, és félrelökdösik a felszínen úszkáló műanyag flakonokat, hogy alá tudjanak merülni a folyó vizében. Amikor a szülők az alig kétéves kisfiukat is bemerítik, Vṛndāvana Vinoda nem tud uralkodni magán, és nekik szegezi a kérdést: „Miért jönnek ide fürdeni? Nem látják, mennyire mocskos a víz?” „Ma Śiva-rātri van – válaszol az apa, – és mi minden ünnepen eljövünk. A Yamunā szent folyó, ezért tiszta, még ha piszkosnak látszik is.”
Az UNICEF felmérése szerint a Yamunā partvidékén lakó gyermekek 23%-a ólom- és arzénmérgezésben szenved, és ez korai halálukat okozza.[2]
Nemrég befejezett dokumentumfilmem e jelenete érzékletesen mutatja be azt a konfliktust, amelynek következményeként a modern Indiában milliók halnak meg idő előtt. Néhány éve észak-indiai tanulmányutam során egy nonprofit szervezet tagjai hívták fel a figyelmemet a Yamunā folyóval kapcsolatos krízishelyzetre. Ismervén kutatási területemet, illetve filmes hátteremet, nagy mennyiségű cikket és más írásokat, több órányi, a folyó különböző részein felvett videóanyagot bocsátottak a rendelkezésemre. Megkértek, hogy tanulmányozzam át mindezeket, és segítsek nekik a probléma tudatosításában, illetve nyilvánosságra hozatalában.[3]
Mi volt az aggodalmuk valódi oka, mit akartak a világ tudomására hozni? Ez keltette fel az érdeklődésemet.
Bárki, akinek vannak ismeretei Indiáról, tudja, hogy az ország egyik legnagyobb folyója, a Yamunā keresztülhalad Delhin, a fővároson, Kṛṣṇa szülőhelyén, a szent Vraja területén, Agrán, az UNESCO Vi­lág­örökség részét képező Taj Mahal városán, majd Allahabadnál egyesül a Gangesszal. A folyót szentnek tartják, és az indiaiak többsége évezredek óta imádja. Jelenleg körülbelül 60 millió ember van közvetlen napi kapcsolatban a folyó vizével. Így a mostanában napvilágra került tények meglehetősen aggasztóak.
A Yamunā a bolygó tíz legszennyezettebb folyójának egyike.[4] Az indiai kormány álláspontja szerint a folyó szennyezettsége olyan magas, hogy valójában „halottnak” tekintendő.[5]
Miként kerülhetett az imádott folyó ilyen szörnyű állapotba? Hogyan éreznek az emberek a folyó jelenlegi állapotával kapcsolatban – különösen a vaiṣṇavák, akik hisznek annak isteni természetében –, és mit tesznek a helyzet megváltoztatása érdekében? Megvédheti-e a hit az embereket a víz mérgező hatásaitól?
Ezekre a kérdésekre választ keresve, és a Vrajai szervezetek eredeti kérését tiszteletben tartva, csapatunk, amelyet hat, Varṣāṇāból és Vṛndāvanából való vrajavāsī fiatal – Larilī (9), Bhagavatī(12), Śrījī (16), Murārikā (20), Śaṭākṣī (22), Vṛndāvana Vinoda (34) – és még néhány külföldi barát alkotott, útnak indultunk a Yamunā folyásán felfelé haladva, hogy megkeressük a problémák eredetét.
Kutatásunk nemcsak arra irányult, hogy a felkeresett helyszíneken a saját szemünkkel lássuk a helyzetet, szakértőkkel beszéljünk, adatokat gyűjtsünk és dolgozzunk fel – hanem hogy megpróbáljunk a probléma gyökeréig hatolni, mind az anyagi, mind a spirituális szempontokat figyelembe véve, mindeközben megörökítsük az emberek érzéseit és cselekedeteiket a Yamunā jelen helyzetével kapcsolatosan.
Mégis, amikor elindultunk, sem én, sem az eltökélt vrajavāsī fiatalok nem voltak felkészülve a ránk váró tapasztalatokra és felfedezésekre.

1. A problémák feltárása

1.1.Környezetvédelmi kérdések

„A szüleim földművesek, de a folyó szennyezettsége miatt a termésünk mérgező” – magyarázza Larilī, a Varṣāṇā közeli me­zőn állva. „Ez a tehén azért haldoklik, mert ivott a Yamunā vizéből” – meséli Bhagavatī, egy másik lány ugyanabból a faluból.
Amikor valaki megérkezik a Delhitől körülbelül 120 km-re, Vrajában fekvő Var­ṣāṇāba, olyan érzése van, mintha megállt vol­na az idő: nem sok minden változott itt az elmúlt évszázadokban. Nehéz lenne megmondani, ki hány éves, hiszen nincsen megfelelő anyakönyvezés. Az emberek általában nemigen foglalkoznak az öregedéssel vagy az idő múlásával – figyelik a természetet és követik annak ritmusát. Varṣāṇāban a vrajavāsīk, éppen úgy, mint szeretett Kṛṣṇájuk, egyszerű, természethez közeli életet élnek. Napjaikat a földeken dolgozva töltik, ellátják a teheneiket és ökreiket, gondoskodnak a gyermekeikről és a kútból húzzák a vizet.
Ezek a falusi emberek, ahogyan mások is, akik a Yamunā árterületén lévő földekből élnek, az utóbbi két évtizedben észrevették, hogy bármilyen keményen is dolgoznak, a termés mennyisége csökken, minősége pedig romlik. Ez a jelenség a megélhetésüket, sőt még az életüket is komoly veszélybe sodorta. Azt is felfedezték, hogy szentnek tartott teheneik, akiknek a teje mindennapi élelmük alapja, szokatlanul nagy számban betegednek meg és pusztulnak el.
Időbe telt, mire rájöttek, hogy a probléma oka szeretett folyójuk, a Yamunā vize, ami a föld alatti víztározókat és kutakat is táplálja, a víz, amivel öntöznek, főznek, és amit isznak.
Az igazság az, hogy a Yamunā vizének minősége az elmúlt harminc évben lényegesen megromlott, annyira, hogy néhány veszélyes baktériumon kívül semmilyen más élő organizmus nem tud életben maradni benne. A halak, a madarak és más, régen itt honos állatfajok már rég eltűntek.[6]

1.2. Közegészségügyi kérdések

„Fáj a torkom és lázam van. Hazaküldött az orvos. Tífuszos vagyok.” – mondja Kṛṣṇa (9) kifelé menet a Sāndīpani Muni iskolából, Vṛndāvanában.
Delhiben és a fővárostól északra fekvő városokban és falvakban a kutak vize egyszerűen alkalmatlan az emberi fogyasztásra. A jómódú lakosok otthonaiban van vízszűrő berendezés, de az egyszerű emberek a víz által okozott fertőzések sokaságának vannak kitéve.[7]
A neuromuszkuláris betegségek száma ugyancsak megemelkedett az utóbbi húsz évben a Yamunā árterületén. A rákos megbetegedések aránya az indiai lakosság körében 3-5%, míg ezen a területen 67%.[8]
A csecsemők és a gyermekek különösen veszélyeztetettek. A terhes anyák rengeteg különféle baktériumos és vírusos fertőzésnek vannak kitéve, aminek következtében a csecsemők már fertőzötten jönnek a világra. A gyermek- és csecsemőhalálozás a víz szennyezettsége miatt magas.[9]„Országunk jövője igen sötét” – állítja Dr. Deepak Giridhar.

1.3. Gazdasági kérdések

Śaṭākṣī a Yamunā kiszáradt medrének egyik kövén ül, háta mögött a hatalmas Hathni-kuṇḍa gát. „Nem számítottam rá, hogy alig egy kilométernyire a gáttól száraz folyómedret találok – mondja. – Ezt a folyót ellopták!”
A Himalájában eredő Yamunā vizét Haryana államban két csatornába terelik: a Keleti és a Nyugati Yamunā-csatornába. Az innen körülbelül 200 kilométerre fakadó forrás friss, tiszta vizének 97%-a kerül ezekbe a csatornákba. A fennmaradó 3%, a megengedett szivárgás az ökológiai áramlást hivatott fenntartani, és ezzel életben tartani a folyót. Ám a gáttól néhány száz méternyire a víz elapad, kiszáradt folyómedret hagyva maga után.
Ami kevéske víz mégis található itt, az valójában talajvíz és szennyvízcsatornák tartalma. Az esős évszak kivételével, ami­kor a gát nyitva van, a Yamunā egy csepp­je sem éri el Delhit, Vraja területét, Agrát vagy Allahabadot. De hová tűnik a Yamunā friss vize? Ki „lopja” el a folyót?
„A Nyugati Yamunā-csatorna hídján állunk” – mutatja be a helyszínt Ravi. Ez a víz Haryana mezőgazdasági területeit öntözi, amit „India kenyérkosarának” neveznek.[10]
A Yamunā tiszta vizének legnagyobb része csatornákba és mellékcsatornákba folyik, hogy főleg rizsföldeket öntözzenek vele. A rizstermesztés nagy mennyiségű vizet igényel, ami – ellentétben Bengállal vagy Dél-Indiával – ezen a területen nem természeti adottság. Ezért Haryana állam kormánya az utóbbi évtizedekben fokozatosan megnövelte a Yamunā vizének a Hathni-kuṇḍa gátnál Haryanába terelt mennyiségét.[11]
Ennek köszönhetően Haryana földjei bőséges termést hoznak, a mezőgazdaság virágzik. India rizstermésének 80%-át adja ez az állam.[12] Gondolhatnánk, hogy ez csodálatos teljesítmény – valójában azonban India „rizstálja” gazdag külföldieket etet, miközben milliók szenvednek alultápláltságtól az országban.
„Íme Taraori, Ázsia legnagyobb rizspiaca – büszkélkedik egy kereskedő. – Óriási mértékben nőtt az üzlet az elmúlt években. Korábban 30-40 rúpiát kértünk egy kilogramm rizsért, de ma már 100 rúpiába kerül. A külföldi piac minden árat elfogad, amit csak meghatározunk.”
A megtermelt rizs 85%-át exportálják a Közel-Keletre, Amerikába és Európába. Az ott élő emberek keresletet teremtve növelik India gazdaságát, és közben mit sem tudnak arról, hogy ezzel a világ egyik legnagyobb környezeti katasztrófájához és milliók szenvedéséhez járulnak hozzá.[13]
A Yamunā példája jól tükrözi, mennyire globalizált a világunk: tudatos és tudatlan döntéseink kihatnak a több ezer kilométer távolságban élőkre is.[14]
A vízelosztás kiegyensúlyozatlansága Indiában társadalmi feszültségeket okoz, és az emberi jogokkal kapcsolatos aggodalmakra is okot ad.
„A helyzetünk nagyon megromlott. Visz­sza akarjuk kapni a folyót, és vele azt a bőséges termést, amely régebben a miénk volt” – mondja egy muszlim földműves Uttar Pradesből.
„Miért nem egyenletes a vízelosztás? – kérdezi Vṛndāvana Vinoda. – Akik a folyó mentén élnek, és szükségük lenne ivó- és öntözővízre, nem tekintendők embereknek?”

2. Az okok megértése

A Yamunā jelenlegi állapota – úgy tűnik – közösségi és egyéni problémák kombinációjának az eredménye.
Az egyik gond a nemzeti és a tagállami törvények összehangoltságának hiánya. A víz mint erőforrás kezelése az utóbbiak feladata, és mindegyiküknek joga van a területén található vízhez. Ahhoz, hogy a Yamunā vizének elosztása nemzeti prioritássá váljon, a tagállamok közös beleegyezése lenne szükséges, beleértve azokat is, akik jelenleg hasznot húznak a folyó eltereléséből.
A másik gond a túlnépesedés. A Del­hiben és a környező városokban lakó népesség folyamatos növekedésével az infrastruktúra képtelen volt lépést tartani – a rendszer túlterhelt, a szennyvíztisztítás megfelelő színvonalra emelése pedig mindig is nagy kihívást jelentett.
A környezetvédelmi politika gyengesége miatt a Yamunā vidékén működő ipari üzemek hajlamosak megfeledkezni a környezet megóvása, illetve az emberek általános egészségvédelme érdekében szükséges intézkedésekről.
A felelőtlen emberi viselkedés ugyancsak hozzájárul a víz szennyezettségéhez. Néhány évtizede, amikor az indiai háztartásokban szinte minden biológiailag lebomló anyagból készült, a háztartási hulladék utcára vagy a csatornákba dobása ártalmatlan cselekedetnek számított. A műanyagok és vegyszerek korában azonban ugyanez a szokás óriási veszélyt jelent az emberek egészsége és a környezetük számára, hiszen a méreganyagok a talajba és a folyóba kerülnek.
Az egyéni és a közösségi mohóság ugyancsak vádolható. Az azonnali vagy rövid távon realizálható haszon, a társadalom és a környezet érdekeit figyelmen kívül hagyva, sokak számára jelent kísértést.
A tudatlanság ugyancsak fő összetevője a problémának. Bár a Yamunā szennyezettsége némileg a köztudatba került az utóbbi évek során, sokan, legfőképpen a falusiak, még mindig nem ismerik a folyó valódi állapotát. Akik a folyó felső folyása mentén élnek, nincsenek tisztában azzal, hogy az életformájuk miként befolyásolja mások életét. Ugyanígy, akik az alsó folyás mentén élnek, nem vesznek tudomást a víz egészségre ártalmas mivoltáról.[15]
„Tudja, honnan származik ez a víz?” – kérdezi Vṛndāvana Vinoda egy, a rizsföldön dolgozó földművestől, Premától, akit a Yamunā-csatorna közelében szólított meg. „Haridwarból jön” – mondja Prema. – „Ez a Yamunā vize, ugye?” – „Igen” – válaszolja az öregember. – „De Haridwarban nem folyik a Yamunā” – mondja Vṛndāvan Vinod. – „Akkor ez a Gangesz vize” – feleli Prema. – „De ez a tábla, amelyet Haryana állam helyezett ide, azt jelzi, hogy ez a Yamunā vize” – állítja kitartóan Vṛndāvana Vinoda.Az idős földműves teljesen összezavarodva felpattan a biciklijére, és távozik.

3. Kulturális és vallási vonatkozások

3.1. A nemzeti büszkeség megszentségtelenített szimbóluma

A Yamunā folyó mindamellett, hogy természeti erőforrás, India egyik kulturális ikonja is. Még a nemzeti himnuszban is hangsúlyozzák megbecsülésének fontosságát.
Amint Śrījī, Murārikā és Vṛndāvana Vinoda belépnek egy iskola kapuján, 800 tanuló sorakozik fel a folyosón, és elkezdik énekelni a nemzeti himnuszt – magasztalva a Yamunā folyó dicsőségét. Indiában minden nap kötelező elénekelni ezt az iskolákban.
Sokan úgy érzik, hogy a Yamunā jelenlegi állapota egy fontos nemzeti jelkép meggyalázása és az egész ország megalázása. „A Yamunā nem csak egy folyó. A Yamunā a mi hitünk, a mi kultúránk.” – mondja egy vaiṣṇava vezető, Jñānandji Mahārāja Vṛndāvanából.

3.2. A vallási érzékenység figyelmen kívül hagyása

Ronak (10) megerősítésért felnéz a nagyapjára, aki pap: amikor az bólint, a fiú megragadja az ārati lámpát, ami vagy ötven darab, több szinten körben elhelyezett mécsesből áll. Óvatosan halad lefelé a lépcsősoron a víz felé, és a mantra ritmusára elkezdi az imádati szertartás körkörös mozdulatait, amit a családja minden napfelkelte és napnyugta alkalmával évszázadok óta elvégez a Keśī-ghāṭa ezen pontjánál.
A víznek a legtöbb vallásban központi szerepe van – két okból is.
Először is, a víz megtisztít. Elmossa a tisztátalanságokat és a szennyeződéseket, képes eltörölni az Isten elleni korábbi sértések bármilyen következményét. A víz megtisztítja a rituáléhoz szükséges eszközöket. Általa a személy külsőleg és lelkileg egyaránt tisztává lesz, és elvégezheti az imádatot. Másodszor, víz nélkül nincs élet. A víz erőt is képvisel – pusztító és teremtő ereje van.[16]
A vaiṣṇava hagyomány szerint a Ya­mu­nā egy szépséges istennő, aki azért jelent meg folyó alakjában, hogy örömöt és áldást adjon annak, aki megfürdik a vizében, vagy iszik belőle. Nem meglepő, hogy templomok ezrei épültek a partján, amelyeket zarándokok milliói látogatnak a megtisztulást és a megváltást keresve.
A Yamunā vize fontos eleme a templomok napi imádati szertartásainak és az otthoni rituáléknak. A vaiṣṇava imádat a Yamunā vagy a Gangesz vizével megtisztított eszköz hiányában nem tekinthető tisztának.[17] „A Yamunā megszűnt létezni mint folyó – mondja Ravi. – Ami itt folyik, az kizárólag Delhi szennyvize.”
Vṛndāvana Vinoda döbbenten mutat a mocskos vízre: „Ez folyik Vṛndāvanánál? Bár egy ideje már nem fürdünk meg a folyóban, de néhány csepp vizet azért a szánkba szoktunk spriccelni, a hitünk miatt. Most már elgondolkozom rajta, tegyem-e ezt?”
A mai állapot szerint eltökélt hívők milliói nem egy folyót, hanem egy szennyvízcsatornát imádnak. Akik nincsenek tisztában ezzel a helyzettel, azok egészségét súlyos veszélyek fenyegetik. Akik pedig ismerik ezeket a veszélyeket, azok félelmet, mély megbántottságot és megalázottságot éreznek.
Vannak vaiṣṇavák, akik szerint a Ya­mu­nā aprakaṭa (rejtett) formájában örökké jelen van Vrajában, tehát még ha egy szennyvízcsatornában is fürdenek, úgy gondolják, hogy a Yamunā vizébe merülnek, és lelki haszonra tesznek szert.
Talán így van. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy ezek a jámbor tettek nem védik meg azt a vészjóslóan növekvő számú embert, akik borzalmas betegségeknek esnek áldozatul.[18]

3.3. A szent helyek eltűnése

„Csupán három dolog maradt meg Kṛṣṇa idejéből – mondja Vṛndāvana Vinoda. – Vraja földje, a Govardhana-hegy és a Yamunā.”
A zarándoklatok nagyon fontosak a hin­duk számára, így a vaiṣṇaváknak is. A szent helyek az önvizsgálat, a lelki újjászületés és a megvilágosodás helyszínei.
A Yamunā ágai olyanok, mint Vraja test­ének erei, és szent helyek ezrei találhatóak a partján. De a vaiṣṇavák attól tartanak, a Yamunā fizikai jelenléte hiányában ezek a szent helyek hamarosan eltűnnek: „Vraja lakosai nincsenek tisztában azzal a szívet tépő ténnyel, hogy a Yamunā nincs jelen Vrajában.” – mondja Murārikā. Könnyeivel küzdve húga, Śrījī hozzáteszi: „A Yamunā nélkül Vraja nem létezik, nélküle az életem teljesen más lesz. A Kṛṣṇától származó kultúra lassan el fog tűnni. Ellopják a jövőmet.”

3.4. A megsértett személy, Yamunā

Az indiai hagyományok szerint a folyók, ahogyan az anyaföld is, személyiséggel rendelkeznek: élnek és éreznek, ahogyan az emberek.
A purāṇákban számtalan leírás található arról, milyen boldogan szolgálja Yamunā Devī Kṛṣṇát (Śyāmát), hogyan teszi lehetővé számtalan kedvtelését. Hűsítő vizében együtt fürdik a tehenekkel, a tehénpásztor fiúkkal és lányokkal, partján, a buja és illatos rózsák közt játszik fuvoláján és táncol szeretett gopījaival.[19]
A vaiṣṇavák számára Yamunā Devī Śyā­ma és Vraja része: „A szennyezettség nagy probléma – magyarázza Śrīji. Nekünk, vrajavāsīknak azonban a legnagyobb gondot Yamunā Devī boldogtalansága okozza, mert távol van szeretett Śyāmájától.”
„Számomra ez egy börtönfal – mondja Śatākṣī, a háta mögött lévő Hathni-kuṇḍa gátra mutatva. – Mert megakadályozza a Yamunāt, hogy hazatérjen Vrajába, szeretett Śyāmájához.”

4. Vaiṣṇava környezetvédelmi akció

Vraja lakóinak rendkívül személyes és bensőséges a kapcsolata a Yamunāval. Talán szenvednek, vagy akár meg is halnak a folyó szennyezettségének hatásaitól, de számukra a legnagyobb aggodalmat mégsem saját betegségük okozza, hanem az általuk szeretett személy szenvedése. A bhakti-hagyomány gyakorlói képtelenek abban a tudatban élni, hogy esetleg elégedetlenné teszik Urukat és annak bizalmas szolgáit.
„Yamunā az édesanyánk. Ha valakinek az édesanyja fogságba kerül, hogyan kellene éreznie magát? Megmentjük és visszahozzuk őt, az életünk árán is.” – jelenti ki Śrījī.
Sokéves tétlenség után 2010-ben vaiṣ­ṇava szent emberek Vrajából, Śrī Ramesh Baba vezetésével akcióba lendültek. Varṣāṇāban megalapították a Yamunā Rakshak Dal (Ya­munā Megmentéséért Mozgalom) nevű szervezetet. „Aki nem gondol másokra, az vak. Teljesen vak.” – jelentette ki Ramesh Baba.
Hamarosan emberek ezrei és más szervezetek Indiából és a világ minden tájáról is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A vaiṣṇava sampradāyák közül a vallabha és a gauḍīya állt ki a Yamunā megmentésének ügye mellett, valamint a śaiviták és egyéb vallási csoportok, például a szikhek és a muszlimok ugyancsak aktívan közreműködtek.[20]
A Yamunā Megmentéséért Mozgalom fő elvei:
Együttérzés az emberek, az állatok és a Yamunā mint személy iránt.
Az egyenjogúság és az alapvető emberi jogok megalapozása.
Isten tulajdonának visszaigénylése és a szent föld védelme.
Yamunā istennő és az Úr Kṛṣṇa elégedettségének elérése.
Céljaik praktikusan két pontban összefoglalhatóak:
A folyó újjáélesztése azáltal, hogy az állam elegendő mennyiségű friss vizet enged át a Hathni-kuṇḍa gátnál, így a folyó teljes hosszában biztosított lesz az áramlás.
Rá kell venni a kormányt a szennyvíztisztító rendszer fejlesztésére, és egy különálló csatorna kiépítésére, annak érdekében, hogy a Yamunā medrébe ne kerülhessen szennyvíz.[21]
Ezen célok elérése sokféle tevékenységet igényel, többek között a tudatosság növelése érdekében tartott előadásokat, nyilvános párbeszédet, média-megjelenést, megállapodásokat döntéshozókkal, éhségsztrájkot, tiltakozó felvonulásokat.
Lelkes embertömeg – köztük számos gyermek – színes zászlókat és „Mentsük meg a Yamunát!” feliratokat lobogtatva vonul az úton. „Hathni-kuṇḍához megyünk, hogy kiszabadítsuk a Yamunāt” – énekli Murārikā, Śrījī, Larilī, Bhagavatī.
 2015 márciusában 500.000 ember menetelt Vṛndāvanából Delhibe, hogy rábírják a kormányt követeléseik meghallgatására. Falusi emberek, földművesek, kisgyermekek, még a mozgásukban korlátozottak is úgy érezték, hogy cselekedniük kell. Vṛndāvana szent emberei megszegték fogadalmukat, hogy soha nem hagyják el imádatuk helyszínét, és csatlakoztak a folyó megmentését célzó felvonuláshoz. „Itt maradunk, amíg megoldás nem születik!” – kiáltja egy aktivista a mikrofonba. „A Vrajai szentek gyülekezete nem különbözik Istentől, és mindannyian eljöttek, hogy ha kell, meg is haljanak!”
Bár akkoriban India istennő-folyója még „rabságban” volt, áldásai már megnyilvánultak. A történelem e ritka pillanatában a legkisebbeket és a leggyengébbeket is képessé tette a cselekvésre, és évszázados viták és előítéletek tűntek el. A Yamunā segítségére felsorakozott emberek különböző hitűek, korúak és eltérő társadalmi osztályokból valóak voltak. Indiaiak és számos más nemzetiség tagjai fogtak össze ugyanazért az ügyért: az ellopott folyó megmentéséért, és a természet, illetve minden élőlény tiszteletéért.
A vaiṣṇava vezetők mindemellett világossá teszik, hogy társadalmi aktivizmusuk legfontosabb eleme és alapja nem a tiltakozás, hanem az ima, valamint az Úr neveinek nyilvános éneklése, és két okot is megneveznek ezzel kapcsolatban.
Először is úgy érvelnek, hogy minden Istenen múlik – ha Ő elégedett az emberek őszinte imáival és cselekedeteivel, akkor megadja a kívánt eredményt.
Másodsorban meg vannak győződve arról, hogy a környezetvédelmi krízis gyökere – vagy ha úgy tetszik, minden emberi problémáé – a tudatlanság és a mohóság. Ezért a bölcsesség hatalmával, imákkal és kīrtanával kell a problémákat végleg megoldani. Ez a megoldás pedig nem más, mint az emberek tudatának felemelése és a „szív ökológiájának” megtisztítása.[22]

5. Epilógus

Az emberek akaratának eleget téve, 2015. március 22-én India kormánya biztosítékot adott arra, hogy a Yamunā-folyót a Környezetvédelmi Törvény hatálya alá helyezi, megtisztítja a szennyeződéstől, és lehetővé teszi, hogy elegendő mennyiségű friss Yamunā-víz jusson a folyó teljes hosszára.[23]


[1]  Vṛndāvana (Vraja) lakosa.
 
[2]  Magas ólomértéket találtak a Yamunā közelében élő gyermekek 23%-ában: tanulmány, Chetan Chauhan. Hindustan Times 2012. február 16.
 
[3]  Az ellopott folyó megmentése, dokumentumfilm, 83 perc, rendezte Danka Krisztina, bemutatva 2015. október 12. Új-Delhi. A film a Sri Maan Mandir Seva Sansthan Alapítvány, a Vraja Dham Seva Inc., a Food for Life Vrindavan, a Yamuna Rakshak Dal és az ISKCON kérésére és együttműködésével készült. Ezen írás minden idézete ebből a dokumentumfilmből származik, hacsak nem szerepel egyéb megjelölés.
 
[4]  http://listdose.com/top-10-polluted-rivers-world/
 
[5]  A Yamunā folyó vízminőségi állapota (1999-2005), a Környezetvédelmi és Erdővédelmi Minisztérium Központi Szennyezettségi Fel­ü­gye­lő Bizottsága, India.
 
[6]  Uo.
 
[7]  Dr. B.P. Shukla, helyi orvos, Vṛndāvana.
 
[8]  Dr. Deepak Giridhar, orvos, Delhi.
 
[9]  Dr. Vartika Kishor, nőgyógyász, Vṛndāvana.
 
[10]Ravi Monga egy környezetvédelmi szakértő Új-Delhiből, aki csatlakozott utunk néhány szakaszához.
 
[11]Ravi Monga, Az ellopott folyó megmentése, nyersanyag.
 
[12]Mukesh Garg, rizskereskedő, Taraori, Haryana.
 
[13]2011-es adatok szerint az indiai rizsexport 60%-a Haryanából származik. Haryana ebben az évben a hántolatlan rizs mennyiségének emelését tervezi. (Headlines India, 2011. június 29.)
 
[14]A nyugati üzletekben található indiai rizs zacskóján nem tüntetik fel annak pontos származási helyét. Ha azonban tudjuk, hogy a rizsexport legnagyobb része Haryanából ered, akkor nagy esély van arra, hogy a víz, amit az öntözéshez használtak, az eltérített Yamunā vize.
 
[15]A szennyezéshez hozzájáruló tényezők átfogó listája: A haldokló folyó: Yamunā, Anil Kumar Misra. Víz, Forrás és Védelem, 2010. 5. szám, 2. kötet.
 
[16]http://africanwater.org
 
[17]Muralika Sharma, Az ellopott folyó megmentése, nyersanyag.
 
[18]Dr. Deepak Giridhar, orvos, Új-Delhi.
 
[19]Bhāgavata-purāṇa, 10. Ének.
 
[20]http://saveyamuna.org
 
[21]http://saveyamuna.org/the-solution/
 
[22]Ramesh Baba, Az ellopott folyó megmentése, nyersanyag.
 
[23]A Yamunā a Környezetvédelmi Törvény hatálya alá került, Kormány, PTI, 2015. The Economic Times 2015. március 23.
 


ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: [email protected]
© 2019 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2019 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare