Görgessen tovább

Szegénység és gazdagság a világvallásokban
A szegénység vallásjogi megítélése az iszlámban
 Jelen tanulmány az iszlám vallásjog (a Saria) szegénységgel kapcsolatos legfontosabb tanításait mutatja be. A téma tárgyalása során áttekintjük az iszlám alapelveit, amelyekben már megjelenik a szegénység, jól mutatva a probléma súlyát és fontosságát. Ezt követően megnézzük, hogy a vallásjogban milyen definíciók alapján tekinthetünk valakit szegénynek. (Itt természetesen nem tudunk eltekinteni a gazdagságtól mint a szegénység ellenpólusától sem.) Végezetül áttekintjük az iszlám által a szegénység kezelésére adott gyakorlati lépéseket, amelyeket alkalmazva a muszlim ember hite szerint a szegénység egy társadalomban, illetve a világban felszámolható, de mindenképpen a kezelhetőség határain belül tartható.
A szegénység már ősidők óta probléma az emberi társadalmakban, amelyet a mai napig nem tudott az emberiség felszámolni. A nagy nemzetközi szervezetek statisztikái és elemzései is azt mutatják, hogy a szegénység a világ népességének növekedésével párhuzamosan, sőt annál gyorsabb ütemben nő, s ennek következményeként a világ népességének egyre nagyobb és növekvő aránya él szegénységben. A szegénység felszámolása érdekében tett erőfeszítések elégtelenségét – a szegénység méreteinek növekedését jelző statisztikák mellett – szintén jól mutatja, hogy napjainkban számos konferencia és workshop szerveződik a szegénység problémájának kezelése és megoldása érdekében, helyi és globális szinten egyaránt.
A szegénység elleni küzdelem azonban nem korlátozódhat a materiális világra, legalábbis abban az értelemben nem, hogy kizárólag az emberek által kifejlesztett, kitalált módszerekre és elképzelésekre támaszkodunk. A hívő emberek világnézete szerint az anyagi lét a teremtéssel vette kezdetét, ahol a Teremtő Isten akaratának megnyilvánulásaként jött létre az Univerzum, illetve az abban található összes élettelen és élő létező, az embert is beleértve. Az iszlám hit szerint a Teremtő Isten – aki teljes és tökéletes tudással rendelkezik – az Univerzum törvényeit is meghatározta, és aktív irányításával tartja fenn ezt a hatalmas rendszert. Az aktív isteni felügyelet részeként Isten, földi helytartójának – az embernek – útmutatást is adott, amelyet a próféták (béke legyen velük) kaptak meg, hogy az emberiség Isten törvényei szerint munkálkodhasson, és az evilági boldogulásának útjában álló akadályokat egyéni, valamint közösségi és társadalmi szinten képes legyen leküzdeni, illetve a túlvilágon elnyerhesse Isten jutalmát, a Paradicsomot. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a vallás tanításaiban találunk a szegénységgel, illetve a szegénység problémájának kezelésével foglalkozó fejezeteket. A muszlim ember nézete szerint ezek a tanítások magától a Teremtőtől származnak, így ezek tanulmányozása, helyes megértése, illetve a gyakorlatban való alkalmazása jelenti a megoldást a szegénység problémájára. Tehát egy valóban jó, átfogó és hosszútávon alkalmazható megoldás érdekében nem elfordulni kell a vallástól, hanem éppen a vallásban kell keresni azokat a tanításokat, amelyek munkálkodásunk sikerét biztosítani tudják.

1. Az iszlám alaptanításai: az iszlám öt pillére és a hit hat pillére

Az iszlám vallás rendszere öt olyan cselekedetre épül, amelyek gyakorlása minden muszlim alapvető feladata, hiszen ezek betartása nélkül senki sem állíthatja magáról, hogy alávetette magát Isten akaratának, azaz az iszlámra jellemző tulajdonságok csak ezen cselekedetek gyakorlásával válhatnak az egyén jellemzőivé, csak ezek betartásával érheti el a vallás minimumát. E cselekedeteket – fontosságuk és kiemelkedő szerepük miatt – a vallásjogban pilléreknek nevezzük. Ezek:
tanúságtétel az egyistenhitről és Mohamed prófétaságáról
imádkozás naponta ötször (a megadott időben, a megadott módon)
böjtölés Ramadán hónapban
zakát (kötelező adomány) a szegények javára
zarándoklat Mekkába, az életben egyszer, ha lehetőség van az utat megtenni.
A szegényekkel való törődés tehát már az iszlám pillérei között is megjelenik. A zakát, ami kötelező adomány, a vagyon vallásjogilag nagyon pontosan meghatározott része, nem jótékonyság. Olyan kötelesség, amelynek teljesítésével az egyén elkerüli Isten büntetését, olyan, mintha egy adósságot rendezne Isten felé. A zakát szó ugyanakkor nyelvileg „megtisztítás”-t is jelent, hiszen a zakát megfizetője – a gazdag – ezzel megtisztítja szívét a vagyon túlzott szeretetétől, hogy a vagyona ne élete célja, hanem Isten elégedettségének elnyerése érdekében való munkálkodása egyik eszköze legyen.[1]
Az iszlám hittudomány szerint a hitnek egy magasabb szintjét képviseli a hit hat pillérének a gyakorlása. A hit pillérei az iszlám pilléreitől eltérően a szív cselekedetei, s így a külső szemlélő számára már láthatatlanok. A hit hat pillére az alábbiakba vetett hitet jelenti:
  • Istenben
  • Isten az Úr (a Teremtő, a Fenntartó)
  • Isten egyedül jogosult a szolgálatra
  • Isten nevei és tulajdonságai (pl. al-Ghani, ar-Razzaq, al-Kerím)
  • Isten angyalaiban
  • Isten könyveiben
  • Isten prófétáiban
  • az Ítélet Napjában
  • az elrendelésben.
A hit pillérei közül témánk szempontjából az Istenbe vetett hit, s azon belül is Isten neveibe és tulajdonságaiba, valamint az elrendelésbe vetett hit bír különös jelentőséggel. Isten az, aki megteremtette az Univerzumot, s benne a Földet és az embert, és Ő az, aki fenntartja, táplálja és ellátja a teremtményeit. Továbbá Isten nevei és tulajdonságai között találjuk, hogy Ő:
a Gazdag (al-Ghani), akinek nem fogyatkozik a gazdagsága, bármennyi teremtményt tart is fenn;
az Ellátó (ar-Razzaq), aki egyedül gondoskodik minden teremtményének az ellátásáról;
a Bőkezű (al-Kerím), aki nagylelkűen, ellenszolgáltatás vagy evilági elszámoltatás nélkül gondoskodik a teremtményeiről.[2]
Továbbá az elrendelésbe vetett hitből következik, hogy a szegénység, illetve a gazdagság Isten elrendelésén belül van, azaz a vagyoni helyzet nem szerencse (vagy szerencsétlenség), tehetség (vagy tehetségtelenség), s nem is kemény munka (vagy lustaság) eredménye, hanem Isten akarata.
Az iszlám hit szerint minden embert – az elsőtől az utolsóig – Isten teremt, s minden ember esetében megjelenik Isten elrendelése (a vagyoni helyzetet is beleértve), amelyet azonban az ember nem ismer. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Bizony, mindegyikőtök teremtésekor (megalkotásakor) az anyja hasában negyven napig állítódik össze csepp alakjában, majd ugyanannyi ideig vérrög alakjában, majd ugyanannyi ideig falatnyi húsdarab alakjában. Azután elküldetik hozzá az angyal, s belefújja a lelket, és négy dolog megírására utasíttatik: ellátásának, élettartamának, cselekedetének, és boldogtalanságának vagy boldogságának megírására […]” [3] Ennek alapján az iszlám hit szerint minden ember anyagi helyzete Isten kezében van, Isten akarata szerint alakul.
A Koránban Isten világosan az emberek tudtára adta, hogy az emberek próbára lesznek téve: „Vajon azt gondolják az emberek, hogy hagyni fogják őket, mert azt mondják »hiszünk«, és nem lesznek próbára téve?[4]
A próbatétel módjával kapcsolatban Isten említi a nehézségeket (amelyeket az emberek is próbatételnek tartanak): „És bizony próbára teszünk titeket valamennyi félelemmel és éhséggel, s a vagyonok, a lelkek és a termések fogyatkozásával, ám adj örömhírt a türelmeseknek. Akik, ha valamilyen csapás sújtja őket, azt mondják: bizony mi Allahé vagyunk, és bizony mi Hozzá térünk vissza![5] Ugyanakkor az iszlám tanítása szerint nemcsak a nehézségek a próbatételek, hanem a kegyek és áldások is, amelyeket az emberek általában nem tartanak próbatételnek: „És ami az embert illeti, amikor Ura próbára teszi őt, és nagylelkű vele, és kegyeket ad neki, ő azt mondja: ‘Bizony, Uram kegyes volt hozzám!’ De amikor Allah próbára teszi őt, és leszűkíti az ellátását, ő azt mondja: ‘Uram megalázott engem!’ De nem! Ti nem vagytok nagylelkűek az árvához, nem ösztönzitek egymást a szegény táplálására, mohó habzsolással élitek fel az örökséget, és rajongva szeretitek a vagyont.[6]
Az eddig elmondottak alapján a szegénység, illetve a gazdagság a vallásjogban Isten elrendelésének az eredménye. Ebből következően az embereknek nincs lehetőségük az isteni elrendelés okainak vizsgálatára, megismerésére és megértésére. Így értelmetlen feltenni a kérdést, hogy „miért” gazdag vagy szegény valaki, hiszen erre a kérdésre valódi választ soha nem fogunk tudni adni. Az isteni elrendelés ugyanakkor a múlt, illetve a jelen esetében ismert a számunkra, viszont a jövőt illetően a rejtett dolgokhoz tartozik. Így nem tudhatjuk, hogy a sorsunk – az anyagi helyzetünket is beleértve – hogyan fog alakulni. Allah azt mondta a Koránban: „Bizony, Allah! Nála van az Óra tudása, és Ő küldi le az esőt, és Ő tudja, mi van az anyaméhekben. És egyetlen lélek sem tudja, hogy mit fog szerezni holnap, és egyetlen lélek sem tudja, hogy milyen földön fog meghalni. Allah a mindent Tudó, a mindent jól Ismerő.[7]
S végül, de nem utolsósorban, a vallásjogban a gazdagság nem érdem, a szegénység pedig nem csapás, hanem Isten elrendeléséből előálló állapot, evilági próbatétel, amelynek hittel és türelemmel való viselése minél több jócselekedet megtételével az embert megmenti a túlvilági szenvedéstől (Pokol), és Isten engedelmével a Paradicsomba juttatja.

2. A szegénység (és a gazdagság) vallásjogi definíciója

A szegénység témakörének tárgyalásakor meg kell határoznunk, hogy mit tekintünk szegénységnek, illetve kiket kell a szegények közé sorolnunk. Mohamed Próféta (béke legyen vele) a szegénységet az alábbi módon határozta meg: „Nem az a szegény ember, aki körbejárja az embereket, és el lehet küldeni egy-két falattal vagy egy-két datolyával. A szegény az, aki nem tudja fedezni szükségleteit, s akiről nem tudják (hogy szegény), hogy a számára adakoznának, és nem áll fel kéregetni az emberektől.[8]
Mohamed Próféta (béke legyen vele) definíciója általános, minden korban, minden társadalomban érvényes, hiszen az ember szükségleteinek fedezéséhez, vagyis lényegében a létminimumhoz kötötte. (Itt az iszlám nézete szerint megnyílik a tér a különböző társadalomtudományok számára, hiszen az adott korban, az adott helyen meg kell határozni, hogy mit tekinthetünk minimálisan biztosítandó emberi szükségletnek.) A Próféta (béke legyen vele) ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az igazi szegény – szegénysége ellenére – igyekszik helytállni a társadalomban, nem panaszkodik, nem kéreget, a szegénység próbatételét hittel és méltósággal viseli.
A Próféta (béke legyen vele) általános definíciója nyomán a nagy vallásjogi iskolák (a medhebek) alapítóinak tekintett kiemelkedő hittudósok a 8–9. században a Korán-szövegek magyarázata során megpróbáltak a szegénységre részletesebb meghatározást adni. (Pl. a Korán 9.60 nincsteleneket és szegényeket – mint vallásjogi kategóriákat – egyszerre említ.)
Imám As-Safií (767–820) és Imám Ahmed b. Hanbal (780–855) meghatározása szerint a két vallásjogi kategória az alábbi:
Nincstelen (fakir), akinek se vagyona, se jövedelme nincs, illetve az, akinek van ugyan vagyona vagy jövedelme, de a létminimum fele alatt él.
Szegény (miszkín), akinek van vagyona vagy jövedelme, de nem éri el a létminimumot.
Ezzel szemben Imám Abu Hanifa (699–767), illetve Imám Malik (711–795) pont fordítva határozta meg a két kategóriát. Ugyanakkor konszenzus van a vallástudósok között abban, hogy amennyiben a két kategória külön-külön szerepel (tehát nem ugyanabban a Korán-idézetben vagy prófétai tanításban), akkor szinonimák.[9]
Már a korai hittudósok megállapításai is megnyitották az utat a társadalomtudományi vizsgálatok, jelen esetben a létminimum-számítás előtt, sőt – ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk – a szegénység kezelése érdekében szükségessé is tették ezen vizsgálatok rendszeres elvégzését.
A szegénység esetében az iszlám forrásai alapján használhatunk negatív definíciót is, vagyis meghatározhatjuk, hogy mi az, ami már nem számít szegénységnek. (A gazdagságot az iszlámnak a zakátra vonatkozó rendelkezései határozzák meg: a zakát értékhatára – arabul: niszáb – az a tulajdon, ami már vagyonnak számít, és zakátot kell fizetni utána.[10]) A vallástudósok között egyetértés van abban, hogy az a vagyon vagy jövedelem, amelytől már nem számít valaki nincstelennek vagy szegénynek, az, amellyel az egyén biztosítani tudja a megélhetésének szükségleteit saját maga és azok számára, akiket eltart. (Itt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az iszlám családmodellből következően a család anyagi szükségleteinek biztosítása a férfi feladata, miközben a nők nem kötelezhetőek pénzkereseti tevékenység folytatására, hiszen megilleti őket az eltartás joga. Ezért előfordulhat olyan eset, hogy egy vagyonnal vagy jövedelemmel rendelkező nő – aki saját szükségleteit tudná fedezni – mégis szegénynek számít, mert a férje nem képes az ő megélhetését biztosítani.)
Mivel az a vagyon vagy jövedelem, amellyel az eltartási felelősséggel rendelkező egyén saját maga és eltartottai számára képes biztosítani a megélhetés szükségleteit, társadalmanként vagy akár területenként mást és mást jelent, azaz a szegénységi küszöb változó, azt mindig – a megfelelő társadalomtudományi vizsgálatokkal – meg kell határozni!

3. A szegénység kezelése
Az eddig bemutatottak alapján talán nem lesz meglepő, hogy az iszlám a szegénység kezelésére fekteti a legnagyobb súlyt. Az alkalmazott módszerek tekintetében itt is érvényre jut a középút követése,[11] hiszen az iszlám a szegénység kezelésében mind a gazdagok, mind pedig a szegények számára megfogalmaz kötelességeket.

3.1. Zakát

A szegénység kezelésének egyik legfontosabb eszköze a zakát, amely az iszlám öt pillérének az egyike. A zakát – amellett, hogy a gazdagok kötelezettsége – a szegények jogos része a vagyonból, ahogy Allah mondta a Koránban: „és akiknek a javaikban meghatározott része van a koldusnak és a szűkölködőnek.[12]Isten ugyanakkor azt is meghatározta, hogy a szegények és a nincstelenek mellett még kik részesülhetnek a zakátból: „az adományotok a nincsteleneké, a szegényeké, azoké, akik dolgoznak vele, azoké, akiknek a szíve ráhangoltatott (az iszlámra) és a rabszolgáké (azok felszabadítására), az adósoké, Allah útjára (költhető) és az átutazóké, Allahtól előírásként, Allah mindent Tudó és Bölcs.[13] (Például a zakát beszedésével foglalkozó szervezet vagy egyének jogosultak az ezzel járó költségeik megtérítésére, illetve kaphat belőle pl. egy nehéz helyzetbe jutott utazó is, aki egyébként gazdag.) A zakát pontos mértékének meghatározása a vallásjog nagyon precízen lefektetett területe, amelynek bemutatása bőven meghaladná a jelen munka kereteit. Így azzal most nem foglalkozunk.
Mivel az iszlám figyelembe veszi, hogy a szegénység relatív és ugyanakkor változó fogalom, a zakátból az egy szegényre vetített adandó mértéket a vallástudósok, illetve a hatalmat képviselők hatáskörébe utalja, azzal a kitétellel, hogy a nincstelennek és a szegénynek annyit kell kapnia a zakátból, amennyi fedezi szükségleteit és azok szükségleteit, akiket eltart. (Az iszlám ezen rendelkezésekkel sem egyénekben, hanem családokban gondolkodik.) Ezért a vallástudósok igyekeztek meghatározni, hogy a zakátból mennyit kell a jogosultaknak adni. Munkáikban az alábbi véleményeket fogalmazták meg:[14]
A málikiták[15] és a hanbaliták[16] szerint egy évre elegendőt kell kapniuk.
Imám As-Sáfií nézete szerint az egész életükre elegendőt kapják. (Vagyis a szegényeknek olyan tőkét, gépet vagy termelőeszközt, ingatlant stb. kell kapniuk, amelynek segítségével képessé válnak saját, illetve eltartottaik szükségleteinek fedezésére.) Imám As-Sáfií szerint az is jogosult zakátra, aki azért nem tud megházasodni, mivel keresete csak saját megélhetésének fedezésére elég.
Imám Abu Hanifa véleménye szerint a szegény kétszáz dirhemet[17] kap (az ezüst mint vagyonforma esetében ez az értékhatár – niszáb –, amely felett zakátot kell fizetni, azaz 590g), és a szegény ugyancsak kétszáz dirhemet (590g ezüstöt) kap mindenki után, akit eltart.

3.2. Szadaka: önkéntes adakozás

A szegénység kezelésének másik fontos eszköze az önkéntes adakozás (szadaka), amely a zakáttól eltérően nincs vagyonhoz kötve, illetve a mértéke sem meghatározott. Allah azt mondta a Koránban: „Mondd a szolgáimnak, akik hisznek: végezzék el az istentiszteletet, adjanak hozzájárulást – titokban vagy nyíltan – abból, amivel gondoskodtunk róluk, mielőtt fölvirrad az a nap, amikor nem lesz kereskedés, sem barátság.[18]Tehát a szadaka bármi lehet, s titokban és nyíltan is adható. Ugyanakkor a Koránban ösztönzés van arra, hogy olyan dolgot adjon a hívő, amit önmaga is értékesnek tart: „Ti hívők! Adakozzatok azokból a becses dolgokból, amiket szereztetek!”[19] Hiszen könnyű odaadni az értéktelennek tartott dolgokat másoknak. Az igazi hit az, amikor az ember értékes dolgot ad, Istenért, Isten elégedettségét keresve.
Az iszlám tanításai ugyanakkor tovább pontosítják az önkéntes adakozást. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Aki egy datolya értékével adakozik, jó [tisztán szerzett] vagyonból – hiszen Allah nem fogadja el csupán a jót –, akkor Allah bizony elfogadja azt jobbjával, majd úgy neveli (gyarapítja) tulajdonosa számára – ahogyan valaki felneveli a csikóját –, míg akkora nem lesz, mint egy hegy.[20] Bármi lehet tehát adomány, feltéve, hogy annak jó, azaz tisztán, legálisan szerzett vagyon a forrása. Ezzel az iszlám kizárja például a lopással, csalással vagy más törvénytelen úton szerzett vagyonból való adakozást (így azt is, hogy pl. az állam az emberek egy csoportjától elvett vagyont az emberek másik csoportjának adja). A nem tiszta forrásból származó adományt Isten nem fogadja el, továbbá az ilyen „adomány” túlvilági büntetést von maga után.
A zakát kötelezővé tétele mellett az önkéntes adakozás kötelezőségére is találunk tanítást az iszlám forrásaiban. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Minden muszlimnak kötelező adományoznia. Azt kérdezték: Ó, Allah prófétája, és ha valaki nem talál [olyat, amit adományozhatna]? Azt felelte: Dolgozzon, két keze által hozzon hasznot magának, és adományozzon is! Azt kérdezték: És ha valaki nem talál [olyat, amit adományozhatna]? Azt mondta erre: Akkor segítsen meg egy szűkölködő rászorultat. Azt kérdezték: És ha valaki nem talál [amit segítségként adhatna]? Azt felelte: Akkor cselekedjen helyénvalóan, tartsa vissza magát a gonoszságtól, mert akkor ez is adományozás.[21] Tehát az iszlám szerint az adomány minimuma az, hogy az ember helyénvalóan cselekszik (betartja Isten parancsait, elkerüli tilalmait), illetve óvakodik a gonoszságtól (a tudatos és előre megfontolt bűnelkövetéstől, illetve a bűnben való megátalkodottságtól). S erre a vagyoni helyzettől függetlenül minden ember képes.

4. A szegények ösztönzése

Az eddig bemutatott kezelési formák (zakát és szadaka) elsősorban a gazdagokra, illetve az adakozni képesekre vonatkoztak. Az iszlám ezzel párhuzamosan a szegényeket arra ösztönzi, hogy keressenek munkát maguknak, s igyekezzenek megélhetésük költségeit – legalább részben – megkeresni. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Ha valaki fogja a kötelet, és a hátán hordja a (tüzelnivaló) fát, amit majd elad, hogy eltartsa magát, [még mindig] jobb neki, mint az, hogy kéreget az emberektől, akik vagy adnak neki vagy nem.[22] Vagyis az iszlám szerint nincs olyan munka, amelyet szégyen lenne végezni, mert bármilyen munka – feltéve, hogy nem sérti a vallás szabályait – jobb annál, mint ha valaki koldulásra adná a fejét. Ugyanakkor a Próféta (béke legyen vele) becsületet is adott annak az embernek, aki keze munkájával keresi meg a kenyerét: „Senki nem eszik jobb ételt, mint amit a két keze munkájával keresett meg. Allah Küldötte, Dáúd (béke legyen vele) csak azt ette, amit a saját munkájával keresett meg.[23]
Mindezek alapján a szegények nem törődhetnek bele szegénységükbe, nem ülhetnek tehetetlenül a gazdagok adományaira várva, hanem – Isten áldásában bízva – próbálkozniuk kell, hogy fedezni tudják megélhetési költségeiket.

5. A gazdagok figyelmeztetése

Az iszlám tanításaiban figyelmeztetés is van a gazdagok, illetve az adakozásra képesek számára. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Minden nap – amely az emberekre virrad – két angyal jön le. Az egyik azt mondja: Istenem, kárpótold azt, aki adakozik! A másik pedig azt mondja: Istenem, bocsáss romlást arra, aki visszatart (szűkmarkú)![24] Isten odaadó szolgái, a bűntelen angyalok, fohászkodnak az adakozóért, illetve fohászkodnak a szűkmarkúak, az adományt visszatartók ellen. Mivel az angyalok reggel jönnek, a tehetős embernek azzal a szándékkal kell kezdenie a napját, hogy adakozni fog, illetve keresnie kell a lehetőséget az adakozásra, és nem tétlenül várni a lehetőség felbukkanására!
Mohamed Próféta (béke legyen vele) külön figyelmeztette azokat, akik vagyonára nézve már kötelező a zakát. Azt mondta: „Annak a kincstulajdonosnak [felhalmozott vagyon tulajdonosnak], aki nem adja meg annak a zakátját, amit felhalmozott, a felhalmozott kincse felhevíttetik a Gyehenna tüzében, lemezek lesznek belőle, és megvasaltatik velük mindkét oldala és a homloka addig, míg Allah a szolgái között döntést nem hoz egy napon, melynek mértéke ötvenezer év. Azután kiderül, hogy az útja vagy az Édenkertbe vagy a Tűzbe vezet.[25] A tanítás szerint a felhalmozott vagyon miatt az ember szenvedni fog a Feltámadás Napján, és azt fogja kívánni, bárcsak időben kifizette volna a zakátot, vagy azt, hogy ne is lett volna vagyona az evilágon. Ezért a gazdagoknak minél hamarabb oda kell adniuk a teljes zakátot a jogosultaknak, a vallási előírásoknak megfelelően.

6. A szegények figyelmeztetése

Az iszlám a gazdagok mellett a szegényeket is figyelmezteti, nehogy jogtalan vagy túlzott igényeket támasszanak a gazdagokkal szemben, illetve nehogy elhanyagolják a megélhetési költségeik megkeresése érdekében tett erőfeszítést. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „A kéregetés végig ott marad [a jogtalanul] kéregetővel olyannyira, hogy hús nélküli arccal fog találkozni Allahhal.[26] A jogtalan kéregetés megalázott helyzetbe hozza az embert a Feltámadás Napján, ahol mindenki látni fogja ezt a bűnt azon, aki elkövette.
Az Ítélet Napon való megszégyenülés mellett a jogtalanul kéregető a Tűzbe (Pokol) kerül, ahogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) mondta: „Az, aki azért kéreget, hogy több [vagyona] legyen, tudja meg, hogy parazsat kéreget. Minél többet kéreget, annál több parazsat gyűjtöget.[27] Az ilyen ember lassan teszi tönkre túlvilági életét úgy, hogy nem is veszi észre. Ezért minden szegénynek óvakodnia kell ettől a viselkedéstől. (Ugyanakkor a gazdagoknak, illetve az adományozóknak nincs joguk a szegényeket figyelmeztető tanításokra hivatkozva visszautasítani az adományt, hiszen a felelősség e tekintetben azé, aki a támogatást kéri, az ítélet pedig Istené.)

7. Az iszlám gazdasági rendszere

Végül, de nem utolsósorban, az iszlám gazdasági rendszere olyan alapelvekre épül, amelyek magukban hordozzák a szegénység problémájának hatékony kezelését és megoldását. Mivel az iszlám gazdasági rendszerének bemutatása messze meghaladná a jelen tanulmány kereteit, ezért a felsorolás szintjén bemutatom a téma szempontjából fontos elemeket, hangsúlyozva, hogy az iszlámban megfogalmazott gazdasági alapelvek részletes tanulmányozása azért is fontos, mert ezek – mint egy alternatív gazdasági elmélet, gazdasági rendszer vagy modell elemei – gazdagítani tudják a nyugati közgazdasági gondolkodást.

7.1. Zakát és adózás

A szegénység kezelési módjai közül itt – a gazdasági rendszer, illetve a társadalom szintjén, intézményesített formában – ugyancsak megjelenik a zakát (az iszlám egyik pillére), szoros összefüggésben az adózás kérdésével. Az iszlám rendszere szerint például a magánszemélyek jövedelme után a zakátot a feleslegből kell megfizetni, ami elérte a meghatározott értékhatárt úgy, hogy egy éven keresztül nem mozgott (azaz felhalmozásként „kicsapódott”). Tehát a magánszemély megélhetési költségeit teljes mértékben figyelembe veszi a rendszer, és csak a feleslegre kell a zakátot megfizetni, ha teljesülnek rá a feltételek. (Ellentétben a nyugati típusú személyi jövedelemadóval, ahol a teljes bevétel adóköteles, függetlenül a megélhetési költségektől.) Az iszlám gazdasági rendszerében így az alacsony jövedelműek nem fizetnek zakátot, ahogy azok a magas jövedelműek sem, akik magas kiadásaik miatt (mert pl. nagycsaládot tartanak el, sokat adakoznak stb.) nem halmoznak fel.
A vállalkozások vagyona, illetve általánosságban a cégvagyon az iszlám gazdasági rendszerében megtakarított vagyonnak számít (hiszen ezek valamikor egyéni megtakarításokból jöttek létre). Így a cégvagyon zakátját minden évben a cégérték szerint kell megfizetni (2,5%). A nyugati gyakorlattal ellentétben a cégnek nem kell pl. „leköltségeléssel” vagy a magánfogyasztás „cégesítésével” csökkenteni a nyereséget (és az adóterhet), hiszen a cég egy veszteséges évet követően is megtakarított vagyonnak számít a tulajdonosok portfóliójában, és kötelező rá a zakát.
Az adózással szemben az iszlám gazdasági rendszere előnyben részesíti a vagyon védelmét, ami jelen esetben azt is jelenti, hogy a polgárok vagyona védendő az állami vagyonelvonással szemben is. Ebből következően az iszlámban folyamatosan adóztatni a polgárokat igazságtalan. (Adót kivetni egy cél érdekében lehet, de meg kell szüntetni az adót, amint a célt elérték. Az iszlámban az államnak olyan vagyont, illetve alapokat kell működtetnie, amelyek jövedelme fedezi az állam költségeit.) A jóval alacsonyabb adóteher növeli a polgárok adományozását (nem beszélve arról, hogy az adományokat sem terheli/terhelheti adó).

7.2. A kincsképzés ellenzése, a befektetések ösztönzése

A zakát intézménye ellenzi a kincsképzést, hiszen a gazdasági rendszerben a kincsként felhalmozott és kivont vagyont a minden évben fizetendő zakát előbb-utóbb felemészti. Ezzel az iszlám a megtakarítások jövedelmező, termelő befektetésére ösztönzi azok tulajdonosait. Ez a szegények számára is kedvezőbb, hiszen a növekvő vagyon nagyobb összegű zakátot, s így a szegényeknek bőségesebb ellátást eredményez.

7.3. A kamat tilalma

A kamat tilalma az iszlám rendszerében megakadályozza, hogy a pénzvagyon tulajdonosai fix jövedelemre tegyenek szert munka, illetve kockázat vállalása nélkül, és megvédi az adósokat attól, hogy adósságuk az idő múlásával gyorsuló ütemben emelkedjen, végül visszafizethetetlenné váljon (pl. családok vagy akár országok eladósodása). A kamat tilalma mellett a pénzközvetítő rendszer úgy működik, hogy a felek (a pénztulajdonos, a közvetítő és a finanszírozott) lényegében társulnak a vállalkozásban, előre meghatározott osztozkodási arányokkal, amely szerint az üzleti év végén a keletkezett nyereséget vagy veszteséget egymás között felosztják. Ez sokkal könnyebbé teszi a tőke és munka társulását, hiszen a megtermelt eredményt kell csak elosztani az előre meghatározott arányok szerint, s nem előre meghatározott részeket kell kifizetni egy jövőbeli remélt, de még nem létező eredményből. Így a dolgozni képes (de a nyugati rendszerben lényegében a tőkehiány és a hitelképtelenség miatt mégis dolgozni képtelen) szegény embereket az anyagi felemelkedés valós ígéretével és lehetőségével be lehet vonni a termelési folyamatba, mérsékelve a szegények számát. Illetve azzal, hogy a szegények ellátására szánt forrást kevesebb szegény között kell felosztani, nagyobb mértékben lehet javítani a szegények helyzetét, s gyorsabb ütemben lehet felszámolni a szegénységet.

Felhasznált irodalom

Korán. (A tanulmányban megjelenő idézetek a Magyarországi Muszlimok Egyháza fordítása.)
Sahih Al-Bukhari. Karachi, 2016.
Muszlimhiteles hadisz gyűjteménye. Riadh, K.S.A, 2006.
Eisa, Shubail Mohamed: Az adakozás könyve. A böjtölés könyve. Magyarországi Muszlimok Egyháza, Budapest, 2014.
Al-Tamimi, Muhammad Ibn Khalifah:Tawhid of Allah’s Most Beautiful Na­mes & Lofty Attributes :The Be­lief Ahl as-Sunnah wa l-Jama’ah.
http://www.kalamullah.com/Books/Tawhid%20of%20Allahs%20Most%20Beautiful%20Names%20and%20Lofty%20Attributes.pdf (Letöltés ideje: 2015. június 18.)
Majid Khadduri (trans.): al-Risala fi usul al-fiqh : treatise on the foundation of Islamic Jurisprudence. Islamic Text Society, Cambridge, 1987.
Imam Malik, Anas ibn: Al-Muwatta. Dar el Fiker, Beyrouth, 2007.
Sabiq, Al Sayyid: Fiqh us-Sunnah. Dar El Fateh For Arab Information. [é.n.]
Al-Ashqar, ‘Umar S.: Belief in Allah. In the Light of the Qur’an and Sunnah. International Islamic Publishing House, K.S.A, 2003.
Al-Fawzan, Salih: A Summary of Islamic Jurisprudence (Volume I&II). al-Maiman Publishing House, Riyadh, 2009.
Maududi, Syed Abul A’ala: Economic System of Islam. Islamic Publication Ltd., Lahore, 1999.


[1]  Eisa 2014: 13.
[2]  Al-Tamimi.
[3]  Al-Bukhári2016: 7454és Muszlim2006: 2643.
[4]  Korán 29.2.
[5]  Korán 2.155–156.
[6]  Korán 89.15–20.
[7]  Korán 31.34.
[8]  Al-Bukhári 2016: 1479.
[9]  Eisa 2014: 41.
[10]Eisa 2014: 19.
[11]És ekképpen tettünk titeket középúton járó (kiegyensúlyozott és igazságos) közösséggé, hogy tanúk legyetek az emberekkel szemben, és hogy a Küldött tanú legyen veletek szemben.” (Korán 2:143)
[12]Korán70.24–25.
[13]Korán 9.60.
[14]Eisa 2014: 41.
[15]Imám Málik követői, a Máliki medheb (vallásjogi iskola).
[16]Imám Ahmed b. Hanbal követői, a Hanbali medheb (vallásjogi iskola).
[17]Dirhem: ezüstpénz, súlya 2,95g.
[18]Korán14.31.
[19]Korán2.267.
[20]Al-Bukhári 2016: 1442és Muszlim2006: 1014.
[21]Al-Bukhári 2016: 6022.
[22]  Muszlim2006: 1042.
[23]Al-Bukhári 2016: 2075.
[24]Uo. 1442és Muszlim2006: 1010.
[25]Uo. 987.
[26]Uo. 1040.
[27]Uo. 1041.
 


ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: [email protected]
© 2019 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2019 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare