Görgessen tovább

Darwin alkonya?
Az emberi faj relytélyes eredete előszava

1979-ben egy észak-afrikai lelőhelyen, a tanzániai Laetolinál, vulkánikus hamuüledékben 3,6 millió éves lábnyomokat fedeztek fel a kutatók. Mary Leakey és mások azt mondták, hogy a lábnyomok ugyanolyanok, mint a modern emberé. E tudósok számára ez csupán azt jelentette, hogy az emberi elődöknek 3,6 millió évvel ezelőtt figyelemreméltóan modern lábuk volt. Más tudósok, például R. H. Tuttle, a Chicagói Egyetem fizikai antropológusa szerint viszont az ismert Australopithecus-félék 3,6 millió éves lábcsont-kövületei azt mutatják, hogy félreérthetetlenül felismerhető majomszerű lábuk volt; ezért nem lehet együvé sorolni őket a Laetolinál talált lábnyomokkal. A Natural History című folyóirat 1990. márciusi számában megjelent cikkében Tuttle elismerte, hogy "egyfajta rejtéllyel állunk szemben". Ezért úgy tűnik, számításba vehetjük azt a lehetőséget - amit sem Tuttle, sem Leakey nem említett meg -, hogy anatómiailag fejlett emberi testtel rendelkező élőlények, amelyek az anatómiailag fejlett, modern emberi lábhoz illenek, már 3,6 millió évvel ezelőtt is éltek Észak-Afrikában, s majomemberszerű teremtményekkel éltek egy időben. Bármilyen érdekes is ez az archeológiai lehetőség, az emberi evolúció jelenlegi elméletei kizárják ezt a feltételezést.

1984 és 1992 között azonban Richard Thompson és jómagam, kutató munkatársunk, Stephen Bernath segítségével, hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot gyűjtöttünk össze, ami megkérdőjelezi az emberi evolúció jelenlegi elméleteit. E bizonyítékok közül néhány, mint a laetoli lábnyomok is, egészen újak, legtöbbjüket viszont a XIX. században és a XX. század elején jelentették a tudósok.

Néhányan talán, anélkül, hogy akár csak megnéznék e régebbi leletanyagot, azt feltételezik majd, hogy valami nincs rendben velük - hogy a tudósoknak annak idején jó okuk volt arra, hogy félretegyék őket. Richard és én alaposan megvizsgáltuk ezt a lehetőséget is, ám arra a megállapításra jutottunk, hogy minőségüket tekintve e vitatott bizonyítékok nem jobbak vagy rosszabbak azoknál a feltételezetten vitathatatlan bizonyítékoknál, amelyekre általában az emberi evolúcióról szóló jelenlegi nézetek érdekében hivatkoznak.

Az emberi faj rejtélyes eredete első részében közelebbről megvizsgáljuk a vitatott - az emberi evolúcióval kapcsolatos jelenlegi elméleteknek ellentmondó - bizonyítékok hatalmas tömegét. Részletesen beszámolunk arról, hogyan tussolták el, mellőzték és felejtették el szisztematikusan az ilyen bizonyítékokat, annak ellenére, hogy azok minőségileg (és mennyiségileg) egyenlő értékűek voltak azokkal a bizonyítékokkal, amelyek az emberi eredettel foglalkozó elfogadott nézeteket támogatják. Amikor egy bizonyíték elnyomásáról beszélünk, nem arra utalunk, hogy tudományos összeesküvők ördögi cselszövést szőnek, hogy becsapják a nyilvánosságot, hanem a tudásszűrés folytonosan működő társadalmi folyamatára gondolunk, amely egészen ártalmatlannak tűnik, de szerteágazó, kumulatív hatása van. A bizonyítékok bizonyos kategóriái egyszerűen eltűnnek szem elől - véleményünk szerint igazságtalanul.

Az adatok elhallgatásának ez a gyakorlata hosszú ideje folyik. 1880-ban, J. D. Whitney, Kalifornia állami geológusa hosszú jelentést adott közre kaliforniai aranybányákban talált fejlett kőeszközökről. Az eszközöket, amelyek között lándzsahegyek, kőmozsarak és őrlők voltak, a bányaaknák mélyén találták vastag és érintetlen lávarétegek alatt, olyan formációkban, amelyek kora 9 milliótól 55 millió évig terjedt. W. H. Holmes, a Smithsoni Intézet tagja, a kaliforniai leletek egyik leghangosabb kritikusa így írt: "Ha Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, valószínűleg meggondolta volna, hogy nyilvánosságra hozza a következtetéseit [azt, hogy Észak-Amerikában nagyon ősi időktől fogva léteznek emberek], annak ellenére, hogy tekintélyes mennyiségű bizonyítékkal került szembe." Más szóval, ha a tények nem felelnek meg az előnyben részesített elméletnek, akkor e tényeket, akár tekintélyes mennyiségüket is, félre kell tenni.

Ez alátámasztja azt a nagyon lényeges gondolatot, amelyet Az emberi faj rejtélyes eredetében szeretnénk hangsúlyozni: a tudományos világban létezik egy tudásszűrő, ami kirostálja a nem szívesen látott bizonyítékokat. A tudásszűrés e folyamata egészen jól működik egy jó évszázad óta, s a mai napig is folytatódik.

A tudásszűrés általános folyamatán kívül a közvetlenebb elnyomás esetei is megjelennek.

Az 1950-es évek elején Thomas E. Lee, a Kanadai Nemzeti Múzeum munkatársa fejlett kőeszközöket talált a sheguiandah-i jégkorszaki üledékekben, az északi Huron-tavon lévő Manitoulin-szigeten. John Sanford geológus, a Wayne Állami Egyetem tanára vitába szállt azzal a feltételezéssel, hogy a legidősebb sheguiandah-i eszköz legalább 65 000 vagy esetleg 125 000 éves. Akik az észak-amerikai őstörténelem elfogadott nézeteit vallják, azok számára az ilyen korok elképzelhetetlenek. A feltételezések szerint az ember először 12 000 évvel ezelőtt vándorolt át Szibériából Észak-Amerikába.

Thomas E. Lee így panaszkodott: ”A hely felfedezőjét [Lee-t] köztisztviselői állásából hosszas munkanélküliségbe üldözték; publikációit letiltották; bizonyítékait számos kiemelkedő szerző elferdítve írta le...; tárgyak tonnáit süllyesztették el a Kanadai Nemzeti Múzeum tárolóiban; mivel a felfedezőt nem volt hajlandó elbocsátani állásából, a Nemzeti Múzeum igazgatója, aki felvetette, hogy monográfiát ír a helyszínről, szintén elveszítette az állását, és számkivetetté vált; a presztízs és a hatalom hivatalos pozícióit vetették be, hogy a hat sheguiandah-i példány, amely még nem volt >biztonságban<, az ellenőrzésük alá kerüljön; a lelőhely területén pedig turistaközpontot létesítettek. ... Sheguiandah kényszerű, kínos beismerését jelentette volna annak, hogy az értelmiségi elit nem tud mindent. Szinte minden könyvet újra kellett volna írni e témában. Ezért meg kellett semmisíteni. És meg is semmisítették."

Az emberi faj rejtélyes eredete második részében áttekintjük azokat az elfogadott bizonyítékokat, amelyeket arra szoktak használni, hogy alátámasszák az emberi evolúció jelenleg uralkodó elméleteit. Főleg az Australopithecus helyzetét vizsgáljuk meg. A legtöbb antropológus egyetért abban, hogy az Australopithecus emberős volt, majomszerű fejjel és emberszerű testtel, és két lábon, ember módjára járt, emberi testtartással. Más kutatók azonban egy teljesen más nézetet támogató meggyőző esetet hoznak fel az Australopithecusszal kapcsolatban. E kutatók szerint az Australopithecus-félék erősen majomszerűek voltak, részben fák ágai közt lakó élőlények, akiknek nem volt közvetlen kapcsolatuk az emberi evolúciós láncolattal.

A második részben többek között kitérünk arra, hogy primitív hominidák és anatómiailag fejlett emberi lények esetleg egyidejűleg léteztek, nemcsak a távoli múltban, hanem a jelenben is. Az elmúlt században a tudósok olyan bizonyítékokat gyűjtöttek össze, amelyek arra utalnak, hogy emberszerű teremtmények, amelyek emlékeztetnek a Gigantopithecusra, az Australopithecusra, a Homo erectusra és a neander-völgyi ősemberre, még mindig élnek a világ egyes vadonjaiban. Észak-Amerikában sasquatch-nak, Közép-Ázsiában pedig almasznak hívják őket. Afrikában, Kínában, Délkelet-Ázsiában, Közép-Amerikában és Dél-Amerikában más neveken ismertek. Néhány kutató összefoglaló elnevezésként a ”vadember” szót használja. Tudósok és orvosok is jelentették, hogy láttak élő, illetve halott vadembereket, valamint lábnyomokat. Sok ezer jelentést vettek már jegyzékbe: vadembereket látott egyszerű emberek beszámolóit, továbbá a történelmi feljegyzésekben talált hasonló jelentéseket.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért állítottunk össze egy ilyen könyvet - mint amilyen az Az emberi faj rejtélyes eredete -, ha nem volt semmilyen alapvető célunk ezzel. Valójában volt egy alapvető célunk.

Richard Thompson és jómagam a Bhaktivedanta Institute tagjai vagyunk, amely a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének egy olyan ága, amely azt tanulmányozza, hogy milyen kapcsolatok, összefüggések vannak a modern tudományos világ és India védikus irodalmának világképe között. A védikus irodalomból az a felfogás tükröződik, hogy az emberi faj nagyon ősi. Azzal a céllal, hogy módszeres kutatómunkát végezzünk az ember ősiségével kapcsolatos tudományos irodalom területén, a védikus gondolatot olyan elmélet formájában fejeztük ki, mely szerint a különböző emberszerű és majomszerű lények hosszú időn át léteztek egymás mellett.

Az, hogy teoretikus nézetünket a védikus irodalomból merítettük, nem csökkentheti e mű értékét. Az elméletválasztás számos forrásból eredhet - meghatározhatja egy személyes inspiráció, egy előző elképzelés, egy barát tanácsa, egy film stb. Ami igazán számít, az nem a teória forrása, hanem az, hogy megfigyeléseinkre tud-e magyarázattal szolgálni.

Terjedelmi okok miatt nem tudjuk e kötetben részletesen kifejteni az emberi eredetről szóló jelenlegi elméletekkel szembeni alternatív nézeteinket. Ezért tervbe vettünk egy második kötetet, amely összekapcsolja kiterjedt kutatásunk eredményeit a védikus forrásanyaggal.

Richard Thompsonnal végzett közös munkánkról szólnék még egy-két szót. Richard képzett tudós, matematikus, elismert cikkeket és könyveket publikált a matematikai biológia, a geológia, a fizika, a műholdas érzékelés területén. Én nem vagyok képzett tudós. 1977 óta könyveket és újságokat írok-szerkesztek, amelyeket a Bhaktivedanta Book Trust ad ki.

1984-ben Richard megkérte asszisztensét, Stephen Bernath-t, hogy gyűjtsön anyagot az ember eredetéről és ősiségéről, majd 1986-ban felkért, hogy dolgozzam fel ezt az anyagot egy könyvben.

A Stephen által gyűjtött anyagot vizsgálata közben megütköztem azon, hogy milyen kevés jelentés van 1859-től, amikor Darwin kiadta A fajok eredetét, egészen 1894-ig, amikor Dubois kiadta a jávai emberről szóló jelentését. Mivel ez felkeltette az érdeklődésemet, megkértem Stephent, hogy szerezzen be néhány antropológiai könyvet a XIX. század végéről és a XX. század elejéről. E könyvekben, köztük Marcellin Boule Megkövült ember című könyvének korai kiadásában, igencsak negatív recenziókat találtam e kérdéses időszak számos jelentéséről. A lábjegyzeteket átvizsgálva, előástunk néhány ilyen jelentést. Legtöbbjük, amelyek XIX. századi tudósoktól származnak, vésett csontokat, kőeszközöket és anatómiailag modern csontvázmaradványokat ír le, amelyeket meglepően régi geológiai környezetben találtak. A jelentések jó minőségűek voltak, és sok lehetséges ellenvetést megválaszoltak. Ez arra ösztönzött, hogy még behatóbban kezdjem el vizsgálni a témát.



ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: info@bhf.hu
© 2017 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2017 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare