Görgessen tovább

Jóga 2.
Stein Aurél: Indiából Kínába. Nagy Sándor nyomában Indiába
Stein Aurél: Indiából Kínába. Nagy Sándor nyomában Indiába

Stein Aurél keletkutató, régész és földrajzi felfedező 1862-ben született Bu-dapesten. Gimnáziumi tanulmányai során ismerkedett meg alaposan a filológia tudományával, valamint a német, az angol és a francia nyelvvel. Egyetemi tanulmányait Bécsben, Lipcsében valamint Tübingenben végezte. Bölcsé-szettudományi doktori diplomája megszerzése után Oxford, London és Cambridge könyvtáraiban folytatott kutatásokat az óperzsa irodalom és régészet területén. Katonai szolgálatát a Ludovika Akadémián végezte, ahol alapos térképészeti ismereteket szerzett. 1887-ben érkezett Indiába, ahol először a Pandzsábi Egyetemen tanított. A nyarakat Kasmírban töltötte, ahol elkészítette a kasmíri királyi krónika, a Rājataraṅgiṇī kritikai kiadását és angol fordítását. Belső-Ázsiába, az akkori Kínai-Turkesztánba szintén filológiai érdeklődése vezérelte. Azoknak a kéziratoknak az eredetét akarta felkutatni, melyek kincskereskedők útján jutottak el Európába. Lord Curzon, India akkori alkirálya támogatta kutatási terveit. Stein három sikeres expedíciót vezetett a területre, bőséges régészeti, nyelvészeti, földrajzi és antropológiai ismerettel gazdagítva a világot. Stein 1904- ben lett az Indiai Régészeti Felügyelőség (Archaeological Survey of India) munkatársa, az Északnyugati Határtartomány (az angolok által kialakított egyik közigazgatási egység) és Beludzsisztán régészeti felügyelőjének tisztségét látta el. 1926-ban szervezett expedíciót Nagy Sándor keleti hadjáratának színhelyeire azzal a céllal, hogy azonosítsa a csaták pontos helyszíneit. Kutatása során a történelem, a földrajz és a nyelvészet eszközeit is felhasználta. A ’30-as években érdeklődése nyugat felé fordult, és négy expedíciót vezetett Irán, illetve Irak területére, ahol az újkőkortól az iszlám időszakig datálható lelőhelyeket keresett fel. Kutatási módszere ebben az időszakban kibővült a légi fényképezés technikájának alkalmazásával. A második világháború alatt visszatért Indiába, majd 1943-ban engedélyt kapott, hogy Afganisztánban, az ókori Baktria területén végezzen kutatásokat. Bár eljutott Kabulba, megromlott egészségi állapota miatt a kutatást nem kezdhette el. 1943-ban, nyolcvanegy évesen Kabulban hunyt el.

Stein Aurél kutatásait az angol kormány tette lehetővé és támogatta. Stein 1904-ben megkapta az angol állampolgárságot, 1912-ben pedig az angol király, mint India császára, az Indiai Birodalom Lovagrendjének parancsnoki keresztjével tüntette ki. Bár rendszeresen tartotta a kapcsolatot a magyar értelmiséggel, publikációit angol nyelven jelentette meg. A Stein-expedíciók iránt érdeklődő magyar közönség számára Halász Gyula hadnagy, Stein kortársa és barátja fordította le azokat a köteteket, melyek népszerűsítő stílusban számolnak be a felfedező utazásairól. Stein első belső-ázsiai útjának (1900- 1901) beszámolóját Homokba temetett városok címmel 1908-ban jelentette meg a Magyar Földrajzi Társaság. Ehhez Halász Stein Sand-buried Ruins of Khotan című, 1903-ban megjelent könyvét dolgozta át. A második expedíció (1906-1908) leírása a Ruins of Desert Cathay 1912-ben kiadott kötete alapján készült Romvárosok Ázsia sivatagjaiban címmel, és 1913- ban jelent meg. Stein e kötetei személyes hangvételű, a szélesebb közönségnek szánt olvasmányok. Expedícióinak tudományos publikációi Oxfordban jelentek meg: első útja Ancient Khotan (1907), második útja Serindia (1921), harmadik útja Innermost Asia (1928) címmel. Mivel harmadik útjáról Stein nem készített külön úti beszámolót, Halász Gyula a The Geographical Journal 1916-ban megjelent számában olvasható, A Third Journey of Exploration in Central Asia című írást fordította le magyar nyelvre Indiából Kínába címmel, és 1923-ban jelentette meg az Athenaeum Kiadónál. Stein 1926-ban Nagy Sándor nyomában tett expedíciójáról 1929-ben adta ki beszámolóját On Alexander’s Track to the Indus címmel, melyet 1930-ban fordított le Halász Gyula Nagy Sándor nyomában Indiába címen.

Közel száz évvel Stein első beszámolójának megjelenése után a Palatinus Kiadó 2007-ben indította el Stein Aurél életműve című sorozatát, melynek célja a magyar nyelven megjelent Stein-könyvek gondozott, új kiadása. A sorozat első tagjaként jelent meg a Homokba temetett városok 2007-ben, majd a Romvárosok Ázsia sivatagjaiban 2008-ban. A sorozat harmadik, 2010-ben megjelent kötete az írások rövidebb terjedelme miatt két Stein-művet is tartalmaz: Indiából Kínába és Nagy Sándor nyomában Indiába. A sorozat szerkesztője, Felföldi Szabolcs az eredeti, Halász Gyula által fordított magyar nyelvű kiadáshoz képest e kötetekben javította a korábbi nyomdahibákat, valamint modernizálta a helyesírást és a nyelvezetet. Az idegen szavakat magyaros átírással adta meg, melyhez Stein tudományos publikációiban megjelentetett szóalakjait vette alapul. A 2010-ben megjelent kötethez Felföldi egységes név- és tárgymutatót illesztett. Az első előzéklapra az első, a hátsó előzéklapra a második íráshoz kapcsolódó színes térképet rakott.

Felföldi előszava után az Indiából Kínába című írás Halász Gyula Stein-életrajzával kezdődik, ez jelent meg eredetileg az 1923-as kiadásában is. Halász Gyula Stein-jellemzéséből áthallatszik a személyes ismeretség és barátság. Halász szerint Stein útleírása nem csupán azért magával ragadó az olvasó számára, mert szakértő módon kalauzolja el ember által szinte járhatatlan vidékekre, hanem mert a beszámoló mögül előtűnik az utazó egyénisége. Egy olyan egyéniség, akit nemes tulajdonságai regénye hősévé tesznek, akihez az olvasó boldogan szegül úti társként ezen az önéletrajzi felfedezőúton.

Stein írásai valóban regénybe illő kalandokat tartogatnak, hiszen útjai Ázsia végtelen sivatagjain, hófödte hegycsúcsain vezetnek keresztül. Alig száz évvel ezelőtt megtett utazásainak leírása azonban nem csupán a kelet egzotikuma miatt vadregényesek. A szerző nemegyszer elmondhatja magáról, hogy ő az első európai, aki eljutott az általa bejárt helyszínekre. A 21. század elején, amikor az ember még Indiában utazgatva is könnyedén bejárhat nagy távolságokat bérelt terepjáróval, amikor a Google műholdfelvételei segítségével térképként láthatja maga előtt a tervezett utat, amikor akár hegymászásról, akár a szabadban való kempingezésről van szó, professzionális felszerelés áll a rendelkezésére, amikor GPS számolja helyette a megtett kilométereket és a meghódított magasságokat, Stein Aurél alig száz évvel ezelőtti felfedező útjainak körülményei igazán regénybe illőek. Repülőgép vagy terepjáró helyett Stein útjai nagy részét gyalogszerrel tette meg. (Bár hozzá kell tenni, hogy a légi fényképezés régészetben való alkalmazásának módszerét ismerte és a ’30-as években maga is alkalmazta.) Súlyos felszerelését – akár a sátrakról, akár a hideg ellen védő nehéz takarókról, vagy csapata többnapi ivóvízéről legyen szó – málhás állatok, illetve az állatok által járhatatlan helyeken, bérelt teherhordók szállították. Útjainak dokumentálásához digitális fényképezőgéppel készíthető képek ezrei helyett körültekintően megkomponált fekete-fehér felvételeket készített, melyeket maga hívott elő táborában rögtönzött sötétkamrájában. Megtett útjának rögzítéséhez, illetve az ismeretlen területek térképeinek elkészítéséhez teodolitot, szintezőt, iránytűt használt, valamint földmérőket alkalmazott. Útjai legtöbbször politikailag érzékeny területeken vezettek keresztül, így veszélyeket nem csupán a járhatatlan vidék rejtegetett. Személyes adottságai, valamint példátlan elszántsága azonban minden esetben túllendítették a nehézségeken.

Írásaiban szembetűnő, hogy bármerre járt, „régi barátok” köszöntötték, és segítették. Mások általi megbecsülését az emberekkel való figyelmes bánásmódjának köszönhette, ami többek között abban is megnyilvánult, hogy szinte mindenkihez tudott az anyanyelvén szólni. Az őt ért segítséget mindig értékelte, legyen az a helyi uralkodó vacsorameghívása, vagy egy falusi ember felvilágosítása. A helyiek szolgálatát elfogadta, ugyanakkor soha nem élt vissza vele. Csapata tagjainak épsége elsőrendű szempont volt számára, és nem csupán az embereké, hanem az őket kísérő állatoké is. Ugyanakkor a felfedezés kedvéért nem ódzkodott a veszélyes helyzetektől. Útleírása lapjain időről időre beszámol a test számára szinte elviselhetetlen körülményekről, huszonnyolc fokos hidegről, vagy három napi szomjazásról. Esetenként baleset is érte, melyekben súlyosan megsérült. Ezeket azonban csak néhány mondat erejéig említi meg, és a szót azonnal áttereli a táj szépségére vagy a felfedezés felbecsülhetetlen értékére.

Leírását azonban nem csupán a különleges terep bejárása során őt ért kalandok teszik izgalmassá. Beszámolója lapjain végigkísérhetjük a múlt feltárására irányuló nyomozó munkáját. Stein Aurél kutatómunkájának alapja mindig egy írott forrás: kínai zarándokok beszámolói vagy görög történetírók leírásai. Filológusként könnyedén nyúl az elsődleges forrásokhoz. Kutatásának következő lépése a terep földrajzi adottságainak megfigyelése, és az írott forrásokkal való összevetése. A terep azonban nem csupán földrajzi, hanem régészeti szempontból is érdekli. Leírja és dokumentálja az emberi tevékenység nyomait, illetve mozdítható leleteket (cserepeket, fémpénzeket, szobortöredékeket stb.) gyűjt. A korszakok között nem válogat, minden időszakból származó régészeti jelenséget kitörő örömmel fogad. Ha a rendelkezésére álló idő engedi, egyes lelőhelyeken kisebb ásatásokat is végez. Egy lelőhely antik forrásokban szereplő nevének azonosításához az etimológia módszerét alkalmazza. Végül, mondhatni „ha már egyszer itt van”, gondot fordít a jelen lakosság antropológiai megfigyelésére és leírására, mind az emberek testfelépítése, mind szokásai, mind nyelve tekintetében. Műveiben így harmonikus egyensúly áll fenn a jelen és a múlt leírása között. A részletesen bemutatott tájra hirtelen rávetíti a múltat, békés buddhista szerzeteseivel vagy harcos makedón hódítóival, majd ismét megjeleníti a jelent, ugyanebben a tájban saját magával, táborával és kísérőivel. Leírásainak követhetőségét az általa készített térképekre és fényképekre való hivatkozásokkal segíti. A Palatinus Kiadó 2010-es kötetének végén 120 darab Stein által készített fényképet találunk.

Az Indiából Kínába című írásban Stein harmadik Belső-Ázsiában tett útjáról (1913–1916) számol be. Az expedíció során Kasmírból elindulva a Pamír-hegység egy még bejáratlan hágóján kelt át Kásgarig, onnan pedig a Takla-Makán sivatagon keresztül egészen a Selyemút jelentős lelőhelyéig, Dunhuangig jutott. Az expedícióról 194 darab leletanyaggal telt ládával tért haza, köztük buddhista ábrázolásokkal, selyemfestményekkel, illetve több mint tízféle írású és nyelvű írásemlékkel. (Az első expedíció során 12, a második során 96 ládányi leletanyagot gyűjtött.) A leleteket az indiai kormány megbízásából gyűjtötte a Delhiben alapítandó Museum of Indian Art and Ethnography számára.

1926-ban Nagy Sándor nyomában tett expedíciója a mai Pakisztán területén, a Szvát folyó völgyétől az Indus felső folyásához vezetett. Bár írásának Nagy Sándor nyomában Indiába a címe, a felkutatott emlékek nem csupán Nagy Sándor makedón király keleti hódító hadjárataihoz kapcsolódnak. Útja során Stein Aurél rengeteg buddhista emléket felkutatott és leírt. A Szvát folyó fölé magasodó hegyek között sztúpák romjait találta meg egészen a Felső-Szvát vidékéig, ahol az akkori kutatás nem is feltételezte azok jelenlétét. Az építményeken kívül sok helyen sziklába faragott domborműveket fedezett fel és azonosított, melyeknek állapotáról sajnálattal említi meg, hogy nagy részük áldozatul esett a későbbi iszlám képromboló politikájának. A lelőhelyek datálását a felszínen gyűjtött cseréptöredékek és pénzérmék segítségével végezte el. Mindezen emlékek leírása során azonban vissza-visszatér az őt ifjúkora óta izgató kérdésre: Merre járhatott Nagy Sándor feltartóztathatatlan seregével? Melyek lehetnek a görög történetírók által említett helyszínek mai megfelelői? E kérdések megválaszolását Stein az írott források földrajzi utalásai és a terepen végzett megfigyelések összevetésével tartja lehetségesnek. Ugyanakkor a helynevek azonosságának bizonyítására az összehasonlító nyelvészet módszereit is alkalmazza. Ezekkel az eszközökkel sikeresen azonosította a görög történetírók által Aornosznak nevezett sziklaszirtet a Pír-szár heggyel, melyet Nagy Sándor Kr. e. 327-ben foglalt el, hogy innen továbbhaladva eljusson egészen a mai Beas folyóig. Stein Aurél azonban e könyvében nem kíséri el Nagy Sándort erre a hadjáratára, hanem keletnek indulva visszatér „szeretett havasába”, Kasmírba.

Bár Stein Aurél Szvát-völgyi útja óta lassan száz esztendő telt el, a területen uralkodó politikai helyzet inkább megnehezítette, mintsem megnyitotta az utat a tudományos kutatás számára e történelmi emlékekben és természeti szépségekben oly gazdag helyen. Ennek tudatában még értékesebbé válik Stein Aurél munkássága. Úti beszámolói azonban nem csupán történelmi vagy földrajzi ismereteinket bővítik. A múlt, a világ és az emberek felfedezése iránti végtelen lelkesedéséből inspirációt meríthetünk saját „felfedezőutunkhoz”, tegyük azt a világ bármely részén, bármilyen tudományterületen.


Felhasznált irodalom:

Stein Aurél életműve sorozat, Palatinus Kiadó, Budapest, 2010.



ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: info@bhf.hu
© 2017 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2017 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare