/

Lapszám: Meghatározó vaiṣṇava tanítók – 24 – XXIV/1 – 2020. december
Szerző: Markwarthné Lengyel Piroska (Puṣkarinī Devī Dāsī)
Cikk letöltése pdf-ben: A vṛndāvanai hat gosvāmī sze­re­pe a gauḍīya-vaiṣṇava temp­lo­mi imádat történetében és liturgiájának kialakítá­sá­ban

Bevezetés

A gauḍīya-vaiṣṇava irodalom és történelem elválaszthatatlan a vṛndāvanai hat gosvāmī személyétől. Ők voltak a vaiṣṇavizmus újkori reformerei, akik a széles közönség számára elérhetővé és könnyebben érthetővé tették az Úr Kṛṣṇa odaadó szolgálatának mély tudományát.

Śrī Caitanya Mahāprabhu a 15–16. század fordulóján élt, és a gauḍīya-vaiṣṇavák úgy tekintenek Rá, mint Kṛṣṇa inkarnációjára. Azért jelent meg e korban, hogy (többek között a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklésének bevezetésével) vallási reformot, sőt a bhakti (az Úr iránti szeretetteljes odaadó szolgálat) megújulását hozza el a világ számára. Sok szentírás kijelentése erősíti ezt meg.[1] Caitanya több személyt is megbízott életműve, a megkezdett prédikálás folytatásával (például Nityānanda Prabhut, akit Bengáliába küldött),[2] de emellett minden hívő felelősségévé is tette, hogy tanításait, különösen a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát, mindenkivel osszák meg, akivel találkoznak.[3] Sok követője volt életében, és bizonyára mindenki hozzájárult valamilyen mértékben a bhakti, az odaadó szolgálat tudományának terjesztéséhez. De Caitanya nem akarta üzenetét sem a véletlenre, sem követői egyéni kénye-kedvére bízni: Ő maga választotta ki, és lehetőségei szerint képezte azokat, akiket a legalkalmasabbnak tartott arra, hogy az általa elkezdett vallási reformot folytassák.

Hat fiatalra esett a választása, akik elkötelezett hívei voltak, és akik életük küldetésének tartották Śrī Caitanya utasításainak követését. Ezt a hat embert az utókor egy egységnek tekinti, és úgy ismeri, mint a hat vṛndāvanai gosvāmī, vagy röviden hat gosvāmī. A gauḍīya-vaiṣṇavák számára e hat személy az elmúlt évszázadok legfontosabb ācāryái, lelki tanítói közé tartozik. A történeti hagyomány tekinti őket egy csoportnak, valójában azonban hat, azonos időben és egy helyen (Vṛndāvanában) élt, egymással jó kapcsolatot ápoló szerzetesről van szó. Név szerint Sanātana Gosvāmī, Rūpa Gosvāmī, Raghunātha dāsa Gosvāmī, Raghunātha Bhaṭṭa Gosvāmī, Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī és Jīva Gosvāmī tartozik ide.

Śrīla Bhaktivedanta Swami Prabhupāda könyveiben számos helyen kiemeli a hat vṛndāvanai gosvāmī jelentőségét. Azt mondja, hogy ők kezdték terjeszteni a bhakti vallását, és az ő nyomdokaikat követik az utókor lelki tanítómesterei, beleértve saját magát és tanítványait is.[4] A paramparā, a lelki tanítómesteri láncolat a lelki élet egyik alapvető elve, melyben minden tanító a kornak megfelelő módon, de változtatás nélkül adja tovább azt a tudást, melyet az ő tanítójától kapott. A hiteles tanítványi láncolat nélkül nem juthatunk hiteles tudáshoz, s így nem érhetjük el a kívánt eredményt sem: a valódi lelki megvalósítást.[5]

Śrī Caitanya eltávozása után tanításainak elsődleges őrzője és terjesztője a hat gosvāmī volt. Könyveik és tetteik egyaránt ezt a célt tartották szem előtt. Śrīla Bhaktivedanta Swami Prabhupāda azért is helyez olyan nagy hangsúlyt a személyükre, mert ők jelentik a kapcsot Śrī Caitanya Mahāprabhu és a későbbi korok között, mind szellemileg, a śikṣā (tanítás), mind formailag, a dikṣā (avatás) révén.[6] Kṛṣṇa csak a gosvāmīk által lefektetett elvek követésével érthető meg – olvashatjuk a Caitanya-caritāmṛtában.[7] A bhakti legmélyebb rétegei, az Isten iránti mély szeretet érzelmei (melyeket Caitanya Mahāprabhu Antya-līlāja[8], késői kedvtelései során mutatott meg), szintén csak az ő segítségükkel érhetőek el.[9] Amikor Śrīla Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmī a Caitanya-caritāmṛta elején tiszteletteljes hódolatát ajánlja lelki tanítómestereinek, akkor a hat gosvāmīt is kiemeli.[10]

A hat gosvāmī jelentőségét mutatja már az is, hogy követőiket a gosvāmīk szellemi vezetőjéről, Rūpa Gosvāmīról külön néven is ismerik:

„A Brahma-madhva-gauḍīya-va­iṣ­ṇa­va sampradāya ācāryáit, akik a vṛn­dā­va­nai hat Gosvāmīt követően jelentek meg, rūpānugáknak nevezik, mivel a Śrīla Rūpa Gosvāmī által lefektetett filozófiai doktrínákat és gyakorlati útmutatásokat követik.”[11]

A gosvāmī egyik fő jellemvonása az érzékkontroll és a lemondás.[12] Az érzékeit egy fejlett lelki megvalósítással rendelkező ember sohasem a saját egyéni érzékkielégítése érdekében használja, hanem kizárólag Kṛṣṇa, Isten érzékeinek akar örömet szerezni.[13] Hagyományosan a gosvāmī nevet csak sannyāsīk, a társadalom lemondott rendjében élők viselhették,[14] sőt azon belül is e cím a tiszta bhakták monopóliuma – mondja Śrīla Bhaktivedanta Swami Prabhupāda.[15] Kijelenthetjük, hogy a gosvāmī olyan személyt takar, aki saját életével és tetteivel példát mutat másoknak.[16]

A gosvāmīk kiválasztásában kiváló emberi és vaiṣṇava tulajdonságaik mellett sze­re­pe lehetett különleges képességeiknek: egyszerre voltak járatosak a filozófiában, a nyelvekben, a védikus tudás többféle értelmezésében, ugyanakkor nem csupán elméleti emberek voltak – eligazodtak a mindennapi életben is, jó szervezési és kapcsolatteremtési képességekkel rendelkeztek.[17]

Śrī Caitanya Mahāprabhu több feladattal bízta meg fő tanítványait. A csoport egyik összetartó tényezője a Caitanyától kapott megegyező vagy hasonló utasítások voltak, melyeket négy nagy csoportra lehet osztani: szent helyek feltárása, Rādhā-Kṛṣṇa-mūrtik beavatása, könyvek írása az odaadó szolgálatról és prédikálás.[18] Nem mindannyian kaptak részletes instrukciókat az Úrtól. (Rūpa és Sanātana Gosvāmī volt az, akiket személyesen képzett az Úr, gyakorlatilag a közvetlen tanítványai voltak Śrī Caitanyának, és a legrészletesebb tudáson túl a legrészletesebb utasításokat is ők kapták.) A következőkben a második missziót, a templomi imádatban végrehajtott reformjaikat fogom górcső alá venni.

Templomok alapítása, Rādhā-Kṛṣṇa-mūrtik beavatása és az imádatuk megszervezése

A mūrti-imádatot Śrī Caitanya Ma­hā­prabhu az odaadó szolgálat öt legfon­to­sabb tevékenysége közé sorolta (śrī-mūrtira śraddhāya sevana).[19] A Śrī­mad-Bhāgavatam kilenc elemét sorolja fel az odaadó szolgálatnak, melyek mindegyike a tökéletességhez vezet.[20] Ezek egyike az arcanam, vagyis az Úr mūrti-formájának imádata.

A mūrti vagy arcā-vigraha az Istenség Legfelsőbb Személyiségének az anyagi világban megjelenő és anyagi érzékekkel felfogható formája. A mūrti szó jelentése szintén ez: anyagi elemekből álló forma vagy megjelenés, megnyilvánulás.[21] A Legfelsőbb Úr természete abszolút és transzcendentális, azaz formája, még ha anyagi elemekből áll is, nem különbözik Tőle magától. Ezt maga az Úr is kijelenti a Śrīmad-Bhāgavatamban.[22] A mūrti-forma Isten hiteles képviselője, valójában inkarnációja, aki azért jelenik meg, hogy közvetlenül elfogadja és viszonozza is a bhakták szolgálatát.[23]

A mūrti-imádat legfontosabb aspektusa, hogy a hívő lefoglalja testét, érzékeit az Úr személyes szolgálatában, és így nemcsak megtisztul, de fokozatosan közelebbi kapcsolatba kerül Vele.[24] Śrīla Bhaktivedanta Swami Prabhupāda azt mondja, hogy a mūrti templomi imádata „az Úr legértékesebb áldása a kezdők számára”,[25] ezért nagyon ajánlott részt venni ebben a szolgálatban, különösen a kezdő bhaktáknak és a családosoknak.[26] Ebben a korban a nāma-saṅkīrtana a tökéletességhez vezető út, de azzal párhuzamosan a mūrti-imádatot is végezni kell, ugyanis e kettő együtt garantálja a biztos sikert a lelki életben. (Ezt javasolja Jīva Gosvāmī, Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura és Bhaktivedanta Swami Prabhupāda is.)[27]

A templom az Úr arcā-formájának otthona, és így transzcendentális, lelki hely. Nārada Muni azt mondja, hogy a templom, ahol az Úr mūrti-formája áll, a legszentebb hely a világon.[28] Śrīla Bhaktivedanta Swami Prabhupāda ezt a kijelentést azzal egészíti ki, hogy „ahol a bhakták és a mūrti együtt jelen vannak, az a legtranszcendentálisabb hely”.[29]

A Śrīmad-Bhāgavatamból megtudhat­juk, hogy a mūrti-imádatot a tretā-yugában vezették be, majd a dvāpara-yugában az önmegvalósítás legfontosabb útja volt.[30] A szentírások lapjain több helyen olvashatunk arról, hogy nagy személyiségek az Úr mūrti-formáját imádták. Pṛthu Mahārāja pusztán e folyamat végzésével érte el a tökéletességet hajdanán.[31] A mūrti-imádat fontosságát támasztja alá az is, hogy az Úr Kṛṣṇa személyesen beszélt az arcanam áldásairól és ajánlott módjairól Uddhavának a Bhāgavatam tizenegyedik énekének huszonhetedik fejezetében.

Mathurā területén és a hozzá tartozó Vṛndāvanában Kṛṣṇa eltávozása után dédunokája, Vajranābha örökölte meg a trónt.[32] A terület azonban lakatlan volt, mivel Kṛṣṇa visszavitte magával Goloka Vṛndāvanába örök társait. Nemcsak az emberek tűntek el, az épületek szintén kikerültek a közönséges emberek látóteréből: a dhāma (szent hely) lakóival és tárgyaival együtt az aprakaṭa, láthatatlan régióba került. Vajranābha csalódottságában, hogy egy kihalt birodalmat kapott, Nanda Mahārāja (Kṛṣṇa apja) családi papjához, Śāṇḍilya Ṛṣihez fordult tanácsért. A bölcs azt az utasítást adta a királynak, hogy építse ki a szent helyeket (azaz Kṛṣṇa kedvteléseinek színhelyeit) Vrajában. Vajra azonosította, és Parīkṣit Mahārāja segítségével újjáépítette, majd benépesítette Vraja-maṇḍalát. A terület rekonstrukciójának része volt az is, hogy templomokat emelt, melyekben Krṣṇa mūrti-formáit avatta be, és megszervezte az imádatukat.[33] Vajranābha sohasem találkozott Kṛṣṇával, így a faragáskor Parīkṣit Maharāja anyja, Uttarā segítségét kérte, aki személyesen ismerte az Urat, hogy a mūrtik biztosan úgy nézzenek ki, mint Kṛṣṇa. Először három, majd végül összesen tizenhat arca-vigrahát állított be Vraja területén.[34]

Az újjáépített Vṛndāvana jórészt megsemmisült az évezredek folyamán. A Vajranābha által beállított mūrtik közül azonban a legtöbb fennmaradt, még ha imádatuk (a muszlim hódítások miatt) meg is szakadt, mert el kellett Őket rejteni. Közülük több a gosvāmīkhoz került, ők elevenítették fel és szervezték meg imádatukat, templomokat építettek nekik. Az egyetlen templom, mely a 15. század előtti időszakból fennmaradt, és amelyről információt találtam, az Jayadeva Gosvāmī Rādhā-Mādhava temploma, a tizenkettedik század végéről.[35]

A legelső mūrti a Vajranābha által beavatottak közül, Akinek az imáda­ta újból elkezdődött, Gopīnātha volt. Őt Mādh­a­ve­ndra Puri találta meg a Go­var­dha­na-hegynél.[36] Ennek történetét Maga Śrī Caitanya Mahāprabhu mesélte el a bhaktáknak, majd Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmī lejegyezte azt a Caitanya-ca­ri­tāmṛta Madhya-līlājának negyedik fe­je­zetében. Mādhavendra Puri Gopālát be­állította a Govardhana-hegy tetején, templomot építtetett Neki, és megszervezte, hogy a környező falvak lakói hogyan gondoskodjanak Róla. (Személyesen olyan áldozatokra is kész volt Gopāláért, mint hogy idős korában messze elgyalogolt, hogy az Úrnak hűsítő hatású szantálfát hozzon.[37])

Tanítványa, Śrī Caitanya társa, Advaita Ācārya vrajai zarándoklata alkalmával szintén felfedezett egyet Vajranābha ősi mūrtijai közül a Yamunā partján. Amikor elhagyta Vṛndāvanát, a mūrtit egy Choube nevű brāhmaṇa gondjaira bízta, aki úgy bánt az Úrral, mint édes gyermekével.[38] Évekkel később Sanātana Gosvāmī házról házra járva koldult, amikor a családhoz bekopogott. Meglepve látta, hogy a brāhmaṇa gyermekei hogyan játszanak a mūrtival, és megszidta a brāhmaṇát. Aznap éjjel mindkettőjük, Sanātana és a családfő álmában is megjelent Madana-mohana. Másnap a brāhmaṇa az Úr kérésére a gosvāmīnak adta a mūrtit. Az Úr a legegyszerűbb imádatot fogadta el a nincstelen Sanātanától azzal, hogy csupán a koldult száraz capātikat ette, és egy fában lakott, ami alatt a szent élt. Nagyon bensőséges kapcsolat alakult ki közöttük, melyet jelez az az eset, amikor egy alkalommal Madana-mohana sót kért a capātihoz, és Sanātana megtagadta Tőle, mert az írásra koncentrált. Ez a fajta bizalmas viszony csakis a szeretet legmagasabb szintjén képzelhető el.[39]

Madana-mohana templomát egy gazdag sókereskedő, Rāmdās Kapoor építtette fel. Azon a napon, amikor Madana-Gopāla (Madana-mohana másik, egyesek szerint eredeti neve) sót kért Sanātanától, a kereskedő három hajója elakadt egy zátonyon a Yamunā folyóban. A szenttől kért segítséget, ám ő azt tanácsolta neki, hogy a mūrtihoz forduljon. Miután a kereskedő elmondta imáit, nagy vihar támadt, a folyó vízszintje megemelkedett, a hajók pedig kiszabadultak. A kereskedő Agrában jó haszonnal eladta áruit, majd minden bevételét Sanātana Gosvāmīnak ajánlotta fel, aki arra kérte, hogy emeljen egy méltó lakhelyet szeretett Urának. A kereskedő ezt meg is tette, és még egy szép vöröskő ghāṭát (fürdőhelyet) is létesített a Yamunā partján. Madana-mohana gyönyörű templomát az 1580-as években fejezték be. Ez volt az első jelentős templom Vṛndāvanában (Vajranābha ideje óta, Jayadeva Gosvāmī Rādhā-Mādhava szentélyét nem számítva, mely nem vonzott sok zarándokot, és nem bírt közösségi jelentőséggel a források alapján), és még ma is egyike a fő látványosságainak.[40] (Az eredeti mūrtit 1670-ben Jaipurba menekítették a mohamedán Aurangzeb támadása miatt. A 18. század közepe óta Karoliban, Rājasthānban imádják,[41] Vṛndāvanában a hasonmása, pratibhū-mūrtija látható a régi templom mellé épített kisebb templomban.)

Sanātana Gosvāmī nem Vṛndāvanában kezdte el az Úr mūrti-formáját imádni: már Rāmakeliben is beavattak mūrtikat testvéreivel, Rūpa Gosvāmīval és Anu­pa­má­val. Négy mūrtit imádtak: két pár Rādhā-Kṛṣṇa-mūrtit, Nitāi-Gaura-Sī­tā­nā­thát, Anupama pedig Śrī Caitanya mūrtiját.[42] Tapasztalattal rendelkeztek te­hát az imádat terén, melyet vṛndāvanai é­le­tük során kamatoztattak.

Rūpa Gosvāmī találta meg Vajranābha elveszett Govinda-mūrtiját. A történet szerint egész Vṛndāvanában hónapokig kutatott utána, sikertelenül. Szomorúságában a Yamunā partjára ment, és ott sírva imádkozott az Úr Caitanyához. Ekkor egy fiatal tehénpásztorfiú (valójában Kṛṣṇa, álcázva magát) szólította meg, aki egy közeli dombocskához vezette őt. Azt mondta, minden nap egy tehén jön ide, hogy a tejével öntözze a földet, ami a dombban élő mūrtit táplálja. Rūpa Gosvāmī megbizonyosodott arról, hogy mindaz, amit hallott, igaz. A környékbeli emberek segítségével kiásták a mūrtit, a gosvāmī pedig elkezdte imádni.[43] (John Howley 1535-re teszi az eseményt, Revatī Devī Dāsī szerint 1534 előtt kellett megtörténnie, máshol nem találtam információkat arról, mikor találták meg Govindát.[44])

Az imádatban a segítségére volt Raghu­nātha Bhaṭṭa Gosvāmī, és eleinte Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī is (amíg nem alapított ő maga is templomot). Korábban említettem, hogy Raghunātha Bhaṭṭa Gosvāmī hogyan vett részt Govindadeva szolgálatában: fuvolát, cápa alakú fülbevalókat és más ékszereket készített Neki, főzött, és minden nap a Śrīmad-Bhāgavatamot olvasta hangosan a mūrtinak.[45] Negyven éven át szolgálta Govindát pūjārīként (papként) ezeken a módokon.[46] A templom é­pí­tésének megszervezésében is ugyancsak aktívan részt vett. Kāśīśvara Paṇḍita szintén hozzájárult Govindajī imádatának megszervezéséhez, az Úr Caitanya kérésére.[47] Rūpa Gosvāmī Govinda-mūrtijának imádata mellett ismét bevezette Yogamāyā, Kṛṣṇa húga és Vṛndā Devī, Vṛndāvana névadó istennőjének imádatát is, melyek azóta is zavartalanul folytatódnak a dhāmában.[48]

1570-ben a híres muszlim uralkodó, Akbar Vṛndāvanába látogatott, és a go­svā­mīk munkája, valamint Jīva Gosvāmī bölcsessége olyan mély benyomást tett rá, hogy négy templom építésére adott engedélyt a szent helyen.[49] A korábban említett Madana-mohana, Govinda, valamint Gopīnātha és Yugala-Kiśore templomát kezdték ezután felépíteni.[50] Akbar vörös homokkövet is ajándékozott az építkezésekhez. Raghunātha Bhaṭṭa Gosvāmī ekkor kérte meg tanítványait, hogy építsenek templomot Rādhā-Govindának azon a dombon, ahol megtalálták. Tanítványa volt Jaipur akkori uralkodója, Rāja Man Singh is, aki a pénzügyi fedezetről és a mesterekről gondoskodott. Egymillió-háromszázezer rúpiát adott Man Singh adományként a templomépítésre, melyen több ezer ember több mint öt éven át dolgozott.[51] Az építkezést Raghunātha Bhaṭṭa Gosvāmī személyesen felügyelte. 1590-re lett kész az épület, mely hétemeletes magasságával Észak-India legmagasabb épülete volt akkoriban. A templomot vörös homokkőből építették, melyet kézzel faragott, bonyolult domborművek díszítettek. Az oltár fehér márványból, aranyból és ezüstből készült.[52] Úgy tartják, hogy 1670-ben a fanatikus mohamedán uralkodó, Aurangzeb Agrában egy este meglátta azt a lámpást, amelyet a templom tetején gyújtottak meg minden este, és ez vezetett a támadásaihoz. A templom szépségét és nagyságát látva dühében lerombolta annak felső négy szintjét, a domborműveket megcsonkította, és az oltárt megszentségtelenítette. A mūrtit Jaipurba menekítették, ahol a mai napig gazdagon imádják. (Csakúgy, mint Madana-mohana esetében, Govindának is beavatták egy hasonmás mūrtiját, egy kisebb templomban a régi mellett.)[53]

Govindadeva volt az első mūrti, aki mellett elkezdték imádni Śrīmatī Rādhā­rāṇī mūrtiját is. Śrī Caitanya hívének, az orisszai uralkodónak, Pratāparudra Ma­hārajának a fia, Puruṣottama ajándé­koz­ta a mūrtit a templom megnyitása előtt. Ez fontos esemény a gauḍīya-vaiṣṇavizmus történetében, ugyanis ekkor kezdődött el Śrīmatī Rādhārāṇī nyilvános imádata. A gosvāmīk Kṛṣṇa-mūrtijai mellett beállították Ṛādhārāṇī alakjait is, ezzel új hagyományt teremtve.[54]

Govindajīt szolgálta Śrī Caitanya uta­sí­tá­sára egy közeli társa, Kāśīśvara Paṇ­ḍi­ta is. Kāśīśvara az Úr Caitanyával élt Pu­ri­ban, mielőtt a szent helyre küldte őt az Úr. Az elválás fájdalmát enyhítendő Ma­hā­prabhu egy kis aranyszínű mūrtit adott aján­dék­ba neki, mely Őt ábrázolta. Gaura-Go­vin­dá­nak nevezték el, és a templom oltárán imádták. Ez szintén jelentős lépés volt, mert (bár imádtak a bhakták Caitanya-mūrtikat eddig is) tudomásom szerint ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan, egy templom oltárán tették ezt, és nem egy házi oltáron, valaki otthonában.[55]

Rūpa Gosvāmī emellett újból elkezdte Yogamāyā Devī és Vṛndā Devī imádatát is, miután felfedezte e mūrtikat. Az Ő mūr­ti­ja­ikat szintén Vajra állította fel ötezer évvel ezelőtt.[56]

Rūpa Gosvāmī maga is készített mūrtit: a hagyomány szerint ő faragta Rādhā-Dāmodarát, akiket tanítványának, Jīva Gosvāmīnak adott, hogy imádja őket. Mindez 1542-ben történt. Templomot csak később, 1558-ban kezdtek építeni a mūrtinak, mert akkor sikerült a szentnek olyan földre szert tennie, ahol építkezni kezdhetett. Ez volt az a hely, a Seva-kuñja, ahol a hat gosvāmī rendszeresen összegyűlt, és a Bhāgavatam üzenetéről, valamint az Úr Caitanyától kapott missziójuk megvalósulásáról beszélgettek.[57] (Ezt a területet szintén a vallási türelméről híres Akbar császár ajándékozta a templom építésére.) Jīva Gosvāmī a templom területén egy könyvtárat is létrehozott, amelyben a vṛndāvanai gosvāmīk munkáit gyűjtötte össze.[58] (Ez szintén jelentős momentum, de erre majd tanulmányom egy későbbi fejezetében fogok részletesebben kitérni.) Nagybátyjaihoz hasonlóan a szent sem akkor kezdett mūrtit imádni, amikor lelki tanítómesterétől megkapta Dāmodarát: már gyermekként imádta Kṛṣṇa-Balarāmát. Annyira ragaszkodott Hozzájuk, hogy Velük szokott elaludni is.[59]

A Caitanya-caritāmṛta legelején Kṛṣ­ṇadāsa Kavirāja Gosvāmī, miután imákkal dicsőítette az Úr Caitanyát és az Úr Nityānandát, Vṛndāvana három fő istenségéhez imádkozik: Rādhā-Madana-mohanához, Rādhā-Govindához és Go­pī­nāthához.[60] E három mūrti különösen nagy jelentőséggel bír a gauḍīya-vaiṣṇavák életében, és a lelki fejlődés különböző szakaszaiban imádják Őket a bhakták. Már pusztán a neveik is az egyre bizalmasabb kapcsolatra utalnak az Úrral:

„Madana-mohana elbűvöli Kāmadevát, a szerelem istenét, Govinda örömet szerez az érzékeknek és a teheneknek, Gopījana-vallabha pedig a gopīk transzcendentális kedvese.”[61]

Imádatuk mély, ezoterikus jelentéssel bír, melyről a következőket írja Śrīla Bhaktivedanta Swami Prabhupāda:

„Madana-mohana imádata az a szint, amelyen visszaállítjuk elfele­dett kapcsolatunkat az Istenség Sze­mély­iségével. (…) Lelki életünk kezdetén ezért Madana-mohanát kell imádnunk, hogy vonzódni kezdjünk Hozzá, és megsemmisítse ragaszkodásunkat az anyagi érzékkielégítéshez. Ez a kapcsolat Madana-mohanával a kezdő bhakták számára elengedhetetlen. Amikor valaki arra vágyik, hogy erős kötődéssel szolgálja az Urat, akkor Govindát imádja a transzcendentális szolgálat szintjén. Govinda minden öröm forrása. Amikor Kṛṣṇa és a bhakták kegyéből az ember tökéletességre tesz szert az odaadó szolgálatban, akkor képes lesz arra, hogy Kṛṣṇára mint Gopījana-vallabhára, Vraja leányainak Istenségére tekintsen, aki boldoggá teszi őket. Az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu elmagyarázta, hogy az odaadó szolgálat e formájának három szintje van, ezért az egyes gosvāmīk ezeket az imádandó mūrtikat állították fel Vṛndāvanában.”[62]

E három mūrti imádata kiemelkedően fontos a vaiṣṇavák számára, nem véletlen tehát, hogy először éppen ezeket a templomokat alapították meg. Madana-mohana a lelki életet elkezdő bhakták számára azért nagyon jelentőségteljes, mert az Ő áldásaival érthetjük meg önmagunkat és Kṛṣṇát. Ha szert tettünk a teoretikus tudásra, hogy az Úr örök szolgái vagyunk, automatikusan növekedni fog bennünk a vágy, hogy szolgálatot végezhessünk Neki. A „szolgálatot elfogadó mūrti”, Govinda azzal segíti a hívőt, hogy megmutatja, hogyan ajánljunk szolgálatot Neki. Végül Gopīnātha, a gopīk Ura és mestere erős vonzódást ébreszt a szívünkben, mely a legnagyobb áldás.[63] Így a három istenség a lelki életben betöltött segítő szerepük révén sambandha-, abhidheya– és prayojana-mūrtiknak tekinthetők, mely kifejezésekben a sambandha szó a kapcsolatra, annak felépítésére, az abhidheya szó a kapcsolatnak megfelelő cselekvésre,[64] a szolgálatra, a prayojana pedig a vég­cél elérésére utal.[65] Úgy tartják, hogy a mūrtik közül Madana-mohana a lótuszlábától a köldökéig, Gopīnātha a köldökétől a nyakáig, Govindának pedig az arca hitelesen és pontosan ábrázolja az Urat.[66]

Gopīnātha mūrtiját szintén Vajra király avatta be ötezer évvel ezelőtt. Gadādhara Paṇḍita tanítványa, Paramānanda Bhaṭṭācārya találta meg, és imádatát később Śrī Caitanya egy másik bhaktájára, Madhu Paṇḍitára bízta. Mindez ugyanebben az időben, a tizenhatodik század első felében történt.[67] A hat gosvāmīval egy időben több másik Vṛndāvanában élő vaiṣṇava kezdett mūrtikat imádni, és kis templomokat, szentélyeket emelni. E templomok azonban általában kisebb jelentőséggel bírtak, kevesebb látogatót vonzottak. Az Úr Caitanya társai közül a már említett Lokanātha Gosvāmī, valamint Gopāla Guru Gosvāmī, Gaurīdāsa Paṇḍita és Murāri Gupta említendő meg, akik szintén elkezdtek mūrtikat imádni.[68]

Az Úr śālagrāma-śilā formáinak imádata nagy hagyományokra tekint vissza. Évezredek óta a brāhmaṇák egyik fontos tevékenysége,[69] mely a gosvāmīk koráig (illetve a mai napig) fennmaradt. Raghunātha dāsa Gosvāmī Puriban kapott egy Govardhana-śilāt személyesen az Úr Caitanyától, aki az imádat formáját is meghatározta számára.[70] Egész életében végezte a śilā imádatát. Sanātana Gosvāmī időskorában, amikor már meggyengült egészsége miatt nem tudta mindennapos Govardhana-parikramāját végezni, szintén élete utolsó napjáig egy Govardhana-śilāt imádott minden nap.[71] Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī tizenkét śilāt imádott Govindadeva szolgálata mellett, de egy idő után nagyon erős vágy ébredt a szívében, hogy sokféle gazdag kelléket ajánlhasson fel az Úrnak. Egy napon, 1542-ben, egy kereskedőtől nagyon szép ruhákat, ékszereket és koronákat kapott. A szent azonban elszomorodott az adománytól, mert a śilāk imádatában nem tudta használni azokat. Hogy viszonozza a gosvāmī vágyát, másnap reggelre Krṣṇa az egyik śilāból megnyilvánította egy gyönyörű mūrti formáját, akit a gosvāmīk Rādhā-ramaṇának (jelentése: Kṛṣṇa, aki örömet szerez Rādhānak) neveztek el.[72] Mivel a mūrti önmagától nyilvánult meg, nem avatták be mellé Rādhārāṇī alakját, hanem a Tőle nem különböző neve vagy egy tárgy képviselik Őt a mūrti mellett. Rādhā-ramaṇa imádata Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī ideje óta töretlen, híres magas színvonaláról és az eredeti hagyományokhoz való hűségéről. A hagyomány azt tartja, hogy a templom konyhájának tüze, amelyen a felajánlásra szánt ételeket főzik, a mūrti megnyilvánulása óta folyamatosan ég.[73] Rādhā-ramaṇa egyike azon kevés mūrtinak, akit az 1670-es muszlim támadás idején nem vittek el a városból.

A gosvāmīk nemcsak beavatták a mūrtikat, és elkezdtek templomokat emelni Nekik, de a gondoskodást a jövőre is kiterjesztették, és biztosították, hogy az imádat később is zavartalanul folytatódjon. A kor szokása szerint egy földterület tartozott minden templomhoz, mely a mūrti tulajdonában volt, és melynek terményei jelentették a gazdasági alapot a mūrti és papjai fenntartásához.[74] Az imádatot családos tanítványaikra bízták, így megteremtve a papok következő generációját.[75]

Vṛndāvanának a gauḍīya-vaiṣṇava hagyomány szerint a mai napig hét fő temploma van.[76] Ezek a már megismert Ma­da­na-mohana, Govinda, Gopīnātha, Rādhā-Dā­modara, Rādhā-ramaṇa templo­mok, Lokanātha Gosvāmī Rādhā-Go­ku­lā­nanda temploma és a később alapí­tott Śyāmasundara-templom.[77] A gosvāmīk a templomokkal új életet leheltek Vṛn­dāvanába, újból megnyilvánították Kṛṣṇa dhāmáját az emberek tömegei előtt. Ebből a munkából nemcsak ők hatan, de társaik, tanítványaik és követőik is kivették részüket. Az érdem oroszlánrésze viszont egyértelműen őket illeti, mert „az ő erőfeszítésüknek köszönhető, hogy Vṛndāvanában megalapították az összes fontos templomot”.[78] Abban az időben az emberek vallásosak voltak, és a zarándoklatok fontos részét képezték a lelki életnek. Śrī Caitanya Mahāprabhu és társai, valamint követői lelkes prédikálása nyomán a tizenhatodik század folyamán a gauḍīya-vaiṣṇavizmus rohamosan terjedt, vagyis nagy igény volt egyrészt gauḍīya-vaiṣṇava zarándokhelyekre, de főleg olyan szent helyekre, ahol lehetett szentekkel társulni, tőlük hallani és tanulni. Mindezeket a körülményeket teremtették meg az Úr Caitanya utasítására a gosvāmīk.

Azon túl, hogy munkájukkal biztosították a szent helyek megnyilvánítását, sokféle olyan tevékenységet is végeztek, melyek segítették a szent dhāma megértését és az abba történő valódi, spirituális belépést. Könyveikben feltárták az ott folyó kedvteléseket, és sok más módon is segítették a lelkiség megtapasztalását. A mūrtik beavatásával lehetővé tették az Úrral való kapcsolat fejlesztését, a zarándoklatok mind több ember számára jelentettek lehetőséget arra, hogy fizikai szinten is társuljanak Kṛṣṇa otthonával. Nemcsak filozófiailag támasztották alá munkájukat, hanem saját példájukkal inspiráltak más bhaktákat – mind általános értelemben, mind a mūrti-imádat terén.

Kiemelkedő hozzájárulás volt részükről a mūrti-imádat tökéletesítéséhez az erről szóló kézikönyvek megalkotása, a gauḍīya-vaiṣṇava alapelvek lefektetése az arcanamban. Erre azért volt szükség, mert a gosvāmīk eltértek az addigi szokásrendtől, melyet a kaszt-brāhmaṇák követtek,[79] és e művekkel megindokolták, valamint a śāstrákkal alátámasztották, miért cselekedtek így. Sanātana Gosvāmī és Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī nevéhez fűződik a Hari-bhakti–vilāsa, a Dig-darśinī-ṭīkā és a Sat-kriyā-sāra-dīpikā megírása, melyek a mūrti-imádattal kapcsolatos fontos művek.

A Hari-bhakti-vilāsa a gauḍīya bhakták számára a vaiṣṇava smṛti, ami „hiteles védikus útmutatást ad a vaiṣṇavák számára mindennapi tetteikre vonatkozóan”.[80] Belőle megérthetjük a bhaktáktól elvárt viselkedést és a bhakták kötelességeit.[81] Śrī Caitanya Mahāprabhu személyesen kérte fel Sanātana Gosvāmīt a könyv megírására.[82] A mű húsz fejezetben (vilāsában) alapvető és részletes útmutatással szolgál az etikettre, a guru-tanítvány kapcsolatra, a különféle szertartásokra, a saṁskārákra, a lelki gyakorlatokra, a mūrti-imádatra, az ünnepek megülésére és sok egyéb témára vonatkozóan.[83] Maga Sanātana Gosvāmī magyarázatot írt hozzá, Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī pedig összefoglalót készített a műben részletesen kifejtett szabályozó elvekről. A Sat-kriyā-sāra-dīpikā (A lelki ceremóniák lényegére rávilágító lámpás) a családos bhakták számára előírt vallásos kötelességeket gyűjti egybe, melyet a Saṁskāra-dīpikā egészít ki. Mindezek a művek a Hari-bhakti-vilāsával és annak magyarázatával, valamint Rūpa Gosvāmī Kṛṣṇa-janma-tithi-vidhijével (az Úr Kṛṣṇa születésének megünnepléséről) és Jīva Gosvāmī Kṛṣṇārca-dīpikājával együtt komplett, összefüggő és teljes tájékoztatást adnak mind a templomi, mind az otthoni mūrti-imádattal kapcsolatban.

Az, hogy Sanātana, egy Sārasvata[84] brāh­ma­ṇa család leszármazottja, valamint Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmī, a rangos Śrī Raṅgam-templom főpapjának fia írtak erről a témáról, hitelességet adott szavaiknak, és megkönnyítette újfajta nézőpontjuk elfogadását.

A legfontosabb újdonság a gosvāmīk által bevezetett és gyakorolt templomi imádatban egyrészt az volt, hogy a részvételt nem származáshoz, hanem a megfelelő képességekhez és attitűdhöz kötötték. Nemcsak brāhmaṇa származású emberek, sőt nemcsak férfiak, hanem bárki avatást kaphat a gauḍīya-vaiṣṇava tanítványi láncolatban, akit a guru alkalmas jelöltnek ítél. Sanātana Gosvāmī egyértelműen megfogalmazta ezt a Hari-bhakti-vilāsában: 

tāntrikeṣu ca mantreṣu 

dīkṣāyāṁ yoṣitām api

sādhvīnām adhikāro ‘sti

śūdrādīnāṁ ca sad-dhiyām

„Azok a śūdrák és nők, akik tiszták, és őszintén szeretnék megérteni az Abszolút Igazságot, alkalmasak arra, hogy avatást kapjanak a pāñcarātrika-mantrákkal.”[85]

Ez a nézet élesen szemben állt az ortodox smārta-brāhmaṇák hagyománya­ival, de nem volt légből kapott. Śrī Cai­ta­nya Mahāprabhu maga is így gondol­ko­dott – elég, ha csak a kāyastha (földbirtokos)származású[86] Raghunātha dāsa Gosvāmīra vagy a muszlim családban született Haridāsa Ṭhākurára gondo­lunk, akik mindketten közel álltak Hozzá. A Nārada-pañcarātra, a Śrīmad-Bhāgavatam és a Mahābhārata szintén ezt az elvet vallják, azaz a szentírások is alátámasztják ezt az akkoriban sokak számára újnak ható gondolatot. Ezt a gyakorlatot Śrī­la Bhaktivedanta Swami Prabhupāda „go­svā­mī folyamatnak” nevezi, mivel a szentek vezették be. A mai napig a gauḍīya-vaiṣ­ṇavizmus egyik nagyon fontos alapelve.[87]

A másik lényeges újítás, melyet már érintőlegesen említettem, Krṣṇa örök társa, Śrīmatī Rādhārāṇī imádatának bevezetése volt. Amikor Vajranābha ötezer évvel ezelőtt beavatta mūrtijait Vṛndāvanában, Kṛṣṇa mūrtijai magukban álltak, az Úr egyedüli formáját imádták. A későbbi évszázadokban, illetve évezredekben ez a gyakorlat folytatódott: a śālagrāma-śilākat vagy a nagy templomok mūrtijait mindig egyedül imádták.[88] Śrī Rādhā imádatának alapja az Ő legfelsőbb helyzete Kṛṣṇa társai között. Ezt az elvet vallotta Śrī Caitanya, és a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklésének propagálásával hirdette is, hiszen a mantrában a Hare szó egyértelműen az Úr gyönyörenergiájára, Rādhārāṇīra vonatkozik. Rādhārāṇī sze­mély­i­sé­ge évezredeken át rejtve volt az emberek elől, csak a legbensőségesebb tudással rendelkező bhakták ismerték. Még a Śrīmad-Bhāgavatamban sem hangzik el a neve, csak egyetlen utalás történik Rá, mint a legkiválóbb gopīra.[89] Ennek oka nem abban keresendő, hogy Rādhārāṇī személyét el szerette volna rejteni a beszélő, sokkal inkább a mű elhangzásának körülményei okozták.[90] Az idők folyamán a bensőséges hangulatú vraja–bhakti, különösen a mādhurya-rasa (a szerelmi kapcsolat) mindig rejtett, ezoterikus tanítás volt. Az emberek jobban vonzódtak az Úr isteni fenségéhez, és nagy pompával imádták az Urat, de elsősorban nem eredeti Kṛṣṇa, sokkal inkább a teremtő Viṣṇu alakjában, a vaidhī-bhakti, a szabályokat követő odaadás útján, mely a szeretet mélyebb rétegeit nélkülözi. Śrī Caitanya missziójának alapeleme volt, hogy a tiszta odaadás legmagasabb fokát, a vṛndāvanai bhakták által bemutatott prema-bhaktit hirdesse, és elérhetővé tegye mindenki számára. Ez azonban pusztán mechanikus vallási gyakorlatokkal nem érhető el, nélkülözhetetlen hozzá a spontán vonzódás (rāgānuga) kifejlesztése Kṛṣṇa iránt. Ez a spontán vonzódás, mely a szeretet virágának bimbója, csakis azoktól kapható meg, akik már rendelkeznek vele: Kṛṣṇa társaitól. A vraja-vāsīk kegyéből lehet hozzájutni, akik közül Śrīmatī Rādhārāṇī a legkiemelkedőbb, a legkedvesebb Kṛṣṇának és a legkegyesebb – ezért imádják Őt a bhakták. Nélküle a közönséges emberek nem tudják elégedetté tenni az Urat. Márpedig ez az odaadó szolgálat célja.[91]

Az a koncepció, mely szerint Kṛṣṇa nem mint Isten, hanem mint a legszeretettebb személy imádatunk tárgya, először Bilvamaṅgala Ṭhākuránál jelent meg, aki a nyolcadik században Dél-Indiában, majd Vṛndāvanában lakott. Híres műve, a Kṛṣṇa-karṇāmṛta Kṛṣṇa és Rādhārāṇī legbizalmasabb kedvteléseit írja le. A tizenkettedik században élt Jayadeva Gosvāmī Gīta-Govindájában ugyanez a felfogás tükröződik, ő szintén Rādhā-Kṛṣṇa cselekedeteiről írt költeményében. (Lelki jelentőségüket mutatja, hogy Śrī Caitanya Mahāprabhu nagyon szerette ezeket a műveket hallgatni, és maga is szavalt verseket belőlük.[92]) Ezek akkoriban titkos tanításoknak számítottak, a nagyközönséghez nem jutottak el. Mādhavendra Puri volt az, aki bevezette a szerelem (mādhurya-rasa) felfogását a Madhva-sampradāyába,[93] bár ő sem propagálta olyan nyíltan, mint a gosvāmīk azzal, hogy a templomokban beállították Śrī Rādhā mūrtijait Kṛṣṇa mellé, valamint könyveikben leírták Rādhā-Kṛṣṇa kedvteléseit.

A vṛndāvanai hat gosvāmī a szent helyek feltárásával és ott Rādhā-Kṛṣṇa-mūrtik beavatásával a lelki életben kezdő bhakták számára nagy segítséget adtak, mely a lelki fejlődést megkönnyíti, és biztosítja a lelki tisztaság fenntartását.[94]

Összegzés

A hat gosvāmī tekintélye a gaudīya-va­iṣ­ṇa­viz­musban megkérdőjelezhetetlen. Ha­talmas tudásukhoz, hitelességükhöz, zsenialitásukhoz, kreativitásukhoz és odaadásukhoz nem fér kétség. Bhaktivedanta Swa­mi Prabhupāda azt írja, hogy egy va­iṣ­ṇavát egyedül csak azon tettek alapján szabad  megítélni, hogyan hajtja végre lelki tanítómestere utasításait.[95] Anyagi körülményeket, látszólagos sikert vagy bukást, pénzt, a követők számát és egyéb „mérhető” tényezőket nem kell figyelembe venni, azok úgyis a Legfelsőbb Úr kegyén és akaratán múlnak.

A gosvāmīk Śrī Caitanya Mahāprabhu utasításait „életüknek és lelküknek” tekintették, és minden mást ennek rendeltek alá. Hogy valamit elfogadtak-e, attól tették függővé, hogy mennyiben segítette őket az adott dolog missziójuk teljesítésében. Személyes igényeiket a minimumon tartották, de az Úr szolgálata érdekében elfogadtak pénzt, nagy adományokat.

Amikor Śrī Caitanya Mahāprabhu jelen volt, a már korábban is létező és fejlődő bhakti-mozgalom[96] hatalmas mértékben terjedt. A Caitanya-caritāmṛtában olvashatunk arról, hogy ezrek, sőt egész falvak és városok lakossága vált bhaktává, és kezdte el énekelni a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát.[97] Mindez a „robbanás” elsősorban Śrī Caitanya személyének és személyes jelenlétének volt köszönhető. Persze ezt maga az Úr is tudta, ezért gondoskodott arról, hogy ez a siker minél szélesebb népcsoportokat érjen el, és maradandó legyen. Ezért először megkérte bhaktáit és társait, hogy ők is prédikáljanak. Majd kiválasztotta, képezte és megbízta a gosvāmīkat, hogy a jövő számára teremtsék meg az odaadó szolgálat gyakorlásának és prédikálásának feltételeit.

Bátran kijelenthetjük, hogy a go­svā­mīk maradéktalanul eleget tettek a Śrī Caitanyától kapott utasításoknak. Vṛn­dā­va­nát, a szinte lakatlan zarándokhelyet élettel töltötték meg, templomokat építettek, mūrtikat avattak be, kialakították a parikramā gauḍīya-vaiṣṇava rendjét, gondoskodtak a zarándokok fogadásáról.[98] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda azt mondja, hogy ilyesmire, templomok létesítésére csak lelkileg fejlett vaiṣṇavák képesek.[99] A kortársakat bizonyára csodálattal töltötte el ez a hatalmas eredmény. Az épületek létrehozásán túl azonban többről van szó, ezek csak jelzőkövei a nagyobb és mélyrehatóbb munkának.

A gosvāmīk egyik legjelentőségteljesebb érdeme a gauḍīya-vaiṣṇava szokás- és szabályrendszer megalkotása. Ebbe beletartozik az odaadó szolgálat teljes palettája, a sādhanától (napi lelki gyakorlatok) a mūrti-imádaton, a szertartásokon át a filozófia kidolgozásáig. Utóbbi alatt a bhakti leírását a vaidhī-bhaktitól, a szabályok követésétől egészen a premáig, a legmagasabb, legtisztább szeretet eléréséig értjük. Ennek jelentőségét az adja, hogy minél szélesebb tömegeket ér el a prédikálás, annál több ember kezdi el gyakorolni a bhaktit, annál több bhakta járja a vaidhī-bhakti útját, és annál nagyobb szükség van az alapok, a keretek és a cél meghatározására. A gosvāmīk ezt alkották meg életművükkel.

Egyértelműen a korban legkevésbé látványos munkájuk, a bhaktiról szóló irodalom megalkotása volt a másik legnagyobb hozzájárulásuk Śrī Caitanya mozgalmához. Műveik jelentik a filozófiai-teológiai alapot a gauḍīya-vaiṣṇavizmus számára a mai napig.

„Azt mondják, az Úr tiszta bhaktája egymagában képes felszabadítani a világon minden bűnös lelket. […] A kis víztárolókat – amilyen például egy város vízművének tárolója – némi vegyszer segítségével meg lehet tisztítani, de a teljes vízkészlet, például a folyók esetében ennyi erőfeszítés már nem elegendő. Az Úr hatalmas, tiszta bhaktája azonban nemcsak magát képes kiszabadítani, de másokat is a környezetében. […] Az Úr igaz képviselői – például Nārada, Śukadeva Gosvāmī, az Úr Caitanya, a hat Gosvāmī, később Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura, Śrīmad Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura és sokan mások – mindenkit fel tudnak szabadítani odaadó szolgálatukkal, melyre felhatalmazást kaptak.”[100]

A hat gosvāmī szerepét jól mutatja az, hogy még évszázadokkal haláluk után is az általuk létrehozott alapokon nyugszik a gauḍīya-vaiṣṇavizmus. Számunkra ők jelentik a tanítványi láncolatban a kapcsot Śrī Caitanya Mahāprabhuval. Mun­kásságuk és erős vágyuk nélkül, hogy minél több ember ismerje meg Śrī Caitanya tanításait és az Úr Kṛṣṇa odaadó szolgálatát, a mai kor emberei nem tudnának róluk. Nélkülük nemcsak nem ismernénk, de főleg nem értenénk mindazt, amiért Śrī Caitanya Mahāprabhu megjelent ötszáz évvel ezelőtt.[101] Különleges kegyük számunkra, a kali-kor emberei számára, hogy hallhatunk tőlük, és megérthetjük a védikus irodalom korábban legtitkosabb tudását: a Kṛṣṇa és örök társai közötti bensőséges, szeretetteli kapcsolatokat. Sőt, a Śrī Caitanya által adott és a gosvāmīk által bemutatott utat követve mi magunk is könnyen és hamar megtisztulhatunk, és elérhetjük a tökéletességet: visszatérhetünk örök boldogsággal teli eredeti otthonunkba, a lelki világba.

LÁBJEGYZET

[1]  A legismertebb talán a Bhāg. 11.5.32, idézi: Cc.1.3.52. A Cc. 1.3.84 szintén ezt állítja: bhāgavata, bhārata-śāstra, āgama, purāṇa caitanya-kṛṣṇa-avatāre prakaṭa pramāṇa. „A Śrīmad-Bhā­ga­va­tam, a Mahābhārata, a Purāṇák és a védikus irodalom más művei mind bizonyságot tesznek arról, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa Caitanya Mahāprabhu Kṛṣṇa inkarnációja.”

[2]  Cc. 2.5.41–42.

[3]  yāre dekha, tāre kaha ‚kṛṣṇa’-upadeśa āmāra ājñāya guru hañā tāra’ ei deśa. „Mindenkit taníts arra, hogy kövesse az Úr Śrī Kṛṣṇa uta­sí­tásait, amelyek a Bhagavad-gītāban és a Śrī­mad-Bhāgavatamban állnak! Légy így lel­ki tanítómester, s próbálj meg mindenkit fel­sza­badítani ezen a vidéken!” Śrī Caitanya utasítása egyik hívének, Kūrma brāhmaṇának. Cc. 2.7.128.

[4]  Cc. 1.10.89 magyarázat.

[5]  A paramparāról sok helyen olvashatunk, például: Bhg. Előszó, 4.2, 4.16 magyarázat, 4.34, Bhāg. 2.4.23. E lánc hivatott a tanítás hitelét és tisztaságát megőrizni, melyek nélkül csak zavarodottság lesz az emberen úrrá, lásd: Bhāg. 1.3.24 magyarázat. Annak, aki fejlődni szeretne Caitanya vallásában (Kṛṣṇa odaadó szolgálatában), követnie kell a paramparā rendszerét: Cc. 2.12.127 magyarázat.

[6]  E témáról részletesen ír: Śivarāma Swami: A śikṣā-guru. Egy hagyomány életre keltése az ISKCON-ban című könyvében. (A mi Brahma-Madhva-Gauḍīya tanítványi láncolatunkban a hangsúly tagadhatatlanul a śikṣān, a tanításon van.)

[7]  Cc. 1.4.107 magyarázat.

[8]  Itt jegyzem meg, hogy a Caitanya-caritāmṛta három fő részből áll: Ādi-līlā, Madhya-līlā és Antya-līlā, melyeket a hivatkozásokban1-es, 2-es és 3-as számmal jelölünk.

[9]  Cc. 1.2.17.304 magyarázat.

[10] Cc. 1.1.36–37. Ehhez magyarázatul Śrīla Bhak­ti­vedanta Swami Prabhupāda azt írja: „Azzal, hogy az író oktató lelki tanítómestereinek tekinti a hat gosvāmīt, egyértelműen rávilágít, hogy senki nem tekinthető gauḍīya vaiṣṇavának, ha nem engedelmeskedik nekik.” Cc. 1.1.37 magyarázat.

[11] Keśava 2005: 7.5 fejezet. Ez a kifejezés per­sze nemcsak az ācāryákra, de általában a hí­vekre is használatos. (Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1997: xiii és Śivarāma Swami 2000: 134.) Azokat, akik ragaszkodnak a hat gosvāmī követéséhez és szolgálatához, rūpānugákként ismerik. (Cc. 2.8.246 magyarázat, Mahanidhi Swa­mi 1993: 135.) Śivarāma Swami így ír­ja le a szó mélyebb jelentését: „Śrīla Rūpa Go­svā­mī követői, a rūpānugák Kṛṣṇát mint Śrī­ma­tī Rādhārāṇī kedvesét imádják, s imádatuk el­sőd­leges tárgya Rādhā. A rūpānugák tudják, hogy Kṛṣṇát a legjobban azzal szolgálják, hogy Śrīmatī Rādhārāṇīt szolgálják, mert Kṛṣṇát ez teszi a leginkább boldoggá.” (Śivarāma Swami 2004: 637.)

[12] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1990: 18. Hasonló kijelentéssel több helyen is ta­lál­koz­hatunk. Például: Bhg. 6.26 magyarázat, Bhāg. 2.9.43 magyarázat. A szanszkrit gosvāmī szó egy összetett szó, két részből áll: go és svāmī. A Monier-Williams szanszkrit-angol szótár meghatározása szerint a go szó tehenet jelent, a gosvāmin (ez a gosvāmī szótári alakja) pedig a tehenek mesterére vagy tulajdonosára utal, és elsősorban Kṛṣṇát jelenti a régi szövegekben. Emellett jelent még vallásos koldust is, és ilyen értelemben gosāin formában is előfordul. Ha név mögött áll, akkor pedig tiszteletreméltó személyre utal. Monier-Williams 2002: 367.

[13] Bhg. 6.26 magyarázat.

[14] Cc. 1.12.27 magyarázat.

[15] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1990: 61. A titulus jelentése az elmúlt évszázadokban rész­ben változott, és örökletes címmé vált bizonyos papi családokban. Erről lásd többek között: Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1990: 61, 1989: 250. Satsvarūpa 1992: 178–179. Cc. 2.4.104 magyarázat, 2.5.232 magyarázat, 2.8.83 magyarázat, 2.9.289 magyarázat, 2.24.330 magyarázat.

[16] Kétféle bhakta (hívő) van: a bhajanānandī és a goṣṭhānandī. Előbbi a lelki életet a világtól elvonulva, saját lelki felemelkedéséért gya­ko­rolja, utóbbi viszont elsősorban mások fel­sza­badításáért cselekszik. Utazik szerte a világban, prédikál, és arra törekszik, hogy az emberek bhaktává váljanak. (Bhāg. 4.30.37 magyarázat alapján.) Śrī Caitanya Mahāprabhu és követői (köztük a hat gosvāmī is) ez utóbbi csoport nézeteit vallják és követik. (Ilyen értelemben a szó rokonítható az ācāryával, aki olyan mester, aki a saját példájával tanít. (Bhāg. 6.7.29-30 és Śivarāma Swami 2000: 137 alapján.)

[17] Különösen Rūpa és Sanātana Gosvāmi voltak kiemelkedőek e téren: ők fiatal koruk ellenére a Caitanyával való találkozás idején (1513-ban) már miniszterek voltak Rāmakeliben (Bengáliában). A muszlim uralkodó szolgálatában álltak, és igen jelentős politikai posztokat töltöttek be: Rūpa a Dabhira Khāsa (személyes titkár), Sanātana pedig a Sākara Mallika (adóhivatalnok) címet viselte. A nawab (az uralkodó) annyira ragaszkodott hozzájuk, hogy amikor elmondták, hogy le szeretnének mondani hivatalukról, Sanātanát egyenesen börtönbe csukatta, hogy ne tudjon megszökni tőle, olyan fontos szerepe volt az ország kormányzásában. Jól értettek tehát a szervezéshez, vezetéshez, és e képességeiket később Vṛndāvana feltárásakor és a templomok építésekor is hasznosan alkalmazni tudták Kṛṣṇa szolgálatában. Sok helyen olvashatunk erről, például: Cc. 1.1.184, Rosen 2002: 86, Keśava 2005: 7.4 fejezet, Śivarāma Swami 1998: 540.

[18] Lásd: Cc. 3.6.236–237, Bhrs. 26–27, Cc. 3.13.112–114, 3.120–121, 2.1.243, 3.1.217–219, 2.25.182–183, 2.23.103–104, 3.4.79–80.

[19] Cc. 2.22.128.

[20] Bhāg. 7.5.23–24.

[21] Monier-Williams 2002: 824.

[22] Bhāg. 6.16.51.

[23] Bhg. 12.5 magyarázat.

[24] Bhāg. 1.5.27 magyarázat.

[25] Bhāg. 4.30.27 magyarázat.

[26] Ezt Śrīla Bhaktivedanta Swami Prabhupāda sok­szor írja könyveiben, például: Bhāg. 2.3.22 ma­gya­rázat.

[27] Bhāg. 6.3.25 és 7.5.23–24 magyarázatai.

[28] Bhāg. 7.14.27–28.

[29] Bhāg. 7.14.29 magyarázat.

[30] Bhāg. 7.14.39 és magyarázata.

[31] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda 1989: 123.

[32] Bhāg. 1.15.39.

[33] Arról, hogy Vajranābha hogyan építette újjá Vṛndāvanát, a Skanda-purāṇa ír. Idézi: Śivarāma Swami 2014: 594–597, valamint e témáról ír a Śrīmad-Bhāgavata-māhātmya első és második fejezete is.

[34] A Vajra által beállított mūrtikról ír Revatī 2020: 146–148. Ganesh Narasimhan az interneten elérhető cikkében szintén összegyűjtötte őket.

[35] Howley 1997: 108.

[36] A Puṣṭi-mārga sampradāya szerint az ő ala­pí­tó­juk, Vallabhācārya találta meg Gopālát. Ezt a kérdést Śivarāma Swami Nava-vraja-mahimāja harmadik kötetének 20. függeléke tisztázza. Lásd: Śivarāma Swami 2015: 583–600.

[37] Később, az ācārya távollétében, a mūrtiról va­ló gondoskodással megbízott két brāhmaṇa el­hagy­ta a templomot, és Raghunātha dāsa Go­svā­mī segített megszervezni az imádatot. 1670-ben Aurangzeb mogul sah támadásakor Rājasthānba menekítették, ahol a mai napig gazdagon imádják a mūrtit, akit ma Nāthjīként is ismernek. Rājaśekhara 2001: 85, 128–129.

[38] A Prema-vilāsa szerint két bhakta, Dāmodara Caube és Śrī Vallabha gondoskodott Madana-Gopāláról. Nityānanda 2005: 255.

[39] A történet megtalálható: Rājaśekhara 2000: 46–47 és Keśava 2005: 7.4 fejezet.

[40] A történet megtalálható: Rājaśekhara 2000: 47. Keśava Dāsa szerint (Keśava 2005: 7.4 fejezet) a kereskedő neve Kṛṣṇadāsa Kapūr volt. Ezt támasztja alá a Bhr. 88 is.

[41] Howley 1997: 70.

[42] E mūrtikat ma is imádják Rāmakeliben. Évente egyszer pedig egyhetes ünnepséget tartanak itt, Ramkeli-mela néven, melyen Śrī Caitanya és a gosvāmīk találkozását ünneplik meg. (A fesztiválról, illetve a mūrtikról írnak: http://www.iskcondesiretree.com/ és http://zeenews.india.com/ irodalomjegyzékben feltüntetett oldalai.)

[43] Rājaśekhara 2000: 128–132 és Revatī 2020: 148–151.

[44] Howley 1997: 116, Revatī 2020: 150.

[45] Rājaśekhara 2000: 135 és Rosen 2002: 175.

[46] Mahanidhi Swami 1993: 125.

[47] Revatī 2020: 151–152.

[48] Yogamāyā imádatáról beszámol Rājaśekhara 2000: 132, Vṛndā Devīről pedig Revatī 2020: 152–153.

[49] Rājaśekhara 2000: 68.

[50] Rājaśekhara 2000: 104. (A Yugala-Kiśore templom lett kész legutoljára, az 1620-as évekre.)

[51] Howley 1997: 115. Ezzel egy időben Man Singh több ghāṭát, fürdőhelyet is építtetett a Yamunā partján.

[52] Howley 1997: 116.

[53] Bhr. 86–87, Rājaśekhara 2000: 132, és Keśava 2005: 7.4 fejezet.

[54] Howley 1997: 116.

[55] Howley 1997: 117 és Revatī 2020: 151–152.

[56] Bhr. 87, Rājaśekhara 2000: 121 és 132, Howley 1997: 116–117.

[57] Rājaśekhara 2000: 63.

[58] Rājaśekhara 2000: 68 és Howley 1997: 84.

[59] Mahanidhi Swami 1993: 97.

[60] Cc. 1.1.15–17.

[61] Cc. 1.1.19 magyarázat.

[62] Cc. 1.1.19 magyarázat.

[63] Cc. Bevezetés xvi.

[64] Cc. 1.7.142 magyarázat.

[65] Cc. 1.7.73 magyarázat.

[66] Ganesh Narasimhan interneten található cikke: Deities Carved by Vajranabha.

[67] Howley 1997: 95 és Rājaśekhara 2000: 108–109.

[68] A felsorolás sorrendjében: Rājaśekhara 2000: 95, 114, 115 és 86.

[69] Bhāg. 1.2.26 magyarázat. Cc. 1.13.86 és ma­gya­rázata, 3.3.101.

[70] Cc. 3.6.287–306.

[71] A történet, hogy hogyan kapta a śilāt, nagyon érdekes. Sok helyen megtalálható, például: Śivarāma Swami 2015: 239–240.

[72] Howley 1997: 97–100 és Rājaśekhara 2000: 91. (A Rādhā-ramaṇa nevet egybe és kötőjellel egyaránt írják. Ahogyan általában Rādhā és Kṛṣṇa nevei is az összetételekben kötőjellel használatosak, az utóbbi, leggyakrabban használt módon fogom írni e mūrti nevét is.)

[73] Howley 1997: 100.

[74] Cc. 2.9.289.

[75] Howley 1997: 69, 85 és 101 szolgálnak rész­le­tekkel Madana-mohana, Rādhā-Dāmodara, illetve Rādhā-ramaṇa következő papjairól.

[76] Cc.1.1.19 és 12.82 magyarázatai. (Śrīla Bhak­tivedanta Swami Prabhupāda a Caitanya-ca­ri­tām­ṛtát 1973–1974-ben fordította le. 1975-ben nyitotta meg a Kṛṣṇa-Balarāma templomot Vṛn­dā­vanában, mely azóta a legfontosabb temp­lo­mok egyikévé vált a zarándokhelyen, és em­berek ezrei keresik fel naponta.)

[77] A Śyāmasundara-mūrtit Śyāmānanda Paṇḍita kezd­te imádni, aki a következő generációhoz tar­to­zott. (Jīva Gosvāmī tanította a śāstrára.) Egy kunyhóban imádták sokáig a mūrtit, amely­et így a mohamedánok nem vettek észre, és megmenekült Aurangzeb támadása idején. Templomot később építettek Neki. Howley 1997: 87.

[78] Cc. 1.10.90 magyarázat.

[79] Bhāg. 4.29.56 magyarázat.

[80] Bhāg. 4.8.54 magyarázat.

[81] Cc. 3.4.221 magyarázat.

[82] vaiṣṇava-ācāra bhakti-smṛti-śāstra kari’ kariha pracāra, ami szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „a vaiṣṇavák viselkedéséről és az odaadó szolgálatról útbaigazító könyvek összeállításával prédikálj!”(Cc. 2.23.104.)

[83] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda részletes le­í­rást ad a mű felépítéséről: Cc. 2.1.35.

[84] „Sanātana Gosvāmī és Rūpa Gosvāmī a Bharadvāja-gotra tagjai voltak, ami arra utal, hogy Bharadvāja Muni családjának leszármazottai közé vagy tanítványi láncolatához tartoztak. A Kṛṣṇa-tudatos mozgalom tagjaiként mi Sarasvatī Gosvāmī családi, illetve tanítványi láncolatának tagjai vagyunk, s így Sārasvatáknak ismernek bennünket. Éppen ezért a lelki tanítómesternek mint sārasvata-devának, a Sārasvata család tagjának ajánljuk hódolatunkat […]” Cc. 1.10.84 magyarázat.

[85] 1.194, idézi: Cc. 2.24.331 ma­gya­rázat.

[86] Cc. 2.16.217.

[87] Erről részletesebben lásd a Cc. 2.23.105 magyarázatát.

[88] Gondoljunk például a Dél-indiai templomokra, ahol az Úr Viṣṇu, Rāma vagy Śiva általában egymaga áll az oltáron. Amikor az Úr Caitanya zarándoklaton járt Dél-Indiában, sok templomot felkeresett. A Cc. Madhya-līlā 9. fejezetében olvashatunk erről.

[89] anayārādhito nūnaṁ / bhagavān harir īśvaraḥ / yan no vihāya govindaḥ / prīto yām anayad rahaḥ. (Bhāg. 10.30.28)

[90] Parīkṣit Mahārāja halála előtt hangzik el a mű, és Śukadeva Gosvāmī nem akarja kockáztatni, hogy Śrī Rādhā nevét kimondva lelki eksztázisba essen, és ne tudja befejezni az elbeszélést. Emellett a király udvartartása is jelen volt az eseményen, vagyis nem volt mindenki elég fejlett szinten ahhoz, hogy Kṛṣṇa bensőséges kedvteléseiről halljon.

[91] Az odaadó szolgálat folyamatáról részletesen ír Rūpa Gosvāmī Az odaadás nektárjában. (Bhak­ti­vedanta Swami Prabhupāda 1997.)

[92] Cc. 2.2.77, 2.15.27, valamint 3.17.51, 3.20.68.

[93] Keśava 2005: 7.1 és 2 fejezetek.

[94] Bhāg. 6.3.25 magyarázat.

[95] Cc. 1.12.12 magyarázat.

[96] A 15. században Mādhavendra Puri és Advaita Ācārya már elkezdték nyilvánosan propagálni az Úr Kṛṣṇa odaadó szolgálatát, mely addig inkább titkos, bizalmas tanítás volt, a tanító adta át tanítványának.

[97] Mint például a Madhya-līlāban említett Kulīyā-grāma vagy Vārāṇasī. (Amikor az Úr Caitanya első alkalommal Vṛndavanába szeretett volna látogatni, olyan sokan követték Őt, hogy inkább későbbre halasztotta a szent helyre való zarándoklatát.)

[98] Ez Sanātana Gosvāmī érdeme volt a Cc. 2.25.183 verse szerint, mert erre Caitanya Mahāprabhu kérte meg.

[99] Bhāg. 7.15.21 magyarázat.

[100] Bhāg. 2.8.5 magyarázat.

[101]           Cc. 1.17.304 magyarázat.

Felhasznált irodalom

  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya tanítása. The Bhak­ti­ve­dan­ta Book Trust, [s.l.]1989.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A tanítások nektárja. The Bhak­ti­ve­dan­ta Book Trust, [s.l.], 1990.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Első Ének). The Bhak­tivedanta Book Trust, [s.l.], 1992.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Második Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1992.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Negyedik  Ének, Vol. 2.). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1994.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Hatodik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1994.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Hetedik Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1994.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1993.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhak­ti­ve­dan­ta  Book Trust, [s.l.], 1996.
  • Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Az odaadás nektárja: A bhakti-yoga teljes tudománya. The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 1997.
  • Howley, John (Jada Bharata dasa): Vrindavana and Braja Mandala: A Prac­tical Guide. Spiritual Guides, New Delhi, 1997.
  • Keśava Dāsa (Nagy Péter): A va­iṣ­ṇa­vizmus története és irodalma. Bhak­ti­ve­danta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2005.
  • Mahanidhi, Swami: The Gaudiya Va­is­na­va Samadhis in Vrndavana. (Szerzői ki­adás) New Delhi, 1993.
  • Monier-Williams, Monier: A Sanskrit-English Dictionary. [Searchable Digital Facsimile Edition.] The Bhaktivedanta Book Trust, [s.l.], 2002.
  • Narahari Cakravartī: Bhakti-ratnākara: The jewel-filled Ocean of Devotional Service. Rasbihari Lal & Sons, Vrindaban, 2006.
  • Nityānanda dāsa: Prema Vilāsa: Pas­ti­mes of Love. Touchstone Media, Mum­bai, 2005.
  • Rājaśekhara dāsa Brahmacārī: The color guide to Vṛndāvana: India’s most holy city of over 5000 temples. Vedanta Vision Publications, Vrindavan, 2000.
  • Rājaśekhara dāsa Brahmacārī: The color guide to Govardhana Hill: India’s most sacred mountain. Vedanta Vision Pub­li­cations, Vrindavan, 2001.
  • Revatī Devī Dāsī: Rūpa Gosvāmī küldetése. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2020.
  • Rosen, Steven: The Six Goswamis of Vrin­da­van. Ras Bihari Lal & Sons, Vrin­da­ban, 2002.
  • Satsvarūpa Dāsa Goswami: Prabhupāda: Egy bölcs egy ember élete és öröksége. The Bhaktivedanta Book Trust, 1992.
  • Śivarāma Swami: Veṇu-gītā. Lāl Kiadó, Somogyvámos, 1998.
  • Śivarāma Swami: A śikṣā-guru: Egy hagyomány életre keltése az ISKCON-ban. Lāl Kiadó, Somogyvámos, 2000.
  • Śivarāma Swamī: Kṛṣṇa-saṅgati: Ta­lál­ko­zások Kṛṣṇával. Lāl Kiadó, So­mogy­vá­mos, 2004.
  • Śivarāma Swami: Nava-vraja-mahimā (Vol. 1.). Lāl Kiadó, Somogyvámos, 2014.
  • Śivarāma Swami: Nava-vraja-mahimā (Vol. 3.). Lāl Kiadó, Somogyvámos, 2015.
  • [CD-Rom] Lāl Szövegtár. Lāl Kiadó, Somogyvámos, 2005.
Megosztás