Görgessen tovább

Vaisnavizmus-kutatás Magyarországon
A Védák matematikája
I. A védikus matematika forrásai


Sok olvasónkban bizonyára felmerül a kérdés, hogy mitől lesz a matematika "védikus". Ez a jelző arra a több ezer éves kultúrára utal, amiről India ősi szentírásai, a Védák, és más kiegészítő művek adnak képet számunkra.
A véda szó szanszkrit eredetű, és tudást jelent. A Védák eredetéről maguk a Védák szólnak, s forrásukként a Legfelsőbb Személyt, Srí Krisnát jelölik meg. A védikus tudást az Úr megnyilvánította az univerzum első élőlényének, Brahmának, aki azt fiának, Nárada Muninak adta tovább. Az ő tanítványa Védavjásza, vagy más néven Vjászadéva, a nagy bölcs, aki kb. 5000 évvel ezelőtt lejegyezte a Védákat, és fiának, Sukadéva Gószvámínak megtanította őket. Ez a tudás a hiteles lelki tanítómeste-
rek láncolatán, a paramparán1 keresztül szállt alá, s így valójában a Védák még sokkal régebbiek annál, mint azt a múlt írásos emlékei mutatják.
Vjászadéva a Védákat négy részre osztotta a védikus áldozatokban szereplő négy pap tevékenységi köre szerint azért, hogy a ceremóniákat könnyebben el tudják végezni:

1. A Rig Véda 10 könyvében 1017 himnuszt, összesen 10522 verset tartalmaz, amit az áldozatok felajánlása közben recitálnak. Ezek legtöbbje a különböző természeti jelenségeket irányító félisteneket (Szúrját, a Napistent, Vájut, a szelek félistenét, Varunát, a vizek félistenét, Agnit, a tűz félistenét, Csandrát, a hold félistenét stb.) dicsőíti.
2. A Jadzsur Véda leírást ad a különféle vallásos szertartások szabályairól, valamint az áldozati helyek és az oltárok készítésének módjairól.
3. A Száma Véda 1549 gyönyörű himnusza az egyes félistenekhez szól.
4. Az Atharva Véda 20 könyvében 731 himnuszt, azaz 6000 verset tartalmaz, amit az áldozatok helyes végzésére ügyelő pap használ. Emellett az általunk idézett matematikai részeket is magában foglalja.

Ezen kívül léteznek még az ún. Upavédák is, amelyek a Védák kiegészítő tudományait írják le:

1. az Ájur Véda az egészséges élet tudományát,
2. a Dhanur Véda a hadtudományokat és a harcművészeteket,
3. a Gándharva Véda a zene és a tánc tudományát,
4. a Szthápatja Véda pedig a matematikát és a mérnöki tudományokat mutatja be2.

II. A védikus matematika módszerei


Miután felvázoltuk a védikus matematika forrásait, nézzük meg, hogy ezekben milyen matematikai módszerekkel találkozhatunk.
Az Atharva Véda kizárólag csak az ún. szútrákat használja, amik valójában rövid, tömör műveleti utasítások. A Váju és a Szkanda Puránák a következőképpen határozzák meg a szútra jelentését:
"A szútra aforizmák gyűjteménye, amely minden tudás lényegét a lehető legkevesebb szóval fejezi ki, s amelynek egyetemesen alkalmazhatónak és nyelvtanilag hibátlannak kell lennie."3
Példaként vegyük az ékádhikéna púrvéna-szútrát, ami magyarul így szól: "Eggyel több, mint az előtte lévő". Ez az első hallásra talán szokatlannak tűnő utasítás néhány érdekes területen (pl: szakaszos tizedes törtek, oszthatóság, differenciál- és integrálszámítás stb.) alkalmazható.
A szútrák használata mellett a következő érvek szólnak:
1. több területen is alkalmazható ugyanaz a szútra;
2. rövidségük miatt könnyű megérteni, megjegyezni és alkalmazni őket;
3. a problémamegoldásra fordított idő a törtrészére csökken;
4. az egyébként sok lépésből álló megoldások helyett gyors válaszokat adnak, és még a 10-12 éves gyerekek is könnyen elsajátíthatják.

Mivel a védikus matematika írásos emlékei kb. 5000 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, így nincs hiány a védikus módszer kiválóságát alátámasztó tapasztalatokban. Ha azonban nem akarunk hosszadalmas kutatómunkát végezni az egykori feljegyzések között, akkor sem kell az indiai kontinens területére szorítkoznunk, hiszen napjainkban a védikus matematikát már őshazáján kívül is többfelé oktatják. Az Egyesült Államokban és más nyugati országokban működnek már olyan iskolák, amelyekben a védikus módszerek alapján tanítják a matematikát. Mivel a védikus algoritmusok között szerepelnek a hagyományos matematika eljárásai is, ezért nem egy homlokegyenest eltérő felépítésről van szó, hanem inkább arról, hogy ezekben az iskolákban a diákok többféle módszert is megismernek, amiből a problémák megoldása során ki tudják választani az adott helyzetnek legmegfelelőbbet.
Tanári pályafutásom során például volt alkalmam a normál és a nyolc osztályos gimnáziumi struktúrában is kipróbálni a védikus módszerek némelyikét. A hagyományos eljárások megismerése után kiegészítő jelleggel áttértünk a védikus algoritmusokra, amit a tanulók mindig nagy érdeklődéssel fogadtak, és amit a módszerek egyszerűsége és gyorsasága miatt szívesen is alkalmaztak. Ezáltal egyrészt megnőtt a matematikát kedvelő, és az abban elmélyülni kívánó diákok száma, másrészt szélesebb matematikai ismeretük miatt a feladatmegoldási készségük és eredményességük is látványosan megemelkedett.

III. Tárgyi bizonyítékok


A védikus matematika eredményeit és eszközeit feltáró régészeti leletek közül a legkorábbiak az Indus-völgyi civilizáció (Harappa, Mohendzso-daro) városainak kutatásai nyomán kerültek napvilágra, és korukat tekintve kb. 5000 évesek. Ezek elsősorban geometriai jellegű mérésekkel, eljárásokkal és eszközökkel foglalkoznak.
A geometria szolgált segítségül a templomok, oltárok építésében és a különféle vallási rituációkhoz használt ábrák, jantrák, mandalák megszerkesztésében. Emellett jelentős algebrai ismeretekkel is rendelkeztek. Az algebrát és a geometriát a csillagászat - Dzsjótisa, a világító égitestek tudománya - alkalmazta a vallási szertartások időpontjainak és helyének meghatározására, naptári rendszerek készítésére és a bolygók pályáinak, egyéb jellemzőinek a megadására. Emellett a mindennapi élet egyéb tevékenységei is teret adtak a gyakorlati alkalmazásnak, például az építészet, a kereskedelem, a földmérés stb.
A védikus matematika legnagyobb ajándéka a világ számára mégis a helyiértékes, tízes alapú számrendszer, ami a nullával és az egyes műveleti szabályokkal együtt valóságos forradalmat hozott.
Ha megnézzük a környező kultúrák matematikai fejlettségét, akkor a következő kép tárul elénk. Jóllehet az egyiptomiak tudtak ábrázolni nagy számokat, amiatt, hogy nem ismerték a helyiértékrendszert, jelkészletük igen bonyolult volt. A 968-as számot például 23 jellel tudták csak leírni. Bár a görög csillagászok ismerték a hatvanas számrendszert és a nulla fogalmát, ezek használata nem volt általánosan elterjedt. Emellett az eredményeket nagyon lassan tudták kiszámolni, mert például a szorzást mindig összeadások sorozatára vezették vissza. A rómaiak ugyan sikeres hódító hatalomként uralták a Földközi-tenger környékét, de a számolás birodalmát még ők sem tudták bevenni, mivel például az osztás a római számírással olyan bonyolult volt, hogy csak a legnevesebb egyetemeken tanították. A számolás az akkoriban igen elterjedt abakusszal a rabszolgák fáradságos munkája volt. Mivel az abakusz minden sorának jelölésére külön szimbólumokat használtak, s mindegyikhez saját szorzó- és összeadótáblázat tartozott, a matematika valósággal megbénult. Mindaddig sem a számolás, sem pedig a tudomány terén nem következett be jelentős áttörés, amíg meg nem érkezett a segítség Keletről.
A ma is használatos számrendszer feltárt maradványai közül a legkorábbiak az indiai Asóka király kőoszlopain találhatók, amit az uralkodó i.e. 250 táján állíttatott. A hindu számírásról így ír Laplace (1749-1827): "A hinduktól jutott el hozzánk az a csodálatos számírási rendszer, amelyben minden szám felírható tíz jellel azáltal, hogy minden jelnek alaki- és helyiértéket tulajdonít. Ez a nagy jelentőségű és zseniális módszer olyan egyszerűnek tűnik, hogy emiatt fel sem tudjuk igazán fogni a nagyszerűségét. De éppen egyszerűsége, és a műveletek nagyon könnyű elvégezhetősége helyezi ezt az aritmetikai rendszert a leghasznosabb felfedezések sorába. Hogy milyen nehéz lehetett egy ilyen módszer felfedezése, arra következtethetünk abból a tényből, hogy az ókor két legnagyobb elméjének: Arkhimédésznek és Apollóniosznak a zsenije sem jutott el a helyiértékes számírási rendszer felfedezéséig."
A helyiértékes írásmód, a nulla használata és az egyes műveleti szabályok az arabok közvetítésén keresztül jutottak el Nyugatra. Maguk az arabok indiai jegyeknek (Al-Arqan-Al-Hindu) nevezték számaikat, s a matematikát is ind mesterségnek (hindiszatnak) hívták. Az arab birodalomban először i.sz. 662-ben Szeverusz Szébókt, egy Eufrátesz menti kolostor főnöke, szíriai tudós püspök adott hírt az új számírásról: "Nem akarom részletesen ismertetni a hinduk tudományát: a csillagászatban tett felfedezéseiket, amelyek felülmúlják a görögök és a babilonaiak eredményeit, értékes számolási módszerüket és számírásukat, amely minden dicséretet megérdemel. ... Azoknak, akik görögül beszélnek, és azt hiszik, hogy elérték a tudomány határait, ismerniük kell ezeket az eredményeket. Így meggyőződhetnek arról, hogy mások is tudnak valamit."
Ugyanezt a tényt erősíti meg az is, hogy olyan hatalmas számokkal tudtak műveleteket végezni, amikre a legtöbb kultúrában sokáig még szavak sem voltak.
Sríla Prabhupáda így ír erről: "A védikus matematikai számításokban a következő számrendszert használják: egyesek, tízesek (dasa), százasok (sata), ezresek (szahaszra), tízezresek (ajuta) és százezresek (laksa). A laksa tízszerese a nijuta, a nijuta tízszerese a kóti, a kóti tízszerese az arbuda, az arbuda tízszerese a vrinda, a vrinda tízszerese a kharva, a kharva tízszerese a nikharva, a nikharva tízszerese a sankha, a sankha tízszerese a padma, a padma tízszerese pedig a szágara. A szágara tízszerese az antja, az antja tízszerese a madhja, a madhja tízszerese pedig a parárdha."4 A szöveg alapján a nijuta milliót, a kóti tízmilliót, az arbuda százmilliót, a vrinda milliárdot, a kharva tízmilliárdot, a nikharva százmilliárdot, a sankha billiót, a padma tízbilliót, a szágara százbilliót, az antja trilliót, a madhja tíztrilliót, a parárdha pedig száztrilliót jelent. Ilyen hatalmas számokkal főként a védikus csillagászatban találkozunk, ahol a mai adatokkal egybevetve hihetelenül pontos pályadatokat, keringési időket, bolygótávolságokat találunk.

IV. Lelki dimenzió


A nyugati matematikafelfogással szemben az ókori Indiában a matematika összekötő híd volt az anyagi valóság és a lelki világ között. A védikus bölcsek szerint minden tudománynak közös célja van: a materiális világ törvényszerűségeinek és harmóniájának tükrében felfedezni minden ok végső okát, megtalálni az Abszolút Igazságot, amely mentes minden anyagi megjelöléstől és kettősségtől. Ugyanez a nézet megtalálható a többi ősi kultúrában is, és Európában talán a görög Pithagorasszal szakadt meg e felfogás régre visszanyúló láncolata.
A védikus kultúrában az anyagi és a lelki tudomány nem volt úgy elszakítva egymástól, mint ahogyan Nyugaton tapasztaljuk. Erre a szoros harmóniára mutat szép példát az ún. védikus nyelvi kód használata. A védikus írásokban a tanulás leegyszerűsítése, valamint a tudományos munka megkönnyítése végett szinte mindenhol a verses formát használták.
Olyannyira, hogy nemcsak bonyolult formulákat, tételeket, számítási módszereket, feladatokat adtak így meg, hanem pl. szögfüggvények táblázatait, csillagászati adatokat, sőt szótárakat is.
A kulcs a szanszkrit ábécén alapul azáltal, hogy a mássalhangzók egyes csoportjaihoz egy-egy megadott számot rendel hozzá, például:



ka, 	Ṭa, 	pa, 	ya		1

kha, 	Ṭha, 	pha, 	ra		2

ga, 	da, 	ba,	la		3

gha, 	dha, 	bha, 	va		4

ña, 	ṇa, 	ma,	ṣa		5

ca, 	ta, 		śa		6

cha, 	tha, 		sa		7

ja, 	da, 		ha		8

jha, 	dha				9

kṣa (vagy kṣudra)				0	




A kódoláskor a szerző így minden lépésnél szabadon választhatott az egy-egy számhoz tartozó mássalhangzókból, illetve bármely magánhangzóból. Így a kapa, kupa, papa, pipa kifejezések számértéke egyaránt 11.
Mivel a magánhangzók (a, á, i, í, u, ú, ri, rí, li, é, ai, ó, au) tetszés szerint kicserélhetők, így kettős, vagy akár hármas jelentésű költői himnuszok is fogalmazhatók.

Egy ilyen például:
gopī bhāgya madhu-vrāta  śṛñgiśo dadhi-sandhiga

3  1  4  1   5 9   2 6    5 3 5   8 9   7 9  3

khala-jīvita-khātāva	gala-hālā rasamdhara

2  3   8 4 6  2 6 4	 3 3 8 3  2  7  9 2



"Óh, gópík imádatának nektárjával magasztalt Uram! Óh, elesettek megmentője, óh, Siva mestere, kérlek oltalmazz engem!"

Ez a vers fohász az Úr Krisnához, s egyúttal a PI tizedrészének 32 helyiértékig pontos megadása!

PI/10= 0,31415926535897932384626433832792.

Ez azért olyan kiemelkedő eredmény, mert csak több évszázaddal később jutottak el a görög matematikusok oda, hogy a PI-t 6 tizedesjegy pontossággal megközelítsék a 355/113 tört segítségével. S ráadásul a fenti vers másodlagos jelentése egyben az arcustangens hatványsorának felhasználásával a PI tetszőleges pontosságú megadását is lehetővé teszi!!

Ezek után már csak az marad, hogy elismerésünkkel forduljunk a Védák forrásához, az Úr Krisnához, ahogyan ezt a Bhagavad-gítá is megerősíti:

védais csa szarvair aham éva védjó
védánta-krid véda-vid éva csáham


"Én vagyok az, akit a Védákból meg kell ismerni, s Én vagyok a Védánta szerkesztője és a Védák ismerője."5

Így az ember egyszerre fejezheti ki odaadását a Legfelsőbb Személy felé, s egyben fontos evilági adatokat is könnyen megjegyezhet. Mindezt végiggondolva eltöprenghetünk a régi indiaiak lelki mentalitásán. Habár járatosak voltak a világi tudományokban is, de csak olyan mértékben, amennyire azt a lelki tudatot elsődlegesnek tekintő világnézetük szerint szükségesnek tartották.


    F E L H A S Z N Á L T I R O D A L O M :
  • A. C. Bhaktivedanta Swami, A Bhagavad-gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust, 1993.
  • A. C. Bhaktivedanta Swami, Srímad Bhágavatam, Bhaktivedanta Book Trust, 1993.
  • A. C. Bhaktivedanta Swami, Srí Csaitanja-csaritámrita, Bhaktivedanta Book Trust, 1996.
  • A. L. Basham, The Wonder that was India, Calcutta, Rupa and Co., 1967.
  • Bharati Krisna Swami, Vedic Matematics, Delhi, Motilal Banarsidass Publishers.
  • Dr. T. A. Sarasvati Amma, Geometry in Ancient and Medieval India, Motilal Banarsidass Publishers, 1979.
  • Filep László, A számírás története, Budapest, Gondolat.
  • Sain Márton: Nincs királyi út! - Matematikatörténet, Budapest, Gondolat, 1986.
  • Tóth-Soma László, Veda-rahasya - Bevezetés a hinduizmus vallásfilozófiájába, Szeged, Bába és Társai Kiadó, 1997.



J E G Y Z E T E K:
1 "Minden transzcendentális ismeretet helyesen elsajátíthatunk a tanítványi láncolaton keresztül. A tanítványi láncolatot paramparának nevezik. Ha a Bhágavatamot vagy más védikus írást nem a parampará rendszerén át kapjuk meg, a tudás befogadása nem hiteles." (Srímad Bhágavatam, 1. ének, 3. fejezet, 42. vers, magyarázat)
"Ezt a védikus tudást vagy vallást olyan hiteles szaktekintély hirdeti, mint Sukadéva Goszvámí, mert ő az Úr alázatos, odaadó szolgája, aki nem akar minden hitelt nélkülöző, önjelölt magyarázó lenni. Ez a védikus tudás tolmácsolásának módja, amelyet szakkifejezéssel parampará-rendszernek, leszálló folyamatnak neveznek." (Srímad Bhágavatam, 2. ének, 4. fejezet, 23.vers, magyarázat)
2 ájur-védam dhanur-védam gándharvam védam átmanah
szthápatjam császridzsad védam kramát púrvádibhir mukhaih

Létrehozta az orvostudományt, a harcművészetet, a zeneművészetet és az építészet tudományát is, amelyek mind a Védákhoz tartoznak. Mind egymás után keletkeztek, az előre tekintő arctól kezdődően. (Srímad Bhágavatam, 3. ének, 12. fejezet, 38. vers)
3 Lásd: Csaitanja-csaritámrita, Ádi-lílá, 7. fejezet, 106. vers, magyarázat)
4 Csaitanja-csaritámrita: Madhya-lílá, 21. fejezet, 20. vers
5 Bhagavad-gítá 15. fejezet 15. vers


ISKCON Alapitó Acarya - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola | Kapcsolat

A www.tattva.hu weboldalon található minden tartalom a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola tulajdona, vagy felhasználói joga alá esik.
Az oldalról minden tartalom átvételéhez az oldal üzemeltetőjének írásos engedélye szükséges. Tartalom átvételének igénylése: info@bhf.hu
© 2017 Bhaktivedanta Hittudományi Fősikola
© 2017 Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare