/

Lapszám: Isten arcai – Az inkarnáció fogalma a gaudiya vaisnavizmusban – 5 – VII/1 – 2005. július
Szerző: Premamoya Dāsa (Németh Péter)
Cikk letöltése pdf-ben: A Bhāgavata-purāṇa a tudásszerzés legtökéletesebb forrása

---

Gondolatmenetünket azzal kezdjük, hogy megvizsgáljuk: a tökéletes lelki tudomány forrásai (pramāṇa¹) közül miért a Bhāgavata-purāṇa a legfőbb, a legtökéletesebb. Ennek érdekében segítségül hívjuk Śrīla Jīva Gosvāmī (1511-1596) erre vonatkozó írását, a Tattva-sandarbhát. E művében a szerző részletes bizonyítással válaszol a kérdésre. Terjedelmi okokból e gondolatmenetnek csak a legfőbb állomásait fogjuk most idézni, illetve esetenként röviden megmagyarázni.

1. A tudás forrásai közül a Védák a legkiválóbbak

A feltételekhez kötött élőlények a következő négy hiányossággal rendelkeznek: az illúzió hatása alatt állnak (pramāda), hibákat követnek el (bhrama), hajlamosak a csalásra (vipralipsā), és tökéletlenek az érzékeik (karaṇa-apāṁ­ava). Meg kell tehát vizsgálnunk, hogyan juthatnak mindezen tökéletlenségeik ellenére is tökéletes tudáshoz.

A védikus filozófiai hagyomány az alábbi tízféle pramāṇát, tudásszerzési módszert különbözteti meg.

1. Ārṣa – a bölcsek kijelentései: A leghíresebb bölcsek gyakran a legkülönfélébb véleményeket vallják ugyanarról a témáról. A vaiṣṇavák megközelítésmódja az, hogy először meg kell vizsgálni, vajon az adott vélemény összhangban áll-e a Śabda-pramāṇával (lásd alább).
2. Upamāna – összehasonlítás, analógia: Ez az induktív logika egyik módszere, s emiatt mindig fennáll a lehetőség, hogy lelki témák esetén elméleti következtetésünk nem bizonyul helytállónak.
3. Arthāpatti – feltételezés: Ez azt jelenti, hogy egy előfeltevést egy olyan tényre alapozunk, mely más módon nem lenne megmagyarázható. Ha például tudjuk, hogy egy kövér ember nappal nem eszik, feltételezhetjük, hogy éjszaka eszik. Máskülönben a kövérsége megmagyarázhatatlan lenne.
4. Anupalabdhi – hiány: Ha valamit nem tapasztalunk az érzékeinkkel, azt „a tárgy hiányával” magyarázhatjuk. Ha például valaki nem lát egy könyvet az üres asztalon, akkor a könyv távollétét tapasztalja. Ebben az esetben nincs kapcsolat az érzékszerv és a tárgy között.
5. Sambhava – magában foglalás: Ez a pramāṇa azon a gyakori jelenségen alapul, hogy egy nagyobb mennyiség magában foglal egy kisebb mennyiséget. Ez azonban csak a véges, anyagi kategóriák esetében teljesül maradéktalanul.
6. Aitihya – hagyomány: A történelmi hagyomány is közvetíthet számunkra olyan ismereteket, melyek eredeti forrása gyakran ismeretlen.
7. Ceṣṭ­ā – gesztus: Ez az az eset, amikor az információ nem verbális. Példa erre, amikor valaki egy ember gesztusaiból vagy szimbólumokból ért meg valamit.
8. Pratyakṣa – közvetlen érzékszervi tapasztalás: Az anyagi világban az érzékszervi tapasztalás a tudásszerzés legfontosabb eszköze. Ám éppen ez a négy tökéletlenség egyike, így az érzékeken keresztül szerzett tapasztalat lehet valós, de valótlan is. Csak a valós tudáshoz vezető érzéki tapasztalást kellene pramāṇának tekinteni. Mindemellett Śrīla Jīva Gosvāmī szerint azok az emberek, akik közvetlen, lelki kapcsolatban állnak az Úrral, tiszta érzékekkel rendelkeznek, és felette állnak a fenti négy hiányosságnak. A vaiṣṇavák e tapasztalatait vaiduṣa-pratyakṣának, lelki érzékelésnek hívják. Csak ez a fajta pratyakṣa fogadható el tökéletesnek.
9. Anumāna – logikai következtetés: A transzcendentális témákat nem lehet egyszerűen észérvekkel vagy logikával megérteni, hanem csakis az Úr Kṛṣṇa kegye által (lásd:Brahma-sūtra 2.1.11:tarkāpratiṣṁ­hānāt – „A száraz érvek nem döntőek.”; Mahābhārata, Bhīṣma- parva 5.22: acintyāḥ khalu ye bhāvā na tāṁs tarkeṇa yojayet – „Azt, ami acintya, azaz felfoghatatlan, nem lehet észérvekkel bizonyítani.”)
10. Śabda – kinyilatkoztatott tudás: A śabda kifejezés a transzcendentális valóságról szóló kinyilatkoztatott tudásra utal, mely megbízható és hiányosságoktól mentes. Így Jīva Gosvāmī szerint a śabda-pramāṇa a Védákkal egyezik meg. Apauruṣeyának, emberfölötti forrás által kinyilatkoztatott tudásnak is nevezik. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől, Śrī Kṛṣṇától származik, és a tanítványi láncolaton keresztül száll alá. Az apauruṣeya-śabda tehát a tökéletes pramāṇa, mert mentes mind a négyféle tökéletlenségtől.

A Vedānta-sūtra több helyen is megerősíti: śāstra-yonitvāt – a tiszta tudást a hiteles szentírásokból kell megszerezni (1.1.3); śrutes tu śabda-mūlatvāt – az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki felfoghatatlan a közönséges ember számára, csak a védikus tanítások bizonyságán keresztül lehet megérteni (2.1.27).

A tíz pramāṇát Jīva Gosvāmī a következőképpen sorolja be a pratyakṣa, az anumāna és a śabda főbb kategóriáiba:

• az összehasonlítás, a feltételezés, a magában foglalás és a gesztus az anumāna válfajai;
• a hiány a pratyakṣáé;
• a hiteles kijelentések és a hagyomány pedig a śabdáé.

„Habár a tudásszerzésnek tízféle eszköze van, a śabda a legfőbb módszer, hiszen az összes többi eszközt megbízhatatlanná teszi a négy emberi hiányosság. A többi módszer esetében egy hétköznapi embernek nehéz megítélnie, hogy a megszerzett tudás valós-e vagy sem.”²

A pratyakṣa és az anumāna által szerzett tudás csak abban az esetben fogadható el, ha alátámasztja a śabdát. Logikusan tehát semelyik más pramāṇa nem igazolhatja a Védákat, ezért azokat „anyának” tekintjük. Ha valaki tudni szeretné, ki az apja, közvetlen érzékelés vagy következtetés útján erre nem tud rájönni. Ha meg akarja ismerni apja személyazonosságát, el kell fogadnia anyja állítását. Ugyanígy kell elfogadnunk a Védákban kinyilatkoztatott tudást is annak érdekében, hogy megismerhessük az anyagon túli valóságot.

A Védák és a hozzájuk kapcsolódó írások alatt a következőket értjük: A négy Véda (Ṛg-, Yajur-, Sāma- és Atharva-veda), upaniṣadok, Vedānta-sūtra, itihāsák, purāṇák, vedāṅgák és az upavedák.

A hagyomány szerint Vyāsadeva először a négy Védát írta le, s csak utána a többi írást. Ehhez hasonlóan az indológusok is a Védákat tekintik a legrégebbieknek. Korábban egyetlen Véda létezett, de Vyāsadeva négy részre osztotta azt azért, hogy az áldozatokat bemutató négy pap feladatát megkönnyítse. Az első pap a felajánlást végzi (hotā), a második a mantrákat énekli (udgātā), a harmadik tűz segítsége nélkül, csupán a Yajur-veda mantrái által fellobbantja az áldozati lángot, a negyedik pedig felügyel az áldozat helyes végrehajtására (brahmā).

A Védák mantráit másképpen saṁhitáknak is nevezik. Ezekhez kapcsolódnak az ún. brāhmaṇák, melyek prózai alkotások, és magyarázatokat tartalmaznak a papok részére. Az āraṇyakák a visszavonult (vānaprastha) életrend tevékenységeit írják le, míg az upaniṣadok főleg filozófiai jellegű írásokat tartalmaznak Isten természetének titkairól, valamint a lélek és az anyag kapcsolatáról.⁴ A Muktikopaniṣad 30-39. verseinek tanúsága szerint 108 fő upaniṣad létezik,⁵ de az ezeken kívüliekkel együtt jelenleg összesen kb. 220 elérhető.

A Vedānta-sūtra a négy Véda és az upaniṣadok filozófiai végkövetkeztetéseinek rövid, tömör formába öntése, melyek a jelen kor emberei számára már nagyon nehezen értelmezhetőek.

Az itihāsák és a purāṇák a Védák sokszor talányosan, burkoltan megfogalmazott gondolatait fejtik ki részletes történeteiken keresztül, s így a Védák kiegészítéséül szolgálnak. Ezért ezeket a hagyomány gyakran az ötödik Védaként is említi. Az itihāsák olyan történelmi témájú elbeszélések, melyek az Úr valamelyik inkarnációjáról – a Rāmāyaṇa az Úr Rāmacandráról -, vagy nagy bhaktáiról – a Mahābhārata a Pāṇḍavákról – szólnak. Az itihāsa kifejezés (iti – így, ha – múlt, āsa – volt) azt jelenti: „ahogyan a múltban volt”, de utalhat történelmi hagyományra⁶ is. A purāṇák szintén a régmúlt történelmét (a purāṇa szó jelentése: ősi) mutatják be – nem feltétlenül csak egy korszakot -, s emellett öt jellegzetes témával is foglalkoznak.⁷

A hat vedāṅgát szintén a Védák kiegészítőihez sorolják. Ide tartozik a śikṣa (hangtan), a vyākaraṇa (nyelvtan), a nirukti (jelentéstan), a caṇḍa (versmértékek, verselés), a jyotiṣa (asztrológia, asztronómia) és a kalpa (szertartástan).

Végezetül említsük meg a négy upavedát, melyek közül az Āyur-veda az orvostudománnyal, a Dhanur-veda a hadtudománnyal, a Gāndharva-veda a zene- és táncművészettel, a Sthāpatya-veda pedig az építészettel⁸ foglalkozik.

Miután megállapítottuk a védikus szentírások elsődlegességét, a következőkben vizsgáljuk meg, milyen kapcsolat áll fenn ezen szentírások között, és melyik az összes közül a legkiemelkedőbb!

2. A purāṇák és az itihāsák⁹ védikusak

Jīva Gosvāmī számos idézetet sorol fel annak alátámasztására, hogy a purāṇák és az itihāsák az ötödik Védaként ismertek. Nézzünk meg ezek közül néhányat!

ṛg-yajuḥ-sāmātharvākhyān vedān pūrvādibhir mukhaiḥ
śāstram ijyāṁ stuti-stomaṁ prāyaścittaṁ vyadhāt kramāt
„Brahmā előre néző arcától kezdve sorra megnyilvánult a négy Véda – a ṛk, a Yajuḥ, a Sāma és az Atharva.”¹⁰

És rögtön utána:

itihāsa-purāṇāni pañcamaṁ vedam īśvaraḥ
sarvebhya eva vaktrebhyaḥ sasṛje sarva-darśanaḥ
„Akkor szájaiból megteremtette az ötödik Védát – a purāṇákat és a történelmi leírásokat.”¹¹

Itt egyértelműen a veda szó szerepel az itihāsákkal és a purāṇákkal kapcsolatban. Másutt pedig:

ṛg-yajuḥ-sāmātharvākhyā vedāś catvāra uddhṛtāḥ
itihāsa-purāṇaṁ ca pañcamo veda ucyate
„A tudás eredeti forrását [a Védát] négy különálló részre osztották fel, a purāṇákban említett történelmi tényeket és hiteles történeteket pedig az ötödik Védának nevezik.”¹²

Hasonló idézet a Mahābhāratából:

vedān adhyāpayāmāsa mahābhārata-pañcamān
„Tanította a Védákat és a Mahābhāratát, az ötödik Védaként.”¹³

A Chāndogya-upaniṣadban ezt találjuk:

ṛg-vedaṁ bhagavo ‘dhyemi yajur-vedaṁ sāma-vedam ātharvaṇaṁ caturtham itihāsaṁ purāṇaṁ pañcamaṁ vedānāṁ vedam
„Uram, áttanulmányoztam a ṛg-vedát, a Yajur-vedát, a Sāma-vedát, és a negyediket, az Atharva-vedát, valamint az itihāsákat és a purāṇákat, az ötödik Védát a Védák közül.”¹⁴

Azt az érvet, hogy mivel a purāṇák nem a védikus szanszkrit nyelvet, hanem a klasszikus szanszkritot használják (ami jóval egyszerűbb, ezért a nyelvtanban kevésbé járatos emberek is megértik), a Védák magasabb rendűek a purāṇáknál, éppen az előbbi upaniṣad idézete cáfolja meg, hiszen az a Védákból, és nem a purāṇákból való.

Ezen kívül azonban meg kell említeni a śruti-smṛti-elvet is. A śruti az upaniṣadokat és a védikus mantrákat jelenti, míg a smṛti a védikus állításokból levont következtetésekre utal. Így valójában legfeljebb formai különbség lehet e kettő között, tartalmi azonban nem. Olyan ez, mint a śāstra egyik verse és annak magyarázata közötti kapcsolat. Természetes, hogy a magyarázat ugyanarról szól, mint amiről az adott vers. Ebből kifolyólag a Védáknál nem tekinthetőek alacsonyabb rendűeknek a Védák magyarázatai, a purāṇák. Sőt, ahogy a következő pontban látni fogjuk, ennek éppen az ellenkezője igaz.

3. A purāṇák és az itihāsák magasabb rendűek a Védáknál

A Védákkal kapcsolatban fennáll néhány olyan probléma, ami miatt a purāṇák és az itihāsák megfelelőbbek a jelen kor embere számára.

A Védák olyan terjedelmesek, hogy még az elolvasásuk is rendkívül hosszú időt venne igénybe. Ez már önmagában problémát jelent. Ráadásul eredetileg összesen 1140 saṁhitát (himnuszt) tartalmaztak, ezek közül azonban jelenleg csak 18-20 érhető el. Ezek alapján egyértelmű, hogy nem lehet megfelelő ismeretünk a Védák teljes üzenetéről. Ha például csak 10-20 verset ismernénk a Bhagavad-gītāból, hogyan tudnánk megérteni az egész művet, kiváltképp, ha az ismert rész mondjuk az első fejezetből származna?

Arra a kérdésre, hogyan semmisült meg a védikus korpusz ilyen nagy százaléka, természetesen többfajta válasz is adható. Indiát több alkalommal meghódították (mogulok, britek), s e viharos időszakok során a védikus irodalom számos darabja elveszett. Emellett a buddhizmus előretörése és elterjedése is jelentősen feledtette a Védák jelentőségét.

Végső soron azonban, mivel a Kali-yuga előrehaladtával az emberek egyre kevésbé képesek megérteni a „Védák virágos szavait” (lásd Bhagavad-gītā 2.42-43), a śrutit, a Legfelsőbb Úr lépéseket tesz annak érdekében, hogy a kevésbé burkoltan fogalmazó, az Úr különböző inkarnációinak kedvteléseit részletesen bemutató, s a kor kevesebb intelligenciával megáldott emberei számára is egyszerűbben érthető smṛti írások, azaz a purāṇák és az itihāsák maradjanak fenn sértetlenebbül.

4. A purāṇák magasabb rendűek az itihāsáknál

A Skanda-purāṇa így ír:

vedavan niścalaṁ manye purāṇārthaṁ dvijottamāḥ
vedāḥ pratiṣṭhitāḥ sarve purāṇe nātra saṁśayaḥ
bibhety alpa-śrutād vedī mām ayaṁ cālayiṣyati
itihāsa-purāṇais tu niścalo ‘yaṁ kutaḥ purā
yan na dṛṣṭaṁ hi vedeṣu tad dṛṣṭaṁ smṛtiṣu dvijāḥ
ubhayor yan na dṛṣṭaṁ hi tat purāṇaiḥ pragīyate
yo veda caturo vedān sāṅgopaniṣado dvijāḥ
purāṇaṁ naiva jānāti na ca sa syād vicakṣaṇaḥ

„Ó, kétszerszületettek legkiválóbbja! Úgy vélem, a purāṇák jelentése megalapozza a Védákét. Egyszer réges-régen Veda anya megijedt azoktól, akik alkalmatlanok, hogy halljanak róla, ezért így szólt: ‘Az efféle emberek eltorzítják jelentésemet.’ Ekkor az itihāsák és a purāṇák segítettek rajta, s részletesen kifejtették a Veda jelentését. Ami nem található meg a Védákban, az megvan a smṛtiben, s ami még ott sincs meg, azt világosan kifejtik a purāṇák. Ó, tanult brāhmaṇák! Ha valaki tanulmányozza is a négy Védát a vedāṅgákkal és az upaniṣadokkal együtt, nem tekintik tanultnak a purāṇák ismerete nélkül.”¹⁵

Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy még ha a dharma négy elvét részletesen bemutató itihāsákat tanulmányozza is az ember, nem tehet szert teljes és tökéletes tudásra, ha nem tanulmányozza a purāṇákat, melyek fokozatosan az Úr Kṛṣṇa odaadó szolgálata felé terelik az embereket. Erről a fokozatosságról szól a következő rész.

5. Apurāṇák között hierarchia áll fenn

Kétféle szempontról is beszélnek az írások, melyek alapján hierarchia állítható fel a purāṇák között. A Matsya-purāṇában ez áll:

pañcāṅgaṁ ca purāṇaṁ syād ākhyānam itarat smṛtam
sāttvikeṣu ca kalpeṣu māhātmyam adhikaṁ hareḥ
rājaseṣu ca māhātmyam adhikaṁ brahmaṇo viduḥ
tadvad agneś ca māhātmyaṁ tāmaseṣu śvasya ca
saṅkīrṇeṣu sarasvatyāḥ pitṝṇāṁ ca nigadyate

„Egy purāṇának öt témát kell tartalmaznia. Az Úr Hari imádatáról leginkább a jóság kötőerejében [sattva] lévő írások beszélnek, az Úr Brahmā imádatáról a szenvedély [rajas] kötőerejében lévők, míg Agni és Śiva imádatát a tudatlanságban [tamas] lévők dicsőítik.”¹⁶

Az egyik szempont tehát az, hogy milyen témákkal foglalkozik az adott purāṇa, a másik pedig az, hogy milyen kötőerőben lévő emberekhez szól.

Minden purāṇa legalább öt témát tárgyal. Ezek az alábbiak:

1. sarga – elsődleges teremtés,
2. pratisarga – másodlagos teremtés,
3. vaṁśa – dinasztiák leírása,
4. vaṁśānucarita – a dinasztiák tagjainak tettei,
5. manvantara – a Manuk váltakozása.

Azokat a purāṇákat, melyek ezeken kívül még öt, s így összesen tíz témát tartalmaznak, mahāpurāṇáknak nevezzük, míg az előbbieket upapurāṇáknak. A purāṇák e két csoportja a következő:

Mahāpuráṇák:
Bhāgavata, Bṛhan-nāradīya, Garuḍa, Padma, Varāha, Viṣṇu, Bhaviṣya, Brahmā, Brahmā-vaivarta, Brahmāṇḍa, Mārkaṇḍeya, Vāmana, Agni, Kurma, Liṅga, Matsya, Skanda, Śiva.

Upapurāṇák:
Sanat-kumāra, Narasiṁha, Nāradīya, Śiva-dharma, Durvāsa, Kapila, Mānava, Uśanasa, Varuṇa, Kalki, Sāmba, Nandi, Saura, Parāśara, Āditya, Maheśvara, Devī-bhāgavata, Vasiṣṁ­ha.

A másik szempont a kötőerőket tekinti a beosztás alapjának. A három kötőerő alapján mind a mahāpurāṇákat, mind az upapurāṇákat kategorizálni lehet.

A tudatlanság kötőerejében lévő személyekhez szóló purāṇák a félistenek vagy az Úr Śiva imádatát javasolják (Agni, Kurma, Liṅga, Matsya, Skanda, Vāyu), a szenvedélyben lévőknek szólók az Úr Brahmā imádatát (Bhaviṣya, Brahmā, Brahmā-vaivarta, Brahmāṇ ḍ a, Mārkaṇḍeya, Vāmana), a jóság kötőerejében lévőknek pedig az Úr Viṣṇu imádatát (Bṛhan-nāradīya, Garuḍa, Padma, Varāha, Viṣṇu). A Bhāgavata az egyetlen olyan purāṇa, amely a kötőerők feletti tiszta jóság szintjére emeli fel olvasóját. Ez a szeplőtlen purāṇa, amely a legkiemelkedőbb az összes írás közül. A következő, befejező rész ezt fejti ki még alaposabban.

6. A Śrīmad-Bhāgavatam – a legfőbb írás

Amellett, hogy a Bhāgavata a legkiemelkedőbb a purāṇák között, sok más fontos jellemzővel rendelkezik. Nemcsak transzcendentális, vagyis az anyagi kötőerők feletti célhoz vezet, hanem a Védák, a Vedānta-sūtra, a többi purāṇa és az itihāsák teljes kifejtését is tartalmazza. Mindezek igazolásaképpen nézzünk meg néhány erre vonatkozó idézetet!

artho ‘yaṁ brahma-sūtrāṇāṁ bhāratārtha-vinirṇayaḥ
gāyatrī-bhāṣya-rūpo ‘sau vedārtha-paribṛṁhitaḥ
purāṇānāṁ sāma-rūpaḥ sākṣād-bhagavatoditaḥ
dvādaśa-skandha-yukto ‘yaṁ śata-viccheda-saṁyutaḥ
grantho ‘ṣṁ­ādaśa-sāhasraḥ śrīmad-bhāgavatābhidhaḥ

„A Vedānta-sūtra jelentése benne van a Śrīmad-Bhāgavatamban, a Mahābhārata teljes magyarázatával együtt. A brahma-gāyatrī értelmezése a teljes védikus tudással részletesen kifejtve szintén megtalálható benne. A Śrīmad-Bhāgavatam a legfőbb purāṇa, melyet az Istenség Legfelsőbb Személyisége Vyāsadeva inkarnációjában állított össze. Tizenkét énekből, háromszázharmincöt fejezetből és tizennyolcezer versből áll.”¹⁷

yatrādhikṛtya gāyatrīṁ varṇyate dharma-vistaraḥ
vṛtrāsura-vadhopetaṁ tad-bhāgavatam iṣyate
likhitvā tac ca yo dadyād dhema-siṁha-samanvitam
prauṣṁ­ha-padyāṁ paurṇamāsyāṁ sa yāti paramāṁ gatim
aṣṁ­ādaŚa-sahasrāṇi purāṇaṁ tat prakīrtitam

„Azt az írást, mely kifejti a legfőbb vallásos elveket, amely a gāyatrīn alapul, és amely leírja Vṛtrāsura megölésének történetét, Śrīmad-Bhāgavatamnak nevezik, és tizennyolcezer versből áll. Ha valaki másolatot készít a Bhāgavatamról, aranytrónusra helyezi, Bhadra hónap (augusztus-szeptember) teliholdján pedig elajándékozza azt, az eléri a legfőbb célt.”¹⁸

purāṇaṁ tvaṁ bhāgavataṁ paṁ­hase purato hareḥ
caritaṁ daitya-rājasya prahlādasya ca bhūpate
rātrau tu jāgaraḥ kāryaḥ śrotavyā vaiṣṇavī kathā
gītānām asahasraṁ ca purāṇaṁ śuka-bhāṣitam
paṁ­hitavyaṁ prayatnena hareḥ santoṣa-kāraṇam
ambarīṣa śuka-proktaṁ nityaṁ bhāgavataṁ śṛṇu
paṁ­hasva sva-mukhenaiva yadīcchasi bhava-kṣayam

„Ó, király! Ismételd el az Úr Hari mūrtija előtt a templomban a Bhāgavatamot, mely leírja a démonok királya, Hiraṇyakaśipu, és fia, Prahlāda történetét! […] Egész éjszaka hallgatnod kellene az Úr és bhaktái dicsőségének leírását a Bhagavad-gītāból, a Viṣṇu-sahasra-nāmából és a Bhāgavata-purāṇából, amiket Śukadeva Gosvāmī mondott el. Ezek az írások nagyon kedvesek az Úrnak, ezért figyelmesen kell őket elmondani. […] Ó, Ambarīṣa! Ha arra vágysz, hogy felülemelkedj a születésen és halálon, mindig hallgasd és ismételd a Śukadeva Gosvāmī által elmondott purāṇát!”¹⁹

A Skanda-purāṇa Prahlāda-saṁhitājában ez áll:

Śrīmad-bhāgavataṁ bhaktyā paṁ­hate hari-sannidhau
jāgare tat-padaṁ yāti kula-vṛnda-samanvitaḥ

„Ha valaki ekādaśī éjszakáján virraszt, és odadással ismétli a Śrīmad-Bhāgavatamot az Úr Hari mūrtija előtt, akkor az összes családtagjával együtt el fogja érni az Úr hajlékát.”

A következő idézet szintén a Skanda-purāṇából származik:

śataśo ‘tha sahasraiśca kim anyaiḥ āstra-saṅgrahaiḥ
na yasya tiṣṭ­hate gehe śāstraṁ bhāgavataṁ kalau
kathaṁsa vaiṣṇavo jñeyaḥ śāstraṁb hāgavataṁ kalau
gṛhe na tiṣṭ­hate yasya sa vipraḥ śvapacādhamaḥ
yatra yatra bhaved vipra śāstraṁ bhāgavataṁ kalau
tatra tatra harir yāti tridaśaiḥ saha nārada
yaḥ paṭ­het prayato nityaṁ ślokaṁ bhāgavataṁ mune
aṣṭ­ādaśa-purāṇānāṁ phalaṁ prāpnoti mānavaḥ

„Ha a Kali-yugában valakinek az otthonában nincs meg a Bhāgavatam, minek tart többszáz, többezer kötetes gyűjteményt? Hogyan lehet vaiṣṇavának tekinteni azt, akinek a Kali-yugában nincs meg a házában a Bhāgavatam? Még ha brāhmaṇa is, alacsonyabb rendű, mint egy kasztonkívüli. Ó, Nārada! Ó, bölcs! Ahol a Kali-yugában megtalálható a Bhāgavatam, ott megnyilvánul az Úr Hari, az összes félistennel együtt. Ó, Muni, ha valaki mindennap hittel elismétel egy Bhāgavatam-verset, az learatja a tizennyolc purāṇa elolvasásának minden gyümölcsét.”²⁰

Végezetül hadd idézzük magát a Śrīmad-Bhāgavatamot:

kṛṣṇe sva-dhāmopagate dharma-jñānādibhiḥ saha
kalau naṣṭ­a-dṛśām eṣa purāṇārko ‘dhunoditaḥ

„Ez a Bhāgavata-purāṇa oly ragyogó, mint a nap, s akkor kelt fel, amikor az Úr Kṛṣṇa a vallás és a tudás kíséretében visszatért saját hajlékára. Azok, akik a Kali-korban a tudatlanság sűrű sötétsége miatt elvesztették látásukat, ebből a purāṇából merítenek majd fényt.”²¹

Ha most visszatekintünk erre az először Jīva Gosvāmī által megfogalmazott csodálatos gondolatmenetre, azt láthatjuk, hogy kezdeti kérdésfelvetésünkre (mi a legtökéletesebb pramāṇa?) egy fokozatosan közelítő folyamaton keresztül kaptuk meg a választ.

Mindezek után bízom benne, senkiben nem maradt kétség afelől, hogy ha el szeretnénk érni az emberi élet végső célját, a tiszta istenszeretetet, akkor ez egyedül a Śrīmad-Bhāgavatam és az annak üzenetét megvalósított tiszta bhakták kegyéből lehetséges.

oṁ tat sat

---

LÁBJEGYZET:

¹ A szanszkrit prama szó valódi tudást jelent, a pramāṇa pedig e tudás forrását vagy bizonyítékot.
² Idézi Jīva Gosvāmī: Tattva Sandarbha (Translation and Commentary: Satya Nārāyaṇa dāsa, Kuṇḍalī dāsa), Jiva Institute for Vaisnava Studies, Rekha Printers Pvt. Ltd., New Delhi, 1995. p. 25.
³ i.m. p. 27.
⁴ Tóth-Soma László: Varázslatok könyve – Válogatás az Atharva-veda saṁhitāból, Bába és Társai Kiadó, Szeged, 1998. pp. 14-15.
⁵ Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛta, Ādi-līlā 7. fejezet 108. vers magyarázata, p. 185. Bhaktivedanta Book Trust, Los Angeles-Stockholm-Mumbai-Sydney, 1996.
⁶ Monier-Williams: A Sanskrit-English Dictionary (Corrected Edition), Motilal Banarsidass Publishers Private Limited, Delhi, 2002, p. 165.
⁷ Monier-Williams: A Sanskrit-English Dictionary, p. 635.
⁸ Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam 3. ének 12. fejezet 38. vers, Bhaktivedanta Book Trust, Los Angeles-Stockholm-Mumbai-Sydney, 1993, p. 427.
⁹ Az itihāsa elnevezés a történelmi leírásokra vonatkozik, például a Rāmāyaṇára és a Mahābhāratára.
¹⁰ Śrīmad-Bhāgavatam 3. ének 12. fejezet 37. vers, p. 426.
¹¹ Śrīmad-Bhāgavatam 3. ének 12. fejezet 39. vers, pp. 427-428.
¹² Śrīmad-Bhāgavatam 1. ének 4. fejezet 20. vers, p. 177.
¹³ Dutt, M. N.: Mahābhārata, Mokṣadharma 340.21, p. 218.
¹⁴ Prajnan Yati, B.: Twelve Essential Upaniṣads I-IV, Śrī Gauḍīya Maṁ­ha, Madras, 1983. Chāndogya-upaniṣad 7.1.2, vol. III, p. 256.
¹⁵ Ancient Indian Tradition and Mythology,Skanda-purāṇa (Edited by Dr. G. P. Bhatt, Translated by Dr. G.V. Tagare), Motilal Banarsidass Publishers Pvt. Ltd., Delhi, 1997, 2.90-93, p. 71.
¹⁶ Matsya-purāṇa 190.13-14, Nag Publishers, Delhi, 1997, p. 314.
¹⁷ Garuḍa-purāṇa (idézi a Caitanya-caritāmṛta Madhya-līlā 25.143-144, p. 1187).
¹⁸ Matsya-purāṇa 53.20-22, p. 213.
¹⁹ Ancient Indian Tradition and Mythology, Padma-purāṇaUttara-khaṇḍa 22.115, (Translated by G.V. Tagare), Motilal Banarsidass Publishers Pvt. Ltd., Delhi, 1991,p. 343.
²⁰ Skanda-purāṇa,Viṣṇu-khaṇáḍa 16.40, 42, 44, 331, pp. 115-142.
²¹ Śrīmad-Bhāgavatam 1. ének 3. fejezet 43. vers, p. 158.