Görgessen tovább

Bhāgavatam és episztemológia
A purāṇák és a Bhāgavata-purāṇa
02_Sacisuta

1. A nyugati purāṇa-kutatás rövid története

Horace Hayman Wilson 1840-ben adta ki a Viṣṇu-purāṇa fordítását, s ugyanebben az évben jelent meg Burnouf Bhāgavata-purāṇa fordításának első kötete is. Ezek az első fordítások nagymértékben meghatározták az indológia úttörői számára a purāṇa-kutatás irányát. Winternitz egyik könyvében, a purāṇákról szóló fejezetben három kiemelkedő tudóst említ meg ezzel kapcsolatban: Wilson, Kennedy és Burnouf. Ludo Rocher The Purāṇas című könyvének elején az egyik lábjegyzetben hozzáteszi, hogy a kutatók milyen módon voltak hatással egymásra: Lassen teljes mértékben Wilsonra és Burnoufra támaszkodik, Weber pedig Lassenre.1

Általában véve azonban a purāṇák tanulmányozását elhanyagolták, és Ludo Rocher szerint ez a hozzáállás többnyire Wilsonnak köszönhető. Ugyanis miután Wilson lefordította a Viṣṇu-purāṇát és áttanulmányozta a tizenhét másikat – melyekről kivonatot is készített –, meg volt róla győződve, hogy ezek kései dokumentumok sok utólagos betoldással, s ezért teljesen felesleges lefordítani a többit.2 (Natalie P. R. Sirkin utólag bebizonyította (1965), hogy Wilson „anélkül írt elemzést a purāṇákról, hogy elolvasta volna őket”. Emellett szerinte Wilson lelkiismeretét a plagizálás vétke is terheli: más szerzők kéziratait használta fel egyes művei kiadása során.)3 Többnyire Wilson véleménye lett az alapja annak a hozzáállásnak, melyet Rocher így foglal össze: „Az a tény, hogy a purāṇáknak kései dátumokat tulajdonítottak, s »nem igazán eredeti« címkét ragasztottak rájuk, az európai indológusokat törvényszerűen elrettentette, akik a romanticizmus atmoszférájában csak olyan dolgok iránt érdeklődtek, amelyek ősiek és eredetiek voltak.4

Ez is az oka annak, hogy közel egy évszázadig (kb. 1830–1930) nem sok kutatás történt ezen a téren egészen Winternitz és kortárs tudóstársai (Frederich Eden Pargiter és Willibald Kirfel) idejéig.

A Wilsonékéhoz hasonló vélemények mellett a purāṇák kutatását az a tény is akadályozta, hogy hatalmas mennyiségű anyag, és ez többeknek is gondot okozott, hogy „kézbe vegyék”. Továbbá problémát jelentett az is, melyet gyakorta felhoznak a purāṇák elhanyagolása indoklásaként, hogy a nyomtatásban megjelent forrásanyagok sokszor gyenge minőségűek, tele vannak hibákkal, és ami még rosszabb: nem lehet tudni, hogy mennyit változtattak rajtuk az eredeti kéziratokhoz képest. Ezért erőteljesen felmerült az igény a kritikai kiadások iránt. Ez komoly kutatómunkát igényel, így az első ilyen jellegű munkák 1967-ben (Vāmana-purāṇa) és 1972-ben (Kūrma-purāṇa) jelentek meg.5

E szempontból szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy magyar nyelven is elérhető A. C. Bhaktivedanta Swa­mi Prabhupāda (1896–1977) fordításában a Bhāgavata-purāṇa vagy Śrīmad-Bhāgavatam első Kilenc Éneke, illetve a Tizedik Ének első tizenhárom fejezete. (A magyar fordítás jelen pillanatban is folyik. Angol nyelven Śrīla Prabhupāda tanítványai fejezték be a szanszkrit nyelvű kézirat fordítását Hṛdayānanda dāsa Goswami vezetésével.) Sok pozitív visszajelzés érkezett a különböző egyetemek professzoraitól a világ minden tájáról, melyekben Śrīla Prabhupāda for­dí­tásának tudományos értékét méltányolták. Ez a reakció annak is köszönhető, hogy Prabhupāda könyvei tartalmazzák az eredeti devanāgarī szöveget, annak latinbetűs átírását, külön-külön minden egyes szó jelentését, valamint a versek teljes fordítását. A versekhez fűzött magyarázatok pedig azzal a céllal íródtak, hogy rávilágítsanak az ősi szövegek aktualitására a mai nyugati ember számára is, megőrizve közben az eredeti filozófia tisztaságát. Ezzel Śrīla Prabhupāda illeszkedik ahhoz a gauḍīya-vaiṣṇava gyakorlathoz, amely reaktualizálja az ősi tanokat az adott korszak emberei számára.

2. A purāṇák bírálói Indián belül

A purāṇákkal kapcsolatban Indián belül is sok ellenérzést tápláltak egyes modern hindu gondolkodók (pl. Devendranath Tagore), mivel szerintük a purāṇák tanai miatt nem tudnak a hinduk egy vallás zászlaja alatt felsorakozni. Egyesek a purāṇák szektariánus jellemvonásaira utalnak e bírálatukkal, mivel a különböző purāṇák különféle devatákat (Viṣṇu, Śiva, Agni, Sūrya, Durgā stb.) javasolnak kizárólagosan imádandó személyekként, s így megosztják, sőt szembefordítják egymással az embereket. Mások pedig a purāṇákban fellelhető, számukra megemészthetetlen, „zavaros mitológiai elemekre” mutogatnak ujjal.6

Ezzel kapcsolatban mindössze annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a szentírásokat soha nem lehet hibáztatni az emberi gyarlóság szélsőséges megnyilvánulásai miatt. Tény, hogy a purāṇák valóban egymásnak látszólag ellentmondó módon egyik vagy másik félistent dicsőítik egyetlen imádandó istenségként, ez mégsem a purāṇák hibája. Ez a jelenség a Védáknak azt a jellemvonását példázza, melynek segítségével az eltérő lelki beállítottsággal rendelkező embereket fokozatosan felemelik arra a szintre, hogy megértsék: végső soron egyetlen Abszolút Igazság létezik. A különféle vallási rendszerek az egyének igényeit elégítik ki, s ha megfelelően végzik a számukra előírt imádatszabályokat, akkor fokozatosan eljuthatnak a megértés e magasabb szintjére.

A modern hindu gondolkodók mellett egyes filozófiai iskolák prédikátorai is kivették a részüket a hiteltelenítő hadjáratban. Virajananda például a hindu szentírásokat két részre osztotta. Szerinte az ārṣa szövegek, amelyeket a ṛṣik (bölcsek) írtak (vagyis a négy Véda), hitelesek, míg a többi, a nem ārṣa szövegek nem hitelesek. Egyik munkájában, a Sārvabhauma Sabhāban pl. külön kiemeli a Bhāgavata-purāṇát mint „hiteltelen és értéktelen” írást. Tanítványa, Dayānanda Sarasvatī még egy magyarázatot is adott ki 1865-ben a Bhāgavatamról hasonló hangulatban, Bhāgavatakhaṇḍana címmel. Mind­eközben ő maga a Devībhāgavatát védte, hogy az az igazi Bhāgavata-purāṇa, mivel szerinte a Bhāgavatamot csak kétszáz évvel ezelőtt írták.7

A dátumra reagálva V. R. Ramachandra Dikshitarnak, a Madrasi Egyetem professzorának könyvéből, a Purāṇa Index (1951) előszavából idézek pár sort, mely sorozatban a Vāyu-, a Brahmāṇḍa-, a Viṣṇu-, a Matsya- és a Bhāgavata-purāṇák szövegét dolgozta fel rendkívüli alapossággal: „Habár a többi purāṇa is azonos történelmi fontossággal és kulturális értékkel bír, én mégis ezt az ötöt választottam ki, mivel véleményem szerint ezek a legősibb kompozíciók a tizennyolc purāṇa közül.”8

Az ārṣa és a nem ārṣa újrakanonizációs törekvésről pedig csak annyit, hogy ez Virajananda minden hagyományt nélkülöző konstrukciójának tekinthető. A védikus irodalom eredetét és felépítését figyelembe vevő hármas, régóta jól ismert beosztását prasthāna-trayának nevezik. A négy Véda és az upaniṣadok śruti-prast­hā­naként vagy śrutiként, a purāṇák és az itihāsák smṛtiként, a Vedānta-sūtra pedig nyāyaként ismeretes. Mindhárom forrást hitelesnek ismerik el a szaktekintélyek.9 Ennek fényében indokolatlan az újabb kategóriák bevezetése.

E pár rövid gondolat betekintést nyújt abba a közegbe, ahová a kutató jut el, miközben megpróbál hiteles információk birtokába jutni a védikus írásokat illetően. Tény viszont, hogy a purāṇákat India egész területén, a négy Védánál is jobban ismerik, ezért nem lehet alábecsülni a jelentőségüket. A purāṇák közül pedig a Bhāgavatam a leghíresebb India-szerte.10 Hírnevét az is emeli, hogy a Ṛg-vedában található gāyatrī-mantra magyarázatának is tekintik, mivel az első verse – csakúgy, mint a gāyatrī – a dhīmahi szóra végződik.11 Ezt Śrīla Prabhupāda is kiemeli a Bhāgavatam legelső verséhez írt magyarázatában.12

Ezenkívül számos magyarázatot (összesen százharminchatot) fűztek hozzá az évszázadok során.13 Gyakorlatilag minden fontosabb filozófiai iskola, tanítványi láncolat kommentálta a Bhāgavatamot, s közülük is az egyik leghíresebb Śrīdhara Svāmīé (kb. 1350–1450), mely a Bhā­vārtha-dīpikā címet viseli. A gauḍīya-va­iṣ­ṇava tanítványi láncolaton belül elsőként Jīva Gosvāmī írt teljes magyarázatot Krama-sandarbha címmel. Sanātana Gos­vāmī csak a Tizedik Énekhez írt kommentárt. Őket követte Viśvanātha Cakra­vartī Ṭhākura (1638–1708) Sārārtha-darśinī magyarázata, s még lehetne foly­tatni a sort a többi vaiṣṇava és nem va­iṣ­ṇava sampradāyák tagjaival.

3. Mit mondanak a védikus írások a purāṇákról?

Egyes tudósok azt állítják, hogy a Védák és a purāṇák közt nincs semmi kapcsolat. Max Müller meglehetősen korán pálcát tört e késeinek tekintett írások felett, holott akkoriban még csak egyetlen purāṇát adtak ki nyomtatásban (Wilson Viṣṇu-purāṇája), egy másikat részben (Burnouf Bhāgavata-purāṇája), a többit pedig Wilson kivonataiból ismerték valamilyen mértékben. Ennek ellenére többen mérvadónak tekintették Max Müller purāṇákra vonatkozó elképzeléseit.14

Az általános vélemény azonban az, hogy a purāṇákat nem lehet elválasztani a Védáktól,15 sőt egyidősek velük. Ennek bizonyítékaként először nézzük meg a śrutit, amit egyes filozófusok mindig felsőbbrendűnek és ősibbnek tartanak a smṛtivel szemben!

3.1. A négy Véda kijelentései

Az alábbi szentírásokból idézek most sorra: (1) Atharva-veda, (2)-(3) Chāndogya-upaniṣad, (4) Bṛhad-āraṇyaka-upaniṣad, (5) Gopatha-brāhmaṇa.

 

(1) ṛcaḥ sāmāni chandāṁsi
purāṇam yajuṣā saha

ucchiṣṭāj jajñire sarve
divi devā divi-śritāḥ

A Ṛg-, a Sāma-, a Yajur-, és az Atharva-veda a Legfelsőbb Úrtól származik a purāṇákkal együtt, és az összes félisten a mennyei bolygókon lakozik.16

(2) ṛg-vedaṁ bhagavo ‘dhyemi yajur-vedaṁ sāma-vedam ātharvanaṁ

caturtham itihāsam purāṇam pañcamaṁ vedānāṁ vedam

Tiszteletreméltó uram! Áttanul­má­nyoz­tam a Ṛg-, Yajur-, Sāma- és Atharva-vedákat, valamint az itihāsákat és a purāṇákat, amelyek az ötödik Véda.17

(3) nāma vā ṛg-vedo yajur-vedaḥ
sāma-veda ātharvaṇaś

caturtha itihāsa-purāṇaḥ
pañcamo vedānāṁ vedaḥ.

Ṛg-veda, Yajur-veda, Sāma-veda és Atharva-veda a négy Véda neve. Az itihāsák és a purāṇák az ötödik Véda.18

(4) evaṁ vā are ‘sya mahato
bhūtasya niḥśvasitam etad yad

ṛg-vedo yajur-vedaḥ sāma-vedo ‘tharvāṅgirasa itihāsaḥ purāṇam

A Ṛg-veda, a Yajur-veda, a Sāma-veda, az Atharva-veda, valamint az itihāsák és a purāṇák mind a Legfelsőbb Lény lélegzetéből jelentek meg.19

(5) „Így az összes Véda megjelent a kalpákkal, a rahasyákkal, a brāhmaṇákkal, az upaniṣadokkal, az itihāsákkal, az anvākhyātákkal és a purāṇákkal együtt.20

Ganesh Vasudeo Tagare professzor egyértelműen kijelenti, hogy a purāṇák a Védákkal azonos korban léteztek, s a fenti idézeteken kívül további bizonyítékokra mutat rá, melyek ugyancsak a négy Védában találhatók: Atharva-veda 15.6.11, Gopatha-brāhmaṇa 1.2.10, Śatapatha-brāhmaṇa 14.6.10.6, Taittirīya-āraṇyaka 2.10, valamint a Chāndogya-upaniṣad 7.1.7.21

Ezenkívül a Bhāgavatam a védikus gā­yat­rī-mantra magyarázata is egyben. Ebből pedig az következik, hogy az itihāsák és a purāṇák azok számára íródtak, akik nem képesek megérteni e magyarázatok nélkül a Védákat, s nem jogosultak arra, hogy a védikus mantrákat vibrálják. Ezt maga a Bhāgavatam támasztja alá, ahol Sūta Gosvāmī elmondja, hogy Vyāsadeva azért osztotta fel a Védákat, hogy leegyszerűsítse a megértés folyamatát az átlagemberek számára.22

3.2. Az eredeti purāṇaveda

A következő versben az ötödik Védaként említik a purāṇákat:

ṛg-yajuḥ-sāmātharvākhyā
vedāś catvāra uddhṛtāḥ

itihāsa-purāṇaṁ ca
pañcamo veda ucyate

A tudás eredeti forrását [a Védát] négy különálló részre osztották fel, a purāṇákban említett történelmi tényeket és hiteles történeteket pedig az ötödik Védának nevezik.”23

Ha tovább kutatunk ebben a témában, akkor azt találjuk, hogy létezett egy ősi forrás, ami az összes purāṇa alapja volt.

Jīva Gosvāmī azt írja a Tattva-sandar­bha 14. anucchedájában, hogy amikor Sūta Gosvāmī a Vāyu-purāṇában a Yajur-veda „maradék részéről” beszél, az az eredeti purāṇa 400.000 versből álló összegezésére utal.24 Majd a Śiva-purāṇa Vāyavīya-saṁhitā részéből idéz, ahol az áll, hogy Vyāsa előbb lerövidítette az eredeti Védát, s csak azután osztotta (vyasta) négyfelé. Hasonlóképpen, a felsőbb bolygókon (amartya-loke) az eredeti purāṇa is sokkal hosszabb: egymilliárd versből áll (śata-koṭi-pravistaram). Így a Földünkön bemutatott változat csupán egy tömörített (saṅkṣiptam) válogatás.25

A Matsya-purāṇa szóról-szóra ugyanezt állítja: […] adyāpy amartya-loke tu śata-koṭi-pravistaram / tad-artho ‘tra catur-lakṣaḥ saṅkṣepeṇa niveśitaḥ. Eszerint tehát az egymilliárd versből álló eredeti purāṇának a lényegét mutatja be az itt fellelhető tizennyolc mahāpurāṇa.26

Az eddigieket összefoglalva: Amikor Vyāsadeva felosztotta az eredeti Yajur-vedát négy részre, maradt még egymilliárd vers, ami a mennyei bolygók eredeti purāṇája. Vyāsadeva ennek összegzéseként emelt ki 500.000 verset a halandók részére: 400.000-et a tizennyolc purāṇában, 100.000-et pedig a Mahābhāratában találunk meg. Így a purāṇák valóban a négy Véda szerves részei.

Ludo Rocher több tudóst is említ a könyvében (pl.: Sudhakar Malaviya, A. C. Bhaktivedanta Swami, Vans Kennedy), akik egyértelműen amellett teszik le a voksukat, hogy a purāṇák a négy Véda magyarázatai.27 Majd hangot ad azoknak is, akik a sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy a purāṇaveda, az eredeti forrásmű elveszett.28 A fentiek alapján talán részben megnyugtathatjuk őket: egyszerűen csak számunkra megközelíthetetlen régiókban őrzik.

4. A purāṇák témái

A tradíció szerint a purāṇák legfontosabb ismérvei, hogy öt illetve tíz témát mutatnak be. Az öt téma az upapurāṇákra vonatkozik, a tíz pedig a mahāpurāṇák sajátságos jellemzője.29

4.1. Az öt téma

A purāṇák alapvetően öt témával foglalkoznak. A Matsya-purāṇában a következő vers mutatja be ezeket:

sargaś ca pratisargaś ca
vaṁśo manvantarāṇi ca

vaṁśānucaritaṁ ceti
purāṇaṁ pañca-lakṣaṇam

A purāṇák öt jellemzője a következő: Leírják (1) az univerzum teremtését, (2) annak pusztulását (v. annak újjáteremtését a pusztulást vagy özönvizet követően),30 (3) a dinasztiákat, (4) a manvantarákat és a (5) dinasztiák krónikáját.”31

A szanszkrit szavak jelentései:

  1. 1. sarga – teremtés
  2. 2. pratisarga – megsemmisülés
  3. 3. vaṁśa – dinasztiák
  4. 4. manvantarāṇi – a Manuk váltakozásai
  5. 5. vaṁśānucarita – dinasztiák krónikája

Az öt téma teljes mértékben megfeleltethető a tíz témának, s ezeket a következő alpontban fogom bemutatni.

4.2. A tíz téma

A tíz témát Śukadeva Gosvāmī (kb. i.e. 3000) mondja el elsőként a Śrīmad-Bhāga­vatam Második Énekében:

atra sargo visargaś ca
sthānaṁ poṣaṇam ūtayaḥ

manvantareśānukathā
nirodho muktir āśrayaḥ

Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: A Śrīmad-Bhāgavatam a következő tíz témával foglalkozik: az univerzum teremtése, a másodlagos teremtés, a bolygórendszerek, az Úr menedéke, a teremtő impulzus, a Manuk váltakozása, Isten tudománya, visszatérés Istenhez, a felszabadulás és a summum bonum.”32

Sūta Gosvāmī a Tizenkettedik Énekben ugyancsak felsorolja a tíz témát:

sargo ’syātha visargaś ca
vṛtti-rakṣāntarāṇi ca

vaṁśo vaṁśānucarītaṁ
saṁsthā hetur apāśrayaḥ

daśabhir lakṣaṇair yuktaṁ
purāṇaṁ tad-vido viduḥ

kecit pañca-vidhaṁ brahman
mahad-alpa-vyavasthayā

Óh, brāhmaṇa, a témában járatosak véleménye szerint a purāṇák tíz fő témát tartalmaznak: az univerzum teremtése, a másodlagos teremtés, az élőlények fenntartása, a védelmük, a különböző Manuk uralkodása, a királyi dinasztiák, a nagy királyok tettei, a pusztulás, a motiváció és a legfőbb menedék. Egyes bölcsek azt mondják, hogy ezt a tíz témát a nagy purāṇák tárgyalják, míg a kisebb purāṇák ötöt.33

Ludo Rocher a könyvében egyszerűen csak egymás mellé helyezi ezt a két listát, de nem indokolja a döntését.34 Valójában nem ilyen egyszerű a helyzet, mert e két felsorolás egyes témái összevonva szerepelnek. Magyarázatként az alábbi táblázatban összegzem a két Gosvāmī kijelentését, alatta pedig az ācāryák indoklását adom meg:

Śukadeva Gosvāmī

Sūta Gosvāmī

a1. sarga
(az univerzum teremtése)

b1. sarga
(az univerzum teremtése)

a2. visarga
(másodlagos teremtés)

b2. visarga
(másodlagos teremtés)

a3. sthānam
(bolygórendszerek)

b3. vṛtti
(az élőlények fenntartása)

a4. poṣaṇam
(az Úr menedéke)

b4. rakṣa
(védelem)

a5. ūti
(teremtő impulzus)

b5. hetu
(motiváció a tettekre)

a6. manvantara (Manuk váltakozása)

b6. antara
(Manuk uralkodása)

a7. īśānukathā
(Isten tudománya)

b7. vaṁśa
(királyi dinasztiák)

a8. nirodha
(visszatérés Istenhez)

b8. vaṁśānucarita
(a királyok tettei)

a9. mukti
(felszabadulás)

b9. saṁsthā
(pusztítás)

a10. āśraya
(
summum bonum)

b10. apāśraya
(legfőbb menedék)

 

Az első két témánál nyilvánvaló az azo­nosság. A harmadik téma esetében a bolygórendszerek (sthānam) tartják fenn az élőlényeket, s ez így megegyezik a vṛttivel. A negyedik téma (poṣaṇam és rakṣa) arra utal, ahogy az Úr megvédelmezi a híveit. Az ötödik téma az élőlények tetteire vonatkozik, mivel minden tettet megelőz egy motiváció vagy impulzus, ami teremtő erővel bír. A hatodik téma ugyancsak egyértelmű.

A hetedik téma, ami Śukadeva Gosvā­mīnál Isten tudománya (īśānu­kathā), valójában az Úrról (īśa-) és az ő híveiről (-anu-) szóló elbeszélésekre (-kathā) utal. Ez Sūta Gosvāmīnál két részre tagolódik: a királyi dinasztiákra vagy családfákra (b7. vaṁśa), valamint ezen királyok tetteinek a bemutatására (b8. vaṁśānucarita).

Śukadeva Gosvāmīnál az a8-as és az a9-es téma a visszatérés Istenhez (nirodha) és a felszabadulás (mukti). Itt a nirodha pontos jelentése az, hogy megsemmisülés.35 Ez utal egyrészt az univerzum, másrészt pedig a test megsemmisülésére, mivel amikor egy tiszta bhakta elhagyja a testét, akkor visszatér Istenhez. Ezt Sūta Gosvāmī egy témaként említi a pusztítás (b9. saṁsthā) esetében.

A tizedik téma szintén azonos. A két felsorolás tehát megegyezik, csak filozófiai szempontból átfedések vannak a hetedik, a nyolcadik és a kilencedik témák között. E tíz témához tartozó ismereteket a Bhāgavatam elemzésénél fogom részletesen bemutatni.

Befejezésként megmutatom, hogy az öt téma szintén megfeleltethető a tíz témának. (A tíz témához a Śukadeva Gosvāmī által használt kifejezéseket írom.) A lista tehát a következő:

(1) sarga = (1) sarga, (2) visarga, (10) āśraya

(2) pratisarga = (8) nirodha, (9) mukti

(3) vaṁśa = (7) īśānukathā

(4) manvantarāṇi = (6) manvantara, (3) sthānam

(5) vaṁśānucarita = (7) īśānukathā, (4) poṣaṇam, (5) ūti, (10) āśraya36

4.2.1. Királyi dinasztiák (vaṁśa)

A királyi dinasztiák leírása (vaṁśa), valamint a híresebb királyokról szóló történetek (vaṁśānucarita) a purāṇák elmaradhatatlan és egyik legszembetűnőbb jellemvonása. Ezt támasztja alá V. R. Ramachandra Dikshitar is a Purāṇa Index című könyve előszavában: „Vitathatatlanul a vaṁśānucarita szemelvények a purāṇák leglényegesebb fejezetei. […] Tizenkét purāṇa beszél a királyi dinasztiákról.”37

Habár egyes tudósok38 történelmi szempontból nem sokra tartják a purāṇák királyi listáit, többen39 mégis azt hangoztatják, hogy a dinasztiák leírásaiból sokat tanulhatunk. Egy idézet az utóbbi csoportból:

Bármit is írtak vagy tettek a régi korok szerzői, őszinteség és pontosság jellemzi. […] A királyi dinasztiáknak és birodalmaknak a purāṇákban fellelhető listái oly hatalmas mennyiségben látnak el bennünket pontos dátumokkal, hogy e tény még a történelmi feljegyzések e modern korában is megdöbbentő.”40

Tehát az általános vélemény az, hogy a purāṇák nem tisztán mitológiai jellegű írások, hanem történelmi tényeken alapulnak, és szereplői valóban éltek a régmúlt korokban.

A királylisták történelmi relevanciája szempontjából tehát megoszlik az indológusok véleménye: egy része azt pusztán fikciónak tekinti,41 mások viszont hiteles történelmi forrásnak. Ez utóbbihoz sorolható Vincent A. Smith, aki a Bhāgavatam Tizenkettedik Énekében található, jóslatoknak tekintett dinasztiák ágait kutatta nagy eltökéltséggel.42 R. Morton Smith pedig egy cikksorozattal megalapozva (1957–58) szintén egy egész könyvet (1973) szentelt ennek a témának, amelyben i.e. 1800-tól egészen i.sz. 249-ig jut el a purāṇákban felsorolt dinasztiák listái alapján. Egészen addig elmegy, hogy kijelenti: a purāṇák történelmi szempontból egyeznek a régészeti leletekkel.43

5. A mahāpurāṇák hármas felosztása

A mahāpurāṇák különböző devaták imádatára buzdítják az embereket. Erre úgy utalnak általában a purāṇák tanulmányozói, hogy erőteljes szektariánus tulajdonságokkal bírnak e szentírások, s ez is utal újkeletű eredetükre.44 Ezt a téves elképzelést azonban a legújabb kutatásokra hivatkozva Ludo Rocher is elutasítja.45

Ezek a szentírások különböző lelki szinten lévő emberekhez szólnak, s mindenkinek azt az imádatformát javasolják, ami által előrehaladhatnak a lelki megvalósítás ösvényén. Erre utal a Matsya-purāṇa alábbi hármas felosztása is:

pañcāṅgaṁ ca purāṇaṁ syād
ākhyānam itarat smṛtam

sāttvikeṣu ca kalpeṣu
māhātmyam adhikaṁ hareḥ

rājaseṣu ca māhātmyam
adhikaṁ brahmaṇo viduḥ

tadvad agneś ca māhātmyaṁ
tāmaseṣu śivasya ca

saṅkīrṇeṣu sarasvatyāḥ
pitṝṇāṁ ca nigadyate

Egy purāṇának öt témát kell tartalmaznia. Az Úr Hari imádata leginkább a jóság kötőerejében (sattva) lévő írásokban található; az Úr Brahmā imádata a szenvedély (rajas) kötőerejében lévőkben; míg Agni és Śiva dicsőítése a tudatlanságban (tamas) lévőkben.46

A Padma-purāṇa pedig további részletekkel szolgál:

vaiṣṇavaṁ nāradīyañ ca
tathā bhāgavataṁ śubhaṁ

garuḍañca tathāpadmaṁ
varāham śubhadarśane

sattvikāni purāṇāni
vijñeyāni śubhāni vai

brahmāṇḍaṁ brahmavaivartaṁ
mārkaṇḍeyaṁ tathaiva ca

bhaviṣyaṁ vāmanaṁ brahmaṁ
rajasāni nibodhame

mātsyaṁ kaurmaṁ tathālaiṅgam
śaivam skandaṁ tathaiva ca

āgneyam ca ṣaḍetāni
tamasāni nibodhame

Az Úr Śiva így szólt: Óh, csodálatos hölgy, tudd meg, hogy a Viṣṇu-, Nārada-, Bhāgavata-, Garuḍa-, Padma- és Varāha-purāṇák sāttvikák; a Brahmāṇḍa-, Brahma-vaivarta-, Mārkaṇḍeya-, Bhaviṣya-,Vāma­na- és Brahma-purāṇák rājasikák; és a Matsya-, Kūrma-, Liṅga-, Śiva-, Skanda- és Agni-purāṇák tāmasikák.47

Tehát mindegyik purāṇa azzal a céllal született, hogy Isten-tudatot ébresszen az emberekben, a célközönségük azonban eltér egymástól.

Akik közvetlenül Isten iránt érdeklőd­nek, azok az emberek a sāttvika-purāṇákat fogják olvasni. Ezeket az embereket elsősorban a lényeg érdekli, s az a kérdés vezérli őket a kutatásuk során, hogy „mi a helyes út?”.

A rājasika-purāṇák olyan emberek szá­mára készültek, akiket az érzelmek, a szenvedély érdekel. Ezek a purāṇák gyakorlatilag ugyanazokat a történeteket beszélik el, mint a sāttvika-purāṇák, csak eltérő formában: itt már nem olyan hangsúlyos Isten szerepe, és inkább a cselekményen van a hangsúly. Az ilyen embereket motiváló kérdés: „Kinek van igaza, s kinek nincs igaza?”

A tāmasika-purāṇák pedig azok számára íródtak, akiket nem érdekel Isten, csak a történetek, mindenféle konklúzió nélkül. Nincs lényegretörő kérdés az elméjükben

– egyszerűen csak szeretnek beszélni.

Minden purāṇa kiemel egy imádandó devatát (iṣṭa-deva), az emberek pedig a rájuk ható kötőerők alapján kötelezik el magukat egyik vagy másik szentírás mellett. Természetesen mindenkire e három kötőerő keveréke hat, csak bizonyos élethelyzetekben valamelyik kötőerő dominánssá válik. Ezért Śrīla Prabhupāda a Caitanya-caritāmṛtában ezt írja: „Amikor a jóság kötőereje keveredik a szenvedély kötőerejével, az ember a napistent, Vi­vas­vānt imádja. Amikor a jóság a tudatlan­ság kötőerejével keveredik, Gaṇapatit, Ga­ṇe­śát, amikor pedig a szenvedély minősége a tudatlanság minőségével vegyül, ak­kor Durgāt, azaz Kālīt, a külső energiát imádja. Amikor valaki egyszerűen csak a tudatlanság kötőerejének hatása alatt áll, az Úr Śiva híve lesz, mert az Úr Śiva a tu­datlanság kötőerejének uralkodó istensége ebben az anyagi világban. Amikor azonban valaki teljesen mentes az anyagi természet minden kötőerejének befolyásától, tiszta vaiṣṇavává válik az odaa­dás szintjén.48

Tehát a különböző devaták imádói mind eltérő mentalitással rendelkeznek. A felszabadulás szintjén viszont az ember Viṣṇu hívévé, azaz vaiṣṇavává válik, mivel Viṣṇu a Legfelsőbb Úr, a félistenek pedig mind az ő szolgái, azaz ők is vaiṣṇavák. Közülük is az Úr Śiva a legki­válóbb vaiṣṇava: vaiṣṇavānāṁ yathā śambhuḥ.49

Az alábbi táblázat bemutatja, hogy a tizennyolc mahāpurāṇa közül melyik kinek az imádatát hangsúlyozza, s hogy milyen kötőerők vonatkoznak rá.50 Ez a be­osztás nem azt jelenti, hogy bizonyos pu­rāṇák a jóság, más purāṇák pedig a szenvedély vagy a tudatlanság kötőerejében vannak, hiszen ezek transzcendentális szentírások, azaz az anyagi minőség felett állnak. Inkább arra utal, hogy e három kötőerő egyikében vagy másikában lévő emberekhez szólnak, s ennek megfelelő nyelvezeten íródtak.

A jóság minőségébe tartozó embereknek szóló purāṇák közül egyértelműen kiemelkedik a Bhāgavata-purāṇa, mivel az a tiszta jóság szintjén helyezkedik el.

A purāṇa neve

Célja

Jellemzője

Bhāgavata

Kṛṣṇa

kötőerők
feletti
tiszta jóság

Viṣṇu

Viṣṇu

jóság

Varāha

Viṣṇu

jóság

Padma

Viṣṇu

jóság

Nārada

Viṣṇu

jóság

Garuḍa

mennyei bolygók

jóság-­tudatlanság

Vāmana

Viṣṇu

szenvedély-­jóság

Brahma

Brahmā

szenvedély

Brahmāṇḍa

Brahmā

szenvedély

Brahma-vaivarta

Brahmā

szenvedély

Bhaviṣya

Brahmā

szenvedély

Mārkaṇḍeya

Śiva

szenvedély-tudatlanság

Matsya

Viṣṇu

tudatlanság-­jóság

Liṅga

Śiva

tudatlanság

Skanda

Śiva

tudatlanság

Kūrma

Śiva

tudatlanság

Śiva

Śiva

tudatlanság

Agni

mennyei bolygók és
Pitṛ-loka

mély
tudatlanság

 

A jóság kötőerejében lévő további öt purāṇa közül a Garuḍa-purāṇa a mennyei bolygókat jelöli meg célként, ezért ez a jóság minőségének alsó szintjét érinti. Habár a mennyei bolygókra azok a személyek emelkedhetnek fel, akik a jóság kötőerejében hagyják el a testüket, ez a cél mégis alacsonyabb rendű az Úr Viṣṇu elérésénél, mert amíg a mennyei bolygók az átmeneti anyagi világban helyezkednek el, addig az Úr Viṣṇu az örökkévaló lelki világban található meg.

A Vāmana-purāṇa kiemelkedik a szenvedély kötőerejében lévő emberekhez szóló purāṇák közül, mert az Úr Viṣṇu imádatával átvezeti őket a szenvedélyből a jóság kötőerejébe. A Mārkaṇḍeya-purāṇa pedig „alulra” került, mert az Úr Śivát dicsőítve az olvasóit átvezeti a tudatlanságból a szenvedélybe.

A tudatlanság kötőerejében lévő embe­rek­nek szóló purāṇákban általában az Úr Śiva az imádandó istenség. Ezzel szemben a Matsya-purāṇa – mivel az Úr Viṣṇut jelöli meg imádandóként – kivezet a tudatlanságból a jóságba. Az Agni-purāṇa pedig, amely a mennyei bolygókat és az ősatyák bolygóját, Pitṛ-lokát dicsőíti, a legmélyebb tudatlanságban lévő emberekhez szól.

A purāṇák tehát azzal a céllal íródtak, hogy a különböző mentalitású embereket a tudatlanság és a szenvedély kötőerejéből a jóság kötőereje felé tereljék. Akik pedig eljutottak a jóság szintjére, azok számára a Bhāgavata-purāṇa tanulmányozása és a benne foglaltaknak a követése javasolt, s ily módon eljuthatnak a tiszta jóságig, a szennyezetlen lelki szintre. Így érthetővé válik a Bhāgavata-purāṇa alábbi kijelentése: śrīmad-bhāgavataṁ purāṇam amalaṁ: „A Śrīmad-Bhāgavatam a szeplőtlen purāṇa.”51

6. A Bhāgavata-purāṇa keletkezésének körülményei

Vyāsadeva a Bhāgavatamot írta le utolsó­ként a tizennyolc purāṇa közül. A történet szerint Vyāsa elégedetlen volt addigi írói tevékenységével, pedig már megírta a négy Védát, a purāṇákat és a Mahābhāratát. Hiányérzete támadt, s miközben ezen gondolkozott, megérkezett a lelki tanítómestere, Nārada Muni. Amikor feltárta neki az elméjét, Nārada rögtön rátért a lényegre, és szelíden megfeddte: „Nem beszéltél az Istenség Személyiségének fenséges és makulátlan dicsőségéről. Mit ér az a filozófia, amely nem nyújt elégedettséget az Úr transzcendentális érzékeinek? Óh, nagy bölcs! Részletesen leírtad a vallásos cselekedetekkel kezdődő négy elvet, ám az Istenség Személyisége, Vāsudeva dicsőségéről nem beszéltél.52

Śrīla Prabhupāda magyarázatában rávilágít a Bhāgavatam és a többi purāṇa közti leglényegesebb különbségre. Amint látni fogjuk az alábbi idézetből, ez a „kritika” a négy Védára is ugyanúgy vonatkozik. „Śrī Nārada azonnal kimondta a pontos diagnózist: Vyāsadeva elégedetlenségének alapvető oka az, hogy a különféle purāṇák összeállítása során szándékosan kerülte az Úr dicsőítését. Írt az Úr (Śrī Kṛṣṇa) dicsőségéről, de nem annyit, mint amennyit a vallásosságról, a gazdasági fejlődésről, az érzékkielégítésről és a felszabadulásról. Ez a négy dolog messze alacsonyabb rendű az Úr odaadó szolgálatánál.”53

Ebből az derül ki, hogy a négy Véda által hangsúlyozott négy vallásos elv –
dharma (vallásosság), artha (gazdasági fejlődés), kāma (érzékkielégítés), mokṣa (felszabadulás) – alacsonyabb rendű a bhaktinál. Ez egy nagy témakör, s erről most nem kívánok részletesebben írni. Itt most csak az a lényeg, hogy a Bhāgavatam magasabb rendű elveket hangsúlyoz az összes többi purāṇával, a négy Védával s még a Mahābhāratával szemben is, s emiatt különleges helyzetet foglal el közöttük.

Nārada tehát ennek megfelelően konkrét utasítással látta el Vyāsadevát: írjon a Mindenható Úr (Kṛṣṇa) cselekedeteiről, mert ez a kiváló bölcseket is elégedetté teszi, s emellett „a közönséges emberek gyötrelmeit is enyhíti”.54 Vyāsadeva ennek megfelelően szerkesztette meg a Bhāgavata-purāṇát.

A Śrīmad-Bhāgavatam szerint így a Legfelsőbb Úr eredeti, végső formája Śrī Kṛṣṇa,55 Viṣṇu pedig az ő kiterjedése.56 Ezért a leghosszabb ének (a Tizedik) csak Kṛṣṇáról szól. Az előtte lévő kilenc ének pedig fokozatosan bemutatja Śrī Kṛṣṇa különféle kiterjedéseit és azok cselekedeteit, hogy az emberi formában megjelenő Śrī Kṛṣṇa – anyagi szemléletmód alapján – közönségesnek tetsző tettei kellő lelki megvilágításba kerüljenek. Azaz: bármit is tesz az Úr – akár felemeli a Govardhana-hegyet, akár más feleségeivel táncol az éjszaka kellős közepén – az mind teljes mértékben transzcendentális, és emiatt ezek a tettek mind makulátlanok és utánozhatatlanok.

Felhasznált irodalom

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmta. The Bhakti­ve­dan­ta Book Trust, 1996.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Első Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, 1993.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Második Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, 1992.

Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.:
Śrīmad-Bhāgavatam (Ötödik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, 1994.

Chand M. A., Devi: Atharva-veda. Mun­shiram Manoharlal Publishers, New Delhi, 1999.

Dikshitar, V. R. Ramachandra: The Purāṇa Index. Motilal Banarsidass Pub­lish­­ers, Delhi, 1995.

Hṛdayānanda dāsa Goswami and co.: Śrīmad-Bhāgavatam (Twelfth Canto). The Bhaktivedanta Book Trust, 1999.

Jīva Gosvāmī: Tattva-sandarbha. Lál Kft., Somogyvámos, 2010.

Premamoya dāsa: Gauḍīya-vaiṣṇava episz­te­mo­ló­gi­a (Oktatási segédanyag). Bhak­ti­ve­danta Hittudományi Főiskola, Bu­dapest, 2005.

Rocher, Ludo: The Purāṇas. Otto Har­ras­sowitz, Wiesbaden, 1986.

R. Morton Smith: Dates and Dynasties in Earliest India. Delhi, Motilal Banarsidass, 1973.

Singh, Nag Sharan: The Matsya­mahā­purāṇam, Part I. Nag Publishers, Delhi, 1997.

Sirkin, Natalie P. R.: H. H. Wilson and a Gamesmanship in Indology. In: Asian Studies 3, 1965

Tagare, Ganesh Vasudeo: The Bhāgavata Purāṇa. Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 1992.

Tagare, Ganesh Vasudeo: The Padma-purāṇa. Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 1988-1992.

Tóth-Soma László: Veda-rahasya. Bába és Társai Kiadó, Szeged, 1997.

1 Rocher 1986: 4.

2 Rocher 1986: 4.

3 Sirkin 1965: 303.

4 Rocher 1986: 5.

5 Rocher 1986: 5, 7.

6 Rocher 1986: 8–9.

7 Rocher 1986: 9–10.

8 Dikshitar 1995: v.

9 Tóth-Soma 1997: 50.

10 Rocher 1986: 148.

11 Rocher 1986: 148–149.

12 Lásd: Bhāg. 1.1.1, magy.

13 Rocher 1986: 149.

14 Rocher 1986: 13.

15 Rocher 1986: 14.

16 Atharva-veda 11.7.24.

17 Chāndogya-upaniṣad 7.1.2; idézi: Tattva-san­dar­bha, Anuccheda 13.4.

18 Chāndogya-upaniṣad 7.1.4; idézi: Tattva-san­darbha, Anuccheda 13.5 magy.

19 Bṛhad-āraṇyaka-upaniṣad 2.4.10; idézi: Tattva-sandarbha, Anuccheda 12.4.

20 Gopatha-brāhmaṇa Pūrva 2.10; idézi: Tattva-sandarbha, Anuccheda 13.

21 Tagare 1992: xvii.

22 Lásd: Bhāg. 1.4.19.

23 Bhāg. 1.4.20.

24 Vāyu-purāṇa 60.21–22.; idézi: Tattva-sandarbha, Anuccheda 14.

25 Śiva-purāṇa 7.1.137–138.; idézi: Tattva-san­dar­bha, Anuccheda 15.

26 Matsya-purāṇa 53.9–11; idézi: Tattva-sandarbha, Anuccheda 14.

27 Rocher 1986: 14–16.

28 Rocher 1986: 17.

29 Bhāg. 12.7.10.

30 Az Amara Kośa 1.6.5 is ír ugyanezekről a jellemzőkről. A zárójelbe tett fordítás a következő forrásból származik: Tagare 1992: xviii.

31 Singh 1997: 53.

32 Bhāg. 2.10.1.

33 Bhāg. 12.7.9–10.

34 Rocher 1986: 27.

35 Megsemmisülés (Bhāg. 1.5.20, szavankénti fordítás), a teremtés visszavonása (Bhāg. 2.4.12, szavankénti fordítás), megsemmisítés (Bhāg. 5.18.5, szavankénti fordítás).

36 Tattva-sandarbha, Purport, 317.

37 Dikshitar 1995: xxxii.

38 Pl.: William Ward (1811); Rocher 1986: 117.

39 Pl.: V. R. Ramachandra Dikshitar (1937–38), K. P. Jayaswal (1934), Krishnamachariar (1937), Hazra (1962) s legfőképpen: Frederick Eden Pargiter (1913 és 1922); Rocher 1986: 118–119.

40 Krishnamachariar, xiii; idézi: Rocher 1986: 119.

41 Pl.: A. B. Keith (1938), A. L. Basham (1973), D. D. Kosambi (1969); Rocher 1986: 120.

42 Vincent A. Smith, Early History of India [India korai történelme], 31–32., 41–43., 51., 230.; idézi: Rocher 1986: 119.

43 Smith 1973: v.

44 Rocher 1986: 18–24.

45 Rocher 1986: 24.

46 Matsya-mahāpurāṇa 53.65, idézi: Tattva-san­dar­bha Anuccheda 17.3.

47 Padma-purāṇa, Uttara-khaṇḍa 236.18–21.

48 Cc. Madhya-līlā 24.330 magy.

49 Bhāg. 12.13.16.

50 Premamoya 2005: 65.

51 Bhāg. 12.13.18 (részlet).

52 Bhāg. 1.5.8–9.

53 Bhāg. 1.5.9 magy.

54 Bhāg. 1.5.40.

55 Bhāg. 1.3.28.

56 Bhāg. 1.3.1.



ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: info@bhf.hu
© 2017 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2017 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare