/

Lapszám: Bhagavad-gitā – Örökérvényű válaszok korunk problémáira – 6 – IX/1 – 2006. július
Szerző: Rādhānātha Dāsa (Dr. Sonkoly Gábor)
Cikk letöltése pdf-ben: Vallásháború helyett vallástalanság? – A Bhagavad-gītā válasza

Nyílt válasz Slavoj Zizek „Ateizmus – hagyaték, amiért érdemes harcolni” (Atheism is a legacy worth fighting for)1 című cikkére

A kérdés

A második világháborút követően az emberiség legnagyobb vágya az volt, hogy soha ne ismétlődjék meg az a borzalmas pusztítás, amit egy világháború jelent. Évtizedekig úgy tűnt, hogy – a hidegháború sokszor idegtépő feszültsége ellenére is – sikerült megvalósítani ezt az álmot. Napjainkra azonban egyre többen beszélnek egy folyó harmadik világháborúról, amely a pusztítás léptékében ugyan meg sem közelíti elődeit, ám a folyamatos feszültség és veszélyérzet már-már a háborúban megismert fokot éri el. Ezt a háborút – jórészt – nem nyíltan összecsapó seregek vívják, ahogy azt korábban megszoktuk, hanem kicsiny terrorista egységek, kibogozhatatlan hálózatok. A pusztítás célpontja pedig az egész megtámadott társadalom: soha nem látott arányában pusztulnak el többen a polgári lakosság köréből, mint valaha. Az előző világháborúkhoz képest az is újdonság, hogy most nem nemzetek csapnak össze, hanem civilizációk. A civilizáció kifejezés jelentése persze rengeteget változott az azóta eltelt több, mint két évszázad alatt, hogy először papírra vetették, ezért indokolt annak magyarázata, hogy hogyan értelmezik azt napjainkban. A civilizációk összecsapása szövegkörnyezetben a civilizációk világvallások által kialakított területi egységeket jelentenek.

Ennél a pontnál érkezünk el ahhoz a vádirathoz, amelyet Slavoj Zizek tollából olvashatunk, és amely a vallásoknak a jelenlegi világpolitikában betöltött negatív szerepére hivatkozva érvel az ateizmus jogos és védelmezendő öröksége mellett. Zizek véleménye korántsem egyedülálló. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az intézményesült – sőt „civilizálódott” (értsd civilizációt kialakított) – (világ)vallások elítélése éppoly tömeges méreteket öltött Nyugaton (értsd a nyugati módra modernizálódott világban), mint a vallásszociológusok által is gyakran leírt újvallásosság. Igen összetett folyamatról van itt szó, ám most talán elég annyit megállapítanunk, hogy Nyugaton a hagyományos intézményesült vallások (értsd egyházak) általános társadalmi, illetve öndefinícióját három általános tendencia jelöli ki:

  1. a világvallásoknak – és ezzel magának a vallásnak is – elítélése azok negatív történelmi és jelenkori szerepe miatt (vallásháborúk, vallásüldözések, intolerancia, társadalmi egyenlőtlenségek fenntartása, stb.);
  2. az intézményesült egyházak politikai, illetve társadalmi szerepkeresése, amely átideológizálja (ennek szélsőséges formája a fundamentalizmus, szalonképesebb változata pedig a vallás, mint a konzervativizmus alappillére elv), illetve a jóléti állam szociális igényeit kielégítő egyik intézménykörré redukálja le az egyházakat. A vallás mindkét esetben ideológiaként jelenik meg: politikai értelemben a konzervativizmus, fundamentalizmus, stb. része, szociális értelemben pedig az altruizmus egyik formája;
  3. a hatvanas évek óta mind tömegesebb méreteket öltő újvallásosság, amely – a felvilágosodással induló általános ateizálódásnak ellentmondva – változatos formákat öltve arra utal, hogy a társadalmi szereplők nem a transzcendens igényétől/élményétől fordultak el, hanem a hozzá vezető úton mind kevésbé tartják autoritásnak a hagyományos egyházakat, illetve vallásgyakorlási módokat – előtérbe helyezve az egyén választási képességét és jogát. Itt a vallások a fogyasztói társadalom logikájának megfelelően egymás mellett sorakoznak a polcon – ízlés szerint választhatók, mixelhetők, visszazárhatók. Sőt a termékek forgalmazói között egyfajta verseny is megfigyelhető.

A vallás mindhárom értelmezésben saját eredeti céljához képest idegen szerepben jelenik meg. Erős ideológia befolyásoltság alatt képzelheti csak valaki, hogy Jézus, Mohammed, Buddha vagy Kṛṣṇa tanításainak az volt az alapvető célja, hogy csökkentsék – vagy épp fenntartsák – a társadalmi egyenlőtlenségeket, politikai ideológiákat terjesszenek el, szociális intézményeket alapítsanak, vagy újabb termékekkel kápráztassák el az anyagi létből kiábrándult embert. Az ilyen megítélések közös gyengéje, hogy nemcsak a vallást tekintik történelmi jelenségnek, hanem az annak alapját képező tanítást is, amely mind forrását mind célját mind módszerét tekintve örök, tehát történeti értelmezése óhatatlanul félrevezető.

Az első válasz

Nem véletlen, hogy Zizek is időhatározóval kezdi a cikkét: „Századokon át, azt mondták, hogy vallás nélkül csak önző állatok vagyunk, akik csak a jussukért harcolnak, erkölcsiségünk egy farkascsordáé; és csak a vallás – mondták – emelhet minket magasabb lelki szintre. Ma, amikor a vallás az egész világon a gyilkos erőszak forrásaként jelenik meg, azok az igazolást kereső hangok, melyek szerint a keresztény, muszlim vagy hindu fundamentalisták csak kihasználják és eltorzítják hitvallásuk nemes lelki üzenetét, egyre üresebben csengenek. Miért nem inkább az ateizmusnak, Európa egyik legnagyszerűbb örökségének a méltóságát állítjuk vissza, amely talán az egyetlen esélyt jelenti a békére?”

A továbbiakban a szerző nem indokolja, hogy miért tekinti egyenlőnek a fundamentalista terrorizmust a vallásossággal. Egyszerűen szinonimaként kezeli a két jelenséget, és arra vezeti ki érvelését, hogy a fundamentalizmus (értsd vallásosság) – önképével ellentétben – a moralitás hiányát jelenti, mivel Istenre hivatkozva bármely gaztettet el lehet követni. Az ateista – ezzel szemben – morális lény, mivel erkölcsi magatartása belülről fakad. Így érünk el a cikk végére az infantilis hívő és a felnőtt, tetteiért felelős ateista párosához, melynek eredményeként az utóbbi felajánlja modern kritikai szemléletét az előbbinek – remélhetőleg megvilágosítva azt a jövőben. A reményteli fejlődésbe vetett hitet bátoríthatja az a hozzáállás, amelyet az ateista (szlovén) liberálisok esetében megfigyelhetünk. ők ugyanis támogatják egy ljubljanai mecset építését, míg a konzervatív keresztények ellenzik azt.

A szerző cikkéből nem süt úgy az optimizmus, ahogy én azt ironikusan itt leírtam, sőt inkább az aggodalom olvasható ki a vallási fundamentalizmus és intolerancia láttán. Erre a mind súlyosabb problémára kínálja megoldásként az ateizmust. Az ironikus hanggal csak azt kívántam kiemelni, hogy mennyire nem változott az ateista szerző világképe az elmúlt másfél évszázad alatt annak ellenére, hogy a világ és a világról alkotott modellek jelentősen módosultak a 19. század óta. Megtalálhatjuk a dogmává merevedett ateizmus összes hittételét: a szebb jövőt hangsúlyozó lineáris időszemlélet, historicizmus, evolucionizmus, nyugati felsőbbrendűség és paternalizmus, a realitásoktól elszakadt ideológia, mely – többek között – egyszerűen ignorálja az emberek érzelmi (ha tetszik lelki) igényeit. Mindezt egy olyan világban,

  • ahol a jövőbe – talán csak néhány átideologizált természettudós kivételével – senki nem tekint bizakodva, sőt a jövőtől mind jobban félve görcsösen próbálja a jelent kitágítani örökséggé nyilvánítva mindent, amit végérvényesen elveszett múltjából megőrizni vél;
  • ahol a történelem egymásnak ellentmondó interpretációk összessége, melynek során bárki dicső múltja percek alatt semmivé, sőt szégyenletessé válhat; – ahol egyre több modell és elmélet kérdőjelezi meg az evolucionizmust és mindazt, ami vele jár;
  • ahol Ázsia és a többi nem atlanti civilizáció kérlelhetetlenül egyre inkább a saját útját járja, és ahol a Nyugat „zennel” és jógával gyógyítja mind akutabb lelki bajait;
  • ahol a már említett újvallásosság mind tömegesebb és az ezoterikus-spirituális könyvkiadás és média soha nem látott mértéket ölt.

Az ateizmus – és főleg 19. századi megfogalmazása – kétség kívül jelen van, de egyre inkább valahogy úgy, mint az úttörőmozgalom egy House Partyn – érdekes, mert „retró”, de nem igazán nyújt alternatívát. Ideológiai és történeti jellegéből adódóan megfeledkezik ugyanis arról a tényről, hogy „a vallás” több évezredes sikerét nem az biztosította, hogy kellőképpen lebutította az embereket, hanem az, hogy örök forrással bírt, ami az emberek és társadalmak értelmi, érzelmi és morális igényeire egyaránt választ adott, valamint kezelte a lélek nevű entitást, amely akkor is létezni és működni látszik, ha megtagadjuk létét. A vallások korrumpálódása (az indiai kasztrendszer kegyetlensége, a reneszánsz pápaság erkölcstelensége, a boszorkányüldözések könyörtelensége, az intifáda vérfürdői, stb.) nem a vallások forrását, hanem azt a közeget minősítik, ahol ezek a tanítások működni kénytelenek. E kettő – a forrás és a közeg – eredetét tekintve azonos, funkciójánál fogva pedig különböző.

A vallás természetesen értelmezhető ideológiaként is, ám ez egy erősen redukált megnyilvánulása, és ellentétes is annak eredeti céljával. Az eredeti cél – ami minden vallásban közös – az egyén lelki fejlődésének biztosítása, a szentség bemutatása, azaz a létezés örök aspektusának megismertetése. Az ideológiává redukált vallás és az abból fakadó visszaélések ellenszere tehát nem a szintén ideológiaként megfogalmazott és a lét kérdéseire csak beszűkült, az örök aspektust ignoráló válaszokkal szolgáló ateizmus a válasz, hanem a vallás örök aspektusát – ha tetszik eredeti célját – figyelembe vevő szövegkritikával élő értelmezése és gyakorlata a válasz. Persze lehet, hogy már a szavainkkal is baj van, hiszen túl sokat kell magyarázni egy olyan valaha egyszerű kifejezést is, mint a vallás, amióta a modernizáció átértelmezte, a posztmodern dekonstruálta, a globalizáció pedig szinte végtelenül relativizálta alapkifejezéseinket.

A második válasz

Érdemes olyan kontextusban keresni a vallás definícióját, ahol a tudományt nem választották le róla, illetve kellő filozófia megalapozottsággal rendelkezik. Vitathatatlan, hogy filozófiai megalapozottsága alapján a világvallások közül a hinduizmus áll a legszilárdabb és leginkább kiművelt alapokon. A szinte megszámlálhatatlan szentírás esszenciáját pedig a Bhagavad-gītā adja.2 A Bhagavad-gītā megidézése annál is inkább indokolható, mert közvetlenül egy világégést megelőző háború előtt összegezte lényegre törően az emberi élet célját, az ember helyzetét, illetve morális kötelességeit – tehát hasonló szerepre vállalkozott, mint Zizek idézett cikkével.

A Bhagavad-gītā a létezés öt legfontosabb témájával foglalkozik és ezek kapcsolatát mutatja be. Az öt téma közül mindössze egy, a karma, azaz az egyénnek az anyagi világban végrehajtott cselekedeteinek és azok visszahatásainak összessége átmeneti. A vallás – abban az értelemben, ahogy Zizek használja – ebbe a spektrumba tartozik. Az anyagi világban végzett négy tevékenységi csoport egyike, melynek célja, hogy a jámbor cselekedetek rendszerébe bevezesse az egyént, aki így jó karmára tehet szert és minimalizálhatja a másoknak okozott szenvedést. Ám mindez az anyagi világban zajlik – igaz az ott elérhető legmagasabb szintet jelenti.

A további négy téma közül kettő örök, de megnyilvánulása átmeneti. E kettő az anyagi természet (prakṛti), illetve az anyagi teremtés szabályzóelvét jelentő idő (kāla). További kettő – és az ő párbeszédüket olvashatjuk a Bhagavad-gītāban – az irányító (īśvara) és az egyéni lélek (jīva). Az irányító minden forrása, és belőle, mint a tűzből a hő vagy a fény, úgy áramlanak ki az olyan energiák, mint az anyagi természet vagy az egyéni lélek. Az egyéni lélek minőségileg megegyezik az irányítóval, azaz rendelkezik a szabad akarat és a vágy elidegeníthetetlen tulajdonságaival, de egyszerre csak egy test – legyen az lelki vagy anyagi – tudatával bír, míg az irányító tudata valamennyi testre kiterjed. Az egyéni lélek jellegéből adódóan választhat, hogy mely energia befolyása alá kerül a tudata. Eredeti helyzetében közvetlen, személyes kapcsolatban áll az irányítóval, azaz eredeti, lelki tudatban van. Ez örök kapcsolat, amelyre nincs hatással az anyagi természet, illetve az ott megnyilvánuló kāla. Vágyától vezérelve azonban időlegesen lemondhat erről a személyes kapcsolatról, és ezzel az anyagi energia, illetve az idő befolyása alá kerül, amelynek hatására átmeneti helyzetéhez kezd ragaszkodni, anyagi testeket kap, és karmát gyűjt.

A vallás tehát ebbe a regiszterbe tartozik. Ha az egyéni lélek az anyagi világban szabályozottan (vallásosan) él, akkor követi a dharmát, a vallásos szabályok összességét. Természetesen a vallásos szabályok rendszere helytől, időtől és a körülményektől függően változhat – és változik is. Ez az anyagi természet jellegéből adódik: az anyag állandóan változik és mindent korrumpál, amivel kapcsolatba tud kerülni. Ez a feladata, ez a megmásíthatatlan tulajdonsága, azaz ez a dharmája. A dharma kifejezés ugyanis egy entitás megváltozhatatlan, elidegeníthetetlen tulajdonságait is jelenti. Az egyéni lélek dharmája a szolgálat. Valakit mindig szolgálunk: vagy a lelki vagy az anyagi energiát, vagy más energiákat (például a társainkat ebben a kalandban, amit épp itt megélünk). Ha a szolgálatunk megfelelő – stabil – célt talál, elégedettek vagyunk, ha nem, ha mozgó (anyagi) célpontra irányítjuk, frusztrálódunk, depressziósak leszünk, boldogtalannak tartjuk magunkat.

A dharma tehát elidegeníthetetlen tulajdonság, ami így nemcsak az anyagi világban nyilvánul meg, hanem mindenütt, ahol energiák vannak, tehát a lelki világban is. Ott – mivel a lelki világ örök – sanātana-dharma – azaz örök dharma a neve. Ha a dharma szót a vallás kifejezéssel fordítjuk magyarra – vagy bármely más nyugati nyelvre -, akkor a sanātana-dharmát örök vallásként kell fordítanunk. Ennek az örök vallásnak pedig az a tulajdonsága, hogy nem az egyén anyagi különbségeiből indul ki, hanem lelki entitásából, amely az egyénre jellemző eredeti karakterből és az irányítóhoz, Istenhez való szolgálatából, valamint ennek örök eredményéből áll össze. Az ideológiaként értelmezett vallás ellenpólusa a Bhagavad-gītā szerint tehát nem az istentagadás, hanem az örök vallás a sanātana-dharma megismerése és követése.

LÁBJEGYZET

1 Zizek, Slavoj: Atheism is a legacy worth fighting for, The New York Times, Tuesday, March 14, 2006
2 Bár a hinduizmuson belül is megfigyelhető fundamentalista irányzat, az inkább az indiai nemzetépítés jellegéből adódik, így inkább nemzeti-ideológiai mintsem filozófiai-vallási alapú.

Megosztás