Lapszám: Szegénység és gazdagság a világvallásokban – 22 – XXI/1 – 2018. november
Szerző: Kuszák Ágnes
Cikk letöltése pdf-ben: Beszámoló a XII. Létkérdés Konferenciáról
A konferencia címe és témája Szegény gazdagok – gazdag szegények? volt, és 2017. november 9-én zajlott a BIJÓ Rendezvényközpontban. Délelőtt a társadalomtudományok nézőpontjából hallhattunk előadásokat, délután pedig a világvallások képviselői ismertették vallásuk nézeteit a szegénység és gazdagság mibenlétéről, egymáshoz való viszonyáról.
Az első előadás a Szegénység és gazdagság a tárgyakban és az értékekben – kultúrtörténeti áttekintés címet viselte, amelyet Papp Richárd kulturális antropológus, habilitált egyetemi docens, az ELTE-TÁTK oktatója tartott. Elmondta, hogy a különböző kultúrákban a szegénység és a gazdagság megítélése más és más, és sokszor teljesen eltérően tekintenek ezekre a fogalmakra, mint a nyugati világ lakói, akik univerzális érvényűnek gondolják az elveiket és életmódjukat.
Példaként néhány ma is élő természeti nép szokásait említette meg, melyek mindegyikére az a jellemző, hogy az anyagi gazdagsággal szemben a spirituális és lelki gazdagságot helyezik előtérbe. Van, ahol nem is létezik az anyagi javak felhalmozása, ahol pedig igen, ott a gazdag ember szétosztja a javait, illetve a közösség céljainak megvalósítására használja, akár teljes egészében.
A vallások hasonlóképpen gondolkoznak, pl. az ételosztás a védikus kultúrából ered, a buddhizmus a gazdagság helyes felhasználását, illetve elengedni tudását tartja fontosnak. A kereszténységben leginkább a szerzetesek képviselik a szegénység és a karitativitás fontosságát, ám az intézményrendszer gazdagsága ellentmond ennek. A katolicizmus teológiai érve az, hogy ennek révén is Istent dicsőítik. Bár a protestantizmus mindig bírálta a katolicizmus fényűzését, mégis – Max Weber szerint – összekapcsolódott a kapitalizmus megszületésével, és támogatja a tőkefelhalmozást.
A modern társadalomban is léteznek olyan jelenségek, amelyek próbálják kizárni a tőkefelhalmozásra épülő gazdagságfogalmat, ilyenek például a szülinapok és a karácsony, amelyek a reciprocitáson alapulnak, ám a kapitalizálódás ezek esetében is megfigyelhető.
Másodikként Felcsuti Péter lépett a mikrofonhoz. Pályája röviden: MNB főosztályvezető, 1989-2010 között a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, utána a Magyar Bankszövetség alelnöke, majd elnöke, 2011-ben nyugalomba vonult. Azóta szakmai könyveket fordít, egyetemi óraadó és karitatív tevékenységet is folytat. Előadásának címe A vagyon és a jövedelem eloszlása, és az abból eredő társadalmi problémák – gazdaságtörténeti áttekintés volt.
Kiemelte, hogy az egyenlőség több évezredes vágya és élménye az emberiségnek. Nyugaton a nagy francia forradalomban fogalmazódott meg először, hogy az embernek joga van az egyenlőséghez, a szabadsághoz és a testvériséghez, szolidaritáshoz is. Ám a politikai deklaráció és a valóság között mind a mai napig feszültség áll fenn.
Maga az idea azonban mélyen él az emberiség életében, amit a rengeteg aranykor-mítosz is bizonyít. Az emberiség százezer éves történetének 95%-a ebben a boldog aranykorban telt el. Ezt követte kényszerből a letelepedés és a mezőgazdasági termelés, vagyis a neolitikus forradalom. Ez nagyjából tízezer évig maradt fenn, majd 250 évvel ezelőtt elindult a kapitalizmus diadalmenete. Ez együtt járt a nagy különbségek keletkezésével. A nyugati civilizációnak, amely az idők során globalizálódott, számos érdeme is van, ám ezek ára az egyenlőtlenségek kiéleződése és fennmaradása volt.
Angus Deaton Nobel-díjas közgazdász az egyenlőtlenségek kettős természetéről beszél: egyrészt a fejlődés szükségszerű velejárója az egyenlőtlenség. Vannak, akik hamarabb részesülnek a fejlődés eredményeiből, és a többiek remélhetőleg hamarosan csatlakoznak hozzájuk. De előfordul, hogy a korábban részesültek megakadályozzák vagy megnehezítik a többiek számára a felzárkózást. Nem mindegy, hogy a megtermelt szellemi és anyagi javak elterjedhetnek-e a társadalomban, vagy egy szűk réteg monopolizálja őket, mert ez kihat az adott társadalom életképességére.
Nem tartjuk igazságtalannak, hogy ha valaki jobban igyekszik, kreatívabb, nagyobb erőfeszítést tesz, akkor társadalmi elismertség tekintetében, valamint anyagi és szellemi értelemben is különbség alakul ki közte és a között, aki nem teszi meg mindezt. Másfajta egyenlőtlenség adódik abból, ha valaki szegény vagy gazdag családba születik. A politikai liberalizmus ezt nem tartja elfogadhatónak, és úgy gondolja, az államnak kell gondoskodnia az esélyegyenlőségről. George Ackerlof és Robert Schiller Nobel-díjasok Animal Spirits című könyvükben azt állítják, az iskola és a szociálpolitika – bár igen fontosak – nem elegendőek, mert a kisebbségi csoportokban az évszázados diszkrimináció, üldözés, nélkülözés és méltánytalanságérzet negatív viselkedési mintákat alakítottak ki, amelyek megakadályozzák azt, hogy a felkínált lehetőségeket ki tudják használni.
A 2008-as gazdasági válság idővel társadalmi, legitimációs és értékválsággá alakult át, és elhúzódik. Ma már kevesebb szó esik a gazdasági-pénzügyi vetületéről, ellenben a legitimációs válság, a méltánytalanságérzet a populizmusban – a mindent leegyszerűsítő, ellenségkereső, szélsőséges politikai eszmékben – nyilvánul meg.
2008 előtt bízott a világ a gazdasági növekedésben, és úgy tartotta, előbb-utóbb ennek előnyei mindenkihez eljutnak. Azóta azonban reneszánsza van az egyenlőtlenségek kutatásának. A kutatók szerint a modern társadalom szinte minden anomáliája (deviancák, a szolidaritás kiveszése) visszavezethető az egyenlőtlenségre. És nemcsak a gazdagok rekesztik ki a szegényeket, hanem a gazdagok saját magukat is kirekesztik (magániskola, magánorvos, zárt lakóparkok). Ez azzal jár, hogy mivel nagy érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, hatalmukban áll megakadályozni az egyenlőtlenségek csökkentését.
Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek mutatója nem magas, de a szegénység sokkal többet jelent a jövedelmi viszonyoknál. Az Európai Unió kompozit mutatója szerint Magyarország lakosságának 25-30%-a a szegénységi küszöbön vagy az alatt él, és a tendenciák sem biztatóak. A jövedelmi eloszlás aljáról sokat tudunk, de a tetejéről keveset. Nem tudjuk pl., hogy a felső 5% milyen mértékben részesül az ország összes megtermelt jövedelméből. Azt azonban tudjuk, hogy ahol magasabb az áfa és alacsonyabb az szja – mint pl. Magyarországon –, ott nagyon valószínű, hogy a felső 5% sokkal kisebb mértékben adózik, mint a középső és alsó csoportok (regresszív adózás).
Garai László gazdaságpszichológus tanulmánykötetében az egyenlőtlenségek hármas szabályáról beszél: a nagyfokú egyenlőtlenség és a nagyfokú egyenlőség megférhet egymással, ha 1. a nagyfokú vagyoni egyenlőtlenséggel a jövedelmek kisebb fokú egyenlőtlensége párosul, 2. a nagyfokú jövedelmi egyenlőtlenség mellett legalább a jólét eloszlása egyenlőbb, 3. az emberek legyenek legalább méltóságban egyenlőek. Nagy kérdés, hogy vajon a mai Magyarországon mennyire egyenlőek az emberek méltóságban.
Nyilas Mihály egyetemi docens, az ELTE szociálpolitikai tanszékének vezetője, a Szociális Tanulmányok Intézetének megbízott igazgatója. Előadása: A szegénység mint társadalmi probléma – szociológiai áttekintés.
Előrebocsátotta, hogy a szegénységnek nincs pontos definíciója, mivel a szegénység fogalmát nem tudjuk objektíven, egyértelműen, mindenki számára elfogadható módon meghatározni.
E témával a 19. század végén kezdtek el foglalkozni. Charles Booth és Seebohm Rowntree, a két angol szegénységkutató munkássága már nagyon hasonlított a mai szociológiára. Megállapították, hogy először is a szegények életét jellemző adatokra van szükség. Az érdekelte őket, mi a szegénység oka, hol húzható meg az a vonal, ahol valaki már szegénynek nevezhető (szegénységi küszöb, létminimum), és miért létezik ez a jelenség. Utóbbi kérdésre a válasz: mert nem tartjuk természetesnek ezt az állapotot, és valamilyen szociálpolitikai tettre van szükség ahhoz, hogy a szegények sorsa változzon. A szegénység oka – a közvélekedéssel ellentétben – nem az egyénben keresendő, hanem a társadalom úgy működik, hogy a lakosság egy részét ilyen helyzetbe hozza. Charles Booth javaslata volt az öregségi nyugdíj bevezetése mindenki számára.
Két szempont szerint osztályozhatjuk a szegénységet: objektív szegénység (mérhető), szubjektív szegénység (szegénynek érzik-e magát az illető bármilyen megfontolásból). Az objektív szegénység két alapvető formája: 1. az abszolút szegénység (középkori definíció: mások segítsége nélkül képtelen a túlélésre, önfenntartásra, jelenleg: az adott helyszínen és időpontban egy minimális fogyasztási szinten aluli réteg. Ennek küszöbértéke a létminimum (fogyasztói kosár). 2. a relatív szegénység: valamilyen átlaghoz viszonyítanak, és ha az alatt él valaki, akkor szegénynek minősül.
A szegénységgel kapcsolatos attitűdök változásában történelmi hullámzás figyelhető meg. Jelenleg régi, akár a középkorig visszanyúló attitűdök, magatartásfajták és kezelési módok erősödnek fel. Pl. a középkori csavargó-probléma migráns- vagy hajléktalan-problémaként tér vissza.
Az EU 2010–2020 jelentősen csökkenteni kívánja a szegények számát. Sajnos ez a vállalás nem fog teljesülni, mert többek között módszertani problémák vannak. Jelenleg három ismérve van a szegénységnek: jövedelemhiány (munkanélküliség), súlyos depriváltság, alacsony munkaintenzitás. A módszertani probléma lényege: az első mérce relatív, a másik kettő abszolút mérce. Ez a vegyítés pedig hamis adatokhoz vezet. Valamilyen uniós szintű abszolút szegénységi mércét kellene kidolgozni, amire már vannak próbálkozások.
Misetics Bálint jelenleg az ELTE TÁTK szociálpolitikai programjának hallgatója; a pénzbeli ellátások új zuglói rendszerének és a kerületi lakásgazdálkodást megalapozó új rendszernek az egyik szerzője.
A szegénység társadalmi kezelése, enyhítése – szociálpolitikai áttekintés című előadásában a szegényekkel kapcsolatos egyéni és társadalmi kötelességekről és feladatokról beszélt először. Hangsúlyozta, hogy a szegénység szenvedést okoz, s ha ezt tétlenül nézzük, akkor hagyjuk szenvedni embertársainkat, ami viszont bűn. Ez a gondolat pedig független az anyagi javak spirituális megítélésétől.
Majd a magyarországi szegények élethelyzetére és nehézségeire említett néhány példát. A magyarországi szegénység 4-5-ször magasabb, mint a hasonló gazdasági helyzetű országokban, tehát a magyarországi gazdaságpolitika nem megfelelő.
A gazdasági mutatók hatással vannak a szegénység mértékére, de nem ezek határozzák meg, hogyan élnek az országban, hanem az, hogy az állam hogyan osztja újra a bevételeit. A szegénység kezelésében elsődlegesek az állam pénzbeli juttatásai, családtámogatási rendszere. Ilyen például a lakásfenntartási támogatás (melyet megszüntettek), illetve a családi pótlék (melynek összege 2008 óta változatlan).
Az utóbbi években bevezetett egykulcsos adórendszer hatására a leggazdagabb réteg adóterhei csökkentek, a legkisebb jövedelműek terhei viszont jelentősen nőttek. A családi adókedvezmény nem a leginkább rászorulókat támogatja. A minimálbér és a munkajogok szabályozása is a szegényeket sújtja legfőképp. Ugyanez mondható el az áfáról és az árszabályozásról is. Az általános rezsicsökkentés sem a leginkább rászorulóknak jelenti a legnagyobb segítséget.
Fontos lenne egyéb szociális szolgáltatások nyújtása, például az idősek gondozása, a közlekedési és lakhatási támogatás, illetve az egészségügyi ellátás.
A jelenlegi oktatáspolitika újratermeli a szegénységet, mivel az iskoláztatás felső korhatára csökkent, az iskolai szegregáció pedig nem szűnt meg. A magyar iskolarendszer az egyik legigazságtalanabb oktatási rendszer.
A felsorolt példákból egyértelműen megállapítható, hogy a magyar politikai rendszer sajnos a szegénység körének bővülését és újratermelődését segíti elő.
Azok az előadások, amelyeket a világvallások képviselői tartottak, jelen lapszámban teljes terjedelmükben elolvashatók.
A konferenciát záró kerekasztal-beszélgetésen Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója, Miletics Marcell a Baptista Szeretetszolgálat képviseletében, Rácsok Balázs az Ökomenikus Segélyszervezettől, valamint Gandharvikā-prema Devī Dāsī (Szilaj Péterné) az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány képviseletében vettek részt. A moderátor – mint az egész rendezvényen – Vasvári Csaba volt.
Minden résztvevő hangsúlyozta, hogy szervezetük nem tesz különbséget a rászorulók között, és a náluk dolgozók a hitükből merítenek lelki erőt munkájukhoz. A rászorulóknak lehetőséget kívánnak adni a lelki táplálékra is, de semmiképp nem tolakodva.
Juhász Márton elmondta, hogy sok használható és használhatatlan adomány érkezik hozzájuk. Karitatív szervezetként elsődleges számukra a ruha és a tartós élelmiszer gyűjtése. Gyülekezetük és civil szervezetek bevonása mellett állami támogatással is bírnak, ezeket pályázatokon elnyerhető egyéb lehetőségekkel is igyekeznek bővíteni.
Miletics Marcell a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront mozgalmának alapítója és vezetője. Elmondta, hogy a társadalom tagjaitól sokféle támogatásban részesülnek, akár kirándulások és kreatív foglalkozások formájában a rászorultaknak. Egyházuktól elsősorban módszertani és oktatási támogatást kapnak. Az állami támogatást kevésnek tartja. A rendszer átalakításra szorulna: a preventív jellegű törvényeket, jogszabályokat alkalmazni kellene, a rászorultaknak fenntartható lakásokra lenne szükségük.
Rácsok Balázs szerint a szegényebb rétegben nagyobb a hajlandóság a segítségnyújtásra. Az egyéni, személyes segítséget nagyon fontosnak tartja. Az egyháztól a tagdíjon felül nem kapnak rendszeres pénzbeli támogatást, azonban eseti segítségre számíthatnak. Szerinte nem kapni is áldásos, mert így az egyének összefogásával születnek megoldások a problémákra. Az állammal való együttműködést úgy jellemezte, hogy „lassú víz partot mos.”
Gandharvikā-prema Devī Dāsī elmondása alapján az adományok kilencven százaléka a tevékenységük fenntartásához járul hozzá. Egyének, cégek és vállalatok a támogatóik. A civilek nem anyagi jellegű felajánlásokkal is segítenek. Az államtól a megállapított normatíván túl egyéb juttatást nem kapnak. Egyházközösségüktől az elvi alapot kapják segítségül. Szeretnék az ország több területére kiterjeszteni a tevékenységüket.
A segélyszervezetek közötti szolidaritással kapcsolatban Juhász Márton elmondta, szerinte fontos, hogy a szervezetek összehangolják a munkájukat. Miletics Marcell úgy látja, hogy a szolidaritás hiányzik egyéni és társadalmi szinten is. Rácsok Balázs a vörösiszap-katasztrófát említette példaként, amikor a szervezetek partnerként léptek fel, és felosztották egymás között a tennivalókat. Gandharvikā-prema Devī Dāsī elmondta, hogy az utóbbi években több egyház csatlakozott az ételosztásokhoz. Büszke rá, hogy ők az elsők, akik erre szakosodtak. Szerinte több egyeztetésre lenne szükség a szervezetek között.
A személyes motivációt firtató kérdésre Juhász Márton elmesélte, hogy családi indíttatásból választotta ezt a tevékenységet. Számára nem volt kérdés, hogy ez a helyes irány. Miletics Marcell már a gimnáziumban ráébredt, hogy ez olyan munka, aminek értelme van, ez lelkesíti őt. Rácsok Balázs sokáig kereste a saját útját, aztán találkozott a gyülekezet egyik tagjával, aki azt tanácsolta, hogy dolgozzon a segélyszervezetben. Azóta egy itt megismert hajléktalan ember sorsa motiválja őt, akinek sikerült megszabadulnia az alkoholizmustól. Gandharvikā-prema Devī Dāsī elmondta, benne mindig is jelen volt egyfajta világmegváltó szándék. Úgy érzi, a Kṛṣṇa-tudat képes változtatni az emberek életén. Ételosztások alkalmával az motiválja, amikor belenéz egy ember szemébe, aki segítséget kér, ő pedig tud segíteni neki.