/

Lapszám: Isten arcai – Az inkarnáció fogalma a gaudiya vaisnavizmusban – 5 – VII/1 – 2005. július
Szerző: Śivarāma Swami
Cikk letöltése pdf-ben: Varṇāśrama: megoldás korunk társadalmi problémáira

---

A modern társadalom vajon tényleg előre halad a több ezer éves társadalmi és gazdasági fejlődés következtében? Vagy inkább a pusztulás felé tart a rossz vezetés és a lelki értékek hiányából fakadó dekadens kultúra miatt? Kṛṣṇa tanításainak követői ez utóbbit tartják valószínűbbnek.

A Bhagavad-gītāban Śrī Kṛṣṇa ezt mondja: „[A démoni természetű emberek] abban hisznek, hogy az érzékek kielégítése az emberi civilizáció elsődleges szükséglete, ezért életük végéig határtalan aggodalomban élnek. Mivel ezer és ezer vágy láncolja le őket, s a kéjben és a dühben merülnek el, törvénytelen úton keresnek pénzt érzékeik kielégítéséhez.”¹

Ismerősen hangzik, ugye? Ez nem is meglepő. A ma embere ugyanis megszállottan hajszolja az érzéki élvezeteket, mert azt hiszi, ettől lesz boldog. Egész élete e hiú ábránd körül forog. S mi az eredmény? Az egészségétől, józan eszétől és életcéljától megfosztott emberi társadalom a folyamatos csalódottság és reménytelenség állapotában leledzik. – De be kell látnunk, hogy a testnek vannak bizonyos szükségletei. Hisz mindenkinek ennie kell, laknia kell valahol, és az emberi fajt is fenn kell tartani – mondhatná erre valaki.

E felvetésre hadd válaszoljak Kṛṣṇa imént idézett gondolataival: a modern emberi társadalom nem az emberek valódi szükségleteinek kielégítésén alapszik. Inkább a vágyaikat igyekszik kielégíteni, olyan dolgok előteremtésével, melyekre valójában nincs szükségük: garmadával gyártja a fölösleges fogyasztási cikkeket és az emberek vágyait szentesítő üres ideológiákat.

Ha tehát az alapján döntjük el, hogy az emberi civilizáció sikeres-e vagy sem, hogy milyen mértékben képes a létfontosságú anyagi és lelki szükségletekről gondoskodni, akkor megállapíthatjuk, hogy a modern társadalom csúfos kudarcot vallott.

Ez felvet egy másik fontos kérdést: van-e működőképes alternatívája a modern társadalomnak? – Igen – feleli Śrī Kṛṣṇa, – az alternatíva az általam teremtett társadalmi rend, a varṇāśrama, melyet a Védákban ismertettem.²

Hogyan lehet alátámasztani Kṛṣṇa szavait? És miképpen magasabb rendű az ő varṇāśrama társadalma a modern társadalomhoz képest? E kérdések megválaszolásához először vizsgáljuk meg az alternatívákat, és nézzük meg, milyen előnyöket és lehetőségeket rejtenek magukban.

A modern társadalom

A modern társadalom fogalma alatt azt az elképzelést értem, mely úgy ötven évvel ezelőtt bukkant föl Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Ezen elképzelés szerint a fejlett³ emberi társadalom a folyamatos technikai újítások révén egyre kényelmesebb életet tud biztosítani.

A technikai fejlesztések célja az volt, hogy általuk olyan gépeket állítsanak elő, melyek kiválthatják az emberi munkaerőt az élelmiszeriparban, a konfekcióiparban és más létfontosságú cikkek előállítását szolgáló munkaerőigényes iparágakban. Az így felszabadult munkaerő aztán a technika új formájára tudott összpontosítani: a nem-létfontosságú dolgok, más néven fogyasztási cikkek fejlesztésére és gyártására. E huszadik századi ideológia azzal kecsegtetett, hogy ha csökken az emberek munkaideje, több szabadidejük lesz, s ezáltal boldogabbak lesznek.

A prioritások eme átrendeződésének az lett a következménye, hogy a modern társadalom – ellentétben a hagyományos⁴ társadalmakkal – jelentősen megváltoztatta a létfontosságú és nem-létfontosságú termékek hosszú idő óta fennálló termelési arányát. Az arány, mely a varṇāśrama társadalomban 1:20 volt, a modern társadalomban megdöbbentő módon 20:1-re változott, a nem-létfontosságú termékek javára.

A nem-létfontosságú termékek – az autó, a televízió, a számítógép, a mobiltelefon stb. -, valamint az emberiségnek nyújtott látszólagos előnyeik egyre meggyőzőbb színben tüntették fel a modern társadalom alapeszméit. A kommunikáció fejlődése, a jobb oktatás, a gépesítés és az utazási lehetőségek bővülése azt sugallták, hogy a modern társadalom mindenkinek képes biztosítani a számára vonzó szakmában való elhelyezkedést, a több szabadidőt és a gondtalan nyugdíjas éveket.
Most, fél évszázaddal később azonban a modern kényelmi cikkek és nem-létfontosságú termékek hátrányai messze felülmúlják előnyeiket. A modern társadalom által beharangozott fényes jövő globális rémálommá változott.
Miért?

Ingatag alapokon nyugvó társadalmi szerkezet

Amikor végbement e különös átalakulás, s a korábban a létfontosságú cikkek előállítására épülő társadalom alapjait már a nem-létfontosságú cikkek gyártása jelentette, egy olyan gazdaság jött létre, melynek jóformán semmi köze az emberek élelmezéséhez és ruházásához. Sőt, még az élet legfontosabb terméke – az élelem -előteremtése is idegen a modern társadalom gazdaságától. A technológia olyannyira megdrágította az élelmiszer-előállítást, hogy a termelők nem képesek fennmaradni állami támogatás nélkül, amit az állam a nem-létfontosságú cikkek előállításából származó profitból finanszíroz.

Hiába tekintik a nem-létfontosságú cikkeket létrehozó munkát a modern társadalom dicső vívmányának, e munkának vajmi kevés köze van az emberek létfenntartásához. S ha a gazdaság egyszer meginog, ennek katasztrofális következményei lesznek.

A modern társadalom nemcsak hogy nem váltotta valóra a társadalmi stabilitás megteremtésére tett ígéretét, de polgárai méltóságát és erkölcsi értékrendjét is lerombolta. Most nézzük meg, milyen hatást gyakorolt az oktatásra, a foglalkoztatásra és az emberek értékrendjére.

Egy polgár a munkavégzéshez szükséges ismereteit az oktatási rendszeren keresztül sajátítja el. Napjaink oktatási rendszere – melyre a modern társadalom oly büszke – azonban pusztán technokratákat képez. A modern oktatás tehát, látszólagos sokszínűsége ellenére, lehetőségeit tekintve valójában ugyanolyan korlátozott és ugyanolyan fölösleges az emberiség fenntartása szempontjából, mint a munka, melyet szakemberei végeznek, hisz voltaképp minden területének fejlődése és sikere a technikai fejlettségtől függ.

A modern társadalom szűklátókörűsége tehát az oktatás és a foglalkoztatás terén egyaránt gátat szab a sokszínűségnek. Legfőképp a technikai fejlődés hajszolása és annak megannyi szociológiai következménye okolható korunk emberének boldogtalanságáért.

Más szóval az emberiség boldogtalanságának legfőbb oka éppen a modern társadalmat működtető tényezőkben keresendő. Mivel a nem-létfontosságú cikkek nem szükségesek a létfenntartáshoz, az emberek fejébe bele kell verni az ezekre való igényt, sőt, csillapíthatatlan sóvárgásra – mohóságra – kell ösztönözni őket. A modern társadalom csak e mesterséges fogyasztói bázissal tudja fönntartani úgynevezett „növekedését”. Ez a növekedés, amely valójában a modern társadalom mesterséges mentőkötele, három tényezőre támaszkodik: a médiára, a hitelre és a fogyasztási cikkek egyre növekvő előállítására. A média konkrétan a különféle reklámhordozókat (óriásplakátokat, rádiót, televíziót stb.) jelenti, melyekkel az embereket meg lehet győzni arról, hogy szükségük van a nem-létfontosságú fogyasztási cikkekre. A hitel egy félrevezető kifejezés: valójában azt az adósságot jelenti, melyet a pénzintézetek szíves örömest megfinanszíroznak annak érdekében, hogy a fogyasztók folyamatosan vásárolhassák a nem-létfontosságú árucikkeket. A termelés növekedése pedig – melyre leginkább a munkanélküliség, e mesterségesen teremtett társadalmi betegség megfékezése céljából van szükség – a nem-létfontosságú termékek új és korszerűsített változatainak gyártását jelenti.

E három tényező nagymértékben aláaknázza a modern ember méltóságát és önbecsülését. A média megfosztja a gondolkodás jogától, a hitel adóssá teszi, a túlhajszolt termelés pedig megakadályozza, hogy büszke lehessen a munkájára.

Globalizáció

A globalizáció valójában nem más, mint a modern társadalom világszemléletének kifejeződése: a nyugati, ún. modern kultúra értékrendjének globális elfogadtatása. Azok az országok, amelyek a fejlődést nem a technika és a fogyasztás mentén képzelik el, „elmaradottak”. Annak érdekében, hogy „felemelje” őket a „fejlődő” országok szintjére, a Nyugat politikai és gazdasági mézesmadzagokkal bűvöli őket, s közben megfertőzi őket kultúrájának bomlasztó vírusával, a konzumizmussal, azaz a túlhajszolt fogyasztással. Ez a gazdasági gyarmatosítás – mint minden gyarmatosítás – az emberbaráti segítségnyújtás ürügyén valójában lerombolja a régóta fennálló hagyományos értékeket. A globalizáció tehát nem egyéb, mint a Nyugat törekvése arra, hogy globális piacot teremtsen nem-létfontosságú cikkei számára.

Valaki azt mondhatná erre, hogy a globalizáció révén a szegényebb nemzetek gazdagabbak lesznek, és végül elérik a Nyugat életszínvonalát. Hadd válaszoljak erre egy költői kérdéssel. Tekintettel arra, hogy az USA, melynek lakossága a világ össznépességének mindössze 6%-át teszi ki, a világ javainak 45%-át élvezi, vajon megvalósítható-e az említett forgatókönyv? Lehetséges-e, hogy a világ 94%-a elérje azt az életszínvonalat, melyet az amerikaiak élveznek a világ gazdasági erőforrásainak 55%-a birtokában?⁵ Ez matematikai képtelenség.

A modern társadalom egy ügyes trükk tehát, mely arra szolgál, hogy teret biztosítson tagjai szeszélyeinek, mégpedig azáltal, hogy érzékeiket a nem-létfontosságú javak élvezetére irányítja. Mindez rendkívül ingatag gazdasági és erkölcsi alapokra helyezi a társadalmat, lévén, hogy az emberek munkája egyre inkább elszakad létfenntartásuktól, a fölösleges dolgok utáni folytonos vágyakozásuk pedig gyógyíthatatlan társadalmi bajok melegágya lesz.

A varṇāśrama társadalom

A varṇāśrama társadalom legalább 5000 éve létezik a földön,⁶ s mivel isteni tervek szerint jött létre, a mai napig megvalósítható modell maradt az emberi társadalom számára.

A varṇāśrama intézménye egy túlnyomórészt mezőgazdasági alapú társadalmat takar, melyben az emberek egyszerű technológiával, az élet létfontosságú szükségleteinek megteremtése érdekében, helyben beszerezhető alapanyagokkal dolgoznak. A varṇāśrama rendszer egyedülálló volta abban rejlik – ahogy arra a későbbiekben részletesen is kitérünk -, hogy elsősorban tagjainak lelki fejlődésére helyezi a hangsúlyt.

A varṇāśrama társadalomban az emberek 98%-át tanulóéveik során arra tanítják meg, hogyan kell a mindennapi élet szempontjából elengedhetetlen javakat előállítani, eladni és kezelni. Ily módon az oktatás és a munka egyaránt közvetlen kapcsolatban áll az emberek létfenntartásával. Ebben a rendszerben, mely természetes egyensúlyt biztosít a kínálat és a kereslet között, nincs szükség gazdasági növekedésre, médiára, hitelre és a nem-létfontosságú cikkek túlhajszolt termelésére. A varṇāśrama társadalomban nincs munkanélküliség sem, s az eladósodás és a túltermelés mértéke is igen alacsony.

A varṇāśrama társadalom technikai eszközei egyszerűek, s arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék a létfontosságú javak, illetve a lelki fejlődést – a varṇāśrama társadalom célkitűzését – segítő minimális mennyiségű luxuscikk helyi előállítását.

Valójában a varṇāśrama társadalom tagjainak egyre növekvő lelki elkötelezettsége – nem pedig a fölösleges árucikkek növekvő fogyasztása – az, ami valamiképpen talán emlékeztet a modern társadalom gazdasági növekedésére.

A varṇāśrama erkölcsi világképével összhangban az oktatás célja az önmegismerés. A varṇāśrama társadalom felelős tagjai – a szülők, a tanárok és a lelki vezetők – az élet elsődleges céljaként az önmegvalósítás folyamatát oktatják, ezen túlmenően pedig arra bátorítják a társadalom tagjait, hogy egy egyszerű életmódot lehetővé tevő foglalkozást sajátítsanak el.

Egység a különbözőségben

Noha a varṇāśrama végső célja az anyagi világ rabságából való kiszabadulás, e társadalom tekintettel van arra, hogy e cél elérése érdekében mindenkinek meg kell találnia a világban a neki megfelelő helyzetet. A megfelelő helyzet az emberek testi-lelki alkatától függően egyénenként mást és mást jelent. A varṇāśrama rendszer figyelembe veszi, hogy az emberek természete nem egyforma, s arra bátorítja őket, hogy a személyiségükhöz leginkább illő tanulmányokat, munkát és életmódot válasszák.

Kṛṣṇa a következőképpen foglalja össze a különböző testi-lelki alkatokat és az azokhoz párosuló életformákat meghatározó tényezőket:

cātur-varṇyam mayā sṛṣṭam
guṇa-karma-vibhāgaśaḥ

„Az emberi társadalom négy osztályát Én teremtettem az anyagi természet három kötőereje és a rájuk jellemző munka szerint.”⁷

Kṛṣṇa a különböző munkatípusok alapján négy területre osztja az ideális társadalmat: kétkezi munka, kereskedelem, közigazgatás és oktatás. Ezek négy alapvető testi-lelki alkatnak feleltethetők meg: a tudatlanság, a tudatlanság és a szenvedély keveréke, a szenvedély, valamint a kiegyensúlyozottság által jellemzett alkatoknak. Az ekképp felépülő társadalom szabad választást tesz lehetővé a képzés és a munka terén: a diákok és a dolgozó emberek oktatása és munkája a természetükhöz illeszkedik. A varṇāśrama sokszínűségében az erkölcsi célkitűzés mindenki számára ugyanaz: „a tökéletesség kulcsa Kṛṣṇa elégedettsége.”⁸

De hogyan is valósul meg a varṇāśrama alapelvei révén ez az etikai célkitűzés, mind az egyének, mind pedig a társadalom egésze szintjén?

A Védák szerint, ha elégedetté akarjuk tenni Kṛṣṇát, olyan életmódot kell folytatnunk, melyben az önmegvalósítás fontosabb az anyagi gyarapodásnál, s meg kell elégednünk a létfontosságú javakból ránk eső hányaddal,⁹ melyet az Úr biztosít a számunkra az anyagi természet révén.

Összefoglalva, egy a varṇāśrama elvei alapján szerveződött társadalom erőssége a gazdasági és társadalmi egyszerűség, s egy olyan lelki dimenzió, mely az élet minden területét áthatja, közösségi és egyéni szinten egyaránt. Śrīla Prabhupāda szerint a varṇāśrama „egyszerű életet és emelkedett gondolkodást”¹⁰ jelent.

A modern társadalom kudarcai

Miután ismertettem e két társadalmi struktúra lényegét, most két szemléletes példát szeretnék idézni azzal kapcsolatban, hogy a modern társadalom képtelen valóra váltani a jobb életre vonatkozó ígéretét.

1. példa:
P. A. Sorokin¹¹ szerint a Krisztus születése utáni első évezredben az emberiség 85 technikai újítást vezetett be. Ez a szám a 19. század elejére 8500-ra emelkedett. A legújabb statisztikai felmérésekből pedig az derül ki, hogy csak az Egyesült Államokban 35000 új fogyasztási cikk kerül évente a fogyasztókhoz. Ez a szám azonban csak 10%-a a szabadalmaztatott termékeknek, s a laboratóriumokban, hatalmas költségeken kifejlesztett találmányoknak mindössze 10%-a kerül szabadalmaztatásra. Jelenleg tehát az amerikai ipar egymagában több találmányt hoz létre naponta, mint az elmúlt két évezred alatt az egész emberiség együttvéve.

Valóban szükségünk van 8500 új szerkentyűre naponta? Tudjuk-e egyáltalán használni valamennyit? S ha tudnánk is, hová tennénk őket?

Ezek a termékek minden bizonnyal fölöslegesek létünk szempontjából, mind természetüket, mind mennyiségüket tekintve. S ráadásul még az életminőségünket sem javítják, dacára annak, hogy a modernitás szószólói ezt akarják elhitetni velünk.

Íme néhány szociológiai adat:

• A mai amerikai szülők 42 percet töltenek hetente a gyerekeikkel; ezzel szemben 360 percet töltenek hetente vásárlással.
• Az USA-ban a gyerekek 70%-a a biológiai apjától külön nő fel.
• Az amerikai nők 25%-a szenved el valamilyen súlyos szexuális támadást.
• Az előrejelzések szerint az elkövetkező 5 évben a lakosság 20%-a válik valamilyen erőszakos bűncselekmény áldozatává.

E statisztikai adatok kétségkívül a modern társadalom élvhajhászásra és mohóságra épülő kultúrájának köszönhetők. A család intézménye darabjaira hullt, az embereket megfosztották alapvető emberi jogaiktól.

Fennmaradhat-e egy társadalom úgy, hogy két alapvető alkotóeleme, az egyén és a család teljesen védtelen?

2. példa:
Az USA-ban a jövedelemadó mellett még legalább hatvanféle adónem létezik, melyeket a modern társadalmi gépezet finanszírozására vetnek ki az amerikaiakra. Ezen adók egyike sem létezett száz évvel ezelőtt, amikor pedig az USA:

• a világ leggazdagabb országa volt,
• nem rendelkezett nemzeti adóssággal,
• a világ legnépesebb középosztályát mondhatta magáénak,
• s anyu otthon maradt, hogy felnevelje a gyerekeket!¹²

Gazdasági visszaesése után az USA jelenleg nagy gazdasági válságnak néz elébe. Nemzeti adóssága dollárbilliókban mérhető. Több millió amerikai él a létminimum alatt. Csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy anyu otthon maradjon – jóllehet még a gazdag anyák sem teszik ezt. Egyszóval, az ipari forradalom utáni Amerikával összehasonlítva, a modern társadalom gazdasága gyengébb, mint valaha.

Mindössze két példát és csak kevés statisztikai adatot idéztem, de ennyi is elég ahhoz, hogy kiderüljön, a modern társadalom nem tartja meg ígéreteit. Az élet minősége a modern korban nem javul, hanem romlik.

A konklúzió világos: a modern társadalom alaptétele teljesen elhibázott, de a legjobb esetben is tele van hiányossággal.

A két társadalom összehasonlítása

Mielőtt részletesen összehasonlítanám a modern társadalmat a varṇāśrama modellel, ismét felsorolom etikai különbségeiket. Az összehasonlítás újabb szempontjai még jobban rávilágítanak majd a modern társadalom és a varṇāśrama elvein alapuló társadalom eltérő célkitűzéseire.

A varṇāśrama társadalom alapelve a gazdasági önkorlátozásra tett közös erőfeszítés, melyet a szentírások által hangsúlyozott belső lelki fejlődés, tiszta jellem és az anyagi javak felhalmozásában rejlő veszélyek tudatosítása révén lehet megvalósítani.

Ezzel szemben a modern társadalom túlfokozott fogyasztása az emberek élvhajhászásán és mohóságán alapszik, akik egyéni és közösségi szinten is azt az elvet követik, hogy az erősek kihasználják a gyengéket.

Összefoglalva: a modern társadalom támogatja az élvhajhászatot és a mohóságot, a varṇāśrama társadalom pedig elveti őket. E két álláspont közül vajon melyik szolgálja a társadalom egészséges fejlődését?

Kṛṣṇa válasza erre az, hogy az élvhajhászás és a mohóság „…a lélek lealacsonyodásához vezetnek”¹³, az ezektől való megtisztulás pedig a lélek felemelkedését eredményezi.¹⁴ Mivel egy társadalom egyénekből áll, a társadalmat alkotó egyének lealacsonyodása a társadalom egészének pusztulásához vezet. Hasonlóképpen, az egyének felemelkedése a társadalom felemelkedéséhez vezet.

Összegzésképpen kijelenthetjük, hogy a modern társadalom nemcsak ellentétes az emberiség valódi érdekeivel, hanem mint ilyen, saját pusztulásának útját egyengeti. Ezzel szemben a varṇāśrama elvein alapuló társadalom kizárólag az emberiség javát szolgálja; következésképp ez egy olyan társadalmi rendszer, mely könnyedén fennmarad az idő sodrában.

A modern társadalom a lényegét – az erkölcsi értékrendjét – tekintve hibás. Joggal feltételezhetjük tehát, hogy mivel nélkülözi az Úr áldásait, még az evilági gazdagságra vonatkozó ígéreteit sem képes betartani. És valóban ez a helyzet. Az alábbi táblázatból kitűnik, hogy a varṇāśrama társadalomhoz képest a modern társadalom az emberi méltóság legalapvetőbb feltételeit sem képes biztosítani tagjainak. Az értékelés a legújabb statisztikai adatokon alapszik.

A modern társadalom és a varṇāśrama társadalom összehasonlítása

– Az erkölcsi kudarcokat leszámítva, miért kell ilyen sötét képet festeni a modern társadalomról? – kérdezhetné erre egy megrögzött materialista.

E kérdésre adott válaszként először a Bhagavad-gītāt idézem, amely leírja a modern társadalom prototípusának elkerülhetetlen pusztulását, ezt követően pedig – az eddigiekben felsorakoztatott érvek alapján – demonstrálni fogom, hogy korunk modern társadalma végül szükségszerűen össze fog omlani.

Kṛṣṇa azt mondja:

	modern társadalom	varṇāśrama társadalom
Szabadidő	nagyon kevés	bőséges
Állás	mindig veszélyben	soha nincs veszélyben
Boldogság	pillanatnyi	független a körülményektől
Alapvető szükségletek kielégítése	a mohóság sohasem elégül ki	könnyen megvalósul
Egészségügy	vesződséges	mindenki számára biztosított
Otthonteremtés	többnyire jelzálog útján	mindenkinek van saját háza
Családdal töltött idő	szinte nem létezik	mindig együtt a család
Munka	általában utálat övezi	az egyén természete szerint
Idősekről való gondoskodás	a család elveti	a család gondoskodik

Ha Kṛṣṇa szavait történelmi és gyakorlati szempontból is alkalmazzuk a modern társadalomra, kiderül, hogy összeomlásra van ítélve, mégpedig a következő tények miatt:

• A modern technológia (pl. a traktor) felváltja az emberi munkaerőt, melyet korábban az élethez szükséges létfontosságú cikkek előállítására fordítottak.
• Ez a felszabadult munkaerő most nem-létfontosságú fogyasztási cikkeket állít elő (pl. telefonokat).
• Ennek következtében a munkaerő 95%-a elfelejti, hogyan kell megművelni a földet és egyszerű technológiával előállítani a létfenntartás szempontjából fontos termékeket (pl. kézzel szövött ruhákat).
• A nem-létfontosságú cikkek iránti kereslet még a globalizáció ellenére is korlátozott; így növekszik a munkanélküliség, a piaci növekedés eléri végső határait, s végül csődöt mond a gazdaság.
• Mivel sem a pénznek, sem a hitelnek, sem a kötvényeknek nincs semmilyen valós értékük egy csődöt mondott gazdaságban, semmi sem állhatja útját a gazdasági összeomlásnak (ahogyan az a nagy világgazdasági válság idején meg is történt).
• Amikor egy ilyen összeomlás bekövetkezik, kitör a teljes káosz, mert az emberek elfelejtették, hogyan kell gazdálkodni és a létfenntartáshoz elengedhetetlen dolgokat előállítani.
• Mivel a modern mezőgazdasági technológia hiányában a munkaerő 5%-a nem tud az egész világ számára elegendő élelmet termelni, a városi emberek éhezni fognak.
• S mivel a társadalom teljesen leépítette nemes tulajdonságaikat és önmérsékletüket, az emberek gondolkodás nélkül megölik és megeszik majd egymást a túlélés érdekében.

Varṇāśrama a modern korban?

Képes-e a varṇāśrama a modern társadalom segítségére sietni? Működhet-e egy ősi tradíció a modern időkben?

A válasz: igen! A varṇāśrama elveinek újbóli megszilárdítása megmentheti a modern társadalmat. Mivel a varṇāśrama társadalmi szerkezete mögött meghúzódó elvek örökek, e hagyományos rendszer mindig praktikus és időszerű: gyakorlatba való átültetése mindig és mindenkor lehetséges.¹⁶ Ezek az örök elvek a következők:

• Az emberi élet elsődleges célja az önmegvalósítás, melyhez képest a gazdasági fejlődés és a világi törekvések alárendelt szerepet játszanak.
• Miközben az emberek a lelki felemelkedés folyamatát gyakorolják és végzik világi kötelességeiket, erkölcsös életet kell élniük, mely mentes az élvezetek hajszolásától és a mohóságtól.
• A gazdaságnak egyszerűnek kell lennie. Az oktatásnak és a munkának is arra kell irányulnia, hogy az emberek a lehető legegyszerűbb technológiával kielégíthessék a létfenntartáshoz szükséges alapvető igényeiket.
• E célokat akkor lehet megvalósítani, ha az embereket az emberi alaptermészetekből fakadó négyféle munka szerint képzik és foglalkoztatják.

Noha a varṇāśrama társadalom részletei a kor és a hely függvényében változhatnak, az a keret, mely magában foglalja a fenti elveket, egyúttal a varṇāśrama lényegét is tartalmazza, s ezért bárhol, bármikor alkalmazható. Ezáltal tehát a modern társadalom összeomlása elkerülhető, s tagjai is megmenthetők a rájuk leselkedő veszélyektől.

Varṇāśrama és ISKCON

Bármily égető legyen is a varṇāśrama bevezetésének szükségessége, egy materialista közegben nagyon nehéz megváltoztatni a fennálló társadalmi modellt. Ez volt az oka, hogy Śrīla Prabhupāda azt kérte követőitől, hozzanak létre farmközösségeket, mégpedig vidéken, ahol a modern társadalom befolyása kevésbé érezhető. Śrīla Prabhupāda a következőket írja: „A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom éppen ezért farmközösségeket alapít, hogy megmutassa, hogyan lehetünk boldogok és elégedettek a minimális létszükségletek kielégítése mellett, s hogyan takaríthatunk meg ezzel időt az önmegvalósításra, amit nagyon könnyen elérhetünk a mahā-mantra éneklésével: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare.”¹⁷

E világból való 1977-ben bekövetkezett eltávozásáig Śrīla Prabhupāda egyre határozottabban arra buzdította az ISKCON tagjait, hogy hozzanak létre varṇāśrama farmközösségeket. Egyik levelében azt írta: „A következőkben a Kṛṣṇa-tudatnak ezt a területét szeretném továbbfejleszteni. Ha majd ismét tudok utazni, meglátogatom a farmokat és tökéletessé teszem őket. Ezeken a farmokon az egész varṇāśrama rendszert be tudjuk mutatni. Ha ezek a farmok sikeresek lesznek, az egész világ Kṛṣṇa-tudatú lesz.”¹⁸ Sajnos Śrīla Prabhupāda nem tudta valóra váltani utazási terveit. Küldetése ezen részének beteljesítését követőire kellett hagynia.

Milyen sikerrel jártak vajon Śrīla Prabhupāda tanítványai a varṇāśramavidéki közösségekben való bevezetésében? Az ISKCON negyven farmja között alig akad olyan, mely kijelenthetné magáról, hogy a Śrīla Prabhupāda által lefektetett elvek szerint a gyakorlatban is megvalósította a varṇāśramát.

Mi az oka e csekély sikernek?

Az ISKCON vezetői bizonyára számos bonyolult, az adott körülményekre hivatkozó indokot tudnának felhozni e kérdés magyarázatául. Az én megítélésem szerint azonban az elsődleges ok az, hogy az ISKCON tagjainak nagy nehézséget okoz, hogy felhagyjanak a modern társadalom beléjük ivódott életstílusával. A nem-létfontosságú termékektől és a modern társadalom ideológiáitól való sok-sok éves függés miatt az egyszerű életmódra való áttérés jóval nehezebbnek bizonyult, mint ahogy azt az ISKCON tagjai gondolták. A modern társadalom befolyása olyan, mint egy kábítószer. Hozzászoktatja az embert a fogyasztási cikkekhez, s ezt a szokást igencsak nehéz levetkőzni. Ugyanakkor azonban, ha az ISKCON tagjai töretlen elkötelezettséggel kitartanak a varṇāśrama elvei mellett, és sikerül a mindennapokba is átültetniük ezeket az elveket, idővel bizonyosan megvalósul az, amit Prabhupāda akart.

Ha imádjuk az Urat és énekeljük a Hare Kṛṣṇát, az egyszerű, mértékletes életmódhoz szükséges szilárd jellem, akaraterő és eltökéltség biztosan megérik majd bennünk. Ha kialakul bennünk ez az eltökéltség, a varṇāśrama-dharmát, mely Kṛṣṇához hasonlóan örök, s a levegőhöz hasonlóan mindig hozzáférhető, a világon bárhol meg lehet majd valósítani. Ahol pedig megszilárdul, ott tökéletes életmódot fog biztosítani azok számára, akik alternatívát keresnek a lealacsonyodott modern társadalom helyett.

De mivel egy ilyen lelkileg emelkedett társadalom szögesen ellentétes a modern társadalom gazdasági és szociológiai elveivel, azok, akik a varṇāśramában a modern társadalmi szokásokat akarják meghonosítani, nem fogják elérni azt, amire vágynak. Azok a bhakták viszont, akik megértik a Kṛṣṇa-tudat filozófiáját és magukévá teszik annak emelkedett lelki értékrendjét, még ha kényszerűségből a modern társadalomban kell is tevékenykedniük, őrizkedni fognak e közeg befolyásától.

Akkor hát miért élnek és dolgoznak egyáltalán Kṛṣṇa-hívők a nagyvárosokban?

Maga Śrīla Prabhupāda bátorította erre őket, mégpedig abban az esetben, ha aktívan prédikálnak, vagy ha munkájukkal jelentősen hozzá tudnak járulni a prédikálási törekvésekhez. Kṛṣṇa üzenetének prédikálása, mely az egyetlen módja annak, hogy az emberek megismerhessék a varṇāśrama-dharmát, olyannyira fontos, hogy Kṛṣṇa személyesen védelmezi azokat a híveit, akik vállalják a modern nagyvárosokban való élet kockázatát. Máskülönben a modern társadalomban való részvétel, ha nem transzcendentális célért történik, csak idővesztegetés, és ráadásul veszélyezteti is az ember lelki célkitűzéseit.

Varṇāśrama Krisna-völgyben

Tíz évvel ezelőtt a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom magyarországi ága amellett kötelezte el magát, hogy létrehoz egy varṇāśrama közösséget a balatoni régióban. A bhakták megvásároltak egy 200 hektár területen fekvő termőföldet, amit Új Vraja-dhāmának neveztek el. A telepet a nagyközönség később Krisna-völgy néven ismerhette meg.

Krisna-völgy célja az, hogy biztosítsa lakóinak az élet alapvető szükségleteit: az élelmiszert, a lakhelyet és a ruhát, a legegyszerűbb módon, a föld és a tehenek segítségével. S miközben Krisna-völgy lakói fokozatosan megtanulják, hogyan éljenek úgy, hogy közben nem függnek a modern társadalomtól, a gyakorlatban is megvalósíthatják a Bhagavad-gītā tanításait, énekelhetik a Hare Kṛṣṇát, és még ebben az életükben elérhetik az emberi élet végső célját.

A teljes önellátás még távlati cél Krisna-völgyben. Ugyanakkor azonban a hívek saját maguk termesztik – mindenféle műtrágya nélkül – a létfenntartásukhoz szükséges gabonát, zöldségféléket és gyümölcsöt, gondozzák Kṛṣṇa nektári tejet adó teheneit, és ökrökkel dolgoztatnak, akik a földművelés, szállítás terén egyre inkább helyettesítik a gépeket. A bhakták házaiban nincsen vezetékes áram és számos más dolog sem, ami nélkül a mai emberek el sem tudják képzelni a kényelmet. Krisna-völgy alkotmányát valójában az egyszerű élet alapelve jelenti.

Krisna-völgyben mind a négy társadalmi rend számára biztosított az élet, és a bhakták közül sokan végeznek olyan munkát, ami illik a természetükhöz. Jócskán vannak még azonban előttünk álló feladatok, amelyeket meg kell oldanunk ahhoz, hogy teljesen megvalósulhasson a bhakták munkája és természete közötti tökéletes összhang. Ahogyan minden eszmény valóra váltásához, ehhez is időre és türelemre van szükség. Az egyik leggyakoribb probléma az, amikor a bhakták a természetüktől eltérő munkát szeretnének végezni, vagy olykor maguk a vezetők kénytelenek valamilyen természetüktől idegen munkát rájuk bízni a varṇāśrama megszervezése érdekében.

A gyerekek oktatása a közösség iskolájában folyik, ahol az állami törvények által előírt tanulmányi követelmények a varṇāśrama-dharma elvei szempontjából is elfogadható kereteken belül teljesülnek. Nagyon érdekes, hogy a gyerekek, akiket a szüleiktől eltérően soha nem fertőzött meg a modern társadalom mértéktelensége, nagyon könnyen beilleszkednek a varṇāśrama egyszerű életébe.

A varṇāśrama-dharma szerves részét képező lelki középpontot Rādhā és Kṛṣṇa mūrti-formái jelentik, akik Krisna-völgy szívében, a templomban állnak. A Nekik végzett szolgálatuk és imádatuk közben a bhakták elsajátítják az odaadás elveit, s ezáltal a szívük megtisztul az anyagi vágyaktól és a mohóságtól. Ily módon fokozatosan átváltoznak Kṛṣṇa szerető híveivé, a varṇāśrama társadalom ideális tagjaivá.

Krisna-völgy persze nincs elszigetelve a Kṛṣṇa-hívők magyarországi közösségének többi tagjától. Az ország további hat templomának bhakta-közössége szintén támogatja a varṇāśrama eszméjének országos szintű megvalósulását, és tevékenyen részt is vesz abban. Noha a varṇāśrama-dharmát elsősorban Krisna-völgyben gyakorolják, azt a nagyvárosokban sem szabad elhanyagolni.

Miként élhetnek a nagyvárosi Kṛṣṇa-hívők a varṇāśrama-dharma elvei szerint?

A modern társadalom által termelt fölösleges fogyasztási cikkek végtelen sora és az azokat támogató ideológiák komoly akadályt jelentenek abban, hogy a varṇāśramát ;a városokban is meg lehessen alapozni. Az ügy iránt elkötelezett bhakták azonban ezt is sikerre vihetik. Gyakorolniuk kell a varṇāśrama fentebb fölsorolt elveit, mégpedig úgy, hogy kivonják magukat a modern társadalom csábításainak hatása alól, a nem-létfontosságú cikkeket pedig kizárólag Kṛṣṇa szolgálatában használják. Ez a fajta életmód – ami némiképp olyan, mintha az ember az oroszlán barlangjában élne – kellő lelki erővel megvalósítható. A hívők az anyagi ragaszkodásoktól való mentességük mértékében képesek megvalósítani a varṇāśramát a városban.

Az anyag vonzásán úgy lehet felülemelkedni, ha az ember lelki gyakorlatokat végez, és részesül az Úr Caitanya különleges oltalmában. A különleges oltalom azt jelenti, hogy azok, akik prédikálnak vagy támogatják az Úr Caitanya prédikáló misszióját, védelmet nyernek a modern társadalommal óhatatlanul együtt járó materialista életmóddal szemben.¹⁹

A magyarországi Kṛṣṇa-hívők tehát, bárhol éljenek is, arra tették fel az életüket, hogy valóra váltsák Śrīla Prabhupāda vágyát, a varṇāśrama társadalom megvalósítását.

A varṇāśrama megvalósítására tett erőfeszítéseket mindenképpen siker fogja koronázni, mivel ez volt a korábbi ācāryák²⁰ vágya, és ez az egyetlen, valóban fenntartható társadalmi modell, amit maga az Úr tervezett. Megvalósulásához azonban elkötelezett bhakták együttes erőfeszítésére van szükség, akik hajlandóak meghozni az ehhez szükséges komoly áldozatot.

A varṇāśrama nem valósulhat meg anélkül, hogy feláldoznánk a modern társadalomhoz való értelmetlen ragaszkodásunkat.

Amikor nem csupán Magyarországon, hanem a világ valamennyi táján élő Kṛṣṇa-hívők meg tudják majd mutatni a modern társadalom tagjainak, hogyan működik a gyakorlatban az alternatív élet modellje, beérnek majd a társadalmi változás első gyümölcsei. Ezekből a vidéki minta-közösségekből aztán kisugározhat és az egész világon elterjedhet a varṇāśrama eszméje, dharmája, vagyis az az életmód, melynek révén az emberek megmenekülhetnek a modern társadalom elkerülhetetlen csapdáitól, s ismét civilizált emberi lényekhez méltó életet élhetnek.

A Magyarországi Kṛṣṇa-tudatú Hívők Közössége Śrīla Prabhupāda alábbi szavaival mindenkit szeretettel meghív, hogy segítsen varṇāśrama-modellje, Krisna-völgy felvirágoztatásában. Ezáltal minden önkéntes tökéletessé teheti nemcsak a saját, de a modern társadalom szorításában szenvedő megannyi társa életét is.

„Száz és száz ilyen farmot alapíthatunk, s az emberek boldogok lesznek. Hívjátok meg az egész világot! „Gyertek, éljetek velünk! Miért szenvedtek a zsúfoltságtól, a túlnépesedéstől? Isten hozott nálunk! Énekeljétek a Hare Kṛṣṇát!”²¹

---

LÁBJEGYZET

¹ Bhagavad-gītā 16.11-12. (Bhaktivedanta Swami, A. C., A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van, The Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 1992).
² Lásd Bhagavad-gītā 4.13: cātur-varṇyam mayā sṛṣṭam guṇa-karma-vibhāgaśah / tasya kartāram api mām viddhy akartāram avyayam: „Az emberi társadalom négy osztályát Én teremtettem az anyagi természet három kötőereje és a rájuk jellemző munka szerint. Tudd meg, hogy bár Én vagyok e rendszer alkotója, Én mégis nem-cselekvő és változatlan vagyok!”
³ A „fejlett” kifejezést hagyományosan a modern társadalmakra használják. Azokat a társadalmakat, melyek még nem érték el a modernitás kellő fokát, először „fejletlennek” titulálták, manapság pedig, amikor hála a globalizációnak, a modernitás már a legtöbb társadalmat elérte, az új elnevezés a „fejlődő” társadalmak lett.
⁴ A „hagyományos társadalom” kifejezést sokféle, a modern társadalmat megelőző társadalmi struktúrával kapcsolatban használják, így a varṇāśrama-társadalom vonatkozásában is.
⁵ Más szóval, még ha feltételeznénk is, hogy a globalizáció következtében növekedne a világ javainak összessége, e javak egyenlő mértékű eloszlásához arra volna szükség, hogy a fejlett nyugati országok lecsökkentsék az életszínvonalukat – ennek megvalósulására azonban igen csekély az esély. A globalizáció valódi célja tehát az, hogy csak olyan mértékben emelje az elmaradott országok életszínvonalát, hogy azok a Nyugat piacának fogyasztóivá válhassanak.
⁶ A Védákban leírt eredeti varṇāśrama-rendszer, mely a maga teljességében az előző korszakban, a kb. 800000 évvel ezelőtt kezdődött dvāpara-yugában jellemezte a társadalmat, az idő haladtával azóta nagyon sok átalakuláson ment keresztül. Elvei azonban, melyeket cikkünk egy későbbi részében ismertetünk, továbbra is változatlanok.
⁷ Bhagavad-gītā 4.13
⁸ Szanszkritul samsiddhir hari-toṣaṇam (Śrīmad-Bhāgavatam 1.2.13).
⁹ Lásd Īśopaniṣad, első mantra: „A világegyetemen belül az Úr irányít minden élőt és élettelent, s minden az Övé. Az embernek ezért csupán azt szabad elfogadnia, amire szüksége van és ami megilleti. Minden mástól tartózkodnia kell, jól tudván, hogy az kihez tartozik” (Bhaktivedanta Swami, A. C., Śrī Īśopaniṣad, The Bhaktivedanta Book Trust International, Stockholm, 2002).
¹⁰ Lecke, Śrīmad-Bhāgavatam 5.5.3, 1968. május 4.
¹¹ Lásd Crisis of the Modern Age.
¹² Statisztikai adatok és konklúzió: Bob Flint „Taxed by Taxes” c. cikke alapján, az Idaho Observer 2004. márciusi számából.
¹³ Bhagavad-gītā 16.21.
¹⁴ Bhagavad-gītā 4.10.
¹⁵ Bhagavad-gītā 16.7-9.
¹⁶ Egy Rómában, 1974. május 24-én tartott előadásán Śrīla Prabhupāda kijelentette: „…a varṇāśramának jelen kell lennie az emberi társadalomban.”
¹⁷ Lásd Śrīmad-Bhāgavatam 8.19.21, magyarázat.
¹⁸ Levél Hari Śaurinak, 1977. augusztus 10.
¹⁹ Caitanya-caritāmṛta, Madhya-līlā 7.128-129 (Bhaktivedanta Swami, A. C., Caitanya-caritāmṛta, The Bhaktivedanta Book Trust International, Stockholm, 1998). yāre dekha, tāre kaha ‘kṛṣṇa’-upadeṣa / āmāra ājñāya guru hañā tāra’ ei deśa / kabhu nā bādhibe tomāra viṣaya-tarañga / punarapi ei ṭhāñi pābe mora sañga: „Mindenkit taníts arra, hogy kövesse az Úr Śrī Kṛṣṇa utasításait, amelyek a Bhagavad-gītāban és a Śrīmad-Bhāgavatamban állnak! Légy így lelki tanítómester, s próbálj meg mindenkit felszabadítani ezen a vidéken!” Śrī Caitanya Mahāprabhu aztán további tanácsokat adott Kūrma brāhmaṇának: „Ha követed ezt az utasítást, otthoni materialista életformád nem fogja akadályozni lelki fejlődésedet. Ha betartod ezeket a szabályozó elveket, viszontlátjuk egymást itt, azaz inkább sohasem fogod elveszíteni társaságomat!”
²⁰ Śrīla Prabhupāda a varṇāśrama megalapozására tett erőfeszítéseivel a Bhaktivinoda Ṭhākura és Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura által kezdeményezett törekvéseket folytatta.
²¹ Beszélgetés Śrīla Prabhupādával, 1976. június 28.