Lapszám: Meditáció – 18 – XVII/2 – 2014. október
Szerző: Diós Éva
Könyv: Tóth Zoltán (Śacīsuta Dāsa): Chandaḥ. Bevezetés a klasszikus szanszkrit verstanba. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2011.
Tóth Zoltán (Śacīsuta Dāsa)1 Chandaḥ – Bevezetés a klasszikus szanszkrit verstanba2 című, kizárólag szanszkrit nyelven elérhető forrásműveken alapuló könyve hiánypótló a hazai védikus irodalom kutatásának területén. A szanszkrit nyelv komplex ismeretéhez a védikus irodalom formai szabályrendszerét tartalmazó vedāṅgának a fonetikát (śikṣā), grammatikát (vyākaraṇa) és lexikát (nirukta) leíró részeinek alapos tanulmányozása mellett a versmértéktan (chandas) elsajátítása szükséges, azonban a szövegek holisztikus megközelítését támogató versmértékek honi bemutatására eddig nem vállalkozott senki.
A vaiṣṇava teológus szerző a Srīmad-Bhāgavatam datálásával kapcsolatos kutatásai3 során kezdett a versmértékek gyűjtésével és rendszerezésével foglalkozni. Mivel szakterülete a bonyolult nyelvezetű Védáknál egyszerűbb verselésű purāṇák, így művében a védikus versmértékek rendszerét, a vaidikát figyelmen kívül hagyva, kizárólag a klasszikus laukika versmértékek összegyűjtésére és alapismereteinek bemutatására fókuszál. Ebben a témában korábban megjelent tanulmánya a Bevezető a klasszikus szanszkrit verstanba4, illetve a Rejtjeles metakommunikáció a Bhagavad-gītāban5 című cikke már előrevetítette ennek az egyedülálló kézikönyvnek a megírását.
A szerző közel tíz év rendszerező- és gyűjtőmunkájának eredményét tematikusan hét fejezetbe rendezte, s mindezt egy terjedelmes függelékkel, illetve a versmértékek név- és forrásjegyzékének táblázatával egészítette ki. A szerkezeti felépítés alapján három önálló, de egymásra épülő egységre is bontható a kötet: első fejezete a klasszikus szanszkrit verselés alapismereteit bemutató „tankönyv”; a másodiktól a negyedik fejezetig a könyv magját alkotó, kifejezetten a szanszkrit verstan szakértőinek szánt versmértékeket leíró „szakkönyv”; s az ötödiktől a hetedik fejezetig pedig populárisabb, önmagukban is élvezhető témákat felvonultató interdiszciplináris „ismeretterjesztő” munka.
Az Áttekintés című első fejezetben a versmértékekről szóló szanszkrit irodalom és az azt támogató angol nyelvű szakkönyvek rövid ismertetését a klasszikus verselés alapjainak részletezése követi. E bemutatást a hosszabb lélegzetű Alapismeretek alfejezet a szanszkrit nyelv legkisebb, tovább már nem osztható egységének, a szótag lejegyzésére szolgáló ligatúrának időegységnyi változataival, illetve meghatározásuk szabályaival kezdi. A szanszkrit verstani rendszer nagyszerűségét igazolja, hogy a szerző által bemutatott, mindössze nyolc háromszótagos és két egyszótagos verslábak (gaṇák) alkalmasak bármilyen versmérték – sőt a nyugati verslábak – leírására is. A jellegzetes negyedes (pāda) és félvers felépítésű, időmértékes vagy szótagszámláló versek (padya) és a prózai művek (gadya) típusainak és főbb osztályainak rendszerezett leírása kiegészül a versmértékek tradicionális definícióiban általában szimbolikus számokkal jelzett yati (kötelező szünet felolvasáskor) ismertetésével. A szanszkrit szakkönyvek íróinak a versmértékek ritmust követő elnevezéseire kialakított védikus gyakorlata, a versképleteket kódoló és rejtő sūtrák szabályai, illetve a szellemes rendhagyó kódolások: szimbólumok, matematika felhasználása vagy akár a más versmértékre való utalásba rejtése ugyan nem tartozik szorosan az alapismeretek témájához, de ismertetésük különösen hasznos a versmértékek használatának jelentőségét kifejtő hatodik fejezet mélyebb megértéséhez. A versmértékekről szóló sūtrák sūtrája: a ya-mā-tā-rā-ja-bhā-na-sa-la-gā önmagában is kiváló példa a védikus irodalomnak a hagyomány megőrzésére és átadására kialakított technikájának nagyszerűségére: hogy a forma maga is lehet tartalom, sőt ez a tudás megőrzésének elengedhetetlen feltétele. E fejezet utolsó alfejezetében Tóth a legismertebb, azaz leggyakrabban használt időmértékes versmértékek közül tizenegyet szemléltet; eszköze a versmértékcsoport, szerkezet, kódolás meghatározása, az egyes képletekre vonatkozó szabályok és megnevezésük jelentésének ismertetése. E tizenegy chandas között megtalálható a magyar költők által is alkalmazott, a 19. század folyamán a hazai szépirodalomban ismertté vált időmértékes śloka (anuṣṭub) és indravajrā is. A szerző az első fejezetet a kevésbé jártas olvasók számára készített értelmező szógyűjteménnyel zárja, mely az addig meghatározásra került szanszkrit alapkifejezéseket sorolja fel.
A Bevezetés a versmértékek bemutatásához című második, s a könyv egyben leghosszabb fejezete kifejezetten gyakorlati alkalmazású, melyben a szerző az időmértékes vṛtti (akṣara-chandaḥ) verselési forma versmértékeit mutatja be. A vṛtti három alosztályának rövid leírását követően az alosztályok versmértékcsoportjait azok variációs lehetőségei számának sorrendjében tünteti fel, megadva valamennyi versmértékcsoport nevét, az egy pādāban található szótagszámot, a csoporton belüli összes lehetséges variációs lehetőség, illetve ezek közül a szerző által beazonosítottak számát. Ez utóbbiak neve mellett ugyanúgy megjeleníti a kódoló betűjeleket és a pādáik általános képletét, sőt szükség esetén magyarázatokkal, illetve példaversekkel is könnyebbé teszi a megértést. A harmadik fejezet kizárólag a jātival, azaz a szótagszámláló verselési forma öt alosztályának és azok versmértékeinek leírásával, valamint szabályainak bemutatásával foglalkozik. A könyv versmértékeket leíró része a gadya, azaz a prózai mű alapfogalmainak tömör meghatározásait tartalmazó negyedik fejezettel zárul, hogy aztán teret adjon azoknak az érdekességeknek, melyekre a versmértékek utáni kutatás során bukkant a szerző.
Az ötödik fejezet a chandaḥ-śāstrák fejlett matematikai ismereteire hívja fel a figyelmet. A Piṅgala-chandaḥ-śāstrának, illetve az ahhoz fűzött magyarázatnak az időmértékes samacatuṣpadī versmértékek összes lehetséges variációinak kiszámításához használt varṇa-meru-prastārája nem más, mint a legalább 1800 évvel később a francia matematikus által leírt Pascal-háromszög; a Vṛttaratnākaraḥ a szótagszámláló jātī-variációk megállapításához használt mātrā-meru-prastārája azonos Leonardo Fibonacci nevezetes számsorozatával. Tóth a bináris számrendszer és a chandas kapcsolatának, valamint egyéb matematikai érdekességeknek a felvonultatásával újabb és újabb lehetséges interdiszciplináris kutatási területeket jelöl ki. A hatodik fejezet A különböző versmértékek használatának jelentősége címet viseli. A szerző saját kutatásaira alapozva megkísérli a 6–7. századi nagy szanszkrit költő, Dāṇḍī állítását igazolni, amely szerint minden egyes chandas saját ízzel, hangulattal és lendülettel rendelkezik, így a verselés alakításakor azokat is figyelembe kell venni. A Bhagavad-gītā és a Bḥāgavata-purāṇa elemzésén keresztül érzékelteti, hogy a chandas gesztikuláció, illetve lelkiállapotok és érzések nonverbális kifejezőeszközeként is értelmezhető. A Bḥāgavata-purāṇa versmértékeinek további vizsgálatával arra a következtetésre jut, hogy a versmértékek egy szövegen belüli váltakoztatása, illetve a megfelelő chandas használata figyelemfelkeltésre alkalmas, és a szöveghez többletjelentést is adhat. Tehát a versmértékeknek nemcsak formai szerepük van, hanem tartalmi jelentőségük is; alkalmasak a szöveg mondanivalójának alátámasztására, hangsúlyozására, sőt önálló szövegként is értelmezhetőek. A forma és a tartalom szorosan összefügg, ahogyan a versmértékének neve és kódolt ritmusa által keltett hangulat. Ez az, amivel túllép a padya az európai verselésen, segíti vagy alátámasztja a mantrák és szent szövegek üzeneteinek dekódolását, illetve újraértelmezését. A fejezet további jelentős megállapítást is rejt: a versmértéktan szabályainak és rendszerének alkalmazhatóságát a szanszkrit szövegek egységességének és eredetiségének vizsgálatához, az egyes művek datálásának helytállóságához. A chandas eszközeinek statisztikai elemzésével és rendszerének vizsgálatával igazolhatónak látja, hogy a Bḥāgavata-purāṇa egységes mű, más puráṇákhoz képest változatosabb formaisága annak filozófiai összetettségéből adódik. A kötet utolsó fejezete versmértékek dallamainak leírásából ad ízelítőt.
Tartalma és jelentékeny terjedelme miatt külön említést érdemel a kézikönyv Függeléke. A könyv közel egyharmadát kitevő Függelék 108 oldalán bőven találhatunk érdeklődésre számot tartó különlegességeket: a számok szimbolikája, a szanszkrit versek verselését híven követő magyar fordítások a laikus számára is élvezetet nyújhatnak. A szimbolikus számok listája alapját Coulson gyűjteménye adja, amit a szerző a forrásművekben és a Sūrya-siddhāntában talált szavakkal 102-re bővített. A szerző itt helyezte el a felhasznált irodalom szanszkrit nyelvű diakritikus átiratait is, szerzőik rövid életrajzával együtt. Az átiratok közzétételével a szerző a témában kutatók munkáját kívánja megkönnyíteni.
A Chandaḥ elsődlegesen a Rádhā-Dāmodara Prabhupāda által írt 17. századi Chandaḥ-kauṣṭubhára és annak Baladeva Vidyābhūṣaṇa jegyezte magyarázatára épül. A szerző a kategorizált versmértékeket a chandas irodalmának további hat gyöngyszeméből, a legjelentősebb szanszkrit írók és költők tradicionális chandaḥ-śāstrájából gyűjtötte, köztük a versmértékekről szóló irodalom legkorábbi és legfontosabb művéből, a nyugati tudomány által az i.e. 8. vagy i.e. 3. századra helyezett Piṅgala-chandaḥ-śāstrából. Kutatásait Kedārabhaṭṭa Vṛttaratnākarájához, valamint a 11. században Halāyudha Bhaṭṭa által a már említett Piṅgala-műhöz írt magyarázattal egészítette ki az első fejezetben ismertetett angol nyelvű szakkönyvek figyelembevételével.
Tóth munkájában a versmértékek különböző elnevezései közül a forrásművekben leggyakrabban előforduló neveket vette elsődleges névnek, a többi variációt mint névváltozatot a versmértékek statisztikájának listájába helyezte el, megkönnyítve ezzel a gyűjtemény szakkönyvként való kezelését. A vṛitti és jāti versformák alosztályainak versmértékcsoportjain belül a versmértékek felsorolásának rendjében a hagyományt követi: a legnagyobb terjedelmű forrásműnek, a Vāgvallabhának logikai rendszerét alkalmazta azzal a jelentéktelen eltéréssel, hogy az ismertetések fordított sorrendben, a csupa hosszú szótagokból álló chandasok helyett a csupa rövid szótagú versmértékekkel kezdődnek.
Mivel a felhasznált chandaḥ-śāstrák és magyarázataik kizárólag szanszkrit nyelvű kéziratokban érhetőek el, a szerző elkészítette a śāstrák latin betűs átiratát, majd közülük hatot a Függelékben a magyar közönség számára közzétett. A hetedik szakkönyv, a Vāgvallabha átirata csak terjedelmi okból maradt ki. Tóth szakértelmét dicséri, hogy a versmértékek elnevezéseire és képzésére vonatkozó szabályok ismeretében az eredeti devanāgarī szövegekben fellelhető nyomdai hibákat, elírásokat javította, javításának módszereit az egyes átiratoknál külön megadta, illetve a szövegek lábjegyzeteiben feltüntette a hiba jellegét, a javítás okát. Ahol több kiadást is felhasznált az eredeti szöveg rekonstruálása érdekében, ott az eltéréseket, szövegvariációkat is megjelölte.
A Chandaḥ a 1787 klasszikus kategorizált versmértékével és a további beazonosított 520 névvariánsával a leggazdagabb modern versmértékgyűjtemények közé sorolható. Jelentősége egyrészt abban áll, hogy valóban megkönnyíti a magyar kutatók és verselemzők munkáját, másrészt több tudományág, így például a verstan-matematika, verstan-teológia-filozófia, irodalomtudomány-zenetudomány határmezsgyéjére eső, számos továbbgondolásra alkalmas könyv kutatási területeket jelöl ki.
A kézikönyv jól érthető, szükségtelen szakkifejezésektől mentes, gondolatmenete és ismertetői követhetőek. A mű tipográfiája ízléses, esztétikus kinézetű és könnyen olvasható, írása nyelvtanilag helyes. A kötet borítója visszafogott színeivel elsárgult pálmaleveleket, a védikus kultúra műveinek hordozóit idézi. Śrīla Bhaktivedanta Swami Prabhupādának,6 a Holdnak, a vízben felajánlást végző zarándokoknak és devanāgarī iratoknak a fotóiból készült montázs utalás arra, hogy a szanszkrit írások, s azon keresztül a tartalmat hordozó versmértékek rendszere elsősorban az önmegvalósítást, illetve a transzcendens világ megismerését szolgálja. A kötet néhány ábrája az olvasottak felidézését és alkalmazását, táblázatai egyértelműsége pedig a megértést és visszakereshetőséget segíti. A könyv a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola gondozásában jelent meg.
A szerzőnek sikerült egy nagy formátumú kézikönyvet összeállítania a klasszikus szanszkrit szövegek kutatói és szakemberei számára. Sőt azok az olvasók is haszonnal forgathatják, akik csupán e tudományág iránti kíváncsiságból vagy a védikus irodalom és kultúra iránti érdeklődésből veszik kézbe a kötetet. A szerző példaverseit a forrásművek mellett a gauḍīya-vaiṣṇava ācāryák írásaiból, illetve más védikus szentírásokból, elsősorban puráṇákból vette, így olvasóközönségét a tudományos ismeretek átadásával egyidejűleg a védikus filozófia bölcsességével és szépségével is megismerteti. A kötetben felsejlik az elmélet és gyakorlat, a tudomány és művészet, valamint a különböző tudományágak egymástól való elválaszthatatlansága. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a Chandaḥ a klasszikus szanszkrit verstan autentikus tolmácsolása mellett hiteles eszköz a holisztikus szemléletű védikus irodalom összetett összefüggésrendszere bemutatásának.
LÁBJEGYZET
1 Śacīsuta Dāsa a gyakorló vaiṣṇava szerző avatott neve. A programozó matematikus képzettségű Tóth Zoltán teológiai diplomáját a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán szerezte.További szak-területei a Śrīmad-Bhāgavatam című védikus írás filozófiája, a védikus kozmológia, valamint a vaiṣṇava szentek élete és irodalmi munkássága.
2 Tóth Zoltán (Śacīsuta Dāsa): Chandaḥ. Bevezetés a klasszikus szanszkrit verstanba. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2011, 314 oldal.
3 Tóth Zoltán (Śacīsuta Dāsa): Ki és mikor írta a Bhāgavatamot? A Bhāgavata-purāṇa-kutatások összefoglaló kritikája. Szakdolgozat, Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2005.
4 Tattva 2007. X. évfolyam 1. szám 115–133.
5 Tattva 2010. XIII. évfolyam 2. szám 67–74.
6 A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezetének (ISKCON) alapító lelki tanítómestere.